Somogyi Néplap, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-06 / 106. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1954 május 6. Az amerikai nép ellenzi az USA indokínai fegyveres intervencióját New York (TASZSZ). Az »U. S. News and World Report« című folyóirat cikket közölt, amely rámutat, hogy ha az Egyesült Államok kongresszusának most kellene döntenie afelől, hogy kell-e harcolniok az amerikai csapatoknak Indokínában, elvetné ezt a javaslatot, mert a kongresszus tagjaira hatást gyakorol az amerikai nép határozott szembenállása. Betiltották az „AI Miszri" című lapot (MTI). A londoni rádió jelenti, hogy az egyiptomi kormány bezáratta az »Al Miszri«, Egyiptom legnagyobb példányszámban megjelenő lapja szerkesztőségének helyiségeit. A lapbetiltásra azután került sor, hogy a bíróság ítéletet hozott Mahmud é% Husszein Abul Fat'h — a lap tulajdonosa, illetve főszerkesztője — ügyében. Az ítéletet a forradalmi tanács is jóváhagyta. A két fivért államellenes tevékenységgel vádolták. Dulles Washingtonba érkezeti Az „AFP“ jelenti, hogy Dulles amerikai külügyminiszter kedden este Washingtonba érkezett. Dulles fogadására megjelent á repülőtéren Nixon, az Egyesült Államok alelnöke is. Dulles szerdán megbeszéléseket folytat Eisenhower elnökkel, majd a délutáni órákban a köztársasági párt és a demokrata párt vezetőivel tárgyal. A genfi értekezlet keddi teljes ülése Genf. Az MTI kiküldött tudósí' tója jelenti: Huang Hua, a genfi értekezleten részvevő kínai küldöttség szóvivője sajtóértekezleten számolt be az értekezlet kedd délutáni üléséről. A kínai szóvivő a többi között kijelentette: a genfi értekezlet keddi ülésén Van Vaithajakon herceg, thaiföldi külügyminiszter elnökölt. Az ülésen Kanada, Hollandia és Etiópia küldöttségének vezetője szólalt fel. Az elnök javasolta: minthogy senki sem iratkozott fel a további ülések szónoki listájára, szerdán és csütörtökön ne tartsanak ülést s ezt a két napot a küldöttségek nem hivatalos érintkezésére használják fel. Az elnök javaslatát senki sem ellenezte és így az értekezlet elfogadta. A legközelebbi teljes ülést pénteken délután fél négy órakor tartják. Pearson kanadai külügyminiszter mindenekelőtt arról beszélt, felszólalásának célja: el akarja kerülni, hogy magatartását úgy fog’ ják fel, mintha nem támogatná tel' jesen az ú. n. ENSZ-országok politikáját a koreai kérdésben. Kijelentette, nem szeretné, ha úgy tekintenének rá, mint aki közömbös azokkal a támadásokkal szemben, amelyeket az Egyesült Államok ellen intéztek a genfi értekezleten. Ezekután természetes — mondotta a szóvivő —, hogy Pearson beszéde nem volt egyéb, mint Dulles multheti felszólalásának helyeslése. A továbbiakban a kanadai külügyminiszter azt hangoztatta, hogy a koreai kérdést az ENSZ korábbi határozata alapján kell megoldani. Teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy az ENSZ Koreában hadviselő fél, s egyetlen hadviselő fél sem kényszerítheti rá akaratát a koreai népre. Pearson ezután azt az érvet használta, hogy az összkoreai bizottságban, amely a koreai választásokat előkészítené, Korea két részének lakossága számaránya szerint le* gyen képviselve. Huang Hua leszögezte, hogy a két egymással ellentétes és egymás ellen háborút viselt koreai rendszer csak akkor működhetik együtt, ha problémáikat kölcsönös tárgyalások és egyhangúan hozott megegyezés alapján old&k meg. A szóvivő utalt arra, hogy a fontos nemzetközi kérdések rendezése terén is ez az egyetlen észszerű módszer. Példaként a genfi értekezletet említette, amelyen véleménye szerint nem lehetne megoldani a problémákat, ha a kérdéseket a szavazatok többségével döntenék el. Huan Hua ezután Luns holland külügyminiszter felszólalását ismertette. A holland külügyminiszter Pearsonhoz hasonlóan védel' mébe vette az amerikaiak koreai agresszióját. A holland küldöttség vezetője is amellett szállt síkra, hogy a koreai kérdést a korábbi ENSZ-határozatok alapján oldják meg. r Teljesen figyelmen kívül hagyta azt a körülményt — mondotta a kínai küldöttség szóvivője —, hogy az Egyesült Államok az ENSZ zászlajának cégére alatt nyomult előre egészen Kína határáig. így tehát az Egyesült Államok követett el agressziót és nem Kína, s ezért az ENSZ-nek az a határoza_ ta, amely Kínát agresszornak nyilvánította, felelőtlen és mélységesen szégyenletes. Zabé Gabre Heyvot, az etiópiai küldöttség vezetője volt a keddi ülés utolsó szónoka. Ö is az ENSZ korábbi törvénytelen határozataira hivatkozott s ő sem tett semmiféle pozitív vagy új javaslatot. áz etiópiai küldött azonban beszédében kifejezésre juttatta azt az óhaját, hogy a koreai kérdést bé' kés úton oldják meg. * ❖ * Bedell-Smith közölte Washington új parancsait Li Szin Man küldöttségével Bedell-Smith külügyminiszterhelyettes, a genfi értekezleten részvevő amerikai küldöttség vezetője fogadta Pjun Jung Tao délkoreai külügyminisztert és közölte vele Washington új utasításait a liszinmanista küldöttség további magatartására vonatkozólag. * * * A Vietnami Demokratikus Köztársaság Genfbe érkezett küldöttsége az érdeklődés középpontjában áll A genfi értekezlet részvevői, a sajtó és a közvélemény nagy figyelmet szentelnek a Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttségének. A svájci lapok szerdán fényképfelvételekkel illusztrált tudósításokban számolnak be a küldöttség megérkezéséről. Mint a Genfben tartózkodó francia kül' döttség szóvivője kijelentette, lehetséges, hogy a francia képviselők az indokínai tűzszünet megkötése érdekében már szerdán érintkezésbe lépnek a Vietnami Demokratikus Köztársaság küldötteivel. ) # * A brit és kínai küldöttség tagjai eszmecserét folytattak Genfben A „Journal de Geneve“ jelentése szerint Anglia és a népi Kína küldöttségének több tagja kedden beható eszmecserét folytatott a megoldásra váró időszerű kérdésekről. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK GENFI KÜLDÖTTSÉGE AZ INDOKÍNAI BÉKE ELLEN DOLGOZIK Peking (Uj 'Kína). Egyre több tény mutat arra, hogy a genfi értekezlet amerikai küldöttsége az értekezlet sikere ellen dolgozik. A genfi értekezlet egyik legfontosabb feladata az, hogy tárgyalások útján állítsa helyre az indokínai békét. Az amerikai külügyminiszter azonban minden erejével azon volt, hogy az Egyesült Államok szövetségeseit rávegye az indokínai kérdés békés rendezésének megakadályozására és a vietnami háború kiterjesztésére. Dulles még május 2-án is, tehát hazautazása előtt egy nappal felhasználta az úgynevezett ANZUS'paktum által nyújtott lehetőséget és az amerikai küldöttség székhelyére rendelte Ausztrália és Ujzéland küldöttét. Azt akarta tőlük, hogy az Egyesült Államok vezetésével gyorsítsák meg a délkeletázsiai támadó katonai tömb megszervezését, a vietnami háború kiterjesztését és akadályozzák meg, hogy az indokínai kérdés genfi megvitatásának bármilyen eredménye szülessék. Az amerikai, angol és francia hírügynökségek és lapok nem egyszer beszámoltak arról, hogy Dulles — miközben folytak az ázsiai kérdések megoldását célzó tárgyalások — időnként az amerikai küldöttség székhelyére hivatta az Egyesült Államok szövetségeseinek genfi küldöttségeit és titkos megbeszéléseket tartott velük. Ezeken a titkos megbeszéléseken igyekezett még nagyobb nyomást gyakorolni a szövetségesekre, hogy az Egyesült Államok politikáját követve akadályozzák meg a genfi értekezlet sikerét, csatlakozzanak az amerikai vezetés alatt elképzelt délkeletázsiai katonai tömbhöz és csapatok küldésésével közvetlenül avatkozzanak bele a vietnami há' borúba. Rövid hírek — Nehru, India miniszterelnöke május 3-án üdvözlő táviratot intézett Csou En-lajhoz, a Kínai Népköztársaság külügyminiszteréhez, abból az alkalomból, hogy a két ország aláírta a Kína, Tibet körzete és India közötti kereskedelemről és közlekedésről szóló egyezményt. — Az »Imprensa Popular« közölte a brazil újságíró szövetség felhívását, amelyben követeli, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete hasson oda, hogy a nagyhatalmak kössenek egyezményt az atomfegyver eltiltására. — Az egyik legnagyobb taglétszámú angol szakszervezet, az egyesült gépipari szakszervezet országos bizottságának ülésén Robert Open- shaw, a szakszervezet elnöke megnyitóbeszédében sürgette az angol kormányt, kezdeményezze a világ békéje érdekében a tárgyalásokat, elsősorban a hidrogénbamba eltiltásáért. Május 29-én és 30-án lesz a nemzetközi gyermeknap Idén a nemzetközi gyermeknapot május 29-én és 30-án rendezik meg. A nemzetközi gyermeknapon az MNDSZ, a DISZ, az MSZT és a tanácsok népművelési osztályai adnak gazdag műsort. Ünnepi ülést tartott a MUOSZ a szovjet sajtó napján A lenini »Pravda« születésének 42. évfordulóján a magyar újságírók is megemlékeztek nagy példaképük, a szovjet sajtó ünnepéről. Szerdán a magyar sajtó képviselői ünnepi ülésre jöttek össze a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Sztálin-úti székházában. Az ünnepi ülésen reszt vettek a Szovjetunió és a népi demokratikus országok nagykövetségének képviselői, továbbá a szovjet sajtó Magyarországon dolgozó munkatársai. Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes, a MUOSZ elnöke megnyitó szavai után Vadász Ferenc, a MUOSZ főtitkára tartott ünnepi beszédet. A marxizmus-leninizmus győzelmes tanításának alkalmazása és következetes érvényesítése minden területen, a szovjet sajtó harcos optimizmusa, ez volt az az erő, amely a szovjet sajtót hatalmas fegyverré kovácsolta. A szovjet sajtó példája újból és újból megerősít bennünket, magyar újságírókat is, hogy fontos őrhelyünkön, a népünk boldogabb jövőjéért folyó harcban, a béke védelmében, a szocializmus végső győzelméért vívott küzdelemben mind jobban és jobban megálljuk helyünket és így váljunk méltóvá népünk bizalmára — mondotta. Az ünnepi ülés részvevői üdvözlő- táviratot küldtek a »Pravda« szerkesztőségének. Eredményesen dolgozik a nagyatádi Dózsa tsz pártszervezete A nagyatádi Dózsa termelőszövetkezet tagsága szép eredményeket ért el az elmúlt években a termelésben, közös gazdaságuk gyarapításában, annak megszilárdításában. Évről-évre jól megművelték földjeiket, mindig becsülettel teljesítették állam iránti kötelezettségeiket, bátran helytálltak, harcoltak szövetkezetük megvédéséért. Az idén sem csökkent a tagság szorgalma, munkakedve, sőt fokozódott. A term elősző vetkezetek segítéséről, megerősítéséről szóló párt- és kormányhatározatok új lendületet és lelkesedést váltottak ki a tsz tagjaiból. Nem is volt fennakadás a tavaszi mezőgazdásági munkálatokban. A tsz-ben minden tavaszi vetőmag határidőre a földbe került. Most a növényápolási munkákkal foglalatoskodnak. Elsőnek a sűrűsoros növényeket gyomtala- nítják. Az elmúlt napokban elvégezték a kalászosok acatolását is. E szorgalmas munka és lüktető élet parancsnoki kara és irányítója a tsz jólműködő pártszervezete. A termelőszövetkezet kommunistái lelkás, jó munkát végeznek: harcolnak a tsz megszilárdításáért, a párt- és kormányhatározatok végrehajtásáért, nevelik a tsz tagjait. Pártszervezetünk egyik legfontosabb feladatának a tagok nevelését és aktivizálását tartja — mondja Cseh Vendel elvtárs, a pártszervezet titkára. — Állandóan neveljük, tanítjuk termelőszövetkezetünk tagjait, nap-nap után megnyerjük őket a közös gazdálkodás nagy ügyének. Elmélyítjük bennük a közösség iránti szeretetet és ragaszkodást. Nagymértékben ennek köszönhetjük, hogy évről-évre fejlődünk, gyarapszik gazdaságunk, növekszik a tsz-tagok jóléte. A pártszervezet vezetősége vezetőd ségi üléseken és taggyűléseken sokat foglalkozik a tsz-tagok ügyeivel, problémáival. A pártszervezet vezetősége állandóan foglalkozik a pártonkivüli tsz-dolgozókkal is. Párttaggyűléseken dicséretben részesítik a jó munkát végző kommunistákat és a kiváló eredményeket elért pártonkívülieket is. A taggyűlésnek arra a részére, amikor a párton- kívüliek munkáját értékelik, meghívják a jó munkát végző dolgozókat és kérik véleményüket, javaslataikat a további munkákra vonatkozóan. így közelebb kerülnek a pártonkívüliek a párthoz, magukénak érzik a pártot s ezzel szilárdul a párt és a tömegek közötti kapcsolat. Ez jó hatással van a pártonkívüliek munkájára, növeli munkakedvüket és kezdeményezőkészségüket. Számos pártonkivüli dolgozó már több esetben felkereste a pártszervezet vezetőségét és javaslatokat tettek a tsz gazdasági vezetésének megjavítására. A pártszervezet vezetősége nagy gondot fordít az egyéni beszélgetésekre is. A kommunisták munka közben és otthonaikban rendszeresen beszélgetnek, foglalkoznak a tsz tagjaival. A brigádokban és a munkacsapatokban a pártonkívüliek mellé kommunisták vannak beosztva, akik felelősek a brigád, illetve a munkacsapat tagjainak fejlődéséért, munkaijáért, az egész brigád termelési eredményeiért. A brigádokba beosztott kommunisták kisgyűléseket és közös sajtófelolvasásokat tartanak a brigádtagok részére. Ismertetik velük a párt és a kormány határozatait és a nemzetközi helyzet legújabb eseményeit. Az elmúlt napokban sokat foglalkoztak kisgyűléseken és sajtó- felolvasásokon a genfi értekezlet eseményeivel, a Szovjetunió következetes békepolitikájával. A brigádokban lévő kommunisták rendszeresen ismertetik a brigádok tagjaival a pártvezetőségi ülések és a taggyűlések rájuk vonatkozó 'határozatait. A pártszervezet és a tsz gazdasági vezetői különösen sokat foglalkoznak a családtagokkal. A pártszervezet kommunistái rendszeresen látogatják a családtagokat és beszélgetnek velük. igyekeznek bevonni őket a közös gazdaság megművelésébe. Ezen a területen már ezideig is szép eredményeket értek el. A családtagok túlnyomó többsége nap-nap után részt vesz a közös munkában. A tavaszi vetegetések ideje alatt különösen jó munkát végeztek Horváth Ferencné, Tóth József- né, Habié Ferencné, Kálmán Györgyné családtagok. Számos családtag vállalta, hogy egész évben rendszeresen részt vesz a közös munkában. A növényápolás nagy részét a tsz asszonyai, a családtagok vállalták. A területeket már fel is osztották egymás között. A felosztott területek megműveléséért minden egyes tsz-tag egyéni felelősséget vállalt. Egy tsz-tagra 3 hold kapásnövény gyomtalanítása vár. A 3 hold- nyi termésért az illető tagok egészen a magtárba szállításig, felelősek. A gondos, lelkiismeretes növényápolási munkák érdekében széleskörű munkaverseny bontakozott ki a tsz-tagok között. Mindenki azon igyekszik, hogy holdanként a legnagyobb átlagtermést érje el. Az idén négyszer akarják megkapálni a kukoricát és a tavalyinál többször gyomtalanítják a burgonyát. A munkaszervezés jó. Minden egyes tsz-tag már előző nap tudja, hogy reggel hol kell munkába állnia. Jó a pártszervezet és a gazdasági vezetők kapcsolata. Cseh elvtárs, a párt- szervezet titkára és Horváth Andor elvtárs, a tsz elnöke napközben többször megbeszélik, hogy mi a legfontosabb teendő, hova kell összpontosítani a munkaerőt. A pártszervezet további feladata az, hogy fokozzák a nevelőmunkát, mozgósítsanak minden egyes tsz-ta- got a napi feladatok végrehajtására. A tsz közös taggyűlését és a többi összejövetelt is használják fel a termelőszövetkezet tagjainak nevelésére, tanítására. A megjelenő párt- és kormányhatározatokat úgy magyarázzák meg a tsz tagjainak, hogy az ösztönözze őket jobb munkára, keményebb helytállásra. Fontos kexdeményexés a vasúton a termelősxövetkexetek megsegítésére Szerdán a közlekedés- és postaügyi minisztérium I. vasúti főosztályán a különböző vasúti szakszolgálati ágak vezetői megtárgyalták, hogy — a gépállomások segítéséhez hasonlóan — a jövőben patronálni fogják a vasutasok a termelőszövetkezetek dolgozó parasztjait is. Elsősorban a mezőgazdasági gépek és kézi szerszámok kijavításához adnak segítséget, hogy a tsz-ek dolgozói fennakadás nélkül végezhessék a nyári és őszi mezőgazdasági munkákat. Bognár, asztalos, szíjgyártó és más szakemberek keresik majd fel a termelő- szövetkezeteket. A vasutasok megszervezik a termelőszövetkezetek belső szállításait és biztosítják a szállításokhoz szükséges eszközöket is. Segítséget nyújtanak ezenkívül a vasút szakemberei az anyagkönyvelés, valamint a munkaszervezés terén is. A közeljövőben éves szerződés keretében pontosan meghatározzák, hogy milyen munkaterületeken támogatják a vasutasok a termelőszövetkezeteket. Ünnepélyesen megkoszorúzták Jókai Mór szobrát Jókai Mór halálának ötvenedik évfordulóján, szerdán délelőtt koszorúzás! ünnepséget rendeztek a nagy írónak a róla elnevezett téren álló szobránál. Az ünnepségen megjelent a politikai és kulturális élet számos vezető személyisége, Kossuth-díjas írók, akadémikusok, a társadalmi szervezetek képviselői. Az ünnepségen Veres Péter Kossuth-díjas ' író mondott emlékbeszédet.