Somogyi Néplap, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-04 / 80. szám

6 Vasárnap, 1954 április 4. Mezőgazdasági dolgozóink lelkesen küzdjenek tovább a tavaszi munkák és a begyűjtés sikeréért Ahogy közeledik pártunk III. kongresszusának ideje, úgy foko­zódik a járások közötti verseny­lendület. Megyénk minden járásá­nak dolgozó parasztjai — a kom" munisták példamutatása nyomán — szívósan harcolnak, hogy elsők legyenek a járások közötti ver­senyben és elnyerjék a Megyei Pártbizottság kongresszusi ver­senyzászlaját. Különösen kemény harc folyt az utóbbi napokban. Csaknem valamennyi járás mind az időszerű mezőgazdasági mun­kák végzésének, mind a beadások teljesítésének fokozásával arra tö­rekedett, hogy megszerezze a di­csőséget jelentő első helyet. Az elmúlt héten ez a nemes vetélke­dés sok meglepetést hozott és azt is bizonyítja, hogy a járások dol­gozóinak következetes munkája, lelkesedése nagy tettekre képes. A marcali járás tovább öregbí­tette hírnevét és megtartotta a Megyei Pártbizottság kongresszu­si versenyzászlaját. A mezőgazda- sági munkákban jó eredményt értek el a járás dolgozó parasztjai, azonban fokozniok kell a burgo­nyaültetés ütemét, valamint a to­jás-, tej- és hízottsertésbeadást, ha továbbra is meg akarják tar" tani a büszkeséget jelentő első he­lyet. A fonyódi járás különösen jó eredményt ért el a takarmány- magvak vetésében, valamint á vá­gómarha- és baromfibeadások tel­jesítésében. Ha a sertésbeadási tervüket jobban teljesítik és egy­két napon belül elvégzik a még hátralévő árpa- és zabvetést és a többi vállalásukat is valóravált" ják, könnyen megszerezhetik az első helyet. A csurgói járás dolgozó paraszt­jai és a járás lelkes vezetői meg­mutatták, hogyan lehet jó munká­val az utolsó helyről az elsők közé kerülni. Igaz, még mindig nagy lemaradás mutatkozik a sertés-, vágómarha- és a tojásbeadás te­rén, de ha itt is olyan lendülete" sen pótolják az elmulasztottakat, mint a szántás-vetés munkájában, akkor komoly versenytársai lehet­nek a marcali járás dolgozó pa­rasztjainak. Külön dicséret illeti a járás szorgos gazdáit, de az ered­ményeket nagyban elősegítették a járási pártbizottság, a járási és községi tanácsok harcos dolgozói. A barcsi járásban ugyan fokoz­ták a sertésbeadást, de a tej-, to­jás", baromfibeadásokban nem igen jutottak előbbre, erőtelje­sebben kell fokozniok a lucerna-, cukorrépavetést is, ha meg akar­ják szerezni a Megyei Pártbizott­ság kongresszusi zászlaját. A siófoki járás vezetői úgy lát­szik, megelégedtek az elmúlt hé­ten elért eredményeikkel, mert bi­zony ellanyhult a vöröshere' és 'cukorrépavetés irama, de a tava­szi búza vetés jelentőségét is lebe­csülték, mert mindössze 20.7 szá­zalékra tettek eleget tervüknek. A hízottsertésbeadásban is az utolsók között kullognak. Ha e mulasztá­sok pótlására jól használják ki az elkövetkező napokat, a járás és község vezetői jobban mozgósíta­nak a feladatok elvégzésére, ak­kor előbbre jutnak a járások kö­zötti versenyben, A nagyatádi járás, bár fokozta a tavaszi vetések iramát, de a ta" vaszi árpa- és zabvetés 14 száza­lékát még nem végezték el és nem fordítottak elég gondot a sertés-, tej- és vágómarhabeadásokra. Gyorsan fel kell számolni ezt a hiányosságot, hogy a hatodik helyről az elsők közé kerüljenek. A tabi járás a beadások telje­sítésében az elsők közé verekedte fel magát, de a mezőgazdasági munkákban hátul kullog. A járás és a községek vezetői mozgósítsa­nak minden erőt a vetések hala" déktalan elvégzésére, mert ha to­vább késlekednek a járás dolgozó parasztjai, akkor saját maguk és az ország dolgozói is nagymérték­ben megkárosodnak. A kaposvári járás büszke tulaj­donosa .volt a Megyei Pártbizott­ság kongresszusi versenyzászlajá­nak. Úgy látszik, hogy a járási pártbizottság, a járás vezetői meg­feledkeztek