Somogyi Néplap, 1954. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1954-02-17 / 40. szám
1 SOMOGYI NÉPLAP SztraU, 1954 Obinál 1T. II KÁRTYAVÁR ii A Pécsi Nemzeti Színház vendégjátéka Kaposvár dolgozóinak megnövekedett kulturális igényét bizonyítja, hogy szórakozási érdeklődési körük a prózára is mindjobban kiterjed. Néhány évvel ezelőtt a színház nézőterét csak akkor töltötték meg az érdeklődők, ha ott lehetőleg minél kevesebb mondanivalót tálaló operettet adtak elő. Városunk dolgozói mind szívesebben látogatják a prózai előadásokat is, s ebben írónak és színészeknek egyaránt nagy része van- Alig néhány héttel ezelőtt mutatta be a Pécsi Nemzeti Színház társulata Pécsett Tabi László »Kártyavár-« című antiimperialista szatíráját. Az előadás híre hamar eljutott Kaposvárra. Ezért is vár' ta oly nagy érdeklődéssel á közönség az itteni bemutatót. Az író jó témát választott: megmutatni az amerikai imperializmus háborús hisztériájának anyagi alapját, mint fő mozgató erőt és a gúny eszközével nevetségessé tenni a profitot őrültségig hajszoló amerikai nagypolgárt. A cselekmény 1953 nyarán Washingtonban történik. Tartalma a következő: Fred Milligan bőrgyárost is utolérte a háborús hisztéria. Persze nem úgy, hogy hazájáért aggódik, hanem felismeri, hogy a háborús készülődés óriási haszonlehetőséget rejt magában. Üzemét a gyérmekretikülgyártásról átállítja háborús termelésre. Fegyver- táskát, hevedert és lószerszámot gyárt, rövid idő .alatt megsokszo- ' rozza vagyonát. A Milligan-család jóléte, milliós vagyona ellen »merénylet« készül 1953 nyarán. Két dolog húzza át számítását: egyfelől a koreai megegyezés, a béke perspektívája — amely csökkenti a keresletet katonai cikkekben — másfelől a konkurrens cég jelentkezése. A »nagy hal« Nicholson- tröszt igyekszik kitúrni őt az állami megrendelésekből és a kapitalista társadalom törvényei szerint gyengébb vetélytársát elnyelésével fenyegeti. Fred Milli' gan számára két megoldás lehetséges: lepénzelni a hadfelszerelési minisztérium illetékes osztályvezetőjét, aki átvenné a nyakán- maradt háborús gyártmányokat, vagy pedig a háború, amely zavartalan kincsesbányát biztosítana továbbra is. Ez adja a szatíra főcselekményét. Mivel a történelem kerekét nem lehet megállítani, Mifligan baráti körét mozgósítja a minisztériumi osztályvezető lepénzelésé- re. Szerencsétlenségére Blowers főtisztviselő személyében olyan ember került az osztály élére, aki büszke becsületére és minden korrupció lehetőségét elhárítja. Az író megmagyarázza azt is, hogy Blowerset azért állították erre a felelős posztra, mert felettesei az ő megkerülésével még nagyobb jutalomra akarnak szert tenni. Milligan a tönkrejutástól való félelmében közel áll az őrüléshez. A kirobbanást elősegíti az, hogy a hetednapos istenváró gyülekezet összejövetelén, amikor a szeretet háborújáról prédikál, egy Koreából hazatért katona kétszer pofonüti. Ez a megrázkódtatás váltja ki Milligan őrületét. Családja az orvosprofesszor tanácsára megkíméli őt minden további megrázkódtatástól. Kedveskedésüknek azzal adnak bizonyságot, hogy a villa pincéjében rádióadó állomást állítanak fel, innét táplálják Milligan háborús őrületét. Családja közben igyekszik kijutni a válság fenyegetése elől. Felesége, Marian, testének árubabocsátásával igyekszik Blowers közelébe férkőzni, de eredménytelenül. Milligan a gondos őrizet ellenére megszökik, s ezzel elindul kar- rierje útján. A hadfelszerelési minisztériumban hatalmas megrendeléseket szerez üzeme számára, melyet közben felesége eladott Nicholsonnak- De karrierje, melyet az őrület indított el, tovább ível. A miniszter kéreti és rábeszéli, fogadja el a politikai állam- titkárságot. Éppen terveit szövi új hivatalának elfoglalására, amikor megjelenik a Színen orvosa két ápolóval, hogy elvigye oda, ahova való: az elmegyógyintézetbe. Tabi László igen szellemesen utal a szatíra befejező mondataiban, hogy Amerikában nemcsak egy őrült irányítja a háborús hisztériát. Milligannak máris akadt Kaposvárott követője. Az államtitkár folytatja tovább a milliganok őrületét. A szatíra sikeréhez az író szellemes, fordulatos cselekménye mellett minden szereplő hozzájá" rult. A tökéletes rendezés Bálint György munkáját dicséri, aki jó érzékkel, pontosan kidolgozott terv szerint mozgatta a szereplőket. Kiváló volt Szalma Lajos — Fred Milligan —, akinek alakításában pillanatra sem volt törés. Mindvégig, egészen az őrülési jelenet tetőfokáig, állandó fejlődés jellemezte munkáját. A darab másik kiemelkedő egyénisége Marian szerepében Takács Margit. A hisztérikus, erkölcstelen, szórakozni- vágyó parazita szerepét jól alakító színésznőnek ismerte meg a közönség Takács Margitot. A szatíra másik fő erőssége Szabó Samu, Blowers főtisztviselő alakítója- Szabó Samunak, 'eltekintve a nála már annyira megszokott mozdulatoktól, teljesen új arcát ismerte meg a közönség. Becsületességére büszke, ugyanakkor korlátolt egyénisége a nevetségesség mellet szánalmat is ébresztett. Meg kell még említeni Kormos Lajost, a hetednapos istenvárók gyüleke- zetének atyját, aki hűen adta visz- sza az író elképzeléseit. Ö már nemcsak összeegyezteti a szekta és az üzlet érdekét, hanem nyiltan vallja: nem sok jó jut a vallásból, ezért fáradozik oly kitartóan Milligan háborús üzletének biztosításán. Vallás és szerelem, barátság és népbutítás nála egy célt szolgál: mit hoz a konyhára. Rajtuk kívül a sikerhez járult Fesztoráczy Kató Isabelje, Szakáll Dénes bankárja, Puskás Tibor rádióriportere, Tánczos Tibor és Széplaky Endre is. A díszlet a fiatal Tarr Béla munkája. A »Kártyavár« előadása ismét ta- I nujelét adta a Pécsi Nemzeti Színház fejlődésének. Dicséretes az a merész kezdeményezés, ahogyan új műveket tűz műsorára, a dicséret azonban főleg azért a lelkes munkáért illeti őket, ahogy a művészi produkcióban előadás- I ról-előadásra fejlődnek. Pócza Jánosné ESEMÉNYEKBEN GAZDAG LESZ A MAGYAR-SZOVJET BARÁTSÁGI HÓNAP Évek óta immár hagyománnyá vált hazánkban, hogy februármárcius hónapokban barátsági hónappal ünnepeljük és mélyítjük el a szovjet és magyar nép eltéphe' tetten barátságát. Ez évben is megrendezi a Magyar—Szovjet Társaság a barátsági hónapot, amely szerte az országban kulturális események sorát adja a dolgozóknak. Megyénk MSZT-szervezetei is lelkes munkával készülnek a barátsági hónapra, így kívánnak hozzájárulni a szovjet és magyar nép barátságának elmélyítéséhez, a Szovjetunió kulturális és gazdasági eredményeinek megismeréséhez. A február 18-án ünnepélyes külsőségek között megnyiló barátsági hónap kiemelkedő eseménye lesz a Kaposvári Városi Színházban tartandó ünnepi est. Ünnepi beszédet _ mond Merő Bé' la, a Táncsics Mihály fiúgimnázium igazgatója- Beszédét színvonalas kultúrműsor követi, melyben a Somogymegyei Rendőrkapitányság zenekara, az Állami Zeneiskola növendékei, az MSZT népi tánccsoportja, a somogymegyei népi együttes és a kiskorpádi népi együttes működik közre. Számtalan értékes előadás, ankét, könyvkiállítás és képzőművészeti kiállítás gazdagítja a barátsági hónap eseményeit. Toponáron, Siófokon, Kadarkúton, Barcson, Fonyódon és Csökölyben könyvki- áilítással egybekapcsolt irodalmi estet rendeznek a szovjet iroda' lomról. Kaposvárott az MSZT Megyei Titkársága, a Megyei Tanács oktatási osztálya és a Néphadsereg Helyőrségi Tiszti Klubjának rendezésében előadás lesz. »A politechnikai képzés szerepe a kommunista nevelésben« címmel. Az MSZT, a Szabadságharcos Szövetség, a DISZ és a Néphadsereg Helyőrségi Tiszti Klubja közös ünnepséget rendez február 23-án, a Szovjet Hadsereg napján. Nemcsak Kaposvárott, hanem a megye legtöbb községében is jelentős események lesznek. A barátsági hónap alatt 26 mezőgazda- sági tárgyú előadást tartanak a szovjet mezőgazdaság eredményeiről. A nágocsi Szabadság tsz'ben az évenkénti kétszeri malacozta^"’ tásról tart előadást az MSZT központi kiküldötte. A pusztaberényi állami gazdaság dolgozóinak kérésére a korszerű lótenyésztésről, a nagybereki állami gazdaságban aj korszerű borjúnevelésről és az is- j tállótrágya szakszerű kezeléséről í lesz előadás. A községi, üzemi MSZT-alap- szervezetek is jó munkával készülnek a barátsági hónapra. A mos- dósi iskolaszanatórium MSZT- szervezete alig egy hónapja ala' kult meg, de máris igen eredmé-' nyesen dolgozik. 20-án este tartják az ünnepélyes megnyitót, melyen az újonnan alakult színjátszócsoport és népi tánccsoport egyfelvonásos színművekkel és népi táncokkal mutatkozik be. Tervük az, hogy két ismeretterjesztő előadást is tartanak a barátsági hónap alatt- Ugyancsak tervbevették, hogy a gyermekek szórakoztatására mesedélutánokat szerveznek. Az építésügyi minisztérium 11/4. számú épületburkoló vállalatánál dolgozó szállító" és rakodómunkások panaszt tettek, hogy rendszerint esti hat órától reggeli hat óráig dolgoznak és a hajnali két órától hat óráig terjedő időre á vállalat megtagadta az éjszakai pótlék fizetését, azzal az indoklással, hogy erre az időre túlóradíjat kapnak. Az építésügyi minisztérium megállapította, hogy a dolgozóknak éjjel végzett munkájukért a túlóradíjon felül éjszakai pótlék is jár és utasította a vállalatot, hogy a 20 százalékos éjszakai pótlékot visszamenőleg fizesse ki. Győrfi Rózsa és Pártái Irén még 1952-ben mint kisegítő munkaerő dolgoztak a begyűjtéssel kapcsolatban Bábonymegyer község takácsánál, illetményüket azonban — költségvetési fedezet hiányában —-- több mint másfél éven keresztül nem kapták meg- Közérdekű panaszuk alapján a begyűjtési minisztérium úgy intézkedett, hogy a somogymegyei tanácsnak enge' délyezett póthitelkeretből fizessék ki munkadíjukat. Db. Kőrös Károly vértesszöllősi körzeti orvos többrendbeli panaszt tett közérdekű bejelentésében. Körzeti orvosi fizetéséből levonták azt az összeget, amelyet körorvosi illetmény címén jogtalanul utaltak ki részére, s amelyet éppen ezért fel sem vett. 1952 utolsó negyedében nem kapta meg fuvarátalányát és a rendelő takarítási költségét. A múlt év tavaszán Tatabányára helyezték át, ahol a bányavidéki körzeti orvosi teendőkön kívül a 47/4. számú építőipari vállalat, valamint a vele kapcsolatos alvállalatqjv dolgozóinak betegellátását is rábízták, az ezért járó illetményét azonban hónapokon keresztül nem utalták ki. Az egészségügyi minisztérium vizsgálata alapján intézkedtek az el' maradt járandóságok kiutalására. ©SPORT® Ország«* „Vidéki Tizek“ aszialiteniszliM'QGkság Február 12-én, 13-án, 14-én rendezte meg az MTSB a posta kulMirtermében az országos „Vidéki Tizek“ asztalitenisz mérkőzéseit. A meghívott vidéki versenyzők közüli & kedvezőtlen közlekedési viszonyok miatt többen nem tudtak megjelenni és Így ezek helyett kaposvári versenyzők indultak. Az ünnepélyes megnyitó után, melyben Gímesi László, az MTSB oktatási előadója üdvözölte a versenyzőket és sikeres szereplést kívánt nekik, megkezdődtek a mérkőzések. A bajnokság folyamán több színvonalas mérkőzés volt, amelyek megérdemelten vívták ki a közönség tetszését. A mérkőzéseken egyébként több meglepetés is született. A férfiaknál az első mérkőzésen Morvaji (Kaposvár) és Antal (Kaposvár) találkozott egymással. Ez a küzdelem szép^ színvonalas játékot hozofbt, melyből végül a fiatal Morvaji került ki győztesen. A Molnár (Kaposvár)—Antal (Kaposvár) mérkőzésen istzüHetett az első meglepetés. Mt ugyanis Molnár1 2:1 arányban nj őr te a találkozót. Szép játékot hozott a, Páriti (Pécs)—Halász (Pécs) összecsapás, melyben Halásznak nem sikerült győzelmet aratnia Plritá felett. A Deák (Debrecen)—Horváth (Győr) találkozón a debreceni versenyző győzött szép küzdelemben. A fiatal Németh (Kaposvár) szívvel küzdött, de győzleimet nem sikerült kiharcolnia;. Meglepetésnek számít még Amdrosáts (Kaposvár) győzelme Antal (Kaposvár) ellen. Színvonalas játékot hozott iinég az Antali— Halász és a Morvái—Hadász mérkőzés is, melyeket az előlálló versenyzők nyertek 2:0 arányban. * Mivel a női versenyzők közül a fent említett okok miatt többen elunaradiak, azért csak hatos mezőny indult. Kiemelkedő mérkőzés volt' a Horvai (Debrecen)—Kövecses (Győr) találkozó, melyen az első helyezés délit el, és a< szí»voBalkiffl- küzdclcm inegérdemelíien nyerté el ta közönség nagy tetszését. A bajnokság végeredménye a következő volt: Férfi bajnokság: 1. Morvái (Kaposvár), 2. Antal (Kaposvár), 3. Piriti (Pécs), 4. Deák. (Győr), 5. Halász (Pécs)? ß. Horváth (Győr),, 7. Androsits (Kaposvár), 8. Molnár (Kaposvár), 9. Ózdi (Pécs), 10. Németh (Kaposvár). A női bajnokság végeredménye: 1. Kövecses (Győr), 2. Horvai (Debrecen), 3. Szerecanlt (Kaposvár), 4. Koraioshé ’ (Debrecen), 5. Szendrőy (Kaposvár), 6. Kovács (Szétkestfe- hérvár). Járási ifjúsági asztaliteniszbajnokságok Vasár nap rendezte meg a Dázsahsporficsar- nokban a kaposvári JTSB járása ifjúsági asztali teniszbajnokságát. A ba jnokságban lö sportkör 38 férfi és 2 női versenyzője yeti’ részt. A bajnokságon az eredmények a következők voltak: Férfi egyes: 1. Tóth Dezső (toponáoi ,FSK). 2. Silt László (toponárij FSK), 3. Hole József (toponári FSK). Női egyes: 1. Bertalan Klára ( Felsőm o Caolád) ? 2. Liliom Edit (Toponár). Férfi páros: 1. Tóth D.—Silt L. (Toponár),. 2; Hole J.—Horváth Gy. (Toponár), 3. Csüna, J.—Lapp M. (Toponár). Vegyes páros: 1. Liliom E.—Silt L. (Toponár), 2. Bertalan K.—Kovács I. (FeJsőmoeso- lád). Február 7-én rendezte meg a marcali JTSB- a járási ifjúsági lasztialditeníiszbajnokságát. A. ' versen yen 24 sportoló indult. Részletes eredmények: Férfi egyéni: 1. Kisborsó Imre (Marcali), 2. Ihász István, (Marcali), 3. Bölcz Tibor (Kéttiely). Férfi páros: 1. Horváth—Kisboatsió (Marcali), 2. Ihász— Pizvor (Marcalig 3. Horváth—Soffer (Marcali). Kulturális hírek A magyar-szovjet barátság hó" napja idejére esik az ukrán nép nagy költője, Tárász Sevcsenkó születésének 140. évfordulója. Az MSZT és a Társadalom- és Természettudományi Ismeretter j esztő Társulat március 9-én Sevcsenko- emlékestet rendez az Eötvös Ló- ránd Tudományegyetem aulájában. A nagy szovjet pedagógusról, Makarenkóről halálának 15. évfordulója alkalmából az MSZT művészeti és tudományos klubjában rendezett ünnepségen emlékezik meg. Az esten résztvesz az ország megyéinek egy-egy kiváló pedagógusa is. A megyeszékhelyeken, s néhány más nagyobb városban szintén rendeznek műsoros Makarenkó-emlékesteket. A Szikra kiadásában a »Párt- építés kiskönyvtára« sorozatban gyűjtemény jelent meg »A vezetőségválasztásokról« címmel. A gyűjteményben szerepel a Központi Vezetőség határozata a beszámoló-vezetőségválasztó taggyűlések és pártértekezletek előkészítéséről, a pártvezétőségek és pártszervek újjáválasztásáról, s a Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusa küldötteinek megválasztásáról, valamint a Központi Vezetőség határozata az alapszerve" zeti pártvezetőségek és a pártválasztmányok beszámolási kötelezettségéről, a pártvezetöségek, a pártszervek újjáválasztásáról és a III. pártkongresszus küldötteinek megválasztásáról. Kultúrotthon! avattak Lengyeltótiban Lengyeltóti községben a múlt év szeptemberében kezdték meg — 138 ezer forint állami támogatással — az új kultúrotthon építését. Az építkezés munkájából a község dolgozói is lelkesen kivették részüket. A kultúrotthont február 13-án, szombaton este ünnepség keretében adták át rendeltetésének. Hármasikreknek adott életet Görög Mártonná istvendi parasztasszony Nagy és örömteli esemény híre járta be az elmúlt napokban Barcsot. A barcsi szülészeti kórházban Görög Mártonná istvándi 40 éves parasztasszony hármasikreknek adott életét. Az anya két kisfiával és kisleányával együtt egészséges. Görög Mártonná örömteli arccal mosolyog nagyszámú látogatóira és szinte kérdezés nélkül elmondja, milyen boldog, mennyire örül a rózsaszínű kis apróságoknak. Elkomolyodik az arca, amikor arról beszél, mi lett volna az ő és kis családjának a sorsa, ha a múltban éri őt e gyermekáldás. Most nem gond, hanem öröm a család. Férjével 6 hold földön gazdálkodik,« szépen termeltek a múlt évben, most is gazdag termésre van kilátás. A boldog anya örül gyermekeinek, mert tudja, hogy nálunk a legfőbb érték az ember, tudja, államunk nem hagyja magára a gyermeknevelés gondjaival és mindent megadhat majd a kicsiknek, amire csak szükségük lesz. Perl Imre levelező Barcs IDŐ J ARÁS JELENTÉS Várható időjárás szerda estig: Felhős, párás, ködös idő. Több helyen havazás, havas eső, a délnyugati megyékben eső. Mérsékelt szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: nyugaton mínusz 2—5, keleten minusz 10—13, délben nyugaton 0, plusz 3, kele' ten minusz 1—4 fok között. SOMOGYMEGYEI MOZIK MŰSORA Vörös Csillag: Rákóczi hadnagya 11—24. APRÓHIRDETÉS Keltetőgép 200-as, Kisgazda, meleg vízfűté- ses eladó. Hársfa-u. 10. Záchné. Egy fehér hálószobabútor eladó. Stireit Mik- lós-u. 7. Gépjárművezetők orvosi vizsgálata Értesíti a rendőrorvos a gépjárművezetőket és a megye lakosságát, hogy 1954. év február 2-től a vonatkozó rendeletek értelmében a. gépjárművezetéshez szükséges kötelezd orvosi vizsgálat alkalmával a jelentkezők 30 napnál nem régibb keletű tüdő-röntgen- és vérvizsgálati leletet kötelesek bemutatni. Jelzett vizsgálatokat a megyei és járási tüdő- és nemibeteggondozó intézetek díjmentesen elvégzik. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-«. 1*. Telei on: 901 ? 4G8. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május i-u. Sí. Telefon: 999. Somogyinegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latinka Sándor-u. 6. Telefon: Nyomdáért felel: Hidas Jánoa.