Somogyi Néplap, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-20 / 16. szám

s?1LAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Amerikai mesterkedések a KÖzép-Keíeíen Megvitatták a mezőgazdasági határozatot Szenyéren Tudjuk, mit mikor kell beadnunk Uj áruház nyílott Kaposvárott A TÉLI GÉPJAVÍTÁSOK SIKERÉÉRT Megemlékezés Lenin elvtársról HAZÁNK HÍREI A mezőgazdasági gépek javítá­sáról szóló minisztertanácsi hatá­rozat már a műit év októberében megjelent. Ez a határozat meg­szabta, hogy a téli gépjavításokat november 1-án el kelj kezdeni, A téli gépjavítások időben való elvégzése talán még soha sem volt annyira a nép ügye, mint ebben az esztendőben. Mun­kásosztályunk és dolgozó paraszt­ságunk, de az egész dolgozó nép tudja, hogy a mezőgazdaság fej­lesztéséről szóló párt- és kor­mányhatározat megvalósítása több és olcsóbb élelmet, ruhát és egyéb közszüks Églek/ cikkeit je­lent dolgozó népünk számára, A mezőgazdaság fejlesztésiről szóló határoséi nyomán megyénk dolgozó parasztsága le kesadéssel fogott gazdasága fellendítésének tervezéséhez, Termelőszövetkeze- teink és egyénileg dolgozó pa­rasztjaink terveik középpontjába állítják a gépállomások gépeinek fokozottabb igénybevételét( mert a kormány intézkedései nyomán tudják, hogy a gépekkel olcsón és jel megmunkált földjeik maga­sabb termést hoznak. A magasabb terméshozam pedig segíti gyara­podásukat és meggyorsítja ^ hatá­rozat valóraváUását, Joggal hi­hetnénk, hogy ez a lelkesítő feladat arra ösztönzi a gépállomások ve­zető’! és dolgozóit, hogy a téli gépjavításokat az előírt határo­zatnak megfelelően szervezzék cs hajtsák végre. Megyénk gépállomásainak egy- résza valóban átér ezt ó az idei té­li gépjavítások rendkívüli jelen­tőségéi; és fontosságát. Ezeken a gépállomásokon időben hozzá­kezdtek a gépek kijavításához is, úgy szervezték meg a javításokat, hogy azokat a gépeket vették ejőssör javítás alá, amelyek már nem vettek részt a késő őszí me­zőgazdasági munkákban. Ezeken a gépállomásokon, mint pl. Len­gyeltótiban és Csokonyavisontán, Marcaliban és Bárányban, nem is mutatkozik jelentős lemaradás és minden remény megvan arra, hegy az előírt határidőig, febru­ár 25 ig mennyiségileg és minősé­gileg is elvégzik a téli gépjaví­tást. Természetesen a jó munkát nemcsak a javítások időben való elkezdése jelenti, mert egymagá­ban ez még nem biztosítja a ja­vítások sikeres elvégzéséit. Ezeken a gépállomásokon jó politika! fel­világosító munkával magyarázták meg a gépállomások dolgozóinak a mezőgazdaság fejlesztésének jelentőségét, időben megszervez­ték a javítóbrigádokat, íckozdíosan kivonták gépeiket a termelésből a beiitemezés szerird, jbízitosítotlák a szükséges anyagi és szociális feltételeket, a szilárd munkafe­gyelmet, A dolgozók már jóelőre átvizsgálták gépeikét és időben beadták igénylésüket azokra az alkatrészekre, amelyek biztosítá­sa lehetővé tette a gépek zavar­talan és tervszerű kijavítását. A lengyeltóti gépállomáson a dolgozók kezdeményezőin neki láttak és elkészítették azokat az alkatrészeket, amelyeket a kohó- és gépipari minisztériumtól, il­letve annak vállalataitól nem tudtak beszerezni. Mindezeket azonban nem mondhatjuk el me­gyésük gépállomásainak zöméről. Akadnék olyan gépállomások, melyeknek vehetői semmibe ve­szik a párt és a kormány határo­zatait, nem tartják elsőrendű kö­telességüknek a mezőgazdaság fel­lendítéséért folyó szívós és követ­kezetes harc sikerre viteléit. Pél­dáid a tapsonyí gépállomás 11 százalékra végezte el eziáeig a tervezett folyójavítást, de a ka­rúd; gépállomás sem végzett jobb munkált, mert a gépek folyőjaví- té&át mindössze í.7 százalékra tel­je ítélte. Ezek a gépállomások a főjavításokhoz még hozzá sem fogtak. A kaposvári gépállomás is az utolsók között kullog és a Javítá­sok körül a legnagyobb fokú szer­vez ellenség uralkodik. Ennél a gépállomásnál alig ismerik a téli gépjavítás fontosságát és döntő je­lentőségét ’a mezcgfjrdlaság leszJt’ése szempontjából. Naponta átlagosan 4 gépjavító brigádtag hiányzik munkahelyéről, ami egy nap alatt 32 immkaórzkícsést jelent és ezáltal naponta 1 tárcsa, vagy 1 traktoreke javítása marad el, PL Gelencsér Irraa női trak­toros elmondta, hogy a gépállo­más vezetősége megszervezett egy női gépjavító DlSZ-brígádot, de a műhelyek kályháinak fűté­sével fogl'alkozteJifák őket, s köz­ben gépiik favííatbnuí áll. Nyugodtan elmondiheiljuk, hogy a gépállomások dolgozóinak zöme tele van lelkesedéssel, kezdemé­nyezéssel, s a gépállomások veze­tőinek és üzemi bizottságainak többet kell törődniük ezzel, fel keli tarolnjok azokat a kezdemé­nyezéseket, amelyek jelentősen előreviszik a tél gépjavítások ügyét, A dolgozók lelkes kezde­ményezését bizonyítja a íkereki gépállomás versenyfelhívása, amelyhez bár több gépáHorcás ceslllaikczoít, de a későbbiek so­rán a legtöbb gépállomáson csak „papírverseny" maradt, mert nem j kísér isik figyelemmel, nem tudató-i sítotték a verseny állását, nem I segítenék kiszélesíteni, s ha lei- j lek Is valamit, az csak olyan ! tessék-Iássék bürokratikus „érté­kelés" vo]t. Az a vezető, aki segítés helyett lelohasztjn a dolgozók lelkesedé­sét, a dolgozó nép ellen vét, mert akadályozza a határozatok végrehajtása zálogának, az alkotó munkának a kibontakozását. Pártunk értélkeli a jó és becsüle­tes munkát s ezt mutatja a mi­nisztertanácsnak az a határozata, amely kimondta! gondoskodni kell arról, hogy a gépállomásokon a dolgozok bérezése kifejezésre juttassa.* nehezebb körülmények között dolgoznak, mint az iparban hasonló munkakörben. A gépállomások dolgozóinak és vezetőinek ugyanakkor látniok kell, hogy rohamosan, közeleg a tavasz, és megkezdődik az az erő­próba, ahol a gépállomásoknak be kell bizonyítaniuk, milyen gépek­kel és milyen munkával akarják segíteni a termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok nagy csatáját, a terméshozam nö­velését, Az idei tavasz jelentősé­gében is nagyobb az eddigieknél, mert a mezőgazdaság fejlesztésé­ről szóló párt- és kormányhatá­rozat megvalósításának első tava­sza fesz. Nincs idő késlekedni, most a legfontosabb és legdön­tőbb feladat a gépek kijavítása. Azok ® gépállomások, amelyek eddig elkényelmeskedték az időt, vagy hanyag nemtörődömségből nem teljesítették téli gépjavítási f érvükét, minden erővel fogjanak hozzá, mert a mezőgazdaság fel­lendítésének sikere a mezőgazda- sági munkákra jól előkészített és kijavított gépektől függ igen nagy mértékben. A Megyei Gépállomások Igaz­gatósága pedig a szakemberek legteljesebb bevonásával siessen a gépjavításban lemaradt gépállo­mások segítségére. Ez a segítség tényleges és alapos legyen, amely előre viszi a javítások sikerét. A Magyar Dolgozók Pártja Kaposvári Bizottsága január 21-én este 6 órai kezdettel Lenin elvtárs halálának 30. évfordulója alkalmából em­lékünnepélyt tart a Városi Színházban. Az ünnepi megemlékezést dr. Sivó József, a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozatával kitüntetett szülészfőorvos tartja. Az ünnepi gyűlést kultúrműsor zárja be. GYÜMÖLCS- ÉS SZŐLŐTERMELÉSI ANKÉT LESZ KŐRÖSHEGYEN A »Somogyi Néplap« szerkesztősége és a Megyei Tanács mezőgaz­dasági osztálya január 24-én Kőröshegyen ankétot tart a járás élenjáró gyümölcs- és szőlőtermelő gazdáinak és szakembereinek. Az ankét célja, hogy a kiváló szakemberek és gazdák megtárgyalják gyümölcs- és sző­lőtermelésünk hibáit, s a KV és a? MT határozata alapján megvitassák a soronlévő tennivalókat. A gyakorlatban bevált jó módszereket a ter­melők átadják egymásnak és a szakemberek tanácsait megfigyelik, azo­kat a saját termelőszövetkezetükben, vagy gazdaságukban alkalmazzák. Nagy jelentősége van ennek az ankétnak, mert a részvevők megtár­gyalják a gyümölcs- és szőlőtermelésünkben mutatkozó legnagyobb hibá­kat, de egyúttal azok orvoslását is megvitatják. Arról is lesz sző: hogyan tudjuk. megyénkben a gyümölcsösök területét növelni, új területeken meghonosítani az egyes gyümölcsösöket, új faiskolákat hol lehet létesí­teni. A határozat szerint nagy gondot kell fordítanunk a szőlőterületek fokozatos felújítására és a helyes szőlőápolásra és permetezésre. Az ankét úgy sikerül a legjobban és úgy lesz a legértékesebb, ha va­lamennyi szakember és dolgozó előre kigondolt és elhatározott javasla­tokkal, tanácsokkal vesz részt az értekezleten. A segesdí gépállomás dolgozói fontos feladatuknak tekintik a téli gépjavítást Pártunk és kormányunk a mező- gazdaság fejlesztéséről hozott hatá­rozata gépállomásunk dolgozóit is nagy feladatok elé állította. Gépállo­másunk dolgozói, párttagok, DISZ- tagok és pártonkívüliek magukévá tették kormányunk határozatait, amit már eddig is azzal bizonyítottak be, hogy őszi "szántási tervüket 133 szá­zalékra teljesítették. Traktorosaink derekas munkát végeztek ebben, s a szántás befejeztével sem tétlenked­nek, mert tudják, hogy a téli gépja­vítás éppen olyan fontos feladat, mint az őszi, tavaszi vagy nyári ta- lajrnunkák elvégzése. A traktorosok a gépjavítást jól el­végzik, bár vannak akadályok, me­lyek komolyan hátráltatják munká­jukat. A Somogymegyei Gépjavító Vállalat nem küldi meg határidőre a fúrt hengereket. Ennek ellenére is traktorosaink vállalták, hogy a gép- javítási tervet 10 nappal a határidő előtt befejezik. Ennek érdekében a brigádok versenyre hívták ki egy­mást. Az eredményeket a vezetőség 5 naponként értékeli és havonta a legjobb brigádot 100 forint jutalom­ban részesíti. Eddig az erőgép- és az ekejavító-brigád kapott 100—100 fo­rint jutalmat. Szabó Ferenc, az erő- gépi avító-brigád vezetője mindenkor jó példát mutat a brigád tagjainak: jól irányítja beosztottait, akik hali- gátnak is szavára. Nagy türelme van a tanításhoz, neveléshez is: ő taní­totta meg a kovéesmesterségre Miend Lászlót, akinek azelőtt még sohasem volt kalapács a kezében. Elismerést érdemel még Miklósi Jó­zsef DISZ-tag és Császár Imre. A gép javítási terv szerint erőgép­ből, melyben fő- és folyójavítás is van, nyolcat kell kijavítani, eddig hármat javítottak ki, ekéből kilen­cet, elkészült hét, tárcsából tizenötöt, elkészült hét, vetőgépből tizennégyet, elkészült négy-. A vezetőség jól megszervezte a ja­vítási munkákat. Az erőgépek javí­tásához a legjobb szerelőket állítot­ták be, akik ismerik a gép minden alkatrészét. Ennek az a célja, hogy a legszükségesebb gépeket minél előbb és minél tökéletesebben készítsék el A kijavított gépeket minőségi ellen­őr veszi át. A minőségi ellenőr által átvett gépeket még egy különálló, most alakult társadalmi ellenőrző bi­zottság is felülvizsgálja, hogy ne történhessen meg az, hogy a tavaszi munkák megkezdésekor bármilyen csekély hibája is legyen valamelyik gépnek. Kőn5'a Béláné, Segesd. Lehagyták versenytársukat, a csehszlovákiai Nováky-i bányát a tatabányai X-es akna bányászai Január elejétől újból felújították párosversenyüket a csehszlovákiai Nováky-i bánya és a tatabányai X-es akna bányászai. Az új esztendő első dekádjáról már értesítették egymást a versenytársak. Ezek szerint a No­váky-i bányászok 103.64 százalékra, a tatabányai X-es akna bányászai pedig 127.2 százalékra teljesítették az év első tíz napjának tervét. A X-es aknaiak a tatai szénmedence leg- jobbjaiként dolgoztak, az új esztendő első napjától kezdve minden nap túlteljesítették tervüket. * * SZIGETKÖZI TÄNCCSOKOR A darnózseli táncegyüttes lelkesen készül a járási kuítúrverseny bemu­tatóira. A verseny erőpróbájára nagy vállalkozásba fogtak az együttes tag­jai. A legszebb szigetközi népi íáne»K íeigyüjtésével és megtanulásával akarják szolgálni a kulturális örök­ség gyarapítását és a népi hagyomá­nyok megbecsülését. A táncgyüjíés- ből nagy együtteseink példájára tánc- csokrot állítanak össze szigetközi tánccsokor címmel. Az összeállítás­ban szerepei a boícsíánc, a szigetközi üvegestánc, a sarkantyú®, a sziget­közi gycríyatánc és a híres duda­tánc. A táncosok, minden szabadidőt ! felhasználnak a verseny előkészüle­teire, a műsorra tűzött táncok gya­korlására és alapos elsajátítására.-X- -x- -x­Zománcozó csarnokkal bővül a Bonyhádi Zománcgyár A Bonyhádi Zománcgyár idén új zománcozó csarnokkal gazdagodik. A csarnok tervezésénél felhasználták az iparág dolgozóinak tapasztalatait. Az égetés. előtti szárítás, az új berende­zés segítségével az eddigi 8 óra he- | lyett csak 15 percig tart a csarnok- ! ban, amely az év második felében már bekapcsolódik a produktív mun­kába. x x * PARÄDVASVÄRON ÜDÜLNEK * A DEBRECENI ŰTTÖRÖK A gyermekek iránti szerető gon­doskodásnak újabb bizonyítékáról adunk hírt: a tavasz elején Debre­cenből és Hajdu-Bihar megye terüle­téről 100 úttörőt visznek e! üdülni hazánk egyik festői szépségű vidéké­re, Parádvasvárra. Három hétig tart majd az üdülés. Szocialista mimkaversennyel készülünk pártunk Illő kongresszusára A szocializmus építésének új szakasza nagyszerű feladatokat, hatalmas lehetőségeket tár elénk. Pár« tunk nagy céljai, a kormány programmja a dolgozók milliói közt minket is harcra lelkesítenek. A jólét nö­veléséért vívott harcban iparunkra, a cukoriparra is nagy feladatok várnak. Élelmiszeriparunk hatalmas .munkát végez, hogy bőségesen elláthassuk az ország népét jóminőségű élelmiszerekkel. Eddigi eredményeinket felmérni, további feladatainkat kijelölni —■_ ez pártunk április 18-i III. kon­gresszusának munkája és a mi nagy és szép feladatunk addig a negyedévi terv. sikeres biztosításával felké­szülni erre és ezért mi, a Kaposvári Cukorgyár dolgozói csatlakozunk á Textilművek felhívásához és a kö­vetkező szocialista kötelezettségvállalást tesszük: [ 1. 1954. évi termelési tervünk teljesítését most a karbantartási időszakban alapozzuk meg és vállal­juk, hogy az í. negyedévi karbantartási munkaterv szerinti feladatainkat minden részletében ütemterv sze­rint 103 százalékra teljesítjük úgy, hogy az összes karbantartott gépek, berendezések és felszerelések a mű­szaki átvételnél kifogástalannak bizonyulnak. 2. A karbantartási munkálatoknál 561!—19.189 forint értékkel egyenlő munkaóramegtakarítást érünk el, amit terven felüli munkákra, elmaradt újítások bevezetésére, balesetvédelmi munkákra és a mezőgaz­daság megsegítéseként 11C0 db traktoralkatrész legyártására, gazdasági gépeink javítására stb. fordítunk. 3. Mészkemencénk kampányon kívüli kihasználásával I. negyedévi égetett mésztermelési tervünket 105 százalékra teljesítjük, 'illetve a tervezett mennyiséget 5 nappal előbb legyártjuk. 4. A különböző karbantartási munkáknál 11 ezer forint értékű idomvas, fém tömítőanyag stb. anyagmegtakarítást és használt anyagfelhasználást érünk el. 5. A forgóeszközcsökkentés terén a segéd- és üzemanyagmegtakarításnál, valamint elfekvő készletek feltárásával és értékesítésével 78 ezer forintos eredményt érünk el. 6. Dolgozóinkról való fokozottabb gondoskodás területén április 18-ig üzembehelyezzük a kormány- programm keretében üzemünk részére biztosított 200 személyes új, korszerű üzemi étkezdénket. Szocialista kötelezettségvállalásaink teljesítésével segítjük pártunk munkáját, a kormányprogramul feladatainak — az életszínvonal állandó emelésének megvalósítását, aminek elengedhetetlen feltétele a szo­cialista versenymozgalom továbbfejlesztése és ezért az eddiginél jobb versenyszervező munkával készülünk pártunk III. kongresszusára. Glausch Mihály igazgató, Hevesi Lajos párttitkár, Geges József ÜB-elnök, Tillman József DISZ-titkár, Jezeri Viktor sztahanovista művezető, az élel­miszeripar kiváló dolgozója, Urbancsók József sztahanovista karbantartó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom