Somogyi Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-01 / 257. szám
Vasárnap, 1953 november 1. SOMOGYI NÉPLAP 5 r A megyeháza tanácstermének bor- dótapétás, vénhedt falai között csend volt. Délelőtt kilenc óra lehetett. Az emelvényen a magastámlájú borszékek üresen álltak. Üresek voltak a széksorok is. A fehér ajtókon plakátok csüngtek: -«Be a vörös hadseregbe !», «Te sötétben bujkáló ellenforradalmár, reszkess!» A nagy, boltíves ablakokon át behatoló júniusi napsugarak rá vetődtek a terem falán lévő képekre, melyek Marxot, En- gelst és Lenint ábrázolták. A vezérek portréit a sugárözön kristályos fénybe vonta. Azelőtt ezen a falon a vármegye nagyjai, aranysujtásos, zsinó- ros díszmagyarban díszelegtek. Most a helyüket a világproletáriátus egyszerű, civilruhás vezetői foglalták el. A másik falról nehéz aranykeretből Széchenyi nézte az új eszmék új embereit. A folyosóról tanácstagok jöttek be. Inga és Kemény. Inga hajlotthálú kereskedősegéd volt. Kemény zömök, kopaszodó tisztviselő. Utánuk rohant be a terembe Zamek Ede, kezében újságot lobogtatva, arcán kárörvendő vigyor ült. — Drágáim! Idefigyeljetek! A legújabb hír: «Veszélyben a haza! A vörös hadsereg csapatai a cseh fronton nyolcszoros túlerő elől tervszerű visszavonulásban vannak, de hősiesen védekeznek és harc nélkül nem adnak fel egy talpalatnyi helyet sem-. — Édes, drága barátaim! Ti értitek, mit jelent ez? — ujjongott Zamek, — Ez azt jelenti, hogy a bol- siknak befellegzett. A cseh demokratákkal karöltve kiütjük a fegyvert a kommunisták kezéből. És jegyezzétek meg, aki elvesztette a csatát, az elvesztett mindent. Tekintélyt, bizalmat, mindent. És aztán jövünk mi, becsületes szociáldemokraták. Minden valamirevaló pozíció a miénk lesz. — Brávó! — ujjongott Kemény. — Inga elvtárs! Érted te ezt, mit fog ez jelenteni a gyakorlatban? Azt, hogy például én, aki eddig amolyan apró kis könyvelőcskéje voltam a cukorgyárnak, ezután én is leszek valaki. Ha mi jövünk, akkor én is jövök, meg te is, Inga. Van neked sejtelmed, milyen fizetést, vág zsebre a cukorgyár igazgatója? Ha mi jövünk, akkor te odajössz mellém titkárnak, vagy valami más leszel. — Keménykém! Bárcsak a próféta ■szólna belőled — lelkesedett Inga, — Halkabban barátaim, itt a fab nak is füle van — szólt rájuk Zamek. — Szép a lelkesedés, de a győzelemnek ára van, mégpedig nagy ára. Még sok a mi teendőnk. De hogy mi jövünk, az holtbiztos. Ami eddig történt, az mind smonca. Mindent meg fogunk változtatni. Mindent elölről fogunk kezdeni. Várjatok csak... — fejét törve fel s alá sétált. — Mi is a tennivalónk a mostani helyzetben? Minden erőnkkel gyengítenünk kell a frontot — ezt már halkabban, ravasz megfontoltsággal mondta, miközben erősén figyelte szavai hatását Inga és Kemény arcán. De mivel ők bambán helyeseltek, Zamek még nagyobb lendülettel folytatta: — Semmiféle segítséget nem adunk a frontnak. Amit csak lehet, mindent el kell venni a fronttól. Ez a legfőbb tennivalónk most, megértettétek? Ezen a véleményen van a központ is, Böhm Vilmos is. Ezen a véleményen van az osztrák szociáldemokraták feje, Otto Bauer is: likvidálni a frontot. Megértettétek? — Hogyne ... izé ... — dadogta Inga, félcilinder kalapját idegesen forgatva a kezében. — De másról is van itt szó, édes, drága elvtársaim! — suttogott Zamek. — Ma reggel megérkeztek városunkba Rákosi és Hamburger népbiztosok. ügy hallom, Nagykanizsára igyekeznek. Most bent időznek Latinkánál. Biztosra vehetjük, hogy ide a tanácsülésre is eljönnek. — Jól rágjatok meg minden szót, ha felszólaltok De a leghelyesebb az lenné, ha én beszélnék. — Kemény és Inga, bólogattak, beszélni már nem volt idejük, .mert tanácstagok jöttek be a terembe. Egri elvtárs, a tanácselnök idősebb, ősz ember, Kohut párttitkár 40 év körüli, pocakosodó férfi, pufók, vörös arccal, hunyorgó, apró, disznószemekkel. Zamek Ede is felült az elnöki emelvényre. Lassan megtelt a terem. Az elnök csengetett, majd ünnepélye'' ábrázattal meghajtotta magát a tanácstagok előtt. — Igen tisztelt elvtársaim! A mai munkás tanácsülést megnyitom. Napirendünkön szerepelnek a termelő- szövetkezetek' kérdései. Latinka Sándor elvtárs iparosítási terve. KérdéREGÉNYRÉSZLET: ILY iE NI A 1919 írta: Somogyi Pál sek és indítványok. Aki a napirendet elfogadja, tartsa fel a kezét. — Szürke, közömbös hangulatban, lustán emelkedtek a kezek. Most nagy reccsenéssel kitárult az ajtó, Tímár sietett be a terembe. Jól megtermett alakján feszült az új vöröskatonaru- ha. Sokan megbámulták a viharedzett, olajbarna arcú katonát. — Soronkívül szót kérek — tartotta fel kezét Tímár — fontos bejelenteni valóm van. — Le sem ült, a terem közepén állva, izgatottan várt.----Várjon sorára — fordult Timár f elé Kemény. — Mindenkinek fontos a magáé, nemcsak magának — jegyezte meg Inga. — Nem magamról van szó — harsogta át a termet Timár érces hangja. — Az ország, a nép ügyéről van szó. Ez pedig nem tűr halasztást. — Halljuk! Az elnök csengetett. — Csendet kérek! Szerintem talán az volna a leghelyesebb, ha szavazásra bocsáta- nánk a kérdést. Engedélyezik-e a tanácstagok soronkívül Timár János elvtársnak a szót? Igen vagy nem? Aki mellette van, hogy ... — Ne húzzuk az időt — szólt közbe türelmetlenül Timár — az idő sürget. Háború van, elvtársak! Arról van szó, mi, a Latinka terror-század katonái, olvasva az újságban a legújabb fronteseményeket, egyhangúlag elhatároztuk, hogy azonnal, még a ma esti vonattal kimegyünk a frontra. Nem tűrhetjük tovább ösz- szetett kezekkel, hogy a cseh ellen- forradalmi hordák előrenyomuljanak. Elvtársak, veszélyben a proletár haza! Veszélyben a szabadság! A nemzetközi burzsoázia által támogatott cseh csapatok meg akarják szállni a mi földünket. El akarják rabolni búzánkat, rozsunkat, kenyerünket, erdőinket, mindent, ami nekünk szent. Aki ezt ölhetett kézzel nézi, az vagy gyáva, vagy áruló. Mi kimegyünk a frontra még ma. Állítsanak helyettünk más fegyveres erőt a belső védelemre, van itthon ember elég. Dörgő taps közepette ült le Timár. — Testvérek! — nyújtotta kezét Zamek. — Én átérzem Timár elvtárs minden szavát. A lángoló munkásifjúság szava és cselekedete ez. Szép, nemes és lelkesítő. De édes elvtársaim! Hiányzik belőle a józan megfontoltság, a higgadt bölcseség. Szép, nyugodtan nézzük csak meg, mit is akarnak ők, mit akar a Latinka-szá- zad: kimenni a frontra. Itthagyni a várost, itthagyni a megyét egy ilyen komoly, megbízható tekintélyes véderő. Elvtársak, ez azonos az öngyilkossággal. Nézzük csak meg, mi is az a front: katonák nagy, nagy tengere. Mit jelent, drága testvéreim, a fronton párszáz ember? Annyit, mint pár cseppnyi víz a tengerben. Városunknak, megyénknek egyetlen vasszilárd védereje, tudjuk jól, a nagyszerű Latinka-század. Elvtársak — fordult Zamek túlédes ábrázattal Timár felé. — Szívünkkel, lelkűnkkel egyek vagyunk a fronttal. A szívünk velük vérzik, de Somogyország vasöklét ne kívánják el tőlünk — szavalt Zamek a műelérzékenyedés- től remegő hangon. — Nem adhatjuk. Én amellett szavazok, hogy a Latinka-század maradjon itthon. Nagy taps közepette, győzelmes ábrázattal foglalt helyet Zamek. Varga Péter, a vasöntő emelkedett szólásra. — Szép, szép, elvtársaim, szép a szó — kezdte higgadtan Varga, — de azért Zamek elvtársat én mégsem értem. Nem értem, mert a múltkor, alig pár héttel ezelőtt, éppen ebben a teremben a sárga földig lepocskondiázta a terror-századot. Emlékszik rá. Zamek elvtárs? Amikor a Latin- ka-századbeliek összeszedték a túszokat? Barbároknak, vad terroristáknak nevezte őket, mert ott. ahol kellett, nem bántak kesztyűs kézzel a burzsujjal. Azt mondta akkor Zamek Ede, hogy a Latinka-század szégyenfoltja a városnak és a megyének. És most pedig az égig emeli őket. Hát én ezt az én egyszerű proletár eszemmel nem tudom felérni. És nem is tetszik nekem az ilyen viselkedés, az ilyen köpenyegforgatás. Én a magam részéről amellett vagyok, hogy igenis menien ki a terror-század a frontra. Jómagam is még ma belépek a terror-századba és velük megyek. — Vargát, amikor leült, sokan megtapsolták. — Kedves elvtársaim! — állt fel pislogva, nyájas mosollyal, szót nem is kérve Kohut, a titkár. — Mi sem természetesebb, mint az, hogy Tímárnak igaza van. De semmi ellentmondást nem látok Zamek elvtárs szavaiban sem. A múltkor kritizálta HÁZA a Latinka-század cselekedeteit és ma, íme, megállapítja, hogy használt a kritika. Ez a dolgok természetes folyása. Ami tegnap hibás, vagy gyenge volt. vagy túlzó, az ma, éppen az elvtársias bírálat következtében: jó, helyes, szükséges, sőt, igaza van Za- meknak, nélkülözhetetlen. Mert értsük meg, kedves tanácstagok, nemcsak külső ellenségei vannak a diktatúrának, de tele vagyunk belső ellenségekkel is, igen veszélyes, sötétben bujkáló ellenforradalmárokkal. Itthon is, itt is a közelben, megyénkben, városunkban és, bocsánatot kérek, ki kell mondanom, talán még köztünk is akad ellenség. — Kohut apró szemeit összehúzva körülnézett. — Egyetlen biztos erő, a mi vasöklünk, a Latinka terror-század. Nem, elvtársaim, a párt nem egyezik bele, nem egyezhet bele, rendkívül hibás lépésnek tartanám, ha Timárék kivinnék a századot a frontra. Ők a mi fiaink, vérünkből való vér. Ismerik az itteni népet, ismerik a megye minden zeg-zugát. Égető szükségünk van rájuk, tehát itthon maradnak. Kohutot is megtapsolták. — Emberek! — pattant fel ingerülten Timár. — Amíg mi itt üres frázisokat puffogtatunk, az ellenség előretör. Amíg mi itthon kukoricázunk egymással, testvéreink a vérüket ontják. Hát nem értik meg, hogy sem Zamek Ede, sem Kohut Zoltán szép szavaikkal nem verik vissza az ellenséget? Hát nem értik, hogy oda erő kell? Hát nem értenek meg minket? — mondta szinte kétségbeesetten. — Hogy magyarázzam? ... Hát... Ebben a pillanatban Latinka Sándor és Szalma István léptek be a terembe. Suttogás vonult át a termen: «Latinka, Latinka...» Timár, amint meglátta Latinkát, kiderült az arca és lelkesedve felkiáltott: — Ejnye, soha jobbkor! Latinka és Szalma amint közeledtek az emelvény felé, kezetfogtak a tanácstagokkal. — Szóljon egy szót, Latinka elvtárs — folytatta izgatottan Timár. — Mit tegyünk, kinek van igaza? Helyes-e, hogy a Latinka-század 280 embere önkéntes felajánlással, azonnal, még ma este kimenjen a cseh frontra. Vagy pedig Zameké a helyes, az, hogy mi, harcrakész fiatalok, itthon üljünk ölhetett kezekkel és szócsatákkal lopjuk az időt, amíg az ellenség egyre közeledik? ... Feszült érdeklődéssel várta Timár Latinka válaszát, vele együtt várakozón, túlfűtött csendben várt az egész terem. — A dolog egyszerű — kezdte nyugodtan Latinka. — Ma Magyarországon mindenekelőtt első a front. — Határozott szavaiból az ügy súlyossága érződött ki. — Most beszéltünk Hamburger és Rákosi elvtársakkal. Rákosi nemrég jött vissza a frontról. Felhoztam neki ezt a kérdést. «A proletár haza veszélyben van — válaszolta Rákosi elvtárs. — Sorsunk, a diktatúra sorsa a fronton dől el. Aki szereti hazáját, népét, szabadságát, minden jóravaló magyar embernek, aki elbírja a puskát, a fronton van a helye. Az idegen rablók csak a páncélököltől félnek. Mutassa meg a magyar proletárság, hogy ökle páncélos és hogy öklében fegyver van, mellyel a rablókat ki fogja kergetni», így mondta, ezen szavakkal Rákosi elvtárs. A tanácstagok sokan felállva éljeneztek. — Helyeslem Timár javaslatát — folytatta Latinka — és kibővítem azzal, hogy ne egyedül a terror-század menjen ki a frontra, de rögtön lássanak hozzá, szervezzék meg helyettesüket. ' akik itthon fékentartják a megbúvó ellenséget. Szervezzenek megyeszerte és a városban is becsületes munkás- és parasztproletárokból munkászászlóaljakat és minél gyorsabban ki a frontra! Mert a családunk, a gyermekünk boldogsága, jövője dől el a fronton. Ne vesztegessük az időt, ma a pillanatok is sokat jelentenek ... A minisztertanács határozata a helyiipar munkájának megjavítására A minisztertanács- legutóbbi ülésén foglalkozott a helyiipar helyzetével és megállapította, hogy bár a helyi állami szövetkezeti ipar az utóbbi két esztendőben jelentősen fejlődött és termelése 570 százalékkal emelkedett, az eredmények ellenére a lakosság helyi szükségleteinek maradéktalan kielégítését jelenleg még biztosítani nem tudja. A lakosság ellátásának további javítása érdekében a minisztertanács határozata kimondja, hogy a tanácsoknak az állami helyiipar fejlesztése mellett, fokozniok kell munkájukat a kisipari szövetkezetek állami támogatása, termelő- munkájuk tervszerűségének segítése terén és ugyanakkor biztosítani kell a magánkisipar munkájának fellendítését is. Fel kell számolni azt a helytelen gyakorlatot, hogy a helyiipar döntően a közü- letek rendeléseit elégíti ki. A helyiiparnak — kiegészítve az országos ipar termelését — elsősorban a lakosság szükségleteire kell dolgozni. Tovább kell fejleszteni a helyi értékesítés kialakult formáit. Lehetővé kell tenni, hogy a kisipari szövetkezetek árucikkeiket közvetlenül, bolti hálózat útján piacokon és vásárokon, forgalmas helyeken létesítendő áruházakban hozhassák forgalomba. A helyiipar javító*' és szolgáltató tevékenységét elsősorban az iparjogosítványok kiadásával kell megjavítani. Különösen vonatkozik ez az olyan szakmákra, amelyeknél a lakossággal való közvetlen kapcsolatoknak, a kiterjedt hálózatoknak nagy jelentősége van, s csak így biztosítható a lakosság gyors és olcsó kiszolgálása. A minisztertanács határozata kiterjed az ipari szövetkezetek politikai, gazdasági és pénzügyi megerősítésére is. A határozat értelmében a többi között a kisipari szövetkezeteknél 1954 január 1től rendezni kell az álló és forgó alapokat és a forgóalapok feltöltésére 100 millió forint középlejáratú hitelt kell biztosítani, mintegy 10 százalékkal csökkenteni kell azoknak a kisipari szövetkezeteknek a jövedelemadóját, amelyek döntően a lakosság részére dolgoznak. Egyes szakmákban — például cipója vitás — a forgalmiadót már ezévben csökkenteni kell. Azokat az állami ingatlanokat, amelyeket a kisipari szövetkezetek használnak, részükre térítés ellenében át lehet adni. A térítés évi összege a korábbi bérleti díjat általában nem haladhatja meg. A magánkisipar munkájának megélénkítése érdekében a minisztertanács határozatot hozott az új ipar jogosítványok elbírálásának meggyorsítására és a kisiparosok munkájához szükséges anyagellátásának biztosítására. A határozat továbbá lehetővé teszi, hogy egyes szakmákban — ahol ezt a szakma jellege megköveteli — a magánkisiparosok ipari tanulót tarthassanak. A magánkisiparosokat — a Kisipari Szövetkezeti Kölcsönös Biztosító Intézet útján — az önkéntesség elve alapján be lehet vonni a kölcsönös biztosítás intézményébe. A határozat értelmében a mezőgazdasági ingatlannal rendelkező ipari szövetkezeti tagok és magánkisiparosok — ha a földet maguk vagy családjuk műveli — földjük után úgy adóznak, mint a dolgozó parasztok. A minisztertanács határozata amellett, hogy növeli az ipari szövetkezeti tagok és magánkisiparosok jövedelmét, további jelentős lépést jelent a lakosság mindennapi szükségleteinek fokozott kielégítésére, a fogyasztási cikkek mennyiségének és választékának növelése terén. A minisztertanács határozata A minisztertanács legutóbbi ülésén határozatot hozott a családi pótlékról szóló rendelet egyes rendelkezései és a betegségi biztosításra vonatkozó jogszabályok módosításáról, ,,A minisztertanács a DISZ Vörös Vándorzászlaja1 alapításáról, ,,Ybi Miklós" építőművészeti díj alapításáról. A minisztertanács a családos dolgozóik helyzetének további javítása érdekében módosította a dolgozóik családi .pótlékra való jogosultságának több szabályát. Így a határozat kimondja, hogy a munkaviszony megszakításától függetlenül megilleti a dolgozót a családi pótlék arra a naiptári Ihónap- ra. amelyben legalább 21 napot — ha mezőgazdasági munkás, legalább 18 napot — dolgozott. A minisztertanács határozata több szempontból módosította és kedvezőbbé .tette a termelőszövetkezeti tagok családi pótlékra való jogosultságát is. így például a jogosultsághoz megkívánt munkaegységékbe fél munkaegységben kell számításba venni minden olyan munkanapot, amelyet a tag állami vagy társadalmi szervek egésznapos iskoláin, tanfolyamaim, vagy katonai szolgálatban töltött eL. Jelenleg az iparban vagy egyéb területen alkalmazásban lévő dolgozó termelőszövetkezetbe való belépését könnyíti meg az a rendelkezés, amely szerint annak a termelőszövetkezeti tagnak, aki belépése előtt közvetlenül 6 hónapig családi pótlékban részesült és az év utolsó négy hónapjában lépett be a szövetkezetbe, a következő évben az előírt munkaegység teljesítésének igazolása nélkül is jár családi pótlék — az egyéb feltételek fennállása esetén. A határozat alapján a dolgozó nőknél — akiknek férjük nincsen vagy meghalt —: a gyermekeik után járó családi pótlék az árvaellátás ösz- szegébe ezentúl nem számítható be, azt ezen felül kapják. A minisztertanács — eleget téve a dolgozók jogos kívánságának — módosította a betegségi biztosítási jogszabályok egyes rendelkezéseit. A határozat a betegségi biztosítás szolgáltatásait kiterjeszti a biztosított által eltartott neveit gyermekekre, az eddigi hét nappal szemben harminc napban állapítja meg azt a munkám egs z akit ást, amely mellett a munkaviszonyt a betegségi biztosítás szempontjából folyamatosnak kell tekinteni, biztosítja, bogy a vasárnap is működő üzemekben dolgozók betegség eseten ezentúl vasárnapra is kapjanak táppénzt, a kórházban vagy szülőotthonban ápolt dolgozó nőik terhességi és gyermekágyi segélyét a jelenlegi 50 százalékról 80 százalékra emeli, meghosszabbítja a gyermekkori reumás szívbetegségben szenvedő gyermekek kórházi ápolási idejét, kimondja, hogy a temetési segélyből semilyen címen, táppénzből pedig csak a tartásdíjat, a gyermektelenségi adót és a t ár sadal o midiz t o sí t ásna k okozott kárt, lehet levonni és azt is csak a megállapított mértékben. A minisztertanács — a DISZ javaslatára — a szocialista versenyben legjobb eredményt elért vas-, építő- és bányaipari tanulóiintézetek jutalmazására „A minisztertanács és a DISZ Vörös Vándorzász- laja“ elnevezésű vándorzászlót alapított. Az éisö helyezést elért 'Intézeteik a vándorzászlón kívül a minisztertanács és a DISZ oklevelét és 10—10 ezer forint pénzjutalmat, a második és harmadik helyezettek oklevelet és Sy5 ezer, illetve 3—3 ezer forint jutalmat kapnak. A jutalmakat a DISZ, a SZOT és a. MTH képviselőiből álló bizottság javaslata alapján évenként két alkalommal, április 4-én és a tanév végén adják át ,a szocialista versenyben kitűnt initézeteiknék._ A kiemelkedő szocialista-realista építészeti és városépítészeti alkotások tervezőinek, valamint az ilyen tárgyú tudományos munkák szerzőinek kitüntetésére és az _ alkotókedv serkentésére a minisztertanács „Ybl Miklós-díj“ elnevezéssel építőművészeti díjat alapított. A kiváló építészeti teljesítmények jutalmazására évenként 6 daraíb 1- fokozatú, egyenként 7 ezer forintos és 6 darab II. fokozatú, egyenként 5 ezer forintos díj kerül kiosztásra.
