Somogyi Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-25 / 302. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1953 december 25. VÁ N Y K A A. Csehov igaz karácsonyi története VANYKA ZSUKOV kilenc- esztendős gyermek volt, s három hónapja Aljachinhoz, a suszter­hoz adták inasnak. Karácsonykor egész éjtszaka le sem feküdt. Megvárta, amíg a mester és a se­gédek elvonulnak az éjféli mi­sére, s aztán kivette a mesterlá­dából a tintásüveget, egy tollszá­rat, rozsdás tollat, maga elé tett egy gondosan kisimítgatott pa­pírlapot és írni kezdett. Mielőtt az első betűt leírta volna, né­hányszor félénken az ajtó és ab­lak felé pislantott, majd fölné­zett a homályos szentképre, amelytől jobbra is, balra is pol­cok húzódtak kaptafákkal, s még a lélekzetét is visszafojtotta. A papírlap a pádon volt kiterítve, ő pedig a pad előtt térdelt. „Kedves nagyapám, Konsztan- tin Makarics! — kezdte a leve­let. — Levelet írok neked. Kará­csonyi üdvözletemet küldöm és kívánok neked minden jót Isten­től. Nincs nekem sem apám, sem anyám, csak te maradtál meg ne­kem.“ Vanyka szemeit a sötét ablak felé fordította, amelyen vissza­tükröződött a gyertyafény és élénken maga elé képzelte nagy­apját. Konsztantin Makaricsot, aki Zsivarev uraságéknál az éj­jeli őr szolgálatát látta el. Ez a kicsi, kiszikkadt és mégis párat­lanul fürge és mozgékony öreg­ember, a maga hatvanöt évével, örökké nevető arcával és italos szemeivel. Nappal a cselédkony­hában aludt, vagy a szakácsnők­kel mókázott, éjtszaka pedig egy szerű köpenyébe burkolózva, a majort járta köröskörül, kereplő­jével zörgetve. Mellette lépked tek lehorgasztott fejjel, a vén Gesztenye, meg a fiatal Szurok, emezt azért hívták így, mert égé szén fekete volt, a termete pedig nyúlánk, akár a menyété. Ez a Szurok nagyon tisztességtudó ku­tya volt és szelíd, mindenkihez egyaránt nyájasan mutatkozott, gazdáihoz csak úgy, mint az ide genekhez, de valójában nem elő­legezett bizalmat senkinek. Tisz tességtudása és nyájassága mö­gött álnok képmutatás rejtőzött. Senki nálánál jobban nem értett ahhoz, hogyan kell éppen a kel­lő időben odasurrani és a láb­ikrába kapni, behatolni a pincé­be, vagy ellopni a paraszttól a tyúkot. Nem egyszer leverték a hátsó lábait, két alkalommal már hurkot is vetettek a nyakába, szinte minden héten félholtra verték, de ő mindig meggyógyult. NAGYAPÓ most minden bi­zonnyal ott áll a kapuban, sze­mével a falu templomának élénk­piros ablaka felé hunyorít és psztócsizmáival topogva, a cse- éd seggel tréfálkozik. Kereplőjét öve mellé erősítette. Csapkod a kezeivel, dörzsölgeti a hideg miatt és öregesen kuncogva, majd a szobalányba, majd a szakács- néba köt bele. — Nem szippantanál egy ki­csit a tubákomból? — kérdezgeti az asszonyoknak nyújtva dohá­nyosszelencéjét. Az asszonyok szippantanak és tüsszentenek. Nagyapó leírhatat­lan jókedvre derül, haragosan kacag és felkiált: — No csak, még odafagy az or­rotok. Még a kutyákkal is megszagol- tatja a tubákot. Gesztenye tüsz- szent, elhúzza az orrát és sértő­dötten odébb somfordái. Szurok, már csak illendőségből is, nem tüsszent, csak a farkát csóválja. Az idő pompás. A levegő csendes, átlátszó és friss. Az éjtszaka sö­tét, mégis látni lehet az egész fa­lut fehér tetőivel és a kémények­ből felszálló füsttel, a fákat ezüst tel teleszórt ágaikkal, a hóbuc­kákat. Az egész égbolt tele van szórva vidáman pislogó csilla­gokkal és a Tejút olyan világosan rajzolódik ki, mintha csak az ün­nep előestéjén mosták volna fel és dörzsölték volna szép fényes­re friss hóval. Vanyka felsóhajtott, bemártot­ta a tollat újra és folytatta az írást. „Tegnap kegyetlenül kikaptam. A gazdám hajamnál fogva ránci­gáit ki az udvarra és szíjjal vert ki, mert miközben kisgyermekét ringattam a bölcsőben, véletlenül elaludtam. Múlt héten meg a mesterné asszony heringet tisztí- tatott velem, s mert én a farká­nál kezdtem, ő fogta a heringet és az arcomba vágta. A segéd­urak az én rovásomra mulatnak, a korcsmába küldözgetnek pálin­káért és arra kényszerítenek, hogy a gazdáéktól uborkát lop­jak, s aztán a gazda azt vágja hozzám, amit éppen kezeügyében talál. Ennem sincs mit. Reggel ad­nak egy darab kenyeret, ebédre kását, vacsorára megint puszta kenyeret, ha tea vagy káposzta­leves van, abban maguk dúskál­nak. Szalmán kell feküdnöm, de ha a gyerekük sír, egyátalán nem szabad aludnom, hanem a bölcsőt kell ringatnom. Kedves nagyapám, könyörülj meg rajtam és vigyél haza engem innét a fa­luba, itt nincs többé maradásom... Lábaidhoz borulva kérlek és min­dig imádkozni fogok Istenhez, csak vigyél el innét, mert itt meghalok. ..“ Vanyka szája sírásra görbült, szurtos öklével megtörölte sze­mét és felzokogott. „Én majd dohányt morzsolok neked — folytatta — és imádko­zom érted, s ha valami bajod lesz velem, akár el is verhetsz, mint a kétfenekű dobot. De ha úgy gondolod, hogy semmi hasz­nomat sem vennéd, akkor Krisz­tus irgalmára bekérezkednék boltoshoz csizmát tisztítani, vagy elmennék Fredka helyébe pász­tornak. Kedves nagyapám, itt nem vár rám más, csak a halál Haza szöknék én gyalog is a fa­lunkba, de nincs csizmám és fé­lek, hogy megfagynék útközben És ha nagyra növök, én foglak eltartani és senkinek nem enge­dem, hogy bántson téged, s ha meghalsz, imádkozni fogok lelked üdvösségéért, ugyanúgy, mint Pelágia mamáért.“ „MOSZKVA NAGY VÁROS. Fényes úri házak és sok ló, de juhok egyáltalán nincsenek és a kutyák sem harapósak. Itt nem járnak fényes csillaggal a gyer­mekek és senkit sem engednek énekelni a kóruson és egyszer a boltban, a kirakatban láttam egy horgot, mindjárt a zsineggel együtt árulják és minden halhoz jó, nagyon erős, úgyhogy egyet­len horog akár egy púd súlyú harcsát is meg tud tartani. Lát­tam olyan boltokat is, amelyek­ben puskákat árulnak, méghozzá uraknak valót, száz rubelbe is be­lekerül egy... S a mészárszékek­ben fajdkakast is árulnak és fá­cánt és nyulat, de hogy hol lőt­ték, azt nem mondják meg.“ „Kedves nagyapa, ha az ura­ság karácsonyfát állít és minden­féle ajándék lesz alatta, hozzál nekem onnét aranyozott diót és tedd be a zöld ládikába. Kérj Olga Ignyatevna kisasszonytól és mondd meg, hogy Vanykának lesz.“ Vanyka görcsösen felzokogott és megint az ablak felé pillantott. Eszébe jutott, hogy az urak ka­rácsonyfájáért mindig . nagyapó ment az erdőre és ilyenkor magá­val vitte unokáját is. Boldog idők voltak azok. Nagyapó krákogott, a fagy is csikorgóit, s amikor rá­nézett Vanyka, neki is krákognia kellett. Megtörtént, hogy mielőtt kivágta volna a fenyőfát, nagy­apó elővette a szelencét, hosszan szippantott a tubákból és moso­lyogva nézett a didergő Vanyus- kára... A fiatal, dérlepte fenyők mozdulatlanul álltak és várták, melyikük fog most meghalni? Honnét, honnét nem, a hóbucká­kon át egy nyúl futott végig, mintha puskából lőtték volna ki. Nagyapó nem állta meg, hogy föl ne kiáltson: Karácsony régen és ma — Fogd meg, fogd meg .. fogd meg! Oh, a kurtafarkú ördög! A KIVÁGOTT FENYŐFÁT nagyapó vonszolta az uraság há­zába, ott aztán átvették, hogy feldíszítsék..., Legtöbbet Olga Ignyatevna kisasszony foglalatos­kodott vele, Vanyka kedvence. Amikor még élt Vanyka anyja, Pelágia és az uraságnál szolgált a belső cselédek között, Olga Ig­nyatevna édességgel tömte Vany- kát és unalmában tanítgatta őt olvasni, írni, számolni százig, sőt még kadrillt táncolni is megtaní­totta. Mikor aztán Pelágia meg­halt, Vanykát, a kis árvát kiküld­ték a cselédkonyhába nagyapó­hoz, majd a cselédkonyhából Moszkvába, Aljachinhoz, a susz­terhoz. .. „Gyere értem kedves nagyapa, folytatta Vanyka — Krisztus urunkra kérlek, és vigyél enge- met innét. Szánj meg engem, sze­gény árvát, hiszen itt mindenki engem ver, rettenetesen éhezem és olyan kibírhatatlan minden, hogy ki sem mondhatom, mindig csak sírok. A minap is a gazdám a kaptafával úgy fej bevágott, hogy elestem és alig tértem ma­gamhoz. Tönkre van téve az éle­tem, rosszabb a sorom, mint a kutyáé... Üdvözlöm még Aljenát és a félszemű Jegorkát és a ko­csist, és a harmonikámat ne add oda senkinek. Maradok a te uno­kád, Iván Zsukov, kedves nagy­apám, gyere értem." Vanyka négyrét hajtotta a te­leírt lapot és elhelyezte a borí­tékban, melyet előző nap vásárolt egy kopejkáért. . . Gondolkozott egy keveset, majd bemártotta a tollat és ráírta a címzést: Nagyapónak falura Aztán megvakarta a füle tövét és elgondolkozva még ezt bigy- gyesztette hozzá: „Konsztantin Makaricsnak." Boldogan, hogy senki nem zavarta meg írás köz­ben, fejébe húzta sapkáját, de bundácskát nem véve magára, egy szál ingben kiszaladt az ut­cára. .. A mészárszékben, ahol tegnap kérdezősködött, azt mondták ne­ki, hogy a leveleket a postalá­dába szokták dobni, onnan viszik szét a föld minden tájára posta­kocsikon részeg kocsisokkal és csilingelő csengetyükkel. Vanyka az első postaládához futott és a drága levelet becsúsztatta a ré­sen. .. Édes reménységben | ringatva magát, egy óra mulvá már mé­lyen aludt. Álmában látta a ke­mencét. És a kemencén ült nagy­Méltóságos Alispán Ur! Alulírott azon alázatos kéréssel járulóik Méítóságos Alispán Úrhoz, kegyeskedjék a vármegyei sze­gényalapból részemre karácsonyi segély^ kiutalni. Gazdasági cseléd vagyok Ring Pál úr gálosfai bérle­tén. Évi jövedelmem 10 mázsa rozis, 8 mázsa búza, 8 pengő pénz, lakás és fa. Nyolc élő gyermekem van. Féleségem, Horváth Rozália 33 éves, én 40 éves vagyok. Gyer­mekeim: Mária 20 éves, Rozália 18 éves, János 14 éves. József 11 éves, Anna 9 éves, István 7 éves, Mihály 4 éves, Erzsébet 2 éves. A gabona, amit keresek, kenyérnek sem elég tizünknek. Gyermekeim közűi csak egy keres, a legidősebb, aki szolgál. Négy gyermekem is­kolaköteles, de nem tudom őket iskolába küldeni, mert nem tudok nekik ruhát venni. Ha más segélyt nem fűd adni, kegyeskedjék iskolába]áró gyerme­keim részére ruhafélét küldeni, I, hogy legalább iskolába járhassa­nak. Ha nem volnék nyomorban, szégyellenék kérni, de a nyomor és gyermekeim jövőjéért való ag­gódás késztet arra, hogy segélyért folyamodjak. Gálosfa, Szenthika-poszta, 1933 december 8-án. Alázatos tisztelettél: Salamon Ferenc gazdasági cseléd. * * * ' Somogy vármegye alispánjától. 9824/1. 1933. sz. Tárgy: Salamon Ferenc gazdasági cseléd karácsonyi segélyt kér. Körjegyző Urnák Gálost a. Értesítse a Szeniluka-pusztán lakó folyamodót, hogy kérése nem teljesíthető.-Kaposvár, 1933 december 13-án. Alispán. Alulírott Horváth Ferencné csurgói lakos azon alázatos ké­relemmel fordulok Főméltóságú Asszonyhoz, engem karácsonyra nemi segélyben részesíteni szíves­kedjék. Kérelmem alátámasztására le­gyen szabad felhoznom: Férjem: Horváth iFerenc csurgói laikos, foglalkozása zenész, régóta asztmában szenved, úgyszólván teljesen keresetképtelen. Egy hé­ten két nap dolgozik — akkor is csak alig néhány fillért keres —-s a másik öt napon keresztül fek­szik betegen. Éveken keresztül a legnagyobb nyomorban vagyunk. Kenyerünk, fánk nincsen. Ebben a mindinkább rosszabbodó télli időjárásiban hideg szobában vá­gytunk -kénytelenek meghúzódni s csak -akkor tudunk fűteni, hia a -polgárok -könyörülétből odavetnek egy-egy darab fát, vagy ágat, azon­ban a jelenlegi egyre nehezedő vi­szonyok között bizony ez lis mind­inkább megszűnik s teOjjesen segít­ség nélkül vagyunk. "at gyermekünk van: a legki­GYERMEKEÍNK BOLDOG KARÁCSONYA V.alahánypzor (karácsonyi ümüe- peknet gondolok, szemem előtt lá­tom gy érméidkor om szomorú kará­csonyait. Látom az apák, anyák gonddal teli arcát, szomorú tekin~ tetéf, melyet a tőkés uralom zsar­noksága okozott. Ma egészen másak a;karácsonyok az emberek arcán mosoly. szemei­ben ott csillog a boldog élet örö­me. <Ilyen szép és boldog karácso­nya még ni&m volt a dolgozóknak. Az én családom is gazdag kará­csonynak örvend. Jutott bőven ajándékra. ruhám, játékra. Leg­több ajándékot a gyermekek kap- 'tak; nadrágot, tanszert, cipőt, ba­bát, miackórúhát, azonkívül játék- lovat,t. ilowska,fonót, labdát és rueg egyéb játékot. Ilyen szép. gaz­dag karácsony sem volt még csa­ládban, s kg szaloncitkrot, 1 kg kekszét, csokoládészeletet és 1 kg narancsot kaptak a gyermekek. Tudom, hogy nemcsak ,aa én csa­ládomba, hanem minden dolgozo családjába beköltözött a boldogság. Minden (szülőnek van miből vásá­rolni, van miből örömet <szerezni gy érmék einelc. Talcács Lajos cukorgyári dolgozó. TANULÓIFJÜSAGUNK BOLDOG KARÁCSONYA A ikaposvári közgazdasági gim­názium második emeleti nagyterme ünnepi fényben úszik. A meghívott vendégek .és a tanári testület tag­jai elfoglalták hefyüköt. A színpa­don hatalmas feldíszített fenyőfa áll. Alatta karácsonyi ajándéikok a-z új DISZ-tagok tagsági ikönyvei, tclötoUmk, szépirodalmi könyvek. Balogh elvtárs, az islcola MDP- szervezetének titkára nyitotta meg az ünnepélyt. Mindnyájunkat meg­hatottak szavai, melyekkel a sze­retet lényegére és a béke vé­delmében kifejtendő munkánk és harcunk következetes ■véghezvitelé­re hívta fel figyelmünket. Balogh elvtárs ünnepi beszéde után vidám kultúrműsor szórakoz­tatta a meghívott vendégeket és az iskola diákjait. A műsor végezté­vel a DISZ-szervezet titkára kiosz­totta az ajándékot azoknak a tanu­lóknak, akik becsülettel helytálltak a nyárit munkában és a tanulmányi eredményük jeles volt. A vidám ünnepélyen pillanatra elgondolkodtam. — milyen szép zs ma az ifjúság élete. Tanulhatunk és m'deg ibaráti körben tölthetjük a fenyőfa ünnepet. 1953 lúarácso- nya ifjúságunk megváltozott életét tükrözi éri ezt mutatja iskolánkban rendezett ünnepély is. Ezért mi is meg fogadtuk, hogy eredményes munkánkkal, jó tanulással teszünk hitet a béke ügye - mellett, hogy jó szakemberei, lelkes iépítői lehessünk egyre szépülő hazánknak. Wddl Mária apó, meztelen labait lógatva es a seMj ^„hónapos, * legnagyobb 13 levelet olvasta fel a konyhasze- \ éves_ Hi-ába fordultam eddig bár mélyzetnek. . . A kemence körül; h.ova) mindenütt elutasítottak, lábatlankodott Szurok és a far- ? kát csóválta. A szovjet állam gondoskodása a gyermekekről A szovjet állam és a Kommu­nista Párt minden előfeltételt megteremtett ahhoz, hogy a szov­jet gyermekek képzett, kulturált, egészséges és erős emberekké fej­lődjenek. A szocializmus országában minden iskoláskorú gyermek ta­nul. A negyedik ötéves terv évei­ben bevezették az általános in­gyenes hétosztályos oktatást. Napjainkban az ország nagyobb városaiban már áttérnek az álta­lános középfokú oktatásra. A szovjet gyermekek számára meg­teremtették az iskolánkívüli gyermekintézmények széles há­lózatát is. Uttörőpolotákat, szín­házakat, könyvtárakat, gyermek­parkokat, stadionokat, gyermek- vasutakat építettek. A világon először a Szovjetunióban alapí­tottak állami gyermekkönyvkiadó vállalatot. vagy -ha adtak, csak annyit, egy n-apra volt elég. Gyermekeimet nem tudom isko­lába küldeni, mert teljesen ruha f nélkül vannak otthon. A nagyob­bak lerongyotfódoftan, a kisebbek egész nap az ágyban fekve cgy- szál pokrócba csavarva. Alázatosan könyörgöm Főmél­tóságú Asszony irgalmas szívéhez, szánakozzon rajtunk s juttasson bennünket abba a helyzetbe- hogy az idei karácsonyunkat kissé eny­hültebben, boldogabban tölthes-sük el, hogy pár napra érezzük azt. a boldogságot, amit egy kis darabka kenyér és egy jobb rdha, vagy pár darab tűzifa hozlhaj szá­munkra. Csurgó, 1941 december 18-án. Alázatos leánya: Horváth Ferencné Csurgó, Mező-u. 7. S hogy mi left a sorsa Horváth Ferencné kérelmének — kérdezhe­tik «okán. Ugyanaz, mint a többi -százaké, melyeket a Megyéi Levél­tár őriz. Ez a viliág már a múlté, csak m;nt keserű emlék él bennünk. A felszabadulás óta évről-évre szebb, boldogabb hétköznapunk, ünnep­napunk -egyaránt. Ma minden ott­honban barátságos meleg,Játék, jó ruha, boldogság honol. Emlékez­zünk! ... A BÉKE ÉS SZERETET ÜNNEPE Nagyatád község boldog népe őrömtől sugárzó arccal készül kará­csony ünnepére Az utcákon nagy a forgalom, gondtalan apók, anyák, látogatják az üzletelőét. Ki "ruhát, könyvet, vagy éppen játékot vásá­rol gyermekének. Férj feleségéneit, feleség férjének vesz kedves aján­dékot, hisz .van miből venni, nem úgy. mint lo—15 évvel ezelőtt, amikor a karácsonyi ünnepeket a nyomor jellemezte. Valamilcor bár­mennyire is filoaf tak ,a Szülők örö­mét szerezni gyermekeiknek, nem tehették. Azzal meg kellett etéged- niök, ha naponlcént egy-egy szelet kenyeret adhatok síró \gyermekük kezébe. Már minden kis házban ott van örökzöld fenyő, melynek meg-meg- zizzenő ágai azt súgj ált minden magyar anyának: soha. soha többé háborút, csak azt suttogja a kis fe­nyő: békét, békét minden népnek — ez a legszebb karácsonyi aján­dék. Az 1953-as év karácsonya le­gyen a szeretet, a béke ünnepe. Ezen a karácsonyon köszönjétek meg gyermekek édesanyátok áldo­zatos. önzetlen munkáját, aki szí­vére Szorít és féltve őriz bennete­ket. Ezen a karácsonyon a béke ga­lambja vigye hírül a világ minden tájára Nagyatád népének békeaka- rafát. boldog, gondtalan életét. Udvardy Jenőmé Nagyatád. , ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom