Somogyi Néplap, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-04 / 80. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1954 április 4. A Szovjetunió hozónk felszabodifójo Két szabad nép testvéri szövetsége A. Ivanov, a Lenin-renddel kitüntetett Moszkvai Izzólámpagyár dolgozójának levele A Szovjet Hadsereg1 magyarországi hadműveleteiből Drága magyar barátaim! Közeledik Magyarország felszabadulásának dicső évfordulója. A Szovjet Hadsereg kilenc évvel ezelőtt tisztította meg országotokat a fasiszta megszállóktól. Én annakidején mint a Szovjet Hadsereg katonája résztvet- tem Magyarország felszabadításában. Emlékezetemben örökké élni fog, milyen boldogan fogadtak bennünket, szovjet harcosokat a magyar dolgozók, az egyszerű emberek, a felszabadított magyar városok és falvak lakói. Kilenc év felt- el azóta, de állandóan figyelemmel, kísérem, hogyan építi új életét a magyar nép a Magyar Dolgozók Pártja vezetésével. Mi. szovjet emberek, őszintén örülünk minden sikerüknek. Aa a kívánság tölt el bennünket, hogy jótanácsainkkal, tapasztalatainkkal és anyagkészleteinkkel segítséget nyújtsunk, s ugyanakkor átvegyük magyar barátaink élenjáró tapasztalatait. Evről- évre bővülnek a Szovjetunió és a népi Magyarország kulturális és gazdasági kapcsolatai. Ez népeink megbonthatatlan barátságáról tanúskodik és arról a törekvésről, hogy munkánkkal erősítsük a béke és demokrácia táborát. Magam is olvastam, s munkatársaim is mindig elolvasták a lapok tudósításait a Magyar-Szovjet Barátság Hónapjáról. Különös örömet okozott nekünk, szovjet embereknek, hogy eseményei ezidén még a szokottnál is nagyobb tömegekre terjedtek ki. A szovjet emberek is és a magyar dolgozók is békés, építő munkát végeznek. Mi arra törekszünk, hogy mennél job ban és mennél gyorsabban megvalósítsuk azt a feladatot, amelyet a kommunista párt és a szovjet kormány tűzött elénk: két-három év alatt gyors ütemben akarjuk továbbfejleszteni mezőgazdaságunkat és közszükségleti cikkeket gyártó iparunkat. Kommunista pártunknak, akárcsak a Magyar Dolgozók Pártjának, nincs előbbre- való feladata, mint népeik állandóan növekvő anyagi és kulturális igényeinek kielégítése. A szovjet nép sikeresen oldja meg az eléje tűzött feladatokat. A munkások, mérnökök, technikusok és alkalmazottak — ki-ki a maga munkahelyén — rejtett termelési tartalékok után kutatnak, találnak és használnak fel a munka termelékenységének további növelése, az áruk minőségé-, nek további javítása, az önköltség csökkentése érdekében. Jól tudjuk: menn'él több közszükségleti cikket adunk a hazának, annál szebb és jobb i-esz a szovjet embereik éléte, annál erősebb és hatalmasabb lesz szeretett szocialista hazánk. * * * Nézzük például a mi gyárunkat. Többezer főnyi kollektívája arról híres az országban, hogy sok hazafias kezdeményezés élharcosa. Valentyina Hriszanova, a rádiólámpaműhely művezetője volt a kezdeményezője annakidején az óraütemterv szerinti munkának. Most nemcsak a szovjet gyárakban, hanem a népi demokratikus országokban is igen elterjedt a munkaszervezés és a szocialista verseny e formája. Azt is tudom, híogy a magyar munkások eredményesen használják fel a szovjet újítók, Bikov, Savljugin, Panyin, Ananyeva és mások tapasztalatait.-(4:z elmúlt év végén a Lenin-remddel kitüntetett Moszkvai Izzólámpagyár dolgozói szocialista munkaversenyt indítottak azért, hogy a meglévő üzemterület minden négyzetméterén £öhb árut termeljenek és maximálisan kihasználjanak minden berendezést. Az üzem kollektívája ebben az országos jelentőségű munkában is szép eredményeket ért el. A versenyben élenjáró neoncsőműhely például a belső termelési tartalékok észszerű kihasználásával, rövid idő alatt 44 százalékkal növelte termelését. A mi gyárunkban is, akárcsak a Szovjetunió többi vállalatánál, állandóan ösztönzik a szovjet emberek alkotó munkáját. Nálunk a munkások az elmúlt évben prémiumként 266 ezer rabéit kaptak az igazgatói alapból. Komoly összegeket fordítunk egészségvédelmi intézkedésekre is. Gyárunkban az elmúlt négy év alatt 16 millió rubelt költöttek erre a óéira. Levelem befejezéséül forró üdvözletemet küldöm a magyar munkásoknak, akik élenjárnak hazájukban a szocialista társadalom felépítéséért vívott harcban. Erősödjék na.pról-napra a magyar és szovjet dolgozók barátsága! INDU LÓ Leonyid Pervomajszkij, ukrán szovjet költő, mint a felszabadító Szovjet Hadsereg katonája járt Magyarországon. A magyar nyelvet jól ismeri, Petőfi több verséi fordította le ukrán nyelvre, számos magyar tárgyú verset írt. A fogoly katonák hazatérnek, de hol van a dalnok, a nagy? Páncélja lepattan a télnek, kun földön is enged a fagy. Miért röppen a légben a szikra? Tűzcsóva miért kanyarog? Előre Lenin katonái, előre vörös magyarok! Ki jár a kemény hadak élén, daloló sugaras tünemény, hogy a magyar éjszaka mélyén kigyuljon a hajdani fény? Tűzben szuronyok hegye villan, mint nádon a nap ha ragyog! Előre, Lenin katonái, előre, vörös magyarok! Ünnep derül újra hazánkra, beszélni fogunk vele még, lobban Budapesten a lángja, és Debrecenben tüze ég. Felzengenek újra a meghitt, a régi Petőfi-dalok. Előre, Lenin katonái, előre, vörös magyarok! Még messze a drága szabadság Kárpát havas orma megett, de a harci parancsot kiadták: mennünk csak előre lehet!! Az égen lenini csillag, Petőfi tűzlelke lobog. Előre, Lenin katonái, előre, vörös magyarok! Gáspár Endre fordítása. Horthyék, akik fasiszta politikájukhoz híven, 1941-ben Hitler oldalán orvul, rátörtek a Szovjetunióra akárcsak fasiszta cimboráik —, a háború első hónapjától „Villám sikereket“ reméltek. A magyar reakció a németek 1943—44. évi sorozatos kudarcait és vereségeit, valamint a Szovjet Hadseregnek az ország határához val közeledését látva, azzal vigasztalták magukat, hogy majd a Kárpátok gerince megállásra kényszeríti a szovjet csapatokat és a háború befejeződik, mielőtt a Szovjet Hadsereg Magyar- országot felszabadíthatná, vagy legalább is az országot angolszász csapatok fogják megszállni. Horthyék még akkor is, amikor a Szovjet Hadsereg már az ország határain állott, az angolszászok triesti partraszállásában és az angol ejtőernyősök megje'enésébetn „reménykedtek“. A magyar uralkodó-osztály a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás és a saját tömegeitől való félelem miatt — de mindenekelőtt a Szovjetunió elleni vak gyűlölet miatt — a Szovjetunióval vájó béketárgyalások megkezdéséről, mint egyetlen reális lehetőségről, mely az országot a fa_ siszta háború pusztításaitól megmentette volna, hallani sem akart. * * * A jassi-kisinyevi szovjet győzelem után Románia 1944 augusztusában kilépett a háborúból és hada! üzent a németeknek. A Romániánál déli irányban elterülő harmadik ukrán hadsereg-csoport sikeres hadműveleteinek hatására szeptember 8-án Bulgária is a fasizmus ellen fordult. Hitler tisztában volt azzal, hogy Magyarország elvesztése megnyitja az utat Németország délről való közvetlen megtámadásához is, ezért a nyugati arcvonal és a keleti arevonal más szakaszainak gyengítése árán. jelentős. német erőket — mintegy 70 hadosztályt — összpontosított a keleti arcvonal dél; szakaszán. * * * 1944 október elején megkezdődött a Szovjet Hadsereg kilencedik sztálini csapása, amely kiragadta hazánkat a fasizmus karmaiból és meghoz'a népünknek a rég várt felszabadulást. * * * Mnlinovszkij marsall csapatai október 6-án Aradnál áttörték a német ál lásokat és gyors ütemben törtek előre. Az északi irányba támadó zöm október 9-én elérte Debrecent, majd az október 19—20-án lezajlott páncélos csatában súlyos vereséget mért a németekre. * * * A 2. ukrán hadseregesoport csapatai október 28-án a Duna-Tisza közén áttörték a fasiszták állásait és november 1-én Kiskőröst és Kecskemétet, 3-án pedig a Budapesttől 20 kilométerre lévő Alsónémedit foglalták el. * * * December 10-ére a 2. ukrán hadseregcsoport befejezte Budapest körülsá- rását északról, délről és keletről, a 3. ukrán hadseregesoport pedig a Budapestet délnyugatról védő — Balaton, Velencei-tó és a Duna között kiépített — „Margit“-vonal előtt állott. *- -x- * A körülzárt Budapest megtartásáért a németek elkeseredett kísérleteket tettek. Január 18-án 3 németek Székesfehérvár területéről indítottak erős ellentámadást, hogy Budapestet dé'i irányból érjék el. Az ellentámadás azonban megtört a szovjet csapatok hős elienállAsá* ás lényegtelen helyi sikerek után. kudarcba fulladt. Sokezer és tízezer szovjet hős kioa- tott vére árán 1945 január 18-án Pest; február 13-án pedig Buda is felszabadult. A 3. ukrán hadserogcsoportnak a Balatontól északra támadó része március 26-án Pápát, 28-án Csornát és Ságvárt, 29-én pedig Szombathelyt, Kapuvárt és Kőszeget felszabadítva, 30-án átlépte az osztrák határt és Béca irányába tört előre. A Balatontól délre támadó részek Nagykanizsának április 2-án. történt felszabadít ása után április 4-én átlépték a határt. . A 2. ukrán had9eregcsoporlmak a Dumától délre támadó egységei március 28-án fe’saabaditották Komárom és Győr városokat, majd április 3-án Pozsonytól délre osztrák területre léptek. *** /pri:is 4-én a fasisztákat üldöző szovjet csapatok már mindenütt túl voltak országunk határain és befejezték hazánk felszabadításának hősi —harcát. harc Pesten egyre elkeseredettebbé vált. Az ellenség dühe ügy nőtt, ahogy visszaszorították a Duna-híd felé. A németek makacsul védekeztek minden házban. Egyre gyakrabban, egyre kétségbeesettebben támadtak. Minden új háztömb katonáink nehéz erőfeszítésébe és vérébe került. De a gyalogosok nem engedték ki kezükből a győzelmet. Néhány tucat német közeledett az egyik állványos géppuskához, amely mögött Ivan Muzika gyalogos feküdt. A hitleristák láncai rohamra emelkedtek, majd ismét a földhöz lapultak a tűz hatására, de az ellenséges hullám mindannyiszor közelebb és közelebb került. Muzika megértette, hogy az ellenség hulláma bekeríti őt, ha nem folyamodik cselhez. Kockáztatni kellett. Amikor ismét felhangzott a német tiszt kiáltása és a németek felugrottak, a géppuska egy rövid sorozatot adott le, azután elhallgatott, mintha elromlott volna. — Gránáttal védekezzetek! — parancsolta Muzika a részlegnek. A németek az első gránát robband sáből megértették, hogy a géppuska elromlott. A piszkoszöld csavargók tömege győzelmi üvöltéssel lendült előre. Muzika csak ezt várta. Amikor a hitleristák már csak tíz méternyire voltak a géppuskától, hirtelen egy hosszú sorozatot vágott végig közvetlen közelről a rohamozókon. A géppuska mindaddig nem hallgatott el, amíg a heveder ki nem ürült. Muzika ezen a napon negyven megölt ellenséggel növelhette dicsőségét. A németek nem merték megismételni a rohamot, * * I* ; X Sok megkapó, egészen váratlan esemény játszódott le az égen, Budapest fölött. De volt közöttük egy, amely különösen széles körben vált ismertté ezekben a napokban katonáink között, de nemcsak a gyalogosok között keltett csodálkozást, hanem a már sokat látott repülőket is ámulatba ejtette. Ez az eset Germogen Volosznyikov, húszéves őrmesterrel történt. A harci Részletek Szmirncv: „Harcban Budapestért“ c. művéből gép lövésze volt, s fiatalsága ellenére több mint félszáz bevetés volt mögötte. Ezen a napon, mint rendesen, két „Iljusin“ indult bombateherrel feladata teljesítésére. Elől Dulimov gárdahadnagy repült, utána Tyelenkov gárdaőrmester. És mint mindig, Tyelenkov gépén, a lövész helyén; ott ült Volosznyikov. Céljukat nem érték el. A felhők mögül, egyenesen az „Iljusinok“ felé előbukkant egy falka „Messerschmitt“ és „Focke-Wulf“, tizennyolc gép keire. Volosznyikov közelében máris két megkezdődött a harc. Mint a héja a zsákmányra, úgy csaptak le a németek a szovjet gépekre. Volosznyikov közelében már hét ellenséges lövedék robbant. A szilánkok széttépték a, zubbonyát, de ő maga sértetlen maradt. Viszont az egyik „Focke“ egy pillanatról géppuskája irányzéka elé került: füstölve zuhant a földré. bben a pillanatban két német vadászgép hátulról támadt. A géppuska sortüze levágta az „Iljusin farkát és fél szárnyát. A motorokból füst tört elő. A gép nem. engedelmeskedett a kormánynak; zuhanni kezdett. A pilóta intett Volosznyikovnak es a gép oldalán kiugrott a levegőbe. Ugyanabban a pillanatban ismét egy „Focke“ került a géppuslca irányzéka elé, s a gárdista nem bírt ellenállni a kisértésnek. A német gép az első sorozat után lángralobbant. Ekkor Volosznyikov kissé felemelkedett, megpróbált kiugrani. De a ffép légörvénybe került és a légnyomás visszadobta az őrmestert. A kabin falához szorulva; lassan-lassan kilendült valahogy és függve maradt a pépen. Az ejtőernyő alsó kötelei hozzáakadtak a kabin valamelyik részéhez. Az őrmester hétszáz métert zuhant a géppel együtt. Fejjel lefelé függött a levegőben, s hiába igyekezett kiszabadítani magát. Ekkor a levegő sodra mégis elszakította. „Élni fogok hát! — villant fel a gondolat Volosznyikov agyában és megrántotta a gyűrűt. De a megszokott rántás elmaradt. Egy pillantást vetett a magasba és szive fájdalmasan összeszorult. Lába beleakadt a kötelekbe és az ernyő nem nyílt ki. Most már nem volt menekülés számára. Maga alatt a mélységben a Duna behavazott és zajló jegét látta. Előtte, harminc méterrel lejjebb gépe zuhant a mélybe, füstös nyomot húzva maga után. Gyorsan közeledett a föld felé. Most már egészen közel van hozzá. Az „Iljusin“ befúródott a földbe s a felrobbant bombák tüzet okádtak. Volosznyikov behunyta a szemét. Az utolsó amit érzett, egy különös lökés volt a levegőben alulról fölfelé. Egy másodperccel később magához- tért, a ... földön volt. A parton feküdt. Távolban még égett a repülőgép. Fölötte az égen fehér ejtőernyő ereszkedett lefelé, rajta emberi alak függött. Körülötte „Messcrschmittck“ röpködtek, géppuskák ropogtak. Tyelenkov pilóta ereszkedett le. A gárdistát saját bombái mentették meg, melyeket a németeknek szánt. A repülőgép pontosan alatta robbant, s éppen akkor, amikor az őrmesternek már csak harminc méternyi halálos zuhanás volt hátra. A robbanás hulláma mintegy légpárnaként fogta fel Volosznyikovot és nem vágta ® földhöz, hanem valósággal letette a földre. Egy félóra múlva Tyelenkov repülő és lövésze megérkezett övéihez. Germogen Volosznyikov néhány nap múlva már ismét Budapest fölött repült,-* * * M/W egkapó esemény játszódott le egy belvárosi utca valamelyik házánál. Gyalogságunk már minden oldalról körülvette, de a Szálasi-legé- nyek erős, jól felfegyverzett csoportja tartotta megszállva az épületet. Az ablakokat, ajtókat eltorlaszolták; a mieink többször megadásra szántották fel őket, de ők folytatták a tüzelést. A ház szilárd építmény volt; rohammal bevenni nem lett volna könnyű. A ház védői makacskodtak, elutasították minden felszólításunkat a megadásra. Az alegység parancsnoka ezért elhatározta a ház felrobbantását. Az utászok már előkészítették a robbanóanyagot. Ekkor őszhajú öreg magyar bukkant fel lövészeink láncában. Rendkívül felindultan, ideges kézmozdulatokkal mutatott az ostromlott épületre és igyekezett megértetni magát. Katonáink érdeklődése felébredt, tolmácsot hívtak. Kitűnt, hogy az ősz férfi zenetanár, az épület pedig, amelybe a nyilasok befészkelték magukat — Budapest egyik legjobb zeneiskolája. A zenetanár könyörgött, hogy ne robbantsuk fel a házat. Megmagyarázta, hogy ott többtucat nagyértékű zongora van; s drága, szinte pótolhatatlan hangszerek. Azt javasolta, küldjük őt parlamenternek a nyilasokhoz, egész biztosan sikerül őket megadásra bírnia. — Hát jól van — mondotta a parancsnok. — Próbálja meg! Valóban kár lenne ilyen értéket felrobbantani. W&otot adtak a magyar kezébe, fe- ■*"* hér kendőt kötöttek rá és a zenetanár a zászlócskát magasra tartva, megindult a ház felé. A nyilasok nem lőttek. Az ősz ember megállt az úttest közepén, magasra emelte fejét és valamit kiáltott magyarul. Válaszul részeg röhögés hallatszott a második emelet egyik ablakából, majd géppisztolysorozat kattogott. A fehérken- dős bot a kőre hullott és az ősz zenetanár, kezét vérző pyakára szorítva, visszatántorgott. Szerencsés véletlen folytán a lövedék csak könnyedén horzsolta az öreg zenetanár nyakát. Mig az egészség- ügyi katona bekötözte sérülését, az őszhajú magyar így szólt a parancsnokhoz: — Robbantsák fel! Hadd vesszenek a zongorák is, csak ezek a gazemberek pusztuljanak. A tiszt azonban mégis sajnálta az értékes hangszereket. — Elvtársak, megpróbáljuk, rohammal? — kérdezte a köréje csoportosult gyalogosoktól. — Rohamra! Bevesszük!... — zúgták a katonák. Es egy félóra múlva feltartóztathatatlan rohammal bevettük a zeneiskolát. A Szálasi-legényékből álló helyőrség elkeseredett ellenállás után mind egy szálig elpusztult. A zenetanár határtalan örömmel ölelte magához a szovjet katonákat. Nagy ünnepélyesen a második emeletre vezette őket, ahol egy betört ab- lakú nagyteremben zongorák álltak. A teremben, ahol még a roham lőporfüstje gomölygott, felcsendült ele Beethoven Pathetikus szonátájának szárnyaló hangjai. Himnusz volt ez, amellyel az ősz magyar zenetanár n felszabadítók dicsőségét zengte. * * * Az egyik téren egy szovjet őrnagy magyarul szólít meg egy asszonyt; aki kislányát vezeti kézenfogva. A nő megáll, csodálkozik, hogy a szovjet tiszt anyanyelvén szól hozzá. De « tiszt felvilágosítja, hogy ö magyar; zsebéből csokoládét vesz elő, megkínálja a gyermeket. Ezt látva az asz szony, tréfásan megjegyzi: — Úgy látszik, a németeknek igazuk volt. — Mit akar ezzel mondani? —1 kérdi elkomorodva. De mindjárt észreveszi az asszony huncut mosolyát, kitalálja, hogy e szavak mögött valami tréfa rejlik. — A németek azt erősítették, hogy az oroszok megölik a gyermekeket — világosította fel az asszony. — Ön « hetedik szovjet tiszt, aki csokoládét ad a kislányomnak. Vájjon ilyen hosszú éhezés után ennyi csokoládé nem árt-e? Mindketten vígan nevetnek és « kislány is követi.példájukat. Wj'zután az őrnagy továbbmegy és az asszony sokáig kíséri tekintetével; nem tudja, hogy akivel éppen beszélgetett, Illés Béla, az ismert magyar író, aki mint szovjet tiszt, ma a győzelmes csapatokkal együtt lépett Budapest központi utcáira.
