Somogyi Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-06 / 55. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! fyp, NÉPLAP A pártélet hírei Bajcsy Ede, a Megyei Tanács főagronómusa a tavaszi vetésekre való előkészületekről Levelezőink írják... Rádióműsor R DOLGOZÓK PÁRTJA M XI. évfolyam, 55. szám.-1 PÄRT BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA AKA 50 t ILLEK Szombat, 1954 március 6V. M* Molotov nyilatkozata a berlini értekezlet eredményeiről Moszkva (TASZSZ). Január 25 és február 18 között Berlinben értekezletet tartottak Franciaörszág, Anglia, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió külügyminiszterei. Az értekezleten számos fontos nemzetközi kérdés került megvitatásra. A négy hatalom külügyminisztereinek megelőző legutóbbi értekezlete 1949 tavaszán volt. A legutóbbi öt esztendőben nem voltak ilyen értekezletek. A berlini értekezleten egyöntetűen az a vélemény alakult ki, hogy újabb értekezletet kell tartani Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság külügyminisztereinek részvételével. Ennek megvan a maga meghatározott nemzetközi jelentősége — mondotta bevezetőben V. M. Molotov, majd arról beszélt, hogy az utolsó öt esztendőben igen szemléltetően körvonalazódott a háború utáni fejlődés iránya a kapitalista országok táborában. Ma már mindenki világosan látja, hogy ebben a táborban az Egyesült Államok uralkodó körei vezető szerepre tartanak igényt. Sőt, ennél többre is igényt tartanak. Minden köntörfalazás nélkül arról beszélnek, hogy magukra vállalták »a világ vezetésének terhét-« s hogy az Egyesült Államok »a világ vezetője«. Ezeknek az igényeknek persze nincs talajuk. Ezek a törekvések gyakorlatilag az 1949-ben az Egyesült Államok kezdeményezésére, Anglia vezetőköreinek aktív támogatásával létrehozott északatlanti tömbben jutottak kifejezésre. Az Egyesült Államok, valamint Anglia vezető körei nyílt világuralmi igényeikkel egyidejűleg mind gyakrabban hangoztatják, hogy külpolitikájukat az »erő helyzetéből« szándékoznak folytatni. Ma már mindannyian jól tudjuk, mire vezetett ennek a politikának magasztalása — nemcsak az Egyesült Államokban és Angliában, hanem az északatlanti tömb többi tagállamában is. Ennek a politikának közvetlen megnyilvánulása az utóbbi időkben megindult fegyverkezési hajsza. Különösen az atombombával való mindenféle atomrémisztgetésnek tulajdonítottak nagy jelentőséget. De ez sem tarthatott sokáig. Ma már mindenki látja: teljességgel alaptalan, hiú remény volt arra számítani, hogy az Egyesült Államok ezen a téren meg tudja tartani monopolhelyzetét. Az Amerikai Egyesült Államok és Anglia is, a fegyverkezési hajszával egyidejűleg katonai támaszpontok hálózatát kezdte kiépíteni Európában és a szomszédos területeken. Az »erő« politikájához való ragaszkodás arra vezetett, hogy két éve aláírták az úgynevezett »európai védelmi közösség« létrehozásáról szóló párizsi szerződést, amely előirányozza a nyugatnémet fegyveres erő újjáélesztését. Az »erő« politikája nyilvánul meg az Amerikai Egyesült Államok sok más akciójában is nemzetközi téren. Ma már mindenki látja, hogy az »erő« politikája, amelyet az Egyesült Államok és Anglia vezető körei folytatnak, sem politikai, sem gazdasági tekintetben nem hozott pozitív eredményeket. Kudarcot szenved katonai téren is. Elsősorban Koreában nem állta ki a próbát ez a politika. Indokínában ugyancsak semmi jóra sem vezetett az »erő« politikája, hiába nyújt az Egyesült Államok akármekkora segítséget Franciaországnak. Ezután arról beszélt Y. M. Molotov, hogy éppen Kínával szemben alkalmazták és alkalmazzák különösen szívósan és oktalan szertelenségekkel az »erő« politikáját. De éppen itt mutatkozik meg különösen meggyőzően ennek a politikának a kudarca. Mit jelent az »erő« politikája, amelyet az Egyesült Államok vezető körei és az angol-amerikai tömb országai folytainak? Az »erő« politikája végső fokon új háborút előkészítő kül- és belpolitika és semmi más. Ilyen politika nem támaszkodhatik a népek szilárd támogatására. A Szovjetunió külpolitikája az Egyesült Államok e politikájával ellentétben a béke és a nemzetközi együttműködés megszilárdítására irányul. Egészen a legutóbbi időkig az Amerikai Egyesült Államok és Anglia fenti külpolitikai irányvonala mértékadó volt a kapitalista országok többségében. Az »erő« politikája elkerülhetetlenül a nemzetközi feszültség fokozásának irányában hatott. Ez érezhető mind Európában, mind Ázsiában. Érezhető volt és érezhető a világ minden részén. Fontos változást hozott a nemzetközi helyzetben a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kezdeményezése, amely a múlt évben a koreai háború befejezésére vezetett. A koreai fegyverszünet megkötése hozzájárult a nemzetközi feszültség enyhüléséhez. Ez lehetővé tette, hogy a Szovjetunió felvesse a nemzetközi feszültség további enyhítésének kérdését. A berlini értekezlet összehívása már önmagában is arról tanúskodott, hogy a jelenlegi helyzetben vannak erre lehetőségek. V. M. Molotov ezután arról beszélt, hogy a berlini értekezlet — bár bizo- 1 nyos kikötésekkel — elfogadta a .Szovjetunió által javasolt napirendet. I Nem szabad megfeledkezni arról i — mondotta a továbbiakban — hogyan készítették elő a közvéleményt a nyugati országokban a berlini értekezlet előtt. Ebben szintén megnyilatkozott az angol-amerikai külpolitikai irányvonal. Az Egyesült Államok, valamint Anglia uralkodó körei az utóbbi időkben különféle intézkedéseket tet- |tek, hogy fokozott nyomást gyakorol- 1 janak a Szovjetunióra. Nemcsak e körök sajtóorgánumai, hanem államférfiak is egyre-másra olyasképpen nyilatkoztak, hogy hasztalan tárgyalni a Szovjetunióval, s a berlini értekezlet múlhatatlanul kudarcra van ítélve. A reakciós sajtó, amely a i nyomás legkülönbözőbb eszközeihez ; folyamodott, odáig elment, hogy i egyenesen az értekezlet meghiúsításával fenyegetőzött, ugyanakkor nem leplezhette el, hogy az Egyesült Államoknak, Angliának és Franciaországnak érdeke a berlini értekezlet. Ezeknek az országoknak kormányai kénytelenek voltak tekintetbe venni a demokratikus körök fokozódó nyomását. V. M. Molotov ezután ismertette, miben tért el a Szovjetunió és a három nyugati hatalom álláspontja az értekezleten. A berlini értekezlet a legnagyobb figyelmet a német problémának szentelte. A kérdés megvitatása teljes mértékben rávilágított az egyfelől a Szovjetunió, másfelől az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország közötti véleményeltérések lényegére. A Szovjetuniónak az volt és most is az az álláspontja, hogy az európai béke és biztonság biztosításának feladatai elsősorban a német militaríz- mus újjászületésének megakadályozásával kapcsolatosak. Ebből következik, hogy nem szabad halogatni azokat az intézkedéseket, amelyek Németország egységének demokratikus és békeszerető alapokon történő helyreállításához szükségesek. Ha Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok kormányai, éppúgy, mint a Szovjetunió kormánya, egyetértene azzal, hogy a német mi- litarizmus újjáteremtése megengedhetetlen, a többi vitás kérdés megoldása sok tekintetben könnyebbé válna. A berlini tanácskozás alátámasztotta, hogy a német problémán is megmutatkozik az angol-amerikai tömbnek az a külpolitikai irányzata, amely az »erő helyzetéből« folytatott, vagy a »béke az erő alapján« megjelölésű politikájában kifejezésre jut. Ezt bizonyítják olyan tények is, mint az 1952 májusában aláírt párizsi és bonni szerződés. Ezek a szerződések különösen időszerűvé tették a német militarizmus újjászületésének veszélyét. V. M. Molotov ismertette a párizsi és bonni szerződés lényegét, majd rámutatott arra, hogy a párizsi és bonni szerződéssel egyidejűleg nyilvánosságra hozták az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország háromoldalú nyilatkozatát, amelynek az a célja, hogy mindenképpen támogassa és meggyorsítsa az »európai védelmi közösség«, tehát következésképpen az »európai hadsereg« megalakítását. Mindez feltárja az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányköreinek messzemenő terveit, amelyeknek kedvéért a párizsi és bonni szerződést aláírták. Bár az Egyesült Államok és Anglia nem iktatják be csapataikat az »európai hadseregbe«, mégis tulajdonképpen ők akarnak a tényleges gazdák lenni ebben a dologban. Az »európai hadsereg« megteremtésével, valamint a nyugatnémet militaristák hadseregének az »európai hadseregen« belüli növelésével kapcsolatos számításokat csakis új európai háború előkészítésének terveivel lehet magyarázni. Ezzel kapcsolatban nyilvánvalóvá válik, hogy az Egyesült Államok kormánykörei azt akarják, hogy ezt az új háborút »az európaiak« vívják meg. Kétségtelen az, hogy ebben az | »európai hadseregben« Nyugat-Né- metország fegyveres erőinek lesz uralkodó helyzete. A berlini tanácskozáson nemcsak Dulles és Eden, hanem Bidault fran- ! cia külügyminiszter is mindenféle ! ürügyeket sorakoztatott fel a párizsi szerződés és az »európai védelmi közösség« létesítése védelmére. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország minisztereit a berlini tanácskozáson nem érdekelte a német probléma valódi megoldása, de még valamely, a német nép szempontjából fontos gyakorlati kérdés megoldása sem. Egész figyelmüket lekötötte az a törekvés, hogy utat vágjanak a* »európai hadsereg« megteremtése számára a párizsi szerződés értelmében, amely megnyitja a militarizmus ú.j- játeremtésének kapuját Nyugat-Né- meíországban. A berlini tanácskozáson nem fogadták el a szovjet kormánynak azt a javaslatát sem, hogy hallgassák meg a németeket és tudják meg, hogyan gondolkodik maga a német nép Németország egyesítésének halaszthatatlan feladatairól és arról, hogy a német nép részt vegyen az európai béke és biztonság biztosításában. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország miniszterei nem akarták megvitatni a Németországgal kötendő békeszerződés szovjet tervezetét. Nem terjesztették elő saját békeszerződés-tervezetüket sem. A három nyugati hatalom miniszterei nem voltak hajlandók megvizsgálni a Kelet- és Nyugat-Németország parlamentjeinek képviselőiből álló ideiglenes össznémet kormány alakításának kérdését, bár ez reális lépés lett volna Németországnak demokratikus és békeszerető alapokon történő újjáteremtése felé. Nem voltak hajlandók elfogadni a szovjet félnek azt a javaslatát sem, bogy alakítsanak két össznémet bizottságot. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország miniszterei nem is vizsgálták meg a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy könnyítsék Kelet- és Nyugat-Németország kormányainak a háború következményeivel kapcsolatos pénzügyi és gazdasági [ kötelezettségeit. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország miniszterei a német kérdésben mindössze egyet javasoltak: tartsanak Kelet- és Nyugat-Né- metországban úgynevezett »szabad választásokat«. Még ezt a tisztán német belügyet is ki akarták venni a németek kezéből és át akarták adni á megszálló hatóságoknak. Nem fogadták el azt a másik szovjet javaslatot sem, hogy az össznémet választásokig mind Kelet-, mind pedig NyugaipNémetország területéről vonjanak ki minden megszálló csapatot, szigorúan korlátozott létszámú csapatok kivételével. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányai szavakban a szabad választások mellett vannak — hangsúlyozta ezután Y. M. Molotov — a valóságban azonban nem akarnak szóbaállani a német nép demokratikus és békeszerető erőivel. Arra számítanak, hogy azt a »szabadságot«, amelyet Németországnak akarnának juttatni, legjobban a megszálló hatóságok által, a megszálló csapatokra támaszkodva sikerül bíz- tosítaniok. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányának Németországgal kapcsolatos mostani politikájában minden alá van rendelve az »európai védelmi közösség«, azaz | az »európai hadsereg« megteremtése | terveinek. Ez a nyugatnémetországí militarizmus újjáteremtésére vezet. Ez az irányzat nem szolgálhatja az európai béke megszilárdulását. A Szovjetunió Németország kérdésében más politika, más irányzat mellett van. Ez kifejezésre jutott a ■ békeszerződés megkötésének meg- j gyorsítására, valamint Németország egyesítésére, az ideiglenes össznémet választások megtartására vonatkozó javaslataiban. A német kérdés megoldása most egy alapvető problémába ütközik: újjáteremtsék, vagy ne teremtsék újjá a német militarizmust. Meg kell mondani, hogy az »európai hadsereg« megteremtésének irányvonala, ami együttjár a nyugatnémetországi militarizmus újjáte- remtésével, aktív ellenállásba ütközik a kormánykörökön kívül olyan országokban, mint Franciaország, Anglia, sőt Nyugat-Németország is. Ezzel az irányvonallal kapcsolatban egész nagyságában felmerül a kérdés: hova vezet az út, a béke megszilárdítása felé, avagy új háború felé? Ez az irányvonal odavezet, hogy megalakítják egyes európai államok katonai csoportosulását más európai államok ellen. Ezen az úton járni azt jelenti, hogy lemondanak az európai béke és biztonság megszilárdításának feladatairól. Ezen az úton járni azt jelenti, hogy az új európai háború előkészítésének útjára lépnek. Ez pedig harmadik világháborúra vezet. A Szovjetunió a berlini tanácskozáson az európai államok katonai csoportosulásainak terveivel szembeállította azt a konkrét tervet, amely szerint a béke és a biztonság biztosítását valamennyi európai ország számára szilárd alapra helyeznék. A terv az »összeurópai kollektív biztonsági szerződés« elnevezésű szovjet tervezetben jutott kifejezésre. A berlini tanácskozáson több ízben szó volt arról — szögezte le V. M. Molotov — hogy a világ két részre szakadt, hogy különböző társadalmi berendezésű országok vannak. Magától értetődik, hogy feltétlenül számolni kell ezzel a ténnyel. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy nemcsak a Szovjetunió, hanem jóaé- hány más állam is a szocializmus és a népi demokrácia útjára lépett és sikeresen halad ezen az úton. Mi a XX. század legnagyobb vívmányát látjuk ebben — mondotta ezután. — Nem szándékozunk tagadni azt a tényt, hogy a béke, a demokrácia és a szocializmus tábora 800 milliónyi összlakosságú államokat tömörít. E demokratikus tábor erőinek növekedése szemmellátható és valóban, sok tekintetben okulást nyújt. Mi azonban következetesen a különböző társadalmi berendezésű államok egymás mellett élésének lenini elve mellett vagyunk. Arra törekszünk, hogy a béke védelmének kérdésében ne legyen két tábor sem Európában, sem pedig világszerte. Felszólítunk minden európai államot, mondjon le az egymás ellen irányuló katonai csoportosulások létesítéséről, mert az ilyen csoportosulások létesítése feltétlenül háborúra vezet. Ehelyett azt javasoljuk, alakítsák meg » béke biztosítására és az európai béke megszilárdítására törekvő valamennyi európai állam egységes táborát. Az összeurópai kollektív biztonsági szerződés egyre újabb utakat talál majd az emberek millióinak szívéhez és ez szolgálja majd legjobban Európa és vele együtt az egész világ békéjének és biztonságának ügyét. A Szovjetunió emellett azon a véleményen van, hogy a békeszerződés megkötése előtt ne engedélyezzék német fegyveres erők alakítását, Ez Németország semlegesítését jelentené erre az időszakra. A német kérdésnek a berlini tanácskozáson folyt vitája megmutatta — mutatott rá ezután — hogy a Szovjetunió és a három nyugati hatalom közti minden nézeteltérés mindenekelőtt a német militarizmus kérdésére vezethető vissza. A Szovjetunió, amely a hitleri agresszió elleni harc fő terhét viselte, nem becsülheti le az új agresszió veszélyét, ha megengedik a német militarizmus újjászületését. N yugat-N émet ország remilitarizá- lása növekvő veszélyének feltétlenül meg kellett mutatkoznia az osztrák kérdésben. V. M. Molotov adatokat sorolt fel ezután, amelyek rávilágítottak, hogy az osztrák szerződés aláírásának meghiúsításáért az Egyesült Államok, Anglia és Franciaörszág kormányaira hárul a felelősség. A berlini tanácskozáson megtárgyaltuk a nemzetközi feszültség enyhítését szolgáló intézkedések kérdését is. Ez a napirend első pontján szerepelt. A zárt üléseken főként a napirend első pontjára vonatkozó kérdéseket tárgyaltuk meg. E tárgyalások eredményeképpen a miniszterek két döntésben egyeztek meg. Megállapodás jött létre, hogy a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia kormánya elő fogja segíteni a leszerelést, vagy legalábbis a fegyverzet jelentékeny csökkentése problémájának sikeres megoldását. Megegyezés jött létre arra nézve is, hogy 1954 április 26-án Genfben tanácskozás ül össze. A Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország, Anglia és a Kínai Népköztársaság képviselőinek tanácskozása lesz ez a koreai kérdés békés rendezése érdekében, a Koreai Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és azon más országok részvételével, amelyeknek fegyveres erői részt vettek a koreai (Folytatás a 2. oldalon.)
