Somogyi Néplap, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-23 / 19. szám

P««s*ek, 1953. jatuár 83. SOMOGYI NÉPLAP 1 Börtönbe szállították az Egyesült Államok Kommunista Pártja 13 perbefogott vezetőjét kjew-York (TASZSZ). Nem sok kai aziatán, hogy Dimack szövet­ségi híró elutasította az Egyesült Államok. Kommunista Pártja 13 penbeíogott vezetőjének óvadék «'lenében való s z ab adó n bo cs átá - *át, börtönbe szállították a 13 kommunista vezetőt. Az állampolgári jo,gok védelmé­re alakult rendkívüli bizottság — amely megszervezte a Kommunis­ta Párt perbefogott vezetőinek védelmét — sajtónyilatkozatot adott ki, melyben a többi között ezeket írja: ,,Az az esküdtszéki ítélet, mely a Kommunista Párt említett veze­tőit ,,bűnös"-nek találta a Smitb- lörvény „megsértésében", veszé­lyezteti 160 millió amerikai demo­kratikus jogait és még fokozottabb mértékben aláássa a „Bili of rights"-t, az amerikai állampolgá rok jogait védő törvényt. Ez az ítélet az igazságügyminisztérium által vásárolt és fizetett hamis ta­nuk vallomásain alapszik. Az Egyesült Államok Kommunista Pártja 13 vezetőjét csupán azért ítélték el, mert szóban és írásban kifejtett politikai' nézeteik kom­munista nézeteknek bizonyultak". At. Egyesült Államok kénytelen felvenni a harcot az általa létrehozott nyugatnémet konkurrenciával Base! (MTI). A baseli „Natio­nal Zeitung" arról ír, hogy az ame­rikai iparnak számolnia kell a né­met konkurrenciával, mióta a Kö­zel- és Távol-Keleten, Dél Ameri- .kában és Dél-Afrikában mindjob­ban a német cégeiket részesítik ■elÖKyben az amerikai cégekkel szemben. A német fényképezőgé­pek még az Egyesült Államokban is kiszorítják az amerikai gépeket a kirakatokból és német autók nyerik meg a legnehezebb ameri­kai versenyeket, így egyre liosz- azabbra nyúlik az amerikai gyáro­sok és gazdasági szakemberek or­ra. yAz amerikai lapok — állapí­tott* «ej » cikk — az amerikai ipar növekvő gondjait tükrözik. Nem múlik el egyetlen nap sem, amikor ne érkeznének hírek újabb német sikerekről. A „New York Times" bonni tudósítója többízben megjegyezte: külföldi körökben is azzal számolnak, hogy Nyugat-Németország arány­lag rövid idő alatt gazdasági ural­ma alá veszi Nyugat-Európát. Olyan tény ez, amely gondokat okoz az angoloknak és ‘franciák­nak". Az angoloknak és franciáknak az a véleményük erről a helyzet, rői, hogy az amerikaiak a maguk bőrén tapasztalhatják a közmon­dás igazságát: aki másnak vermet ás, maga esik bele. A jóvátételi kötelezettség teljesítése Az 1945 január 20-í íegyverszü- *eti egyezmény, illetve az 1947 február 10 én aláírt békeszerző­dés értelmében a, Szovjetunió ré­szére téSjesítendő jóvátételt — i-melva-ek összegét időközben a Szovjetunió kormánya jelentős mértékben csökkentette és telje­sítésének idejét hat évről nyolc évre hosszabbította meg — a Ma­gyar Népköztársaság kormánya 1953 január 2Ö-ával teljesítette. Jugoszláviában a gyermekek százezrei nyomorognak Szófia, (BTA). A „Zemedelszke Znaime" című bolgár lap a jugo­szláv gyermekek siralmas helyze­tével foglalkozik. A lap a többi között rámutat ar­ra, bogy a titóista Jugoszláviában seski sem törődik a fasizmus el­leni harcokban hősi hálált halt hazafiak gyermekeivel. 450 ezer árva pályaudvaron vagy utcán al­szik. Csupán Szerbiában 2 ezer gyermek hal meg havonként. 500 ezer jugoszláv gyermeket’ megfosz­tottak a tanulás lehetőségétől. Az iskolákat kaszárnyákká alakítót ták át. A kínai kuomintang forradalmi bizottságának központi bizottsága befejezte harmadik teljes ülését Peking (Uj Kína). A kínai kuo mintang forradalmi bizottságának központi bizottsága teljes ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a kínai kuomintang forradal­mi feladatává teszi az egész or­szág előtt álló három nagy célki­tűzés megvalósítását. E három célkitűzés: az amerikai agresszió­val való szembeszállás és Korea megsegítése kampányának fokozá­sa, az ötéves országépítő terv megindítása és az összkínai népi gyűlés, valamint a helyi népi gyű­lések összehívása. 400.000 VOLT FESZÜLTSÉG Moszkva. A kujbísevi vizierőmű lüzembehe’lyezése után évente 6 milliárd 100 millió kilowattóra víiiamosenergiát ad a fővárosnak, Moszkvának —r írja az „Egonyok" c. szovjet folyóirat- — A villamos­energiát magasfeszültségű vezeté­keken továbbítják Moszkvába. A vezeték feszültsége 400.000 volt,- hossza pedig 925 kilométer. A vi­lág még nem ismert ilyen hatal­mad mennyiségű villamosenergiát szállító távvezetéket. Aláírták a csehszlovák-román kulturális egyezmény 1953. évi munkaíervét Prága (MTI). A csehszlovák-ro­mán kulturális vegyesbízottság baráti tárgyalásainak eredménye­képpen Prágában kedden aláírták a csehszlovák-román kulturális egyezmény 1953. évi munkatervét. Az 1953. évi munka terv értel­mében jelentősen kiszélesedik a két baráti ország közötti kulturá­lis együttműködés. Rekordmagasságot ért el az 1952. évi francia deficit London (MTI). A „Financial Ti­mes" közli, hogy Franciaország 1952. évi külkereskedelmi mérle­ge „rekord deficitet" ért el. Amíg a francia külkereskedelmi mérleg deficitje 1951-ben 339 milliárd frank volt, addig 1952-ben a defi­cit összege elérte a 413 milliárd frankói. A „Financial Times" szerint a külkereskedelmi deficit emelke­dése a francia export rohamos csökenéséne’k következménye. A francia export 1952-ben, 1951hez viszonyítva 16 százalékkal csök­kent. A tavalyinál jobb eredmények biztosításán dolgoznak a kaposvári Szép eredményeket ért el az 1952 es évben a kaposvári Szaibad- ságzászló tszcs. Egyedül a kerté­szet 92 ezer forint tiszta jövedel­met hozott- Jó termésük volt egyebekből is. A tszcs visszafizet­te a 77 ezer forint állami hitelt. Az állam iránti kötelezettségüket mindenből teljesítették, adósság ■éikűl kezdték az 1953-as eszten­dőt. A tszcs közös vagyona is je­lentősen növekedett. A szövetkezeti vagyon gyara­podása a tszcs-tagok jövedelmét is növelte. Pl. Halász István, a mész- kemence dolgozója 372 munkaegy­séget ért el: készpénzben 4759 >Ib. rintot kapott. Ezenkívül jelentős mennyiségű természetbeni jutta­tást is. Az eredmények még na­gyobbak lehettek volna, ha a> tszcs vezetősége több figyelmet fordít a munka helyes megszervezésére. Aratás után pl. a dolgozókat eb vonták a kertészetből, így nem tudták biztosítani a másodvetést és ezért a csoportnak mintegy 20 ezer forint kára származott. A tavalyi tapasztalatok alapján az idé* sokkal nagyobb gondol fordítanak a munka megszervezésére. Már most az 1953. évi termelési tervek elKészítésénél számbave- szik a területüket és a tagság lét­számát, s úgy tervezik meg a mun­kát, hogy ne kelljen „tűzoltó mun­kát" végezni: kapkodni. Az ősziek vetését határidőre el­végezték: búzából 55, rozsból 5, (ásziárpából 15 holdat vetet­tek. Tervbevették a tavaszi kalá­szosok vetésterületét is: árpából 20, zabból 4 holdon vetnek. Kuko­ricából 25 holdon vetnek, ebből 14 négyzetesen. A burgo­«yaföldet megtrágyázzák, a magot fészkese* vetik el. Szabadságzászló Tavalyi kukoricaátiaigtermésük 15 mázsa volt. Az idén 20 mázsa ra számítanak. Idejében biztosítot­ták a tavaszi vetőmagot is, s így már minden szükséges vetőmag kitisztítva, megfelelő szellős he­lyen tárolva várja a vetés idejét. Az idén 15 holdon létesítenek kertészetet Az egész földet megtrágyázzák, alkalmazzák a hosszúbarázdás ön­tözéses éljárást, ezzel az egész kertészeti munkát megkönnyítik, fokozzák a terméseredményeket. A tavalyi 92 ezer forint jövede­lemmel szemben az idén 150 ezer forintra számítanak. Már meg­kezdték a melegágyak építését, gyors ütemben halad a melegágy! takaró készítése is. Egyes korai növényeket már el­vetettek a melegágyba. PL: a ko­rai retket, salátát, paprikát, kala rábét. Ebből a melegágyból majd egy másikba rakják át és onnan paiántázzálc lei. A tavaszi és nyári munkák zök­kenőmentes elvégzése érdekében már most megszervezték az egyes brigádokat, ezeken belüli a mun­kacsapatokat. Határozatot hozott a tszcs vezetősége arra, hogy a brigádtagokat nem lehet egyik munkából más munkakörbe beosz­tani. Erre szükség van, hogy ne essenek abba a hibába, mint ta­valy, amikor a kertészetből elvon­ták a dolgozókat és így komoly károkat okoztak a csoportnak. A tszcs fegyelmi bizottsága ha­tározatot hozott arra, bogy ha a dolgozó egy napig hiányzik igazo­latlanul, egy munkaegységet von­nak le. Két napi igazolatlan hi­ányzás után két munkaegységle­vonást eszközölnek és minden to­vábbi igazolatlan hiányzás után 5 tszcs tagjai —5 munkaegységet vonnak le a hiányzótól. Nagymértékben fejlesztik az állatállományt Lóállományuk 15 darab, 300 darab törzstenyészbarom'fijuk van. A szarvasmarhaállomány 26 darab, ezt az év végéig 40 re növelik. 'A tszcs-nek jelenleg 172 darab ser tése van, ez*t az év végéig 207 da­rabra növelik. Alkalmazták a két­szeri bugatást és ezzel biztosítják a 10 darabos fialási átlagot, míg az egyszeri bugatásnál csak 6—7 darab szokott lenni. A malacok veszteségmentes felnevelése érde­kében biztosítják a pirított árpát és faszenet, kifutókat készítenek, így már korán rászoktatják a nö­vendékeket az evésre. A tszcs vezetősége jól szervez­te meg a női munkaerők bevoná­sát is. A kertészetben 10 dolgozó közül 6 női munkaerő lesz. Min­den munkaterületen fokozott mértékben bevonják a női dolgo­zókat. A nagy munkák idején a családtagokat is bevonják, ami je­lentősen hozzájárul munkájuk idő­beni és jó minőségben történő el­végzéséhez. A pártszervezet biztosítja, hogy minden brigádban, munkacsapat­ban párttagok is dolgozzanak, akik jó munkával mutatnak példát a pártonkívü'lieknek. A kommunisták javaslatára be­indították a tszcs-ben a hetenkén­ti sajtóolvasást is. Rendszeresen mégtartják a politikai foglalkozá­sokat. A csoport vezetősége gon­doskodott a tagok téli foglalkoz­tatásáról is. A brigádok különbö­ző munkahelyeken dolgoznak, fát vágnak, építkeznek. Igyekeznek a téli munkát gyorsan elvégezni, hogy a tavaszi munkákat időben megkezdhessék. „Takarékoskodnak“ a szociális kerettel, ugyanakkor pazarolják a nép vagyonát a lengyeltóti állami gazdaság szőlőskislaki üzemegységének vezetői . „Rákosi elvtárs az országgyűlé­sen mondott beszédében szólott a takarékosságról. Ez a mi gaz­daságunkra is vonatkozik. Nálunk ezen a téren sok kívánni való van még. Nem egyszer találkozunk pa­zarlással gazdaságunkban. Közéi 40 mázsa burgonya megfagyott a gondatlanság következtében” — mutatott rá egyik levelezőnk a lengyeltóti állami gazdaságnál meglévő hiányosságokra. Levelezőbrigádunk ellátogatott a gazdaságba és megállapította, hogy Szőke elvtárs levelezőnk he­lyesen tárta fel az állam vagyoná­nak, kezelésénél mutatkozó pocsé­kolást és az oktalan „takarékosko­dást” a jóléti kerettel a dolgozók rovására. 4 szekér burgonya fagyott és rothadt meg, mert a szőlőskislaki üzemegység vezetői nem biztosították a bur­gonya tárolását. Amikor már meg­fagyott, megrothadt, igyekeztek „kisebbíteni” a kárt olymódon, hogy az üzemi konyhára adtak be­lőle; főzzék meg a dolgozóknak. A vezetők nem tudják, milyen íze volt a fagyott krumplinak, mert ők n m ettek belőle. Csodálkoztak, amiért egyes „nagyszájú” dolgozói; méltatlankodtak a krumpli íze mi­att. A régi idők intézőit juttatja eszünkbe a vezetőségnek ez a ma­gatartása. intézkedése. Súlyosbí­tották hibájukat azzal, hogy eltit­kolták feletteseik előtt, nem jelen­tették a gazdaság központjának, hogy mennyi, burgonya veszett kár­ba. Elhallgatták azt is, hogy több mint 3 mázsa ipari élesztőt földbe­ástak, mert nem gondoskodtak he­lyes tárolásáról. Az élesztő meg- nyúlósodott, hasznavehetetlenné vált, pedig másutt felhasználhatták volna. Bürokratikus utakon igye­keztek szabadulni az élesztőtől, s most arra hivatkoznak, ha egyszer visszaküldik a felesleget, másod­szor nem szállítottak volna hozzá­juk. Az üzemegység szőlőt. i,s termelt, s így a dolgozók véleménye szerint 9 hektoliter bornál is több termett. A (felelőtlenség itt is érezteti hatá­sát. Az előző üzemegységvezető lel­tár nélkül adta át a gazdaságot. Ajándék a nép államának vagyonából A nyilvántartás mindössze 320 literről szól, ebből is csak 60 liter a készlet, a többi különböző helyek­re „vándorolt”. 10 liter a minisz­tériumi vendégeknek, 10 liter a ba­dacsonyi látogatóknak, 10 az állo­másfőnökségnek, 10 a minősítőbi­zottság vacsorájához és így tovább. A bor (elajándékozása is arról táj nuskedik. hogy a gazdaság vezetői megfeledkeznek arról, hogy az ál- Lami vagyon eltékozlása a nép ellen elkövetett bűn. Nem azért bízták rájuk a vezetést, hogy elosztogas­sák a közösségét! Brigádunk megállapította azt js, hogy a dolgozók közül többen kér­tek segélyt olyan esetekben, ami­kor az indokolt. Harkály Lajosok­nak például a múlt év október 23- án született a hatodik gyermekük. Harkály Lajos a szokásos segélyért a gazdaság lengyeltóti központjá­hoz" fordult. Először kértek tőle 3 születési értesítőt, aztán külön egyet és utána még egyet. Vala­mennyit beküldte, de a segélyt az­óta sem kapta meg, pedig pár nap múlva 3 hónapos lesz a gyerek. Nincs talán jóléti célra pénz? De­hogy nincs! Az elmúlt év első és harmadik negyedévéről 12.000, a negyedik tervnegyedről szinté» 12.000 forint jóléti célra engedé­lyezett pénzösszeget nem használ­tak fel. Semmibevették a dolgozók kérelmét, „takarékoskodnak”, »mb kor segíteni kell. Pénzügyi „nehézségek“ Nem szűkösködnek a nép pénzé­vel a bálok alkalmával, noha tud- niok kell, hogy bálozásra nem szói a jóléti keret. Nagy összegeket fecséreltek e] ilymódon. Például az elmúlt év júliusában a bál költsé­geire 552, szeptemberében a sző- lőskislaki bál és zene költségeire 680 forintot fizettek ki a jóléti célra .engedélyezett pénzösszegből. Szülési segélyre nem került, die mulatozásra, arra igen. * Pénzügyi nehézségekre hivatkoz­nak a bérfizetéskor is. A decem­ber 20-án esedékes munkabért ja­nuár 9-én fizették ki, mert nem gondoskodtak időben a szükséges hitelről. Mindez bizonyítja, hogy a len­gyeltóti állami gazdaságban egyik oldalon semmibeveszik a dolgozók szükségleteit, fukarkodnak a jogo­san járó pénzzel, másrészt pazarol­nak, fecsérelik a nép vagyonát helytelen célokra. Nincs külön fegyelem a vezetők számára A dolgozók eddig tűrték a veze­tők helytelen magatartását, mert nem kaptak alkalmat a bírálatra, a vezetőség „elefántcsonttorony­ban” él. A szakszervezet tavasszal megalakult, megválasztották a ve­zetőséget, de ezzel ki is merült a MEDOSZ „működése”, a gazdaság­ban. Egyetlen üzemi gyűlés sen» volt az utóbbi hónapokban, akkor pedig, amikor egyénileg mutálj rá valamelyik dolgozó egy-egy hibára, „nagyszájú” nak nevezik. Szőke elvtárs szerkesztőséghez írott leve­léről úgy vélekednek az irodában, hogy „feljelentés”, „áruik adás”. A dolgozók széles tömegeinek a véle­ményét nem kérik ki, nem támasz­kodnak rá, pedig sok hasznát, ve­hetnék. A vezetők elszakadtak a tömegektől, válaszfal van a fizikai munkások és az irodai dolgozók között. Mindezért természetesen el­sősorban a pártszervezet vezetősé­ge a felelős. Sokkal többet kell foglalkozni a dolgozókkal, lehető­vé kell tenni, hogy javaslataikkal előbbresegítsék a gazdaság fejlő­dését. Fel kell figyelnie a járási pártbizottságnak ia a gazdaságra. Megengedhetetlen, hogy párt titkár, üb-elnök és személyzeti felelős _egy személy legyen. Mert mint a hibák mutatják, nem képes mindegyik feladatát jól ellátni. A jövőben ar­ra is ügyelni kell, hogy egyszerre ne menjen iskolára a párttitkár (jelenleg személyében a fenti funk­ciókat viselő is) és a vállalat igaz* gatója, különösen, ha nem gonüosi- kodnak helyettesről. A folyamatos oktatásról is gondoskodni kell. Po­litikai o :tatásra aúg-alig jár vala­ki a gazdaságból, lebecsülik az el­méleti képzést, ezen sürgősen, vál­toztatni kell. A vezetők számára nincs külön fegyelem! Mindnyája* tanuljanak, hogy jobb munkát vé­gezhess.; nek. Szélesre kell tárni a kaput a dolgozók bírálata és önibí- rálata számára, ez szinte egyik alapja munkájuk megjavításának, de némcsak meghallgatni kell a kritikát, hanem annak nyoma* cselekedni is kell. Levelezöbrigád. A fogászati ellátás kiterjesztése ra és családtagjaikra is vonatko­zó dolgozók egészségügyi ellátá­sának megjavításáról múlt év októ­berében- hozott minisztertanácsi határozat értelmében a dolgozók mérsékelt térítési díj ellenében ko­rona és hídíogpótlásbaii is része­sülhetnek. Az egészségügyi minisztérium eddig Budapesten, Szolnokon és Miskolcon vezette be a dolgozók korona- és hídfogpótlását, február 1-től kezdve pedig országosan lehe­tővé teszik, hogy a dolgozók fogai­kat koronák és híd-fogak készítte­zik. A fogpótlásokat és az ehhez szükséges előkészítő munkákat a dolgozók munkahelye vagy lakóhe­lye szerint illetékes szakorvosi ren­delőintézetek végzik. A zsúfoltság elkerülése végett a családtagok, nyugdíj ások, táppénzáHománybaE lévők, rokkantak, iskolakötelesek részére délután 5 óráig, a dolgozók részére pedig délután 5 órától a rendelési idő befejezéséé!« tarta­nak fogászati rendelést. A korona- s az egyes hídrészeket a fugá- korszerű módszereivel készí­tésével is javíthassák, pótolhassák, kát é; A korona- és hídfogpótlás siterj'esz- szat . . tése az igényjogosult biztosítottak-tik. Térítési díja harminc form .

Next

/
Oldalképek
Tartalom