Somogyi Néplap, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-12 / 214. szám

Szombat, 1953 szeptember 12, SOMOGYI NÉPLAP $ Somogyvári Ferenc tanácstag a begyűjtési terv teljesítésére mozgósít Gazdag jövedelem a törökkoppányi Koppányvölaye tsz-ben Somogyvári Ferencet 1950 ok­tóber 22-án az a nagy megtisztel­tetés érte, hogy jó munkája elis- : méréséül a községi tanács tagjává választották Bonnya község dol­gozói. Később a begyűjtési állandó bizottság elnöke lett. Nagy kitüntetés ez Somogy vári Ferenc számára, A múltban aligha kerülhetett dolgozó paraszt a köz­ség vezetéséibe, ha valamilyen mó­don, te is jutott oda, nem sok sza­va volt;, az urak akaratának kel­lett érvényesülnie. A dolgozó pa­rasztoknak nem sok közük volt a közigazgatáshoz, ezért idegen volt nekik a falusi képviselőtestület, a jegyzőség. Csak a felszabadul ás után jöhetett létre iij, népi állam- !gazigatás, olyan, amelyben minden hatalom a dolgozóké. Somogy vári Ferenc 12 hold föl­den, gazdálkodik az apjával. Jó gazda hírében álltak mindenkor a faluban, Igaz, a Somogyvári-csa- lád nem ís sajnálja a munkát a földtől, keményen dolgozik napes­tig ,a család minden tagja. 1945-ig •azonban csak rabjai voltak a föld­nek. A felsz'abaduiás után lettek igazi gazdái a földnek. Jól gazdál­kodnak, pontosan, mindig az elsőit között teljesítik az állam iránti .kötelezettségüket. Ezért is vá­lasztották a község vezetői közé Somogyvári Ferencet a tanácsvá- liasztás alkalmával. Somogyvári Ferenc, amikor a begyűjtési állandó bizottság elnö­ke lett, tudta, hogy nagy munkát vállalt magára, de nem ijedt ffieá a nehézségektől. Lelkesedéssel lá­tott munkához. Az ő vezetésével az öttagú begyűjtési állandó bi­zottság sok segítséget adott a községi tanács munkájához. Az állandó bizottság rendszere­sen megtartja üléseit. Az ülésekre meghívják a terménybe gyűjt őt, a tojás- és isertésfelvásárlót és fel­adattal bízzák meg őket. Az ál­landó bizottság tagjainak munká­járól és a szerzett tapasztalatokról a bizottság elnöke beszámol a vég­rehajtó bizottságnak, amelynek egyben tagja. A begyűjtési állandó bizottság a fcerfviijtés teljesítéséért folyta­tóit fel világosító munkájával együtt harcol a többtermelésért is. A községben minden évben emelked­tek a termésátlagok. Bizonyítja ezt Somogyvári Ferenc példája, skj m’nden évben egyenlő nagy­ságú területen termeit kenyérga­bonái. Az utóbbi éveikben a kö­vetkezeképpen emelkedett gabo­nából a terméshozama: össztermé­se búzából 1951-ben 24 81 mázsa, 1952-ben 26 mázsa, 1953-ban 36.22 mázsa. Az idén a beadásán felül töllb mint 20 mázsa kenyérgaboná­ja maradt saját szükségletére. Az állandó bizottság felkészült az ősziek be takarítására és be­gyűjtésére is. Már megkezdték a burgonya és napraforgó betakarí­tását. Burgonyából a községben 10 százalékon felül teljesítették a begyűjtési tervet. Többen része­sültek a gyorsbeadásért járó má­zsánként! 8 forintos prémiumban. Az állandó bizottság megmagya­rázza a begyűjtés teljesítésével já­ró -kedvezményeket. Pl. azt, hogy a beadáson félüli napraforgóért több étolajat, o 1 a jp ogácsad arát biztosít az állam kedvezményes áron. Nem lesz hiány az őszj ka­pások begyűjtésénél. A jó felvilá­gosító munka nyomán •j dolgozó parasztok a mezőről viszik az állami kötelezettsé­get z begyiijiőkelyre, A beadás pontos teljesítésével há­lálják meg pártunk és kormányunk segítségét. Az állandó bizottság keményen harcol a község elsősé­géért, jó híréért, Somogyvári Fe­renc, az állandó bizottság elnöke odaadó, lelkes munkával mozgó­sítja a község dolgozóit a beadási kötelezettség teljesítésére. Jól halad az Patcisfa község határában egyre élénk ebb az élet. Burgonyával, napraforgóval megrakott -szekereik haladnak/a dülőutakon, A sárguló kukoricatáblák közt fri-ssen fel­szántott földek jelzik, hogy meg­kezdődött az őszi szántás-vetés, betakarítás munkája,' Itt is, ott is vetegépeket huzatnak, egyre nagyobb területen kerül földbe a kenyeret adó mag, Pato.sfán azelőtt nem igen szok­ták szeptember elején vetni. Azt tartották, hogy a korán vetett ga­bona ritka lesz. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban egyre in­kább meggye zték őket ennek az ellenkezőjéről. A múlt év őszén /már a minisztertanács határozata szerint végezték el a vetést, nem is bánták meg. 12—13 mázsás volt /a holdankénti termésátlaguk. Az «évtizedek óta folytatott gazdálko­dási formát megdöntötte az őszi szántás-vetés PaU új, a tudományos gazdál­kodási módszer. Most ezen az őszön is a tavalyi tapasztalatok alapján láttáik hozzá a munkához. A patosfaí Törekvés termelő­csoport már 25 holdon elvetette az őszíárpát, ebből 20 holdat keresztsorosan. Fz az eljárás ebben az évben is meg­hozta a vért eredményt. Három mázsával többet fizetett holdan­ként, mint az egysoros vetés. Az árpavetés mellett nagy lendülettel kezdtek hozzá a rozs, búza tala­jának előkészítéséhez. A 20 hold rozs alá már kész a talaj és -szep­tember 15-én megkezdik a vetést. Búzavetésük 200 hold lesz és igye­keznek ennek a területéről beta­karítani a terményt, A burgonyát eddig 15 holdon szedték fel, még 15 hold van ví-sz- sza. Nagy termésre számítanak burgonyából. A tsz-elnök számí­tása szerint a beadáson, a vetőma­gon és egyéb szükségleten felül >sfa községben mintegy 10 vagon burgonyát ősz- j tanaik -szét á tagak közt. \ Rózsás Gyula, Kovács József, J Hegyi János a tszcs legszorgalma- j sabb tagjai, eddig elért munkaegy­ségük után külön-külön mintegy 40 ' mázsa burgonyára számítanak. ■ Szép termést várnak a tszc-s tag- , jai napraforgóból és kukoricából \ is. A 25 held négyzetesen vetett, kukorica jó termést ígér. A patosfai Törekvés, termelő­csoport ragjai megelégedéssel te­kintenek a jövőbe. Elhatározták, hegy a jövő évben még nagyobb termést takarítanak be. Most ezekben a napokban, amikor a jö­vőévi kenyér biztosításáról van szó, s, tszcs minden egyes tagja kínt szorgoskodik a mezőn, hogy a minisztertanács határoza­tában megjelölt határidőre végez­zenek az őszi szántás-vetési mun­kákká I, ami egyik alapvető felté­tele a jövőévi bő termésnek. A törökkoppányi KoppányvöLgye termelőszövetkezetben gazdag ter­mést takarítanak be az idén. Ä tsz .tagságának egy része már a cukor­répa! szedésével és szállításával fog­lalatoskodik. Több mint 100 mázsát ad holdanként a cukorrépa, de lesz olyan terület,, amelyiken 200 mázsá­nál' is többet ad egy-egy hold. A burgonya 100 mázsán felül fizet holdanként és a kukorica is szép csöveket hozott. ..Akik becsületes, n ‘kivették részüket a munkából a szövetkezet­ben — mondta Halicbaner Ferenc, a növénytermelőbrigád vezetője —, azoknak az idén sokkal nagyobb jö­vedelmük lesz. mint bármikor az el­múlt években.” Ez így is van, hiszen a, zárszám­adáskor egy-egy munkaegységre kenyérgabonából 4.5 kiló. takar­mánygabonából 1.8 kiló, kukoricá­ból 5 kiló, burgonyából 2 kiló,, cu­korból 20 deka jut. De széna és készpénz is jut szépen. Kurdi Fércre mfecdma,arával dol­gozik a tsz-ben. Előleg, ént haza­vitt 9 mázsa búzát és 5 "mázsa ár­pát. A zárszámadáskor 650 mun­kaegységük után közel 30 mázsa búzát. 11.70 q árpát, több mint 35 mázsa kukoricát, 13 mázsa burgo­nyát,, 138 kiló. cukrot és más egye­bet kap. Kurdi Ferenc szívesem dolgozik a szövetkezettem, mert lát­ja, hogy mun iája gazdagon gyü­mölcsözik. A termelőszövetkezetek tagsága a betakarítási munkák mellett igyekszik a jövő. évi jövedelem alapjait is megteremteni. A tsz eszi vetésterve 28.5 hold búza, 85 hold ősziárpa, ugyanennyi tczs és 20 hold eszi takarmánykeverék. Most ezek a'-á készítik elő a talajt, s hamarosan megkezdik az ősziár* ,pa vetését is. Eddig már mintegy 150 holdon készítették Nő a talajt a tsz-ben. Az összes vetési munká­kat traktorvontatású vetőgéppel végzik. Az ő'ziek nagyresztnél al­kalmazzák az eddig már jól bevált ;■ eresztioros vetést. Harcolj arak a tsz tagjai még fo­kozottabb erővel a betakarítási és vetési munkák időbeni elvégzéséért, fl gazdag jövedelemért, a . tsz meg­szilárdításáért. 17 mázsa szénát kapott Gróf Lajos tszcs-tag munkaegységei után Gráf Lajos, a kisberki Győző tszcs egyik legjobb dolgozója fele­ségével együtt eddig 3.90 munka­egységet szerzett. Előlegként 7.30 mázsa búzát, 4 mázsa árpát, 14 mázsa szénát és 448 forint kész­pénzt kapott. Mindez, azonban csak egy része annak, amit majd .a zár­számadáskor kap. Úgy számít, hogy a zárszámadás után 10 mázsa búzáit visz a szabadpiacra, mert a meg­maradt 8 mázsa bőven elég lesa neki és családjának a jövő évi ter­mésig. Az eladott termény árából Kaposváron vásárolják b. a szűk-* séges téli holmikat. A fejési átlag növelésével járulok hozzá a kormányprogramra megvalósításához Képünkön Gróf Lajos mutatja , milyen sok szénáit kapott a cso­portban. Növekvő teljesítmények, csökkenő selejt a Vas- és Fémipari Kombinátban Miért Biem halad az őszi szántás- vetés a Bili ki ősi Kossntli tszcs-ben A mik!ősi Kossuth termelőcso­port vezetőségié és tagsága nem harcol a lehetőségeiknek 'megfele­lően az őszi mezőgazdasági mun­kák elvégzéséért, a jövőévi bő ter­més alapjainak megteremtéséért. Még nem végezték el a tarlóhán­tást és a trágyahoridássai! is le­maradtak. A ve tő szántással úgy­szólván mé|g sehol sincsenek, pe­dig az ősziek alá mintegy 220 hói­don kell előkészíteniük a talajt. Igaz, hegy a csoport 80 hold talaj- előkészítésre szerződést kötött a tahi gépállomással, a gépállomás azonban nem igyekszik a vállalt köteleze'ttségét teljesíteni. Á gépállomás hanyagságára vall az is, hogy már négy napja egy erőgépe ott áll gazdátlanul -a mik- lósi utcán. Ezért súlyos felelősség J terheli .először is a gép felelős ve­zetőjét, de a gépállomás vezető- ! segét is. Az ilyen hanyagság ve- j szélyezteti az őszi munkák időbeni j elvégzését; a gazdátlanul ottha­gyott gépet az ellenség megrongál­hatja. A dolgozó nép vagyonával ilyen felelőtlenül bánni súlyos bűn. A tahi gépállomás vezetősége sürgősen intézkedjék, hogy a Mik­lósiban lévő gépet kijavítsák és a Kossuth termelőcsciportban a ta- iajdőkészít'ési és vetési munkákat meggyorsítsák. A. termelő-csoport vezetősége pedig szervezze meg jobban a munkát. Mozgósítsanak minden erőt, hogy időben földbe kerüljön a mag. Ezzel elősegítik a jövőévi nagyobb jövedelmet, a csoport to­vábbi megszilárdítását. A Kefeanyagkikészítő Vállalat dolgozói a III. negyedévi terv sikeres teljesítéséért küzdenek Nálunk, a répáspusztai Első Öt­éves Terv termelőszövetkezet te­henészetében az élenjáró Zootech­nik aj módszerek alkalmazása nagy­mértékben növelte a tejhoziamot. Tavasszal még csak 6,2 liter volt a fejési átlag, ma pedig 11.5 liter. Ezt az eredményt úgy értem el, hogy fokozatosan rátértem a napi háromszori etetésre, itatásra és fe­jősre. Fejés előtt langyos vízzel íőgymosási, majd tögymasszázst al­kalmazok. A tehenek takarmányo- záöához biztosítottuk ,a zöld futó­szalag-rendszert. Ezzel a módszer­rel értem él a 11.5 literes fejési átlagot, ami majdnem kétszere­se az előbbinek. Érdemes jól dolgozni a tsz-ben, mert munkánk gyümölcsét magunk élvezzük. Én harmadmagamma] a zárszámadásig 1000 munkaegysé­gen felül szerzek. A tsz vezető­sége, szerint a termények árát pénzben számolva, 32 forint jut egy-egy munkaegységre. Eszerint nekünk 32 ezer forint jövedelmünk lesz csak a tsz-böl és emellett a háztáji gazdaságban is szép 'termés ígérkezik. Kenyér- és takarmány- gabonából közel fél vagonnal vi­szek a padlásra. Jut bőven sza­badpiacra is a terményekből. Most pedig az árleszállítással még töb­bet vásárolhatunk. Kiszemel­tem már magamnak Kaposvárott egy öltöny ruhát, egy pár cipőt, meg néhány fehérneműt. Ahogy számoltam, a leszállított árakkal több mint 450 forintot takarítok meg a vásárlásnál. A megtakarított pénzen a húgomnak veszek ruhát meg cipőt. Nincs most már nekünk hiá­nyunk semmiben; érezzük, hogy egyre szépül az életünk. Tudom, hogy az én jó munkám­tól is függ, hegy minél több tej, vaj, sajt jusson a dolgozóknak, ezért igyekszem mért tovább nö­velni , a fejési átlagot. A tehenek részére 1000 köbméter silótakar­mányt készítünk, s ebből 400 Az árleszállítás dolgozó népünk szorgalmas munkájának eredmé­nye. Eredménye annak, hogy üze­meinkben és gyárainkban dolgo­zóink teljesítették, sőt túlteljesí­tették a tervet. Üzemeink dolgozói továbbra is töretlen lendülettel harcolnak a harmadik negyedévi terv teljesítéséért, ezen keresztül ,a. kormányprogramm, a jólét és a fele mellkedés iprogrammjának meg­valósításáért. A Vas- és Fémipari Kombinát augusztus havi tervét 114.6 száza­lékra teljesítette. A selejtet a hó­nap folyamán 8.4 százalékra sike­rült leszorítani. Jelentős ez az eredmény, mert a nyár elején az üzem többször nem teljesítette ter­vét és magas selejtszázalékkal dol­gozott. Hogy ezt az eredményi el­érhették, szükség volt ‘a dolgozók lelkes munkájára. Pató László au­gusztusi tervét 250 százalékra, Maries Gyula 184, Miklós Ferenc 173 százalékra teljesítette. Szép eredménnyel és emellett alacsony selejtszázalékkai dolgo­köbméter zöldsíló lesz. A bőséges, jó takarmány biztosítja a nagyobb tejhozamot. Ezzel pedig hozzájá­rulunk a k ormány pregramm meg­valósításához, jólétünk növelésé­hez. Szöllcsi László, a répáspusztai Első Ötéves Terv tsz tehenésze. zot{ Lovró István formázó. Telje­sítménye 228 százalék, selejtszáza­léka 2.3. Róhrer Jánosnak jó mun­kaszervezéssel 0.56 százalékra si­került a selejtet csökkentenie, s mindemellett 167 százalékos ered­ményt ért el. Dömötörfi Jenő au­gusztusi tervét 186 százalékra tel­jesítette, selejtszázaléka 2.6 volt. Az árleszállítást az üzem dolgo­zói is örömmel fogadták. Válaszul újabb felajánlásokat tettek. Foko­zódott a munkakedv. Miklós Fe­renc esztergályos augusztus havi átlagteljesítménye 173 százalék volt, szeptember első 10 napjában 195 százalékos átlagteljesítményt ért el. Somoigyvári Lajos, Szabó József ,és Gál Sándor szeptember első dekádjáiban sellejtmentesen dolgozott. így vált lehetővé az, hogy az üzem dolgozói az árleszál­lítást követő napokban a selejtet 8.4-ről 4.82 százalékra csökken­tették. Az üzem dolgozóinak to­vábbra is így kell munkájukat vé­gezniük., hogy (eredményeikéi nö- véljék. Augusztus havi tervüket a kéz­műipari részleggel együtt 141.8 százalékra teljesítették. Augusz­tusi vállalásuk a fokozott minőségi munka volt. Betartották adott sza­vukat, az üzem számos dolgozója kifogástalan minőségi munkát vé­gez, mint pl. Lukács Istvánné, akinek teljesítménye 130 százalék. Balpataki Imre sörtefelverő 160 százalékot ért el. Ugyancsak 100 százalékos minőiségi munkát és jó eredményt ér el Bartha József gép-utáni felverő -198, Zamankó Gyuláné jeivényes sztahanovista, lósörényfelverő 167 és Kovács Te­réz lósörényfésűs 128 százalékával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom