Somogyi Néplap, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-25 / 21. szám
Leyelczoljrigác! látogatott el a kaposvári járás 5 termelőcsoporí jáfoa Levelezőinkből alakított brigád- iái Meglátogattuk a kaposvári járás öt termelőcsoportját. A látogatások alkalmával szerzett tapasztalakat közzétesszük, hogy a legjobban működő tszcs-k színvonalára segítsük a gyengébb csoportokat. Érmek érdekében részletesen közöljük több csoport módszerét. A ráksi Új Élet-ben Bem töltik tétlenséggel a téli napokat a csoport tagjai. Szépen gondozott szarvasmarháik, sertéseik, lovaik vannak, egyes tagok az állatok körül foglalatoskodnak. Mások a trágyahordásnál dolgoznak. A házi építkezéssel is sokat megtakarítottak. Saját erejükből építettek egy 50 férőhelyes sertésólat. Javítanak, rendbehozzák portájukat, készülnek a tavaszra. E folyamatos munkák mellett készül a tszcs 1953. évi üzemterve is, m-ély alapja lesz egész évi munkájuknak. A tszcs tagsága és vezetősége közösen tervez, tekintetbe veszik az elmúlt év tapasztalatait is. Az évi tervet lebontják majd brigádokra és egyénekre, egy-egy területért egy-egy brigád lesz felelős ebben az évben is. A tervfeladat és a végrehajtáshoz szükséges munka- terület átadása és átvétele jegyzőkönyvileg történik. Az elmúlt évben sokat lendített a -csoport eredményein az isL hogy jó kapcsolatot tartottak az igalá gépállomással. Közös erőfeszítéssel harcolt a tszcs és^a gépállomás a jobb termésért. Jól munkált földbe vetettek és egész évben aUcalmazták •m gépi erőt. Nem utolsó sorban ennek köszönhető, hogy búzából 12, ősziárpából 13, a négyzetesen vetett kukoricából- pedig holdanként 26 mázsás termésátlagot értek el. Az 1953-as évi terv visszatükrözi azt, hogy ebben az esztendőben még inkább kihasználják a gépi munka segítségét. A tavaszi munkák közül mindjárt az első helyen szerepel a simítózás. Eh hez a munkához szükséges faanyagot a csoport biztosítja a gépállo másnak. A tavaszi kapások növény- ápolási munkáit nagyrészt géppel végzik majd el. A-mig a múlt éviben 20 holdon kapáltak géppel, addig az idén 100 holdat kapálnak azzal. Az aratás munkájánál is maximálisan kihasználják a gépi erőt. Kombájnnal a kévekiötőgéppel mintegy 200 holdról aratják le a termést. A tavalyi tapasztalatok alapján az idén már sokkal nagyobb mértékben alkalmazzák az új agrotechnikai módszereket. Minden kalászost heresztsorosan, a napraforgót és kukoricát négyzetesen vetik. Az őszi vetési tervet már így teljesítették. A nagyberki Becsület és .Győző csoportokban A Becsület tszcs iben serény munka folyik. Az 1952 es évben 1 hold hónaposretek 15.000, egy hold -uborka 17.0-00 forintot jövedelmezett a csoportnak, pedig #sak szántóföldön termelték. Ennek nyomán kedvet kaptak a kertészet hez. Most a napokban már mérnök is járt náluk, 15 holdon öntözéses kertészetet létesítenek .ebben az- évben. A Kapos-folyóból biztosítják a szükséges vizet az öntözéshez. Már jelölik az árkokat, leszintezik a területet. A télen sok fontos munkát végeznek el. 25 férőhelyes fiaztatót is befejezik, olyat építenek, mely ben 25.000 baromfi fér el. Állandóan dolgozik a 10 tagú építőbrigád. Többen dolgoznak fakitermelésben is. Felkészülten várják a tavaszt. A vetőmagvakat megtisztították, külön tárolják. Ezen a tavaszon 5 holdba kísérletképpen jarovizált búzát vetnek, egybe pedig jarovizált burgonyát. A talaj előkészítésére »agy gondot fordítottak az ősszel. Saját traktorosaik vannak, természetesen érdekük az, hogy jó munkát végezzenek. A szakmai oktatást úgy oldották meg, hogy az újságokból, a „Magyar Mezőgazdaságból és a „Ter- melőszö vetkezettből rendszeres időközönként megvitatnak egy- egy cikket. így tanulták meg a gyapotterme^ztés módszerét is. Tavaly még nem termeltek gyapotot, de látták a szomszédos szabadi cső portét, amely szép termést hozott. A gyapottermesztésre vonatkozó cikkek tanulmányozása után úgy tervezték, hogy ebben az évben 8 holdon gyapotot is termesztenék. A „Szabad Föld Téli Esték” előadássorozataira eljárnak, sokat tanulnak. A Győzőben a zárszámadás megmutatta, hogy érdemes iől dolgozni, alkalmazni az új agrotechnikai módszereket. Sugárzik az öröm a tagok arcáról, amikor arról beszélnek, hogy ebben az évben még sokkal jobb termést várnak, mert az ősszel már minden kalászost keresztsorosain, jól megmunkált föld be vetettek. Tavaly az egysoros ve tésű búza 11 A3, a keresztsorosve- tésű pedig 1A.68 mázsás átlagtermést hozott. Az új agrotechnikai módszer a kukoricánál is meghozta- az aszály elleniére is, a munka jutalmát. A négyzetes vetés 26 mázsás átlagtermést adott kukoricából. Ilyen termés mellett érték el, hogy a terményt szabadpiaci áron számítva, U0 forint értéket lcaptak egy-egy munkaegységre, márpedig a jó dolgos ember egy nap alatt több munkaegységet ért el. Az építkezésre itt is alaposam kihasználják a téli napokat. Ezen a télen készítettek már egy 20 -férőhelyes istállót, most pedig egy 25 férőhelyest építenek. A fogatosolc szintén- munkában vannak. Ebben a csoportban azonban még sokkal nagyobb eredményekre van lehetőség. Sok a tag a földterülethez viszonyítva. Helyes lesz, ha állattenyésztéssel foglalkoznak, de bátran követhetik emellett a Be csület tszcs példáját, hasznos lenire a kertészettel is foglal kozni ők. A somogyszili Kossuth tszcs-ben a nagyüzemi gazdálkodás fölényét tanúsítja, hogy a szarvasmarha- állománynak az a része, amelyik régen a közös tulajdonban van, szép, fejlett. A csoportnak termett annyi takarmánya, hogy elegendő a szarvas-marhaállomány számúra. Az egyéni gazdák állatai jobban megérezték az aszályos esztendőt. Szép a 370 darabból -álló sertésállományuk is. dicséretet érdemelnek érte. Ebiben a csoportban találkoztunk ■azonban több hibával is, amiből úgy gondoljuk, jó lesz ha ők is és mások is levonják a tanulságot. A silókészítésnél sok répafejet tettek a silóba, nem fordítottak gondot arra, hogy a silóanyagból kellőképpen kiszorítsák a levegőt. Ennek következtében káros erjedési folyamat ment végbe. Ecetsavas lett a siló, nem szívesen fogyasztják az állatok, ezért a hanyag munkát végzők a felelősek. Nem volt kielégítő a terméseredményük sem. most mégis csak az elmúltakon sopánkodnak. semmittevéssel t-öltik a telet, így várják a tavaszt. A trágyát nem hordják el, mint egy 2 ezer mázsa gyülemlett fel-belőle, pedig így sokat veszít az értékéiből, a nitrogéntartalmúból. Van a tszcs nek agronómusa, -akinek feladata, hogy megmagyarázza; a helyes trágyakezlés, a- helyes forgószerinti trágyázás 25—30 száza, lékos többlettermést eredményez Javasoljuk a csoportnak, hogy ál litsanak be fogatot, .mellyel a napi trágyát kiszállítják a földre szarvasba. így, amikor a trágyát be kell szántani, helyszínen van, csak szét keli hordani és lehet szántani. Még munkaegységet is takarítanának meg igy a csoportban. A tszcs vezetői és tagjai- gondoljanak arra, hogy tétlenséggel nem lehet több termést, több jövedelmet elérni, dolgozni kell érte. Istállót kellene bővíteni, tatarozni, fát ki termelni, javítani a szerszámokat, zsákot foltozni, de ebben a csoportban mindezzel nem törődnek. A vetőmag sincs még kiválogatva, de kint a földben van még 2 hold burgonya is, nem szedték ki. Ugyanazzal a gépállomással, amelyikkel a ráksiak olyan jó eredményt értek el, ők nem boldogulnak. Nem keresik -az alkalmat a kölcsönös együttműködésre, pedig megtalálnák. Próbálják ezt megteremteni, mindjárt könnyebben oldják meg a feladatokat. Államunk segíti a gyenge tszcs-két, de ez nem jelenti azt, hogy a múlt év nehézségei miatt az idén ne dolgozzanak. Használjanak ki minden napot az 53 as évi jó termés érdekében. A fonói November 7 tszcs-ben Nagy nehézségekkel küzd a csoport. Ugyanis az elmúlt egy év alatt ötször volt elnökcsere, s ez nehéz helyzetbe sodorta a csoportot. Még ma is érvényesül néha az ellenség hangja. * •'Komoly vita alakult ki olyan ügyben, ahol nincs ellenvetésnek helye, Követelték egyesek, hogy óiyanoknak is adjanak ki zárszámadáskor természetbeni juttatást, akik nem érték el az előírt munkaegységet. Súlyosbítja a hibát,hogy a követelők között volt a csoport párttitkárának 'a felesége és a tanácselnök felesége is. Mindenkinek meg kell tanulnia, íogy a szabály minden tagra egyformán érvényes. Ne fékezzék, ha nem támogassák az új vezetőséget Becsüljék meg, hiszen tanulhattak abból, hogy milyen károkat okozott egyik -másik leváltott elnök. Emié kézzé nek arra, amikor Foniai N Imre és Bális Ferenc befogtak tagok lovait, hogy az erdőről fát hozzanak, de annyit raktak a ko csira, hogy az állatok nem bírtá a nagy terhet, mire Fonai és Bális tüzet raktak a lovak alá. Öspze törették a kocsit, de senki sem von ta felelősségre őket. mert Fonai N Imre volt akkor az elnök. Az c hibájuk volt az is, hogy kintmaradt a cirok- a földön, pedig most jő jövedelmet biztosítana a seprükötés. Ha közös erővel dolgoznak, igen szép eredményeket érhetnek el ebben az évben. Ehhez minden adottságuk megvan. A tabi gépállomás segítsége a ísz-nek Zdrengya Miklós, a tahi gépállomás vez'ető agronómusa jó mun'ká jával segítette a múlt éviben is a gépállomás körzetéhez tartozó tér melőszövetk:zeteket és csoportokat a terméshozam fokozásában. De nagy része volt Zdrengya elvtárs munkájának abban is, hogy a géip' állomás éves tervét 114 százalékra, ezen belül őszi tervét 122- százalékra teljesítette. Zdrengya el-vtárs, a- gépállomás igazgatójának utasítása szerint minden fontos feladatot alaposan ismertet a körzeti mezőgazdászokkal és brigádivezetőkkel. Állandóan szem előtt tartja az egyes munkák időben és jó minőségben való elvégzését. Foglalkozik az ellenőrzéssel és erre hevei i a körzeti mezőgazdászokat és brigádvezetőket is. Zdrengya élvtárs minden héten ellátogat a termelőcsoporthoz és. eh lenörzi a brigádvezetők és a körzeti mezőgazdászok munkáját és segítséget nyújt az új agrotechnikai módszerek alkalmazásához. A múlt évben, is már szép eredmények születtek az új módszerek segítségével, mint pl. a somi Béke tszJben. ahol a keresztsoros-an vetett tavaszi árpa 14.5 -mázsát adott holdankint, vagy a tengődi Szabadság tsz-ibe-n, aihol a négyzetesen vetett kukorica 25 mázsát adott holdanként az egyéni gazdák 5—6 mázsás holdanként! átlagtermésével szemben. Az elmúlt évi tapasztalatok nyomán az idén nagyobb területeken alkalmazzák a tsz-ek az agrotechnikai eljárásokat. A tabi Kossuth tsz az ősszel 208 holdon alkalmazta a kereszitsoros vetést, a nágocsi Szabadság tsz -pedig 260 holdon. A gépállomás kész tervet dolgozott ki, hogy a tavaszra biztosítsák a gépeket a tsz-eknék a kukorica négyzetes vetéséhez. A körzeti mezőgazdászok állandóan segítik a tsz-eket a helyes munkaszervezet kialakításában, a brigádok és munkacsapatok megszervezésében. Zdrengya elvtárs irányításával a körzeti mezőgazdászok tsz-értekez- leteken- vitatják meg a tsz-tagság- gal a helyes munkaszervezés jelentőségét. A tabi gépállomás körzetéhez tartozó tsz-ék gépművelés alá kerülő területe az idén megháromszorozódott, s ez még fokozottabb követelményeket támaszt mind Zdrengya elvtárs elé, mind a gépállomás összes dolgozói elé. A megnőve, -edett feladatokat figye- lemlbevéve a tsz-eknél agroteehni- kusokat jelölnek ki, akiknek feladata biztosítani, hogy a gépállomás agronómusának szakmai tanú* csai maradéktlanul végre legyenek hajtva a tsz-ben. Az idén még nagyobb gondot fordítanak az ellenőrzésre, ezért a munkatervet úgy készítik el, hogy egy-egy tsz-n-él legalább egy egész napot tartózkodhasson a mezőgazdász minden héten. A tél folyamán segítik a tsz-ekn-éi a tervek elkészítését és a tavaszi munkákra való felkészülést. A gépállomás és a tsz-ek közötti kapcsolat elmélyítését elősegíti az is, hogy a traktorosbrigádok és a tsz-ek növénytermesztő -brigádjai hosszúlejáratú párosversenyt kötnek. A v-ersenyszerzörlés kidolgozásában Zdrengya elvtárs segítséget ad a brigádoknak, hogy a megállapított verseny pont ok végrehajtását ellenőrizni lehessen. Az elmúlt évi tapasztalatok nyomán még fokozottabb gondot fordítanak a versenymozgalom kialakítására, a versenylendület állandó fokozására, mert a jólszervezett munka és a lendületes verseny az alapja annak, hogy az idén még nagyc-b’b eredmények dicsérjék a tahi gépállomás munkálját. Óvjuk9 gondozzuk őszi gabonavetéseinket Fokozzuk a silézási munkákat! Az elmúlt héten egyes járásokban a silózási munkák teljesítése érdekében mind a járási tanácsok mezőgazdasági osztályai, mind a járási MESZÖV-ök lendülettel láttak hozzá, hogy a szükséges anyagot biztosítsák. Az elért eredmények azonban még közel sem ki. elégítőek, még mindig sokat kell tenniök e-gyes járásoknak, hogy a lemaradásokat -helyrehozzák. A tabi járásban az elmúlt héten kevés silózás történt, közel sem olyan mértékben, mint kellet volna Mindössze 170 köbmétert silóztak le. A járásban a kulákok szabotálják a silózási munkát. A tanácsok szigorúan vonják felelősségre a szabotálókat és hassanak oda, hogy teljesítsék a rájuk rótt kötelezettséget. A kaposvári járásban sem kielégítő a silózási munka. Haladéktalanul meg kell gyorsítani a munkát, hogy tervüket teljesíthessék. Eddig tervüket globálisan még csak 75.4 százalékra teljesítették. teljesítéssel. A községek a silózási tervet 13 százalékra, míg a tszcs-k 110.2 szíizalélkra teljesítették. A nagyatádi járásban 194.3 szá zajékos eredményt értek el a tszcs-k. A nagyatádi járás községeinek is telj-esíteníök kell silózási tervüket. Igyekezzenek minden alkalmas anyagot felhasználni -és a legrövidebb időn belül teljesíteni a tervet. Á fonvódj járás a silózási versenyben a -második helyre került, Ugylátszik, megeLégied-eltt a 102 százalékos teljesítéssel, holott még náluk is vannak tervüket nem teljesített községek. Igyekezzenek a lemaradt községek tervüket a legrövidebb időn belül teljesíteni. Ugyancsak azok termelőszövetkezetek, amelyek ezideig a terv teljesítése érdekében keveset tettek, a legrövidebb időn belül hozzák helyre lemaradásukat és kövessék a barcsi járás tszcs-inek jó -példáját, amelyek biztosították fejlődő állatálVontatottan megy a silózás a j (omány-uk részére a szükséges sicsurgói járásban is, ahol mindösz sze 62.6 százalékra állnak a terv iótakarmány mennyiségét. Wéber Endre Az őszi vetésű gabona, de különösen a késői vetésű búza ápolására nagy gondot kell fordítás nunk, mert csak így tudjuk biztosítani a növények megfelelő áttételesét. A téli időszakiban az őszi gabonákban jelentős kárt tehet a kedvezőtlen időjárás. Az őszi és az idei nagy esőzések (következtében máris számos helyen víz borítja vetéseinket, ami kiáztatja a gabo nát, s- a fiatal növény gyökerei nem jujrnak megfelelő levegőhöz, „megfullad”. elsárgul. Abban- az esetben, ha a víz elvezetéséről nem gondoskodunk kellő időben, előfon dúlhat,.hogy a víz megfagy és az roncsolja szét a növényeket. De kárt szenvedhetnek a vetések a téli hideg, szeles időjárás következtében is, mert hótakaró hiányában a talaj túlságosan megfagy, ■ami a növények fejlődését hátráltatja. Az őszi vetéseket ezért rendszeresen ellenőrizzük. Ha azt látjuk, hogy á lapá’yos helyeken a víz megáll, azonnal kezdjünk hozzá a víz levezetéséhez, árkok és1 barázdák elkészítéséhez. A víz elvezetésénél arra kell törekednünk, hogy a kis árikok több- irányban haladjanak, nehogy egy helyen túlságosan kimossa az eM°" lyó víz a növényzetet. A jelenlegi időjárás mellett előfordulhat, hogy a reggeli fagyok következtében a gabonán álló víz felszíne megfagy. Ebben az esetben a legsürgősebb teendő a jég alatt lévő viz levezetése. De a jégpáncélt is össze kell törni és a jégdarabokat élükre állítani. hogy azok ne foglaljanak e* nagyobb területet. Nagy jelentősége van az őszi gabonák téli ápolásánál a hófogásnak. Különösen a kései gabonák- ! nál szükséges a havat visszatartani a földeken. A hófogásra legalkalmasabbak az úgynevezett hófogó pajzsok, amelyeket a szelek irányára keresztbe kel! felállítani. A hófogó pajzsok felállításánál legjobb, ha azokat sa' ktáb- ’laszerűen, egy-egy soriba 5—6 pajzsot állítunk fel. A pajzsok egymástól 15—20 méterre legyen elhelyezve. A hó-fogópajzs 1 és fél—két méter széles és egy méter magas le-gyen. Hófogópaj- zsot fagallyból, nádból, cirok- és napraforgószárból is lehet készíteni. Fontos, hogy a -pajzsok hézagosak legyenek. így a szél átülj rajtuk és egyenletesen rakja te mögéjük a havat. A hófogás igen fontos a vetések megvédése érdekében. Ezzel védekezünk a téli fagyok és a jégkéreg.hatása ellen. A hó felfogása elsősorban a gyengehajtá-sú őszi vetéseknél és a kései vetéseknél rendkívül fontos. A tanácsok, a gépállomások fontos feladata, hogy ellenőrizzék a vetések ápolását. Az őszi gabonavetések ápolása nem közömbös a terméshozam szempontjából, ezért lelkiismeretes, jó munkát kell végezni. A Csurgói Vegyesipari KTSZ dolgozói fokozzák eredményeiket A Csurgói Vegyesipari KTSZ dolgozói az 1952-ies éviben kiváló eredményeket értek el. A tervüket 416.4 -százalékra teljesítették. Az 1953-as évben még fokozni kívánják eredményeiket és már az első dekádban 123 -százalékra teljesítették tervüket. Az üzem termelékenysége a műit év hasonló időszakához viszonyítva 179.8 ' százalékra áll, amihez nagyban hozzájárul, -hoigy az -üzem dolgozói egészséges, kényelmes munkatermekben -dolgoznak. 1952-ben a termelés vonalán még voltak nagyobb -zökkenők. A belépett kisiparosoknak -először el kellett sa-játítanioik a fejlettebb termelési módszereket és ezzel! fokozatosan javíthatták munkájukat. Kiváló munkát végez -a szabó- részlegnél Bukovics Gyöngy, aki minőségi munkái-va 1 példát mutat a többi dolgozónak. A Gazda-mozgalom keretében -felhasználják a hulladék- é.s maradékanyag-okát. Ezekből árukat készítenek és a KTSZ ,.Maradék- boltjában" adják el olcsó áron. Ezek az áruk tantósan vannak elkéiszítve, éppen ezért kelendőek, a dolgozók -szívesen vásárolják. Ebből a KTSZ-nek havonta 6000 forint jövedelme van.-"V