fogadalmukról, s addig, amíg a járás tervén tépelődnek, nem veszik észre, hogy az utolsó helyen kullognak. Igen nagy len"_ •düíettel kell nekilátni az elma­radt tavaszi mezőgazdasági mun­kák végzéséhez és a tojásbegyüj- tés fokozásához, melynél 29.6 szá­zaléknál tartanak. Számos járás bebizonyította, hogy jó szervező munkával az adott szóti valóra le­het váltani. A járások sorrendje a legutolsó értékelés alapján a következő: SIÓFOKI JÁRÁS Járási tanácselnök Sápi József Mg. oszt. vez. Mándli Ilona ■ Begyűjt, oszt. vez. Balassa Tibor NAGYATÁDI JÁRÁS Járási tanácselnök Auer István Mg. oszt. vez. Isaszegi József Begy. oszt. vez. Borbándi Ambrus TABI JÁRÁS J. tanácselnök Tengerdi Imre Mg. oszt. vez. Deák János Begyűjt, oszt. vez. Kovács István KAPOSVÁRI JÁRÁS Járási' tanácselnök Suri Sándor Mg. oszt. vez. Szabó László Begyűjt, oszt. vez. Gajdos László Nehéz lett volna előre megállapí- j tani, hogy ezen a héten ki lesz a győztes a termelőszövetkezetek között. Megyénk számos termelő" i szövetkezete fej-fej mellett küz­dött a kimagasló példamutatás­ban. Különösen együtt haladt a Megyei Pártbizottság kongresszusi versenyzászlajának eddigi birtoko­sa, a somodori Alkotmány tsz a fülecspusztai Kossuth tsz-el. A fülecspusztai Kossuth tsz az utóbbi napokban jobban fokoz­ta az iramot, előbbre jutott az aprómagvak és burgonyavetéssel, valamint a beadásban is megelőz­te a somodori Alkotmány tsz-t, s ezzel elnyerte versenytársától a Megyei Pártbizottság kongresszusi versenyzászlaját. A fülecspusztai tsz-nek tovább kell igyekeznie, ha meg akarja tartani a vándor­zászlót, mert számos tsz szorosan felzárkózik a fülecspusztai mögött. * * * A darányi gépállomás dolgozói keményen fogadták az elmúlt va­sárnap, amikor a ladi gépállomás dolgozói elhódították tőlük a Me­gyei Pártbizottság kongresszusi vándorzászlaját, hogy rövidesen visszaszerzik azt. Fogadalmukat valóraváltották. Az összes traktor­munkában 53.6, az összes talaj­munkában 51.3 százalékos ered­ményükkel a gépállomások verse­nyében ismét az első helyre ke­rültek. A Megyei Pártbizottság vándorzászlaj ának visszaszerzésé­ben nagyrésze van annak, hogy az egy gépre eső teljesítményük 113.3 normálhold. Fokozottan kell harcolniok a vándorzászló megtar­tásáért, mert a második helyre került ladi gépállomás mindössze 0.9 százalékkal maradt el mögöt­tük. * * X Az állami gazdaságok között is nemes vetélkedés folyik a kon­gresszusi versenyzászló elnyerésé­ért. A kutasi állami gazdaságot mind a tavaszi vetések végzésé­ben, mind pedig a tejbeadási és hízottsertésbeadási tervtelj esi tés­ben megelőzte a nagybaráti állami gazdaság és ezzel elnyerte a Megyei Párt- bizottság kongresszusi verseny­zászlaját. Szorosan sorakozik fel mögötte a felsőbogátpusztai és a nagybereki állami gazdaság, hogy elhódítsa a most megszerzett vándorzászlót. A többi állami gaz­daság dolgozói is erőteljesen hoz­záláttak vállalásuk teljesítéséhez bizony mindent meg kell ten­niük a nagybaráti állami gazdaság dolgozóinak, hogy továbbra is megtarthassák azt a nagy kitünte­tést, amit a Megyei Pártbizottság kongresszusi versenyzászlaja je­lent. GONDOLATOK ÁPRILIS 4-ÉN A pályaválasztásról beszélgettem tanítványaimmal. Meglepően n*9y számmal jelentkeztek pedagógusnak. Megkérdezték, helyestem-e elhatárt- zásukat. Mielőtt feleltem volna a kérdésekre, visszagondoltam arra az idő­re, amikor én álltam pályaválasztás előtt. Mint most tanítványaim, in is tanácsot kértem nevelőimtől és nem értettem, miért ellenzik, hogy tanár le­gyek. A magyarázatot a későbbi évek adták meg. Diplomával a zsebem, ben több-kevesebb sikerrel kilincseljem kenyér után. Voltam díjazás nélküli irodai gyakornok, tanítottam óraadóként óradíj nélkül és igen bol­dog voltam, amikor öt esztendei küszködés után kineveztek helyettes te.- nárnak 9i pengős havi fizetéssel. Es ki tudná megmondani, hogy rajtam kívül hányán járták ezt ez utat, amelyről nem tudhattuk, hova vezet . . . Azután önkénytelenüí összehasonlítottam a letűnt világ és új hazánk pedagógusainak sorsát; Ma a tanár kezdőfizetése meghaladja az 1099 fo­rintot. Elhelyezkedése biztos, hiszen számtalan új iskola létesült, sok új nevelőre vem szükség. Tanítványaim várták válaszomat és én abban a biztos tudatban helye­seltem elhatározásukat, hogy jövőjük szép lesz, tanácsomért pedig soha nem fognak vádolni., 1 GUSEŐ ANDOR tanár, Kaposvár­Dolgozóink odaadó munkával készültek legnagyobb nemzeti ünnepünkre Az ország dolgozói és a mi üze­münk, a Kaposvári Cukorgyár dolgozói is lelkes versennyel ké­szültek hazánk felszabadulásának méltó megünneplésére. Ha gondo­latban visszatekintünk az elmúlt 9 év munkájára, láthatjuk, mit jelent nekünk, magyar dolgozók­nak április 4-e., Április 4-e azt je" lenti, hogy felszabadultunk a tő­kések kizsákmányolása alól, s azt, hogy dolgozó népünk vette kezébe a hatalmat, hogy ma már a népé a föld, a gyár, az ország és azt is, hogy az elmaradt ipari ország­ból fejlett mezőgazdasággal ren­delkező, fejlett ipari országgá let­tünk. Szívünk legnagyobb melegével köszöntjiik mi, cukorgyári dolgo­zók ezen a napon nagy barátun' kát, a béke és szabadság nagy zászlóvivőjét, a hatalmas Szovjet­uniót. Ezen a napon eszünkbe jutnak Vorosilov elvtárs szavai: ..A Szovjetunió népei mély tiszte­lettel és rokonszenwel viseltetnek hű barátjuk és szövetségesük,' a szabadságszerető magyar nép iránt.’4 A Szovjetunió felszabadu- •lásunk után nagy segítséget adott népünknek a szocializmus építésé­ben, elküldte hozzánk legkiválóbb mérnökeit, tpdósait és művészeit, hogy átadják nekünk tapasztala­taikat nagy országépítő feladata­ink megvalósításához. Munkánkat és munkánk során elért eredményeinket nemcsak a Szovjetunió, hanem más országok népei is figyelemmel kísérik. Ez kell, hogy ösztönözzön bennünket még nagyobb, még jobb eredmé­nyek elérésében. Üzemünk dolgozói nagy lelkese* déssel készülnek a Magyar Dolgo­zók Pártja III. kongresszusának megünneplésére, erre a napra, s a pártkongresszus tiszteletére üzemünk csaknem minden dolgo­zója tett szocialista kötelezettség­vállalást. Vállaltuk, hogy a kar­bantartási munkák mellett segít­jük a mezőgazdaságot és egy mű­vezető irányításával 8 tagú brigá­dot küldtünk a dalmandi gépállo­más megsegítésére. Ez a brigád több mint 2400 munkaórán keresz­tül dolgozott a gépállomás gépei­nek karbantartásán és javításán. Üzemünk dolgozói lelkes ver­sennyel készültek hazánk felsza­badulása évfordulójának megün­neplésére, s ennek eredményeként a március havi tervünket 100.2 százalékra teljesítettük és havi tervünket 20 nap alatt befejeztük. Most üzemi bizottságunknak az a feladata, hogy továbbszervezzük a szocialista munkaversenyt, a vi­lág proletárjainak nagy nemzetkö­zi ünnepére, május 1-re és május 24-re, az MDP III. kongresszusa tiszteletére. Feladatunk, hogy az elkövetkező időben még jobb, még nagyobb eredmények elérésére ösztönözzük dolgozóinkat és har­coljunk a dolgozók érdekeiért. Geges József üb-elnök, Cukorgyár. Mikor kezdik meg a járdaépítést Barcson? Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó •— tartja a közmondás. Nemrég történt Barcson, hogy 3 Megyei Tanács tervosztályától meg­látogatott bennünket Kiss Károly elvtárs, a tervosztály előadója. Vele- jött a járási tanács tervelőadója, Hargittai elvtárs is. Látogatásunknak igazán örültünk, miután Kiss elvtárs közölte velünk, hogy községünk Bé­ke-, Bajcsy Zs.-u. részén új járdát fognak építeni és a régi — mondhat­nánk — járhatatlan utakat járhatóvá tesszük a barcsi dolgozók kérelmére. Mikor ezt megbeszéltük, abban állapodtunk meg, hogy Kiss elvtársék egy szerdai napon már mérnökkel jönnek együtt és megkezdik a járda építését. Múltak a szerdák és ä mi járdaépítésünk azt hiszem »-csütörtö­köt mondott-« — sem mérnök, sem , Kiss eltvárs nem jött azóta, í Ezúton kérdezzük meg az elvtár- ! saktól, mi lesz a barcsi dolgozók ké­résével, a járdaépítéssel. Benedek Lászlé levelező. Teljesítettük a pártkongresszus tiszteletére tett vállalásainkat Bolhás község dolgozói parasztjai vállalták, hogy március 25-ig teljesí­tik tej-, tojás- és baromfibeadási kö­telezettségüket. Vállalásukhoz híven tejből 102, tojásból 121 és baromfiból 126 százalékra teljesítették beadási kötelezettségüket. Községünk két termelőszövetkeze­te: a Kossuth és a Szabadság tsz egész évj vágómarha- és tojásbeadási kötelezettségének eleget tett. A me­zőgazdasági munka terén tett válla­lásaikat is teljesíteni akarják a ter­melőszövetkezetek tagjai: a zabot, árpát elvetették, a napraforgó és bur­gonya vetését is három nappal a határidő előtt befejezik. A Kossuth tsz elnöke, Horváth István elvtars [fáradságot nem ismerve dolgozik a tsz jó eredményeiért. A Szabadság termelőszövetkezetben Simon József 68 éves fogatos dolgozik példamuta­tóan. Jó munkájáért ma, felszabadu­lásunk ünnepén pénzjutalomban ré­szesül. Az idő a mezőgazdasági munkára j alkalmas, minden percet kihaszná- ! lünk, hogy időben elvégezzük a tava­szi munkákat. Azt akarjuk, hogy a járások közötti versenyben járásunk, ! a nagyatádi járás ne az utolsók kö­zött legyen. Grujber Sándor tanácselnök, Bolhás. A községek közül öreglak ezen a héten is megtartotta a Megyei Pártbizottság vándorzászlaját. Mind a tavaszi mezőgazdasági munkákban, mind a begyűjtésben elért eredményei csak tizedesje- gyekkel jobbak, mint Szabás köz­ségé. Öreglak községnek igen erő­sen kell fokoznia az iramot, mert különben a következő értékelésnél könnyen elhódíthatja a vándor­zászlót a legjobb versenytársa: Szabás község. A eomogy udvarhelyi Ady termelősxövetkexeí LEVELEZŐINK JUTALMAZÁSA vezetősége a tél folyamán vásárolt Z2oo forint értékben szakkönyveket. A termelőszövetkezet elnöke, Peti István elvtárs szereti a mezőgazdasági szakirodalmat, » bátran alkalmazza a könyvekből megismert agrotechni­kai módszereket. Háztáji földjén próbálja ki az új vetési módszereket. Ez mind helyes is lenne, ha nem hanyagolnák el ezzel szemben a. termelő­szövetkezeti tagok a közös vetőmagvak elvetését — a csíráztatott burgo­nya pl. még az istállóban van. A termelőszövetkezet elnöke és vezetősége felelős azért, hogy nem megy kellő ümiben a tavaszi munka. Mulasztásu­kat sürgősen pótolni kell, ha jó termést akarnak betakarítani és azért is, hogy ne hátráltassák a járást a tavaszi munkák teljesítésében. ! MAJOR FERENC tsz-szervezö. Március hónapban sok értékes le­vél érkezett szerkesztőségünkbe. Le­velezőink örömmel adtak hírt szerte a megyéből, községből, termelőszövet­kezetből, állami gazdaságból, hogy hogyan teljesítették a III. pártkon­gresszus tiszteletére tett vállalásai­kat, milyen eredményeket értek el a tavaszi mezőgazdasági munkákban és hogyan tesznek eleget állam iránti kötelezettségüknek. Márciusban beérkezett értékes le­veleikért könyvjutalmat kapnak! Kiss József, Csokonai Ferenc Nagy­atád, Darázs József Balatonőszöli, Major Ferenc Csurgó, Grujber Sán­dor Bolhás, Turjányi János Siófok, Molnár János Balatonkiliti, Botos Ib»- re Karád Alkotmány tsz, Sípos Jé» zsef Aranyos-puszta. MARCALI JÁRÁS Járási tanácselnök Papp Ferenc Mg. oszt. vez. Fejgli József Begyűjt, oszt. vez. Sifter Jenő FONYÓDI JÁRÁS Járási tanácselnök Varga József Mg. oszt. vez. Nagy Dezső Begyűjt, oszt. vez. Győréi József CSURGÓI JÁRÁS Járási tanácselnök Lipics József Mg. oszt. vez. Pallag József Begy. oszt. vez. Horváth István BARCSI JÁRÁS Járási tanácselnök Péter Mihály Mg. oszt. vez. Gerle István Begy. oszt. vez. Horváth Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom