Somogyi Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-29 / 152. szám
Kedd, 1954 júr.ius 29. SOMOGYI NÉPLAP 3 1 Tegyük tömegmozgalommá a balesetek elleni harcot A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának az állatenyésztés fejlesztéséről szóló határozata mind a tsz-eknek, mind az egyénileg dolgozó parasztságnak célul tűzte ki az állattenyésztésben a hozamok növelését, a vágási súlyok, az egy tehénre eső tejhozam, az egy juhra eső gyapjúhozam emelését, a termelési költségek csökkentését. Hogy e célokat elérhessük, biztosítanunk kell a folyamatos takarmányozást, mégpedig olyan formában, hogy kedvezőtlen időjárású években se legyen fennakadás a takarmányozásban. Ennek elérését csak okszerű silógazdálkodással tudjuk biztosítani. A silózás tulajdonképpen nem egyéb, mint takarmánykészletek tartósítása. Ebben a tartósítási eljárásban igen komoly szerepe van a tej savas erjedésnek, mely akkor a legtökéletesebb, ha a besilózandó takarmányból minél jobban kiszorítjuk a levegőt. Éppen itt jelentkezik a gyakorlatban annyira ismert és »elrontott« siló, amelyet nagyon jól jellemzett id. Dobai József, a nágocsi Szabadság tsz tehenésze, aki az ilyen silót egyszerűen csak »siró«-nak nevezte. Ugyanis a kellőképpen be nem taposott silókban vaj savas erjedés indul meg, aminek következtében a drága takarmány bűzössé és ehetetlenné válik. A tökéletes levegőkiszorítást legegyszerűbben úgy érjük el, ha lesilózandó takarmányt — s ez elsősorban a zöldtakarmányokra vonatkozik — minél rövidebb darabkákra vágjuk fel, úgy, hogy a forgalomban lévő silótöltő gépeknél mind a két vá- gókést fennhagyjuk. Mezőgazdasági termelőszövetkezeteink egyrésze és egyénileg dolgozó parasztjaink közül is jónéhá- nyan megyei viszonylatban tartózkodnak ä zöldsilók és különösen a pillangósvirágú takarmányféleségek zölden való készítésétől, illetve silózásától. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a silózott lóhere, a baltacím milyen értékes téli zöldtakai-mányt biztosít állat- állományunknak. A legjobban be- .szárított pillangós széna is legalább 30 százalékot veszít fehex'je- és keményítőértékéből, a szárítás során előállott forgatás, begyűjtés, le- és felrakás, kazalbarakás és a kazalból az etetéshez való előkészítés alkalmával, mivel éppen a fehérjében leggazdagabb levelek peregnek le. Ezek a veszteségek mind elmaradnak a pillangós növények lesilózása alkalmával, ha a silózást közvetlen kaszálás után végezzük és nemcsak nagyobb mennyiségű, tápanyagokban gazdag takarmányt kapunk, hanem lényegesen olcsóbban jutunk hozzá az állattenyésztésben annyira nélkülözhetetlen fehérjéhez és keményítőhöz. Rendkívül nagy előny még a zöld- silókészítésnél az is, hogy nem vagyunk kötve az időjáráshoz, s még csapadékos időben is kellően tartósítani tudjuk az értékes zöldtakarmányokat. Silózásra jó eredménnyel az alábbi takarmányféleségeket használhatjuk fel: különféle takarmánykeverékek, pillangósvirágú takarmányok, silókukorica, borsós kukoricacsalamádé, napraforgós kukoricacsalamádé, kukorica- és napraforgócsalamádé, cukorcirok, köles, mohar, szudánifű. De nem szabad lekicsinyelni a kicsépelt napraforgótányért sem, amelyet törekkel silózva, különösen tejelő szarvasmarháink nagy előszeretettel fogyasztanak. Ebben az esetben a napraforgótányérokat nem is kell összevágni, hanAn csak keverve a törekkel, gyenge locsolással kell betaposni a silógödörbe. A sertések téli és tavaszi takarmányozását is legolcsóbban silózás útján biztosíthatjuk. Itt kell megemlítenem a párolt burgonya silózását. Tavaszra az elvermelt burgonya nemcsak súlyából, hanem tápanyagtartalmából is rohamosan veszít. A párolás útján lesilózott burgonya a silózógödörben sűrű péppé alakul át, ennek következtében a levegő kiszorítása a legtökéletesebb, s éppen ezért az így silózott burgonyánál csak igen csekély táplálékanyag- veszteséggel járó tej savas erjedés zajlik* le, ami azonban a burgonyát hosszú időkre jól konzerválja. Ne hanyagoljuk el, ne tartsuk utolsórendű feladatnak a silózást, ne hivatkozzunk arra, hogy kapá- lási vagy szénabegyüjtési munkálatok miatt nem jut idő a silózásra. Soha ne felejtsük el, hogy a jól lesilózott takarmány évekig is eláll. A silózás akkor válik valóban jövedelmezővé, s fogja takarmányozási költségeinket legalább 40 százalékkal csökkenteni, ha a silógödröt egy évben nem egyszer, hanem kétszer, sőt háromszor is megtöltjük és ezáltal állataink részére az értékes, tápanyagban gazdag, kellemes illatú silótakarmányt biztosítani tudjuk. Jön a másodvetések ideje. Korán lekerülő tarlóinkat haladéktalanul vessük be silótakarmányokkal. Az erőteljes és gyors növekedés érdekében használjunk kivétel nélkül másodvetéseknél, kát. holdanként 40 kg pétisó műtrágyát. Célszerű, ha termelőszövetkezeteink a silózás idejére állandó silózóbrigádokat létesítenek. E brigádok tagjai a szakszerűen készítendő silózásra a kihelyezett mezőgazdasági szakemberektől, községi agronómusoktól a silózás megkezdése előtt megkapják a részletes, az okszerű és helyes siDéldunántúlon — Tolnában, Baranyában, Somogybán és Zalában — igen sok termelőszövetkezet és egyénileg gazdálkodó él azokkal a nagy kedvezményekkel, amelyeket a minisztertanács talajjavításról szóló rendelete nyújt számukra. Összesen mintegy 30 ezer hold savanyú talajt javítanak meg. A talajerő fokozásához szükséges mész, illetve mésziszapmennyiség meghatározásához az Országos Minőségvizsgáló Intézet kaposvári taMegyénk gépállomásainak dolgozói az idei cséplés meggyorsításánál is alkalmazni kívánják a múlt évek hasznos tapasztalatait. A Bredjuk- féle gyorscséplési módszerrel mégsem kívánnak csépelni egyetlenegy helyen sem, mivel a megye gépállomásain már több mint 60 kombájn van, így a tsz-eknél mindenütt kombájnrBPikkasztó a hőség pár nap óta. A nap mintha most akarná pótolni, amit a tavasszal elmulasztott, bőkezűen ontja sugarait virradattól napnyugtáig. ‘Nem igen lehet ilyenkor épkézláb embert találni a faluban: kint a réteken gyűjtik a szénát, a kukorica-, burgonyaföldeken irtják a gyomot. Bolhó község házai is csendesek. A falu közepén azonban az egykori cselédházak, intézőlakás környékén vidám kacagás, énekszó veri fel a falu csendjét. Erre tartunk mi is, hogy megnézzük, honnét és kiktől jön ez a vidámság. Hamarosan rájuk, is találunk- Apró, fürgelábú kisgyermekek szaladgálnak az udvaron; szőke-, barnahajú kis fejek hajolnak össze játék közben. Bolhó község óvodájába „tévedtünk“ be. A kicsik, amikor megláttak, már messziről üdvözöltek bennünket. 49 kis torok zengte egyszerre az „Előre“ köszöntést. Az óvoda vezetője: Laklia Vincéné kedvesen fogadott bennünket, majd egykettőre körülöttünk volt az érdeklődők népes csoportja. Némelyik a bátrabbak közül bemutatkozott és még verset is mondott. A kis fekete Jankovics Márta, a legbátrabb, elénk állt, meghajtotta magát és kedves selypítéssel elszavalta áz „Egyszer volt egy kemence“ című verset saját fordításban: tudniillik csak ő tudja-, hogy mit mondott, meri mi nem sokat értettünk belőle■ Biiszlókészítésre vonatkozó szaktanácsokat. A körsilókat kúpalakúan töltjük meg úgy, hogy ai silógödör felső szélétől a kupola magassága 1.5 méter legyen. Erre szecskázott szalmát borítunk vékony rétegben, majd 20 cm-es agyagos földdel lefedjük s gyenge locsolás után ledöngöljük. 8—10 nap múlva repedések jelentkeznek e földrétegen és ekkor újabb 10 cm-es földdel »bevakoljuk« a silógödör fedését. Fordítsunk sokkal nagyobb gondot a silótakarmány készítésére, mint ahogy azt eddig tettük. Ne legyen a gazdáknak mostoha- gyermeke a legértékesebb és legolcsóbb takarmányozási eljárás, a silózás. Nemcsak Bíró Lajoshoz, a nágocsi Szabadság tsz állattenyésztőjéhez, nemcsak Bozóki Sándor és Pál István tsz brigádvezetőkhöz, valamint a tsz takarmá- nyosaihoz fordulok most, hanem e szorgalmas munkatársaimon kívül ezúton kérem fel megyénk összes állattenyésztőit, hogy éves takarmánytervükbe elsőnek biztosítsanak helyet a silónak; kérem a növénytermesztési brigádvezetőket, hogy odaadó, pontos munkával, lelkiismeretesen és szakszerűen termeljék meg a siló takarmányokat, és végül kérem a ta- karmányosokat, nagyobb gonddal végezzék a silótakarmányok keverését és etetését. Lebegjen állandóan mindannyiunk szeme előtt a silógazdálkodás nagyszerű jövedelmezősége és ezzel is járuljunk hoz- I zá pártunk és kormányzatunk az állattenyésztés fejlesztéséről szóló határozatának végrehajtásához. Lucza János agronómus. laj laboratóriuma végez vizsgálatokat. A laboratórium dolgozói azon igyekeznek, hogy a rájuk váró feladatot mielőbb megoldják. Már eddig több mint 15 ezer hold savanyú talaj vizsgálatát végezték el. Kinn a mintavételeknél a dolgozó parasztok segítenek a laboratórium dolgozóinak, akik ezt az alkalmat is felhasználják már arra, hogy szaktanácsokkal lássák el a gazdákat. na! aratnak, a Bredjuk-cséplés pedig csak nagyobb asztagofcnál alkalmazható. A tavalyinál szélesebb körben alkalmazzák a cséplőgépeknél a két műszakot és a villanycséplést. Az eddigi jelentések szerint 22 gépállomási cséplőgépnél készültek fel a két műszakra, 49 helyen pedig villanyerővel fognak csépelni. ke volt bátorságára és tudományára: csak úgy csillogott szép feke,e szeme. Természetesen a többiek sem akartak lemaradni — miért ne mulassák meg ők is, hogy mit tudnak? Elénk is állt a második legbátrabb kislány, Gadánecz Katica: ö már egészen tisztán, érthetőén elszavalta a „Vörös zászló lobog“ című versikét. Erre aztán nekibátorodtak a többiek is. Halmai Editke, Gyurkovics Ági- ka is elszavalt nekünk egy-egy kedves verset. A kisfiúk azonban inkább a hintázással meg a „pacizással“ törődtek, semhogy verset szavaljanak az „idegeneknek“. eg tekintettük az óvoda belsejét is. Az egyik szoba konyhának, a másik pihenőnek van berendezve- Kis ágyacskák sorakoznak egymás mellett a hűs szobában, itt pihenik ki a csöppségek a játék „fáradalmait“ a finom ebéd után. Nagyon jó az ellátásuk az apróságoknak. Változatos, tápláló ételeket kapnak minden nap. A szülők nyugodtan hagyják az óvodában kisgyermekeiket, amíg dolgoznak: tudják, hogy jól gondjukat viselik. Laklia elvtársnő, az óvoda vezetője és a „dada“ türelmesen, szeretettel foglalkoznak a kicsinyekkel. Nagy ünnepségre késziUtek az óvoda kis lakói. Színes krepp-papírból táncruhákaí varrtak a. gyermekeknek az óvónénik. Vasárnap műsoros délPártunk kezdeményezésére kormányunk 1951 szeptemberében a szak- szervezetekre bízta a munkavédelmi törvények, rendeletek, óvórendszabályok végrehajtásának ellenőrzését. Ennek a megtisztelő feladatnak a teljesítésével a szakszervezetek a dolgozók érdekeit védik és egyben komoly segítséget nyújtanak ötéves népgazdasági tervünk megvalósításához. Megyénkben a szakszervezetek jelentős haladást értek el azon az úton, amelyet pártunk jelölt meg számukra. Munkavédelmi bizottságokat szerveztek, széleskörű aktívahálózatot építettek ki a dolgozók között és ezeknek a szervezeteknek feladatává tették, hogy éberen őrködjenek a törvények betartása felett, leplezzék le és vonják felelősségre azokat, akik bűnös mulasztásokkal, hanyag nemtörődömségükkel veszélyeztetik a dolgozók életét és testi épségét. Az új feladatok Megvalósításának elősegítésére nagyszámban jelentek meg az eddigiek során olyan brosúrák, könyvecskék, színes plakátok — köztük számos a szovjet szakszervezetek munkavédelmi tevékenységéről — amelyek az üzemi társadalmi munkavédelmi felügyelőknek jelentős segítséget nyújtottak és nyújtanak ma is. Ezek a tényezők mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma már az üzemi bizottságaink mellett működő társadalmi munkavédelmi felügyelők egyre bátrabban lépnek fel a dolgozók testi épségének megvédése érdekében. Ezzel jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy állandóan javuljanak a dolgozók élet- és munkakörülményei; ezzel egyidőben csökkenjen a balesetek száma is. Meg kell azonban mondanunk őszintén, hogy ezen téren az elért eredmények mellett még sok a tennivaló is. Igen sok helyen az aktívahálózat még csak papíron van meg, ennek következtében a valóságban nem élnek, nem dolgoznak. Néhány helyen előfordul, hogy belenyugosznak abba, hogy egyes vállalatvezetők a dolgozók érdekeit semmibevéve, a szociális törvényeket megsértve dolgozzanak, mondva: fő a tervteljesítés és utána ráérünk majd egy kicsit a munkavédelemmel is törődni, ha erre lesz egyáltalán idő. Ezek a megtévedt elvtársak elfeledkeznek arról, amire a párt' számtalanszor felhívta figy'éimiinket, hogy a termelés és a dolgozók érdekvédelPostás dolgozóink komoly vállalásokat tettek alkotmányunk ünnepének tiszteletére a pártsajtó terjesztése terén. Szeles József gyékényesi kézbesítő versenyre utáni rendeztek. Táncoltak, szavaltak, énekeltek a kis óvodások. Az ünnepség bevételéből játékokat vesznek. Egyhónapi „munkájukról“ adtak számot a kicsik vasárnap szüleiknek': bemutatták, hogy egy hónap alatt mit tanultak az óvodában, amíg édesanyjuk, édesapjuk kint a mezőn a bő termés eléréséért küzdöttek. 49 gyermeknek biztosit egésznapos ellátást a bolhái óvoda. Laklia elvtársnő és az óvoda személyzete mindent megtesznek, hogy a kicsik jól érezzék magukat. Szükséges azonban, hogy több segítséget kapjanak a községi tanács vezetőitől. A tanácselnök elvtárs nem gondoskodott arról, hogy az óvodát bemeszeltessék. Homok is kellene, hiszen a gyermekek nagyon szeretnek a homokban játszani. Több segítséget várnak a járási tisztiorvostól is; a kis óvodások szívesen vennék, ha a doktor bácsi ellátogatna az ő kis otthonukba. / átékkai, pihenéssel töltik napjaikat az óvoda lakói, míg szüleik a földeken dolgoznak. Hazánkban ezer és tízezer csöppség talál második otthonra a napközikben, óvodákban, amíg szüleik a munka frontján, a gyárakban, a szántóföldeken állnak helyt. Kormányunk biztosítja a gyermekek boldog, gondtalan életét. VARGA MARIAme elválaszthatatlan egymástól. Az ilyen vezetőknek kiesik a látókörük-' bői az ember. Még mindig nem lát-« jak, hogy a munkavédelmi intézkedések hatékonysága és a dolgozók élet- színvonala között szoros összefüggés van. Az egyén és a társadalom számára egyaránt fontos, hogy a dolgozó milyen életkort ér el, meddig munkaképes és hogy testi épségét, egészségét késő öregkorában is megf őrizze. Az elmúlt napokban éppen emiatt a szűklátókörűség, a hanyagság és a nemtörődömség miatt egyes vállalatok igazgatóit kénytelenek voltunk a törvények szigorával kényszeríteni e fontos feladatok elvégzésére. így pl. a Kaposvári Autóközlekedési Vállalat igazgatóját 400 forintra, a Kaposvári Vas- és Fémipari Kombinát igazgatóját 200 forintra kellett megbírságolni mulasztásaikért. De még számos az olyan gazdasági ve-_ zető, akiket hasonló intézkedésekkel kell kényszeríteni arra, hogy az idevonatkozó törvényeket és rendeleteket saját területükön a dolgozók érdekében végrehajtsák. E példák intsék valamennyi gazdasági vezetőt, hogy. sokkal jobban kell harcolniok saját munkaterületükön a szocialista törvényesség betartásáért. Szakszervezeti aktivistáink pedig őrködjenek az eddiginél még sokkal fokozottabban az idevonatkozó rendeletek, határozatok végrehajtása, maradéktalan teljesítése fölött. A szocialista társadalomban a munkakörülmények szakadatlan javításának minden feltétele megvan. Mind a megyei, mind az üzemi szak- szervezeti funkcionáriusok és aktivisták, valamint a gazdasági vezetők tekintsék kötelességüknek a különböző párt- és kormányhatározatók tanulmányozását, a különböző óvórendszabályok megismerését és a már bevált, jó módszerek alkalmazását. Vigyék sikerre azokat a feladatokat, amelyeket pártunk a III. kongresszuson elénk tűzött. Tegyék tömegmozgalommá a balesetek elleni' harcot, küzdjenek a balesetek számán nak állandó csökkentéséért, anngl is inkább, mert a balesetek és a megbetegedések következtében történő kiesés, a fizikai szenvedéstől eltekintve, anyagilag is megkárosítja mind a dolgozót, mind az egész népgazdaságot. Suhajda János SZMT munkavédelmi felelős. hívta a járás valamennyi postás kézbesítőjét és augusztus 20 tiszteletére vállalta, hogy 5 »Szabad Nép«, 5 »Szabad Föld«, 2 »Somogyi Néplap« és 10 »Tartós békéért, népi demokráciáért!« előfizetőt szervez. A siófoki járásban Adánd község postás kézbesítője, Gelencsér Józsefné hívja versenyre a járás összes kézbesítőjét. Gelencsér elvtársnő csupán június 1 óta végez hírlapterjesztést, máris vannak eredményei: 6 pártsajtó-előfizetőt szervezett. Augusztus 20-ra azt vállalta, hogy 10 újabb előfizetőt szervez. Alkotmányunk ünnepének tiszteletére versenyre hívta a.' járás összes postás kézbesítőjét. A felhíváshoz már csatlakozott Adánd község két kézbesítője, Gelencsér József és Miklós Ferenc. Barcs község postás Jkézbesítői sem akarnak lemaradni. Alkotmányunk ünnepére brigádot alakítottak a pártsajtó terjesztésére. A Győzelem brigád vállalása az volt, hogy 95 új olvasót szerveznek és versenyre hívták járásuk postás kézbesítőit. Mindhárom járás postás dolgozóinak vállalását kiegészíti az, hogy eddigi előfizetőiket továbbra is megtartják. — Balatonzamárdi községben július 15-én a Megyei Tanács népművelési osztálya »Tűzhányóhegyék a Balaton körül« címmel ismeretterjesztő előadást rendez. Az előadást kultúrműsorral kötik össze,'melyen a Hajózási Vállalat és a Villamosművek tánccsoportja ad ünnepi műsort. Több é$ jobb silót! Fordítsunk nagyobb figyelmet a zöldsiló készítésére A déldunántúli talajjavításokhoz már több mint 15.000 hold savanyú talajt vizsgált meg az Országos Minőségvizsgáló Intézet kaposvári talajlaboratóriuma A gépállomások megyénkben 22 helyen csépelnek két műszakban és 49 helyen villanyerővel Látogatás a bolhái óvodában Újabb versenykihívások megyénk postás dolgozói között