Somogyi Néplap, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-04 / 80. szám
Épülő Kommunizmus — épülő szocializmus A föld gazdái írta: I. Pedanyuk Esteledett1 már, amikor Makar Anyiszimovics Poszmitnij kilépett a keriiiieti pártbizottság épületéből és odament ,a rá váró „Pobje- dá“-lhoz. A kocsi zajtalanul indult el és isímán robogott végig a kerületi székhely utcáin. Néhány perc múlva már maga mögött hagyta Berjozovka házait. Poszmitnij elv- társ, a volt zsellér — jelenleg az Ukrán SZSZK Légi első Tanácsának küldötte, s a Bugyonn j kolhoz elnöke — hátradűlve az ülésen, mesélni kezdett a múltról: —■ Valamikor, amikor Berjozov- ká'b'óil gyalog ment az ember Ogyesszába, kétoldalt az út mentén nem látott semmi mást, csak uradalmi földeket. A legtermékenyebb földek tulajdonosai Scser- batova hercegnő, Bermadszkij, Kirillov földeisurak, a német Kernich és a kolostor voltak. Nehezen élt falunk parasztsága. A „Poibjeda” letért a főútvonalról A sötétségiből apró villányié- nyek tűntek elő. — Mindjárt hazaérünk — mondotta Makar Anyiszimovics. — Azon a helyen, ahol most a mi kolhozunk vám, a forradalom előtt csak egy Gladkij nevű tanya volt. Nevét az egykori hatalmas juhnyá- jak tulajdonosáról kapta. Az öregek még emlékeznek a hat pásztor vályogfviskójára léis a földesúr házára. Ha nem jiött volna a szovjet hatalom., minden megmaradt volna úgy, ahogy vélt — az ähiin- seggel, a didergéssel, a földkumy- hókkal, a földesúri robottal és a teleo ma már elfelejtett nevével együtt. — Hova megyünk Makar Anyiszimovics? — kérdezte ,a gépkocsivezető, amikor a kocsi adóihoz széliére érf. —• A kultúíházba, ahol ma megbeszélés folyik a fiatal választóikkal — fejelte Poszmitníjj elvtárs. A gépkocsi új kőépül'eték között suhant a falu utcáin. Messze áradt a fény a kétemeletes kultúrház- iból. Mellette a .szálloda, a vendéglő 'és a kolhoz, áruháza. Motorkerékpárok, „Mioiszíkvics'‘-o:k jönnek isizemhe. — Fiatalságunk már leginkább motoron jár — mondta mosolyogva Anyiszimovics. — Az idősebbek ^ viszont inkább a „Moszkvics "-óikat és „Po:bjedá"-kat kedvelik. Kissé elszokunk attól, hogy igyafog járjunk a pusztára. Más idők jöttek, nem olyanok, mint amilyenekről útközben beszéltem. Most a föld gazdái vagyunk. Gyakran eljönnek hozzánk Látogatók meimosak Ukrajna kolhozaiból, hanem Kínából, Lengyel- országból, Csehszlovákiából és más népi demokratikus országokból is. Megnézik, hogyan gazdálkodunk saját földünkön, hogyan építjük boldogságunkat, átveszik tapasztalatainkat. Megállt a gépkocsi a kultúrház előtt. A kapu fölött nagy felirat hirdette: „1953 február 22-e az Ukrán SZSZK helyi szovjetjei választásának napja. Mindent a választások sikeréért!“ Az 'előcsarnokon keresztül tágas szobába' léptünk, ahol már sok Tatai kolhozparaszt ült együtt. A vörös térítővé! letakart asztal mellett Zariickjj elvtárs ült, a kolhoz DOSZAAF alaipszervezetének elniöke. Ő tartott megbeszélést a választókkal. —- Mindössze két év mult el a helyi szovjetek legutolsó választása óla — mondta. — Nem hosszú idő és mégis milyen óriási változások mentek végbe kolhozparasztjaink életében. Az elmúlt évben olyan gabona tér másít takarítottunk be, mint mé:g soha. A gabona átlagtermése hektáronként elérte a 28 mázsát. Nincs kolhozainkban olyan termény, amelyet ne gépi erővel takarítottunk volna be, A szocialista ipar mindjobban ellátja mező,gazdaságunkat korszerű gépekkel. A népnevelő elmondta, hogy a ko'lh'Oziparasztok a m.icsurini tudomány és a korszerű technika fel' ibasználíáisávaí érték el a magas terméseredményt és az állatállomány magasabb hozamát. Jelentős sikereket ért el Pavel Bedutámak, a Szocialista Munka Hősének brigádja’, amely egyik részlegén 'hektáronkénti több mint 38 mázsás gabonatermést ért el. A kolbozparasztok évrőlrévre növelik a búza vetésterületét, a ■szőlős- és gyümölcsöskertek területét. Nemrég, még mindössze 5 hektáron termeltek szőlőt,, ma pedig már 40 hektáron. Az elmúlt évben a szőlőtermelés jövedelme 400 ezer rubelt tett ki, az ötéves terv végére megközelíti a 2 millió rubelt. Egyre jobb életet élnék a kob Tozparasztok. Az elmúlt évbén minden m'unkaegvségre 4 kilogramm búzát és) 8 rubel készpénzt kaptak, nem is számítva a zöldség- jelét és egyéb élelmiszereket. Szemjon Afanaszjevics Ponomarenko kolhozparaszt családja 128 mázsa búzát és több mint 10 ezer rubel készpénzt kapott. — Összehasonlíthatatlanul megváltozott falunk arculata — folytatta az agitátor. — Egyedül az ielmúlt két év alatt több mint 120 új házat építettünk a kolhozparasztok számára, s kiépült a vízvezetékhálózat í®. Tégla- és cserép- gyárunk teljes kapacitással dolgozik. A k'oílh'ozparasztok nagy figyelemmel hallgatták a népnevelőt. Kolhozuk példája nyomán látták, milyen nagyszerű és örvendetes változások mennek végbe 'életükben. Ezért volt rájuk olyan nagy hatással Zaríckij elvtárs mindén szava. — Ezt a boldog és jómódú életet — mondta végül a népnevelő — dicsőséges kommunista pártunk adta, ameliy Lenin és Sztálin vezetésével megteremtette a munkások és parasztok szovjet államát, felépítette a szocializmust és az emberiség ragyogó jövője, a kommunizmus fele vezet bennünket Amikor Zarickij befejezte a beszédet, Makar Anyiszimovics Posz- mitoij lépett az asztalhoz. Várakor zástélijie.s, vidám arccal fordulták felé a fiatalok. — Találóan beszélt Ivan Joszi- povics kolhozéi etünkről —- mondta. — Valóban boldog 'élet és valóban jómódú lélet ez. De mennyivel szebb lesz még néhány év múlva! Népünk minden, győzelmét a kommunista pártnak, atyánknak és tanítónknak, a szeretett emlékű Sztálinnak köszönheti! — Hogy még világosabban lássátok, milyen nagyszerű időben éltek,, most 'elmondom nektek, hogyan éltünk mi, apáitok és nagyapáitok, a Nagy Októberi Forradalom előtt... A fiatal kollho.zparasztok lélek- zetvisszafojjtva hallgatták a> visszaemlékezést .. . Megrázó dolgokat mondott el Poszm'fuij a parasztság öröm telem sorsáról a forradalom előtti években, hogyan rázta le magáról a nép a párt vezetésé vei az önkényuralmat, ,a földesúri elnyomást és építette fej szabad, boldog életéit. És diadalmas történet volt ez arról, hogyan: lett az egyszerű falj tusi 7seller szabad ember, ,a föld j gazidáia, az ukrajnai kolhozmoz,gall lom élharcosa, a Köztársaság Leg j felső Tanácsának küldötte . . . A Turkmen Már harmadik éve, nyári forróságban, téli fagyban'egyaránt, ön- feláldozóan dolgoznak a Turkmen Főcsatorna építői. A több mint ezer tagú Turkmén Geológiai Intézet északi és déli expedíciói hatalmas utat tettek meg a csatorna vonalán az Amu-Darjától a Káspi-tengerig. felbecsülhetetlen munkát végeztek a sivatag tanulmányozása terén. A talajkutatók ezidő&zerint az Amu-Darja medrét vizsgálják. Nemsokára megkezdődik a gát és a vizierőmű építése az Amu-Darja alsó folyásán. Idén nyáron befejezik a nyolc kilométeres vízellátó csatorna építését. Az építők erre az időre elkészítik a csatorna medrét, felépítik a hidrotechnikai berendezéseket. A földmunkák terjedelme eléri a 2 és félmillió köbmétert. A csatorna építése folyamán hétezer köbméter betont raknak le. A vízellátó csatorna földmunkáit kizárólag gépek végzik.. Sikerrel alkalmazzák a technika vívmányait. Az emberek itt már nem végeznek nehéz fizikai munkát. Múlt éviben Tahia-Tas'ban, az építkezések színhelyén még nem volt vasút és a rakományok szállítása nagy nehézségekbe ütközött. A vasúti szerelvények meet már szakadatlanul közlekednek a Turk- mén Főcsatorna felé. Tahia-Tasban nagy teljesítő, képességű villamos erőművet is építenek. Az erőmű még ebben az évben megkezdi az áramszolgáltatást. Nincs messze a nap, amikor a Turkmen Főcsatorna kék szalagként átszeli a Kara-Kum végtelen pusztaságait. A csatorna vizével öntözött földön több gyapot terem majd, mint például egész Egyiptomban. Főcsatorna építésének híres A Turkmen Főcsatorna legnagyobb építkezése az Amu-Darja partján épülő tahia-tasi vízierőmű. Ma már a homoktenger helyén gyönyörű város körvonalai bontakoznak ki. Tahia-Tas újonnan épült vasútállomására naponta érkeznek gépkocsikkal, caítőanyagokkal megrakott vonatszerelvények, hozzák a Turkmen Főcsatorna és az új város építésének nyersanyagait, gépeit. Képünk a tabía-íasi kikötőben épülő hatalmas portáldarut mutálj?, be. BALETTMESTER LESZ A KIS HEGYIFALU FIA Corka, degeszfáni hegyi falucska! önálló támoművet’ alkofoftb Azóta híres kitűnő táncosairól, müloiva- j js állandóan jegyzeteket készít a sairól, akrobatáiról, kötéltáncosai-: -népi táncokról. Feljegyzései több ró!. A falu egyik szülötte, 1 anho; érdekes népi tánc betanításához Irraiíov már gyermekkorában fel- J szolgáltak alapul. Tanho Izrad,ov nemsokára balettmester lesz, kiváló koreográfus, fgor Mojszejev irányításával ké.szül diplomapályázati. munkájára: a Szovjetunió Népi Táncegyüttes számára készülő műsor betanítására. umit tlancteíhet.segeve] és mint az ■ Állami Balettiskola növendéke, • sokszor szerepelt az Állami Népi Táncegyüttes több ’előadásában. Legnagyobb sikerét a prágai ifjú :sági fesztiválon aratta: ő lett a nemzetközi táncverseny győztese. Már díjú növendékkor áh an több A sztálini korszak a na$*y átalakulások korszaka A kommunizmus nagy építkezései a sztálini korszak hatalmas mérföldkövei. Többezer kilométer zöld fal áh a homokviharok és szárító szelek útjába, hogy megvédje a gabonatermő vidékeket. Egyesültek az ősi orosz folyók, hatalmas vízierőművek épülnek a Dnyeperen, a Volgán, az Amu-Darján. Újból bebizonyosodik a szociális, ta rendszer mérhetetlen fölénye az elavult kapitalista rendszer fölött, a Szovjetunióban a szabad dolgozók milliói használják fel a,z élenjáró tudomány és kultúra kincseit, hogy a természetet átalakítsák az egyszerű ember érdekében. A természetátalakítás sztálini tervei hatalmas építmények alkotására lelkesítik Európa és Ázsia szabad országainak dolgozóit az Oderától és Neissetől a Sárga-tenger partjáig. A népi demokratikus országok dolgozói ,a Szovjetunió példájára egyre nagyobb mértékben használják fel a természet erőit a társadalom javára. Nézzünk csak Közép-Európa és Délkelet-Európa térképére! A román Dobrudzsa aszályos sztyeppéin egyre világosabban kirajzolódnak a Duna-Fekete-tenger csatornái körvonalai. Sok ezer hektárnyi mocsarat csapoltak le, sokezer hektáron folytatnak öntözéses földművelést és a földek soha nem látott bő termést hoznak. Betontöltések állnak a Kárpátok szikláiról lezúduló vad hegyi folyamok útjába. Egyik elkészült a Sad folyón, a másik hamarosan kész lesz a Bistrioán és a vi- zierőmű turbinái évente 430 millió kilowattóra 'villanyenergiát adnak az üzemeknek, gyáraknak,, városok, nak, falvaknak. Épül a Bukarest—Duna-csatorna, a közeljövőben a Vaskapunál a kuj- bisevi és sztálingrádi vizierőmű- höz hasonló hatalmas új villany- centrálé létesül. Az életetadó víz a bolgár Dobrud. zsában is eljutott a parasztok földjeire. Bulgária hegyei közt óriási víztárolók csillognak a napfényben. Az Iszkir folyón készül az egyik legnagyobb víztároló, a ..Sztálin- tenger”, amely 65 ezer hektár terület öntözését teszi lehetővé a. szófiai síkságon. Lengyelországban elkészült a „Ludwig Warinski” vizierőmű. A hatéves terv során a Visztula több. ezer kilométeren át, Sziléziától a Balti-tengerig hajózhatóvá lesz. A Visztulán létesülő vizierőművek évente 5-—6 milliárd kilowattóra villamosenergiát szolgáltatnak majd. A népi Lengyelországban kiépül a korszerű viziútak hálózata, amely összeköti egymással az ország gazdag és élénk forgalmát. Cséhszlovákiá'ban a Vltava és a Vág folyón létesülnek vizierőművek. Magyarországon a Tisza vize eljut a Hortobágy nemrégiben még pusz. ta vidékére. Albániában 1955 végére üzembehelyezik a Mati folyón épülő vizierőművet. A legnagyobb változásokat azonban a népi Kína térképén láthatjuk. Azelőtt a Kínáról szóló könyvek tele voltak az áradások okozta természeti katasztrófákkal'. Egyedül 1938-bian félmillió ember pusztult el a Huaj- folyó áradásakor. Most pedig alig három év telt e'l azóta, hogy a kínai nép kezébe vette a hatalmat és máris .gokezer kilométeren keresztül kőpartok közé szorult a Huaj, a ,,gonosz folyó”. A kínai hazafiak a kommunista párt vezetésével megváltoztatják a folyó egész völgyét. A Huaj felső- és középső folyásán 38 víztároló 'létesült. Az esős időszakban ezek fogják fel a Huaj több mint 200 mellékfolyójának vizét. A megzabolázott folyam 2 millió'670 ezer hektár föld öntözését teszi lehetővé. De nemcsak a Huajon végeznek nagy folyamszabályozó munkát; töltések épülnek mindenütt a Hoang; ho, Jangce, az Ihe és a Suhe folyó mentén is. A kínai folyók partjain három év alatt 23-szor annyi földmunkát végeztek, mint a ßzuezi- csaterna építésénél. A népi demokratikus országokban a természet átalakítóinak nagy segítséget nyújt ,a Szovjetunió példája, a szovjet dolgozók sok értékes tapasztalata és a Szovjetuniótól kapott rengeteg gép. Az elcszkavá- torok, talaj gyaluk és fúrógépek ez- .rei könnyítik meg a vizierőművek és csatornák építőinek munkáját. A szovjet tudósok műszaki segítsége lehetővé tette, hogy a kínai mérnökök elvessék a vízszabályozás korlátáiról terjesztett konzervatív amerikai elképzeléseket. Néhány év múlva csodá'atos kép tárul majd szemünk elé mindenütt, ahol szabadon dolgozik az ember. Mint fehér paloták emelkednek a Volga alföldjén a kujbisevi és sztálingrádi vizierőmű épületei. Uj földek válnak termékennyé, szökkennek virágba Ukrajna és a Krím mezőin. a Kara-Kum sivatag hunyorgó fényei, majd a Turkmen Főcsatorna vizében tükröződnék. ' Karcsú, fehér gőzösök szelik a Duna-Fekete-tenger-csatorna vizét, vízesések zuhannak alá a Kárpátokban és a balkáni hegyekben épült töltésekből. Bulgária, Magyarország és Lengyelország sík; ságain azelőtt soha nem látott új növények' teremnek. A Huaj vize békésen öntözi a kínai földeket és a hatalmas vízierőművek villamos árama fénnyel árasztja el az új Kína városait és falvait. lery lesz! így lesz. mert a nagy sztálini korszakban élünk, amelyben az alkotó ember megfékezi a természet erőit és százmilliók életét alakítja szebbé, jobbá, napfényesebbé ! Az uzundzsovoi Rákosi Mátyás tsz harca a bő gyapottermésért Uzundzsovo község „Rákosi Mátyás“ termelőszövetkezete egyike Bulgária, legnagyobb és legjobb gyapottermelő szövetkezeteink. A szövetkezet tagsága nagy lelkese- I dóssal fogadta a gyapottermelés fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározatot. A „Rákosi Mátyás” termelőszövetkezetben eddig évente 7—8000 dekárnyi területen termesztettek gyapotot,, az idén azonban már 8500 dekárnyi lesz a gyapotültetvény. Ez a terület a termelőszövetkezet szántóföldjeinek mintegy 35 százaléka. A párt és a kormány határozata újatbib lendületet adott a munkának. A szövetkezet olyan eredményeket ért el. amelyek az egyéni gazdálkodás mellett elképzelhetetlenek. A „Rákosi Mátyás” termelőszövetkezetben 1951-ben dekáronként átlag 120 kilogramm gyapotot szedtek, egyes öntözött területeken pedig 338 'kilogrammot. A termelőszövetkezet tagjai az elmúlt évben az aszály ellenére is jó eredményeket értek el. A bő termést úgy érték el. hogy alkalmazták az élenjáró szovjet agrotechnikai módszereket, amelyekkel különböző agrotechnikai körökben ismerkedtek meg. Az egész vetésterületet kellően trágyázták. Kora ősszel 22—25 centiméter mélységben végezték a szántást. A gyengébb minőségű földekre dekáron- kint miég 20-—40 kilogramm ,?zu- perfoszfátot is szórtak. Az őszi szántást tavasszal kul'tivátorozták, I azokat a földeket azonban, amelyeken csupán istállótrágyával trágyáztak, 16—18 centiméter mélységben ismét felszántották. Csak jóminőségű és jcfajtájú vetőmagot használtak. Áorilis közepén vetettek. A harmadik kapáláskor fejtirá- gyáztak. A minta,parcellákon hatszor is kapáltak, a nem-termő hajtásokat pedig Liszenko szovjet akadémikus módszere szerint tetejezték. Kellő időben, veszteség nélkül végezték el a gyapot szedését is. Kera Georg:,eva és Ivánka Nikolo.va szedőnők sajátították el Bagariában legelőször Bagircva szovjet szedőnő módszerét. A bolgár gyapot- szedőn ők közti munkavarsenyben Kera Georgieva került az első helyre. A „Rákosi Mátyás” termelőszö- vetkez t munkaérdemrendes brigádvezetői között máris nagy lendületet vett a mun'kaverseny. Megkezdték a vetés előtti talajművelést ds nagy gonddal készítik elő a vetőmagot. A brigádok vállalták, hogy az idén a nem öntözött területeken 210 kilogrammos, az öntözött területen pedig 360 kilogrammos terméshozamot érnek el dekáronkint.