Somogyi Néplap, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-17 / 114. szám

SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1953 május 17. Megtaláltam helyemet a népi demokráciában Körzeti orvos vagyok. Örömmel látom, hogy a mi államunkban mennyire találkozik az elmélet a gyakorlattal, mennyire legfőbb ér­ték az ember. Én magam 1949 óta 459 gyermek életét védhettem meg a d'iiftériástól, 388 gyermekét a skarlátjárványtól, többezer emberét a tífusztól és 200 csecsemőt olthat­tam be giimőkór ellen. A múltban senki sem törődött a dolgozó nép­pel. ma védőoltásokkal előzzük meg a betegségeket. Azelőtt nyüg volt a szegénycsa- ládban a gyermek. Népi államunk­nak márciusban új rendelete jelent meg az anya- és csecsemő­paraszt szavazni megy. Jó munká­jával, háromnegyedévi tojás-, ba­rom f ibe ad ás i kötelezett sé gén e k teljesítésével már hitet tett amel­lett, hogy méltó harcosai új éle­tünknek. A 60 éves Dávid bácsi már sok nyomorúságot ért meg. Átvészelte az idők sok viharát. Ma, felsza­badulásiunk után nyolc évvel újra visszapillant abba a sötétségbe, amelyben évtizedekig tartotta az úri rendszer. Több mint három év­tizedig azok közé tartozott, akiket megvetett, lenézett a földesúr, a báró, csendőr és jegyző, pap és kulak egyaránt. Dávid bácsi cse­lédember volt. Nem sok idő telt el azóta, hogy a hős Szovjet Hadsereg elsöpörte az úri világot, mégis ,e rövid idő f ényes bizonyítéka a népünk tört é­netében végbemenő hatalmas vál­tozásoknak. A párt, a hősies mun. kásosztáliy új országot teremtett a régi helyett. Megváltozott min­den. A felszabadulás óta eltelt nyolc esztendő alatt Dávid Gáspár cot folytatunk ,a vetélések ellen, ma már öröm a gyermek a családban. Közegészségügyünk fejlődése óriási és ezt én nagyon tudom ér­tékelni, mert láttam, milyen volt a közegészségügy a múltban. Ezért szavazok én a Népfrontra _ és azért, mert mint régi értelttiiségi dolgozó, megtaláltam helyemet a népi demokráciában, megbecsült tagja vagyok a társadalomnak. Munkáimat értékelik, én szeretem ezt a hazát, a dolgozó nép hazáját és további felvirágzása érdekében állok a Népfront mögé és adom szavazatomat jelöltjeire. Dr. Piroska Árpád kányái körzeti orvos amikor leadhatom szavazatomat a Függetlenségi Népfrontra. Én megígérem pártunknak, hogy a rámbizott feladatot mindig becsületesen elvégzem. Nem riadok vissza a nehézségektől, ezután még sokkal nagyobb felelősséggel dol­gozok. Gvlácsi Erzsébet Barcs, Vörös Csillag tsz. Ma pedig a választékok alkal­mával boldogan szavazok a nép­frontra, a mi jelöltjeinkre. Bízok a. többi paraszttársammal együtt a népfront jelöltjeiben. Tudom, hogy továbbra iis becsülettel fogják kép­viselni dolgozó népünket. F. Kovács Ferenc 10 holdas dolgozó paraszt, Kúntelep. miokráciáúktóil. A felszabadulás után nyolc hold földet kapott a párttól. A múlt­ban elérhetetlen vágyát is a párt teljesítette. Fia villamossági tech­nikumon tanul, mérnök lesz. Dá­vid bácsi a helyi tanácsnak, s a földművesszövetkezet vezetőségé­nek is ápgja. Házába a párt vezet­te munkásosztály hozta el a fényt, a Villányt. Ma neki is öröm az elfte. Szereti a pártot, mindannyi­unk szeretett vezérét, népünk első képviselő jelöltjét, Rákosi elvtár­sat. Dávid bácsi ma a megváltozott életére és gyermekének boldog, jövőjére örömmel adja sza­vazatát. Azokra szavaz, akik a dolgozó nép leghűségesebb fiai, akiknek az ő boldog életét is kö­szönheti, akik a ragyogó szocia- ,lista jövő útján vezetik dolgozó népünket. Azért szavaz a nép­frontra, hogy soha többé vissza ne jöjjön ta múlt. Megtartotta első kísérleti útját a földalatti gyorsvasút első két próbakocsija. Budapesten a népli­geti vasúti töltés mellett építették fel a földalatti gyorsvasút próba­pályáját, hogy itt kísérletezzék ki az épülő büszkeségünk számára ké- szü't próbako&sikat. Pénteken délelőtt sokan megcso­dálták a Ganz Vagon és Gépgyár által ideszállított első két gyors­vasúti próbakocsit. A tavaszi n,ap_ sütésben gyönyörűen hatottak a felül krémszínű, alul bordószinű hatalma.? kocsik. Különleges mérőműszerekkel, gyorsulásmérőkkel vizsgálják a mintadarabokat. Az első nap az áramkörök be­kapcsolásával és az első kisebb próbautak megtételével telt el. A kocsik kb. 25.000 km utat tesznek meg a próbapályán, azután szét­szedik azokat, megvizsgálják és az észlelt tapasztalatok nyomán kez­dik meg majd a sorozatgyártást. Az idén tízmillió forintot fordít az MTH az ipari tanulók üdültetésére A nép állama az elmúlt éveikben sokmilllió forintot fordított új, kor­szerű ipari tanuló intézetek létesí­tésére. Az MTH kenetéiben közel 120 ipari tanulóin/tézet működik az országban. Azokat a tanulókat, akik nem .'szüleiknél laknak, a napi munka és tanulás után egészséges, .napfé­nyes, tiszta otthonok várják. Je­lenleg 24 ezer tanuló lakik ott­honban, 4:400-zaffi több, minit az előző esztendőben. A Horthy-Ma- gyaroriszágon 1940—41-ben mind­össze .méhányszáz ta-nonc kapott állami hajlékot. Az ipari tiamilóintézetekben a legszélesebb lehetőség nyílik kuk turá'lils ‘‘tevékenységre. Csak az ipari tanulók részére 218 könyv-1 tárat rendeztek ‘be, több mint 1501 ezier könyvvel. Biztosítják a ta­nulók rendszeres színház- és mo- zíHátogatásá't mind a fővárosban, mind a vidéken. 250 rádió és 79 lemezjátszó áll az iskolák és ott­honok rendelkezésére. A legjobb -pari tanulók az or­szág legszebb üdülőhelyein kéthe­tes ingyenes üdülésben részesül­nek. Az elmúlt évben több mint 12 ezer ipari tanuló üdült, ebben az esztendőben 10 millió forintot fordít az MTH az iparí tanulók üdültetésére. A fiatalok egészségé­re szerető gondoskodással1 vigyáz­nak: ipari tanulók egétszségvizs- gáló intézete létesült. H. K. Goncssrov magyarországi élményeiről (MTI). A „Komszomolszkája Pravda"-ban „Magyar barátaink­nál’' címmel N. K. Goncsarov, az orosz pedagógiai tudományok aka­démiájának levelező tagja, a pe­dagógiai tudományok doktora, aki nemrég egy szovjet küldöttség tag­jaként Magyarországon járt — bosszú cikkben számol be élmé­nyeiről. védelem továbbfejlesztéséről. Har­Éleiemnek egyik legszebb napja A barcsi. Vörös Csillag termelő- szövetkezet dolgozója vagyok. Az én munkacsapatomban négyen dol­gozunk. Mindig azon vagyunk, hogy minél jobb eredményt tud­junk felmutatni. Nagy boldogság tölt el és büszke vagyok a többi fiatal társaimmal együtt, hogy május 17-én én is szavazhatok. Életemnek egyik leg­szebb és legboldogabb napja lesz, Bízok a népfront jelöltjeiben A felszabadulás óta megválto­zott, megszépült az életünk. En­nek tudatában én is felajánlást tet­tem, hogy a mai nap tiszteletére a félévi beadási tervemet teljesí­tem. Örömmel jelentem, hogy ígé­retemet túli & teljesítettem. ígé­rem, hogy ezentúl is példát muta­tok mind a mezőigaizdasági mun­kákban, mind a beadásban. Dávid Gáspár boldogan szavaz a népfrontra Dávid Gáspár 8 holdas dolgozó és családja sokat kapott népi de­A földművelésügyi minisztérium közleménye a vetések állásáról Egész évi tojás- és baromfibeadásommal is a népfrontra szavazok Amikor Rákosi elvtárs beszédét hallgattam, úgy éreztem, hogy Rá­kosi elvtárs én hozzám is szólt, amikor az egyénileg dolgozó pa­rasztokról beszélt. Arra gondoltam, hogy mi, dolgozó parasztok, soha ilyen elismerést és megbecsülést nem kaptunk munkánkért. A múlt­ban engem is hányt-vetett a sors, és munkámért a megvetés és a nyomor volt a. fizetség. Nem kell azt külön magyarázni olyannak, mint én, aki 13 testvéremmel ettük apám keserves kommenciójábó.1 a kenyeret, milyen, sorsunk volt a múltban. A felszabadulás óta én is a magam gazdája lettem, s a 3 hóid földemet becsületesen meg­művelem, államunknak sem mara­dok adósa. Tudom, hogy az ország építése az én ügyem is. Az én unokám a Kaposvári Mezőgazdasági Technikumban tanul, s ezt is; a pártnak köszönhetem. Most, a vá­lasztásokra is úgy készültem, hogy már az egész évi tojás- és barom­fibeadásomat teljesítettem és a. cu­korrépa kapálását is elvégeztem. Ezzel is a népfrontra, a békére szavazok. Molnár János 3 holdas dolgozó paraszt J^azsok. Nagyzenekari est lesz Városunk mindinkább fejlődő kulturális életében az utóbbi hó­napokban számtalan értékes elő­adás, próza és muzsika hangzott el. Május 19-én este egy előadás keretében ismét jelentős kulturá­lis ,esemény lesz a. színházban. Ez alkalommal az Országos Filharmó­nia rendezésében a debreceni MÁV Filharmonikusok hangverse­nye ‘szerepéi a műsoron. A sokafígérő hangverseny kere­tében hallani fogjuk Erkel; „Hu­nyadi nyítány“-át, amely hazai ze­i Városi Színházban neírod almunk egyik legszebb al­kotása. Sokak által ismert és sze­retett zenekari mű Knyipper szov. jet zeneszerző „Katoinadalok" cí­mű szerzeménye is, amely szintén szerepelni fog a műsorban. Két Liszt-zeneművet is hallunk majd: az Esz dur zongoraversenyt, me­lyet Hernádi Lajos, a kiváló zon­goraművész szólaltat meg és a „Les Preludes' ‘-t. Bemutatásra ke­rül méig Csajkovszkij közismert „Diótörő szvif'-j® is. r Életbelépett a nyári menetrend A vonatok érkezése és indulása Kaposvár állomáson. Érvényes 1953. évi május 17-től. Érkezés; 4.60-kor személy Bip.-DéK pu. 5.0‘0-kor személy Gyékényes1 5.09-kor gyorsmotor Bp.-Keleti pu. 5.28- kor motor Fonyód 6.54-kor személy, Fonyód 7.04- ikor személy, Szigetvár 7.15- kor személy, Gyékényes 7 25-kor személy, Siófok 7.33- kor személy, Dombóvár 7.34- kor személy, Barcs 8.04- kor személy, Pécs közi. IV. 7- —IX. 6. m. szün. napokon 11.08- kor személy. Dombóvár, köz­vetlen von. Bp.-rőil 13.09- kor személy Gyékénye? 13.18-kor személy, Bpest'Délii 13.35-kor személy, Fonyód 13.45-kor motor, Siófok 14.00-kor motor, Barcs 16.06- kor személy, Szigetvár 16.42-kor személy Fonyód közi. V. 17—VI. ö'ig és IX. 7-től naponta, VI.7—IX. 6-ig m. n. 16.49-kor motor. Siófok 17.07- kor.személy, Gyékényes 17.16-kor személy, Dombóvár 19.07- kor motor, Mernye közi. nő­napokon 20.08- kor személy, Dombóvár 20.28- kor személy, Siófok 20.47- kor motor, Barcs 20.48- kor személy, Fonyód, közi.: VI. 7—IX. 6-ig munkaszüne- tes napokon 21.03-kor motor, Somogyszob 21.09- kor személy, Fonyód, közi. VI. 7—IX. 6-ig munkaszüneti napokon 21 35-kor személy, Fonyód, közi.: V.17. VI. 6—IX. 7.-nap VI.7—IX. 6-ig munkanapon 21.57-kor sebes, Bpest Keleti 22.05-kor motor, Szigetvár 22.15- kor személy, Gyékényes 22.25-kor személy, Fonyód, közi. VI.7—IX. 6. m.-szüneti nap indulás: ‘5.17-kor személy, Gyékényes 5.1.2-kor sebes, Bpest Keleti 5.22-kor személy, Siófok 5.25-kor személy, Szigetvár 5.30-kor személy, Fonyód 5.34-kor motor, Barcs 6.37-kor személy, Dombóvár 6.44- kor motor, Somogyszob 7.45- kor személy, Fonyód közi V. 17—VI. 6. és IX'. 7. na- , ponta VI. 7. és IX. 6. m. n. 8.19-kor személy, Fonyód, közi. IV. 7. IX. 6. munkaszüneti n. 8.3‘0-kor személy, Bpest Déli 8.40-kor Fonyód, közi. IV. 7-től IX.6-ig munkaszün. napokon. 8.50-kor motor, Siófok 11.18-kor személy. Gyékényes l4.13-kor személy, Barcs 14.15-kor személy, Szigetvár 14.23- kor személy, Fonyód 14.35- kor személy, Gyékényes 14.40- kor személy, Siófok 14.45- kor személy, Bpest Déli 17.20-kor személy, Bpest Keleti 17.26- kor személy, Gyékényes 17.23- kor 'személy, Fonyód 17.25-kor motor, Szigetvár 17.35- kor motor. Siófok 17.45- kor motor, Barcs, szombati munkanapok kivét. VI. 7—IX.. 6. msz. kiv. n. közi. 19.37-kor motor, Dombóvár 21.05-kor személy, Barcs, köziek, szombati munkanapokon és VI„ 7—IX. 6-ig m.-szün. napokon 21.27- kor szem., Szigetvár, közi. VI.7—IX.6-ig munkaszün. papon 22.1‘3-kor személy. Szigetvár, közi.. VI. 7—IX. 6-ig munkasz. n.-on. 22.42-kor személy, Bpe?t Déli 22.40- kor Gyékényes. 22.45- kor személy, Fonyód A vetéseik fejlődése, amit a hű-, vös időjárás némileg visszatartott, a bőséges esőzések következtében általában kedvező. Az elmúlt na­pokban szórványosan előfordult kisebb talajmenti fagyok a jó ter' méskilátásoka't nem rontották. A kenyérgabo-navetések, mind a rozs, mind a búza szépen fejlőd­nek. A ké'ső őszi és téli (kenyérga­bona vetések jól bokrosodnak, az időben elvetett tavaszi búza fejlő­dése is erőteljes és az áltagosnál magasabb termést ígér. Szépen fej­lődnek ,a takarmánygabonaveíiések is, az őszi árpa, ‘tavaszi árpa és zab, amelyek az átlagosnál ugyan­csak magasabb terméssel' biztat­nak. * A kap ás nő vények közül a cu­korrépa kitűnőién fejlődik, növeke­dése előrehaladott és igen jó ter­mést ígér, A burgonya, kukorica, napraforgó kikelése és fejlődése a bűvös idő következtében valami­vel lassúbb. Ezeknél a növények­nél szórványosan kisebb fagykárok is fordultak elő, amelyeket azon­ban a növények néhány nap alatt kihevernek, illetve szükség esetén a vetést pótolni lehet. A zöldségfélék termelésére álta­lában kedvező az időjárás. A zöld­borsó, saláta és egyéb korai zöld­ségfélék jól fejlődnek. Miután a palántákról termelt ‘zöldségfélék csak kisebb részben voltak kiül­tetve, a talajmenti fagy dk a t ér­mé lésben fennakadást nem okoz­tak. A gyümölcsfák virágzása és a gyümölcsök kötése igen jó volt, a talajmenti fagyok a gyümölcsfá­kat nem érintették, a szőlőterület­nek mintegy 5—8 százalékát érte fagykár, amelyet azonban gondos ápolással helyre liehet hozni. Jelentősebb kárt a hideg idő a gyapotvetésben okozott. A károk kiküszöbölésére az újravetéshez szükséges vetőmagot az állam központi készletből már a terme­lők rendelkezésére bocsátotta. Jelenleg az időjárás a növények fejlődésére kedvező, a talajban kellő mennyiségű nedvesség van é's a felmelegedés fokozatosan nö­vekszik. A bőséges termés eléré­sének a továbbiakban az a felté­tele, hogy a növényápolás munká­ját a termelők a lehető leggyorsab­ban és a legnagyobb gondossággal végezzék iel. A termelőszövetkeze­tek tagjainak, az állami gazdaságok és gépállomások dolgozóinak, va­lamint <az ‘egyénileg gazdálkodók- wak most a legfőbb feladatuk az idei jónak ígérkező termés -biz­tosítása. SOMOGYMEGYE1 MOZIK MŰSORA: Vörös Csillag: Tövis és borostyán 15—21. Szabad Ifjúság: Mitrea Kokor útja 15— 17. Balatonboglár: Cirkusz 16—17. Barcs: Két út 16—17. Csurgó: Feledhetetlen 1919 16—17. Iga': Afrikában történt 16—17. Lengyeltóti: Szovjet Üzbekiszitán 16— 17. Siófok: Állami Áruház 16—17. Tab: Ifjú Gárda I. 16—17. Az MTSB közli, hogy május 17- én minden sportrendezvény elma­rad. APRÓHIRDETÉSEK Patyolat Vállalat idősebb kisegí­tőgépészt és fűtőt keres, jelent­kezni lehet a Kaposvári Patyolat Vállalatnál. Keresünk megvételre laposko- cs't (speditert), kézikocsit, ló­szerszámot, mérlegei, íróasztalt, székeket, csigasort, egy és másfél tonnásat. Ajánlatokat MÉH, Szé­chenyi- tér 3. Gamáson lévő házam jutányos áron eladó. Gelencsér Istvánná, Somogyjád. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-u t Telefon: 901. 403, 408. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-utca IS. Telefon: 999. Sotnogymegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latínka Sándor-u. 6. Telefon : S2&, Nyomdáért felel: Hidas János Könyvelésben és adminisztrá­cióban jártas női munkaerőt ke­resünk. Életrajzok és ajánlatokat az Állami Hirdetőbe adandók le- Május 1. u. 31. Főkönyvelő hosszú gyakorlattal ^kisebb munkakörben is állást ke­res. „Sokoldalú’' jeligére Állami Hirdetőbe. Kertépítést, parkosítást válla­lunk növényanyaggal és pázsho­zással, Jutányos áron ‘szállítunk egynyári virágáigyi növényeket. Kaposvári Kertészeti Vállalat. Te­lefon: 384. Anyagkönyvelésben, bérszám­fejtésben, pé nz t á rk e z elé sb e n, gyors- és gépírásban jártas női. munkaerő elhelyezkedne. Bátkiné, Lenin-u. Bútorozott szobai kiadó 2 férfi részére. Kölcsey-u, 17. Egyszobás lakás mellék hely is é- | igékkel eladó. Cím: Hirdetőben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom