Somogyi Néplap, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-17 / 14. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A párt vezetőségek újjává l tisztásának jelentősége Pártunk Központi Vezetősége ja­nuár 14-én nyilvánosságra hozta ha­tározatát »Az alapszervezeti pártve­zetőségek és pártválasztmányok be­számolási kötelezettségéről, a párt­vezetőségek, a pártszervek újjává- lasztásáról és a III. pártkongresszus küldötteinek megválasztásáról«. Pártunk Központi Vezetőségének június 27—28-i, valamint december 19-i határozata a mezőgazdasági ter­melés fejlesztésére nagyszerű célo­kat tűzött egész dolgozó népünk elé. Ez a nagyszerű feladat azt követeli meg párívezetőségeinktől, egész párttagságunktól, hogy jobban, mint eddig, harcoljanak a határozat vég­rehajtásáért, vigyék győzelemre min­den területen e nagyszerű feladatok megvalósítását. E célkitűzések azon­ban csak becsületes, odaadó munká­val érhetők el. Pártszervezeteink, egész párttagságunk áldozatos mun­kájával sikerült elérni eddigi győ­zelmeinket. Alapszervezeteink köz­vetlen kapcsolatban állnak a dolgo­zók millióival. Párttagjaink százai és tízezrei ott dolgoznak, ahol a párt politikája, a tervek, a terme­lés sorsa dől el: üzemekben, állami gazdaságokban, gépállomásokon és falun. Ott dolgoznak a hivatalokban és különböző intézményekben, keres­kedelmi szervekben. Alapszerveze­teinknek nagy feladatuk, hogy nap- ról-napra küzdjenek pártunk politi­kájának megvalósításáért, a tervek teljesítéséért. A mi párttagjaink fel­adata, hogy állandóan, szeretettel és behatóan foglalkozzanak a kívülálló dolgozókkal, növeljék öntudatukat, segítsék kibontakozni képességeiket. Amikor az alapszervezetekben a pártvezetőségeket újjáválasztjuk, mindenesetre a Szervezeti Szabály­zatban foglalt demokratikus centra­lizmus elvének teszünk eleget, amely megszabja, hogy a párt valamennyi vezető szervét, alsótól a legfelsőbbig demokratikusan választani keli, s a választott szervek rendszeresen kö­telesek beszámolni választóiknak. A pártvezetőségek újjáválasztását kötelezővé teszi a mindennapi gya­korlat is, amely egyre inkább na­gyobb követelmények elé állítja egész párttagságunkat. 1951 őszén választott az alapszervezetek tagsága pártvezetőséget. Azóta azonban már számos helyen a vezetőségek tagjai­nak egyrésze kicserélődött, de na­gyon sok hely van, ahol az annak­idején megválasztott pártvezetőség egyetlen tagját sem lehet találni. Pl. Balatonlellén a pártvezetőség tagjai, akiket annakidején megválasztottak, nem találhatók meg, helyettük ko­optált pártvezetőségi tagok vannak. Ezeket a pártvezetőségi tagokat az alapszervezetek tagsága nem érzi magáénak, mert nem ők választották meg, hanem úgy kooptálták, vagy kinevezték őket. Sok helyen vannak alapszervezeteink, ahol a pártvezető- ségek hiányosak, mint Balatonsza- badiban, vagy Balatonszárszón, ahol a titkár egyedül dolgozik és maga a titkár is kinevezett. Nem vitás, hogy ez súlyosan sérti a pártdemokrácía elvét, csorbítja a párttagság jogait. A hiányos pártvezetőség természete­sen nem láthatja el megfelelően bo­nyolult és sokrétű feladatait. Ezért szükséges, hogy újjáválasszuk a párt­vezetőségeket és pártválasztmányo­kat. A Központi Vezetőség június 27— 2S-i határozata óta pártszervezeteink munkájában javulás van. Pártszer­vezeteinket egyre inkább kezdi át­hatni a pártdemokrácia szelleme. Különösen egyes alapszervezeteink­nél tapasztalható az utóbbi időben, hogy kollektívabb lett a vezetés, bát­rabban alkalmazzák a bírálat és ön­bírálat fegyverét. Több párttaggyű­lésen tapasztalható, hogy a pártta­gok nyíltan megmondják véleményü­ket és rámutatnak személy szerint is, hogy ki hogyan dolgozik. Ez tapasz­talható a balatonkiliti Rózsa tsz-nél. Dudás elvtárs, a tsz párttitkára rend­szeresen megtartja a vezetőségi ülést és határozatokat hoznak közösen a feladatok végrehajtására. Sok eset­ben meghívják a tsz-ből a párton- kívüli dolgozókat is és kikérik vé­leményüket a határozathozatalnál. A párttagsággal rendszeresen tanács­koznak, Meg is látszik ez munkáju­kon, mert állandóan van tag- és tag­jelöltfelvétel, a párttagok példamu­tatóan kiveszik minden munkából a részüket, s jói raazgósítják az egész tsz tagságát. Itt minden párttag fe­lelősséget érez a KV határozatainak végrehajtásáért. De nem mondhatjuk el azt, hogy a pártdemokrácia, a kollektív veze­tés érvényesül minden alapszerve­zetben. Vannak még alapszerveze­teink, ahol a párttagság megkérdezé­se nélkül döntenek, vagy hoznak ha­tározatokat, vesznek fel párttagokat, tagjelölteket. Sok esetben elfojtják a véleménynyilvánításokat, mint a vízvári, vagy darányi pártszerveze­teknél, ahol a párttitkár durván vi­selkedik a párttagokkal, dolgozó pa­rasztokkal szemben, sőt sok esetben fenyegeti őket. Pártszervezeteinknek száműzniök kell ezeket a módszere­ket és minden olyan vezetővel szem­ben, aki így viselkedik, a legkemé­nyebben lépjenek fel pártbizottsá­gaink. A pártonbelüli demokrácia lehe­tővé teszi és megköveteli a szilárd pártfegyelmet, az építőjellegű bírá­lat, önbírálat széleskörű kifejleszté­sét, amely a pártszervezetek, a párt­tagok (tagjelöltek) jó munkájának és fejlődésének egyik döntő előfeltétele. A pártonbelüli demokrácia érvénye­sülése elősegíti, hogy a párttagság véleménye szabadon nyilvánuljon meg, hogy a tagság aktívan részt vegyen a pártszervezet életében és munkájában. Alapszervezeteink te­hát a fontos feladatokat csak akkor oldhatják meg jól, ha élükön kipró­bált elvtársakbói álló, a nép ügyé­ért harcolni képes pártvezetőségek működnek, amelyek eleven politikai életet teremtenek az alapszerveze­tekben, amelyek nem bürokratiku­sán, hanem a pártdemokrácia elvé­nek betartásával vezetik az alap­szervezet munkáját. Egyik legfonto­sabb kérdés tehát most, hegy a párt­vezetőségekbe megfelelő párttagok kerüljenek, olyanok, akik kiérde- j melték a tömegek bizalmát, akik ed­dig is helyesen és jól hajtották végre a KV június 27—28-i határozatát, akiknek beválasztásával javul a párt és a tömegek közötti kapcsolat, akik nem parancsolgatnak, hanem meg­győzően irányítják a párttagságot. [ Biztosítani kell a régi jó vezetők be- j választását, akik a pártmunkában nagy gyakorlattal rendelkeznek. A régi pártvezetőség tagjai többségük­ben becsületes, dolgozó elvtársak, akik az elmúlt években áldozatos és kemény munkával számos har­cot sikeresen vívtak meg. A »régiek« mellett be kell választani az új kádereket, akik áldozatkészek, a termelőmunkában részt vesznek. Biztosítani kell, hogy elsősorban nő­jön a munkások, egyénileg dolgozó parasztok és értelmiségiek aránya a pártvezetőségek újjáválasztásánál. A mostani vezetőség tagjai között na­gyon sok olyan van, aki nem köz­vetlenül a termelőmunkában vesz részt, hanem különböző állami, vagy más egyéb funkciót tölt be. Ezek az elvtársak nem tudnak közvetlenül segítséget nyújtani a dolgozó parasz­toknak munkájukhoz. Rendszerint kisebb a tekintélyük, mint a közvet­lenül termelő pártmunkásoké, más kérdések foglalkoztatják őket, más­kép látják a dolgokat,. mint a kö­rülöttük dolgozó többi párttag. Alapszervezeteinknek egyre na­gyobb, bonyolult feladatokat kell mcgóldaniok. A kormányprogramm, a párt és a kormány mezőgazdasági határozata nagy követelmények elé állítja egész párttagságunkat. Mind­ez megköveteli, hogy az eddiginél jobban építsünk a kommunista ér­telmiségiekre is. A vezetőségválasz­tás során minden egyes párttag vál­lán nyugszik a felelősség' az új ve­zetőségek tisztaságáért is. Minden párttagunk legyen éber a pártveze­tőségek újjáválasztásánál! Ne en­gedje meg párttagságunk azt, hogy kétesmultú, ingatag, vagy karrierista elemek kerüljenek a pártvezetősé­gekbe és a felsőbb szervekbe. El kell érni, hogy a pártvezetősé­gek újjáváiasztása tovább fokozza a pártaktíva, a párttagság mozgósítá­sát a soronlévő feladatokra, elsősor­ban a termelési feladatok eredmé­nyesebb végrehajtására. A politikai és szervező munka eredményeként alapvetően meg keli javítani a párt­nak a tömegek közötti munkáját, kü­lönösképpen az agitációs munkát, mint a tömegek között végzett mun­ka legfontosabb részét. A pártveze­tőségek választásának előkészítése során be' keli indítani a kongresszusi munkaversenyt az ipari üzemekben, állami gazdaságokban, állami gép­állomásokon, tsz-ekben, falun stb. El kell érni, hogy a pártonkívüli töme­gek aktivitása megnőjön azon ke­resztül, hojry a dolgozó parasztok ügyét, jogős panaszait intézzék el pártszerűen. El kell érni, hogy a tag- és tagjelöltfelvételi munkában fordulat álljon be, hogy azokat a becsületes dolgozókat vegyék fel a párt soraiba, akik a kormánypro­gramm végrehajtása során eddig megállták a helyüket. Pártbizottságaink vállán nagy fe­lelősség nyugszik, ezért az elkövet­kezendő hetekben éljenek lent az alapszervezetekben, segítsék a párt­tagságot ahhoz,, hogy valóban olyan vezetők legyenek a pártszervezeteink élén, akik az elkövetkezendő 2—3 évben megfelelnek azoknak a köve­telményeknek, amelyeket a KV jú­nius 27—28-i határozata tűzött párt- szervezeteink elé. A pártvezetőségek újjáválasztásának előkészítése ered­ményezze a pártélet fellendülését, a párttagok aktivitásának növekedé- • sét. Eredményezze azt, hogy fellen- j dűljön a pártonkívüli dolgozók po- litikai felvilágosítása és újabb el- téphetetlen szálakkal erősödjön a párt és a dolgozó tömegek kapcso­lata. Szőke Pál MB szerv. o. v. MEGYÉNK BÜSZKESÉGEI Akik példamutatóan teljesítik állam iránti kötelezettségüket Megyénk termelőszövetkezetei j és egyénileg dolgozó parasztjai j mindinkább tettekkel bizonyítják,] hogyan értelmezik pártunk és] kormányunk határozatát, amely a mezőgazdaság nagyarányú fel­lendítését tűzte ki célul. Napról- napra jobban megértik, hogy en­nek megvalósítása meggyorsítja gyarapodásukat és az egész dolgo­zó nép életszínvonalának emelke­dését. Ezért sietnek példamutató mó­don az állam iránti kötelezettsé­güket — a nagy ^segítséget jelentő új begyűjtési rendelet alapján — mielőbb teljesíteni. Pl. a somogy- jádi «Augusztus 20» termelőszö­vetkezet azzal válaszolt arra a nagy segítségre, amit kormá­nyunktól kapott, hogy 100 száza­lékig teljesítette az 1954. évi hí­zóbeadási kötelezettségét. Toponár községben Takács Sándor 7 hol­das egyénileg dolgozó paraszt el­sőnek teljesítette egész 1954. évi .baromfibeadását A beadás csök­kentését ^szabályozó rendeletre az­zal válaszolt Karsai József 5 holdiDs hetesi dolgozó paraszt, hogy előre lerótta az egész évi hí- zottsertésbeadási kötelezettségét. Osztopán dolgozói- megértették a kormány által nyújtott kedvez­mények jelentőségét, erre az év­re már ezideig 400 kg baromfit adtak át az államnak. Jó példával jártak az osztopániak előtt Buzsá- ki Ferenc tanácstag és Maros La jós dolgozó paraszt, akik elsőként teljesítették egész évi baromfi­beadásukat. Azokban a községekben, ahol ilyen példamutató gazdák vannak és a község szervei, népnevelői ál­landóan ismertetik a határozato­kat és a nagyarányú kedvezmé­nyeket^ ott örömmel teljesítik dolgozó parasztjaink beadásukat, mert megértik, hogy a kormány intézkedései megteremtik a biz­tos alapját a dolgozó nép boldo­gulásának. Zsalakó János zimányi dolgozó paraszt egy 500 forintos evőesz­köz-készletet és egy könyvet ka­pott jutalmul a begyűjtési mi­nisztériumtól, amiért a múlt év­ben példásan teljesítette állam iránti kötelezettségét és népneve­lő munkával is harcolt a törvény betartásáért, a község begyűjtési tervének teljesítéséért. Zsalakó János ebben az évben még többet akar tenni az állami fegyelem be­tartása érdekében és mind közsé­ge, mind saját maga jó hírnevé­nek megtartásáért. Baris János rinyaszentkirályi dolgozó paraszt megyeszerte nagy megbecsülésnek örvend. Ezt a meg­becsülést hazafias kötelességének teljesítésével érdemelte ki. Amel­lett, hogy a községben elsőnek és a megyében is az elsők közt tel­jesítette a multévi beadását min­denből, dolgozó paraszttársait is igyekezett meggyőzni az állami fegyelem betartásáról. Jó példa- mutatásáért a begyűjtési minisz­tériumból egy komplett étkészle­tet kapott jutalmul. Minőségi állatokot nevei Javés Vendel nagyberki dolgozó paraszt Javós Vendel 12 holdas nagy­berki dolgozó paraszt arról neve­zetes a községben, hogy mind a növénytermeléshez, mind az ál­lattenyésztéshez nagyszerűen ért. A múlt esztendőben búzából 17 mázsát takarított be holdanként. Igaz, hogy megadja ami a földnek kell, de ki is veszi a földből, amit csak lehet. Tavaly, amikor le­aratta az ősziárpát, a tarlót azon­nal alászántotta és elvetette nap­raforgóval. A 900 négyszögöl má- sodvetésű napraforgója több mint 1300 forintot jövedelmezett neki. Tarlórépából is annyit termelt 1.5 holdon, hogy 3 hónapig elég volt a négy darab szarvasmarhája etetéséhez. Amióta megjelent a me­zőgazdasági termelés fejleszté­séről szóló határozat, Javós Ven­del még nagyobb kedvvel dolgo­zik, újabb tervek megvalósítását tűzte ki maga elé. Az állam által biztosított lehetőségeket Jelhasz­nálja: az idén szerződésesen ter­mel 1 hold fehérherét, 1 hold ta­vaszi bükkönyt és 1 ’hold cu­korrépát. Az őszi trágyázást és mélyszántást időben elvégezte és a téli trágyát is kihordta már a földre. Különösen nagy gonddal munkálta el a cukorrépa alá ke­rülő területet. A múlt évben 204 mázsán felül termelt holdanként cukorrépát, de az idén ennél ma­gasabb termést akar elérni. Javós Vendelnek szép állatállo­mánya is van gazdaságában. Van egy «svájci» lleszármazásű (tehe­ne, amely 16 liter tejet is megad naponta, s ennek a bikaborját most szerződésesen neveli apaál­latnak. Egy nagyobb üszőjét pe­dig tehénnek akarja megtartani. Van 2 szép hidegvérű anyakan­cája, amelyek évente rendszere­sen vemheznek, most akarja őket törzskönyveztetni. íDe törzsköny­veztetni akarja azt a szép 10 hó­napos kancacsikót is, amelyet büszkén mutat a képen. Javós •Vendel olyan állatokat nevel, amelyekkel elősegíti állatállomá­nyunk minőségi javulását, a kor­mányprogramm megvalósítását, saját jövedelmének gyarapodását. Nemzetközi szemle Kaposvölgye állattenyésztőinek nagy napja Az állami felnőttoktatás helyzete megyénkben A somogyi színjátszás hagyományai »Somogyi Karikás« Nagyatádon A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA MEGYEI 1 ^ÁRT BIZOTTSÁGÁNAK LA P.J’A XI. évfolyam, 14. szám. ÁRA 50 FILLÉR Vasárnap, 1954 január 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom