Somogyi Néplap, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-04 / 3. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP Vcsármap, 1953. január 4, QlemzelkäzL szrniLe A kínai Csang-Csung vasútvonal átadása a szovjet kormány őszinte barátságának újabb bizonyítéka Csou Enlaj, a Kínai Népköz;ársaság külügyminisztere legutáb bí nyilatkozatában — amelyet Pitrre Courtadenek, a „1‘Humanité“ munkatársának adott — kiemelte, hogy a kínai-szovjet szövetség teljesen újtípusú szövetség, amely a két ország népeinek örök ba­rátságán, közös béketö ekvéseín alapul. Ennek a szilárd szövet­ségnek, baráti együttműködésnek,újabb ragyogó bizonyítéka a kí­nai Cseng-Csüng vasútvonalnak a szovjet kormány részéről a Kínai Népköztársaság kormányának történt átadásé. A Kínai Népköztársaság hatalmas eredményeiben — abban, hogy mint a kínai népi politikai tanácskozó testület állandó bizott. ságának ülésén Csou En-laj már bejelentette: Kína gazdasági helyre állításának időszaka végétért, megkezdődhet a tervszerű építés, meg­van a lehetőség az új választási törvény és az alkotmány előkészíté­si munkálatainak megkezdésére — felbecsülhetetlen jelentősége van a Szovjetunió állandó baráti, testvéri segítségének. Az 195G február 14-én megkötött szovjet kúrái barátsági, szö­vetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés bizonyítéka annak, mi' lyen a két nép újtípusú szövetsége. A szerződés — amely minde­nekelőtt a békét tartja szem előtt — rögzíti a két felet érintő kér­dések közös baráti megtárgyalását, a gazdasági és kulturális kap csolatok kiszélesítését. t A Szovjetunió e szerződés megkötésekor öt éven át 300 millió amerikai dollár értékű hitelt biztosított a Kínai Népköztársaság ré­szére a helyreállítás és iparosítás megvalósítása céljából. így gép­gyártási, szén- és ércbányászati felszereléseket és egyéb, békés épí­tést szolgáló anyagokat szállított és szállít a népi Kínának, Ez a szerződés rendelkezik többek között a most átadott Csang-Csung vasútvonal összes vagyontárgyával együtt 1952. év végén történő át­adásáról is. A szovjet kormány betartotta a szerződést és határidőre át­adta a Csang Csüng vasútvonalat. Az ünnepélyes átadáskor szovjet és kínai részről hangsúlyozták 3 két nagy ország népei újtípusú szö­vetségének jelentőségét. A népi Kína és a Szovjetunió barátsága a Távolkelet és a világ békéjének záloga, a világ bákeszerető népeinek igaz örömére to­vább mélyül és szilárdul. Churchill Amerikában Churchill angol miniszterelnök a hét közepén sietve az Egyesült Államokba utazott, hogy megtárgyalja Ejsenhowerrel — még annak halalomrajutása előtt — azokat a kérdéseket, amelyek az angol kor­mányt leginkább foglalkoztatják s amelyeknek megoldását legin­kább szeretnék. Churchill mindenekelőtt a őrit birodalom erősen megtépázott tekintélyét szeretné helyreállítani. Churchill útjával kapcsolatban az angol burzsoá sajtó is tele van Amerika elleni panaszokkal. A jobboldali „Sunday Express1 szerint jó, hogy a miniszterelnök el­utazik, irszen „az angol-amerikai barátság állandó foltozásra sző­rük*. A lap keserűen emlékeztet például az amerikaiak középkeleti tevékenységére és megállapítja; az amerikai külügyminisztérium itt . mindig hajlandó engedményeket tenni — Anglia bőrére. A továb­biakban arról ír a lap, hogy — ha kap is Anglia némi „támogatást'* az Egyesült Államoktól — ehhez tűszúrások és megaláztatások is vannak mellékelve. Helyreállítani Anglia tekintélyét — ennek a kérdésnek megoldása nem sok jóval kecsegtet a tárgyalások során. Churchill nem mulasztja el az alkalmat, hogy ki ne térjen a Ho­noluluban — Anglia részvétele nélkül és háta mögött — kötött csen­desóceán! egyezményre, amely, mint ismeretes, az Egyesült Államok és a brit „nemzetközössághez“ tar [ózó Uj-Zéland és Ausztrália kö­zött jött létre, A csendesóceáni katonai egyezmény kérdése olyan fájó pont, amely felett az angol kormány nem tud könnyen napirendre térni. Churchill most megpróbálja bizonyítani, hogy Anglia erős. Ennek „igazolására“ a legutóbbi légihadgyakorlgt és atomkísétleit „ütő­kártyáját“ viszi magával aktatáskájában. A béke kérdése messze kívül marad majd a tárgyalások kere­tein, amelyeken — a tervek szerint — a Távol és Középkelet stra­tégiai kérdéseit, az atlanti szervezet jelenlegi helyzetét, Anglia gaz­dasági nehézségeit némi „segély“ céljából vitatják meg. A béke elleni harc azonban minden bizonnyal szerepel majd e két fő háborús gyújtogató tanácskozásainak napirendjén. Ha másban nem is, ebben a kérdésben bizonyosan megegyeznek. Azonban e megegyezés papírfoszlányaival szemben szíklaszilávdan áll a népek egységes békefrontja, amelynek munkájában egyre tevékenyebben vesz részt az angol és amerikai nép is. A népek tudják, hogy a bé­ke legyőzi a háborút! Az amerikai kormány újabb lépése a fasizálódás útján A nagy pestis és kolerajárványok idején tarthatták ügy vesz­tegzár alatt a kikötőket, vizsgálhattak meg minden személyt úgy, mint azt most az amerikai kormány teszi az amerikai kikötőkbe érkező külföldi hajók személyzetével. Az amerikai bevándorlási törvény új rendelkezéssel bővült az elmúlt napokban. Az új *,biztonsági rendszabály“ McCarran, a szám tálán fasiszta törvény hírhedt szerzője szennyes nevét viseli. Az amerikai bevándorlási hatóságok emberei már elinduláskor rajta vannak a hajókon, hogy már az út folyamán kivallathassák a "hajó legénységét. Az Egyesült Államok fasizálódásának ez az újabb bizonyítéka nagy felzúdulásra adott okot még a — máskor többé-kevésbbé en­gedelmes csatlósok körében is, A „szövetséges“ kormányok sor ra tiltakoznak az amerikai bevándorlási törvény ellen — ami ter­mészetesen csak a haladó elemek ellen irányul. Nem vonatkozik a nácikra, a fasisztákra. „Ezek előtt most szabaddá vált az út!“ — írja a londoni „Times“. De nemcsak a kormányok tiltakoznak az új bevándorlási tör­vény ellen. Mind több azoknak a külföldi tengerészeknek a száma, akik megtagadják a választ az amerikai bevándorlási hatóságok tisztviselőinek. Az amerikai kormány a béke és a haladó politikai eszmék elől akarja .elzárni az Egyesült Államok népét. De az amerikai nép egyre inkább felismeri a helyes *utat. Hiába próbálkozik a kormány külön­böző politikai veszlegzárak válogatott módszereivel, a béke erőit az Egyesült Államokban sem lehet megsemmisít Szajfuddin Kicslu, Howard Fast és Monica Felton újévi uyilatkozata a „Pravdádban Moszkva. A „Pravda" a nem­zetközi békemozgalom több ki­váló képviselőijének újévi nyilat­kozatát közli: Őszintén reméljük — írja Szaj- fuddip, Kicslu, az Indiai Béketa- nács elnöke , hogy 1953-ban vé- getér a vérontás Koreában, Ma- lájiföldön és Vietnamban. Kívánom, hogy 1953-iban jöjjön létre az igazi béke, valósuljon meg a leszerelés. Bővítsék ki az országok -gazdasági és kulturális kapcsolatait, szüntes­sék be a faji megkülönböztetést és minden gyarmati nép érje el a függetlenséget. Howard Fast amerikai író nyi­latkozat áb 'an ban gisúl y oz t a: Az amerikai népet még soha­sem hatott úgy át a béíke helyre- állításának mély vágya, mint most. Kívánom — írja a továbbiak­ban —, hölgy az új évibein a béke erői diadalmaskodjanak a háború erői felett. Azt is kívánom, hogy ,az amerikai nép sikerekét érjen el a reakció és a fasizmus elleni harcban. Monica Felton, az angol bélke- mozgalom kiváló képviselőije eze­ket írja: Remélem, hogy .1953-ban meg­teremtik a világ békéjének alap­jait, 'kívánom, hogy érjen véget a koreai háború és az Ázsiában dúló többi konfliktus, vegyék fal a Kínai Népköztársaságot az Egye­sült Nemzetek Szervezetébe, old­ják meg békésen a német kérdést, erősítsék meg a kereskedelmi kap­csolatokat a Kelet és Nyugat kö­zött. Végül remélem, hogy ,1953- ban a nagyhatalmak között meg­egyezés jön létre, amely a fegy­verzet általános csökkentésére vezet. RÖVID KÜJLFÖEE?! HÍMEK Bonn (ADN), Storch bonni mun­kaügyi miniszter bejelentette, hogy megvonják a támogatást mindazoktól a munkanélküliektől, akik Nyugat.-Németországban el­utasítják a részvételt a fegyver­kezési munkálatokban. Storch ezt az intézkedést a Nyugat-Német­országiban még érvényben lévő munkaközvetítési és munkapélküli biztosítási törvény 90. paragrafu­sa alapján akarja meghozni. Az említett paragrafus szerint fel le­het függeszteni a munkanélküli segély folyósítását azokkal szem­ben, akik vonakodnak egy felaján­lott munkát elfogadni. * * * A „Pod Zastavom Internacio-, na'izma", a Romániában élő jugo­szláv politikai emigránsok lapja írja: Jugoszlávia a külföldi „üzlet­emberek“ számára a legkönnyebb és ■ legkényelmesebb vagyonszer­zési forrássá vált. A különböző •kaliberű és kategóriájú külföldi tizérek a jugoszláv vállalatokkal folytatott üzelmeiik útján a legrö­videbb idő alatt óriási pénzössze­geket zsebelnek be. így például a „Joszip Kras“ jugoszláv cég egyik külföldi „képviselője“ néhány hó­nap alatt 3 millió dinárt keresett. A hadsereg részére történő szállításokon a külföldi tőkéseken és üzéreken kívül a belföldi üzé­rek is meggazdagodnak. Kényte­len volt ezt bevallani maga a ti- tóista „Borba“ című lap is, ami­dőn azt írfa, hogy „akik -a had­sereg számára dolgoznak, nagy pénzösszegekre tesznek szert“ s „csaknem minden vállalkozó egy év alatt telket, aranyat, dollárt és egyéb értéket vásárolt magá­nak“. * * * Berlin (MTI). Egy brémai papír- kereskedésben Szilveszter napján három részeg amerikai katona „tréfából" meggyujtotta a tűzijá­téknál használatos rakétákat. A robbanás következtében az üzlet egész áruraik'tára és berendezése elégett. Az üzletben tartózkodó 61 evés Frieda Reinhard és a 6 éves Hildegard Schwontkowski olyan súlyos égési sebeket szen­vedett, hogy kórházba szállítás közben meghalt. Az amerikai gengszterek ügyet sem vetették a súlyosan sebesült öregasszonyra és gyermekre: gépkocsiba ültek és hangos nevetéssel távoztak rém- tettük színhelyéről. A pártélet hírei A lábodi népnevelocsoport munkájáról Lábod község az elmúlt év nya­rán termelőszövetkezeti község lett. Ez a lépés hatalmas jelentő­ségű esemény volt a község dol­gozóinak életéiben. Amíg eddig el­jutották, komoly, fáradságot nem ismerő agitációs munkát kellett végeznie a helyi pártszervezetnek és az irányítás1» alatt működő n ép n e v el ő os c-p o r In ?,k. Amint az eredmények mutatják, a jó és szívós agitációnak megvolt a hatása. A pártiszer vezet és a népre velő-csoport tagjai ezeknek az elérése után sem váltak öntelt­té és elbizakodottá, hanem to­vábbra is folytatták a felvilágosí­tó éts nevelőmunkát. A községi egységes népneveiő- cscportnák 45 tagja van. Ennék egyik része a pártszervezet tagsá­gából, másik része .pedig a tömeg- szervezeti és pártenkívüli becsü­letes, termelésben élenjáró dolgo­zóik ól tevődik össze. A népne­velők - között felosztották a köz­séget, minden népnevelőpár 10— 12 házat kapott, amit. állandóan és rendszeresen látogatnak. A párt- vezetőség az elosztásnál figyelem- fc evetté a népnevelők politikai fejlettségét, ezért egy politikailag fejlett elv társ mellé egy politikai­lag kev-éstbé fejlett elvtársat osz­tott be. A pártvezetőség a népneveiő- értdkezletot minden k/ét hétben megtartja. Az értekezlet tapasz­tala tcsereszerűen történik. Itt megvitatják az elmúlt két 'hét eredményeit és hiányosságait. Pél­dául 'a legutóbbi néipinevelőérte- kerlefem megbeszélték az őszi me­zőgazdasági munkák eredményeit és Hiányosságait. Megbeszélték azt, hogy egyes családoknál ezen munkák elvégzésében lemaradás tapasztalható, ezek a hibák milyen okokból adódtak és hogyan lehet kijavítani őket. így a tapasztalatok általánosításával az elkövetkezendő feladatok meg­beszélésével látnak hozzá a nép­nevelők a következő munkák el­végzéséhez. Szabó Géza elvtárs, párttag, aki a népnevelőcsoportnak a tagja, agitációs munkája során elmond­ja a dolgozó parasztoknak, hogy most a főfeladiatunk az, hogy mindenki az őszi vetésének és mélyszántásának eleget tegyen, mert a vetésterv sikeres elvégzé­sével dolgozó népünk jövő évi kenyerét biztosítjuk. Futó 'Lajos elytárs, agitációs munikája: során sokat foglalkozott a harmadik ma­gyar 'bé-kekcngresszussal és a bé­csi világbékekongresszussal és el­magyarázta a dolgozóiknak azt, hogy mindkét kongresszus a bé'ke- tábor növekvő erejét bizonyítja. Lábod 'községiben a népnevelő- munka nem kampányszérű, hanem állandó és rendszeres munka, ami azt bizonyítja, hogy a. pártszerve­zet nem becsüli le a dolgozó tö­megeket. Az agitáció során sokat fcgialikozhalk a termelőszövetke­zeteiken kívülálló egyéni dolgozó parasztokkal. Pl. Végjh Lajos párt­tag, aki a népnevelőcsoportnak tagja, elmagyarázza az egyénileg dolgozó f árasztóknak. azt, hogy sokkal előnyösebb a közös gaz­dálkodás, sokkal többet lehet ter­melni és -az új agrotechnikai mód­szereket i® jobban lehet alkalmaz­ni, mint az apró^ kisparcell'ákon. A népnevelők agitációjuk során behatóan foglalkoznak a nemzet­közi helyzet kérdéseivel és ha­zánk gazdasági és kulturális fej­lődésével. Ezt természetesen úgy tudják jól végrehajtani, hogy ál­landóan képezik magukat, olvassák a „Szabad Nép“-et és rendszere­sen tanulmányozzák a központi és somogyi népnevelő brosúrá­kat. A sajtó felhasználásán he­re, sz'iül nyernek állandó és friss tájékoztatást a kiül- és belpolitika eseményeiről és ez hatalmas se­gítséget nyújt munkájuk elvégzé­sében. A népnevelők kivétel nélkül be vannak osztva politikai oktatás­ba. ezáltal széles politi­kai látókörre tesznek szert,, job­ban megismerik a Szovjetunió ed­dig elért sikereit, ami azt ered­ményezi, hogy sokoldalúan meg tudják világítani azokat a ténye­ket a dolgozók előtt, amelyekről agitálnak. A termelőszövetkezeten belül a munkafegyelem megszilárdításá­ról beszélnek legtöbbet a népne­velők, aminek sikeres megvalósí­tása nagyban elősegíti a termelés fokozását — mondotta Krivarics József népnevelő, aki egyben a termelőszövetkezetnek a tagja. De­cember hónapban a pártszervezet a népnevelőknek egy előadást tartott az új agrotechnika! eljá­rások alkalmazásáról és úgy hatá­roztak, hogy ilyen témájú elő­adást münden, hónapban tartanaik, hogy ezáltal a népnevelők számá­ra még több segítséget adjanak. Javítsa meg munkáját a kúntelepi pártszervezet Kúntelap községben a pártszer­vezet munkájában kom,oly hiá- nyosáágokat lehet tapasztalni, amelyek sürgős kijavításra vár­nak. A községi pártszervezet tag­jai például megfeledkeznek leg­elemibb kötelességükről. A párt­tagság egyrésze rendszertelenül vesz részt a taggyűléseken. .. Ezek a hibák abból adódnak, hogy a pártszervezetnek nincs ve­zetősége, amely a tagságot össze­tartaná. Már több mint egy év óta a pártszervezetnek nincs titkára. Etele József elvtárs, aki ideigle­nesen volt megbízva a titkári te­endőik ellátásával, már több mint négy hón'aipjja elhelyezés miatt el­távozott a községből, azóta nincs rendszeres pártélet Kúntelepen. A párt oktatás is teljesen meg­szűnt, a politikai iskolát mind­össze 2—3 élvtárs látogatja. Na­gyon súlyos hiba emellett az is, hogy most, amikor párf/életün'k hatalmas eseménye: az új párt­tagsági könyvek 'kiosztása előtt állunk, a kúntelepi alapszervezet- ben még lehet olyan elvtársakkal is találkozni, akik erről a párt- eseményről egyáltalán nem, vagy csak nagy vonalakban hallottak. Az összeírás annakidején meg­történt ugyan, de azóta úgyszól­ván egy szó sem esett a pártszer­vezetben arról, hogy a tagsági könyv-osere milyen hatalmas je­lentőséggel bír a pártéléfben és milyen megtiszteltetés az, ha va­laki tulajdonosa lehet a párttag­sági könyvnek. Ezek a hibák abból is adódnak, hogy a pártszervezet tagsága egy­általán nem olvas sajtót és így nincs tájékozódva az előttünk álló feladatokról. A községben a kom­munisták példamutatása egyálta­lán nem érvlé nyesül, ami megírni - taíkozott a harmadik békekölcsön- jegyzés ideje alatt is, amikor a párttagok egyrésze egyáltalán nem jegyzett békekölcsönt, de ezek a hibák rányomják a bélye­gét a begyűjtésre és az őszi me­zőgazdasági munkák elvégzésére is. Ha a pártszervezet ezután is úgy folytatja munkáját, ahogy eddig, a'kk.or a 'községben továbbra is az ■ellenség, a kiulák hangja érvénye­sül, mert ahol nem agitálnak a pártszervezet népnevelői, ott az ellenség agitál. A községben poli­tikai felvilágosító munka egyálta­lán nem folyik, a nagyüzemi gaz­dálkodás megszervezése mellett egyáltalán neim agitálnak. Pedig Kúntelep község dolgozó paraszt' jai is megértik a nagyüzemi gazdálkodás jelentőségét, ha a pártszervezet öépnevelőimunkával megmagyarázná annak számtalan elönylét és kellő felvilágosítást adna a közös gazdálkodás eddigi eredményeiről. Hogy a községben nincs párt­élet és ilyen súlyos hibák tapasz­talhatók, komoly felelősség ter­heli a járási pártbizottságot is, amely elnézi azt, hogy Kun tele­pen több mint egy év óta nincs titkár és vezetőség. A föfeladat most az, hogy a já­rási pártbizottság segítségével a pártszervezet új vezetőséget vá­lasszon és sürgősen indítsa meg a politikai oktatást,, szervezze meg az egységes nép név e lő cs op o rtot és vonjon be minden párttagot a pártmunkába, hogy az előttük álló feladatokat maradéktalanul meg tudják oldani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom