Somogyi Néplap, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-13 / 61. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1953. márc'us 13, Több tiszteletet a szovjet filmek iránt A Vörös Csillag filmrninházban március 10-én este mutálták be a „Feledhetetlen 1919” c. nagyszerű szovjet filmalkotást, amely méltó «miéket állít Sztálin elvtársi hősi életének. E nagyszerű film bemutatásának ideje egybeesik azzal a mélységes gyásszal, amely a haladé emberiséget Sztálin elvtárs halfával érte. Ilyen időszakban e nagyszerű film eszmei mondanivalója és Sztálin elvtárs kiváló egyéniségének megszemélyesítése, erőt, magabiztosságot, szilárdabb akaratot nyújt a munkásosztály célki tű- Bőseinek megvalósításához. A párt katonáit és minden becsületes pár- tomkívüli dolgozót figyelmeztet az ellenség elleni kíméletlen harc következetes folytatására. A magasfokú forradalmi éberség terén, állít elévülhetetlen példaképet a film; eszmei mondanivalója, rendezést?«, fényképezése stb. nagyszerű alkotás. Aki végű gnézi a filmet, újult erővel hagyja el az előadás után a mozit. Mindezt a nagyszerűséget azonban rontotta és pedig súlyosan az „ünnepség” rendezőinek felelőtlen munkája. Az ünnepség értékét teljesen lerontotta az egész megnyitó beszéd, amelyet Szumanov divtára, az MSZT propagandistája tartott. A beszéd arra volt hivatott, hogy e »agyszerű alkotást tartalmában, tanulságaiban ismertesse, ezt a «feladatát azonban nem töltötte be. Pedig nem lett volna nehéz feladat a kiválóban a nagyszerűt, a tanul, ságot megtalálni. Ehhez nem kell talentum, ebhez s*ív, meleg érzés, forró szeretet kell. Ha ez megvan, akkor nem találja még Szumanov elvtárs sem természetesnek” e nagyszerű filmalkotás jelentőségét. Ez a megnyitóbeszéd azt mutatta, hogy Szumanov elvtárs nincs tisztában! a film jelentőségével, vagy legalább is nem érezte azt át. Az egész beszédből azt érezte >a hallgató, hogy csupán egy cselekmény száraz vázlatával fog találkozni, olyan filmmel, ami nem sokat adhat. Nagyfokú felelőtlenség felkészületlenül, tárgyi és ténybeli ismeretek hiányában kiállni egy ünnepélyes megnyitóra 'és ott beszédet mondani. Különösen nagy felelőtlenséget jelent, ha egy szervezet vezetője nem ismeri annak az eszmei mondanivalóját, amit méltatni akar. Pedig nyilván a MOKÉP és az MSZT azért rendi aett díszelőadást, hogy tudatos céllal mutasson e nagyszerű alkotás eszmei mondanivalójára, hogy segítsen a dolgozóknak a mondanivaló megértések n Nemcsak arra kiváncsiak ma már a dolgozók, hogy milyen, eseményekkel találkoznak a filmben. Nem szükséges elmondani előre a jeleneteket. | különösen ha arról is laza, nem megfelelő tájékoztatást adunk, mint ahogy azt Szumanov elvtárs tette. Őszintén szólva kényelmet; aiül érezte magát a hallgatóság. Nemcsak azért, mert száraz, üres volt a beszéd, hanem azért is, mert sok pontatlanság és elvi hiba is volt a beszédében]. Ezekből egy elvi hiba: „Az ellenforradalmi erők az úi helyzetet akarták visszaállítani, ezért minden erőt mozgósítottak”. Pontatlanság; matrózok „matracok”, putyilovisták „putyolinisták”, Churchill .Cíöncsil” stb. Ezf’k csak kisebb hibák, dl* ón. azt hiszem, hogy 1959-ban é'ő, mozi’á togató közönség nagyobb igények ke! lép fel, többet vár ilyen esetek ben is az előadóktól. Kfönösen ilyen nagyszerű filmalkotás díszeo- adá°án. összegezve az egészet; a jövőben az ünnenélyes menavitókra nagyobb feVlő-séggel készüljenek fel azok, akik beszédet« mondanak. Enyhén szólva, megengedhetet len. hogy v vetek ilymódon álljanak a tömeg elé. ^Nagyobb tisz telet, felelősség a szovjet filmekkel, a szovjet művekkel kapcsolat ban. Ezt követeli meg a magyar- vovjet barátság, ez a hivatása a Magyar-Szovjet Társaságnak. Több •tartalmat az MSZT munkájában, felszámolni minden lazaságot, felszínességet. Illés Dezső. Eddigi sikereik lelkesítsék még nagyobb eredményekre az Erdőgazdaság dolgozóit A KAPOSVÁRVIDÉKI Állami Erdőgazdaság dolgozói munkaversennyel harcolnak a,z első negyedéves terv túlteljesítéséért. A dolgozóik tudják, bogy az ország iparának és közeülátásának nagy szüksége van termelvémyeikre. Az erdőművelésnél*féléves tervidőszak van és ebben a munkáiban «gyes üzemegységek kiváló terv- teljesítést értek el. Az üzemegységeik versenyében a tótfalusi üzemegység van az első helyen. Első féléves tervét február 10-ig már 60 százalékra teljesítette. A második helyen a szentlbalázsi üzemegység van 56 százalékos teljesítésével. A somogyaicsái és a kaposvári üzemegység eredménye js jó munkáról tanúskodik. KEMÉNY HARC folyik a több- terme.ésázt a tlakitermelésinél is, hogy iparunkat, közellátásiunkat mine')! telibb faanyaggal láthassák el. A fo kitermelés negyedéves térvét • az Erdőgazdaság március 1-ig már 94 százalékra teljesítette és a napokban be is fejezi. Az egyes üzemegységek közül a, fakitermelésiben élenjárnak a kardosfai, a | somogyaosai, a kaposvári és a szennai üzemegységek, melyek március 1-re befejezték negyedéves tea-vüket. A fakitermelésnél az egyes műn kacsapaitok közötti versenyben a2 első helyen Hegedűs József munkacsapata van napi 188 százalékos átlagos teljesítésével. Erős versenytárs Heisz András munkacsapata 184 százalékos és Kis Jenő munkacsapata napi 183 százalékos átlagos teljesítésével. Horváth Ferenc munkacsapata 182 százalékos telfesá'jményével az első közé 'tört fel. A SZÁLLÍTÁSI MUNKÁLA TOKNÁL az értékesítési terv teljesítéséiben is kiváló eredményt ért eil az Erdőgazdaság. Első negyedéves szállítási tervét az Erdőgazdaság ipari fából 82 százalékra, fülledékemy anyagból (bükk, gyertyániía) 90 százalékra és tűzifáiból 90 százalékra teljesítette. Dicséretet érdemel a mernyei üzemegység som odo nalsói vágás terűje- téailéil dolgozó 18 tagú Takács brigád a szállításoknál elért kiváló i eredményért. A szállítások sikere nagyban függ a tanácsok munkájától. Kaposíüred és Kazisok község tanácsai példát mutattak a járás többi községének, szállítási t er vük fejj esi té selb eni. A Kiaposvárvídéki Állami Erdő- gazdaság a szállítások batáridő e;Jőtti teljesítésiével, az országos versenyben az első lett. Ennek eredményeképpen a földművelési minisztérium a vállalatot 1500 formt pénzjutalomban részesítette. A KIVÁLÓ EREDMÉNYEKBEN nagy része van a pártszervezet és az üzemi bizottság jó munkájának, mert a dolgozóknak megadták minden esetben a szakmai és politikai segítséget, támogatást. A műnk a verseny helyes megszervezéséről az Erdőgazdaság dolgozóinak eredménye ad legsziemlél'te- tői'clb képet. Cseh Gyula igazgató a munkafegyelem 'Szigorú megkövetelésével és a vezetés helyes megszervezésével járult hozzá az é-S'3 negyedéves terv sikeres befejezéséhez. Az eddigi eredmények -lelkesítsék a dolgozókat a .második negyedéves terv telje- ■sítésére. ©SPORT© Sakk F. hó 15-én városi sakkbajnokság kezdődik a VTSB rendezésében. Résztvesznek az alábbi sportkörök tízes csapatai: Petőfi I., Petőfi II., Lendület, Kinizsi, V. Meteor, Lokomotiv. A mérkőzések vasárnap délelőttönként kerülnek lebonyolításra, ■sorsolás szerint a résztvevő csapatok helyiségében. *- # * Az országos sakk csapatbajnokság egyik középdöntője Kaposváron körül lebonyolításra június közepén. Hogy megyénk válogatott csapata sikeresen szerepelhessen ezen a versenyen, az MTSB 16-os válogatott keretet állított össze, amely f. hó 20-tól minden pénteken este tartja gyakorló-versienyeit a Petőfi Sportkör helyiségében (Bajcsy-Zsilinszky utca 3.) A sakkoktatáis újból megkezdődik f. iió 14-én, szombaton délután 6 órakor a Lendü’et sakkcsapata helyiségében (kórházi könyvtár) és a továbbiakban minden szombaton este 6—8 óráig lesz megtartva. Minden érdeklődőt szívesen lát a rendezőség. Teke F, hó 14—H5-én, szombaton és vasárnap délután, kerül megrendezésre a megyei nagygolyós teke- bajnokság egyéni döntője. A döntőn erős és szép küzdelemre van kilátás, mert az első öt helyezett jut tovább az országos döntőbe, amely f. hó 28-29-én kerül megrendezésre Budapesten. Szombaton délután 3 órakor a Kinizsi pályán vasárnap délután 2 órai kezdettel az Építők pályáján teljesít 100— ICO vegyes dobást minden induló és a kétinapi eredmény dönti el a végső sorrendet. A verseny befejeztével az Építők pályáján ünnepélyes 'díjkiosztás lesz. Versenykihívás A Szentai Egységes Falusi Sportkör vezetősége szocialista sport- munlcavereenyre hívja ki a So- mogycsicsói Egységes Falusi Sportkört az alábbi szempontok szerint; 1. A spcrtfejlesztési terv 110 százalékos teljesítése pontonként és globálisan Határidő 1953 december 31. 2. A járási versenynaptárban szereplő községi háziveins nyékijt Szerződéses zöldség és gyümölcstermeléssel a dolgozók jobb ellátásáért! megrendezzük és a járási bajnokságokra az indulókat biztosítjuk, 3. Minden sportágban tartandó játékvezetői és edzői tanfolyamra két hallgatót fogunk beküldeni. 4. A JTSB, MTSB és az OTSB rendeletéit Ó3 utasításait maradéktalanul végrehajtjuk és a jelentéseket határidőre pontosan bteküldjük. 5. A sportolók szakmai és politikai nevetéséiről állandóan gondoskodunk. 6. M.HK tervünket szeptember 30- ig 100 százalékig, december 31-ig' 110 százalékig teljesítjük. Versenykihí vasunkkal tudjuk, hogy a szocialista sport fejlesztésének biztosítását és a sportfei lesz- tési tervünk előirányzaton felüli teljesítését szolgáljuk. A verseny értékelése negyedévenként történik és az értékelés a járási TSB-t kérjük fel. A versenyt az a sportkör fogja megnyerni, amelyik a fenti szempontokban kiírt feladatokat egyenként és globálisan jobban teljesíti. Előre a sportfejlesztési terv sikeres teljesítéséért. Tarafás István Szentai S. K. elnöke. SOMOGYMEGYEI MOZIK MŰSORA: Vörös Csillag: Feledhetetlen 1919 10—17. Szabad Ifjúság: Szép ifjúság 13— 17. Kaposvári Építőipari és Lakás- karbantartó Szövetkezet kőműves, ács, tetőfedő, fedő, üveges, kútásó, címfestő munkálatokat vállal. Betonozási és szállítási munkára FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT felveszünk, jelentkezés Épületelemgyár munkaerőgazdálkodásán, Budapest, XI. Budafokibút 78. Napi háromszori étkezést 7.40 Ft-ért, vidékieknek szállást havi 10 Ft-ért biztosítunk. Á dohánytermesztés és dohánypalóntanevelés MELEGÁGYKÉSZÍTÉS A minőséig; dohánytermesztés érdek élben a korai kiültetéshez erőteljes, zömöktestű, dús gyclkérzetű palántát kell nevelnünk. Ezért a melegágyat széllel védett, díéli fekvésű helyen március első napjaiban el kell készíteni. A melegágy megrakásáihoz friss, szalmás, egyOrarmad részben ló- és kétharmad részben szarvasmarha- trágyát használjunk. A kétfajta trágyát jól széjjel rázva, egyenletesen kell összekeverni és belőle a-z esetleges kórókat, kukoricaszárat el kell távolítani. Az így egyenletesen összekevert trágyát 20—30 cm-es rétegekben állandó taposás mellett 70—80 cm magasságig rakjuk meg. Amikor ezzel készen vagyunk, azonnal fel kell rakni a kereteket, a keretek mellé kívüliről is rakunk trágyát, hogy az ágy melegét jobban megőrizhessük. A keretbe azonnali behordjuk és egyenletesen 15—17 cnrnyí vastagon el teregetjük a gyommentes, omlós, melegágyi al- söföldet, amely ne legyen táperőben túlgazdáig. Ezután a melegágyat molinóval és gyékény vagy zsupszalma takaróval (haszurával) betakarjuk és így hagyjuk, amíg kb. egv hét alatt be neuv melegszik. Majd az ülepedeff alsó- melegágy földiét átkapáljuk, átforgatok, szellőztetjük s közben a 'kikelt gyomokat is kiírtjuk. Most újból elegyengetjük és elsimítjuk a melegágyú földet és felrakjuk 2 —3 cm vastagságban — az erdei főidet — és dészkala.ppal meg- nyomkodj.uk, elsimítjuk. Ekkor a fent leírt melegágyba a magokat is elvetjük. PALÁNTANEVELÉS A dohánymagot szitált ■ fahamu és homok keverékével, éspedig kb. egy li tert számítva egy négyzetméterre, kell elvetni. Vetésre csuk a dohánybeváltó üzem át tál kiadott csávázott, tasakolt vetőmagot szabad felhasználni. Egy tasak magot 5 négyzetméternyi területre kell elvetni, a megmaradt vetőmagot tartaléknak őrizzük meg. A vetés befejezése után a bevetett felületet fél cm- nyi vastagon finom, szitált kom- pC'Szt- vagy erdei ritka földdel egyenletesen felü!szőrűik, és desz' kailappal lenyomikcdljufe, majd az ágyat langyos vízzel jól megöntözzük, utána molinóval és más takaróval betakarjuk. A melegágy legjobb felszínhö- mérsélklete 26—28 C fok; A ta’!aij túlságos felmelegedésének elkerülésére a melegágyat szellőztetni keli. Öntözni állott, lehetőleg lan ■gyes vízzé 1 szabad, de csak a kívánt mértékben. Ha az ágy egyes részei öntözés után hirtelen felszáradnának, ez azt jelenti, hogy ott túlságosan meleg. Kezdetben inkább gyakrabban öntözzünk és ritkábban szipflSztessíink, később pedig ritkábban öntözzünk és sűrűbben szellőztessünk, majd amikor a palánták annyira megnőttek, hogy a melegágyat teljesen beárnyékolják, lassanként egész Pap kitakarva hagyjuk és csak ritkán és kevés vízzel locsoljunk, Amint a palánta akkora, hogy meg lőhet két uljiuhkkal fogni, a ritkítást meg kell kezdeni. A ritkítással egyidejűleg a gyomirtást is állandóan végezni kell, ritkítás után az ágyakat szitált 'homokkal felül kell szórni lés jói megöntözni, hogy a palánták körül meglazított földet ezzel oda- isz'apoliuk a gyök erekhez. A kifejlődött palántákat a melegágy állandó szellőztetésével edzeni kell tígy, hölgy egész napon és éjjelen át fis takaratlanul hagyjuk, persze vigyázva az esetleges éjjeli fagyokra és csak ritkán, 3—4 naponként és csak kevés vízzel öntözzük. A melegágyi betegségek megelőzése végett a melegágyi kereteket fcrróv.zes lemosással, meszeléssel fertőtleníteni kell. A melegágyban I; ellepő betegségek legnagyobbrészt a túlságos öntözésnek a következményei, tehát mihelyt valami betegséget észlelünk, az öntözést 2—3 napra be kell szüntetni. A fertőzött, beteg részeken a palántát földdel együtt el kell távolítani, helyét pedig friss homokkal, szitált falhamuval felül kelll szórni é§ ezen felül az egész melegágyat fél százalékos, 1 százalékos bordói lével kell beper- metezni és ezt egy hét múlva meg kell ismételni. Állati kártevők közül a lótetű a leggyalkoritb a melegágyakban, ellene Arvalinnal védekezünk, amelyet a dohánybeváltó üzem ingyenesen bocsát rendelkezésre. Mindenféle megbetegede«t vagy kártevőt azonnal jelenteni kell az illetékes községi dohánytermelésí felelősnek, aki a további szükséges lépéseket megteszi a dohánybeváltó üzem felé. Tartsd be a vetési határidőket! Fejezd be a gyümölcsfák téli fatisztogatását! Idejében szórd ki a műtrágyát! Kezdd meg a gyümölcsösben a télvégi permetezést! A termelési előírások betartásával nagyobb és jobb minőségű termésed lesz, növekszik jövedelmed! HULLADÉKGYŰJTŐ NAPOK Március 9—16-ig a nagyi — Órát találtak, igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságom átveheti. APRÓHIRDETÉSEK Adminisztrációban jártas gyakorlott gépírónő elhelyezkedne. Cím: Hirdető Vállalat. Tel.: 10-53. A Kaposvári Teherfuvarozási V. .gépkocsiszerelőket felvesz. Jelent ikezni lehet Berzsenyi u. 1—3. sz. alatt. Kétszemélyes rekami’é, epeda rugózottal eladó Sipőtz kárpitosnál, Ady Endre u. 1. Perfekt gyors- és géipírónőt gaz daságunk azonnali belépésre felvesz. Jelentkezés a gazdaság irodádban, Lenin-u. 1. Kaposvári Állami Gazdaság. Jókarban lévő női kerékpárt vennék. Cím a kiadóban. Eladó Tolnai Világtörténelme 10 kötet, díszkötésben, 120-ért. Beloiannisz-u. 31., délután. ádi és marcali járásokban INDUL A LABDARUGÓ BAJNOKSÁG! NB I. és NB II. csapatok mérkőzéseinek eredményeire tippelhet az e heti Totó-szelvé- ínyen TOTÓZZON! NYERHET! Gyüjtsdavasa! és a fémet, Ezzel is a békét véded! MÉH telepek Somogybán: Kaposvár, Tab, Siófok, Bala- tonboglár, Marcali, Nagyatád, Barcs, Csurgó. Add át a h u 11 ad ék a n ya.g ot a MÉH Vállalatnak, vagy falvakban a földművesszövetkezetnek. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Gábri Mihály Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-u. ?- Telefon: 901. 463, 468. Kiadóhivatal Kaposvár, Május 1-utca 16. Telefon: 999. SomoBvmcgyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Lttinka Sándor-u 6. Telefon: 828, Nyomdáért felel: Hidas János