Somogyi Néplap, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-05 / 130. szám

V/lAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK/'/% A Iá boái pártszervezet tagjelöltfelvételi munkája Állami gazdaságaink szüntessék meg a növényápolásban mutatkozó lemaradásukat A nemzetközi békemozgalom harcosa: Alekszandr Fagyejev A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAP. X. évfolyam, 130. szám. ÁRA 50 FILLÉR Péntek, 1953 június 5. A böhönyei Szabadság tsz versenyvállalása Május 17-én egész dolgozó piknik egységesen adta szavazatát arra a nagyszerű programúira, mely célul tűzte ki, hogy a második ötéves tervben felépítjük hazánk­ban a szocializmust. Nem elégsé­ges azonban ezt a nagyszerű prog- rammot csak elismerni, jóváhagyni, hanem annak végrehajtásából min- don. hazáját, szerető dolgozónak ki kell vennie részét. Mik azok a leg­fontosabb feladatok most, amelyek megoldásra várnak, amelyeken ke­resztül közelebb hozzuk a népfront programmjónak megválóéit ását ? A városokban, üzemekben to­vább folyik a harc a választási bé­keverseny után az első félévi terv teljesítéséért, a selejt- és önköltség­csökkentéséért, A falun a növény­ápolás gyors és jóminőségű elvég­zéséért harcolnak a dolgozó parasz­tok, a ugyanakkor már megkezdték az előkészületeket az aratás-cséplés nagy munkáira. E nagy feladatuk csak ügy oldha­tók meg sikeresen, ha állandóan növeljük párttagságunk eszmei-po­litikai színvonalát, ha fokozzuk a párttagok aktivizálását, pártmun­kával való megbízatását. A válasz­tási harcok alatt megyénk párt- szervezeteinek többsége sikerrel ak­tivizálta a párttagokat, tagjelölte­ket s kisebb hiányosságoktól elte­kintve, megyénk kommunistái jól hajtották végre a pártmegbizatftso- kat. A pártmurika végzése.' a párt­tagok és tagjelöltek nevelésének bolsevik módszere, fegyelmezett­ségre szoktatja a párttagokat, arra neveli őket, hogy állhatatosan töre­kedjenek céljaik elérésére és a hi­bák leküzdésére. Mindezt nagymértékben elősegí­tik a pártcsoportok. Különösen fon­tos pártmegbixatás a pártbizalmi feladata. Kovács István elvtárs ei> ről a. járási titkárok országos érte­kezletén a következőket mondotta; ,,ö fogja össze, aktivizálja és neveli helytállásra a párttagokat. A párt­bizalmi munka közben egtpie job­ban megismeri és a pártom belüli demokrácia, a britiJoa, önkritika he­lyes alkalmazásával kommunistává -rumli a pártcsoport tagjait. Bizto­sítja, hogy a párttagok rendszere­sen tanuljanak, eljárjanak a tag­gyűlésre, ■résztv&gyeme.k a pártélet­ben. A pártbwzaimi megszervezi, hogy ■ valamennyi párttag teljesítse és túiteljesítse tervét és példás helytálláson keresztül is mozgósíts so. a mellett?: dolgozó pártunkívülie- ket feladataik teljesítésére’1. Éppen ezért fontos feladat, hogy a párt- szervezetek vezetőségei és titkárai nagy - gondot fordítsanak a pártbi­zalmiak nevelésére, rendszeresen megbeszéljék velük munkájukat és számoltassák be őket. A nagybaráti állami gazdaság párttitkára kéthetenkint értekezle­tet tart a pártbizalmiaknak, melyen megvitatják a pártépítés és a ter­melés legfontosabb kérdéseit. A legutóbbi pártbiizalmiértekez'eten pl. az oktatási év sikeres befejezé­séin k feladatait, s a növényápolás fokozásának teendőit beszélték meg. Ebben a pártszervezetben a bizal­miak a párttitkár elvtársiéi kon­krét megbízatásokat kapnak, s azok­nak végrehajtásáról a pártvezető­ség rendszeresen beszámoltatja őket. Ugyanakkor a pártbizalmiak is rendszeresen megtartják a párt- tesoportértek:eleteket és egy-egy párttagot feladattal bíznak meg. Sülte elvtársnak például a pártbizal­mi azt a megbízatást adta, hogy nyújtson elvtársi segítséget Loncsár Ferenc és Zsupek Vendel dolgozó,k- íjak akik a termelésben, elmaradtak. Sülé elvtárs eleget tett megbízatá­sának és elérte, hogy a választási béke versenyben, a gondjaira bízott két daglozó 190 százalékos átlag- teljesítméiiiyt ért- el. Még nem mondhatjuk el azonban, hogy megyénk minden pártszerve­zetében a vezetőség, az alapszervi titkár elvtárs támaszkodna a párt­csoportokra. Sok pártszervezetben még mindig nem ismerték fel azt a hatalmas erőt, mely a pártcsopor- tokbaiTii, mint az alapszervrzet egy részében rejlik. Pedig ott, ahol jól dolgoznak a pártcsoportok jól dol­gozik az egész pártszervezet. A pártcsoportok jó munkája megja­vítja az alapszervezet egészének munkáját. Komoly hiba, hogy egyes pártszervezetekben, -— ahol külö­nösen nagy szükség volna a párt- csoportok jó munkájára — gyen­géiül dolgoznak a pártcsoportck. Pl. a Kaposvári Textiéroüvekben a pártcsoportok csak papíron vannak meg, és a bélyegek kiosztásán, a taggyűlések időpontjának értesíté­sén kivi" többségük más munkát nemigen végez. De .ugyanilyen je­lenségekkel lehet találkozni egyes állami gazdaságok, gépállomások pártszervezeteinél is. , Az előttünk álló feladatok na­gyok. megoldásukért minden erőt •harcba kell vinni. .Szükséges tehát, hogy a pártcsoportok munkáját is megjavítsuk, s a pártépítő munka mellett termelési feladataink sike­réért mozgósítsuk őket. A pártcso- pertoknak arra kell törekedniük, hogy minden egyes, kommunista ha­zafias helytállással, minden erejét latbavetve küzdjön a tervek telje­sítéséért az üzeme&bun és a földe­ken egyaránt. Pártvezetőségeicik — ahol még nem történt .meg —. hívják egybe a pártbizalmiakat,, beszéljék meg velük a legfontosabb feladatokat. Hívják fel figyelmüket arra, hogy a pártcsoport akkor harcol legjob­ban a tervek teljesítéséért, a me­zőgazdasági munkák jó elvégzésé­ért. ha mindenekelőtt kommunista -helytállásra, példamutatásra neveli tagjait. A másik fontos feladat, hogy minden párttag kapjon megbízatást. Kafimyiii elvtára az alapszervezeti titkárok egyik tanácskozásán a pártmun kával kapcsolatban, a kö­vetkezőket mondotta; ..Egyik fel­szólaló elvtársiunk itt azt jelentette ki, hogy a pártszervezet, Hagy tag­létszáma folytán, nehezen tud a gyár mindéin párttagjának társa­dalmi munkát találni. Én úgy vé- íí|rrt,, hogy ez helytélen elképzelése a pártmunkának.“ Vannak a mi me­gyénkben is párttitkárok, akik úgy képzelik, hogy nincs elég munka, nem jut minden párttagnak megbí­zatás. Ezek az elvtársak nem isme­rik a párt előtt lévő nagy felada­tokat. Van munka elég, jut abból minden párttagnak. Pártbizaltmiá­inknak arra is gondot kell fordíta­niuk, hogy a megbízatások végre­hajtását ellenőrizzék. Pártcsoport - értekezleten számoltassanak bé minden párttagot, hogyan tett ele­get a rábízott feladatnak. A pártcsoportok elsőrendű fel­adatához tartozik, hogy harcolja; nak az ellenség mindéül megnyilvá­nulása ellen, mellyel az üzemben a versehymozgalom ellen, a. mezőgaz­daságban az új módszerek beveze­tése, a munkák gyors végzése ellen agitál. A kommunistáknak kell fel­lépni elsőnek minden ellenséges megnyilvánulással .szemben, s fele­lősségre kell vonni azokat a párt­tagokat, akik gyáván elnéznek -az ellenség tevékenysége felett. Párt- vezr.‘tőségeink fordítsanak fokozot­tabb gondot a pártcsoportok .segíté­sére,'s rajtuk keresztül javítsák meg mind a termelő, mind a párt­építő munkát. Mii, a. böhönyei Szabadság tsz tagjai elhatároztuk, hogy a Béke ViiLágtaniács ülésének tiszteletére újabb munkavállalásokkal készü lünk ás versenyre hívjuk ki a mar­cali jártás valamennyi termelőcso- portját. Mi eddig valamennyi területen elvégeztük már a fű kaszálását. Ezt úgy értük el, hogy külön mun­kacsapatot, alakilőttünk a tt ka­szálására és szárítására. Ebbe a munkába- bevontunk minden dol­gozót, a magtár őst, a könyvelőt is. Biztosítottuk a széna jó mínőség- beni határidő előtti betakarítá­sát. Az .állattenyésztési, valamint a tejtermelési terv végrehajtása ér­dekében vállaljuk, hogy ,a tulaijdo- n útikban lévő 30 darab tehénnél a napi .háromszori fejésse1! a jelen­legi 11.9 liter fej.ési .átlagot 15 li* térré .emeljük és ezzel elérjük te­henenként az évi 3.400 litert. Vállaljuk', hogy június 15-re tel­jesítjük 1953. évi sertéste.nyés.zté- síi tervünket. Vállaltjuk, hogy beve­zetjük a sertéseknél is az egy ivar zá;s alatti kétszeri bugatást. A ser­tések etetésére külön 200 mázsa iu cern ászén át tárolunk. Vállaljuk, hogy az 1953. évi hízó. béiaidiási 'tervünket október 1-re 110 százalékra teljesítjük. A híz- ialáshoiz biztosítjuk az állandó zöld takarmányt. Nagy gondo-t fordí­tunk az állategészségügyi rendsza­bályok betartására. Az ístálió­Somogytarnóca község már sok­szor bebizonyította .a .nép állama iránti szeretettét: beadási kötele­zettségét, ■ adófizetési .kötelezetősé­gét minidig becsülettel ’teljesíti. A dolgozó parasztok most is az el­sők között kezdték meg újburgo­nyabeadási kötelezettségük telje­sítését. A község már eddig 120 .százalékra telje sírette a június 5-ig beütemezett új b u rgonyabeadás i tervét. A dolgozó iparasztok szór gajmasan olvassák a sajtót, leg­utóbb 25 en rendelték meg a ,,So­mogyi ’Néplapl'-ot. Olvasva, mű­velődve; dolgázuak, építik a . szo­cializmust Somogytamóca község dolgozó parasztjai. Varga Józsefné ,dolgozó pa- riaiszfiaissizony a következőket mon­dotta a beadás teljesítésekor; — Községünk dolgozó parasztjai e hó elején ;a Béke-Világtanács bu­dapesti ülésszakának tiszteletére felajánlották, hogy teljesítik új- burgonyabeadáis i k öte.leae t t’ség ü - két. 60 máizisia burgonyát már b-e is halad a rétek kaszálása. Községi tanácsaink sokhelyütt élhanyagoii- jiáik e foinro'% munkát, siz;e.m előli té­vesztik azt, hogy a fűkaszátásmaik moist van a,z ideje, most kall gon­doskodni áz állatok téli takarniá- nyiánalk biztosításáról. A tlámácsok nem magyarázzák meg mindenütt, hogy mindéin dolgozó parasztnak egyéni, de egyben állam iránti kö­telessége is a széna, a takarmány- készlet biztosítása. Akadnak olyan községek, ahol a maradásáig a gát .lója a ftíikaszállásnak. Egyesek azt tartják,Jiogy még nincseini itt a fű- kaszálás ideje, pedig 'látná kel!, hogy “i bőséges eső következtében megérett a fű a lekaszálásra, Egyik járásban sem haliad kielé­gítően a fűkaszálás. A siófoki és tabi járásban is esak 29, illetve 24 százaléknál tartanak, míg a ká­kát negyedévenként kimeszetjük. Biztosítjuk az állatok rendszeres védőoltását. A beteg áiliiatokat el­különítjük. Állataink számára biztosítjuk az állandó zöiildtakarmányt. Ezért 28 holdon különböző időszakiban vet­jük eil .a takarmányt. Ezenkívül másodvetésű tervünket 150 száza­lékra teljesítjük, Vállaljuk, hogy egy számosállat­ra 8 köbméter, háztáji állatainkra 3 köbméter silót biztosítunk. Ezenkívül1 sertéseink számára is készítünk 300 köbméter silót. Vállaljuk, hogy az ősz folya­mán 3 vagon makkot gyűjtünk. Vállaljuk, hogy ,a kukorica holt- dan'íenti terméshozam,át a terve­zett 30 mázsáról1 35 re emeljük. Ennek érdekében a kukoricát négyszer kapáljuk éts pótbeporoz- zuk. A takarmányrépa hoIdánkénti termésátlagát a tervezett 120 má­zsa helyett. 150 mázsára emeljük, ennek érdekében háromszor meg­kap áljuk. Felhívjuk a járás vialiamennyi term elősző vetkezető t, hogy csat­lakozzanak verseny vállalásunk­hoz, harcoljanak a maga® termés­hozamért, a ter m előszőve tkeze t megsizilálrdítáisáért, » taigsőg jólé­tiéért. Mik'ai János tsz-elnök, Kiss József ibrigádvezető, Átner Istvánná párttitkár. adtunk, ©zze.j 120 százalékra tel­jesítettük tervünket. Én 10 mázsa újbungomyáí -adtam be, .amiért 3608 forint készpénzt kiapt;am, mi­vel burgonyám .szerződéses ter­melés volt. A pénzzel a községi ta­nácshoz mentiem és kifizettem aiz esedékes adómat. Örülök, hogy iközíséígünkbein elsőnek 'teltem ele­get bíurgonyabeiadásomnak. Első­rendű kötelességemnek tartottam, hogy rendezzem adófizetési köte­lezettségemet ís.- Egyben .szólóik a. barcsi járás dolgozó parasztjaihoz, hogy te­gyenek eleget beadási, ® adófize­tési 'kötelezettségüknek. Dolgozó paraszttársaim! Tel­jesítsük kötelezettségünket, járul­junk hozzá ezzel is a béke meg­védéséhez. Varga Józsefné példája 'követés­re méltó. A ‘barcsi járás dolgozó parasztjai kövessék Varga Jó- zisiefnié't, teljesítsék beadási és adó­fizetési kötelezettségükét. p'osvárí járásiban az 1 százalékot sem éri e] a 'leka.sz'ált rétterület. Vájjon a kaposvári járás vezetői mivel magyarázzák a lemara dá.sít? Az esős időre nem hivatkoz­hatnak, mert a kaszálást közvet­lenül az eső 'elálltával lehet foly­tatni. Megengedhetetlen az a ha' nyagság, ami a járásban e téren fennáll. Községi tanácsaink goinidoskod- ja.nak arról, hogy a dolgozó pa- rasiztok, terme,li'őiszövetkezétiek míindenütt haladéktalanul kaszál­ják le a fűtermést. Minden járás­bari gyorsítsák inéig e mun­kát, végezzék ©1 a fűkaszálást. A gépállomások is adjanak minél több gép©t a termelősizövétlkeze- telk segítségére. A járások sorrendje a fűkaszá- lásibian: 1, siófoki 2. tabi 3. marca­li 4. fonyódi 5. csurgói 6. nagyatá­di 7, barcsi 8. kaposvári járás. A Malomipari Egyesülés malmainak versenyében a barcsi szerezte meg az első helyet A Soimogymegyei Malomipari Egyesüléshez tartozó m'aÜliwóik a teirmelé'si itervülket 102.6 iszázaJék- i.a telije,site tlék; — Az Egyelsül és malmai közlött fo­lyó versenyben májuis hónapban a legjobbnak M barcsi malom bizo­nyult 144 százalékos tervtellljesité.. sévej - és az első helyet szerezte meg a versenyben. Szorosan a bar­csi malom nyomában halad a bö- hőnyeí -malom, amely 132.6 száza­lékra teljesítette májusban a tér-, vét. Lelkes munkaversennyel' ha re öl­ti k íervféJaidiataiik túlteljesítéséért a ikiőVöshegyli málom dolgozói, akik 129.6, a Kaposvári Nagy,malom dolgozói, akik 126.9, a mennyei malom dolgozói, akik 117.7, a ba- laitönszeimesi malo-m idolgozói, akik 106.3 és a nagyatádi malbm dolgo- zói, aki-k 105.2 százalékra teljesí- tetltéik májusi tervüket. Az' Egyesülés dolgozói 'becsület- tél teljesítik a Második negyedév­re tett szocialista kötelezettség­vállalás ofca,t is. A Gazida-mcizga- iómmal május 31-ig 57 ezer forint értéket takarítót tia.k meg, illetve termeltek terv®» felül, is így a második negyedévre tett vállalásu­kat máris 11.7 százalékkal túltel­jesítették. Az elért eredmények -s'ankentiSéfc az Egyesiüléshez tartozó mallmok dolgozóit még kimagaislöbb tetje- sí'tmiények elérésére, hogy méltó­képpen kösz önthessék a Béke Vi- lágtaniácis ülésszakát. Á Vöröshadsereg-úti téglagyár vezet az Arany-utcai téglagyárral folytatott párosversenyben A Vöirö-shaidsereg-iúti 'es az Air-any-utcai téglagyáraik párosver- se-nyében továbbra is a Vöröshad- se,reg-úti téglagyár tartja -az első helyet. A V örö shadiser eg -úti .tég* lagyiár 138 száz-allékra, -az Arany­utcai téglagyár 129.2 százalékra teljesítette ,nyersgyár,tási terv ét. Az Arany-utcai téglagyár dol­gozóinak kemény munkával kell harcolniuk, hogy megelőzzék ver­senytársukat. „1500 kilométer úthoz szükséges üzemanyagot takarítok meg“ A iBéke-Vilóigtanácis ülésére mi. a Kaposvári Teherfuvar Válll'aliat dolgozói is jó mumkáviaíll'ké'szü- iühik. Én a, Békie-Világtanács ülésének tisztek,lére megfog,aid-om, hagy má­sodik negyedévi terviemet 200 szá­zalékra teljesítem és gépkocsim­mal! 1500 kilométer útihoz szüksé­ges üzemanyagot takarítok meg. Felhívok miniden gépkocsiveze­tőt, hogy csatlakozzon vállalásom­hoz é!s vállalásunk, teljesítésével készüljünk a Béike-Yi'lágtianács jú­nius 15-én összeülő ülésszakánál. Jón a Lajos TEFU gépkocsivezető. Június 6-án kezdődik a történész kongresszus Jún'us 6-án kezdődik meg a Ma­gyar Tudományos Akadémia és a Magyar Történelmi Társulat ren­dezésé,bein a történész kongireSz" szuis. Prógrammján tíz előadás és mintegy harminc korreferátum sze­repel. , . A kongresszuson számos vendég vesz részt a Szovjetunióból. és a népi demokratikus országokból. Á PÁRTCSOPORT AZ ALAPSZERYEZET TÁMASZA ué­Varga Józsefné 10 mázsa újburgonyát adott be Gyorsítsuk a fűkaszálást, biztosítsuk a szénatakarmány-készletet Megyénkben igen lassú ütemben

Next

/
Oldalképek
Tartalom