Somogyi Néplap, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-02 / 180. szám

SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1953 augusztus 2, A szovjet ^ormány tiltakozása az Egyesült Államok kormányánál Moszkva (TASZSZ). A. A. Gro- miko, a Szovjetunió külügyminiez- tenheiyettese július 3l-én fogadta diaries Bohlen urat, , az Egyesült Államok nagykövetét és a követke­ző tartalmú jegyzéket nyújtotta át neki: ,,A Szovjet Szocialista Köztársa­ságok Szövetségének kormánya szükségesnek tartja közölni az Egyesült Államok kormányával a következőket: Illetékes szovjet szervek ellenőr­zött jelentései szerint ez év július 27-én, moszkvai idő szerint 6.28 órakor négy amerikai vadászgép, amely behatolt a Kínai Népköztár­saság . légiterébe, Huatien város térségében, száztíz kilométerre a kínai—koreai határtól megtámadta és lelőtte az ,,IL—12" szovjet utasszállító repülőgépet, amely a megállapított útvonalon rendszere.« repülését végezte Port Arthurból a Szovjetunióba. A repülőgéppel együtt elpusztult a fedélzeten: lévő 15 utas és a személyzet hat tagja is. A szovjet kormány határozottan tiltakozik az amerikai katonai re­pülőgépeknek a szovjet utasszállító repülőgép ellen a Kínai Népköztár­saság területe felett elkövetett ka­lóztámadása ellen és elvárja, hogy az Egyesült Államok kormánya in­tézkedéseket tesz a támadásban bű­nös személyek szigorú megbünteté­sére és annak megakadályozására, hogy az amerikai katonai parancs­nokság a továbbiakban ilyen bűnös cselekményeiket kövessen el. A szovjet kormány fenntartja magának a jogot, hogy kártérítést követeljen, az Egyesült Államok kormányától az említett 2.1 'szovjet állampolgár és a repülőgép elpusz­tulása miatt." » Charles Bohlen úr közölte, bogy az említett jegyzéket kormá­nya tudomására hózza. I! katonai fegyverszüneti bizottság alá tartozó együttes megfigyelőcsoportoli eziiésére Koszon (Uj Kína). A fegyver­szüneti egyezmény rendelkezései értelmében minden együttes meg­figyelőcsoport négy—Ihat tagból áll. E szám felét a koreai—kínai fél másik felét pedig az ENSZ haderejének parancsnoksága ne­vezi, ki. Az együttes megtfigyelő- cscportokban részvevő koreai—kí­nai képviselőket Kim ír Szén marsall, a koreai népi hadsereg főparancsnoka és Peng j'eh-buat tábornok nevezte ki. A , fegyverszüneti egyezmény megfelelő rendelkezései kimondják: Az együttes megfigyelőcsoportok feladata, hogy támogassák a kato­nai fegyverszüneti bizottságot a je­len fegyverszüneti egyezménynek a demiiitarizált övezetre és a Harr folyó torkolatvidékére vonatkozó rendelkezései végrehajtásának. el­lenőrzésében. A katonai fegyverszü­neti bizottság, vagy bármilyen fél­nek. bizottságban hely elfoglaló rangidős tagja jogosult együttes megfigyelőcsoportok' Jóküidésére, hogy azok megvizsgálják a fegy­verszüneti egyezmény megszegé­seit, Az együttes megfigyelőcsopor­tokuak időről-időre jelentést kell tenniük a katonai fegyverszüneti bizottságnak és ezenkívül külön is jelentéseket kell beterjeszteniük, amikor ezt szükségesnek vélik, vagy a bizottság erre igényt, tart. A fegyverszünet első időszakában az együttes megfigyelőcso-portok kon­krét feladata az. hogy ellenőrizzék a katonai demarkációs vonal, va­lamint a demiiitarizált övezet északi ée déli határvonalának meg­jelölését. továbbá az összes fegyve­res erők, felszerelés és hadianyag kivonását a demiiitarizált övezet­ből, továbbá a veezélyeztető tár­gyak és berendezések eltávolítását, hogy demiiitarizált övezet jöhessen létre, amely mint a szembenálló feleik közötti ütközőövezet, megaka­dályozza az ellenségeskedések ki- újulásához vezető incidensek elő­fordulását. A két fél elvben megállapodott, hogy a demiiitarizált övezetet a 'Han-folyó torkolatvidékével együtt tíz részre osztja. Minden ilyen 20—30 kilométer szélességű terű létén a tíz együttes megfigyelőcso­port-egyike gyakorol felügyeletet. A IV. VIT hírei BUKAREST Pénteken este megérkezett Buka­restbe a szovjet ifjúság 574 tagú kül­döttsége. A küldöttséget Baneasa ál­lomáson a román főváros fiataljai­nak ezrei fogadták. Köztük van a moszkvai diákok 74 tagú «Csajkov­szkij» szimfonikus zenekara Anoszov professzor vezetésével, a moszkvai diákok Vlagyiszlav Szokolov-vezette 50 tagú énekkara, az omszki szibé­riai népi énekkar, a grúz népi tánc- együttes Iliko Suhisvili és Nino Ro- misvili. a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság Sztálin-díjas népművé­szei vezetésével, a Moldvai Szovjet Szocialista Köztársaság ének-- és táncegyüttese, a kievi opera együt­tese, valamint sok képzőművész. BERLIN Friedrich Ebert, Nagy-Berlin fő­polgármestere a IV. VIT nemzetközi előkészítő bizottságának meghívásá­ra Bukarestbe utazott, hogy vendég­ként részt vegyen a békeszerető if­júság világtalálkozóján. BUKAREST A VIT-re érkező külföldi fiatalok közül alig akad olyan, aki ne sze­retné emlékül magával vinni más országok fiataljainak jelvényeit. A VIT rendező bizottsága erre is gon­dolt. Ezért a Sztálin-parkban külön jelvenycserélő-sarkot rendeznek be. A bélyeggyűjtőkre is gondolnak. Augusztus 7-én reggel nyílik majd meg a VIT bélyeggyüjtő-sarka. A világ minden tájáról összesereglett ifjú bélyeggyűjtőknek itt lehetőségük nyílik majd a közvetlen cserére. KATONAI PAKTUM ANGLIA ÉS LIBIA KÖZÖTT London (MTI). Selwyn Lloyd ál- lahiminiszter az alsóházban bejelen­tette, hogy szövetségi szerződés jött A szerződést szerdán írták alá Bengáziában. Cameron Nichelson tábornok, a létre Anglia és Libia között. A mi- I középkeleti brit szárazföldi erők fő­niszler szavai szerint «a szerződés módot nyújt Líbiának arra, hogy ka­tonai berendezéseket bocsásson Ang­iié' rendelkezésére, ennek fejében Anglia pénzügyi segélyt nyújt Líbiá­nak». parancsnoka pénteken repülőgépen Líbiába utazott. Az «AFP» kairói jelentése szerint az angol tábornok megbeszéléseket folytat majd az aa- gol-libiai szerződés katonai záradé­kainak alkalmazásáról. ,< Megalakult az indonéziai kormány Dzsakarta (TASZSZ). Július 30-án, csaknem két hónapon át tartó kormányválság után, Ali Szasztroamidzso jónak, Indonézia volt washingtoni, mexico-cityi és ottawai nagykövetének vezetésével megalakult az új indonéziai kor­mány. A kormány a nemzeti párt es másodrendű politikai pártok kép­viselőiből áll. A massziumi párt, az ország legnagyobb politikai pártja és a baloldali pártok nem képviseltetik magukat a kormány­ban. Jolioí-Curie nyilatkozata Párizs (MTI). Frédéric Joliot-Cu- rie, a Béke-Világtanács elnöke a koreai fegyverszünet, megkötése al­kalmából nyilatkozatot tett. A koreai fegyverszünet aláírása rá­mondotta a többi között — amelynek útjába annyi nehézséget, gördítettek, még nyilvánvalóbbá teszi, hogy tár­gyalások és meggyőzés útján békésen rendezni lehet a folyamatban lévő többi konfliktust és viszályt is. Két­ségtelen, hogy a közvélemény nyo­mása most még fokozottabb erővel nyilvánul majd meg a többi problé­ma rendezése, így például a vietna­mi háború megszüntetése érdekében. Rendkívül fontos, hog3T mindenütt folytatódjanak az erőfeszítések a tárgyalások siettetésére, hogy meg­hiúsítsák azokat a mesterkedéseket, amelyek a tárgyalások késleltetésé­re, vagy azok eredményességének megakadályozására irányúinak. Ez a jelentősége annak a mozgalomnak, amelyet a Béke-Világtanács felhívá­sa indított el. A mozgalom célja az — mondotta végül Joliot-Curie, — hogy igazi eny­hülés álljon be a nemzetközi hely­zetben. A koreai fegyverszünet, valamint az a tény, hogy egyes kormányok már elismerték a legmagasabb szín­vonalú négyhatalmi találkozó lehe­tőségét, azt mutatják, hogy ez a cél immár a népek számára elérhető tá­volságban van. Megjelent «A békéért harcol és győz Vietnam» című külpolitikai füzet Az Országos Béketanács «Mi van a nagyvilágban» című sorozatában megjelent Földes Péter: «A békéért harcol és győz Vietnam»- című kül­politikai füzet. Eleven színekkel mu­tatja be a hős vietnami nép szabad­ságküzdelmét 1945-től napjainkig. A füzetet képek illusztrálják. Az új külpolitikai, füzet közelebb hozza a magyar néphez a vietnami eseménye­ket. megmutatja a franci® gyarmato« sítók feneketlen aljasságát és a vietnami népi felszabadító hadsereg harcosainak .hősiességét, nagyszerű győzelmeit. ISO) A Szovjetunió Kommunista Pártja fennállásának ötvenedik évfordulója A Szovjetunió Kommunista Pártja fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot intézett a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bi­zottságához a Csehszlovák Kom­munista Párt Központi Bizottsága a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága, Belgium Kommunista Pártja Központi Bizottsága, Nagy-Britannía Kom­munista Pártja, az Olasz Kom­munista Párt Központi Vezetősége, A Szovjetunió Kommunista Pártja fennállásának ötvenedik évfordulójával kapcsolatban a Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága számos üdvözletét kapott. Üdvözletét küldte a Román Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizott­sága, a Finn Kommunista Párt Központi Bizottsága. SZÍNÉSZEK A 1 Moszkva (TASZSZ). Háromszáz színház színészei látogatják ezen a nyáron a Szovjetunió kolhozait és szovhozait. Megismertetik a kolhozistákkal a legjobb orosz és külföldi klassziku­KOLHOZOKBAN sok és a kiváló szovjet szerzők mű­veit. A szinielőadások után az j együttesek tagjai segítséget gyúj ­tanak a kolhozok kulturcsoportjai- 1 nak munkájában is. A Szovjetunió főiske Moszkva (TASZSZ). A „TASZSZ" levelezője beszélgetett Vjacseszlav Jeljutyin professzorral, aki el­mondotta, hogy a szovjet hatalom fennállása óta még soha ennyi Iái az új tanév előtt diákot nem vettek fel az egyete­mekre és főiskolákra, mint ebben az évben. Több mint négyszázezer ifjú és leány lépi' át ez év őszén először az egyetemek kapuját. EGYRE ( A JUGOSZLÁV FŐISKOI Szófia. (BTA) A „Politika’1 című jugoszláv lap írja, hogy a szkopljeí pedagógiai főiskolán állandóan csökken a hallgatók száma. Az idei tanévben voltak olyan csoportok a főiskolán, amelynek mindössze négy tagja volt. Más csoportoknál CSÖKKEN .AI HALLGATÓK SZÁMA is előfordult, hogy mindössze két hallgató vett részt az előadásokon. Erre való tekintettel a macedóniai kulturális és közoktatásügyi ta­nács -határozatot hozott a tíz hall» gatónál kevesebbet számláló cso­portok feloszlatására. A Szovjetunióban járva a kapitalista propaganda Lara hol Moszkva (TASZSZ). A Szovjet írók Szövetségének meghívására a Szovjetunióban tartózkodik Lara, az ismert bolíviai író: Lara Moszk­ván kívül Leningrádban, Sztálin­grádban és Grúziában is járt. A Szovjetunióban nyert benyomásai­ról nyilatkozatot adott a „TASZSZ ‘ levelezőjének. — Régebben nem tudtam, hogy szertefoszlottak előttem hazugságai — mondotta iviai író hogyan él a szovjet nép «— mon­dotta. — Ezért minden nap és min» den óra, amelyet a Szovjetunióban töltök, egyre inkább meggyőz a szovjet nép szép életéről. Minél jobban, megismerem életét, annál inkább lelkesedek érte és annál inkább szertefoszlanák a kapita­lista propaganda hazugságai. A görög nem engedte Szófia (MTI)-. A «Hellas- Press» je­lenti, hogy a VIT görögországi elő­készítő bizottsága táviratot intézett a VIT előkészítő bizottsághoz. Táv­iratában a többi között ezeket írja: Lehetetlenné vált számunkra, hogy részt vegyünk a IV. VIT-en, mert a ifjúságot c el a VIT-re görög kormány megtagadta az útle­velek kiadását. A görög ifjúság ne vében baráti, békeszerető üdvözletünket küldjük a VIT-nek, az egész világ ifjúságának, és sok sikert kívánunk munkájuk­hoz. A magyar vasutasok íídvüzl A Szovjetunióban augusztus 2-án, vasárnap ünnepük a vasuta­sok napját. Ebből az alkalomból szombaton este a magyar vasutas dolgozók nevében Békés János me­netirányító a rádión át üdvözölte az élenjáró szovjet vasutasokat. A józsefvárosi állomás két élen­járó dolgozója-, Aszódi József, szta­ele a szovjet vasutasoknak hanovista kocsimester és Temes­vári Henrik sztahanovista forgalmi szolgálattevő a szovjet vasutasnap alkalmából levelet küldtek Arhi­pov és Lucskov elvtársaknak, akiknek élenjáró- siktoíjatási mód­szerét már sikerrel alkalmazzák a magyar vasutasok is-. NEMZETKÖZI SZEMLE-------,------___________4*______ D e Giisperi bukása megmutatja a klerikális kormány népellejies hábo­rús nyomorpolítikájának csődjét, ugyanakkor azt az igazságot, hogy a nép akaratával szemben hosszabb ideig kormányozni nem lehet. De Gasperi megpróbálta, hogy a július 7-i választásokon megnyilvánult nép­akaratot semmibevéve ugyanott foly­tassa, ahol abbahagyta. Nem akart tudomást venni arról, hogy a válasz­tásokon balratolódás következett be és <5 .(Obbfcíé lépett, tovább a ka- taszírófapoiitika lejtőjén. De Gas­peri nyolcadik kormányának már csak ezért is buknia kellett. Az olasz parlament De Gasperi keresztény- ceinokrata kabinetjétől minden be­mutatkozáskor megtagadta a bizal­mat. Minden manővert megpróbált, hogy hatalmon maradhasson. A kis «középpártokat» előbb megfenyeget­te* : majd igyekezett megvásárolni őket. azután Sár agat útján Nenni Pártja felé kezdett szirén-dalba, majd amikor megkapta a szocialis­ták csattanós elutasító válaszát, nyíl­ttól folytatta eddigi «bizalmas». al­kudozásait az újfasisztákkal és a monarchic iákkal. Trükkjei sorra csü­törtököt mondtak: egykori koalíciós társai, a köztársaságiak és liberális­pártiak — éppen súlyos választási vereségükből okulva *— nem akarták ismét kompromittálni magukat. Ugyanakkor arra számítottak, hogy ha tartózkodnak a szavazástól, egy következő «menetben» zsírosabb kon­cot zsarolhatnak ki a keresztény-de­mokratákból. Hasonló számítás ve­zette a monarchistákat is, akik már- már hajlandók voltak — persze né­hány jól kifizetődő miniszteri tárca ellenében — De Gasperi mellé állni, de Covlli, a párt titkára végül is meggyőzte a monarchista képviselő­kéi arról, hogy De Gasperi köztársa­sági kormányának még nagyobb árát kell fizetnie a királypárti bizalmi- voksokért. Amit nem ért el De Gas­peri klikkje a hírhedt csaló .választó­jogi törvény segítségével, azt nem tudta elérni parlamenti alkudozások­kal sem. A kommunista képviselők megmondták: az olyan kormánynak, amely egyetlen ígéretét sem váltja be, amely csalással, látszat-intézke­désekkel akar port hinteni a válasz­tópolgárok millióinak széniébe, buk­nia kell. Ez látszatra talán apróság­nak tűnik, mégis milyen jellemző a k’erikáüs kormánynak népellenessé- gét palástoló látszat-intézkedései tv az az eset. hogyan «oldotta meg» a* keresztény-demokrata városvezető- j ség például a római barlanglakások ; problémáját. Két kilométerre Róma i központjától, a carioli luxusnegyed í határában ezrével élnek az emberek földbevájt üregekben. A Tiőurtiho- negyedben a hivatalos statisztika szerint: 23! ezer ember tengődik lá- dahnlladékokból, bádogdarabokból összetákolt kunyhókban. A kormány megígérte* hogy vál­toztat ezen a helyzeten* S valóban nem lehet azt mondani, hogy De- Gasperi Rómája nem tesz semmit a szerencsétlen barlanglakok érdeké­ben. A polgármester rendelkezésére minden viskón és barlangon — ház­számot helyeztek el. így «megoldó­dott» a kínos probléma: a Barlangok immár «lakásokként» kerültek a statisztikába... Az olasz dolgozók azonban más­kép akarják javítani a statisztikát. Azt követelték, hogy a; háborús épít­kezések helyett gyárakra és iskolák­ra. rakásokra és kórházakra köitsék a sokmillió adó-lirút — azt követelik, hogy juttassák valóban építő mun­kához a munkanélküliek százezreit. Ae oíasz kormányválság hátteré­ben a tömegnyomor rettentő képe sötét!ik. Az a jelentés, amelyet a na­pokban tett közzé az úgynevezett VígoreHi-bizorlIsctg- (Vigorelli szociál­demokrata kéisvfeel'ő elnökleMveí ki­! küldött parlamenti vizsgálóbizottság), ] ;némi fényt vet erre a képre. Olasz»; ! országban 232 ezer család, vagyis- az I I olasz családok 2 százaléka pincékben, barakokban, padlásszoBákban lakik. ÍAz olaszok 7.5= százaléka, 896 ezer család az év egyetlen napján sem fogyaszt sem húst. sem cukrot. Ma­iéra. megyében: mindössze' egyetlen, 130 ágyas kórház van 180 ezer lakos számára. Caltanisettéban a mezőgaz­dasági munkáscsaládbk ezer csecse­mője közül több mint 100 meghalt. Az 1,100.000 lakosú. Nápolyban csak •a lakosság 28 százalékának van mun­kája A buEzsoá képviselők jelenté­se «rámutat» erre,, amit nem tehet letagadni — dfe rím javasol semmit a nyomor megszüntetésére. Nem is javasolhat — ehhez meg kellene vál­toztatni az uralkodó klikk népelle- .nes politikáját, meg kellene tagadni az «atlanti» politikát, amely a jelen­legi katasztrofális helyzetbe ctöntöt- 'íe Olaszországot. A hazaáruló politika elvetését kö­vetelték azok a népi tüntetések, . ’.melyek országszerte lezajlottak De ,Gasperi bukás» után. A béke és a, társadalmi' ix«fadák kormányát köve- toli az olasz: nép, olyan kormányt, amely — mint Togliatti elvtárs mon­dotta- a káfctársasági elnökkel folyta­tott megbeszélése után:: — «tekintet- 'beveszí, % néptömegek akaratát, tö­I rekvéseit, követeléseit, még ha a ! néptömegek a baloldal, vagy a szél- ! sőbaloldal köré csoportosulnak is». ‘ De GaspeEi bukás* az amerikai la» 1 Rajok politikájának kudarcát is je­lenti. Az olasz félhivatalos hírügy­nökség; azt jelentette Washingtonból, hogy «az amerikai kormánykörökben a De Gasperf-Rormány bukása saj­nálkozást és bosszúságot keltett». A «Le Monde» cím» francia lap arra is rámutatott, hogy «nemcsak Wash ­ingtonban. hanem Bonnban is nagy a nyugtalanság». «Mindenesetre — folytatja a francia lap —r kétségte­lennek látszik, hogy el kell halász­tam a Badén-Badenben augusztus 7- re kitűzött értekeztetek amelyen az. európai hadseregről szóló egyez­ményt aláíró hat ország képviselőt vettek volna részt az olasz miniszter- elnök elnökletével»* A «Le Monde» .kertelés nélkül megállapítja, hogy De Gasperi bukása nem pusztán olasz belügy, hanem a nyngateurőpaí amerikai politika kudarcának meg­nyilvánulása is. Mint a iap írja, az olasz kormány bukásával az «európai hadsereg-» tervét is súlyos csapás érté. Kétségtelen, hogy De Gasperi bu- , kásával az amerikai politika egyik i legfontosabb mtrépai sgynötoéí veaa- - tette- -él.

Next

/
Oldalképek
Tartalom