Somogyi Néplap, 1953. július (10. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-15 / 164. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1953. július 15. Összehívták a Szovjetunió Legfelső Tanácsának 5. ülésszakát Moszkva. (TASZSZ.) A Szovjet­unió Legfelső Tanácsának Elnöksé­ge az alábbi törvényerejű rendele­tét adta ki a Szovjetunió Legfelső Tanácsának összehívásáról; A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak Elnöksége 1953. július 28-ra, Moszkva városába összehívja a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelső Tanácsának 5. ülésszakát. K. Vorosüov. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségé­nek elnöke, N. Pegov, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El- nökségének titkára. Ilii visszhangok az SZKP Központi Bizottsága teljes üléséi A kínai sajtó nagy figyelmet szentel Berija bűnös párt- és álltam ellenes tevékenysége leleplezésé­nek. A lapok rámutatnak; ez a lelep­lezés a szovjet állam erejének és ártalmának további szilárdításért; szolgálja. A ..Zeenminzsibao" július 12-i ,,A Szovjetunió Kommunista Párt­ja egységének megszilárdítása az egész világ: dolgozóinak érdekeit szolgálja” című vezércikkében rá­mutatott, hogy Berija bűncselek­ményeinek leleplezése és az SZKP Központi Bizottságának határozata, amely Beriját kizárja a pártból, továbbá a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének határozata, amely Beriját leváltja tisztségei­ből és bíróság elé állítja —• nagy győzelem az SZKP sorainak továb­bi szilárdításáért és egységéért ví­vott harcban, nagy győzelem, az egész világ dolgozói számára, mert az SZKP állandó erősítése megfe­lel a világ dolgozói létfontosságú érdekeinek. * * * A j.Trybuna Ludu“, a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi lapja vezércikkben foglalkozott a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának teljes 'ülé­sével „A szovjet nép és pártja tör­hetetlen ereje1’ címmel. A lap megállapítja, hogy a Szov­jetunió Kommunista Pártja most is. éppúgy, mint ötven éven ke­resztül, mindig bebizonyította tör­hetetlen ideológiai erejét, edzettsé­gét és legyőzhetetlen, harcban ki­próbált sorainak szilárdságát. Berija. a nép ellensége által a külföldi tőke érdekében elkövetett, a szovjet állam felforgatására irá­nyuló bűnös pártellenes és áUam­ellenes diverzió leleplezése és ártal­matlanná tétele hatalmas csapás a reakciós imperialista erőkre, bizo­nyítéka a párt sorai megbonthatat­lan egységének és a néppel való kapcsolata szilárdságának. Berija — aki állhatatosan ét? al jasul elleplezte igazi arcát; a pái’t és a szovjet nép dühödt ellensé­gének arcát — leleplezése és ár­talmatlanná tétele nem véletlenül történt most. Berija bűnös tevé­kenységének aktivizálódása az im­perializmus reakcióé erői diverziós cselekményének általános fokozódá­sával áll kapcsolatban. Berija bű­nös tevékenységének felszámolását, a párt- és államellenes öeszeeskü- vés leleplezését a nagy Szovjetor­szág valamennyi pártszervezete—é3 egész társadalma egységes lelkese­déssel fogadta. Ez újból azt bizonyítja, hogy az imperial isták különböző szovjet el­lenes tervei elkerülhetetlenül szét­zúzódnak a kommunista párt ren­díthetetlen egységén éö tömörsé­gén, a párt erején, az állam tömör Megyénk dolgozói felháborodással ítélik el Berija árulását A Kaposvári Utfenntartó Vállalat dolgozói hétfőn röpgyűlést tartottak, amelyen Tóth György párttitkár elv­társ beszámolt Berijának, a Szovjet­unió volt belügyminiszterének párt­ós államellenes bűncselekményéről Tóth György elvtárs beszédében el­mondotta, hogy Berija aljas munká­jával igyekezett aláásni a Szovjet­unió, a népi demokratikus országok eddigi eredményeit és az imperialis­tákkal karöltve igyekezett terveit megvalósítani. Az Utfenntartó Vállalat dolgozói a legmélyebb felháborodással ítélték el Berija aljas árulását, s megfogadták, hogy ezentúl még éberebben és még jobb munkával harcolnak pártunk célkitűzéseinek megvalósításáért. A dolgozók felszólalásaikban arról beszéltek, hogy Berija leleplezésében a Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak hatalmas erejét látják, s1 Berija esete intő példa a mi számunkra is, hogy az ellenség nem riad vissza semmitől. * * A Siófoki Asványolajvezeték Vál­lalat dolgozói a július 13-án meg­tartott röpgyűlésen mély felháborodá­sukat juttatták kifejezésre, amikor értesültek Berija párt- és államelle- nes bűncselekményéről. A Szovjet­unió Kommunista Pártjának határo­zatát, amellyel Beriját kizárja a párt soraiból, helyesléssel fogadták. Magyar-Szovjet Olaj. R. P. Ásványolajvez. V. dolgozói, Siófok. Kis hírek a nagyvilághói BERLIN szilérd só trón és a szovjet népek í Adenauer nemrégiben látogatást szilárdságán es a szovjet nepes \tett a werlj brit katonai fogházban Meyer és Falkenhorst volt náci fá­testvérisegén. Lengyel Egyesült Munkáspár­tunk az egész világ kommunista és bcrnokoknál és megígérte a háborús bűnösöknek, hogy közbenjár szaba­munkáspártjaival együtt testvéri í donbocsátásuk érdekében, szolidaritását fejezi ki az SZKP] A hamburgi rádió hétfőn jelentet- Központi Bizottságával megelpge-1 *-e> hogy a brit megszálló hatóságok déssel köszönti azt a tényt, hogy»kegyelmi úton szabadonbocsátották a RerNának ennek az árulónak, éslwerli fogházból Nikolaus von Fal- Berfianak,^ ennek az _aruionak kenhorst volt náci tábornokot, akit renegátnak, a nép ellenségének bű nős diverzióját időben leleplezték és ártalmatlanná tették. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága teljes ülésének Berija, a párt ée a szov­jet nép ellensége párt- és államéi lenes cselekményeiről szóló íhatá rozatát kommentálják a többi len gyei lapok is. Milyen lesz a IV. Világifjúsági Találkozó? A VIT nemzetközi előkészítő bi­zottsága kidolgozta már a IV. VIT Programm j át. Augusztus 2-án déután az «Au­gusztus 23» stadionban 80 ezer fia­tal — köztük 25 ezer külföldi küldött jelenlétében kezdődnek meg az ün­nepségek. Másnap, augusztus 3-án megnyit­ják a Demokratikus Ifjúsági Világ­szövetség és a Nemzetközi Diákszö­vetség kiállítását, valamint az egyes nemzetek dokumentációs kiállításait s megkezdődnek a VIT művészeti versenyei. Augusztus 4-én kezdődnek meg a sporttalálkozók küzdelmei. Csaknem valamennyi sportágban összemérik erejüket a fiatal sportolók, hogy a sport terén is megerősítsék a világ ifjúságának széttéphetetlen barátsá­gát. Augusztus 5-én rendezik meg a DÍVSZ napját. A delegátusok gyű­léseken beszélik meg a békeharcos ifjúság nagy nemzetközi szervezeté­nek munkáját. Augusztus 6-án a fiatalok hatal­mas tüntetéseket, tömeggyűléseket tartanak, s ezeken az öthatalmi bé­keegyezmény megkötését, a most fo­lyó háborúk azonnali beszüntetését követelik. Augusztus 7-én rendezik meg a «Fiatal lányok napjá»-t, ezen a na­pon számos nőgyűlést rendeznek s a nemzetközi nőmozgalom több kiváló vezetője tart majd előadást a rész­vevő fiatal lányoknak. Augusztus 9-én kerül sor a «Ro­mán ifjúság napja» megünneplésére. Ezt követi 10-én a főiskolások napja, majd 11-én rendezik meg a VIT kar­neválját. Álarcosbálok, tréfás műso­rok, vidám versenyek, népünnepé­lyek szórakoztatják majd ezen a na­pon a fiatalokat. Augusztus 12-én az ifjúság jogai­nak kivívásáért tüntetnek majd a részvevő fiatalok. Számos előadást tartanak arról, hogy fosztják meg az ifjúságot jogaitól a tőkés országok ban, a gyarmatokon. Beszámolnak arról, hogyan él a Szovjetunió, a Kí­nai Népköztársaság, a népi demokrá ciák felszabadult ifjúsága. Ezen a napon kerül sor a VIT művészeti versenyeinek záróünnepségére és a győztesek megjutalmazására is. Augusztus 13-án a szolidaritás napja lesz a gyarmati népekkel és a szabadságukért, függetlenségükért küzdő országokkal. A következő na­pon a fiatal munkások találkozóira kerül sor. Este a VIT művészeti versenyeinek díjnyertesei tartanak ünnepi előadást. A IV. Világifjúsági Találkozó ün­nepségei augusztus 16-án érnek vé­get. KÖNYVISMERTETÉS Lenin Müvei 32. kötete A kötet V. I. Lenin 1920 de­cember végétől 1921 augusztus kö­zepéig áirt műveit tartalmazza. Ebben a kötetben szerepelnek Le­ninnek a szakszervezeti vitával ■kapcsolatiban mondott beszédei, a X. pártkongresszuson mondott be­szédei, a pártegységért és a mun­kás-paraszt szövetség megszilárdi- tásáért vívott harcának e fontos dokumentumai, — a termény-adóra vonatkozó írásai, melyek / az új gazdasági politika elméleti indoko­lását tartalmazzák, — továbbá a Komintern II. kongresszusán mondott beszédei. Luigi Longo: Az olasz nép harca a felszabadulásért Az Olasz Kommunista Párt egyik vezetője könyvében megírja, ho­gyan kezdett forrni az olasz nép elégedetlensége és lefojtott ereje a fasizmussal, a hitlerista megszál­lókkal és az olasz fasiszta kiszolgá­lókkal szemben. A könyvből megis­merjük az olasz partizánmozgal­mat, annak kezdeti nehézségeit, a nép nagyszerű hőseit, az olasz néP izzó gyűlöletét a hitlerista és olasz fasisztákkal szemben és azt, hogy a kommunistáik vezetésével, ho­gyan aratnak (győzelmet a nép! egy brit hadbíróság 1946-ban az em­beriség elleni súlyos bűncselekmé­nyei miatt halálra ítélt. Az ítéletet később 20 évi fegyházra mérsékel­ték. Falkénhorst a második világhá­ború idején a hitleri megszállás alá került Norvégia katonai parancsnoka volt, s kezéhez többezer norvég ha­zafi vére tapad. Falkenhorstot an­nakidején mindenütt csak «Norvégia hóhérának» nevezték. NEW YORK William Douglas, az Egyesült Ál­lamok legfelső bíróságának egyik tag­ja az amerikai külpolitikával kap­csolatban kijelentette, az amerikai tekintély külföldi csökkenésének egyik oka az hogy gyakorlatilag mindenki* - kséggel vádolnak, aki bú. ^részeli az amerikai külpolitikát. PHENJAN Mi' t a Koreai Központi Távirati Irc jelenti, az amerikaiak heves be /atámadást intéztek Kimcsak vé térségének és az Eszak-Ham- g artományban lévő Oran megyé­r . lakott helységei ellen. E hely- ,gel et amerikai hadihajók is gyű :ták a tenger felől. Példát mutatnak a kommunisták a somogyiarnóeai állami gazdaságban A somogytarnócai állami gazda­ságban szép eredményeket érnek el a termelés fokozásáért vívott harcban. A gazdaságban szilárdult a munkafegyelem és javult a dol­gozók munkához való viszonya. Ez csakhamar éreztette hatását a gazdaság termelési eredményei­ben is. A gazdaság a növényápo­lási munkákban élenjár, határ­időre befejezték a cukor- és ta­karmányrépa egyelését, második, illetve harmadik kapálását. A ku­korica egyelését és harmadik ka­pálását, valamint a burgonya ka­pálását és töltögetését is időben elvégezték. A gazdaság az aratás és cséplés előkészítésében is kiváló eredményt ért el, gondosan leija­vított gépek és jól szervezett ara­tóbrigádok várták az aratás meg­kezdését. A dolgozók az árpa ara­tásával és cséplésével már teljes egészében végeztek. Most a ke­nyérgabonát aratják. Az aratás­ban különösen növelte az eredmé­nyeket a gépi erő jó és észszerű kihasználása. A jó munka jutal­mául a gazdaság a DéTdunántűli Irányító Igazgatóság egyik élen­járó állami gazdasága lett. Ehhez a győzelemhez' az ered­ményes gazdasági vezetés mellett az üzemi pártszervezet jó munká­ja segítette hozzá a gazdaságot. A pártszervezet vezetői jól mozgósít­ják a gazdaság kommunistáit és pártonkívüli dolgozóit az időszevű feladatokra. A termelésért folyó harc élvonalában mindenütt a kommunisták haladnak. Ez ter­mészetesen ösztönző hatással van a pártonkívüli dolgozókra is, akik felsorakoznak a mindennapi fel­adatok teljesítéséért folytatott harcban a kommunisták mögé. A kommunista helytállásnak szép példáival találkoztunk. Pél­dául Szabadi Gyula elvtárs trak­torista május 1-re éves tervét be­fejezte. Ugyanekkor munkatársait példamutatása mellett jó felvilá­gosító munkával ösztönözte a ma­gasabb eredmények elérésére. Bó- dis János elvtárs a fogatos-brigád- ban végzett kiváló munkát. Bódis elvtárs a fogatos-brigád motorja, példás munkájával és helytállásá­val a gazdaság legjobb dolgozói közé küzdötte fel magát. Jól dolgoznak a pártcsoportok is. A pártcsoportok üzemegységen­ként és brigádonként vannak megszervezve. Működésük terüle­tén befolyást gyakorolnak a mun­ka menetére, mozgósítják az erő­ket jobb munkára és a termelést gátló tényezők kiküszöbölésére. Különösen jó munkát végez Szili István pártcsoportbizalmi elvtárs és pártcsoportjának tagjai. A pártcsoportokból nőnek ki a termelés élharcosai, mint Göcseji Irén és Horváth József elvtársak. Göcseji elvtársnőből kiváló irányí­tó és vezető lett, Horváth elvtárs pedig a traktorosok büszkesége. A pártszervezet vezetősége az eredményeket nem tudta volna el­érni, ha . nem lett volna szorosan összeforrva a dolgozókkal, ha nem a dolgozókkal együtt harcolt vol­na a feladatokért. A kommunisták felvilágosító, nevelő munkát végeznek a párton- kívü.i dolgozók között, ez egyik igen fontos tényezője a párt és a tömegek közti kapcsolat megszi­lárdításának. Jó felvilágosító mun­kával tudták elérni azt, hogy a dolgozók megértették és tettekkel támogatják pártunk és kormány­zatunk politikáját. A pártszerve­zet jó kapcsolata a tömegekkel, különösképpen kifejezésre jut a tagjelöltfelvételen kérésziül, ami­kor a legjobbakat pártunk tag je­löl tjei sorába felveszik. Az elmúlt hónapban több. munkában élen­járó becsületes dolgozót vettek fel tagjelöltnek. Például Horváth Istvánt, aki mind a termelőmun­kában, mind a társadalmi munká­ban élenjár. A pártszervezet vezetőségének továbbra is állandóan aktivizálnia kell a pártszervezet tagjait és minden kommunistát be kell von­ni a pártmunkába. Számolják fel azt a nézetet, — ami még egyes elvtársaknál megtalálható hogy „aktívan résztveszek a pértgyűlésen, a pártcsoportérte- kezleten és ezzel eleget teszek feladatomnak.” Ez helytelen né­zet, a legsürgősebben meg kell szüntetni. Adjanak valamennyi párttagnak pártmegbizatást és segítsék, ellenőrizzék annak végre­hajtását. így az elkövetkezendő időben a pártszervezet még jobb munkát tud kifejteni és még jobb eredményeket tud elérni mind a pártépítés, mind a termelő mun­ka terén. ■ Az Apáczai Csere János pedagógiai főiskolán egy hete folynak a felvételi vizsgák A szépen berendezett ,klubhelyi­ségben az „öreg“ diákok fogadják jövendőbeli társaikat. A felvételi bizottságok előtt eddig 402 en je­lenitek meg az ország minden ré­széből. Eugene Dennis: Eszméket nem lehet bebörtönözni Az) Egyesült, Államok Kommu­nista Pártja bebörtönzött (főtitká­rának beszédei most kerülnek első ízben a magyar dolgozók kezébe. Ez a kötet azokat a beszédeket tar­talmazza. amelyekben Dennis elv- társ leleplezi az. amerikai nép előtt az Egyesült Államok kormá­nyának háborús külpolitikáját és fasizáló belpolitikáját. Franciaország a burzsoá válság időszakát éli A belső ellentétek annyira elha- talm sodtak, az érdes felület oly nagy mértékben megnövekedett, hogy az utóbbi másfél hónap alatt már lényeges kormányválságban csúc: isodott ki. Rövid idő alatt hét mini cterelnökjelölt tűnt fel, hogy ismé elvesszen a politikai zűrzavar­ban, níg végül Laniel gyáros nyer­te eí a miniszterelnöki széket. Felmerül a kérdés; nyujt-e az új kormány biztosítékot arra, hogy kivezeti az országot a fennálló zűrzavarból? Nem, ez egyáltalán nem állítható. A kormány névleg létrejött, de semmiféle gyakorlati megoldást nem tud foganatosítani. Laniel is elismeri, hogy kénytelen kizárólag a «folyó ügyek» intézésé­re szorítkozni. Mit jelent ez? Ter­mészetesen az, hogy tehetetlenek a fennálló nehézségekkel szemben. Azt jelenti, hogy Franciaországban a pénzügyi, gazdasági, társadalmi és politikai zavar továbbra is dühöng, mintegy előrevetitve az új kormány bukásának árnyékát. A francia államháztartás nagy ne­hézségekkel, számottevő bajokkal küzd. 1947 óta, mióta a kormánynak nincs kommunista tagja, tizennyolc kormány tűnt el és mindegyiknek a költségvetés ásta meg a sírját. Ha figyelembevesszük azt a tényt, hogy a költségvetés deficitje kb. ezer mil­liárd frank, akkor törvényszerűnek tűnik ez az állapot. Mi az oka a fennálló nehézségek­éről. 1 nek? Elsősorban a kormányok bűne. Nem a nép érdekeit képviselik, el­szakadtak a nemzettől, melynek ve­zetésére hivatottak és külföldi, első­sorban amerikai érdekekhez láncol­ták magukat. Ugyanez a tény okoz­za a Laniel-kormány bukását is. Azért, hogy az úgynevezett atlanti politikát folytathassák, elhanyagol­ják a békeipart, megfeledkeznek a mezőgazdaságról és ezzel párhuza­mosan félredobják a nemzeti érde­keket. Ez az álláspont mindent ered­ményezhet, csak egészséges belpoli­tikát nem. Az egészségtelen politikai irányzat egyik alapvető tartozéka a vietnami háború is. A harc folytatása a fran­cia uralkodókörök kizsákmányoló politikájának következménye, ami természetszerűleg szemben áll a francia nép érdekeivel. Ugyancsak súlyosan veszélyezteti a francia nép létérdekeit Adenauer Nyugat-Német- országának felfegyverzésében való részvétel, melynek végrehajtása ese­tén nagy a valószínűség, hogy a lábrakapott náci erők elsősorban Franciaország ellen használják fel a katonai segítséget. Természetes, hogy a kormány te­vékenységét elsősorban a dolgozók érzik meg. A bérek rögzítése, az árak emelése, a mindig nagyobb mé­reteket öltő infláció, az adók állandó emelése és az adófajták bővítése, vé­gül pedig a lakásépítés csaknem tel­jes leállítása és az ezzel párhuzamo­san történő politikai terror mindig elviselhetetlenebbé teszi a francia dolgozók amúgyis nehéz életviszo­nyait. Mindehhez az is hozzájárul, hogy a munkanélküliek száma nap­ról napra növekszik. A francia munkásság sztrájkokkal, a tiltakozások tömegével válaszol mindezekre. Bebizonyítja, hogy is­meri a helyes utat és elítéli a kor­mány népellenes tevékenységét. A Francia Kommunista Párt hirdeti, hogy békepolitikát kell folytatni, a szociális haladás politikájára van szüksége Franciaországnak. A fenn­álló vitás kérdéseket tárgyalások út­ján kell megoldani, és elsősorban minden intézkedésben a nép érde­keit kell előtérbe helyezni. Ezt kö­veteli a Francia Kommunista Párt, ezért küzd a dolgozó nép. A kormány természetesen nem tesz semmiféle intézkedést a hibák megszüntetése érdekében és ennek folyamatos következménye az, hogy mindinkább eltávolodik a néptől. A kormány nemzetellenes politikáját nem támogatják a tömegek, mert ér­dekeikkel ellentétes irányt követ. Megoldást csak az hozhatna, ha a francia burzsoázia haladóbb része a nép pártjával, a kommunista párttal együttműködve alakítana új kor­mányt. Csak az ilyen összetételű kor­mány lenne arra képes, hogy Fran­ciaországot kivezesse a mai zsákut­cából, hogy a béke és a nemzeti ön­állóság, a demokratikus jogok és a nép létérdekei megvédésének útjára vezesse.

Next

/
Oldalképek
Tartalom