Somogyi Néplap, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-29 / 75. szám

Vasárnap, 1953, március 29. SOMOGYI NÉPLAP 3 Tisztítsák meg a siófoki földműves- szövetkezetet az ellenségtől Használja fel munkájában a pártkiadványokat a barcsi Fűrészüzem pártszervezete Párttagjaink * és népnevelőink számára nagy jelentősége van a tömegek között végzett politikai munkában a sajtónak és a pártki- adványolknak. A jó agitátor részé­re szinte nélkülözhet etlen a párt által kiadott írásos anyagok alapos tanulmányozása. Párttag­jaink és népnevelőink a sajtón és egyéb pártkiadványokon keresztül szereznek tudomást a nemzetközi helyzet kérdéseiről, a legfrissebb küí- é® belpolitikai eseményekről, a pártszervezeteink előtt álló fel­adatokról és azoknak megoldásá­ról, a szocializmusért folyó harc eredményeiről. A pártsajtó és pártk'adványo'k alapos ismerete nélkül agitációs munkánk hiányos és nem meggyő­ző. A dolgozó parasztok között végzett agitációs munka csak ak­kor élénk és eredményes, ha sike­rül mindennapi munkájukat, ered- ménvéiket, problémájukat pár­tunk és államunk politikájának ál­talános kérdéseivel összekötni. Ugyanez vonatkozik üzemi dolgo­zóink között végzett politikai fel­Pártszervezeteink azonban még sok helven nem látjá'k a sajtó és más egyéb pártkiadványok jelen­tőségét a politikai tömegmunká­ban. Különösen tapasztalható ez a oártkiadványok törlesztése és felhasználása terén. így van ez a barcsi Fűrészüzem pártszervezeté­ben is. Igaz, hogy a barcsi Fű­részüzem pártszervezete a sajtó és a pártkiadványok terjesztése terén szép eredményeket ért el, például 54 „Párt épít és“, 52 központi „Nép­nevelő" füzet, 30 „Somogyi Nép­nevelő “ füzet és több más egyéb pártkíadvány és sajtó jár az üzem­be, azonban súlyos hiba, hogy eze­A felszabadulási hét versenyé­ben nemcsak az üzemi dolgozók vesznek részt, hanem a falu dol­gozó parasztjai, a termelőszövet­kezeti tagok s a mezőgazdasági dől” gozók 1®. Megyénk dolgozó pa­rasztjai a szántás vetés határidő előtti elvégzésével, a föld jobb megművelésével készülnek április 4-re. A megye dolgozó parasztjai tudják, mit jelent számukra a fel- szabadulás, ezért jobb munkával, a (begyűjtési kötelezettségek telje­sítésével fejezik ki hálájukat meg­változott életükért. A felszabadulási bétre jól moz­gósította a falu dolgozóit a bedegkéri pártszervezet. A népnevelők állandó felvilágosí­tó és példamutató munkával segí­tették elő a jó eredmények eléré­sét, A falu dolgozó parasztjai megfogadták, hogy a felszabadulá­si helfen befejezik a tavaszi kalá­szosok vetését, a beadás terén vál­lalták, hogy a sertés-, tojás- és ba- r omKí beadá si kő t e le z e 11 s egüket túlteljesítik. A bedegkéri dolgozók fogadal­mukhoz híven becsületesen meg­állnák helyüket. Büszkén jelentet­ték, hogy a tavaszi kalászosok ve­tését befejezték, a sertésbeadási kötelezettségük negyedévi tervét 130 százalékra, a baromifibeadást 300 százalékra, a tojásbeadást pe­dig 110 százalékra teljesítették. Vannak azonban olyan közsé­geink, .ahol sem a pártszervezet, sem a tanács nem áll hivatása ma­gaslatán. Ilyen község például Berzence. F.bben a községben nem dolgozik k elégi tőén a pártszervezet. Az alapszervi párttitkár elvtársak eerrt támaszkodnak a községben lévő aiapszervezetekre, pártcso- portokra és népnevelőkre, hanem egyedül akarják megoldani a fél- adatokat. Az egységes pártvezetőségi ülé­sen ugyan meghatározzák a fel­adatokat, ,a felelős elvtársakat is kijelölik, azonban a határozat vég­rehajtásának ellenőrzésére a füg­getlenített párttitkár elvtárs nem fordít gondot. Pedig az ellenőrzés két az értékes és a mindennapi munkában nagy segítséget nyújtó anyagokat nem tanulmányozzák, nem használják fel a pártszerve­zet tagjai és a népnevelők mun­kájukban. Az üzemj pártvezetőség még nem ismerte fel kellőképpen az írásos agitáció fontosságát. Az üzemben nem szerveztek sajtóvi­tákat, a népnevelő értekezleteken is kevés szó esik arról, hogy a népnevelők hogyan tanulmányoz­ták a legújabb pártkiadványokat és hogyan használták fel azokat felvilágosító munkájukban. A bar­csi Fűrészüzem dolgozói pedig el­várják a népnevelőktől hogy na.p- ról-napra magyarázatot adjanak arról, ami az üzemben, az ország­ban és ezenkívül nemzetközi vi­szonylatban történik. A népnevelők feladata: kiszéle­síteni a dolgozók látókörét, meg­magyarázni, hotf" az ötéves terv a mi tervünk és azt, hogy napi munkájuk része a békéért világ­szerte küzdő százmilliók erőfeszí­téseinek. Ha a pártszervezet tag­Pálfi Imre elvtárs például rend­szeresen olvassa és tanulmányozza a „Pártépítést“ és a napi sajtót, a „Szabad Nép‘’ et és a „Somogyi Néplap1‘-of. Ez természetes, meg­mutatkozik termelési eredményén ; is. Minden hónapban 100 százalé- j kon felül teljesíti tervét, február- iban 124 százalékot teljesített, j Ugyanilyen eredményt ért el Ba; jiázs Károly elvtárs is, aki februá- Iri tervét 120 százalékra teljesí­tett«. Amikor megkérdeztük, mi eredményezte ezt a teljesítést, el­mondja: „rendszeresen olvasom a pártlkiadványokat, amiből megis­merem az előttünk álló feladato­kat és felvilágosítást kapok arra, hogy a nehézségeket hogyan lehet leküzdeni, a tervet milyen módsze­rekkel lehet túlteljesíteni. Ugyan­csak a pártkiadványokon keresz­tül tanulmányozom kiváló sztaha­novistánk, élmunkásaínk munka- módszereit is." Az üzemi pártvezetőség feladata: az üzem dolgozói­nak megmagyarázni, a párt nem azért adja ki a kiadványokat, a napisajtót, hogy felesleges „tér­het" rakjon a pártszervezet nya­kába, hanem azért, hogy segítsé­get adjon a politikai és termelési munkához. Tehát fordulatot kell teremteni a párt írásos kiadvá­nyainak felhasználása területén. A pártépítéshez, az ötéves terv teljesítéséhez, az osztályel'lenség ellen folyó küzdelemhez, a béké­ért vívott harc nagy feladatainak teljesítéséhez minden fegyvert, s nem utolsósorban a sajtót is alkalmazni keik Bencze elv­társ, a pártszervezet titkára sze­mélyesen és a pártbizalmiakon ke­resztül ellenőrizze a pártkiadvá­nyok felhasználását és a pártve­zetőséggel együtt adjon szempon­tokat a népnevelő értekezleteken a népnevelők számára, hogy a pártkiadványokat milyen módon használják fel. Konkrét példákkal mutassák meg, hogyan lehet és kell ijó agitációs érveket meríteni ■a pártk'adványokbó'l. Gondoskod­janak arról, hogy a népnevelő ér­tekezleteken rendszeresen meg­vitassák a kiadványok felhaszná­lásának tapasztalatait. Fordítsanak nagv gondot arra, hogy ne csak a párttagokhoz jusson el a sajtó, a népnevelőifüzet, hanem az üzem becsületes pártonkívüli dolgozói­hoz is. Az üzemi pártszervezetnek lát­nia kell, hogy a pártkiadványok helyes felhasználása nagyban elő­segíti a pártmunka megjavítását, a termelési feladatok végrehajtá­sát. dolgozó paraszt, tanácstag 4.9 kiló tojással és 2.1 kiló baromfival tar­tozik államunknak, Novográdecz István dolgozó paraszt 7.9 kiló tojással, Huznics József dolgozó paraszt 6.6 kiló tojással és 2.8 kiló baromfival adósa államunknak. A begyűjtés ütemét csak akkor lehet meggyorsítani, ha a községi tanács következetesen fellép a mulasztókkal szemben, a pártszer­vezet pedig ellenőrzi a tanács munkáját. A tanácsnak gyökere­sen változtatnia kell eddigi munká­ján, a begyüjtélsi munkába vonja be az állandó-bizottság tagjait. A pártszervezet is nyújtson nagyobb segítséget a tanácsnak ebben a munkában. Minden párttag és ta­nácstag tevékenyen vegye fci ré­szét a tavaszi mezőgazdasági mun­kákért és a begyűjtésért folyó harc­ból. A pártszervezet titkára tart­son szorosabb kapcsolatot a párt­os,oíporthiza Imi eívtársaikkal, szár n:-oltássá be őket a végzett mun kárukról, ugyanakkor hízza meg őket újabb feladatokkal. A felszabadulási héten mutassák meg Berzence dolgozó parasztjai, hogy jó munkájukkal, beadásuk teljesítésével hű harcosai népi de­mokráciánknak. Érjék el, hogy a kommiunpfák legyenek a legjobb agitátorok, akik meggyőzik a dolgozó parasztokat, arról, hogy mit kell meghálálniok tervük teljesítésével. A járási pártbizottság és a já­rási tanács nyújtson az eddiginél még nagyobb módszerben! segítsé­get a pártszervezetnek és a ta­nácsnak, hogy rövid időn belül be tudják hozni lemaradásukat. A somogymegvei tanács1 vb. ipari osztálya hívta létre e bizottságot és a MÉSZÖV. a DISZ, az MNDSZ, az MSZT. az MSZHSZ és a MÉH Vállalat képviselőinek bevonásával tárgyalta meg a somogyinegyei férmgyüjtési ten' határidő előtti teljesítésének lehetőségeit. Az értekezlet határozatot hozott, mely szerint Tolna és Baranya me­gyéket versenyre hívja a fémgyüj-. tési tervek határidő előtti teljesí­tésére. A földművesszövetkezetek a népi demokrácia gazda ágának szociális ta szektorához tartoznak. A föld- művesszövetkezet is a szocialista építés egyik fontos fegyvere, ha benne pártunk és államunk irányító szerepe, ezen belül az ellenség el­leni következetes harc érvényesül. Ha azonban spekulánsok, kupecke- dö elemek, kulákok kezébe, kerül a vezetés, ezek a földPiűvesszövetke- zeteket a szocialista építés fékezé­sére használják fel. Ez az utóbbi tapasztalható Siófokon is, ahol a föídművesszövetkezetbe ellenséges elemek furakodtak és gátlás nélkül végzik kártevő munkájukat, céljuk az, hogy a dolgozók között elégedet­lenséget szítsanak, hogy a népi de­mokrácia ellen hangolják őket. Ha megvizsgáljuk, hagy a siófoki iföl-dmüves.szövetkezetben milyen egyének dolgoznak, felháborodva ál­lapíthatjuk meg, hogy régi keres­kedőtől a nyilasvezérig, koesmá- rosig mi nden rendű és rangú deklasz- szált ebai megtalálható. Mint dr. Óriási Oszkár, aki a múltban pénz­ügyigazgató volt, most pedig a szövetkezet irodáján dolgozik, ámr elosztó. vele együtt dolgozik Ta­kács Kálmán is, akinek apja 120 holdas földibirtokos volt. Takács Kálmánnak a pártba is sikerült be­furakodni és párttagságával leplez­ni kártevő munkáját. A földműves- szövetkezet pártszervezete pedig még mindig nem tett semmit an­nak érdekében — a figyelmeztetés ellenére sem —, hogy a párt sorai­ból ezt az osztályidegen elemet eltá­volítsa. Ezek után nem igen lehet csodál­kozni azon, hogy a siófoki dolgozók gyakran panaszkodnak a földmű-- vesszövetkezetre. A község dolgozói felháborodottan beszélnek arról, hogy — a nemrég még a földmű­vesszövetkezet — jelenleg a Ke­nyérgyár sütödéjéből a rendelkezé­sükre bocsátott jó lisztből sütött kenyér 'repedezett, keletien, sok esetben étkezésre alkalmatlan. A községi tanács már több Ízben fel­hívta erre az illetékesek figyelmét, azonban változás ezidáig még nem történt. Az olyan munka, amilyent a sió­foki sütődében végeznek, megen­gedhetetlen visszaélés a dolgozókkal szemben, A lisztet nem szitálják meg, s így igen gyakran előfordul, hogy a dolgozók zsákmadzagot, zsákdarabot, forgácsot, cigaretta­véget tatának a kenyérben. De előfordult még enné! felhá- borítóbfo eset is, amikor Nyitrai Zoltán, az Ásványolaj Vezeték Vál. lalat dolgozójának felesége olyan kenyeret kapott, amelyikbe belesü­tötték az egeret. Vájjon mit szól­nának a siófoki sütöde alkalmazot­tai, h>a az ilyen kenyeret nekik kellene elfogyasztani? Mi volna a véleményük azoknak a munkájá­ról. akik a kenyeret sütik? Vagy talán úgy gondolják, begy elvég­zett munkájukért ők nem tartoznak felelősséggel? És ha az illetékes vezetők nem figyelnek fel az ilyen esetekre, .nem vonják felelősségre a hanyagokat, még több lazaság fordul elő, saját maguk .segítik ©lő az ilyen felelőtlen' munkát. Siófokon azonban nem elégednek meg csak azzal, hogy rosszul sütött kenyérrel elégedetlenséget szítsa­nak a dolgozók között, hanem emel­lett még rémhíreket is terjesztenek. Az egyik bolt vezetője, Korpás Ti­bor — aki régen kereskedő volt — azt hiresztelte az asszonyoknak eP árusítás közben, hogy most csak 30 deka kenyeret tud adni, de a jövő héten még ennyi sem jut sen­kinek. mert nem [esz kenyér. Azóta már megindult ellene a bírói eljá­rás. Korposon kívül azonban még találhatók hasonló egyének a siófoki földművesszövetkezet ab kalmazásában. Az I--:s számú bolt vezetője Temesvári Ferenc, zicsi kulák. A dolgozók már sok panaszt emeltek ellene. Ez a kólák az el­múlt éviben többször követett el ál­lamellenes cselekedetet, de jó kap­csolatai révén mindig sikerült az igazságszolgáltatás elől megmene­külnie. Jelenleg 70 ezer forintos hűtlen kezelés és tübbeze.r forintos sikkasztás miatt megindították elle­ne a bűnvádi eljárást, most már éppen ideje, hogy Temesvári el­nyerje, méltó büntetését és megér­demelt helyére jusson. A siófoki földművesszövetkezet kezelésében több italmérés volt — jelenleg már nem a földművesszöJ vetkezőihez tartoznak — de, hogy ezekben az italmérőkben milyen ele­mek kerültek, ahhoz nem kis köze van a siófoki földművesszövetkezet vezetőjének, Budavári Ferenc jobb­oldali szociáldemokratának. Buda­vári jóvoltából alkalmaztak olyan egyéneket az italmérésben, mint Jó Nándor, volt feketéző, kupee- kocsmáros, akinek apósa nyilasszer­vező volt. Vagy olyan egyént, mint Buzsáki Ferenc régi kocsmáros, akit 1951 nyarán árpafeketézésért büntettek meg. Az elmúlt évben Budavári egy hónapig helyettesített Nagyatádon, ahol szintén gyorsan megtalálta a kapcsolatot az osztály idegen ele­mekkel. Miután a földművesszövet- kezettei megvásároltatta Ladiszlai Alajos tőkés üzletét, utána áthe­lyeztette a siófoki földművesszövet­kezetbe könyvelőnek, mint jó szak­embert.. De ha jobban, megvizs­gáljuk a siófoki földműve,sszövet- kezet alkalmazottait, még hosszab­ban lehetne sorolnli az ellenséges egyének nevét, akik a földiművea- szövetkezet irodájának és üzletei­nek vezető funkcióit töltik be^ és működésükkel lépten-nyomon -káro­sítják a szövetkezetét és a becsü­letes dolgozókat. Az árut drágáb­ban árusítják, a kelendő cikkeke* maguk és hozzátartozóik között osztják el. nem teszik lehetővé, hogy a dolgozó tömegek is hozzá­jussanak ezekhez a cikkekhez. Az áruelosztásnál igyekeznek zür-za- vart élőidézni, a dolgozó tömege­ket szembeállítani államunkkal. A siófoki földművesszövetkezet­ben meglévő állapotokért felelős a járási MÉSZÖV, amely többszöri figyelmeztetés ellenére eltűrte, hogy a szövetkezet alkalmazottai­nak sorába mindén fajta deklasz- szált elemet bevegyenek, de felelős a megyei MÉSZÖV is. amiért nem ellenőrizte, milyen kádermunka fo­lyik a siófoki járásban, magában Siófok községben. Eltűrték, hogy jobboldali szociáldemokraták merül­jenek vezető funkcióba és végezzék kártevő munkájukat. Temesi elvtárs pedig, aki a me­gyei MESZÖV-nől a fogyasztási osztály vezetője, ahelyett, hogy le­leplezné az ellenséget, még mente­geti, pártfogolja, mint tette Temes­vári Ferenc, zicsi kulák esetében is, akinek kijelentette., hogyha a járás vezetői le is váltják, legyen csak nyugodt, „majd ők magasabb funk­cióba helyezik.” Vájjon milyen jo­gon tesz ilyen Ígérgetéseket Te­mesi elvtárs? Milyen jogon akarj-' az ellenséges elemeket, jelen eset ben Temesvárit magasabb funkció­ba helyezni? Azért, hogy még több alkalma legyen a kártevésre? Megvan a magyarázata annak is, hogy miért csak 30 százalékra áll az első negyedévi tojásbeaxlás Siófokon. Nyilvánvaló, hogy Szűcs János, volt nagy traf ikosnak — aki jelenleg a tojás- és baromfi'felviásár. ló a községben — nem érdeke, hogy a beadás teljesítését elősegít­se. A siófoki becsületes dolgozók jo­gosan követelik, hogy távolítsák el az ellenséget a siófoki földműves- szövetikezetből, hogy olyan vezető­ket, becsületes dolgozókat állítsa­nak ba helyettük, akik funkciójuk^; nem a szocializmus építése ellen használják fel. Súlyos hibát követett el a siófoki földműves,szövetikezet pártszervezete is, amikor eltűrte, hogy szeme előtt épüljön be az el­lenség és vigízzen kártevő munkát. A szövetkezet pártszervezetének kell elsősorban harcolni az ellenség beépülése ellen, s arra nevelni a kommunistákat, hogy éberen őrköd­jenek az állam vagyona felett, hogy növeljék a szövetkezeti apparátus fegyelmét, növeljék a felelősségér­zetet a szövetkezeti dolgozókban. Elsősorban a kommunisták legyenek azok, akik a népi ellenőrzést meg­valósítják, s következetes harcot visznek az ellenség ellen. A siófoki földművesszövetkezet pártszervezete eddig elhanyagolta ezt a feladatot. Okuljon a párt­vezetőség, minden párttag az eddig elkövetett hibákból, legyenek a jö­vőben sokká! éberebbek, érezzék át, milyen felelősséggel tartoznak a szocializmus építésében saját terü­letükön . Á bedegkéri és a berzencei pártszervezet munkájáról során már menet közben észre- vennék a hibákat és gyorsabban ki tudnák azok.a,t javítani. A legnagyobb hiányosság a füg­getlenített titkár munkájában az, hogy nem a pártszervezetek erősí­tését és irányítását tekinti fő fel­adatának, hanem elaprózza mun­káját. Például a községben lévő föid'művesszövetkezeteket látogat­ja végig, hogyan osztanak lisztet, kinek .adnak, 'kinek nem, ahelyett, hogy aktívákkal ellenőriztetné. A faluban kevés a népnevelő, de az egységes népnevelőcsoport tagjai sem kapnak megfelelő agi­tációs érveket ahhoz, hogy mun­kájuk eredményes legyen. Ezért a íaiufoan gyakran arról beszélnek, hogy nem lehet vetni, mert nincs vetőmag. Ha a népnevelőkkel töb­bet foglalkoznának az alapszervi párttitkár d'vtársak, akkor a ta­vaszi mezőgazdasági munkákban is nagyobb ‘ eredményeket érné­nek el. A község tavaszi árpa vetésterve 240 kát. bold éts csak 13 holdat vetettek él. De a zab vetésével sem (jobb a helyzet. A 300 hold! helyett csak 63 holdat ve­tettek -el. A tanács ahelyett, hogy megkövetelné a minisztertanács határozatának végrehajtását, együtt sír .a „vetőmag várókkal", de a vetőmag biztosítását nem kö­veteli meg azoktól. A tojás- és baromíibegyüjtésscl is az utolsó helyen kullognak. A község a negyedévi tojásbeadását 7 százalékra teljesítette. Ezen nem fs lehet csodálkozni akkor, amikor a párttagok és tanácstagok sem mutatnak példát. Sánta Vendel ELŐRE, A FÉMGYÜJTŐHÓNAP SIKERÉÉRT Hírt adott a .^Somogyi Néplap” a minisztertanács határozatáról, amely a DISZ felhívása nyomán áp­rilis 1—30-ig- fémgyüjtő hónap tar- tárót rendelte eh Beszámoltunk ar­ról is. hogy a helyi ipar miniszté­riuma a többi tárcák bevonásával és az érdekelt vállalatok igazgatói részvételével országos értekezletem vitatta meg a fémgyüjtési teendő­ket. Az értekezlet határozatai alap­ján, tartotta meg f. hó 25-én ala­kuló értekezletét a Somogymegyeí Fémgyüjtő Bizottság. jai és népnevelői ezeket tudato- világosífó munkára is. Ezt viszont sítják az üzem valamennyi dolgo- csak akkor sikerül jól megoldani,! zójával, akkor egész biztos, hogy ha agitátoraink állandóan tanul- j tervüket nem 74.1 százalékra tel- mányozzá'k a pártkiadványokat és .jesífik, mint február hónapban, ha­il. napi sajtót. nem jóval 100 százalékon felül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom