Somogyi Néplap, 1954. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1954-02-27 / 49. szám

I SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1954 február 27. Az autóbuszvezető Hol erősödő, hol halkuló motorzaj­jal gördül a hepe-hupás, jeges úton az autóbusz. Hangos tülköléssel fut be egy-egy faluba, ahol újabb utaso­kat vesz fel, akik Kaposvárra igye­keznek. Ma már a falvakban is ter­mészetes az, hogy autóbusz közleke­dik, hogy a falu dolgozói kényelme­sen utazhatnak a városba. Hozzátar­tozik már szorosan a falú életéhez a menetrend szerint közlekedő busz, mely szorosabbra fűzi a falu és vá­ros kapcsolatát. Az autóbuszban vi­dáman beszélgetnek az,utasok, vagy az elsuhanó, havas tájat nézik — út­juk céljára gondolnak. Míg ők jobbra-balra nézegetnek, egymással beszélgetnek, a gépkocsi- vezető éberen figyeli az utat, óvato­san vezeti a »kocsit« a sikos úton. Nagy az ő felelőssége. Gyakran a túlterhelt autóbusz 67 utast is szál­lít, akiknek biztonsága tőle függ. Fo- garasi András gépkocsivezető tuda­tában van ennek. Három év óta ül az autóbusz kormánykerekénél, an- nakelőtte közel 10 évig »busz«-ka- lauz volt. Szereti ezt a munkát és felelősséggel is látja el. Amíg egy-egy megállóhelyen vára­kozik, nézi az Utasok le- és felszállá­sát, arra gondol, vájjon mennyire becsülik meg munkáját. Az utasok tudják-e, hogy míg ők nyugodtan be­szélgetnek az autóbuszban, a gépko­csivezetőnek minden figyelmét a köz­lekedés biztonságára kell irányíta­nia. Tudják-e, hogy milyen felelős­ségteljes az ő szolgálata. A következő faluban újabb utasok szállnak fel. Szavak foszlánya száll Fogarasi András felé ... — meg­nézzük a »Rákóczi hadnagyá«-t és a 11-es busszal jövünk haza. — Jó ne­jj________| kik — gondolja. Mikor .is volt ő mo­ziban? Bizony régen, vagy három he- i te, mikor az asszony meglátogatta ( egyik szabadnapján. Törökkoppány- ban laknak ugyanis és ritkán jut ha-, za. A vállalatnál már ígérték, hogy kap lakást, akkor majd többet lehet családja körében és moziba is több­ször elmehet.­Kaposvárott kiürül az autóbusz és a délutáni indulásig pihenőideje van a busznak és vezetőjének is. Foga­rasi András párttag, jó munkája meg­becsüléseként a vezetőségválasztó taggyűlésen beválasztották a vezető­ségbe is. Fogarasi elvtárs tudja, hogy ez a megbízatás nagy tisztesség, hogy ez kötelességgel is jár. Útja tehát a garázsból a párttitkárhoz, Jung elv­társnőhöz vezet. A pártszervezet munkáját, az • új vezetőségre váró feladatokat beszélik meg. örömmel értékelik a vállalat tervteljesítését, a dolgozók kiváló munkáját, amellyel a tél nehézségeit leküzdötték. Foga­rasi elvtárs tanul is. Tudja, hogy csak akkor végezheti jól munkáját, ha szakmai ismereteit állandóan fej­leszti, jó pártmunkás pedig politikai­lag képzett elvtárs lehet. Rendszere­sen részt vesz ezért a szakmai tan­folyamon és a politikai iskola foglal­kozásain. Mikor újból a kormány kerékhez ül, s az autóbusz megtelik utasokkal, Fogarasi elvtárs vidáman hallgatja zsibongásukat. Érzi, megbecsülik munkáját. Tudja, ha nem is mond­ják ki, a feléje vetett pillantásokból a bizalom, a megbecsülés árad feléje. Nehéz, felelősségteljes munka Foga­rasi elvtársé, valamennyi »busz«-ve- zetőé. Amikor kényelmesen utazunk az autóbuszon, gondoljunk megbe­csüléssel rájuk. Megjelent a „Mezőgazdasági Zsebkönyv” A mezőgazdasági üzemek vezető szakemberei régóta hiányát érzik olyan szakkönyvnek, amely könnyen kezelhető formában tartalmazza a’ tervezéshez, termeléshez, vezetéshez és ellenőrzéshez szükséges adatokax. Ezt a hiányt .igyekszik pótolni a Me­zőgazdasági Kiadónál nemrég megje­lent »Mezőgazdasági zsebkönyv«. A könyv az említett adatokon kívül, amelyeket jól áttekinthető tábláza­tokban közöl, röviden ismerteti a nö vénytermelés és állattenyésztés alap vető és fejlett módszereit. Bevezető ben a könyv szószerint közli a mező- gazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározatot. A zsebkönyv igen nagy segítséget jelent az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek vezetői, agronómusai, brigádvezetői, de más mezőgazdasági szakemberek számára is. A Kaposvári Irócsoport március 4-én, csütörtökön este 6 órakor meg­beszélést tart az írócsoport Beloian- nisz-utcai (Pártoktatás Háza) helyi­ségében. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. — Titkárság. IDÖJÁRASJELENTÉS Várható időjárás szombat estig: Erősen felhős, párás, helyenként ködös idő. Több helyen havazás, ónoseső, eső. Mérsékelt, helyen­ként élénkebb déli, délnyugati szél. Az éjszakai lehűlés tovább gyengül, a nappali hőmérséklet is emelkedik­KAPOSVÁRI MOZIK MŰSORA Vörös Csillag: Póruljárt kérő (Pavlinka) 25—3. Szabad Ifjúság: Mexikói lány 26—2. APRÓHIRDETÉS Férfi segédmunkásokat kiszerelő telepünk­höz Mveszünk. Nagymalom. Gépjárművezetők orvosi vizsgálata Értesíti a rendőrorvos a gépjárművezetőket és a megye lakosságát, hogy 1954. év febru­ár 2-tőL a vonatkozó rendeletek értelmében a gépjárművezetéshez szükséges kőtelező orvosi vizsgálat alkalmával a jelentkezők 30 napnál nem régibb keletű tüdő-röntgen- é* vérvizsgálati leletet kötelesek bemutatni. Jel­zett vizsgálatokat a megyei és járási tüdő- és nemibeteggondozó intézetek díjmentesen elvégzik. Kordélyos vállalat siófoki és sztálinvárosi műhelyébe jó szakmunkás kovácsokat keres azonnali alkalmazásra. Jelentkezni munka- könyvvel Siótokon, Somogyi-u. 13 alatt lehet bármikor. A Somogymegyei Tanácsi Építő Vállalat felvesz tetőfedő és szigetelő szakmunkásokat. Fizetés koLlektív szerződés szerint. Munka- terület biztosítva. Vidékieknek elhelyezés munkásszálláson biztosítva. Ellátás az üzemi konyhán háromszori étkezéssel 7.10 forint. Jelentkezni lehet a Somogymegyei Tanácsi Építő Vállalat Kaposvár, Bajcsi Zsálinszki-u. 3. sz. II. em. Munkaerőgazdálkodás előadó­jánál. Kisegítő ragasztót, nőt felveszünk. Ál­lami Hirdető Vállalat. Daráló, nyolckalapáesos eladó. Siófok, Ady Endre-u. 19. ■ SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-*. * Telefon: 901, 468. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-u. 13 Telefon: 999. Somogymegyei Nyomdaipari Vállal*! Kaposvár. Latinka Sándor-u. 6. Telefon: M* Nyomdáért felel: Hidas János. • SPORT© VASÁRNAPI SPORTMŰSOR ASZTALITENISZ A Dózsa-spo ntcsa,rnokb an rendezi meg a YTSB melleit működő Asztalitenisz Társa­dalmi Szövetség a „Városi Tizek“ férfi és' női asztaliteniszbajnokságot. A mérkőzések vasárnap reggel 9 órakor kezdődnek. Már­cius 2-án és 4-én a posta kultúrtermében folytatódnak a'küzdelmek. Felhívjuk a meg­hívott asztali teniszez ők figyelmét, hogy va­sárnap reggel fél 9 órakor pontosan jelen­jenek meg a kijelölt helyen, mert ellenkező elsőiben úgy fogjuk venni, mintha a meg­hívott nem kívánna részit venni a küzdel­mekben. RÖPLABDA Vasárnap délelőtt fél 9 órai kezdettel ke­rül lebonyolításra a téli terem röplabda- bajnokság következő fordulója. A mérkőzések az alábbi sorrend szerint lesznek: Fél 9 órakor Szpártakusz—V. Lobogó, ve­zeti Németh Ferenc, fél 10 órakor Petőfi II. —Dózsa, vietzeti Gyimesi Gyula, Cél 11 órakor Posta—Petőfi I., vezeti Vidor István, fél 12 órakor Kinizsi—Meteor, vezeti Margitai László. Felhívjuk a csapatok figyelmét a pontos megjelenésre. ÖKÖLVÍVÁS Vasárnap indul meg a Béke Kupa ököl­vívó csapatbajnokság, melyet az OTSB írt ki. A felnőttek bajnokságát két csoportban rendezik meg. Az első csoportban csak atz 1!. és TI. osztályú (minősítésű versenyzők szerepelhetnek. Megyénk sportkedvelői két­szeres Örömmel fogadják az ökölvívó csapat- bajnokság beindítását, mert ezzel, mivel a Kaposvári Dózisa csapata az első osztályban nyert elhelyezést, újból alkalom nyílik ma­gasszínvonalú ökölvívómérkőzések megtekin­tésére Kaposváron. A kaposvári csaparoon kívül még a következő együttesek szerepel­nek aiz első csoportban: Bp. Vasals, Bp. Kinizsi, Bp. Dózsa, Győri Vasas és Bp. Honvéd. Mindegyik csapatban több válogatott­versenyző szerepel és így előreláthatólag erős küzdelmek lesznek. A kapostvári csapat már régóta készül a csapatbajnokságra és reméljük, hogy a várokozásnak megfelelően fog szerepelni. Az első fordulóra vasárnap kerül sor. En­nek keretében a Kaposvári Dózsa csapata a Bp. Honvéddel játszik Budapested, Vór sárniap még a következő mérkőzések kerül­nek lebonyolításra: Bp. Dózsa—Gyón Vasas és Bp. Kinizsi-— Bp Vasas. Az ökölvívó ifjúsági bajnokságban 8 csa­pat indul. A kaposvári ifi vasárnap a Kistext-tel játszik Budapesten. Reméljük, hogy az ökölvívó csapatbajnok­ság megindulásával városunkban az ökölví­vás újból fellendül és éppen úgy, mint pár évvel ezelőtt, a legnépszerűbb sportágak % közé flog tartozni. KÖZLEMÉNY Az MTSB közli, hogy a Vasas és V. Lo­bogó Országos Elnökségeik közös megállapo­dása alapján a Kaposvári Vasas sportkör megszűnt], illetve beleolvadt a (Kaposvári V. Lobogó sportkörbe. A Vasas minden jogosultsága a V. Lobogóra szállt át. így tehát a megyei elsőosztályú labdarúgóbaj- nokirágban a K. Vasas helyett a V. Lobogó fog szerepelni. A Vasas sportkör sportolói pedig a jövőben a V. Lobogónál találják meg [sportolási Lehetőségüket. LABDARÚGÁS A vasárnap lejátszásra kerülő barátságos labdarúgómérkőzések Komlói Építők— K. Kinizsi I. délután fél’ 3 órakor, Kinázisli-pálya. Előtte fél 1 Órakor- Kinizsi ifi—Lendület. ' * Megyei ifjúsági labdarúgó válogatott Vasárnap délelőtt 9 órakor az MTSB he­lyiségében (Kaposvár, Dózsa György-u. 10.> a megyei labdarúgó ifjúsági válogatott) keiért részére értekezletét tart az MTSB. Felhívjuk az alábbi játékosok figyelmét a pontó« megjelenésire: Mészáros, Meszer (Gyékényes), Jakab (Marcali), Répás! (Böhönye), Göncz J., Göncz I., Rózsavölgyi (Barcs), Vucskics (Nagyatád), Jakoda (Lábod), Puskás (Bala- tonboglár). Varga, Németh I. (Csurgó), Szlavicsek, Gyánó, Szentgróti, Szabó (K. Kinizsi), Börocz (Lokomotív), Lőrincz, Né­meth Emil, Gáti (K. Meteor) és Lubics1 (K. V. Lobogó). Sakkmérkőzések Pécsett Az OTSB rendezésében február 27 és március 10 között 1954. évi országos sakkbajnokság férfi egyéni el Ödönt ö- mérközések lesznek Pécsett. Részt vesznek a versenyen Baranya, So­mogy és Tolna megyék legjobb sak­kozói, valamint 6 budapesti éljáté­kos. A versenyt méltó keretek között a. SZOT minta-kultúrotthonában rende­zik. Ünnepélyes megnyitás ; 27-éni, szombaton délután fél 5 órakor. Já­tékkezdés naponta 5 órakor. A ver­seny érdekesnek ígérkezik a fővárosi és vidéki erőviszonyok összehasonlí­tása szempontjából és különösen ér­tékes lesz vidéki sakkozóink számára. RÁDIÓMŰSOR Március l-töl 7-ig HÉTFŐ Kossuth-rádió: 8.26: Zenekari muzsika. 9.20: Orosz nyelvlecke. 9.40: A ‘Gyermek- rádió műsora. 10.00: Hírek. 10.10: Albán nép­dalok. .10.30: Óvodások műsora, ll.oó: Hang­szeres táncok. 11.3o: Cseh és német fúvós­zenekarok játszanak. 12.oo: Hírek. 12.10: Déli 'hangverseny. 13.oo: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 13.30: Részletek Kókai Lészen ágyú c. daljátékából. 14.oo: Hírek. 14.05: Időjárás- (és vízállásjelentés. 14.20: Úttörő-híradó. 14.45: Heti zenés kalendári­um. 15.35: Tánczene. 16.oo: ifjúsági fejtörő. 16.25: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. 16.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdé­seire. 17.oo: Hírek. 17.10: Hogyan alakult ki az élet. II. rész. Réti Endre előadása. 17.25; Tréfás magyar népdalok és táncok. 17.40: Lányi Sarolta és Madarász Emil ver­seiből. 18.1Ő: A magyar-szovjet barátság hónapja. 19.oo: Jó munkáért szép muzsikát. 20.oo: Hírek. 20.55: Szimfonikus táncok, 21.42: Schubert: D-dur szonatina. 22.oo: Hí­rek. 22.10: Tíz perc külpolitika. 22.20: A Fővárosa Népi Zenekar játszik. 22.50: Az estve leszáll. 23.oo: Klasszikus operettek­ből. 24.oo: Hírek. Petőfi-rádió: 7.10—11.30: Azonos a Kossuíh- rádió műsorával. 11.30: Műsorzárás. 14.oo. A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 14.38: Sosz'takovics: D-dur preludium. 14.40: Könnyű zene. 15.32: Fiatal művészek hangversenye. 16.00: Tüske. Szovjet szatirikus versek. 16.20: Vidám magyar népdalok 16.40: A Magyar-szovjet barátság hónapja. 17.20: Mű­vészek az ifjúsági rádió mikrofonja előtt. 17.45: Szív küldi szívnek szívesen. 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.oo: Részletek Wagner Lohengrin és Tannhäuser c. operáiból. 19.40: Sporthíradó. 20.oo: Szó­vak ozta/tó zene. 21.oo: A fertőzések lefllem védekezés az élelmiszeriparban. 21.10: Tánc- zene. 22.00: Operarészlelek. 23.oo: Idegen­Myelvű vízjelzőszolgálat. 23.05: Műsorzárás. KEDD Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: A Gyermekrádió műsora. 10.00: Hírek. Ifl.lo: Részletek a Magyar Rádió hang játé­kaiból. ll.oo: A Belügyminisztérium Erkel Ferenc fúvószenekara játszik. 11.28: Szent­irmai: Az anyám arra kért. 11.30: Régi ma­gyar dalok a kuruckorból és a XIX- század­ból. 12.00: Hírek. 12.15: Déli hangverseny. 13.oo: Dalok, táncok. 13.30: Balettzene. 14.oo: Hírek. 14.05: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.20: Hangverseny gyermekeknek. 14.50: Hanglemezek. 15.15: Opera részletek. 16.oo: A Magyar Rádió ajándékműsora a bonyhádi Petőfi Sándor gimnázium növendékeinek. Ifjúsági műsor. 16.40: Válaszolunk falus! hallgatóink kérdéseire. 17,oo: Hírek. 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. 17.40: Ady Endre két novellája. 18.oo: Hangverseny 1 üdülőknek. 19.oo: Hangos Újság. 19.30: Közvetítés a Fővárosi Operettszínházból. 20.11: Hírek. 20.21: A színházi közvetítés folytatása. 22.15: Hírek. 22.35: Smetana mű­veiből. 23.oo: Mi történt a nagyvilágban? 23.05: Legkedvesebb nótáinkból. 23.30: Tánc­zene. 24.00: Hírek. Petőfi-rádió: 7.10—11.30: Azonos a Kossuth- rádió műsorával. 11.30: Műsorzárás. 14.oo: Délutáni hangverseny. 15.oo: A Magyar Rá­dió kisegyüttese játszik. 15.40: Uj hajtás. Fiatal írók, költők és zeneművészek műsora. 16.30: A Moszkvai és a Varsói Rádió mű­sorából. 17.15: Beszélő .atlasz. 17.30: Grabócz Miklós népdalfeldolgozásaiból. 18.oo: Mit jelent a szocialista bérezés elve? 18.20: Smetana: Az Emlékek c/ sorozatból. 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.oo: Egy falu — egy nóta. 20.oo: Tánc- zene. 21.00: Régi operettmuzsika. 22.oo: Ádám Jenő: Arany János dalai. 22.42; Szó­rakoztató zene a Moszkvai Rádió 'műso­rából. 23.00: Idegennyelvű vízjelzőszolgálat. 23.05: Műsorzárás. SZERDA Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: A Gy.ermekrádió műsora. 10.oo: Hí­rek. TOL 10: Hadzsiev; vonósnégyes. 10.30: Óvodások műsora, ll.oo: Román népi muzsi­ka. 11.30: Táncdalok. 12.oo: Hírek. 12.15: Déli hangverseny. 13.oo: Operettrészletek. 14.oo: Hírek. 14.05: Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.20: Úttörő-híradó. 14.45: Nagy népi együttesek műsorából. 15.40: Könnyű zene. 16.oo: A kilencedik A-bain. 16.40: Válaszo­lunk falusi hallgatóink kérdéseire. 17.oo: Hírek. 17.10: Szív küldi szívnek szívesen, 17.40: Kedves hallgatóink! Levelekre vála­szolunk. 18.oo: Ifjúsági műsor. 18.30: A Ma­gvar Rádió énekkarának műsorából. 19.oo: Hangos. Újság. 19.30: Jó munkáért szép mu­zsikát. 20.OO: Hírek. 20.10: Szülőföldünk. 20.30: Jaj, de szépen muzsikálnak. 21.00: A magyar-szovjet barátság hónapja. 21.30: Sosztakovics műveiből. 22.00: Hírek. 22.10: Tíz perc külpolitika. 22.20: Életem. . . 23.45: Tánczene. 24.00: Hírek. Petőfi-rádió: 7.10—11.30: Azonos a Kossuth- rádió műsorával. 11.30: Műsorzárás. 14.oo: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 14.30: Gordonkaműviek. 14.50: Tíz perc tudomány. 15.oo: Operettrészletek. 15.40: Üzemorvos rendel 7-t)ől 3-ig. Barát Endre irodalmi riportja. 16.oo: Zenekari hangverseny. 17.oo: üzemi kórusok. 17.25: A. dollár álarc nélkül. 17.40: Édes anyanyelvűnk. 18.oo: Bach: Wohltemperiertes Klavier. 18,27: Braihmis: Kishugom, kishugom. 18.30: Az épü­lő kommunizmus nagy országában. 19.oo: Békét akarunk. 19.40: Sporthíradó. 20.oo: Mascagni: Paraisztbecsület. Opera. 22.30: Népművészeink műsorából. 23.oo: Idegennyiel- vű vízjelzőszolgálat. 23.05: Műsorzárás. CSÜTÖRTÖK Kossuth-rádió: 8 20: Zenekari muzsika. 9.20: A Gyermekrádió műsora. lO.oo: Hírek. 10.10: Fúvós kamarazene. 10.30: Népzene, ll.oo: Könnyű dalok. 11.30: A Belügyminisz­térium győr-sopronmegyei főosztály fúvósze­nekara játszik*. 11.58: A parasztok háborúja. 12.00: Hírek. 12.15:! Déli hangverseny. 13.oo: Ifjúsági kórusok. 13.30: Told Horváth Gyula és zenekara játszik. 14.oo: Hírek. 14.05: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.20: A Rádió Gyermekújisiág műsora. 15.05: Kamara­zene. 15.30: Mezőgazdasági gépgyártásunk feladatai. 15.45: A. Gyermekrádió műsora. 16.oo: Laczkó Géza —1 emlékműsor. 16.30: Csáki bíróné — népballlada. 16.40: Válaszo­lunk ,fatei hallgatóink kérdéseire. 17.oo: Hírek. 17.10: Részletek Lehár Víg özvegy c. operettjéből. 17.45: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 18.oo: Szív küldi szívnek szíve­den. 18.3o: Muzsikáló Zirc. 19.oo: Hangos Újság. 19.30: Egy falu — egy nóta. 20.oo: Hírek. 20.10: Szivárvány. 20*55: Tánczene. 21.30: 800 millió. . . 22.oo: Hírek. Liszt: Kantáta énekszólókra, vegyesikarra és zene­karra. 23.26: Bartók: Rapszódia a Gyerme­keknek c. sorozatból. 23.30: Tánczene. 24.oo: Hírek. Petőfi-rádió: 7.10—11.30: Azonos a Kossuth- rádió műsorával. 11.30: Műsorzárás. 14.oo: Délutáni hangverseny. i5.oo: A Magyar Rá­dió kisegyüttese játszik. 15.40: Opeirar észle­lek. 16.30: Fiatalok zenei újsága. 17.25: 18487-49 legendás hősei. 17.45: A magyar- szovjet barátság • hónapjai. 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.oo: Ze­nekari hangverseny. 19.40: Sporthír adó. 20.OO: Smetana: Trio. 20.30: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. 21.10: Johannes R. Becker, Bert Brecht, Günther, Diefcke és Walter S trank a német költők versei. 21.3Ó: Tánczene. 22.oo: Szórakoztató zene a Moszkvai Rádió műsorából. 23.oo: Ldegen­nyelvű vízjelzőszolgálat. 23.05: Műsorzárás, PÉNTEK Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: A Magyar Rádió ajándékműsora az Ózd, Vörösbadsereg-uti általános iskola ta­nulóinak. 10.oo: Hírek. 10.10: Geinballoművek. 10.30: Óvodások műsora. 10.50: A Gyermek- rádió műsora, ll.oo: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 11.30: Sándor András falusi elbeszélése. 12.oo: Hírek. 12.15: Déli hangverseny. 13.oo: A magyar-szovjet ba­rátság hónapja. 13.30: Távol-Kelet muzsiká­ja. I4.oo: Hírek. 14.05: Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.20: Úttörő-híradó. 14.45: Szó­rakoztató román és lengyel muzsika. 15.10: Szabó Márta zongorázik. 15.30: Bush: Gor- donkabangverseny. 16.oo: Orosz nyelvlecke. 16.20’: fiatalok sporthíradója. 16.40: Válaszo­lunk • falusi hallgatóink kérdéseire. 17.oo: Hírek. 17.10: Bakonverdő dalaiból. 17.45: Agrotechnikai előadás. 18.oo: Fodor József, Vas István és Földeák János költeményei. 18.10: Tánczene. 19.oo: Sztálin halálának első évfordulója. 19.30: Jó munkáért szép muzsikát. 20.oo: Hírek. 20.10: Tegnaptól — holnapig. 20.55: Sztálin-emlékbangverseny. 22.00: Hírek. 22.10: Tíz perc külpolitika. 22.20: A magyar-szovjet barátság hónapja. 23.21: Tánczene. 24.oo: Hírek. Petőfi-rádió: 7.10—11.30: Azonos a Kossuth- rádió műsorával. 14.oo: Operettmuzsika. 14.40: A magyar-szovjet barátság hónapja. 15.15: Klasszikus operettekből. 16.oo: Szív küldi szívnek szívesen. 16.45: Nemzetközi kérdések. 17.oo:. A magyar operett mesterei. 17.30: Rokonok közt. Elbeszélés. 17.45: Film­dalok. 18.12: Bianka Hauser énekelt, zongo­rán kíséri Kósa György. 18.30: A kettős hatalom Oroszországban az 1917-es februári forradalom után. 18.50: Opfer etitnyiitány ok. 19.10: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. 19.40: Sporthíradó. 20.oo: Az Állami Népi Együttes műsorából. 21.oo: Tánczene» 22.00: Operarészletek. 23.op: Idegennyelvű vízjelzőszolgálat. 23.05: Műsorzárás. SZOMBAT Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: Uttörő-h íradó. 9.45: A Gyermek rá dió műsora. lO.oo: Hírek. 10.10: Zongoramuzsika. 10.40: Csernveckij műveiből, ll.oo: Szimfo­nikus táncok. 11.30: A magyar-szovjet ba­rátság hónapja. 12.oo: Hírek. 12.15: Déli hangverseny. 13.oo: Táncok. 13.30: A Buda­pesti Rendőrség fúvószenekara; játszik. 14.oo: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15: Uj zenei újság. 15.20: Szív küldi szívnek szívesen. 15.50: írók a mikrofon előtt. 16.20: Operett- zene. 16.40: Kedves hallgatóink! Levelekre válaszolunk. 17.oo: Hírek. 17.10: Matyóföld dalaiból Behár György feldolgozásai. 17.30: Szövetkezeti híradó. 18.oo: Egy falu — egy nóta. 18.30: Hangos Újság. lO.oo: Szombatesti muzsika. 20.oo: Hírek. 20.10: Tarkabarka. 22.qo: Hírek. 22.20: Tánc éjfélig. 24.oo: Hírek. Petőfi-rádió: 7.10—11.30: Azonos a Kossuth- rádió műsorával. 11.30: Műsorzárás. 14.oo: Népek dalai. 14.45: A magyar-szovjet barát­ság hónapja. 15.20; Mindenki operája, 16.20:: A kisárutermelő parasztgazdaság helyzete- népgazdaságunkban. Előadás. 16.40: Délutáni hangverseny. 17.10: Tíz perc közgazdaság. 17.20: Tanuljunk énekszóra oroszul! 17.40: Tánczene. 18.oo: Utazás Komi földön. 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. 19.10: Az épülő-' kommunizmus nagy országában. 19.40: Sport­híradó. 20.oo: Beethoven-est. 21.oo: Ifj. Ve­res Károly és zenekara játszik. 22.oo: A magyar-szovjet barátság hónapja. 23.oo: Ide­gennyelvű vízjelzőszolgálat. 23.05: Műsorzá­rás. VASÁRNAP Kossuth-rádió: 8.oo: Hírek. 8.15: Egy falu — egy nóta. 9.oo; Zenés fejtörő. lO.oo: Vasárnapi levél. 10.10: Gsiim-Bumm. A Ma­gyar Rádió gyermekcirkusza, ll.oo: Épülő- szép hazánk. 12.oo: Hírek. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.45: A Magyar Rádió szimfo­nikus zenekara játszik. 13 51: Aszafjev: Je­lenet a Bahcsiszeráji szökőkút c. balettből. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15: A magyar-szovjet barátság hónapja. 14.45: Egy hét a külpolitikában. 15.00: Szív küldi szívnek szívesen. 15.30: Valentin Cbeorghiu zongorázik. 16.oo: Mesél a nagy folyó. 16.40: Helyszíni közvetítés bajnoki labdarúgómér­kőzésekről. 17.40: Kincses Kalendárium. 18.30: Haydn: Aki hűtlen, póruljár. 20.oo:. Hírek. 20.10: Ki a ludas? 21.lo: Tánczene. 21.30: A vasárnap sportja. 22.00: Hírek. 22.10: A Rádió operettjeiből. 22.42: A magyar­szovjet barátság hónapja. 24.oo: Hírek. Petőfi-rádió: 8.oo: Színes muzsika. 8.30: Református vallásos félóra a stúdióból. 9.oo: Falurádió. 9.30: Miska bácsi lemezesládája- ! 10.10: Szórakoztató zenekari művek, ll.oo: Dallal, tánccal. 11.30: Édes hazám. 12.30: A világirodalom humora. 13.oo: Operettmu­zsika. 14.oo: Művészlemezek. 15.oo:| Tudomá­nyos {fejtörő. 15.20: Daloló tájak. 16.oo: Operarészletek. 16.35: A Rádió gyermekszín­házának műsora. 17.20: így látom én. . w 17.40: A magyar-szovjet barátság hónapja. 18.35: Mendelssohn és Dvorzsák kamarazené­jéből. 19.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.40: A „Tartós békéért, népi demokráciáért“ című lap ismertetése. 19.55: Tánczene. 20.44: Eskü. 22.00: Zenekari hang­verseny. 23.00: Idegennyelvű vízjelzőszolgá­lat. 23.05: Műsorzárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom