Somogyi Néplap, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-02 / 231. szám
2 fI SOMOGYI NPPLAF Péntek, 1953 október 2. Testvéri üdvözlet a nagy kínai népnek! A „Pravda“ vezércikke Népnevelőink a békekölcsönjegyzés sikeréért Mosrfm (TASZSZ). A „Pravda" október 1-i száma „Testvéri üdvözlet a nagy kínai népnek!“ címmel közöl vezércikket. A .Nagy Októberi Szocialista Forradalom után és a Szovjetuniónak a Hitler-fasizmus fölött aratott győzelme után a kínai népi forradalom a vitáig* történelem Legfontosabb és legkiemelkedőbb eseménye — hangzik többéi'.;' között a vezércikk. Az elmúlt négy év az egész világon megmutatta a Kínai Népköz- társaság életrevalóságát és erejét, azt. hogy sikeresen viszi kenesztüif Kínában a, történelmi átalakulást és biztosítja a gazdasági életnek, a kultúrának és a ,néptömegek anyagi helyzetének fölemelkedését. A kínai nép dicsőséges kommunista pártjának vezetésével eredményesen építi új életét. A Kínai Népköztársaság eddigi nagyszerű eredményeink felsorolása után a vezércikk: hangsúlyozza, hogy a Kínai Népköztársaság nemzetközi erő lett,, amely nem engedi meg az imperialistáknak, hogy akadálytalanul; leigázzáik Ázsia népeit, hogy büntetlenül olyan politikát folytassanak, amely Ázsiát egy újabb világháború tűzfészkévé tenné. Csak azok az) .. mberek bánhatnak lenézően a nagy kínai néppel és építhetik számításaikat Csang Kaj-sek 'klikkhez hasonló népellenes csőcsel ékre, akik. szándékosan arra törekszenek, hogy mesterségesen bonyolulttá tegyék Keleten,, a helyzetet. A mi időnkben Kelet nemzetközi problémáit. Ázsia és1' az egész világ nemzetközi problémáit nem lehet a népi Kína részvétele nélkül: meg- cldani. A koreai eseményék arról tanúskodnak, hogy a kínai nép Kelet elnyomott népeimiik hatalmas támasza lett a szabadságért és függetlenségért vívott harcukban. A kialakult objektív feltételek ma lehetővé teszik Kelet haladó társadalmi erőinek, hogy Ázsiát a béke erődjévé tegyék. Hiábavaló az agresszív erők minden olyan kísérlete,, hogy a népek történelmi haladását semmibevevö politikát folytassanak. Azok a nagyszerű győzelmek. amelyeket a kínai nép a gazdasági építés területén és a nemzetközi küzdőtéren vívott ki. igen tekintélyes hozzájárulást jelentenek a •nemzetközi feszültség enyhítéséihez, a béke megszilárdításához. Mindezek a győzelmek összefüggnek azzal a széleskörű, önzetlen, testvéri segítséggel, amelyet a Szovjetunió nyújtott a népi Kínának. A Szovjetunió -és a Kínai' Nép- köztársaság a kölcsönös gazdasági és íkulturális kapcsolatok átfogó rendszerét hozta létre. A fejlődő és erősödő szovjet-kínai barátság újabb ékesszóló megnyilvánulása volt a szovjet kormány és a Kínai Népköztársaság kormányküldöttségei 'között nemrégen lezajlott tárgyalás. _A békeszerető Szovjetunió és a békeszerotő Kínai Népköztársaság megbonthatatlan barátsága a béke hatalmas támasza. Ezt a barátságot üdvözli minden nép, mert azt tartja, hogy ez egyik elsőrendű fontosságú föltétele a világ békéje megszilárdításának és biztosításának. Az ENSZ-közgyűlés 8. ülésszakának szeptember 29-i délelőtti ülése New York (TASZSZ). Az ENSZ- közgyűTés szeptember 29-i délelőtti ülésén Izrael képviselőijének felszólalása után végétért az általános vita. Ezután a teljes ülés elé terjesztették a man dátum vizsgáló bizottság jelentését, amely javasolja, hogy ismerjék öl helyesnek az ENSZ-közigyűl'és 8. ülésszaka valamennyi küldötténök meghatalmazását. G. N. Zarubin, a Szovjetunió képviselője a .küldöttség nevében azt a javaslatot terjesztette elő, hogy ne ismerjék el érvényesnek a Kuomintang-csoport képviselőinek meghatalmazását. E csoport képviselői törvénytelenül foglalnak helyet az Egyesült Nemzetek Szervezetében és nem jogosultaK a kínai népet képviselni a közgyűlésben. , „E csoport meghatalmazásának elismerése arra kényszeríti a Szovjetunió küldöttségét, hogy a mandátumvizsgáló bizottság jelentésének jóváhagyása ellen szavazzon“. Menőn, India képviselője kijelentette, hogy India küldöttsége nem szavazhat a bizottság jelentése mellett. Ezután kemüllt sor a szavazásra a Berlin (ADN). A Német Demokratikus Köztársaság bölügymiszté- 'riumámaik szervei ez év szeptemberében egy kémcscportot leplezitek le, amely az amerikai titkos szolgálat ,,RI-AS“ nyugatberlini rád-ióá'liomamdátumvizsgáló bizottság jelentése kérdésében. A Szovjetunió, az Ukrán SZSZK, a Bjelorussz SZSZK, Lengyelország és Csehszlovákia küldöttsége ,e jelentés jóváhagyása ellen szavazott. India, Indonézia, Burma és Jugoszlávia képviselőije tartózkodott a szavazástól', 48 ország, közöttük az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország képviselői a jelentés jóváhagyása mellett szavaztak. Az ENSZ politikai bizottságának ülése New York (TASZSZ). Az ENSZ politikai bizottságának szeptember 30-i délelőtti ülésén Columbia képviselője olyan tárgyalási rendet javasolt, amelyben a koreai kérdés az utolsó, a hetedik helyre kerül. A. J. Vísinszkij, a Szovjetunió küldöttségének vezetője élesen bírálta ezt a kísérletet, amelynek célja, hogy meggátolja a koreai kérdés haladéktalan megtárgyalását. Vísinszkij hangsúlyozta, hogy a politikai bizottságnak elsőként kel] megtárgyalnia a koreai kérdést, mert még mindig komoly akadályok vannak, holott közeledik az értekezlet megnyitásának legkésőbbi időpontja. dolgozott. Az egyik letartóztatott. Kaid Hartung ©uSenbergi (lipcsei kerület) lakos a vizsgálati eljárás során bevallotta, hogy az amerikai titkos szolgálat 1952'ben szervezte be ügynökévé. RÖVID .KÜLFÖLDI HÍREK LONDON A londoni rádió jelentése szerint szerdán hadgyakorlatok kezdődtek a Földközi-tenger keleti vidékén. A kombinált hadgyakorlaton angol, amerikai, olasz, görög és török katonai egységek vesznek részt. LONDON A «Reuter« hivatalos jelentésre hivatkozva közli, hogy az Atlanti Szövetség hadgyakorlatán, Izlandtól mintegy 80 mérföldre délre összeütközött a «Swiftsure« brit cirkáló és a «Diamond« romboló. A szerencsétlenségnek számos halálos áldozata van, többen pedig megsebesültek. * * * TEHERÁN Az «AFP« jelentése szerint október 3-án kezdődik meg a bírósági tárgyalás Moszadik volt iráni miniszterelnök ellen. Beszámol az «AFP« arról is, hogy kedden este letartóztatták dr. Hulam Hosszéin Moszadikot, Moszadik fiát. * * * TOKIO Az «AFP« hírt ad arról, hogy kedden Tokióba repült John Hull tábornok, Mark Clark utóda, az ENSZ-haderők új főparancsnoka. * * * PÁRIZS Casablancában a gyarmatosítók többszáz rendőre «átfésülte« a vágóhíd környékét és kb. 50 embert letartóztatott. Valamennyiüket a rendőrség kínzókamráiba vitték, ahol a gyarmatosítók céljainak megfelelő vallomásokat akarnak kicsikarni tőlük. íjí -X- >;: SZÓFIA . A török reakciós vezető klikk fokozza terrorját a dolgozó nép ellen. A «Millijet« című török lap jelentése szerint az építőmunkások isztambuli szervezetének 11 tagját letartóztatták. Azzal vádolják őket, hogy kommunista propagandát és szervezkedést folytatnak. másnak leleplezett fiókja számára AMERIKAI LAP BEISMERÉSEI ZAHEDI IRÁNI MINISZTERELNÖKRŐL Kémcsoportot lepleztek le a Német Demokratikus Köztársaságban Washington (MTI). A ,,Us News And World Report“ című amerikai lap egyik cikke akaratlanul is bi Z'onyítákot szolgáltat arra,, hogy milyen nemzetközi kalandorokat használ fel az amerikai diplomácia) háborús terveinek végrehajtására. „Zahedi harcol a kommunisták eb len, s .ezért az Egyesült Államok elnézi múltját’’ —* írja ä 'lap nagybetűs címében, s hozzáfűzi, hogy „Zahedi tábornok az az ember, akii Párizs (MTI). A francia állami üzemek dolgozóinak szakszervezete íközleményt adott ki, amelyben tik takozák: a Laniel-kormánynak ama tervei ellen, hogy számos állami üzemet magántrösztöknek ad el. Máris megbeszélések folynak abban az irányban — mondja a közlemény —,, hogy a St. Priest, Caen, Clermont-Ferrand városokban lévő állami üzemeket egyes trösztöknek) el -fogja költeni a- rövidesen Iránba küldendő amerikai dollármilliókat". A lap beismeri, hoigy- ,,jelenleg Zahedi miniszterelnök elsősorban az erőszakra támaszkodik“, az amerikaiak azonban- azt remélik;, hogy „az Egyesült Államok pénze megerősíti rendszerét“. A lap leírja Zahedi pályafutását és a többi kö zött azt is, hogy a második viliág- háború idején az angolok let artózígy például a Tarbesi, Valértcei, Toulouses, St. Et-i-ennei, Lévailoisi é's Túliéi üzemekben nagyarányú munkáselbocsátásokat terveznek. A témáméi állami üzemből szeptember 4-,én 300 munkást bocsátottak el. A dolgozók azonban elhatározták, hogy egységesen -fellépnek jogaik' védelmében. * * * HELSINKI A finn nép demokratikus szövetségének parlamenti képviselőcsoportja nyilatkozatot tett közzé a küszöbönálló községi választásokkal kapcsolatban. A nyilatkozatban rámutatnak, hogy a küszöbönálló választásokon két tábor áll egymással szemben: a reakció és a demokrácia tábora és hogy a jobboldali körök politikája elkerülhetetlenül gazdasági összeomlásba sodorja az országot és rontja Finnország nemzetközi helyzetét. A szövetség képviselőcsoportja felhívja a választókat, hogy biztosítsák a községi választásokon a dolgozók győzelmét.. Ez a győzelem lehetővé tenné a reakció végzetes terveinek meghiúsítását és a demokratikus fejlődés biztosítását. * * * PÁRIZS Laniei francia miniszterelnök és Georges Bidault külügyminiszter szerdán reggel Isztanbulba utazott s útjukat innen tovább folytatják Ankarába. Az «AFP« jelentése szerint a két francia államférfiba török kormány meghívására hivatalos látogatást tesz Törökországban. tattá-k, mint náci ügynököt. FRANCIA ÁLLAMI ÜZEMEK DOLGOZÓI TILTAKOZNAK ÁLLAMI ÜZEMEK MAGÁNKÉZBE VALÓ ADÁSA ELLEN adják á't. Szárítóé állami üzemben, A smnogyvári! pártszervezet egységes \népnevdőcsoportjának egyik tagja. Gábriel Imre Ielvtárs szep- tembei- 30-án reggel &Z elsők között jegyzett békekölcsönt a f aluban. Ezután kereste fel a hozzá beosztott dolgozókat, .hogy la békekölcsön' jegyzés jelentőségéről és az őszi szántás-vetés munkájának meggyorsításáról beszéljen velük. Elmondta azt js a) dolgozóknak, hogy ö miért jegyzett békekölcsönt. — ,.A leányom Kaposvárott a gimnáziumban tanul, kollégiumban lakik — mondta. ■ — A gimnázium igen jó felszereléssel rendelkezik, a jó tanulásihoz minden lehetőség biztosítva Ivan. De nemcsak 'az én leányom tanul a városban, hanem még sok somogyvári dolgozó paraszt gyermeke is. Ha a 'községben minden dolgozó paraszt, tehetségéhez mérten jegyez ibéhékölesönt, a lejegyzett összegnek 20 százalékát — amely a községé marad — mi is arra fordíthatnánk, hogy az iskolát jó tanfelszereléssel éSt&ssuk, s már az alsó tagozatokban biztosítsuk a zökkenőmentes tanúidét“. Gábriel Imre elvtárs ^szavára — akit .tekintélyes embernek ismernek a faluban — itöbb dolgozó Iparaszt hallgatott,, sőt né hányán a jegyzés után magule is beálltak a népnevelőik sorába. Pl. Hujber József, a, Szabadság tsz tagja, aki iniután 100 forint békekölcsönt jegyzett, több családot felkeresett, hogy p jegyzés mellett az iőszi mezőgazdasági munkák és a beadás pontos teljesítéséve 'serkentse őket. * * * Csokonyavlsonta községben Gáspár József és Csorba Ödönné népnevelők 'esténként felkeresik a hozzájuk beosztott dolgozókat, hogy a legidőszerűbb kérdéseikről beszélgessenek velük. A pártszervezet 14 csajiádhoz osztotta be őket, jobbára egyénileg dolgozó parasztokhoz, Ezért Cs Orbáné és Gáspár elv társak állandóan -tanulmányozzák a kormányrendeletekből azokat a kedvezményeket, melyeket az egyénileg dolgozók ‘kapnak a kormánytól. Gibicsár István S hói das dolgozó parasztnak pl. elmondták, hogy jövőre mennyivel e redm ény-es ebiben gazdálkodhat. Az állam hozzásegíti műtrágyához, csökkenti a beadási kötelezettséget, s ez mind-mind sok forintban tériül- vissza, amit Gilbicsár István családja jólétének fokozására fordíthat. Majd másutt arról beszélgetlek, hogy a negyedik békekölcsönjegyzéssel -elősegítik, -hogy községükben r-endbehozzák a ik-ul- túrbázat, amit már eddig lg sok dolgozó -hiányolt, s nemsokára mind a fiatalok, mind -az -öregek kielégíthetik kultúrszomjúkat a közis-égben. De nemcsak ázzál agitálnak, ami-t ezután kaip a község, hanem azzal: is, amit eddig kapott. Aliig több mint egy hete, hogy befejezték Csoko-nyavisontán a köv-esút javítását, amit igen sóik dolgozó paraszt örömmé] fogadott. A jó nép- neveiőmurika nyomán nem egy dolgozó jegyzett az elmúlt két ua-P alatt békekölcsönt, egyúttal megfogadták, hogy a vetés mellett jobban szorgalmazzák a betakarítás munkáit is. * * * * A barcsi Fűrészüzemben a dolgozók leUcesen kivették részüket a III. negyedéves terv teljesítéséből, j de - ugyanígy a negyedik béloélcölcsön- jegyzésböl jis. Bizonyítja lezt, ihogy i Bálint József né jelölő brigádja az , utolsó 10 napi dekádtes'vet 132 iszú- i zalékra teljesítette, ugyanakkor P - békekölcsönjegyzésből is \hazafiasán kivették részüket. Ugyanígy SMiskó t János rönkkirakó brigádja is. mely i utolsó Idekádtervét 137 százalékra i teljesítette Iés a békekölcsönjegyzés- i ben sem maradt Bálint József né í brigádja mögött. Az ,eredmények- i hez mind <a tervteljesítés, mind p békekölcsönjegyzésben hozzájárult j a politücai felvilágosító munka. Az i üzem pártszervezetének egyik jleg- < jobb népnevelője Varga János elv- i társ, aki maga is lelkesem lejegy- j ■ 'Zeit, aztán másokkal is beszélger 5 tett h jegyzés nemzetgazdasági jer ■ lentöségéröl. A.z egyik dolgozónak, J Oblián Tivadar élvtársnak pl Vei■ számította, hogy családja részére ■ szeptember hónapban mit jelentett ■ az árleszállítás. Kiderült, hogy Ob- ! lián Tivadar családja a kenyéren ■ és egyéb közszükségléti cikken i— • melyben árleszállítás történt — -az i elmúlt hónapban 60 forintot ta■ hárított meg. Ezután jaZt magya■ rázta meg Varga elvtárs. ! hogy a : most lejegyzett békekölcsön isme- i telten hogyan térül vissza a \ddlgo- i zók — köztük Oblián1 Tivadar ék — • életszínvonalának emelésében. Ob■ lián Tivadar a beszélgetés során i megígérte Varga elvtár savak. hogy ' amint hozzák a jegyzési ívet, azon■ nal lejegyez. ’-nemcsak ö, hanem leá- ’■ nya is. al'i szintén « fűrésziizenr ■ ben dolgozik. * * * A Kaposvári Tejüzem Zalka Máté-utcal telepe dolgozóinak többsége már az első nap jegyzett ' IV. békekölcsönt. A legjobb nép- I nevelőmunkát az üzemben M-at-ók Anna elvtársnő végezte, s ennek nyomán 16 dolgozó jegyzett lé. ’ Volt olyan dolgozó is, mint Tők a 1 elvtárs, akit nem is kellett felkeresni, maga kereste fel -a jegyezte- tőt és kérte, hogy mielőbb jegyezhessen. Mat ők elvtársnő azon- ' ban megmagyarázta, hogy a béke- kölcsönjegyzés csak egy része an- nak, amely a dolgozókat kötelezi az állam iránt azokért a -kedvezményekért, melyeket ,a kormány Programm nyomán élveznek. A másik fontos kötelesség a becsü- , ietes munka, a tervek maradéktalan teljesítése. Annál is -inkább, mert a harmadik -negyedévi terv- teljesítésben elmaradás van. Nyilvánvaló, hogy -az elkövetkező hetekben úgy kell' dolgoznia az -üzem minden dolgozójának, hogy ezt a lemaradást rövidesen behozzák, kiköszörüljék az üzem nevén esett -csorbát. * Mike Imre pedagógus, a lábodi egységes népnevelöcsoport tagja gyakran felkeresi [a, hozzá beosztott dolgozókat. Népnevdömunkája egyik legfontosabb feladatának tartja a termelőszövetkezetek megszilárdítását a községben. Sóiba!t beszélget taz olyan tsz-tagokkal is,- akik még |nem döntötték él, hogy továbbra is beamma radnxik-e a csoportban. vagy kitépnek. Legutóbb Szorcsili 'Mihályékhoz, a Kossuth tsz Ragjaihoz látogatott él. A beszélgetés során a közös gazdáMcodéts előnyeire terelődött \a iszó, s arm. hogy kormányunk mennyi kedvezménnyel segíti a tsz-eket. így pl. a Kossuth Itsz-nek a különböző engedmények 60.000 forint megtakarítási jelentenék. Ebből a |6’0 ezer forintból a munkaegységei után a Szorcsik-családnak is jut. Mike elvtárs azt is kiszámította, hogy Szorcsik Mihálynak ja háztáji .tehene után elengedett évi 650 liter tejbeadás, szabadpiacon iértékesítve 1950 forint többletjövedelmet jelent. Kevesebb lett az adó és a beadás is. Az ilymódon ’/negtakarított összeget szükségleteik kielégítésére fordíthatják. A vásárlásoknál soka t jelent a 'nagymérvű,árleszállítás. melynek eredményeként a bakancsot. ruhát, kabátot, háztartási cikkeket és egyéb fogyasztási cikkeket már sokkal olcsóbb, leszállított áron vásárolhatják meg. Emellett Mike -elvtárs a Szorcsik-család problémáit is meghallgatta. Szorcsik Mihály elmondta: mivel jó- már idős ember, szeretné, ha ''könnyebb munkám osztanák be a tsz-ben, melyét eredményesebben. nagyobb kedvvel tudna jvégezni. (Miké elvtárs feljegyezte ezt és ígéretet tett, hogy a pártszervezetnék és az intézőbizottságnak ltovábbítja Szorcsik Mihály jogos kérését. Ezután ja negyedik békekölcsön- jegyzés jelentőségéről beszélgettek, s arról, hogy u kölcsön jegy zés hogyan segíti hozzá a falu dolgozóit a további szociális és kulturális felemelkedéshez.