Somogyi Néplap, 1953. július (10. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-14 / 163. szám

«Dolgozó parasztságunk és terme­lőszövetkezeteink tagsága azzal jut­tatja igazán kifejezésre a párt és a kormány politikájának helyeslését, ha tetteiben is mellé áll, ha az ara- tás-cséplés nagy munkájának példás elvégzésével és az állam iránti köte­lességei pontos teljesítésével előse­gíti a kitűzött feladatok megvalósí­tását». (Nagy Imre) A MAGVAR D OLG Ó ZÓ K Pite ÁRT Bízón *> . v.lr 'SÄGÄNAK LAPJA | X. évfolyam, 163, szám. ARA 50 FILLÉR Kedd, 1953 július 14. ÚJABB GYŐZELMEK FELÉ Megyénk dolgozói' az egész or­szág dolgozó népével együtt 'határ­talan lelkesedéssel fogadták Rákosi Mátyás elvtársnak a budapesti pártaktíva-értekezleten elmondott beszédét. A községekben, üzemek­ben. termelőszövf'tk zetek'ben, gép­állomásokon és állami gazdaságok­ban szombaton este a napi munka után szinte egyemberk'ént gyűltek össze a dolgozók —1 a kultúrtermek­ben, tanácsiházakban, stib. -—-, hogy meghallgassák Rákosi elvtárs be­számolóját és utána még lelkeseb­ben, igaz ügyünk tudatában indul­janak újabb sikerek, győzelmek felé. Rákosii elvtárs beszedi hatalmas erőt adott megyénk dolgozóinak, ami elsősorban a termelés fokozásá­ban mutatkozik meg. Nem egy községben válaszoltak úgy a dolgo­zók Rákosi elvtárs beszédére, a kormány programul] ára, hogy meg­kétszerezték erejüket a gabonabe­takarítás érdekében. A somogyituri dolgozó parasztok Rákosi elvtárs. beszédének meghallgatása után vasárnap már kora r. ggel kint vol­tak a határban aratni, mindent el­követnek, hogy megakadályozzák a szem kipörgését. A szabadi Béke termelőszövetkezet tagjai ugyan­csak meggyorsították az aratás munkáit vasárnap, s ehhez __ nagy segítségükre volt a fonói gépállo­más kombájnja. Ebben a tsz-ben már 120 mázsa búzát adtak be az államnak a beadási kötelezettség­ből közvetlen a cséplés után. De így sorolhatnánk hosszan azt a lelke­sedést, amely megyénkben az -egy­szerű, becsületes dolgozók részéről Rákosi elvtárs beszéde után meg­nyilvánul. Még nincs Icát hete, hogy pár­tunk határozata alapján Nagy Imre elvtárs. a minisztertanács el­nöke, az országgyűlésen ismertette a kormány új programmját. Ez a Programm őszintén feltárta azokat a hibákat is.' melyeket qz elmúlt időbeni elkövettünk —■ s egyúttal rámutatott arra, hogy a hibákat milyen módon javítjuk ki. A kor­mány új gazdaságpolitikája, a hi­bák "őszinte felfedése megelégedést váltott ki a dolgozókból, s azóta már tettekkel bizonyították be, hogy egyetértenek ezzel a prog­rammal, mely népi demokráciánk megszilárdítását, a dolgozó nép anyagi és kulturális - szükségletei­nek kielégítését szolgálja. Rákosi elvtárs beszéde pedig még jobban megerősítette népün­ket abban, hogy ez az új Prog­ramm helyes, népünk felemelke­déséihez vezet. ,Lényegük az — mondotta Rákosi elvtársi —. hogy összes hemMzóPöinkat, jövendő terveinket felülvizsgáljuk, s átcso­portosítjuk abból a célból. hogy minél többet tudjunk fordítani a dolgozó nép, az ipari munkásság életszínvonalának eméésére, s ugyanakkor, ha lassabb iramban is, de folytatjuk szocialista építésün­ket és benne természetesen nehéz­iparunk fejlesztésétA Központi Vezetőség határozatából, a kor­mány új programmjából tehát vilá­gosan kitűnik, hogy továbbra is — ha nem is olyan -gyorsított ütemben — de a szocializmus fel­építése útján haladunk. Az ellenség igyekezett félrema­gyarázni ezt az új gazdaságpoliti­kát, igyekezett arra felhasználni;, hogy az üzemekben lazítsa a mun­ka- és a tervfegyclmet. a falun pe­dig akadályozza a gabonabetaka- ritáe gyors elvégzését. Elsősorban pártszervezeteink, kommunistáink feladata, hogy leleplezzék az ellen­ség minden megnyilvánulását dol­gozó népünk előtt. A kommunietákv nak kell megmagyarázniuk, hogy éppen most milyen rendkívül nagy jelentősége van a terv maradékta­lan, teljesítésének, a szocialista munkaverseny kiszélesítésének, a munkafegyelem megszilárdításá­nak, Hiszen nagyrészt ettől is1 függ dolgozó népünk életszínvona­lának emelése. Éppen ezért me­gyénk ipari munkásai akkor vála­szolnak méltóképpen pártunk gon­doskodására, ha méig jobban szív­ügyüknek tekintik a tervteljesl- tést, ha ezekben a hitekben az augusztus 20-i munkaverseny so­rán még nagyobb sikereket érnek el. Kormányunk új programm- jában! jelentős szerepet fog­lal el dolgozó parasztságunk élet- színvonalának emelése. Rákosi elv­társ beszédében külön kitért arra. hogy az egyénileg dolgozó paraszt­ságot a jövőben gazdaságilag erő­teljesen támogatni kell, ügyelni kell a-rra, hogy kapjon műtrágyát, igénybe vehesse a gépállomások se­gítségét és a beadás teljesítése után szabadon értékesíthesse ter­ményét. Ezzel tudjuk biztosítani, hogy megnőjön termelési kedve és egyúttal megnőjön jövedel­me is. Központi Vezetőségiünk határo­zata emellett világosan és ifélreért- hetelenül i, szögezi, hogy a falu dolgozó parasztságának felemelke­dését. jólétét továbbra is a nagy­üzemi gazdálkodásban látja. Az elmúlt időben ezen a területen kö­vettünk el túlkapásokat. Vannak olyan szövetkezeti tagok, akik nem azért léptek erre az útra, mert meggyőződtek annak helyességéről, hanem mert sokan így reméltek szabadulni az adót erdőktől, vagy attól tartottak, hogy egyébként földjüket tagosít-ják, de nem egy­szer azért, mert nyomást gyakorol­tak rájuk’. Kormányunk a gazda­sági év végén lehetővé teszi, hogy azok a termelőszövetkezeti tagok, akik még ma sem győződtek meg a szövetkezés előnyéről — .kiléphes­senek a termelőszövetkezetből. Ugyanakkor pártunk és kormá­nyunk továbbra is a legmesszebb­menőkig 'támogatja a termelőszö­vet kezeteket, segíti megszilárdulá­sukat, felvirágoztatásukat. Kormányunk programmjának nyilvánosságra hozatala után egyes helyeken a kulákok megpró­bálták a termelőszövetekezeteket bomlasztani, megpróbálták félre­magyarázná a kormány programrrr já'.t. Kommunistáink feladata első­sorban az,, leleplezni a kulákok mesterkedéseit, az' ő feladatuk, ér­vényt szerezni pártunk és kormá­nyunk politikájának. Elsősorban ők magyarázzák meg.lhogy a kulák: lista megszüntetése nem azt je­lenti, hogy megszüntettük a ku- lákság elleni harcot. Rákosi elvtaxs erről azt mondotta: „Mi azért ja­vasoltuk a kuláklista megszünteté­sét, mert. rengeteg visszaélésre és fölösleges Zaklatásra adott okot. Rájöttünk arra, hogy sok iJüulák okkal-móddal keresztül tudta vinni. hogy lekerült a listáról, ^ viszont nem egyszer dolgozó középparasz­tok kerültek erre a listáira és utá­na őket ugyanúgy korlátozá$akndk, sőt zaklatásoknak vetették alá. mint a kidákokat.“ Tehát a jövő­ben is a törvények teljes szigorával kell eljárni azok ellen a kulákok ellen, akik kárt okoznak államunk­nak, dolgozó népünknek. Ezért van most minden területen sokkal fo­kozottabb éberségre szükség, hogy megakadályozzunk minden olyan kísérletet, amely népi demokrá­ciánk ellen irányul. Pártunk határozata, kormá­nyunk programmja új, hatalmas feladatok megvalósítására hívja harcba dolgozó népünket. Népünk és közöttük mi, semogymegyei dol­gozók is, úgy válaszolunk pártunk és kormányunk szerető gondosko­dására, hogy tovább szilárdítjuk pártunk kapcsolatait a tömegekkel, és ki-ki a saját területén minden erejével és tudásával azért, harcol, hogy pártunk határozatának szelle­mében megoldjuk ú,j feladatainkat. Ssóllösgyöröh dolgosó parasztjai a párt szavára hallgatnak Szombaton estefelé, szokatlanul a többi napokhoz, egyszerre meg­elevenedik a szöllősgyőrőkií Utca, nagy munkában vannak ezekben a napokban. De most valamivé!1 ko­rábban tértek haza a mezőről. Már mindenki értesült arról, hogy Rákosi elvtárs fog- beszélni, azt sietnek meghallgatni. Fél nyolckor mintegy háromszázan szorongtak a tanácsházban a rádió mellett. Két­szeres öröm töltötte el őket azon az estén. A tanácselnök bejelentet­te, hogy a község dolgozó paraszt­jai becsülettel állták meg helyü­ket a kenyércsatáiban, alig 4—5 hold 'kiivételével befejezték a -ke­nyérgabona aratását. — Ha most ezt megüzenhetnénk Rákosi elv- társnakl — mondogatták néhányat!. Rákosi elvtárs beszéde után még nagyobb lett az öröm. Úgy érez­ték, hogy egyenesen hozzájuk szólt Rákosi e,Ívtárs. Egy kissé büszkék is voltak, mert eddigi mimikájuk­kal már számos esetben bebizonyították államunk iránti hűségüket Tojás-, baromfíbeadásukat teljesí­tették, -a növényápolásban az el­sők közt végeztek a járásiban, de nem késlekedtek az árpa aratásá­val' és árpabeadási kötelezettségük teljesítésével1 sem. Győré István, Kiss István, Da" kos József élenjáró dolgozó pa­rasztok példamutató munkáját egy­re többen követik a községbeli dolgozó parasztok közül. Ezek a dolgozó parasztok aratták le el­sőnek az árpát, ezek szántották fel és vetették el elsőnek a má- sodnövényt. Példájuk nyomon a községben eddig közel 20 hold má- 'S-o-dnövényt vetettek el és mintegy 40 hold tartót szántottak fel1. Szá­mos dolgozó paraszt már á rózs­ás búza'tarllót is felszántotta. Rákosi -eivtárs beszéde — mond­ja Tarnko Pál tanácstitkár — még nagyobb lelkesedést válfo-tt ki a dolgozó parasztok körében, A <rá- díóhalligiatás után megtartót)- ta­nácsülésen elhatározták, hogy a legrövidebb időn belül megkezdik a gabona be hordását és -egyiben a csépiést is. Úgy döntöttek, hogy Tóth Lajos és Szűcs Márton' -dolgo­zó parasztoknál kezdik a cséiplést és július 25-re befejezik, ezzel egyidoben a- begyűjtést is. A csépi és meggyorsítása érdeké­ben a1 község dolgozó parasztjai el­határozták, hogy 10 közös szérűt létesítenek. Ez nemcsak a csépiést gyorsítja meg, hanem ezáltal 10 százalékos kedvezményben is ré­szesülnek. A szőUősgyörőki dolgozó pa' r asz tok megtanulták, bogy a pártra kell hallgatni, mert aki arra hallgat, az jól jár. Ezért kapálták meg a kukoricát már háromszor, ezért töltögették a burgonyát kétszer, ezért fognak most a tavalyinál! jóval -nagyobb te­rületen másodnövényt vetni. Mind­ez hasznukra, a haza javára válik. Nagyberkiben Rákosi eivtárs beszéde után Nagyberki község dolgozó pa­rasztsága is nagy érdeklődéssé! hallgatta szombaton este Rákosi elvtárs beszédét. Vasárnap dél­előtt -az utcán kisebb csoportok vitatták meg a hallottakat és le­hetett látni az arcokon a úiegélé- gedést, ami 'ezután méig jobb mun­kára serkenti Nagyberki becsüle­tes parasztjait. Elmondják egy­másnak véleményeiket és , azt, hogy mi ragadta meg legjobban ti- gyelmüket -a- beszédből. A tűzoltószertár körül beszél­gető csoportban arról folyik a szó, hogy az új kormányprogjramm és Rákosi elvtárs beszéde óta minden dolgozó paraszt visz szaszerezte az önbizalmát. Itt a 12 holdas Javós Vendel veszi át egyik társától a szót: „Hát hogy őszinte legyek, Rákosi eivtárs jói ismeri a mi problémáinkat. Szinte az én panaszomat is hallottam tő­le. Velem is megtörtént, hogy hat és fél hold földemet tagosítorták, és adtak helyette olyan rossz, el­hanyagolt területet, hogy három­tagú családommal majdnem két hé­tig irtottam a derékig érő tüskét, bozótot, hogy szántani, vetni tud­jak idejében. A trágyát ki sem hordtam, mert azzal ijesztgettek, hogy jövőre már úgysem az lesz az enyém. A múlt évben volt öt hold haszonbérletem js, de az idén nem vettem ki azért, .mert az a hír járja, hogy nyakunkon hagyják, nem lehet visszaadni és a beszol­gáltatást is követetik majd utaná. Soka-n voltaik hasonló- helyzetben és bizony nagyon örülök, hogy a kormány intézkedése végét vet a bizonytalanságnak és a munka- könyvemet, amit eddig a zsebem­ben hordtam — hogy ha már nem bírom tovább, elmegyek az iparba dolgozni - .nyugodtan visszaadha­tom a 'tanácsnak. Tudom már, hogy jövőre is azon a földön gazdálkodhatom, ahol az idén, sokkal jobb kedvvel dolgozom és azon leszek, hogy szorgalmas műn, lkammal minél többet termeljek, mert ezzel tudom leginkább jobb- létemet elősegíteni“. Javós Vendel boldogan mondja el, hogy az aratását már szombaton délután befejezte és igen szép ter­méseredményre számít. Alig várja a csépiést, hogy lássa egész évi szorgalmas munkájának gyümöl­csét. A jövő héten megkezdi 800 négyszögöl napraforgójának pót­Í-beporzását is és majdnem három hold kukoricájánál alkalmazza. Ái- l.i. t állományának fejlesztését ter­vezi most. Kukoricájából holdanként 35 . mázsát, a, négyszer-kapáJl't egy hold cukorrépájából 200 mázsa termést vár. Javós Vendéi .gondol1 a hol­napra is. Földjeit a jó gazda gon­dosságával műveli és már fél hold napraforgót vetett -silónak, ezen­kívül 400 négyszögöl takarmányré­pát és eigy hold tarlórépát. Közben számvetést is végez és örömmel állapítja meg, hogy az állampolgá­ri kötelezettség teljesítése után bőven jut családjának, de a sza­badpiacra is.- Azok a kedvezmények és a segítség, amit biztosít számunkra az új k-ormányproigramm: műtrágya, vetőmag, ingyenes állatorvosi szolgálat, arra kö­telez minden becsületes dolgo zó párásítót, hogy ezután még jobb munkával, több termelés­sel segítse győzelemre a kor­mány programmját — fejezi be 'beszédét Javós Vendel. A többiek he-lyesilően bólintanak és örömtől sugárzó arccal búcsúz­nak egymástól. A fabi Kossuth tsz tagjai összehasonlítást tesznek Hárman ülnek a tabi Kossuth tsz székházéinak irodájában; Páhi Ferenc párttitkár, Kövecses Fe­renc tsz-elnök és Kerekes Ferenc, a tsz egyik élenjáró dolgozója. Ar­ról beszélgetnek, hogy a tsz ebben az évben milyen jövedelemre szá­mít és lelkesedéssel tárgyalják Rá­kosi és Nagy elvtársak ’beszédeit. Kerekes Ferenc az elmúlt év ok­tóberében lépett a szövetkezetbe és bizony elég nehezen. Mint a község egyik élenjáró egyéni parasztja nemcsak a begyűjtési kötelezettség teljesítésében tűnt ki a többi közül, hanem a termelési eredményeivel is. A Kossuth tsz pedig elég ha­nyagul dolgozott. Egy év nem nagy idő, de a szövetkezet életében nagy változásokat hozott; mind a munkafegyelem, mind a termelés területén. Most nem sokkal a gazdasági év befejezése előtt Kerekes Ferenc összehasonlítást tesz; milyen is volt a jövedelem, amíg egyéni gaz­da volt és egy év munkája után mint tsz-tag, milyen jövedelemre számít. — Öt és fél ^hold földön gazdál­kodtam családommal. Kiszámoltam, hogy egész évben havi átlagos ezer forint volt a jövedelmiem. Ebből teljesítettem a beadási kötelezett­ségemet, rendeztem az adómat. Azt láttam, hogy éppen csak kijövök. — Még egy éve sincs, hogy a szövetkezet- tagja vagyok. Eddig, majdnem háromszáz a munkaeigy- s-égeiim száma. Év végéig a négy­százat is túlteljesítem1. Mun-ka- egységenkénti jövedelmünk a szá­mítás szerint búzából 4 kiló. árpá­ból másfél kiló, burgonyából, ku­koricából is kb. ugyanennyi lesz. Ezen felül 10 deka cukor és 5 fo­rint készpénz. így szerény számí­tásom szerint csak búzából 16 má­zsát viszek haza, ami már eléri azt a jövedelmet, amit egyéni gazda­ságom adott. Jövőre már a fiam is dolgozik, még többre számít­hatunk. — De jól jövedelmez a háztáji gazdaságom is. Egy tehenem van, ez havonta majdnem háromszáz forintot hoz. Van egy növendék­üszőm, ezt eladásra szánom. Már moft majdnem kész vágásra a hí­zóm. Szép a baromfiállomány is. Mondhatom, nem bántam meg, hogy a szövetkezetbe léptem és eszem ágúiban sincs, hogy kilép­jek, mert ilyen, jövedelmem soha sem volt, Biztos vagyok abban, hogy az új kormányprogramm még az eddiginél i-s jobb életet jelent nekünk, tsz-tagoknak. — Nemcsak én, hanem a szövet­kezet valamennyi tagja így számol. Persze lesznek, akik kilépnek, de azok hadd menjenek, azokkal úgy sem mentünk semmire. Azok többet ártottak, mint használtak szö­vetkezetünknek. A tsz elnöke Is, a párttitkár is helyeslőén bólint. A tabi Kossuth tsz tagsága a szebb élet tudatában lelkesen harcol szövetkezetük közös vagyonának, a tagság egyéni jö­vedelmének növeléséért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom