Somogyi Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-28 / 74. szám

6 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1954 március 28. Egymást segítve juthatunk előre EGÉSZ NAP olyan elárvult, csendes a falu, mintha la­kói elköltöztek volna. Csak az is- kola udvarán néha feltörő vidám gyermekkacagás, ujjongó kiáltások egybefolyó zaját viszi végig a lágy tavaszi szél Nemesdéd utcáján. De ez is minden órában csupán 10 percig tart, s aztán az iskola ud­varán is némaság honol, mint a lakóházak körül. Az iskolás gye­rekek fegyelmezetten, könyvük fö­lé hajolva ülnek a padsorokban: tanulnak. A szülők, a felnőttek kint a mezőn — ki ásóval, k* ka­pával a kézben, mások az eke szarvát, vagy a vetőgép kormány- rúdját szorítva — szorgos munká­val harcolnak a bő termésért, a szebb holnapért. A szebbért, a job­bért szívesen küzdenek a nemesdé' diek is, nem sajnálják a fáradsá­got. A nap már a hegyek mögé bujt fényes üstökével, s szürke félho­mály lebeg az ég alatt, amikor új­ból benépesedik a falu. Az utca végén egymást érve fordulnak be a mezőről hazatérő szekerek, ame­lyeken ekék, boronák ágaskodnak, s lassan zötyögnek a köves úton a szélesvállú vetőgépek. A gyalogjá­rón halkan vitatkozó emberek, asszonyok szaporázzák lépteiket. Mindannyian a napi munkáról be­szélnek. Egy magas, szikár terme­tű, nyilttekintetű idősebb ember, aki kabátját vállára dobva csatla­kozik az egyik kis csoporthoz, azt mondja: — Az idén sokkal inkább bízok, hogy megadja a föld, amit várok tőle, mint a múlt évben, mert most igen kedvező a tavaszi időjárás, csak a nyár nehogy sze­szélyes legyen. . . •— Na, csak ne bízza szomszéd az időjárásra a termést — veti oda egy valamivel fiatalabb, kissé hajlott hátú ember. — Hát ki äz, aki csak az időjárás­ra vár — vág vissza amaz emelt hangon — tán passzióból törtem magam, hogy időben földbe te­gyem a magot. No, de azért sok függ a jó időtől is — makacskodik tovább. Most hirtelen egy motorkerék­pár robog végig az utcán erős berregéssel, amelyet a járókelők tekintete kísér, egészen a tanács­házig. A tanápsházban Fodor La­jos tanácselnök és Nagy István tanácstitkár éppen arról beszélget­nek, amit délután a határellenőr­zés során tapasztaltak, amikor be­nyitott hozzájuk Horváth István, a tapsonyi gépállomás igazgatója és Barabás Lajos megyei techni­kus. — Hát ti még itt? — húzza fel szemöldökét a gépállomás igazga­tója, miközben kék overáljába tö" rölgeti olajos kezét, s aztán kezet nyújt az elnöknek, majd a titkár­nak. — Hisz már lejárt a hivatali munkaidő — fűzi hozzá mosolyogd va. — Igaz — mondja a tanács­elnök —, de délután a mezőt jár­tuk, aztán most megbeszéljük: mi is a helyzet odakint. A ti trakto­rosaitok munkájának is utánanéz­tünk. — Nos, mi a véleményetek a traktoristákról? -— kérdi Horváth elvtárs gépállomási igazgató. — Nem hagynak sok vakbaráz­dát a gép után? — Nem akarom, hogy elbiza­kodjatok — válaszol huncutkodva Fodor elvtárs —, de még eddig a tsz-nél is, meg az egyéni gazdák­nál is jó véleménnyel vannak a traktorosokról. Kinics József 15 holdas egyéni gazda igen szereti a jó munkát, ő is örül, hogy szerződött a gépállomással, mert így még nem igen volt megszánt­va a földje. Csak több gép kellene, mert most a gazdák mind szán­tani akarnak. MI IS KIMEGYÜNK — vág közbe Barabás elvtárs — megnézzük, hogy tartják karban a gépeket a traktorosok, mert attól függ leginkább a teljesítés. A vései határban szánt Bertók Er­nő traktoros, aki igen jól bánik a géppel, már délután, hogy ott vol­tunk nála, a hatodik holdat szán­totta, amit el is végez a műszak végére. Meg is dicsértük jó mun­kájáért. Reméljük, itt is rendben találjuk a traktorokat. — Én mondom, jól dolgoznak a traktorok — fontoskodik a tanács­elnök — csak hát több kéne. — Hm. . . több kéne? — veszi át a szót a gépállomás-vezető. Pe­dig most azért jöttünk, hogy az egyik gépet átirányítsuk Nagysza­kácsiba. A tanácselnök és a tanácstitkár most hirtelen egymásra néz, s szinte egyszerre kiáltják: abból aztán semmi sem lesz. — Nekünk kell a gép — mond­ja felemelt hangon a titkár. — Még hogy elvinni a traktort innen, mikor jobban várják az egyéni gazdák, hogy ő hozzájuk kerüljön, mint a szerencsekár­tyát. . . szó sem lehet arról, hogy... Tán azért agitáltuk a télen az egyénileg dolgozó parasztokat, hogy szerződjenek traktorszántás- ra a gépállomással, hogy most fa­képnél hagyjuk őket? Most, a leg­nagyobb szántás-vetési munkák idején? — Minden elismerés megilleti a nemesdédi tanácsot — magyarázza erős hangon a gépállomás igazga­tója — mert sokat segített a szer­ződéskötésben nekünk. — De Nagyszakácsiban még nincs gé­pünk és ott is el kell végeznie a vállalt munkát a gépállomásnak. Nem akarunk szégyent vallani a nagyszakácsi dolgozó parasztok előtt sem. — Hát inkább itt akartok szé­gyent vallani? — kérdi indulato­san a tanácselnök, s majd leeresz­tett hangon így fűzi a szót: — Ezért igyekeztünk mi, hogy most már a zab" és az árpavetést befe­jeztük, a burgonyaültetés is javá­ban halad, s majd a szántásban a gépállomás miatt maradunk le a munkákkal a versenyben. — A ta­nácselnök és a gépállomás-igazga­tó néhány pillanatig farkassze­met néznek egymással: hallgat­nak. Majd a gépállomás-igazgató barátságos hangon megtöri a csen­det. — Ezt a gépet azért kell átirá­nyítanunk, hogy a traktoros köze­lebb legyen a családjához. De ehe­lyett már útban van egy Kj 28-as traktor, amely itt segít Nemesdé- den. — Ez biztos? — Csillan fel a sze­me Fodor elvtársnak — hát miért nem mondtad előbb? Hiszen ak­kor nem lesz fennakadás a mun­kában. Hogy milyen ravasz vagy te, Horváth elvtárs — kacagott fel a tanácselnök, s erősen kezet szorít Horváth elvtárssal. — Aztán ezután is segítettek a szerződéskötésben a gépállomás­nak? — kérdi széles mosollyal aj­kán a gépállomás-igazgató. — Már hogyne segítenénk — válaszol határozottan Fodor elv­társ — csak úgy juthatunk előbb­re, ha egymást mindig segítjük. A KÉT GÉPALLOMASI vezető lassan felkészülődik, aztán el­indul a traktorok éjszakai ellen­őrzésére, majd Fodor és Nagy elv­társ is nekivág a csendes utcának, amelynek két oldalán a szerényen meghúzódó házak ablakain át hal­ványan vetődik ki a sápadt lám­pafény. Szűcs Ferenc Teljesítette vállalását a Nagyatádi Konzervgyár A Nagyatádi Konzervgyár dolgozói kongresszusi vállalásuknak megfele­lően, március 16-án teljesítették első negyedévi tervüket. Csütörtökön az üzem dolgozói már 118.5 százalékra teljesítették a negyedévi tervet. A március havi tervet ugyancsak jelen­tősen túlteljesítették. 10 vagon ve­gyesíz gyártása szerepelt e havi ter­vükben s ennek máris eleget tettek — 1/4.3 százalékos tervteljesítésről be­szélnek az adatok. Az üzem — különöskép a kiszerelő és karbantartó üzemrész — dolgozói megértették, hogy az életszínvonal emelése milyen feladatokat ró az élel­miszeriparra. Kongresszusi vállalá­suk éppen ezért elsősorban a minőség megjavítására, majd a mennyiségi termelésre irányult. A dolgozók leg többje vállalását nemcsak teljesítette, de a kongresszusi verseny eddigi sza­kaszai alatt túl is szárnyalta. Lengyel Györgyné sztahanovista csomagoló a pártkongresszus tisztele­tére 150 százalékos átlagteljesítményt ért el. Fogadalmának eleget is tett — munkája jó megszervezésével, a mun­kaidő teljes kihasználásával elérte, hogy nem 150 — de 170 százalék fölött teljesít állandóan. Sztankovics Györgyné, aki ugyancsak a kiszerelő üzemrész dolgozója — vállalta, hogy 50 százalékkal teljesíti túl a normát. Az ő eredménye 178 százalék. A gépházi karbantartóbrigádok a nyári konzerv gyártási idényre már most készülnek. Tudják, hogy milyen nagymértékben függ a jó karbantar­tástól a gyártási idény sikere. Kon­gresszusi fogadalmukban éppen ezért a karbantartási munkák sikeres el­végzése szerepelt. Szabó Vendel 118 százalékos eredményt ért el a karban­tartási munkánál kongresszusi válla­lása teljesítése közben. A kádárüzem dolgozói közül Fehér József emelke­dik ki 112 százalékos eredményével. Ö is túlteljesítette kongresszusi válla­lását. Csöbör Kálmán gyártásvezető — az élelmiszeripar kiváló dolgozó­ja — minden feltételt megteremt ah­hoz, hogy az üzem dolgozói becsülettel teljesíthessék vállalásaikat. Az ő munkája komoly hozzájárulás az el­ért eredményekhez. Már a második negyedévi terven dolgoznak a Csurgói Lenüzemben A Csurgói Lenüzem a március 10- től 20-ig tartó versenyszakaszban a terv mennyiségi teljesítése terén 154 százalékos eredményt ért el, míg értékben 276 százalékos túltel­jesítést. Ez az eredmény azt bizo­nyítja, hogy a Lenüzem dolgozói valóra váltják a pártnak adott sza­vukat, túlszárnyalják a vállalá­saikban szereplő mennyiséget. Kongresszusi vállalásuk havi 1 százalékos tervtúlteljesítés volt. A kongresszusi verseny ideje alatt ezzel szemben minden hónapban 15—20 százalékkal teljesítették túl gyártási tervüket, s így sikeresen teljesítették már az első negyedévi tervet is. Az üzem dolgozói egyemberként vették ki részüket a fogadalmak teljesítéséért folyó harcból. Élen­jártak ebben a munkában a szta­hanovisták, akik minden eddigi | eredményeiket igyekeztek felül­múlni. A kongresszusi verseny lázában nagyszerű eredmények láttak nap­világot. Szabó Jánosné sztahano­vista tiloló pl. 9 százalékos norma­túlteljesítést vállalt. A verseny­táblán ezzel szemben 180 százalé­kos eredménnyel szerepel. Hottó Györgyné nevét gyakran ott talál­ni az élenjárók között, ő 104 szá­zalékot vállalt *— s jelenleg 151 százalékot teljesít. Lukács Anna ugyancsak 4 százalékos normatúl­teljesítést vállalt, most azonban 140 százaléknál tart. Horváth Ilona ifjúmunkás 31 százalékkal szárnyalta túl vállalá­sát, Ickó Irén 26 százalékkal, Kis­marton Józsefné 20 százalékkal. A dolgozók már második ne­gyedévi tervüket teljesítik s har­colnak azért, hogy kongresszusi vállalásuktól eltérően, még na­gyobb eredményekkel köszönthes­sék a pártkongresszust, és segítsek a tervek teljesítését. Balatonszabadi két arca Balatonszabadi község sokezer holdas határában serényen folyik a munka. Nincs egy talpalatnyi föld sem — beleértve az állami tartalékterületeket is —, melyet a dolgozó parasztok meg ne művel­nének. 85 százalékra teljesítették eddig tavaszi búzavetéstervüket, s nemsokára az összes vetnivaló: ár­pa, zab, előcsiráztatott burgonya is a frissen szántott barázdákba ke rül. Azonban a begyűjtés terén bi­zony már nem dicsekedhetnek ilyen jó eredményekkel a szabadiak. Pedig a dolgozó parasztok nagy többsége becsülettel teljesíti ál­lampolgári kötelezettségét és sok azoknak a száma, akik az első negyedévi beadáson kívül, az év további részére is rendezték már járandóságukat. így pl- Németh József 8 holdas gazda — párttag _az eiső negyedévi adóbefizetései 1 40 százalékra teljesítette, emel­lett félévi tojás- és soványbarom- fibeadási kötelezettségének is ele­get tett. 8 hold földjén a kukorica kivételével már minden magot el­vetett. Nemrég a Magyar Dolgozok Pártjába kérte felvételét Haraszti Márton 6 holdas gazda. Erre a nagy tisztességre munkáján ke­resztül méltónak is bizonyult, mert ahogy a számadatok bizonyít­ják, az egész évre előírt hízott­sertést, vágómarhát, tojást és so­ványbaromfit is beadta már. E - sők közt fejezte be a szántást, a napokban pedig végzett a vetessek Hosszan sorolhatnánk azok neveit, akik dicsőséget szereznek közsé­güknek, de hadd említsük csak a legkiválóbbakat, mint amilyenek id Horváth József 15 holdas, Kur ti'Ferenc 12 holdas, Dávid Gyula 10 holdas, Bubla János 6 holdas. Molnár János 17 holdas és Szipli István 10 holdas gazdák. Hogy a balatonszabadiak meny nyíre becsületbeli ügyüknek tart­ják a tavaszi munkák lelkiisme­retes elvégzését, bizonyítja az: a III pártkongresszus tiszteletere felajánlást tett 175 gazda közül ma már 132 jelentheti buszken a hazának, hogy vállalásának mara­déktalanul eleget tett. Azonban a kötelességüket példamutatóan tel­jesítőkön kívül számos olyan dol­gozó paraszt is van, aki igen le maradt a beadásban. Ezeknek fi­gyelmét most inkább a nagy ta­vaszi munka .köti le, s emellett kevesebb gondot fordítanak a be- adási kötelezettség teljesítéséi e. Ez pedig hiba, amin természetesen lehet és kell is változtatni kitar­tó, türelmes, jó népnevelomunka- val, a kommunisták, tanácstagok, a köztiszteletben álló gazdák es termelési bizottsági tagok szemé­lyes példamutatásával. A tanács azt bizonyítsa minden ténykedésével, hogy az ő javukat, az ő boldogulásukat segíti elő Ez zel még jobban megnyeri bizal­mukat, s így nemcsak bátrán apellálhat a dolgozo parasztság megértésére, őszinte jóakaratara és becsületére, hanem szigorúan meg is követelheti az állampolgá­ri kötelességek pontos betartását. Ebben az esetben egészen biztos, hogy szava mindenkor visszhang­ra talál a dolgozó parasztok köré­ben s majd bebizonyosodik, hogy a beadás terén sem eredmenyte- lenül. ^ „ És most folytassuk csak a vizs­gálódást. Miből adódik még ezen­kívül a beadásban — különösen a baromfinál, sertésnél és tojásnál mutatkozó — nagy lemaradás? Ha a különböző kimutatásokat, szám­adatokat nézzük, több, állandóan ismétlődő név tűnik szemünkbe melyek mellett üresek a beadott termékek mennyiségét jelző rub rikák. Ezek a nevek: id. Balogh Sándor 43 holdas, Kemény Mihály Sándor 30 holdas, Németh Gy. Ferenc 35 holdas, Parragi Janos 28 holdas, Mezei Gyula 31 holdas, Vidovics József 25 holdas, Pete János 31 holdas kulákoké. A 8 ember ebben a negyedévben — mondd és írd — 5.20 kg, azaz ot- kiló húsz dekagramm tojást es négy kiló baromfit adott be ösz- szesen! Hogy vágómarha-, vagy sertésbeadási kötelezettségüket tel­jesítsék, ahhoz füle-botjukat sem mozgatják. Adótartozásuk sok-sok ezer forintot tesz ki, mivel adót hosszú idők óta nem fizettek egy fillért sem. Igaz, hogy most csendesek, hogy a tavasz jöttével tessékTássék munkához kezdtek ők is, de tar­tozásuk rendezésére egyáltalán nem törekednek. Most nem agi­tálnak, uszítanak, ágálnak hangos szóval, dehogy, annál sokkal ra­vaszabbak. Módszert változ­tattak. Most legtöbbjük csendes, halk, szomorú, az utcán egy szent alázatosságával, mártírarccal men­nek végig, suttogva köszönnek előre mindenkinek. Odahaza nem tartanak sem­mit, hanem mutogatják mű- rongyaikat; de holmijukat titok­ban elosztogatják rokonokhoz, jó ismerősökhöz — egyikhez a disz­nót, másikhoz az élelmet, harma­dikhoz az ingóságot és kijátsszák a hiszékenyeket. Balogh Sándor és a hasonszőrű kulákokhoz, ha valaki belép, sírnak, jajgatnak, sopánkod­nak. Gyengék a munkához — mondják, persze, mert most nem a bérest kell hajtani, hanem ma­guknak kellene dolgozni — de ah­hoz nem gyengék, hogy kijátsszák az államot, hogy kukoricaszedés­kor kertek alatt vigyék dugva, rejtve a kukoricát egyik vőhöz, meg a másikhoz, hogy a fiú nevé­re írassák a hét süldőt, de egy fil­lér adót se fizessenek a dolgozók államának. Ha arról van szó, hogy illene talán már mégis valamit beadni, vagy adót törleszteni eny- nyi év után, akkor „nincs semmi, miből?’* Ha arról van szó, hogy meg kell művelni a földet, „nincs erőm, beteg vagyok, a fiam csi­nálja helyettem, ő vezeti a gazda­ságot“. De ha azt kérik, hogy mi­vel a fiú segít az apjának a gaz­daság művelésében — mert tény, hogy ő szánt, vet, s majd arat is — segítse kötelezettségei teljesíté­sében: az évek óta felgyülemlett adó rendezésében, a beadás teljesí­tésében is, akkor: „jaj, a fiam nem kötelezhető erre, a fiamnak sem­mi köze ehhez, bár igaz, hogy ő vezeti a gazdaságot, közös háztar­tásban is élünk, de haragban va­gyunk, nem is beszélünk egymás­sal, nem teheti“. Ami azt jelenti, hogy „a gazdaság meg van művel­ve, de még sincs megművelve, hogy van miből adót fizetnem, de még sincs miből adót fizetnem. Ezt az igazi kulák furfangot, ezt az utolsó ravaszságot?! Mert minek is törekedne a kulák arra, hogy rendezze ügyeit, mikor így sokkal egyszerűbb, mikor nap mint nap arról álmodik, csak arra vár, hogy jöjjön egy nap, amikor újra úr lehet a 43 hold földjén, amikor peckesen sétálhasson a Fő-utcán és kezetcsókoltathasson magának agyongyötört, hajszolt emberek­kel. Most alázatos, csendesen má­sok álarca mögé bújva bujtogat- nak. Betegek, ha dolgozni kell és halálos görcsökben fetrengenek, mint id. Balogh Sándor, ha be­adni kell. Dolgozni, azt nem.. Sokkal kényelmesebb, sokkal egy­szerűbb így. Akadnak, akik saj­nálják őket, akikben szánalmat tudnak kelteni, s akik hol ezzel, hol azzal segítik látszatszegénysé­güket, s nem látják, hogy a kulák néhány kilométerrel arrébb bőven pótolja az itt mulasztottakat és jót nevet sikerült ravaszságán. Hogy az ő kamrája üres, de a só­gornőnél tartja kamráját. Hát ez van az üres rubrikák mö­gött! A kulák nem változott. Nem lett jobb és nem lett sajnálatraméltó, hanem az marad, aki volt: ravasz, alattomos ellenség. ­. . . Sok ilyen község van a megyében, a hazában, ahol a ba­latonszabadi példa megismétlő­dik, ahol a kulák színeváltozása, megtéveszti a becsületes embere­ket. És nem egyszer kívülről fúj­ják a kormányprogrammot, a pa­ragrafusokat, fenyegetőznek és szabotálnak. Jegyezze meg min­denki: a kulák az kulák marad, míg utolsót lélekzik és ne higyjünk alattomos képmutatásuknak, amellyel üzelmeiket leplezni pró­bálják. Szíjj Róbertné

Next

/
Oldalképek
Tartalom