Somogyi Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-05 / 260. szám
V í l- A G PROLE T ARJA I E G YESÜ L J E T E K! Érvényesül a kollektív vezetés a szuloki DISZ-szervezet munkájában A Textilművek építkezéséről Amikor az -«Auróra”- ágyúlövései eldördültek 3ŐVÖÉVÍ KENYERÜNKÉRT A kormányprogramul megyatósí- tásáit, dolgozó népünk jobblétsnek növekedéséit tükrözi az a. számos intézkedés, 'amelyet a párt Központé Vezetőséglémejfc, javaslatára, fcor* «lányunk 'hozott az eíimuit hónapokba rt. hetekben. Megyénk dolgozói is Kaljét életkörülményeik fokozódó javulásán keresztüli láthatják a 'kormány prQgraftamg'áfflak im'egyalásuiliásat, pártunk és ikormá- nyunk igon dioslkodását. A dolgozó parasztságnak nyújtott kedvezmény parasztságunk termelési kedvét növelte. A boszcnfali Törekvő termelőszövetkezetben 10- fomnttal nőtt ia,z egy 'munkaegységre jutó pénzjövedel.m a kormány által nyújtott eddigii kedlvezmié- myekl következtében.' így, idő® Kovács Józsefnek, a tsz tagjának mintegy 2080 forinttal nőtt, <# jövedelme. Idős Kovács Józsiéi most, 63 éves korában, tudott venni magának új kerékpárt, 'amellett, hogy a családját ruhával és cipővel is ■ellátta. De az egyénileg dolgozó parasztok közül is már etíkan. snydöastko}- taik arról!, hogy szinte naponta éráik; a kormány pr,»grammja milyen nagymértékben segíti boldogulásukat, biztonságosabb1 gazdálkodásukat. Horváth János, nemes" dédi 7 holdas egyénileg dolgozó parasztnak csak a terménybeaöás csökkentése több mint 3 máz-sai terménnyel növelte ijöved'e%nét. Most 1.5 holdat Ibérel áiaimi tar- talökterülotből, amely területhez 7íö forint művelési előleget és 150 íkg vetőmagkölcsönt kapott az államtól. Horváth János már egy, hónappal ezelőtt befejezte r.z ősz* szes őszi gabonavetését, bizitosí- •totta a gazdag aratás alapját. A kormány programmja nőve® a? parasztság jövedelmét, 'könny ebbé es biztonsáigosabbá teszi a gazdáikor dááát is. Ha valamikor érdemes volt termelni, harcolni ,a: magasabb terméseredményekért, akikor most többszörösen érdemes. Érdeke n- paraszté ágnak, hogy jó munkával, az új, élenjáró «grofc.dhnika rflkaftnazásával miniéi több és jobb minőségű termést kényszerítse,n ki -a földiből. Ebben a harcban egyre •nagyobb segítséget nyújt a gép a termelő'SZövietkszeiteknek és a'z egyénileg dolgozó parasztoknak. A ko-r- mányprOtgramim célja- hogy tcfclb fis jtotobminőságű terményt «dj-oo a mezőgazdaság ;a<z! iparniak és az egész dolgozó népnek. A növekvő igényiek kielégítéséhez több terményre van szükség, ezért mind nagyobb miért ékben biztos ltja államunk -az egyéni 'tennellőkiniek is a gépállomások gépeinek igényibevételét. olcsóbb mumkadájéirt. Az egyéni gazdiáik egyrésze é] is az állam által nyújtott lehetős égőkkel! és már most. .az őszii szántás-ivetésii munkáknál igyekszik traktorral Szám talmi földijét. Az a _ termelő, aki számok könnyen megérti, hogy 4)i gépi imunika kétszeresen hasznára van. Egyrészt azért, hogy ol- asófolba kerül eigy hold szántása géppé], m-int fogattal, másrészt a traktorral megművelt föld jobb magágyat ad' a magmáik, mint a fogattal szántott terület. Bidó József, a marcalii gépállomás traktorosa megmagyarázza a somogyszentpáli leigyéndteg dolgozó gazdáknak, hogy .milyen előnyős a trafetorsZ-ántáBi, s ennek eredményeként már több mint 30 egyen,]) gazdának szántotta fel őtezl vetés alá a földjét. Moltnéir József, somojgyszentpálii egyéni gazda sokáig idegenkedett a géptől, de most ahogy számolt, rájött, hogy míg a gép 96 forintért szántja fel egy hold földijét, fogattal legalább ISO forintba jönne egy hold föld felszántása. De meglátta a különbséget a szántások közt, amikor földijének egyik fáién ő szántott; fogattal, a másik: félén pedig Bidó József a traktorra?. Megszerette a gépi munkát Molnár József, ezután cis ’ ilgié-nybeveízi a. traktort. A maröaBi járás községi tanácsai :i:S tudatosítják a gazdák közt a ■gépii 'mimika és a korai veto's jelentőség ült, ezt), hogy iái korai vetés legalább 2 mázsává] növeld e,gy- ogy hold föld termését. Megmagyarázzák azt is, hogy a ikormány- programm megválóé,u!á sióhoz éppen arra van szükség, hogy minél bővebb termést sd jóira a föld,- hogy több kenyér, hús, tej. vaj], stlb. jusson a dolgozók asztalára. Az ipáit, a mezőgazdaság által termelt nyersanyagból több és jobb minek ségű iparcikket adhasson a parasztságnak, egész dolgozó népiünknek. Tehát egyet jelöni a mezőgazdasága dolgozók jó munkája, a szántás- vetés időbeni elvégzése a- korcnámy- programm megvalósításával. Ennek eredménye az- hogy ® marcali járás 32 községének tennie“ I »szövetkezeti és egyénileg doligozö -parasztsága november 2-án befejezte az összes őszi gabonavetését. A 32 községből 25 határidőre teljesítette vetéstervét és töihlb község, mint pl. Nemesdiéid, Vése Itúltell- jesítették a vetéstervét. Megyénk falusi pártszerví'zetöi- nek. .a. falu valamemnyri kommunistájának az a feladata. hogy mozgási tsanwk a vetésre. A 'tanácsok hivatásukhoz híven. 41: jövőiévi kenyér megalapozásáért indít sama'K Oiarccit. (Különösen nagy ia lema- ía.tíiás a szántás-vetéssel s>' kaposvári járásban-. Az egyes községi tanácsok is együtt vallják a késDe- ikedőikkel azt a maradi: álláspontot), hogy várni kell, míg . ső lesz. Ezt" tesír a psmuki tanács e"n&- ■ke Totos Ferenc elvtárs ds, pedig már csak 20 hold búzát kellene elvetni a községben- hogy a vetéstervet teljesítsék. Tasziár község tanácsa is tűri. hogy néhány olya® késlekedő miatt, mint idős Varga. Józs.if, .László látván. Tálas Ferenc még most sem teljesítette a község a vetéstervét. Felsőmocso- ládon pl. még több mint 300 hold búza vetése van hátra, s ha ezzel még tovább ikéslekédinek, legalább 180—200 ezer Ft-tal károsodhat meg a község dolgozó parasztsága. A kaposvári, d'.' 'több járási tanács sem küzd teljes erejével a község? tanácsok munkájúnak megjavításáért. Egyszerűién tudomásul veszik a járásnál, amit a -község# tanácsok jelentenek, holott már » vetés határideje lejárt és az esős időjárás- amely ilyenkor ősSz'« hosszadalmasa« tart, egyre fenyeget. Meg kell javítaniuk a járású 'tanácsoknak munkájukat és sürgősen .intézkedniük kell a községi', tanácsoknál a maradd', ráérő hangulat megszüntetése, a vetesd munkai meggyorsítáiSa érdekéiben. A járási pártbizottságok nagyclbb segítséget adjanak a községi pártszíiivezetek- nek. Minden községben, de különösen. a vetésben elmaradó községekben javítani kell a népneve® munkán. A népnevelők értessék meg azokkal a termelőkkel, akik még most is az csőre várva hatcigatjás a vetést, hogy milyen nagy kárt cko.z magának!, .száz meg ezer forintokat dob el az. aki..nem vett ei sürgősen a gabonát. Azoknak a termelőszövetkezetieknek! a wezi&töil és tagjai- akik még nem fejezték be .a- vetést, elsősorban a veteten munkára mozgósítsák minidé« erejüket. Az időiben végzett, vetéssel a jövőévi jövedelmük gyarapodását, jobblétüket alapozzák meig. Ezekben a napokiban a falu kommunistáinak vezetésével induljon harciba megyénk termelőszövetkezeti és egyénileg dotljgozó parasztsága. Azzal a tudattal. indítsanak harcot 3 szántás-vetés gyors befejezéséért, hegy egész dolgozó népditnlket érintő, közös ügyért, a jobblétet iho-zó ko.rmányprogrammi megvalósításáéit kell küzdeni1, ez p-dig nemes cselekedet. Követésre méltó az ádándi Petőfi tsz tagjainak szorgos munkája Az ádándi Petőfi .termelőszövetkezet 'hatalmas gabonatábláin már zöldiéi a. vetés, A korábban vetett ősziárpa már a földet is eltakarja, •de erőteljesen fejlődik w 82 hold búza.vetés is, amit szintén határidőre elvetettek. Az ádándiak nem vártaik az esőre, hanem minden percet kihasználtak a vetés érdekében. Most az tán, jöhet az eső — mondja. Klís- deáfc elivtárs, a tsz elnöke megeíé- ged. tten. — De nemcsak a; vetés miatt, hanem a betakarítás miatt A marcali járás egyik — betakarításban .ás őszi munkákban — élenjáró községe Neme&déd, melynek dolgozó parasztjai batáridőre befelezték ősziárpa-, rozs- és búza ve lésüket. Ősziárpa vetési tervüket: 137 százalékra teljesítették. A kukorica- és naprai'orgószár betakarítását eddig 97 százalékban végeztéik .el. Azonban a beadásnál komoly lemaradás mutatkozik. Kukorica-, burgonya-, na praíorgób e ad á s uk at kukoricaszárt, hogy a területen midlőbib elvégezzük a mélyszántás*-. Nemcsak kenyérgabonából akarnak jé) termést betakarítani jöVőre 0 Petőfi tsz tagjai, hanem a -ffianá- sakfból its. Ennek pedig egyik legfontosabb alapja a mélyszántás. A mélyszántás jelentőségét tapasztalták ebben a:z éviben is. A 35 mázsás fculkonilcatermiésiüik! egyik feltétele az időben Végzett mélyszántás, az elegendő csapadlktáro- lás vofJt. mé;g csak 84 százial'ékra teljesítették. Ha a község dolgozói azt akarják, hoigy nevük a beadásban is élre ''kerüljön, kövessék Uzsnek Étiéi 3 holdas, Horváth János ^ hclldas, Horváth György 5 holdas j és Szűcs István 6 holdas dolgozó panasztiolk példáját, -akik tanácstagok hoz és kom m űn Is tákhoz m éltóan] mutatnak példát mind a vetési terv, mind a beadási kötelezettség teljesítésében. Lelkes munkával készülnek november 7-re a Vízművek dolgozói A Kaposvári Vízművek .dolgozói harmadik negyedéves tervüket globálisan 109,3 századikra feSjesátet- tiák. A múlt év »zones időszakához viszonyítva, jelentőá .mértékben növekiedieitt az iüzem termelíékanysé- ge és jelentős mértékben csőikként az öriköl'tSiég. Az önköltstjg csöJakea- tés'éibi.n 9.9 százalikos megtakia-n- tást értak el. Most novemberi 7-re. a: Niagy Októberi Szoiciallílst'a Forradalom 36. évfordühíjánaik megiüin- uepilésére készülve, a harmadiik' ne- gyediév-es terv sikeres teljesítés« •után még jobb eredmények eléréséért linidulnisik harcba. Az első számú vízműtekipen a gé- pészek a villamosemergiia megt-aka'- rííiásáért." az anyagtailcarákosságért harcolnak. A kőműves brigádban legkielmelí- kedióTűb teljesítményit Bence elvtárs ért el. aki tervét 143 százalékra teljesítette. Aihhozk hogy az eredményeiket .növelhessük, vállalat vezetőségünknek biztosítania ikeíí nésaüntore a kezdamiányezés 'lehetőségét. hogy munkánk elvégzéséihez tudlásumik legjavát adhassuk. Balázs Gyula, levelező, I. sz. vízműt'lep. JB, mert. hát itt is rendben van a sziémáuik. Ezekben m inapokiban már az .utolsó hóidról takarítjuk be a | számára. Az ádándi Petőfi: tsz tagjaiinalk szorgalmas munkája követésre méltó a -járás valamennyi szövetkezete 1 mesdéiü doigozú parasztok kövessék u Ne tűrjék lemaradásukat a begyűjtésben a véseiek Vés® község dolgozó .parasztjai 'teljesítették őszi vstéstenvüket. Búza-, árpa- és rozsvetőtoagjuk minid ■a földibe került. A munkáiban Bö- ikösdii József 8 holdasi, Bódis János 10 holdas, Nagy Béla 16 holdas dolgozó parasztok járnak élen. akik vetési tervüket elsőnek teljesítették., Azonban a beadás terén már n.-m dicsekedhet a község. ilyen szép eredményekkel Kukoricabe- adás-ukat 76 százalékra, burgonya- beadásukat 81 százalékra, napraforgabeadásukot cs'ak 65 százalékra teljesítették. Lemaradás mutatkozik a tej-, tojás-, baromfi- és szé- nábeáftáanál is. A beadást rosszul teljesítők között is utolsó Gaál! Szabó Imre 10 hcCdias gazda, iáikul évi beadását- csak 10 százaliökra teljesítette ©didiig. Ennek oka az, hogy tavaly nem .szántott',, vetett időben. s a vetőmagját sem biztosította. Kukoricáját csak egyszer kapálta meg. s azt is későn. Ilyen munka mellett nem lehet jó eredmények.!' elérni. Hanyagságát most még beadási kötelezettsége elmulasztásával tetézi. De .nem különb nála Szabó Ferenc 12 holdá's és Király Józsdf (közi) 10 holdas gazda sem. Beadásukat edidiig mindössze 20 százalékra teljesítették. Ezek .a lemaradók szégyent hoznak a közséig becsületes, jó dolgozóira-. Vése község dolgozóul ne késlekedjenek é,s hozzák be lemaradásukat, hogy ne csak aiz őszi munkákban, hanem a beadásban is élenjárjanak. Számolják fel a vetésben mutatkozó lemaradást az igaliak Igái község a kaposvári járás legnagyobb községei közé tartozik, így term©.szelesen a község jó vagy rossz mimikája jelentősen befolyásolja .az egész járás munkáját. Most az ő.szi mezőgazdasági munkákban Igái községnek is nagy szerepe van •abban, hogy a járás az utolsó helyen kullog a járások közti versenyben. Igái község dolgozó parasztjai nem tanultaik az idei gazdag termés tapasz'ta.'lataílbóíl, figyelmen kívül hagyták azt a gyakorlati tapasztalatot, mely szerint a korán vetett gabona hoz bőséges termést. De m.aga a községi tanács is felkészülte Ülenű'], terv-Sízerütlenül látott hozzá az őszi munkák végrehajtásához, Nem vételien tehát, hogy a község mindössze 12 százalékra teljesítette rozsvetéisi tervét, a búza vetését is csupán 32 százalékra teljesítette. Igái község így nemcsak a járás, hanem a megye utolsó községei közé került. Ez a súlyos lemaradás nemcsak maguka t a dolgozó paraszt óikat rövidíti meg, hanem egész .népgazdaságunkat, amiért elsősorban: a községi tanácsot terheli a felelősség. Felelősséggel tartozik a járási tanács is, amely nem tett megfelelő intézkedéseiket a munkák meggyorsítása érdekében. Iga! község vezetőinek, de a járási tanácsnak is most az elkövetkező napokban mindeni erőt mozgósítaniuk kell az elmaradás felszámolására. Biztosi tamiok kell, hogy pár napon belül földbe kerül- |ön a mag. Ezt követeli meg .tőlük a párt, .az egész dolgozó nép. A beadásban is legyenek az elsők közt az inkei dolgozó parasztok Büszke, jóle'ső érzés tölt1 el mindenkit, aki az .inkei határt szemléli: a dolgozó parasztok szorgalmas tetteiről beszélnék a gondosan elmurJkált földek, a zödelő ga- bonátáblák. A tervben előirányzott búza, rozs, ősziárpa vetési tervét száz százalékon felül teljesítették. A íközséig határában mindenütt látni 'zlölidelíő ősziárpa-, rozs- és ibúz-a- Veltéseket. Mire a tél megjön, addigra megerősödik a .jövőévi kenyér alapja, az őszi vetés. Az egész országnak érdeke a jólvégzett munka:, hisz .a vetéslőíl függ az, hogy jövőre nagyobb darab 'kenyér kerüljön a dolgozók asztalára. Az időiben elvégzett vetés pedig 2—3 mázsa hőldankéntii többlet termést is eredményez. Az linkéi dolgozó parasztok szorgalma tehát azt jeleníti, hogy jövőre hotldanként 2 mázsa többlet termést számítva, mintegy 32 vagonná] növekszik a gabonatermés, teke most a járás legjobb 'községei közé tartozik. Igaz, nem mindig volt iei!ső a község. Tavaly például nem tartották be ;a minisztertanács határozatát, későn vetettek. A következménye az tett, hogy a megyei átlagnál jóval alacsonyabb termést takarítót talk be. De az idén már tanultak azoik is. akik tavaly késlekedtek a vetéssel. Az iníkei dolgozó parasztok megértették. hogy 'saját ércleikükben cselekszenek helyesen, ha percnyi késedelem nélkül vetik el az őszieket. •Nem késlekednek a betakarítással sem. Már csak itt—ott. elvétve akad egy-két hóidon lábon álló kukoricaisziár, nagyréméiről már levágták 'és be is hordták. Számos ölyain becsületes dolgozó ipariaszt van a községben, mint Czíppán György, Czippán József (Beli), László Ferenc, Berkes Bálint, akik már mindenféle beadási kötelezettségüknek is példásan eleget tettek. Csak ?.z olyan hanyagok késleltetik a községet a beadásban, mint Pandúr Sándor, Czippán Györgyné, Keltemen György, Tüske György, •akik még kukoricalbeadásukat sem teljesítették. A tanács hasson oda, hogy a törvényt mir.den, gazda tiszteletben. tarjsa., s akkor nemcsak & vetési munkákban, de a beadásban is a járás első községei közé kerülhetnek.