Somogyi Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-13 / 292. szám

Vasárnap, 1953 december 13. m—i ....... I SMERJÜK MEG MEGYÉNK HALADÓ HAGYOMÁNYAIT SOMOGYI NÉPLAP A Rákóczi-szabadságharc hatása és somogymegyei vonatkozásai A Rákóczi-szabadságharc évfordulója szinte ha­laszthatatlanul időszerűvé teszi e cikk megjelenését. Országszerte, így megyénkben is folynak a Társada­lom- és Természettudományi Isme­retterjesztő Társulat rendezésében II. Rákóczi Ferenc szabadságharcá­ról előadások. Ezek az előadások csak akkor válhatnak teljesértékű­vé, csak akkor kerülhetnek hallga­tóink érdeklődési középpontjába, ha azok helyi, megyei konkrétumokhoz is kapcsolódnak. Helyi, megyei kon­krétumait pedig a Rákóczi-szabad- ságharcnak senki sem gyűjtötte ösz- sze, dolgozta ki. Pedig megyénk dol­gozó népe, városaink, falvaink kul- túrmunkásai nagyon is kiváncsiak ar­ra, hogy azon a somogyi szabadföl­dön, melyen ma mind boldogabban élnek, milyen volt népünk élete 250 évvel ezelőtt. Somogy népe ismerni akarja 250 évvel ezelőtt élt elődei­nek magatartását, felkelt népünk igazságos harcát, hősi helytállását, dicső győzelmeit, csodálatos. áldozat- készségét a Rákóczi-szabadságharc idején. Akarja tudni, hogy hol van­nak megyénkben azok a történelmi nevezetességű helyek, ahol felragyo­gott, vagy elsötétült a szabadság haj­nalcsillaga. Ki tud a «foki», «kiliti», «igali», «fonyódi», a Rinya alsófo­lyása, Péterhida környéki kuruc-la- banc, illetve kuruc-rác harcok ese­ményeiről? Ezt a hézagot akarja pótolni a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat történelmi szakosztálya ezzel és az ezt követő kutatómunkák eredményeinek ismer­tetésével. Ez a munka első láncszeme akar lenni Somogy története, haiadó ha­gyományai feltárásának, melyet kö­vetnek majd a munkásmozgalom nagy somogyi hősei életének ismer­tetései és mindazok a témák, melyek­re mi, utódok büszkék vagyunk, kik­től itt a somogyi végeken tanulha­tunk helytállást, áldozatvállalást, iga­zi hazaszeretetei. __ 1 703 és az azt követő nyolc eszten­dő dolgozó népünk dicső harcainak fényes korszaka. Szükséges, hogy megismerjük e korbeli Somogy terü­letét és népének életét. Comogy megye a törökök ki­^ űzése után, az osztrákok megszállása és a Rákóczi-szabadság- líarc idején bozótos, elvadult terület. A magyarok ősi szívóssággal rendez­kednek be újra és újra azokon a te­lepeken, ahonnan kiüldözték őket. So­mogybán a Balaton felé magyarok élnek, míg délen horvátok, szlávok, tótok, a várakban és megerősített he­lyeken németek. A török kiűzéséért folyó háborúk csaknem teljesen meg­semmisítették a megye lakosságát és otthonaikat úgy, hogy az itt élő la­kosságnak elölről kellett kezdenie életét. A legkedvezőtlenebb helyen feküdt Somogy a Rákóczi-szabadság- barc idején: rácok rabolták, ölték, JLároly iék ellenségnek tekintették, fosztogatták. A föld népe nem a bécsi udvar árnyékában keres oltalmat. Mit ér az íálnok oltalom, mikor a maga erejét próbálhatja. A somogyi jobbágyság sem titkolja meggyőződését: «Már ezen a főidőn a labancnak csak a híre. is elegendő ahhoz, hogy a pa­rasztság támadjon». — Mihelyt va­laki fegyverhez jut, kurucnak mond­ja magát és úttalan-utakon keresi ■Rákóczi táborát. Szinte szállóigévé •vált: «Minden magyarnak a kuruc- Jáborban a helye!» Ilyen hősi alakjai «Somogyság» né- .•pének Kordé András, Ambrus Já- -aos, Végh stb. somogyi kurucok is, !kik a Balaton nyugati szélénél elte­rülő irdatlan nádasokból csaptak ki :a vasasnémetekre, okoztak nekik je­lentős veszteségeket, mesébe illő bá­torsággal szabadítottak ki fogoly ku- yucokat. ' * orzalmas szegénység keserí­tette a népet, mert a ki­tűnő talajból nincs jövedelmük, de meg földjük is hiányzik. «Aki a vá­rosból a somogyi helyeket bejárta, a szíve összeszorult a nagy szűköl- ködés láttán; mintha részesei let­tünk volna a nyomorúságuknak, ve­lük együtt magunk is nagyon elszo­morodtunk» — írja Bél Mátyás le­írásában. — Elképesztő a szegények nyomora, a termények olcsósága, a birtokmegoszlás aránytalansága. — Nem csoda tehát, hogy Somogy agyongyötört népe az ország minden elnyomott »épénél jobban várta a kurucok megérkezését. Nem csoda, hogy a lassú, sorvasztó halál helyett .az életet biztosító szabadságharc zászlai alá özönlött. Az első években kegyetlenül csalódott Károlyi és ku- srucai rablóbandájában, de Rákóczi az 250.ország gyöngyszemének tekintette a Dunántúlt. Rákóczi mindössze egy alkalommal járt Dunántúlon a sza­badságharcok idején, Szekszárdon. De elküidötte a «kártevő Sándor» hibáinak helyrehozására a «jótevő János»-t (Vak Bottyán apánkat), Ba­logh Ádámot, Sándor Lászlót, Szeke­res Istvánt és Goda Istvánt, kik a somogyi «ezrekkel» annyi dicsőséges harcot vívtak. Csak Bottyán, az öreg katona kemény vasakarata, népsze­rűsége, hadi tapasztalata és a felkelt nép menthette meg a Dunántúlt. Cso­dálatos áldozatot vállalt somogyi né­pünk is a császáriak ellen, midőn ke­mény tél idején otthagyta otthonát, elrejtett minden élelmet a «vasasok» elől. A szénát, a szalmát behordták az erdőbe. Ha már ezt nem tudták megtenni, felgyújtották, felégették, maguk pedig behúzódtak a somogyi erdőkbe, nádasokba, mocsaras, bozó­tos helyekre. Nem volt olyan áldo­zat, melyet meg ne hozott volna a föld népe, ha «jótevő János» kérte őket. A nép ilyen hősi ellenállása és magatartása katasztrofálissá tette 1707 tavaszán is a labancseregek helyzetét. Bottyán bebizonyította, hogy amíg a népre támaszkodik, a szabadságharc ügye nincs elveszve. ok (a mai Siófok) és a Siú- •*- csatorna nagy szerepet ját­szott a szabadságharcok, így a Rákó­czi-szabadságharc idején is. Mindig áthatolhatatlan védővonalként szere­pelt mocsaras területeivel. Károlyi Sándor 1705 tavaszán — a kiliti ve­reség után — Fokon át (Balaton fo­kán át) visszavonulva, újább táma­dást javasol Rákóczinak, amit Vak Bottyán 1705 őszén és 1706 korata­vaszán végre is hajt. A Sió és Fok jelentőségét a Rákóczi-szabadságharc idején Vak Bottyán első dunántúli hadjárata adta meg, midőn 1705 no­vember 11-én Simontornya elfogla­lása után a Sió mocsaras berke mel­lett Pápa elfoglalására indult. Boty- tyáh Fokra erve kiépítteti a foki földvárat, melyet a törökök lerombol­va hátrahagytak. Ennek a földvár­nak a helyén lett a siófokiak régi temetője és a káptalani «granárium ß mentek. 1706-ban hat hét alatt Boty- tyán és katonái felszabadították a Dunántúlt, így Somogyot is. Nem szerencsétlen föld többé Somogyság. A somogyi nép is boldogan énekel a kurucok győztes harcairól: «Immár reánk derült újra szép szabadság, Mert győzedeimeket vívott az kurucság. Vigasságban vagyon ezen darab ország, Aranyos zászlóját szelek jól hordozzák». A másik ilyen történelmi neveze­tességű hely Kiliti (Balatonkiliti). Te­lepülésre legalkalmasabb hely volt. A Káptalan birtoka. Állitólag Kilitáj törökéredetű szóból maradt fent), «szép vidéket»' jelenthetett a népha­gyomány szerint. A török idők nyo­mait őrzik a falu határában lévő «Ali-patak», a mai népnyelvi hasz­nálatban lévő «Búvó-lik» nevű alagútszerű barlang is. Kiliti a Rákóczi-szabadságharc ide­jén, főként 1705-ben szerepelt, ami­kor is Károlyi a labancoktól veresé­get szenvedett. Károlyi biztosító őr­ség 11 nélkül táborozott Fokon és Ki­ntiben visszavonulása alkalmával, amikor is Heister lecsapott Károlyi csapatára. Károlyinak olyan gyorsan kellett menekülnie, hogy Kilitiben kellett hagynia a stájer falvakban összeraboit kincseit, minden málhá­ját, hintáját stb., stb. Ezt a vereséget feleségének, Varkóczy Krisztinának is megírta, elmondván, hogy mindene Kilitinél maradt. Még felesége is szemrehányást tett a gyáva és áruló Károlyinak, hogy: «Miért nem volt kegyelmed elővigyázatos». Heister Károlyit egész Földvárig (Dunaföld- vár) űzte úgy, hogy csak ócska csó­nakon és nádkévén úszva tudott át­menekülni a Dunán. Igái a Rákóczi-szabadságharc ide­jében Vak Bottyán fel- és visszavo­nulási övezetében szerepelt. Először 1705 tavaszán, amikor is Károlyi Sándor kénytelen volt visszavonulni Heister elől, vagyis a kiliti veresége majd Balatonúihely épült fel az egy-jután. Másodszor és jelentősebben kori foki erőd helyén. ! 1706-ban, mikor Herberstein, az eszé­Rákóczi szabadságharca idején a ki vár császári parancsnoka és Nehm Sió berkét nemcsak Béri Balogh ; fi^arad^ Pafanffnok_kozos_erovel, Ádám nótájában emlegették imigyen: ÉRDEKESSÉGEK IiNNEN-ONNAN «A Sió berkében lön nagy sivalkodás, Fel Simontornyában sűrű nagy roppanás. Lovassá üldözte, gyalogja öldözte, Szegzárdig a mezőt vérével öntözte». (Illyés Gyula: Puszták népe.) 1706 februárjában Bottyán írja a fejedelemnek: «Az ellenség a Sió vízin által nem mert gyünni, újonnan visszafordult». Majd Bercsényinek írja: «A Sió mellett lévő végházak­nak Simontornyára, Fokra és Hidvég- re írtam, hogy mind cuncurálván, im- pediálják és ha módját látják, üssik meg», (t. i. a németet.) D ottyán sikereinek hírére a «Somogyság csak úgy on­totta a kurucokat», aki még nem volt katona, az is jelentkezett Bottyán­nál. Nem felejtették el még' Károlyi katonáinak kegyetlenkedéseit. Éppen ezért volt hálás Somogy népe is Bottyánnak, hogy szigorú kordában tartja embereit. Bottyán seregébe szívesen álltak a jobbágyok, hiszen dicsőség övezte útjukat, bármerre jól felszerelt sereggel indultak Boty- tyán után. A körülzárt Fehérvárat akarták felmenteni és összeköttetést akartak teremteni az északi és déli császári erők között. Igáinál csak Bottyán főseregének utóvédjét tá­madták meg, hol «40 talpast» el is tudtak kapni, kik utofsó csepp vérü­kig helytálltak. A nép nyelvén élő hagyomány szerint az igali domb ezeknek a hős kurucoknak a testét fedi (Kálvária domb). Az «igali árok» nevezetessége e harcokhoz kapcso­lódik. Ugyancsak ebből az időből maradt fenn a nép nyelvén «a volt Heister laktanya», melynek nyomai ma már az újabb építkezések miatt nem láthatók, de a nép még ismeri a helyet. A Társulat a következőkben megyénk egyéb történelmi nevezetességű helyeit fogja ismertet­ni a történelmi szakosztály további kutatómunkája alapján. Nagy Mihály, a tört. szak. oszt. szakmai vezetője. Opara a Balatonról — 100 évvei ezelőtt Szakemberek közül is kevesen emlékeznek rá, hogy egy ma már alig emlegetett magyar zeneszer­ző, Them Károly, aki 1841-től a Nemzeti Színház karmestere volt s többek között a „Fóti dal“ „Hortobágyi pusztán fuj a szél“ és „Ezt a kerek erdőt járom én“ című dalok zenéjét szerezte, 1845-ben Császár Ferenc: „Tihany ostroma“ c. szövegére operettzenét komponált. Az operát 1846-ban. az akkori Nemzeti Színházban mutatták be. Az opera története a honfoglalás utáni években játszó­dik, s színhelye Tihany és vidéke Somogyvár régi dicsősége Megyénknek, de az egész or. szágnak is egyik legrégibb közsé­ge Somogyvár, mely a hagyó i mány szerint Koppány (vagy Ku­pa) vezér szállása volt. Koppány legyőzetése után I. István király a maga részére foglalta le e bir­tokot, mely akkor vált a somogyi várszerkezet központjává, s hosz- szú századokon át a megye szék­helyévé. Itt alapít I. László ki­rály szlavóniai hadjáratából haza­térve Szent Egyed tiszteletére bencés apátságot, melyhez Sü­meggel együtt 40 falut, 60 szőlőt. 300 szolgát és 100 fegyveres csa­ládot ajándékoz. Ennek az apát­ságnak az volt az egyedülálló ér­dekessége, hogy azt az alapító ki­rály francia szerzetesek kezére bízta. 130 évig csakis francia szü­letésű szerzetesek és papok lehet­tek az apátság lakói. Ilyenformán valóságos francia gyarmat állott fenn Somogy szivében, amelynek franciaországi szoros kapcsolatai csak a XV. század elején szűntek meg. Ma már a rendkívül értékes műemléknek számító templomro­mokon kívül semmi sem emlékez­tet a község régi jelentőségére. Pedig valaha még külföldön is annyira ismerték, hogy egy 1559- ből való velencei térkép Somogy- várt, mint a Dunántúl egyik leg­jelentékenyebb helyét tünteti fel s nagyságára mi sem jellemzőbb mint hogy benne öt templom ál­lott. Mi volt tilos — Örtiloson? Ennek a drávamenti kis község­nek a nevét a hagyomány az it! hajdan létezett puskaporraktár- nak és őreinek tulajdonítja, kik­kel idegeneknek tilos volt be szélgetni. Az itteni Földvár-hegy is őrhelyül szolgált. Mikor keletkezett az „elvtárs“ szó? Az „elvtárs“ szó úgy él a kör, tudatban, mintha az valamely idegen eredetű kifejezés fordítása volna, holott eredeti magyar szó* alkotás eredménye. Pontosan tud­juk keletkezésének helyét és ide­jét is. 1848 április 13-án Győrben j a radikálisok gyűlésén született meg az „elvtárs“ szó. Az ott fel­szólalók nevezték így azokat akik velük azonos politikai elvet vallottak. Mióta járhatnak a nők egyetemre Magyarországon? A feudálkapitalista társadalmi és gazdasági rendszernek egyik jellegzetessége a nő szerepének háttérbe szorítása. Nem csupán a női munkaerő lebecsülésében je­lentkezett ez a bánásmód, azáltal, hogy a nő munkáját alacsonyabb munkabérrel díjazták, mint a fér­fiét, hanem abban is, hogy a ma­gasabb iskolai képzettséget kívánó pályákat, vagy azok túlnyomó ré­szét elzárták a nők elől. így volt ez Magyarországon is, ahol 1895 december 19-én jelenik meg az a törvény, mely megengedi a nők felvételét az egyetemre. (Ez azon­ban még nem jelentette azt is, hogy az egyetemet végzett nők bármely, egyetemi végzettséget kívánó pályán el is helyezkedhet­tek.) A lármaharang nyomán — a régi Somogybán A múlt században rettenetes csapást jelentettek a sűrűn - épült, náddal és szalmával fedett, nyi­tott kéményes házakkal zsúfolt somogymegyei községek népének a gyakran fellépő tűzesetek, me­lyek néhol az egész községet po­rig elpusztították, s növelték a szegény nép nyomorát. Balatonszentgyörgy 1803-ban, Nemesdéd 1826-ban, Kaposke- resztur 1843-ban, Toponár 1840- ben, Kisbajom 1847-ben, Látrány 1864-ben, Örtilos 1869-ben, Gör­geteg 1872-ben, Szentborbás 1881- ben, Somogyvámos 1867-ben pórig leégtek. Utóbbi község 1901-ben háromnegyedrészben ismét a tűz martalékává lett. Szóládnak 1842-ben, Gigének 1847-ben és 1858-ban, Hobolnak előbb 1848- ban, majd 1863-ban, Nagyberény- nek 1858-ban, Homokszentgyörgy- nek és Lakócsának 1863-ban, Bé- lavárnak és Somogyaracsnak 1877-ben, Porrognak 1878-ban Somnak 1879-ben, Drávaszente:* nek 1881-ben a fele pusztult el tűzvész által. Sokat szenvedett a tűzvésztől a kis Bize község, ahol 1852-ben és 1856-ban pusztítottak nagy tüzek, majd 1890-ben, ami­kor a község fele is leégett. 1880- ban Heresznyének, 1861-ben Mar­calinak kétharmadrésze, 1863- ban Rinyahosszúfalunak, 1893-ban Szőkedencsnek háromnegyedré­sze, 1857-ben Nagyatádnak egy­negyedrésze, 1890-ben Gadánynak nagyobb része, 1865-ben Henész- nek egy utcája, 1830-ban Hetes főutcája, 1855-ben Tarany alsóut­cája égett le. 1910-ben Ádándon 32 ház, 1878-ban Babócsán 50 ház hamvadt el. Barcson 1857-ben pusztított nagyobbarányú tűz­vész. A MAGYAR VALÓSÁG XVIII. SZÁZADI ÉNEKESE Emlékezés Csokonai Vitéz Mihályra NEMRÉG ünnepelte a magyar nép Csokonai Vitéz Mihály születésének 180. évfordulóját. Megyénk dolgozói is meleghangulatú ünnepélyeken em­lékeztek meg a nagy költőről, aki So­mogybán is élt, a mi nemzedékünket is nevelte, tanította. December 10-én a kaposvári dolgo­zók emlékeztek Csokonaira. A Tán­csics Mihály gimnázium tanulói, ta­nárai rendeztek újszerű, megkapó irodalmi estet. Újszerű volt, mert az eddigi irodalmi estektől eltérően, nem választották külön az író éle­tét, munkásságát ismertető előaaást és műveinek megszólaltatását. E kettő szerves egészet alkotott, meg­mutatva Csokonai munkásságának döntő állomásait. Az estet Merő Béla igazgató nyi­totta meg, aki arról szólt, hogy az iskola nevelőmunkája nem ér vé­get a tanítási órák befejeztével. Ez az est is a nevelőmunkát szolgálja: a tanulók és a közönség nevelését egyaránt. A bevezető után Boros De­zső, a gimnázium irodalomtanára tartott előadást. Csokonai Vitéz Mi­hály munkásságát értékelve a többi között a következőket mondotta: — Csokonai korának legeurópaibb s egyben legmagyarabb irodalmunk­nak legelső modern költője. Belőle ágazik el mindaz, ami jövő, ő az alapkő, amelyen felépült haladó ha­gyományaink drága örökségű bolto­zata, amelyekben ilyen nevek csil­lognak: Vörösmarty, Petőfi, Arany János, Ady Endre. Úgy megszoktuk már a régi irodalomtörténészek frázistömkelegéből annak a szajkózá­sát, hogy a magyar irodalmi nyelv megteremtője Vörösmarty volt. Ez igaz, de csak azzal a megszorítással, hogy Vörösmarty Csokonai költé­szetébe eresztette színpompás beszé­dének gyökereit s Csokonaitól tanul­ta azt a merészséget, hogyan lehet a rakoncátlan magyar nyelvet gondo­latok, érzések, hangulatok kifejezé­sére szeliditeni. A «Zalán futásá»-nak második énekét olvasva, azon kap­juk rajta Vörösmartyt, hogy a fürdő- ző Hajnát Csokonai szemkápráztató színessegű képéről, fürdőző Lillájáról másolgatja. — SŐT Arany «Toldi»-jának so­rai között visszacseng Csokonai «Déli aggodalmá»-nak egy-egy sziporká- zóan eleven képe. Ady Endre pedig azon töpreng, miként lehetne Vitéz s a magyarul beszélők nevében így áradozik Csokonai nyelvéről: «Feszítgette, edzette, pótolta, díszí­tette, nőttette szegény magyar nyel­vének iromba és szűk kereteit és váít természetesen a legpompásabb nyelvújítóvá, kinek emléke előtt há­lával kell leborulnunk mindannyi­unknak, akik gondolatainkat, érzé­seinket magyar szavakba öltöztetjük ki». RÖLA emlékezik hát a Táncsics Mihály gimnázium ifjúsága: a szavak Phöbusáról, a magyar felvilágosodás legnagyobb költőjéről. Úgy szeretnék most Csokonait bemutatni, ahogyan mi ismerjük. Az igazi Csokonait, a magyar valóság XVIII. századi éne­kesét, s nem úgy, ahogy ezt gonosz filozopterek fülünkbe öntötték, akik patikus-mérleggel kidekázták azt, hogy hány gramm benne Kleist, hány Metastásio, Burger, Blumanuer, Gess- ner, Herder, Matthison, Vieland, Rousseau, Voltaire, Ariosto, Milton, Jung és a többiek, az az 59, java­részben elenyészett költőcskíe, írócs­ka, akiket Pintér Jenő centi- és milli­grammra felismert Csokonai versei­Mihálytól minél többet tanulni, t ben. Elharsogták Csokonait «csipe­gető utánzónak», a nyelv és forma zsonglőrének, a dekadens rokokó­művészet magyarországi képviselőjé­nek, s nem látták, vagy nem akarták látni benne a felvilágosodás herold- ját, a haladás apostolát, nemzeti mű­veltségünk fejlesztőjét, drága ma­gyar nyelvünk művelőjét, a társadal­mi fonákságok élesszemű gunyolóját, az emberi jogok védőjét, a humánum költőjét, az igazi Csokonait, aki ne­vetségessé tette a maradiakat, istá- polta a haladókat, s megálmodta a boldog következendőket. Boros elvtárs a továbbiakban részletesen ismertette Csokonai mun­kásságát, s egy-egy állomás legjel­lemzőbb verseit a gimnázium tanulói adták elő. Csokonai-dalokat énekelt az énekkar, majd a színjátszók Bo­ros Dezső «Csokonai eltávolítása » debreceni kollégiumból» című jelene­tét adták elő. A gazdag irodalmi mű­sorba jól illett a «Dorottya» verses, táncos megjelenítése. A NAGYSIKERŰ és igen értéke« irodalmi estet Boros Dezső azzal zár­ta, hogy javasolta: Csokonai nevé­hez, életművéhez méltó utcát nevez« zenek el Kaposvárott.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom