Somogyi Néplap, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-01 / 102. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1953 május 1. ísea Három év és fiz hónap alai’f teljesítette első ötéves tervét a Bolgár Népköztársaság Szófia- (BTA). A Bolgár Távirati Iroda jelenti: A Bolgár Népköztársaság Állami Tervbiizottság;; és a Bolgár Nép- köztársaság Minisztertanácsa mellett működő Statisztikai Hivatal jgazgat'ósága nyilvánosságra hozta a Bolgár Népköztársaság 1949— 1953 közötti e[ső ötéves terve tel- ;esítéséröl készült jelentését. A Bolgár Népköztársaság 1949— 1953. évi első népgazdaságfejlesztési tervét határidő előtt hajtották végre. Egész sor fontos feladat megoldásánál jelentősen túlteljesí tették az előirányzatokat. I francia Kommunists Part Xiizpti fettfeM levele a Szovjetunié Kommunista Pártja Központi Sirattál® Párizs. A ..THumanité" közli a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának levelét a Szov jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságához. A levél köszönetét mond a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsá gának azért a gondos ápolásért, amelyben Maurice TOiortz a Szovjetunióban részesült. Maurice Thorez hazatérését a francia nép mérhetetlen ölömmel fogadta — hangzik a levélben. — Ez az öröm nemcsak pártunk sorait és barátainkat érinti, hanem kiterjed a dolgozók münden rétegére. A lelkes bizalom és öröm érzéséhez bensőséges, mély hála járul az önök dicsőséges pártja, annak központi, bizottsága, a .szovjet kormány és szeretett tanítónk, a halhatatlan Sztálin elvtárs iránt. Maurice Thorez irányításával még szilárdabban élére állunk a munkásosztálynak és Franciaország népének. tovább erősítjük megbont^ hatatlan kapcsolatainkat Lentin és Sztálin nagy országával, a Szovjetunió dicsőséges Kommunista Pártjával." Az olasz mezőgazdasági munkások sztrájksíkere Róma. (TASZSZ.) Az Avanti“ című lap jelentése szerint az Olasz Mezőgazdasági .Munkások Országos Szövetségének Végrehajtó Bizottsága most tárgyalta meg a mezőgazdasági munkások április 16i országos sztrájkjának eredményeit. A végrehajtó bizottság megállapította, a dolgozók szttrájkbarcuk eredményekért nagy sikereket értek el. A földbirtokosok ugyanis csaknem minden tartományiban kifizették azokat a családi pótsegélyeket, amelyeknek kifizetését! mindeddig megtagadták. A kormány kénytelen volt tiszteletben tartani azt a törvényt, amely orvosi segélynyújtást ír elő az anyáknak. A végrehajtó bizottság ugyanakkor éberségre szólította fel a me- zöeazdssági munkásokat, küzdjenek azért, hogy ezt a törvényt állandóan tiszteletben tartsák é? készüljenek fel harcra, mindazoknak a követeléseknek teljesítéséért, amelyekkel kapcsolatba^ még nem; jött 'étre megállapodás. K Ü I, !'<> I, i TI K A ff í K E I LONDON A londoni rádió washingtoni jelentése szerint Murpihyt. az Egyesült Államok tokiói nagykövetét politikai tanácsadóvá nevezték ki Mark Clark tábornok, a- koreai .,ENSZ-csapatok" főparancsnoka mellé. Mint a londoni rádió megjegyzi, Murphy új feladata az lesz, hogy ..politikai szakvéleményt mondjon a fegyverszüneti tárgyalásokkal kapcsolatban" KARAGSI Április 28-án Karácsában a villamostársaság alkalmazottai a villamosközlekedési dolgozók szakszervezetének- í Elhívására tiltakozó sztrájkba • léptek. A sztrájkolok az ellen tiltakoznak, hogy egyes alkalmiazottak"\t politikai meggyőződésük miatt elbocsátanak és üldöz-, nek. Reggel mintegy nyolc-száz sztrájkoló megszállta a viüaimos- kocsiszinek épületeit. A rendőrség gumibottal igyekezett szétszórni a sztrájkotokat. Harminc ember megsebesült. Hírek szerint a rendőrség mintegy négyszáz embert letartóztatott. ATHÉN Az „Avgi“ című lap közli, hogy április 26-án letartóztatták görög demokraták egy csoportját. A letartóztatottak között van Georgi Karageorgisz, az EDA-párt tagja, KMiorosz Geargulisz tanító. Dimiit- riosz Karantiilonisz, bimítPa Sztraeali asszony. Tralhanisz ügyvéd és Pifposzpiliopulosz ügyvéd. A BÉKETÁBOH ORSZÁGAIBÓL MOSZKVA A „Gudok" című .szovjet lap közli, hogy a gorkiji marógépgyár újtípusú anyacsavargyártó automatát készített. Az automata öt műveletet hajt végre: feldarabolja az acélrudak at, elvégzi az első és második zömí- téist, kialakítja az anyacsavar attakját és lyukat üt bele. Ennek az automatának az alkalmazása egy év alatt több,százezer rubel megtakarítást eredményez és tíz embert szabadít ; fel más munkára. VARSÓ Április 28-án a „Jaworzno II“ erőmű építőinek küldöttsége jelenítette Boleslaw Bierutnak. a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökéinek, hegy a ,,Ja'- worzno 11" erőműben batáridő előtt üzembehélyezték az első gép egységeket. Lengyelország legnagyobb új erőművében 15 nappal a határidő előtt megindult a villa,- ■mosenergiatermClés. A Szovjetunió korszerű gépekkel és műszaki dokumentációval segítette elő a 'lengyel ipar e nagy győzelmét. A ,.Jaworzno II“ építői vállalták, hogy a soronkövetkező gépegységeket 45 nappal a határidő előtt helyezik üzembe. DREZDA Drezdáiban megkezdték a xantho cilin nevű gyógyszer gyártását. Ezt az új antibioticumot a> penicillinhez hasonlóan — penes zigom- táből állítják lelő. A xanthccilünt dr. Werner Ro •the okleveles vegyész találta fel 1948-ban. A tudós azóta kidolgozta az új gyógyszer üzemszerű ,gyártásának gyakorlatát, amely szerint most megkezdték a xantho ebi in tömeges gyártását. J. V. Sztálinról nevezték el a romén néphadsereg legfelső katonai iskoláját Bukarest (Agerpres). J. V. Sztálinnak, minden, idők legnagyobb katonai lángelméjének emlékére, a irónián néphadsereg legfelső katonai iskolája a „J. V. Sztálin Katonai Akadémia" nevet kapta. Ez alkalomból rendezett ünnepség során zászlót adományoz lak a J. V. Sztálin Katonai Akadémiának. A zászló átadása alkalmává] Emil Bodnaras hadseregtábor. nők, a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, ia Román Népköztársaság fegyveres erőinek minisztere mondott beszédet. A IS ép művelési Minisztérium pályázatai A népművelési minisztérium pályázatot hirdet festményekre és grafikai munkákra ,,A magyar munkásmozgalom 35 éve" címmel. A pályaművek mutassák meg a magyar munkásmozgalom hősi harcosait, a kommunista párt történelmi szerepét 1918-tól napjainkig- Művészeink a pályamű témájának kiválasztásánál tanulmányozzák a magyar munkásmozgalom, a kommunista párt történetéit, ismerjék meg a Magyar Munkásmozgalmi Intézet dokumeinitumainyagát. A pá- lyaművelkbein törekedjenek a párt, á munkásmozgalom harcainak, eredményeinek sokoldalú, világos ábrázolására. A pályázati felhívás nem kívánja a művészekéit korlátozott számú témához kötni, de felhívja a figyelmüket néhány fontos témára, illetve témakörre. A témákat a nép- I művelési minisztérium képzőművészeti főosztálya kívánatra közli az é rdelkl ődőfckel. A pályázaton minden művész részt vehet, legfeljebb három •— tetszés szerinti méretű — festménnyel, vagy két gráf kával. Az elkészült munkákat 1953 november 20 ig kell beküldeni a Műcsarnokiba. A beküldés és elszállítás költségei a művészt terhelik. Pályadíjak: 2 >dlb I. díj, á 5000 forint, 3 db II. díj á 4000 forint, 4 db III. díj á 2000 forint. A pályázatokat a népművelési minisztérium, a Magyar Munkás- mozgalmi Intézet, a Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a MÜDOSZ és a Képzőművészeti Alap küldötteiből alakult bizottság bírálja el. A népművelési minisztérium pályázatot hirdet üzemeink életét, munkásosztályunk nagyszerű munkáját, harcát, fejlődését ábrázoló festményekre és, rajzóikra, is. A művészek mutassák meg műveikben az új, a szocializmust építő munkást, üzemeink új 'életét, a régi és az új harcát. Mutassák meg, hogyan válik szebbé, teljesebbé népünk élete. A pályázaton minden művész részt vehet három tetszés szerinti méretű olajfestménnyel, vagy 'grafikával. A pályázat határideje ugyancsak november 20. A műveket a Műcsarnokba keli beküldeni. Pályadíjak: 2 db I. díj á 5000 forint, 3 db II. díj á 4000 forint, 4 db III. díj á 2000 forint. A 'bírálóbizottságban ,a népművelési imiiniiszt'érium, .a Képzőművészek és iparművészeik Szövetsége, a MÜDOSZ és a Képzőművészeti Alap küldötte; vesznek részt. Több mint százhatvanezer kötvényt sorsolnak ki Győrött az első békekölcsön negyedik húzásán Az elteő békekölcsön május -7 és 10 között Győrött sorrakerülő negyedik sorsolásán a következő ínye remények és tcirfe'sztéseik kerülnek íki sorsolásra: Május 7-én. csütörtökön délután. 4 órai kezdett éli, 359 búzással kisorsolnak 35.900 darab kötvényt. Pénteken 559 húzással kisorsolnak 55,900 darab kötvényt. Szombaton 544 húzással kisorsolnak 54.400 darab kötvényt. Vasárnap délelőtt 10 órai kezdet tel 189 húzással kisorsolnak 16.650 darab kötvényt. Ezen a napon kerül1 kisorsolásra a 100 ezer forintos 'főnyeremény, ezenkívül 6 darab 50 ezer forintos magynveremény és 147 darab vegyesen 25 ezer, 10 ezer és 5 ezer forintos nagy nyeremény, valamint 15.246 darab 300 forintos nyeremény. Ugyancsak ezen a napon kerül kisorsolásra 35 húzással 1250 darab kamatozó kötvény. Kiosztották a „könnyűipar kiváló dolgozója" kitüntetéseket Április 30-án 440 dolgozónak, niszter a „Könnyűipar kiváló doftechiniku'snalk, mérnökinek nyújtót- gozója" kitüntetést, ,ta át Kiss' Árpád könnyűipari mi- ... j Kiosztották a kitüntető jelvényeket a felsőoktatás kiváló dolgozóinak Csütörtökön az ország felsőoktatási intézményeinél elsőízben osztották Ikí a szocialista felsőoktatás érdekében kifejtett eredményes munkáért „A felsőoktatás kiváló dolgozója" kitüntető jelvényt. A kitüntetéseket Erdéy Gruz Tibor felsőoktatási miniszter, Andies Erzsébet, a felsőoktatási miniszter első 'helyettese és Kónya Albert miniszterhelyettes nyújtotta át a kiváló dolgozóiknak. A felsőoktatás területén 96 dolgozót tüntették ki az országban. NEMZETKÖZI SZEMLE ___.________________________________________ A Francia Kommunista Párt nagy győzelme Franciaországban már hosszú hetekkel a községianácsj válasz tások előtt megindult a lázas vá lasztásí hadjárat. A burzsoá pártok, amelyek képviselői csupán önző politikai célokra használják fel az önkormányzati szervekben való részvételűket, igyekeztek kisebbíteni a választások politikai jelentőségét. Mivel szemben a kommunista vezetés alatt álló községtanácsok eredményes, a dolgozók jo gait védő munkájával és intézkedéseivel — nem tudtak működésükről eredményeket felmutatni, szívesen hangsúlyozták, hogy a választások „politikamentesek” és kizárólag csak „közigazgatási" jelentőségűek. A választások során bebizonyosodott, hogy az ilyen politika, mely háttérbe szorítja ,a bel- és külpolitika legégetőbb kérdéseit, nem veszi számításba a dolgozókat, nem orvosolja azok sérelmeit, hiá ba használ nagy szavakat, kü'ön böző választási fogásokat és lista, kapcsolásokat: nem számíthat a nép támogatására. A Francia Kommunista Párt nem titkolta a nép előtt a valóságot. Leleplezte a francia kormány aljas mesterkedéseit és annak következményeit. Felhívásában rámutatott, hogy a. fokozott fegyverkezés, az államgépezet fasizálásá, az, hogy az ország amerikai támaszponttá válik — a kormány reakciós politikájának eredménye. Bizonyítékok sorát tárta a nép elé, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy a kormány és az őt támogató pártok juttatták Francia- országot a munkanélküliség, a nyomor és a fokozott elszegényedés útjára, A Francia Kommunista Párt felemelte szavát a vietnami háború megszüntetéséért, követelte a Schuman terv, a bonni és párizsi szerződések elutasítását, gazdasági, kereskedelmi és kulturá is kapcsolatokat a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal, követelte az öt nagyhatalom közötti békeegyezmény megkötését. Ezek a népet legmelyebben és leginkább érintő kérdések, melyek visszhangra találtak a nép-körében. A francia községtanácsi választások bebizonyították, hogy a nép töretlenül bízik a Francia Kommunista Párt politikájában. Hiába jó solia meg néhány nappal a választások előtt Bruce belügyminiszter a kommunisták vereségét, a kom raunisták nem elveszítették, hanem megerősítették állásaikat. Párizs ban, a nagy ipari központokban és másutt is emelkedett a kommunista pártra leadott szavazatok száma. Mindenütt nagy többséggel választották meg a kormány által letartóztatott és üldözött ikommunisa és szakszervezeti vezetőket a községtanácsba. Az elmúlt években a kommunista vezetés alatt álló községtanácsok a nehéz viszonyok között is értek el eredményeket és munkájukkal nagy népszerűségre tettek szert. A nép érdekében kifejtett munka most meghozta gyümölcsét^ A Francia Kommunista Pártnak a győzelemmel kapcsolatban kiadott közleménye erről így ír: „Pártunk továbbra is első pártja Franciaországnak, A községtanácsi választásokkal nagyszerű választ adott a francia munkásosztály, a francia nép az árulás és a háború polítí- káfára, amelyet a burzsoázia ve- zeíőkörei folytatnak. Válasz ez az öt éve tartó komm u ni si ae 1 i e n e s rágalmakra és provokációkra. A fran ia férfiak és a francia nők, amikor a Francia Kommunista Párt listáira adták le szavazataikat, hitet tettek egy új politika mellett és a nemzeti függetlenség és a béke, a szociális haladás és a szabad ság politikája mellett". A brémai»sztrájk : a szolidaritás ragyogó bizonyítéka Az imperialistáknak a nyugat német szövetségi köztársaság létrehozásával kettős céljuk volt: po fitikai bázist és katona; támasz pontot b ztosítani Európa szívében minden haladó erő és minden ország ellen, beleértve „szövetségeseit“ is, és „bevehetetlen“ erődöt építeni a német egység útjába. Céljaik megvalósításához a régi, bevált burzsoá módszert alkalmazták: „kegyes keresztény" polí tikusok, hétpróbás nemzet- és munkásárulók, „érdemdús" fasísz ta csirkefogók kezébe tették le a hatalmat. Ezekután nem csoda, hogy Adenauerék gyakran bizonygatták: a nyugatnémet kormányzat széles alapokon áll. A német nép már számtalan ta- nujeléí adta, hogy szemben áll az imperialisták Adenauer által vezetett „egységfrontjával". Egymást érik a tiltakozások a bonni és (párizsi háborús szerződések ellen. Széles népi tömegakciók állnak Adenauerék népe lenes intézkedéseinek útjában, magasan leng a munkásegység, a proletárszolidaritás harci lobogója. A nép minden rétegére kiterjedő szolidaritás ragyogó bizonyítéka a brémai sztrájk. Brémában és /Bre- menihavenben napok óta áll az élet- A hajógyári és kikötőmunkások bérköveteléseik alátámasztására sztrájkot indítottak. A szociáldemokrata, kommunista és pártonkívüli munkások sztrájkja nemcsak a magasabb bérekért iolyó harc, ha nem harc a jobboldali szakszervezeti vezetők ellen, harc m demo kratikus jogokért, A hajógyári és kikötőmunkások sztrájkjához csatlakoztak a tisztviselők, mesterek, mérnökök is. Már 16 ezer ember sztrájkol ,a teljes egység jegyében Brémában, A szakszervezetek jobboldali ve zetősége „központi" sztrájkvezetőséget állított fel, de a dolgozók nem ismerik el őket képviselőiknek, Soraikból választanak sztrájk őrséget és a szociáldemokrata demagógia ellen egyre inkább han goztatíék; „Németország Kommunista Pártja az egyeilen párt, melyben bízni lehet". A sztrájkoló munkások igazsá gos harcait sokan támogatják. Április 29-én szolidaritási bizottság alakult ia munkások segítése céljából. A bizottság felhivással ior- dult a dolgozókhoz, a fogyasztási szövetkezetekhez és kereskedőkhöz; bontakoztassanak ki széleskörű szolidaritási mozgalmat a sztrájk támogatására. Bréma lakossága egységesen veszi fel a harcot Adenauer népelnyomó, munkás nyúzó politikája ellen. Bréma példája is bizonyítja, hogy a német nép minden rétege kész egységesen harcolni a nép elnyomói ellen.