Somogyi Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-19 / 297. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1953 december tfy HoSIIM felhívása 3 n'etnami-Peking (U,j Kína), A Vietnami Tájékoztató Iroda közli, hogy Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Közlápsaság elnöke Vietnam ellen- áíláisi háborúja kezdete 7. évfordu­lójának. küszöbéin felhívást intézett a ■vietnami néphez és csapatokhoz. .Népünk hősi ellenállási háborúja ragyogó sikereket arat katonai) politikai és gazdasági, továbbá kulturális téren egyaránt — mond­ja többek között a felihívás. Súlyos csapásokat mértünk az ellenségre ég súlyos veszteségeket okoztunk az ellenségnek. Az elmúlt hét esz­tendő alatt több mint 320 ezer el­lenséges katonát semmisítettünk meg és elértük, hogy az ellenség­nek katonaihiánya van. Az elmúlt hét esztendő alatt az ellenség há­romezer milliárd frankot veszített- Gazdasági élete és pénzügyei e nagy kiadások miatt kimerültek, további amerikai segítséget kény- felen fcémí, így tehát egyre inkábő az Egyesült Államok igájába kény­szerült. Ezek a tények az ellenség foko­zódó gyengeségét és a mi növekvő erőnket bizonyítják. ( Minthogy háborúnk igazságos há- I ború, támogatja azt a francia nép, •támogatják a Franciaország ural- i ma alatti álló népek és az egész j világ békeszerető népei, amelyek j egyre nagyobb erővel harcainak a • franciák agresszív vietnami hábo- í rája elten. Ellenállási háborúnkat népünk növekvő egységével;, a francia nép és a világ békeszerető népeinek fokozódó támogatásával biztosan győzelemre visszük. Ho Si Minh hangsúlyozza: mint­hogy a francia gyarmatosítók foly­tatják agresszív háborújukat, a vietnami nép eltökélte, hogy még keményebb csapásokat mér rájuk, még több -ellenséges katonát sem­misít meg és kiharcolja a végső győzelmet. De ha a francia kormány 'tárgya­lások útján fegyverszünetet kíván elérni Vietnamban és békés eszkö­zökkel kívánja megoldani a vietna­mi kérdést, ákíkor a Vietnami De­mokratikus Köztársaság népe és kormánya kész tárgvalni a francia kormánnyal. A Francia Kommunista Párt közleménye az elnökválasztás második fordulója után Pénz® (MTI). A fha-ncia elnök- választás- .második fordulójában a kommunista csoport képviselői, mi­után a szavazás eső fordulója utón, üléslt tartották — Marcel’ Edmond' Naegefenre laldtálk szavazásukat. A szavazás második fordulója után a kcimmunii-Jta csoport 'közle­ményt adott ki. A közlemény a töb­bi között iigy h'a,nigiz'ilk; , A nemzeitgyűlős és <a) köztársa" sági tanács kommunista csoportja, miután a szavazás első fondlulójá- ban Maróéi Cadbinre szavazott, el­határozta!, hagy a második forduló­ban szavazatait Marcel * Edmond Naegielen, a szoeiiailiiata parit jeölt- je meldltt áldj® le, aki az ,,európai vócLelm-i közösség44 elfen foglalt ál­lást. A .kommunisták ezzel a sza­vazással akarják hangsúlyozná Uzt a szilárd t lliatározás-ukalt, hogy mindent megtesznek azon francia férfiak és nők egységének meg- valösíltáeára, akik meig akarják ■menteni hazájuk fiügg-etl-ans-ag-et és meg 'akarják akadályozni a re_ vani-fezta Wellinmaölntnak az európai ■hadsereg leple alatt történő létre­hozását. A kammunLiták ezzé! a szavazásis-atí kifejezésre juttatgáfc: miniden erejükkel azlért harcolnak, hogy diadailira juttassák a szocia­lista dolgozókká!]] valló skcióegység politikáját annak érdekében, hogy megakaidályczziáik a bonni és pári­zsi szerződésiek ratifikálását, harcot indítsanak az indokínai bekéért, harcoljanak a dolgozók követelésed" nők teljesítéséért, szociális. -vívmá­nyaik m-agwédéséárt és a világi ok­tatásiért..4’ RÖVID KÜLFÖLDI HÍREK BERLIN Nyugatnémetországi liapj elenté- selk szerint egy stútgarti könyVki- adóváílalat a közeljövőben meg je­len te fi Ribbeutrop volt náci kül­ügyminiszter, Nümbeiigben halálra ítélt és kivégzett háborús főbűnös emlékiratait. A kiadásra kerülő könyv kéziratát állítólag Rííhben- trop ibörtönceílájában találták. Ribbentrop emlékiratainak ki­adása csupán egyik mozzanata an­nak a- széleskörű propaganda-ak­ciónak, amelyet az Adenuuer-kllkk a náci háborús bűnösök „rehabili­tálása“ érdekében folytat Nyugat- N ém etcrsz ágb an. MOSZKVA December 16-án Moszkvában a III. Szakszervezeti Vil'ágkomgresz- szu-s eredményeivel foglalkozó ak- tívaiértekezletet tartottak. A ven­dégek között Louis Sail!ant, a Szakszervezeti Világszövetség fő­titkára és Henri Jourdain, a Szak- szervezeti Világszövetség titkára is megjelent, A III. Szakszervezeti Világkon­gresszus eredményeiről N. M. Sver- nyik, a kongresszuson részvevő szovjet 'küldöttség vezetője, a Szov­jetunió Szakszervezeted Központi Tanácsának elnöke tartott beszá­molót. Az egybegyűlteik nagy lel­kesedéssel1 fogadták -beszámolóját. A gyűlésen lelkes tapsvihar kö­zepette felszólalt Louis Sallan-t, a Szakszervezeti Világszövetség fő­titkára is. A moszkvai szak-szervezeti alktí- vaéirtekezlet egységesen határoza­tot fogadott el, hogy lelkesen he­lyesli a III- Szakszervezeti Világ- szövetség munkáját. PÁRIZS Montpellierben (He-rault megye) a diákok és professzoraik csütörtö­kön sztrájkba lléptek, hogy tilta­kozzanak a párizsi diákok ellen in- fp.7í>tf 'knrf-áílÍR rfxrirlorXámu-dás eHe'Il Pártszervezeteink segítsék a DISZ-szervezeteket a vezetőségválasztó taggyűlések előkészítésében Pártunk Központi Vezetősége 1953 június 27—28-i határozata a dolgozó nép jólétének az eddiginél gyorsabb emelését jelöli meg fel- aida'ul. A párt határozata újabb szakaszt jelent pártunk munkájá­ban, de Éj szakaszt jelent a DISZ életében is,. A párthatározat arra kötelezi a pártszervezeteket, hogy még szorosabbra fűzzék a kapcsola­tot a DíSZ-szervezetekkel. Ismerjék meg problémáikat, segít­sék jogos kérelmeik elintézését, A pártszervezeteknek arra kell moz­gósítaniuk az ifjúsági szervezete­ket, hogy azok vezetésével a fiata­lok széles tömege küzdjön -a kor­mányprogramra valóraváltásáér!. A DlSZ-ne'k oly-an fiatalokat kell ki­nevelnie, akik az ifjúságihoz mél­tóan veszik ki részüket a szocia­lizmus építéséből, mint pli. a há- romfai gépállomás DISZ-titkára, Angyal László elvtárs, akit jó mun­kájáért ai Vörös Zászló Érdemrend­del tüntettek ki. A pártszervezetek egyik fő fel­adata most a DISZ-szervezetek v ez e tő ség választó t a ggyűl é s cinek előkészítésében való segítségadás. E téren jó munkát végez a kutasi állami gazdaság pártszervezete, .amely napirendre tűzi a DlSZ-szer- v-ezet munkáját, megtárgyalja a fia­talság problémáit és ' egítséget nyújt a hiányosságok k javításá­hoz. A gazdaságban jól előkészí­tették a vezetőségválasztó taggyű­lést, meghívták a DISZ-en kívül­álló fiatalokat is, akik a taggyű­lésen kérték felvételüket a DISZ- be. Nagyobb figyelmet kell Ifordí- ^ taini-uk falusi pártszervezeteinknek »arra, hogv a DISZ-szerveze-ek ve- I ze'.c-sége hogyan harcol a fiatalság j DISZ-be való bevonásáért. Több 'helyen osaik ,a fiatalság egyrésze tagjai a DlSZ-nék. Ezt leihet ta­pasztalni Segesden, ahol jelenleg a -község fiatalságának csak 40 százaléka, 38 fiatal tagja a D1SZ- szervezetnek. Hiányosság tapasz- i talhatió a falusi, különösen a közép- I parasztfiatalsággal való foglalkozás terén. P ár tsz er v e z e t eink tői ®agy- mért'ékhien függ, hogy miiilyen gyor­san válik a DISZ a fiataloknak tet­sző, valóban ifjúsági tömegszerve- zettíé. Pártszervezeteink fordítsanak nagy figyelmei a DISZ vezetö- s ég vá lasz fásokra és segítsék elő, hogy a DISZ alap­szervezetiek élére rátermett veze­tik kerüljenek. A DlSZ-szarveze- Í'eík élére olyan fiatalokat kell vá­lasztani, akik munkájukkal, maga­tartásukkal kiérdemelték az ifjúság •bizalmát és a DlSZ-szervezet előtt álló feladatokat meg 'udjá'k -oldani, ■képesek 'irányítani az ifjúsági szer­vezetiét'. Éberen kell őrködniük pártszervezeteinknek, hogy minde­nütt becsületes, pártunkhoz és népi demokráciánkhoz hű fiatalok ke­rüljenek a DISZ-szerve.zetök élére. A vezetőségválasztás legye*. a. fiatalság cg ész érjek ügye. Kérjék ki a fiatalság véleményét-, hogy ki 1 javasolnak a vezetőségbe. Ha jó vezetőket választanák, akkor DlSZ-szervezeteink megerősödnek és fokozott erővel vélhetik kii ré­szűket népünk nagy harcából, a KV ha’ározátainak megvalósításá­ból. Párí's.zervezeteink segítsék a űISZ-t a taggyűlések élőkészíté- sében, a 'beszámolók -elkészítésé­ben anélküli, hogy ,a DISZ-vezetők öiná!ilc>ságát csorbít,anák. A DISZ- sze-rv eze tök vez et.őségváLaszit ás a jelenlleg la .pár'szervezetek egyik fontos ügye, hiszen a választások­tól függ, hogyan erősödik az elkö­vetkező években pártunk kapcso­lata a fiatalság százezreivel. Vírovácz József j. szervező titkár, nagy­atádi járási pártbizottság. Churchill beszéde az angol alsóház külpolitikai vitáján London (MTI). Churchill! angol mánfeztereönök csütörtökön délután a % ang-ol alsóháziban beszámolt a bermudai értekezletről. Churchill etlimcindothai, hogy , hosszú ,é!s titkos” megbeszélést folytatott Eis nihower dmökteetf. Hozzáfűzte: azért hangsúlyozza a „titfioos“ szót), mert a 'bermudai nyilath-oiziat, „nem tantiail'mazza fej­űét lenül mindazt, -amiről szó volt.44 (Ezzé! kapcsolatban Ohu-r chili futtáit amr!a\, -hogy a jövőben is igye- kezmeli -maj'd tá-vcitizirtanii isi sajtót a m-etmaetbközi értekezletekről.) Churchill beszédéből kitűnt, hogy az európai: védeőmí közösség4’-?©! kapcsolatbain az aimerikiaiakflcal együtt a Bermudiábain iis erős; nyo- anáat gyakorolt a franciákra. Mint mondta*, a Bermuidákon, , kö-teleseé- gőnek tartotta Prainciiaorsziáigot fi" igydmez'tetni arra a komoly helyzet­re, amely felmerülhet, -ha Francia- ország nem natilfikálja a szerző­dést.’4 Dullies am’emitoaii íküMgymá- niiisztiern;ek a ratifikálást sürgető ismerete® femyeigetö-hangü nyiia,tiko- zatával toapcsoltatfcan Churchill ihs ngsúl yozrt-ai, hogy Dufies azt mondta, amit ő (Church'®) gon- dioTt, Chuirchili ezután, fcijielentetttí, hegyi ,„a más-íkl megolldás” — egy sréksebbköTŰ atlanti szervezet Nyugat-NémetorS'Zág bevonásával, amelyet arra az esetre javasolt, ha Fi-anciaország nem raitilflkáljia az európai védelmi (közösségi szerző- díÉ-st — .ivalóízínűleg igen sok ne- hézisiéggei jámat, esetleges végzetes nfihézsélgdkiloel44 Churdhil N yugat-N émetorszá-g újrafelifegyverzésének híveként hangoiz'tátta, (hogy ,,Németország­nak katonai téren hozzá leéli já­rulnia Európa védelmiének biztosi" Itásához.44 A német (kérdéssel kapcsolatban ossz'hívandó berlini értéloezliettol ös'zefüggésiban az angel miniszter­elnök kijelentette: a bermudai ér­tekezleten hangsúlyozta-,, hagy ,,-a Szovjetuniónak' jógáiban áll toiztod- tékekat fcéimi támadás eHlen mind­azok után, amiket Hitler miatt szenved tt.’4 Öhurchül a továbbiákhan beszá­molt a Trieszttel' és Egyiptommal kapcsolatos megbeszélésekről, f országnak ^határozott és végle­Egyipltcimról szólva Churchill kije-í ,ges döntést’4 keli hoznia1; az-európai jelentette, hogy nyiltan imagmon-« ,védelmi közöaségnek meg kel való- dotta Bermudán; ,,Semmi kilátás | sulnéia. Ugyana-kker Eden ,,meg- az anignil áüCáspcwt megváltoztaltá- ártőhb’4 húrok; (fc i® megpendített: sara a Szuezt-cíiatcinna kérdésében.’4 azt mondta, hogy, Anigllia a tfranci- Hozzáfűzte, hogy az angolokat db- • áík-kivún-ta „további biztosítékok ben a kérdésiben „.legjobb barátaik j megadiáisált mérfegel.” A beiftini nyomása. Bem fogja befolyáso-Ini-” I niéigiyhialtailimi értefceallettei kapcso­Iemeretésí, hagy a bermudai kü- löné’rtelcez'letrőí kiadott záróközle- ■mény nem tett említést a távolke- leti toérd'éssél' kapcsdlfertbatn felme­rült e’-lentéteferőli, Chui-chillí most) beszámolójában beismerte, hogy, a Bermudákon, — mint mondotta — „eszmiecs'ere folyt a távolkeleti' Ikér- dlásekrő\ IbeTeértve a nyugati ha- tailm-sk poilii'bikájának különbözősé­gét.“ Micigbeszéíték a Kínával való kereskedelem, a Kínai Népköztár­saság kormányának elismerése, va­lamint Kína ENSZ-taígsága kérdé­sét iis. Megbeszélték továbbá a ko­mái kérdést, sőt — tette hozzá Churchill —. ,,.a:z olyan 'kelfemetfeni egyéníBiéigek-et 'is. miint Li Szdn Man. és Gsaimg Kaj-a.k.“ Church ill igyekezett növelni an­nak a beszédnek, jelentőségéit, ame­lyet 'Eisenhowier az atomerő kérdé­séről az Egyesült Nemzetek Szer­vezetében! mondott. Sz rinte ez a beszéd „lehetőséget -biztosíthat ar­ra, hoigy érmtkezéisJhe (lépjenek az oi-c®zokkal a fegmaigiaisaihíb síkon.4’ Ohurch-iiB -beszéde után Attlee, a munkáspárti ell-rraz-ék vezetője nyi­tottal meg a vilbát, Kiijc lientette, hogy a miniszterelnök oly-an, mint ,.télapó ajándék niéffioüJ.” Attíee ki- j-eienit'ette, hogy „az európai védel­mi közösségre nincs feltétlen szük­ség.4’ A továbbialkíbtan kifejezte re­latlban Edém fe hangsúlyo-zta), hogy ,,Oroszországnak valóiban, joga van biztonsági) garanciákra.“ A malájiöldi nemzeti felszabadító hadsereg hadműveletei a brit gyarmatosítók ellen •Peking (Ujj Kana). A maláijföMi nemzeti felszabadító hadsereg a- s z€|p 'ember-novemb éri idősza-kib an fokoz-ta hadműveleteit ,a brit gyar- tmatosítők eilen. -— közli -egy Szin­gapúr) jelentés. A jelentés nem teljes adatai szerinti három hónap alatt min1 egy 280 támadás történt, Gsupán novemberben 23 nagyobb támadásra került sor. E támadások Malájföld 11 állama k-özü)7 h-étben zajlottak lie. Ausztrália Kommunista Pártjának választási sikere Sydn ey (T ASZS Z), Jelent ések köz’-ik, hogy T. Wright 'kommunista jélöl'tet a sydneyivároisi tanács tag­jává válasz-tottiálí. Maxwellt, a kommunista párt más k jelöltjét szintén megválasz­tották a sydneyi városi tanács tag­jává. U.j-Dél-Wales államban hat ■kommunista jelöltet választottak váirosi tanácstaggá. mányiét), hogy a berlini értekezne- ■tora ..e’őrehaHad'á'/t44 érnek majd el.“ A nyugat-iirkmiak nem .szsibad azzal a szándékkal! Berlinbe utazniak — fűzte hozzá —;, ho-gy igazsáigtalan- ságat kövIesS'enetk el az oroszo-kQcad szemlben. Attl-ee a továbbiakban -tá- mcigsltita a koreai petot-ikai értekez­let el-szabótiálás-ára irányuló ameri­kai politikát. Edén angol fcUiM-gyminieuiteir fel’- ;zóllalás'áíbain fniegisméitelte Ohur- dhiäll besiaárnólójánalk főbb pontja­it. Rámutatott arra, .hagy Francia­Varsóban ünnepélyesen megemlékeztek Lengyelország Kommunista Pártja meg­alakulásának 35. évfordulójáról Varsó (PAP). Varsóban ünnepsé­get tartottak Lengyelország Kom- ! .munilsta Pártja megalakulásának 35. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen megjelent B-oles- l'&w Bierut, a Lengyel Egyesült Munká's-pá rt Közpotrli Bizottságá­nak elnöke, a Lengyel' N-épköztár- 1 saság Minisztertanácsának elnöke. Több módszerbeli segítséget adjon a „Propagandista“ c. folyóirat Pártunk Központi Vezetőségének június 27—28-i határozata nyomán a propagandistákra is nagyobb fe­lelősség hárul.. Sokkal nagyobb fel- készültséggel és -több tudással! kell irányítaniuk, vezetniük a politikai iskoláka-t. Munkájuk során- jobban kell érezniük a felelősségeit a hall­gatók tudásáért. Nem elég csak be­tanulni az anyagot és isko-laj stílus­ban ellmondani, üres frázisokat han­goztatni, hanem jó módszerrel, meggyőzően, ön­zetlenségre, szocialista helyt­ál ,ásra kell nevelni a hallgató­kat. Élesen meg kell világítaná a bur- zsoá és a szocialista világnézet kö­zötti különbséget, hogy ,a hallgatók szoc a List a öntudata erősödjék. A ihallgatoknak az iskolán kívüli, az egyéni problémáik Icai is foglalkozni keÜI, segítséget adva azok megol­dásához. Fel kell keresni őket ott­honukban és családi körükben be­szélgetni velük problémáikról1, 'hogy a kapcsolatukat a- polit-.kai is­kolához, a propagandistához elmé­lyítsük. Hogy a -propagandista feladatát jól el t-udja látni, tanulnia kell. A pnopagandis'ának a párt politiká­jával, a marxizmus-leninizmus ta­nításával -tésztában keli lennie, h-ogy a politikai foglalkozásokon felvetődött kérdésekre választ tud­jon adni és a téves nézetleket he­lyes irányba tudja igazítani. Ko­moly segítséget adott a propagan­disták munkájának megjavításához a nyári 3 hetes propagandistaképző .iskola, aho-1 az elméleti oktatás melüiett módszerbeli .kiképzést is kaptunk. Segítséget k-a-ptunk ahhoz is, hogy az elméletet össze tudjuk kapcsolni a gyakorlattal. Az elmúlt okta'ásj évben hiba volt a járási -bizottság részéről, hogy nem fordított kellő gondot a politikai iskolákra. Nem ellenőriz­te a foglalkozásokat, nem a-dlott kel­tő segítségét, magára bagyta a propagandistákat. Pártunk Köz­ponti Vezetősége észrevette a.zo- ka* a hibákat, amelyek a propagan­disták munkája során felmerültek és az elvi, módszerbeli felkészuit­ség fokozására lehetővé tette, hogy aiz eddig kis példányszámban meg­jelenő „Propagandista“ című folyó­iratot minden propagandista meg­rendelhesse. A „Propagandista“ rendszeresein foglalkozik a propa­gandamunka tapasz'.alataival, az időszerű kérdésekkel. Utat mutat a Szovjetunió tapasztalafainak fel- használására, az elvi kérdések ma­gyar vonatkozásban való helyes alkalmazására. Válaszol a propa­gandisták kérdéseire. Pl', a 9—10. számiban a mezőgazdaságra vonat­kozó újj kormányrendeletek és a m-unfkás-paraszt -szövetség erősíté­séről szóló clikkb-en megv. ’.ági ej a, hogy miért volt- szükség a KV jú­nius 27—28-i határozata szellemé­iben megszületett kormiánypro- grammra-, miért kéül a mezőgazda­ságot fejleszteni. Mi a jelentősége az intézkedések nyomában szüle-- tett kedvezményeknek a munkás­ság és -parasztság számára. Ezeket a válaszokat a propagandista munkája során jól fel tudj3 használni. Módszertani anyagok -közlésével rs segtíséegt nyújt a politikai iskolák szemÍDátr umvezetős ére. A szemlél­tető tériképpel megkö-nnyí-tli a pro- pagsndista munkáját a nemzetközi ■erőviszonyok, a v liágpoütikai ese­mények, a gyarmati kérdések meg­magyarázásához. Hjiányossá(ga még a (folyókáinak, hogy nem foglalkozik kellően az új propagandistákkal, akik várják -a .régiek tapasztalatait, munkamód- szere't, hogy azt munkáiuk során fel tudják használni. Ehhez adjon még segítséget a „Propagandista44. Tóth János propagandist», Kapospula, Faliujságkiállítás December 20-án Kaposvárott, a Pártoktatás Házában faliújságkiállí­tás nyílik A kiállításon Kaposvár és megyénk üzemei, Kaposvár köaülfetei vesznek részt. A faliújságok közül a három leg­jobbat a bíráló bizottság jutalmazza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom