Somogyi Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-04 / 53. szám
<0 .s \ KÖ/Vi, VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! io im mini A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének levele a magyar nőkhöz a nemzetközi nőnap alkalmából Előre a Városi Pártbizottság kongresszusi versenyzászlajáért Asszonyoknak A képzőművészek és a dolgozók közötti kapcsolat elmélyítéséért A MEGVÁR D O LG OZÓK PÁRT JA MEGYEI 1 PÄRT 81 IZOTTSÄGÄNAK LAPJft gyarapítja tudásunkat, művészi ÉLMÉNYT NYÚJT A SZOVJET FILM ' Szovjetunió, a szovjet nép iránti megbecsülést és mérhetetlen szereteted is bizonyítja. S a ma kezdődő szovjet film ünnepe minden eddigit felül fog múlni. A bemutatásra kerülő kiváló, új filmek, valamint a múlt évi szovjet film ünnepe óta bemutatott szovjet filmek újabb ezrekkel szaporítják a szovjet filmet szeretők táborát. Hogyne nézné meg a »Visszatért szerelem« című filmet az a termelőszövetkezeti tag, az a gépállomási, állami gazdasági dolgozó, aki olvasta Nyikolajeva nagysikerű regényét, az »Aratás«"!. S a mezőgazdaság dolgozói mellett ez a film igen sokat ad a városi embereknek is. Mélységes emberséget, a munka szereíetét, megbecsülését, a szovjet embert állítja elénk példaképnek a film minden kockája. Kiváló dokumentfiímek, izgalmas, kalandos történetek, az ifjúsághoz szóló nagyszerű új filmek kerül" nek bemutatásra az idei szovjet film ünnepén. Az . »Ezüstszínű por« című izgalmas fim Amerikába viszi el a nézőket. A leleplezés erejével rántja le a leplet két tröszt versengésén keresztül az amerikai imperializmus gyilkos terveiről. Ifjúságunk nagyrésze olvasta Borisz Izjunszkij »Vörös vállpántok« című ifjúsági regényét. A kis katonaakadémisía fiúk szívderítő élete most a »Baráti becsület« című filmben elevenedik meg a szovjet film ünnepén- Ezenkívül számos rajzfilm, értékes dokumentumfilm gazdagítja az idei szovjet film ünnepe műsorát. A kiváló szovjet filmek, melyek nevelnek, szórakoztatnak, tanítanak, nemcsak közvetlenül vannak Hazánk minden dolgozója évről- évre nagy lelkesedéssel készül a magyar-szovjet barátság hónapjára, amely felszabadult népünk életében immár hagyományossá vált. Tudják, hogy a barátsági hónapok tovább mélyítik azokat a jószomszédi, baráti kapcsolatokat, melyek népünk ezeréves történetében majdnem állandóak voltak. A baráti Szovjetunió ez alkalommal még tovább fokozza állandóan ható segítségét azzal is, hogy elküldi hozzánk a gazdasági és kulturális élet kiváló képviselőit, hogy gyakorlati útmutatásaikkal segítsék az új magyar kultúra fejlődését. Az idei barátsági hónap ismét jelentős mértékben előbbre viszi kulturális életünket. Ismét eljöttek hozzánk a szovjet nép küldöttel:* tudósok, művészek, akik fellépéseikkel, baráti beszélgetéseikkel ezreknek szereznek feledhetetlen élményt, tanulságos szórakozást. A mi városunk dolgozóit, elsősorban pedagógusait az a kitüntetés érte az elmúlt napokban, hogy a kulturális küldöttség egyik tagja, Oszipova elvtársnő eljött hozzánk és útmutatásával hozzájárult pedagógusaink jobb munkájához. Fővárosunk dolgozói e napokban — és néhány nap múlva a vidéki városok dolgozói is — a Szovjetunió Állami Népi Együttesének, a világhírű Mojszejev- együttes feledhetetlen élményt nyújtó műsorában gyönyörködhetnek- Mi más ez, ha nem a két nép eltöröihetetlen barátságának bizonyítéka. Népünk most a barátsági hónap számtalan kulturális eseménye közben új, nagyszerű élményre készült. A barátsági hónap ünnepi • jó hatással a nézőkre. Ha vissza- műsorát évről-évre nemcsak a j tekintünk a felszabadulás előtti szovjet könyv ünnepe, hanem a j kisszámú, silány magyar filmekre, szovjet film ünnepe is emeli. Erre ' akkor mérhető le csak igazán a készültek dolgozóink oly nagy lelkesedéssel az elmúlt napokban. A ma kezdődő szovjet film ünnepe nélkül nem volna teljes a két nép bensőséges barátságának megünneplésére rendezett barátsági hónap. A ma kezdődő szovjet film ünnepe nemcsak azt jelenti, hogy hazánk mindert filmszínházában a legújabb szovjet, filmeket mutatják be. Jelenti azt is, hogy a szovjet emberek élete még közelebb kerül hozzánk, hiszen minden egyes szovjet filmből a szovjet élet egyegy részét ismerhetik meg a nézők. Jelenti azt, hogy ezrek és ezrek ismerik és szeretik meg az élenjáró szovjet filmművészetet. Hűen tükrözik ezt a megállapítást a tavalyi szovjet film ünnepének számadatai, melyek dolgozóink megnövekedett érdeklődéséről tanúskodnak. Megyénk normálfilmszínházaiban például a »Széttört bilincsek« című filmet 6745- en, a »Feledhetetlen 1919«-et 6514-en, a »Támadás 6.25-kor«-t 4020-an nézték meg. Ugyanilyen nagyfokú érdeklődés volt a kes- kenymozikban bemutatott szovjet filmek iránt is. Az »Aranycsillag lovagja« című filmet llll'en, a »Szárnyaló dallamok«-at 1287- an, a »Széttört bilincsek«-et 1326- an nézték meg. Óriási az az érdeklődés, amely a szovjet film ünnepe alatt megnyilvánult filmszínházainkban, különösen, ha tékin- teíbevesszük, hogy megyénkben alig volt község, ahol rendszeresen Harcban a pártkongresszus tiszteletére tett vállalások teljesítéséért Kitüntetett traktorosok kongresszusi versenye A III. pártkongresszus tiszteletére megyeszerte egészséges versenyszellem 'bontakozott ki, szép felajánlások, eredményes teljesítések születtek, melyek hűen kifejezik, hogy dolgozóink segítséget kívánnak nyújtani a kormányprogramm mielőbbi megvalósításához. A kongresszusi vállalásokból a traktorosok is kivették a részüket. Nemes vetélkedés kezdődött, amely eredményes munkát ígér. Jánosházi József, a balatonnagybereki állami gazdaság dolgozója Balogh Lajost, régi versenytársát hívta ki nemes küzdelemre. Jánosházi József az elmúlt évben az ország legjobb traktorosa címet nyerte el ' jó munkájával. A mellén csillogó sztahanovista-jelvény tanúskodik a szép eredményekről. Balogh Lajos kétszeres sztahanovista már évek óta versenyben van Jánosházi Józseffel. Mindketten eredményes munkát végző, jó szakemberek. Nemes vetélkedésük szép eredményt szült. Az elmúlt évben már 1956. évi tervüket is teljesítették. Most ismét párosversenyben vannak. A III. pártkongresszus tiszteletére felajánlották, hogy évi tervüket ismét túlteljesítik, mindketten 1676 normálhold megművelését végzik el. Szerepelt a vállalásban a gépjavítás kifogástalan elvégzése is. Ezt mindketten a legtökéletesebben végezték el. A nemrég megtartott tavaszi szemle arról tanúskodott, hogy gondos, szakértő kezek hozták rendbe gépeiket. Gondjuk volt azonban a többi traktorosra is. A fiatalabbakat segítették, támogatták munkájukban. Szakmai és gyakorlati segítséget nyújtottak dolgozótársaiknak. — Szívesen nvuitpk. segítséget — mondta Jánosházi József. *— Az a cél, hogy minél fejlettebb legyen a magyar mezőgazdaság, ehhez pedig sok jólképzett traktorosra van szükség. Nemsokára megkezdődnek a tavaszi munkák és a két lelkes versenytárs megkezdheti nemes vetélkedését. Teljesítette kongresszusi felajánlását a lengyeltóti gépállomás A lengyeltóti gépállomás dolgozói büszke örömmel jelentik, hogy kongresszusi felajánlásaikat túlteljesítették, így gépállomásuk elérte, hogy a téli gépjavítást határidő előtt 14 nappal befejezte. A kongresszusi versenyben számos _kiváló dolgozó tűnt ki. Ezek közül is kiemelkedik Mezriczky Lajos, aki erőgép javítási tervét 440 százalékra, Pucskó Lajos pedig — aki ugyanebben a munkakörben dolgozott — 110 százalékra teljesítette. Cserei István az elevátorjavítási munkában ért el 182 százalékos eredményt, Bagó Lajos pedig a tárcsájává tási munkáknál teljesítette tervét 110 százalékra. Az előirányzatnak megfelelően a lengyeltóti gépállomás minden brigádja teljesítette tervét, így az elvtár- isak örömmel vették át az őket megillető prémiumot. Eredményesen dolgoznak a baiatonőfeződiek Balatonőszöd községben 16 gazda van párosversenyben és úgy dolgoznak, hogy vállalt kötelezettségüknek eleget tegyenek. A trágyahordást mind a 16 gazda határidőre befejezte, s most az őszi vetések felültrágyá- zását végzik. Ebben a munkában példát mutat Skar- lecs János aranykalászos gazda és T. Nagy József, aki most kapta meg a kiváló gyapottermelő oklevelet. A termelési bizottság a III. pártkongresszus tiszteletéire vállalta, hogy megszervezik az összes gazdasági gépek és felszerelések kijavítását. Vállalásuknak eleget tettek. Kijavítottak 21 darab vetőgépet, 79 eketaligát, 79 pár fogast, 17 hengert, 21 lókapát, 44 permetezőt és 5 darab szénkénegezőt. Eredményesen dolgozik községünkben a Vörös Csillag termelőszövetkezet. Tagjai vállalásaikat példamutatóan teljesítik. Az évi hízottsertés- és baromfibeadási kötelezettségüknek már eleget tettek. Nagy Károly körzeti agronómus minden nap ellátogat a termelőszövetkezetbe és a községbe, s szakmai tanácsokkal segíti a tavaszi munkára való jó előkészülést. Darázs József VB-elnök. A Kaposvári Cukorgyár dolgozéixamk levele a seg’esdi gazdatársakhoz Szovjetunió, a szovjet filmek se gítségének nagy szerepe. A magyar filmművészet szovjet segítséggel, a szovjet fiimszakemberek útmutatásával emelkedett ilyen magasra, ahol ma áll. Filmjeink már évek óta nemcsak a hazai közönség előtt aratnak nagy sikert, hanem a különböző nemzetközi versenyeken is, a külföldi közönség is megszerette és nagyra éfté- keli filmjeinket. Gondoljunk csak vissza* első színes filmünkre, a »Ludas Maíyi«-ra. Létrejötte a fejlett szovjet filmművészetnek, a szovjet nép baráti segítőkészségének tulajdonítható. A monumentális szovjet történelmi filmek sora hívta fel a magyar szakemberek figyelmét történelmünk kiemelkedő szakaszainak filmrevitelére. Ez tette lehetővé népünk szabadság- harcának legdicsőbb korszakát megörökítő »Feltámadott a tenger« című filmünk megalkotását. Vagy gondoljunk a nemrégen bemutatott másik hatalmas történelmi filmalkotásunkra, a »Rákóczi hadnagyá«ra. Mindkét film jelentős mértékben' vitte előre a szocialista hazaszeretet kialakulását a magyar nép történetének hősi szakaszainak feldolgozásával. Felsorolhatatlan az a sok segítség, melyet a Szovjetuniótól kaptunk kiváló filmjei bemutatásával, szakemberei segítségével. S ez a segítség még tovább gyarapodik a ma kezdődő szovjet film ünnepével. A falvak egyszerű dolgozóiKedves Gazdatársak! Kormányzatunk számtalan tanuje- lét adja a mezőgazdaság, a dolgozó parasztság iránti segítőikészségének. Kedvezményekkel, árleszállításokkal, a falu közszükségletének fokozott kielégítésével igyekszik emelni a dolgozó parasztság életszínvonalát és fokozni a gazdatársak termelési kedvét. Mi, a Kaposvári Cukorgyár dolgozói, akiket évtizedes szálak fűznek megyénk dolgozó parasztságához, örömmel vesszük ki részünket a mezőgazdaság megsegítéséből. Nyolc kiváló szakmunkásunkat küldtük az ódalmandi gépállomásra, hogy segítsenek az összes mezőgazdasági gép kijavításában.^ Terven felül 1200 darab, 18 ezer forint értékű gépalkatrészt készítettünk a gépállomások részére. Üzemünk karbantartási munkáinál a III. pártkongresszus tiszteletére indított munkaversenyben dolgozóink kiváló eredményeket érnek el, hogy biztosítsuk 1954. évi tervünk sikerét és minél több cukor jusson mindannyiunknak, így a segesdi gazdatársaknak is. Kérjük a gazdatársakat, hogy a kölcsönös támogatás jegyében, de a saját érdekeikért is tegyenek meg 'mindent saját munkaterületükön fék adataik teljesítéséért. Készüljenek fel j és végezzék a legjobban a tavaszi munkákat. Ne maradjon el egyetlen ' gazda sem a beadási kötelezettségek | teljesítésével. Számolják fel lemara- ' dásukat, hogy nyugodt lelkiismeret- j tel mondhassák: »Nem maradtunk adósa kormányunknak és népgazdaságunknak«. így viszonozzák az ipari dolgozók baráti támogatását » ml is ígérjük, hogy jó munkával segítjük elő országunk fejlődését, közös boldogulásunkat. Kaposvári Cukorgyár dolgozói. vetítettek volna filmet. A szovjet | val, kulturális szakembereinkkel film ünnepe filmjeit megtekintő ! együtt meleg szeretettel köszönt- 28.808 dolgozó megyénkben nem- ; jük az idei szovjet film ünnepét, csak a megnövekedett kultúrigé- i mely művészi élményt, gyarapodó nyékét, hanem egyszersmind a ! tudást jelent egész népünknek. KAPOSVÁR DOLGOZÓ PARASZTJAI TELJESÍ TIK ADOTT SZAVUKAT Pártunk javaslatára kormányzatunk eddig számos kedvezményt biztosított a dolgozó parasztság számára, melyek nagyban fokozzák a parasztság termelési kedvét s ezzel párhuzamosan növelik anyagi jólétét is. Kaposvár azon körzetei, melyeket főleg dolgozó parasztok laknak, a' III. pártkongresszus tiszteletére párosversenyre léptek egymással a mezőgazdasági munkák végzésének és a 'begyűjtési tervek határidő előtti teljesítésének érdekében, így például a szentjakabi körzettel a cseri körzet versenyez az elsőségért. Ladiszlai Imre 9 holdas dolgozó paraszt a kongresz- szusi vállalás megtétele után máris teljesítette évi vágómarha- és baromfibeadási tervét. A jó példát számos gazda követi. Számszerűit 260-an teljesítették eddig évi vágómarhabeadásukat, ennek eredményeként a város első negyedévi tervét ebből 101.2 százalékra, baromfibeadásból pedig 50 százalékra tudta már teljesíteni. Hajmási Mihály 6 holdas dolgozó paraszt idejében felkészült a tavaszi munkákra. Földjét megtrágyázta, a vetőmagot már kitisztította. Az elmúlt évben 700 négyszögöl cukorrépára kötött termelési szerződést, s a jól előkészített talajon 260 mázsás átlagtermést ért el. Mivel látja, hogy jól. jövedelmez a cukorrépafermelés, ez évben 1000 négyszögöl területen termel szerződésesen cukorrépát. A kaposvári dolgozó parasztok közül sokan keresték fel a tanácsot akkor, amikor tudomást szereztek arról, hogy kukoricabeadási kedvezményben részesülnek mindazok, akik augusztus 31-ig teljesítik sertésbeadási kötelezettségüket. Negyven gazda kérte eddig, hogy az első félévben teljesíthesse sertésbeadását. Nagy Jenő dolgozó paraszt már túl is van ezen, s így 300 kg kukoricabeadási kedvezményt kapott. A pusztaszemesiek megelőzik versenytársukat Pusztaszemes község az elmúlt évek során az elsők között volt a begyűjtésben. Ezt bizonyítja az, hogy jelenleg is rtt van a tanácsnál »A begyűjtésben legjobb eredményt elérő községnek« adott vándorzászló. Ezt a kitüntető címet és vele együtt a versenyzászlót továbbra is szeretnék a pusztaszemesi dolgozó parasztok megőrizni. Ezért megfogadták a tanácsülésen, hogy félévi tojás- és baromfibeadásukat még március hónapban teljesítik. Nemcsak a beadásban akarnak továbbra is élenjárni, hanem a mezőgazdasági munkákban is. A tavaszi munkákra a község dolgozói jól felkészültek, a mezőgazdasági gépek kijavítva várják a munka kezdetét. Megfogadták, hogy amint az idő engedi, a tavaszi munkát elkezdik és azt 8 napon belül be is fejezik. Megérkezett községünkbe az igényelt 90 mázsa műtrágya, de úgylát- iszik, ez a mennyiség kevés lesz. Beadási kötelezettségét példásan teljesíti Dankházi Lászlóné, aki már beadta az államnak az első- félévre járó baromfit és tojást. Stikkel Jánosné negyedévi tojás- és baromfibeadási kötelezettségét teljesítette. A tavaszi munkákban Geiger Mihály, á termelési bizottság elnöke jár az élen, ő végezte el először a községben áz őszi vetések fejtrágyázását. A termelési bizottság elnökének példáját követi a község dolgozóinak többsége. Pusztaszemes versenytársa Kereki község. A két község dolgozó parasztjai között nemes, szocialista munkaverseny folyik. Pusztaszemes dolgozói vállalt kötelezettségeiknek eleget tesznek és nem hagyják, hogy a versenyben Kereki legyen az első.