Somogyi Néplap, 1952. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-21 / 247. szám

/ SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1952 október 21. A BOLGÁR FILMHÉT KIEMELKEDŐ ESEMÉNYE: ©SPORT dl boido íjiáq /k kis bolgár falu megszokott ■** csendjét egy hír zavarja meg. Megérkezett a Platnó-gifar toborzója, aki nagyszerű feltételek, mellett kétéves szerződéssel lányo­kat keres a szövőgyár számára. Danka, a fiatal parasztlány. aki a kulák igája alatt nyög, egyetlen ki­vezető útnak azt látja, ha jelent, kezik. Azt reméli, hogy a gyárban jó körülmények közé kerül és mes­terséget tanulhat. Elsőnek írja alá a szerződést, s együtt indul el a többi lánnyal a gyárba. A lányok azonban már az első nap tapasztalják, hogy rútul be­csapták őket. Szép lakás helyett — tömegszállás véirja őket, éheznek és a felügyelők durvaságait, ütlegeit kell elviselniük. Semmivel sem kü­lönb az életük, mint a kulák iga alatt. Szenvedéseiket még csak fo. kozza, hogy leveleiket elkobozzák, így a külvilággal minden összeköt­tetésük megszakad. A szerencsétlen lányok egyet- len vigasza, ha Anna néni­vel beszélhetnek. Anna néni az üze­mi illegális Kommunista Pártnak a titkára. Vezetésével és irányítá­sával folyik a harc a gyáron belül, a, fasiszták ellen. Röpcédulákkal és feliratokkal mozgósítják a dolgozód kát az ellenállásra a párt illegális tagjai. Banka is bekapcsolódik <’ munkába. Munlcatársaival együtt felkeresi az igazgatót és felelősség­re maija hitszegéiért, követeli azt is. hogy a postát kézbesítsék a munkásnöknek. Mikor Banka látja, hogy szép szóval nem ér célt. meg. szerzi és szétosztja a leveleket. Az üzemben fokozódik a, fasisz­ták terrorja, A gyúr igazgatója mozgósítja a rendőrséget a kommu­nisták elfogadására. A párt tagjait Stonban nem lehet megfélemlíteni. Az egyik fiatal munkás élete koc­káztatásával felgyújtja a szinültig telt raktárát. Neki sikerül megszök­nie, Anna 'nénit és Úankát azon. ban elfogják, Anna nénit d munká­sok előtt lövik agyon, Bankát bör­tönbe vetik. A börtön Szenvedései nem törik meg a fiatal lányt, ha. nem még acélosabbá, harciasabbá formálják. 19kk-ben, a felszabadulás hozza meg az ö szabadságát is, A felszabadulás napján a Píatnó- gyár munkásai örömtől sugárzó arccal figyelik Banka beszédét, amelyben a szovjet munkások pél­dájának követésére buzdítja őket. A film utolsó jeleneteiben Ban. ka. n fiatal szövőnő már mint él- munkás. a BDnitrov-díj boldog tu­lajdonosa beszél. Megtdálta a bol. dogság felé vezető útat. A film főszerepében új bolgár filmszinésznöt ismerünk meg, Mii- ka Tujkowát. A fiatal művésznő most fejezte be tanulmányait. A Banka szer épéért a karlovyvary-i nemzetközi filmfesztiválon egyéni díjat nyert. Alakításáról Milka Tuj. kova a következőket mondotta: „Ahhoz, hogy az életnek, a valóság­nak megfelelő hőst tv.djak formálni, meg kellett ismerni, a valóságot. Hónapokig falun laktam és dolgoz­tam, majd egy gyárba mentem dol­gozni. Azért, hogy jól fellcészüljek szerepemre, tanulmányoztam azok. mik a bolgár hősöknek az életét, akik a fasizmus elleni harcban es- tek el. Alakításomban arra töreked­tem. hogy olyan típusú lányt min­tázzak meg, akitől méltán tanul a fiatalság”. A kiváló bolgár filmet a Bol­gár Filmhét alatt, október 23-tól 29-ig mutatja be a kaposvári I Vörös Csillag filmszínház. A közeljövőben megjelenik a Kossufh-emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulója alkalmából a Magyar Történelmi Társulat nagyszabású emlékkönyvet rendez sajtó alá. A kétkötetes mű a közeljövőben jele­nik meg. Az emlékkönyvet Révai József népművelési miniszternek, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága tagjának sorai vezetik be. A tanulmányok között szerepel Andics Erzsébet Kossuth.dijas aka­démikus ,.Kossuth harca az árulók és megalkuvók ellen a reformkor­ban és a forradalom idején”. Em­ber Győző Kossuth-díjas történész ..Kossuth a honvédelmi bizottmány élén” és I. Tóth Zoltán Kossuth- díjas történész ..Kossuth és a nem­zetiségi kérdés 1848—1849-ben” cí­mű munkái. Az emlékkönyv Balázs József — Borús Józ=ef — Nagy Kálmán „Kossuth, a forradalmi honvédelem szervezője”, Spira György ,.Kossuth Lajos forradalmi szövetsége a radikális baloldallal és a népi tömegekkel” című tanulmá­nyait. valamint Szekfű Gyulának az öreg Kossuthról megrajzolt port­réját és Révész Imre, Kosáry Do. m0kos, Sinkovics István és Vayer Lajos 1—1 Kossuth problémát fel­dolgozó tanulmányát közli. A kötet megjelenésével kapcso­latban I. Tóth Zoltán, áz emlék­könyv szerkesztőségének titkára a többi között ezeket mondotta: A marxista-leninista történetírás megerősödésével a. Kossuth-kutatás jelentősen megnövekedett. Ennek a nagyszabású munkának az eredmé­nyeit hozza nyilvánosságra a Ma­gyar Történelmi Társulat a Kos- suth-emlékkönyvben. A polgári tör­ténetírók is foglalkoztak Kossuth Lajossal, de az ő munkáik nem az, igazi Kossuthot mutatták be; ne­vét, célkitűzéseit sokszor fegyver­ként használták fel a népellenes, reakciós és fasiszta államhatalom céljai érdekében. — Azzal a széleskörű kutatómun­kával, amely a Kossuth-em’-ékkönyv megjelenését megelőzte, az új ma­gyar történetírás adósságot kíván törleszteni Kossuthal szemben.. — A Kossuth.emlékkönyv be fog­ja mutatni Kossuth harcát a reak­ció legmegáltalkodottabb hazai kép­viselői, az aulikus nagybirtokos arisztokrácia ellen, akik elárulták I a magyar nép ügyét és elkesere- j dett küzdelemben próbálták elgán- ! csolni a magyar nép leghűbb kép­viselőjének nagyszerű törekvéseit. Uj megvilágításban ismerjük meg Kossuth harcát a Habsburgok gyar­mati és feudális kizsákmányolása ellen és feltárul pénzügyi politiká­ja, mely a szabadságharc vállalá­sát éppúgy lehetővé tette, mind ed­dig kellően nem értékelt zseniális szervező munkája a -forradalmi honvédelem anyagi és szellemi fel­tételéinek megteremtése érdekében. —- Az emlékkönyv szerzői ugyan­akkor bírálják is Kossuthot, kü’.ö- nősen abban, hogy nem volt képes a parasztkérdést radikálisan meg­oldani, 1849 tavaszán nem ismerte fel a békepárt megalkuvó tenden­ciáit és nem fejlesztette tovább a forradalmat a -diktatúra következe, tesebb alkalmazásával, nem támasz, kodott a radikálisokra éppen akkor, amikor erre a legnagyobb szükség, lett volna. — Az erényeiben és hibáiban egyaránt feltárt Kossuth mint ki­vételesen nagyméretű történelmi egyéniség jelenik meg előttünk, nagyszerű példáját nyújtja a haza­fiasságnak, akitől tanulni lehet és kell is. aki még tévedéseiben is intő például szolgálhat. Az őszi vásár sporteseményei Igen gazdag és értékes sportmű­sorban volt része a megye sport- kedvelő dolgozóinak az őszi vásár­ral kapcsolatos sportbemutatók al­kalmával'. A sportműsorok aránylag elég simán és rendesen bonyolódtak le, de kisebb hibáktól nem v0lt mentes a rendezés. A legközelebbi sporteseménynél már ezeket a hi­bákat is ki kell küszöbölni az MTSB-nek. Kerékpár: Kerékpáros sportolóink közül ke­vesen vettek részt a szombati ke­rékpárversenyen. Ennek ellenére a kevés számú részvevő szép küzdel­met vívott a versenyben. Hiányos. Ságként meg kell említenünk, hogy a sportkörök keveset törődnek eezel a sportággal. A verseny keretében a lengyel üldözőversenyt egyéni és csapat formában bonyolították ie. Ezután került sor a Kaposvári Bástya és a K. Lendület megye- bajnekságba jutó osztályozó mérkő­zésre. melyet a szerencsésebb csa­pat nyert meg. A Bástya csapatá­nak 3-,1-es győzelmével végződött a mérkőzés. Ezzel egyidőben a Dózsa pályán mérkőzött a Bástya és a Vörös Lobogó kispályás kézilabda csapata. Ezen a mérkőzésen a Vörös Lobogó súlyos vereséget szenvedett, mely annak tudható be, hogy Kaposvá­ron most kezd csak kialakulni a kézilabda sport. ökölvívás: Mintegy 3000 ember előtt tartot­tak ökölvívó bemutató mérkőzése­ket a vásár területén a vásárt lá­togató közönség szórakoztatására Kaposvár és Igái ökölvívói. A kö­zönség nagy érdeklődéssel és izga­lommal kisérte végig a párok küz­delmeit. Igái versenyzői igen gyen­gén szerepeltek, de örvendetes je­lenség az, hogy vidéken is ma már több helyen foglalkoznak e férfias sportággal! Birkózás; Az ökölvívó mérkőzés után görög- római és szabadfogású bemutató birkózó mérkőzést vívtak egymás­sal a kaposvári birkózók. A birkó­zó mérkőzéseket is többezer ember nézte végig. A bemutató mérkőzé­sen szép teljesítményt nyújtott Bu­davári Árpád, aki pár héttel ezelőtt az országos Dózsa bajnokságot is megnyerte Hódmezővásárhelyen. Az ifjúsági birkózók is nagy tu. dásról tettek tanulságot. érte, hogy a Budapesti Dózsa NB. I- es csapata a két válogatott kivé­telével Kaposvárra látogatott ba­rátságos mérkőzésre, hogy bemu­tassa a labdarúgás magas techni­káját, mjnden szépségét. Ellen­fele Kaposvár vegyes válogatottja volt. A.z utóbbi csapat igen gyen­gén szerepelt ezen a mérkőzésen. A labdarugók nem küzdöttek tel­jen tudásukkal, különösen a má­sodik félidő második felében úgy játszottak, mintha nem is érdekel­né őket a labdarúgás. A Budapesti Dózsa szépen játszott és valóban kielégítette Somogy megye labdarugósportot szerétő közönségét. Különösen Szusza ha­talmas, szép góljai tetszettek a közönségnek, valamint Henni biz­tonsága is megnyerte a közönség tetszését. A csapatok felállítása a kővetkező volt: Budapesti Dózsa: Henni—Balogh II— Várhidi—Farkas II., Kiss— Gvurik, Sämus—Szusza—Virág- Lehel—Tófh. Tartalék: Gulyás, Só­lyom, Kovács, Címerman. Megye-válogatott: Molnár, Bá- nyi—Gilic, Kosaras, Bicó, Jónás, Gyánó, Kern, Ditrói, Bódis, Stad­ler. Tartalék: Tóth, Vinkler, Szűcs» Nagy. A mérkőzést szép játékkal a Bu­dapesti Dózsa 17:1 arányban nyer­te meg. A legközelebbi esetleges válogatott csapatoknál sokkal kö- rülfeitintőbben kell eljárnia az il- letéües szerveknek, hogy a játéko­sok jól felkészülve álljanak ki ilyen fontos mérkőzésre. Góllövők: Lehel 5, Szusza 4, Sa- mus 2. Tóth 3, Virág 1, Gyurik 1, Kiss II. í, illetve Bódis. Jók voltak: Kiss II., Balogh II.» Samus, Lehel, illetve Gilicz, Ditrói: Bicó. SOMOGYMEGYEI MOZIK MŰSORA VÖRÖS CSILLAG S ,,B"-ügy. 16—22. SZABAD IFJÚSÁG: Póruljárt ke­reszteslovagok. 17—21. APRÓHIRDETÉS Egy-, kettő-, háromszobás laká­sokat vásárolunk, ilyen lakásokért a SÍK útján kártérítést fize­tünk. Tárgyalni lehet vállalatunk központjánál. 3. sz. Mélyépítő Vál­lalat, Kaposvár, Kossuth Lajos-u. 22. sz. Elcserélném, vagy eladnám Ka- darkuton, Mikei-út 53. sz, kétszo­bás házamat kaposváriért. A kutasi békekarcosok az országos kongresszusra készülődnek Kutas községben 12 békebizott­ság működik. Tagjai dolgozó parasztok, parasztasszonyok, a fa­lu legjobbjai. Olyanok, akik megértették Sztálin elvtárs vi­lágtörténelmi nyilatkozatát, azt hogy „a béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét és végig kitartanak mellette”. A békebizott- ság titkára, Kiss elvtárs. jól moz­gósítja a békebizottságokat, meg­bízza feladatokkal a békeharcoso­kat, ellenőrzi, segíti munkájukat. Most a III. Országos Békekon­gresszus előtt komoly munkát vét geznek, hogy méltó részesei lehes­senek a békaharcnak. Békenagygyűlést tartottak a községben, ahol a dolgozó parasz­tok egymás után szólaltak fel és tettek szocialista fogadalmat arra. hogy becsülettel teljesítik beadási kötelezettségüket, a legrövidebb időn belül elvégzik az őszi munkát! mert tudják: ezzel készülhetned legméltóbban a békekongresszusra. napjainkban így tehetnek legtöbbet a béke érdekében. Tóth József dol­gozó paraszt, békebizottsági tag. becsülettel eleget tett adott szavá­nak; teljesítette beadási kötelezett ségét, elvégzett a vetési munkával is. Majd utána felkereste dogozó paraszttársait, felvilágosító népne­velő munkát végzett náluk. Takács Imre dolgozó paraszt’ szintén kivá ló békeharcos. Mindenből teljesL tette beadási kötelezettségét, a mi­nisztertanács határozata szerint elvégezte a vetési munkát is. Rövidesen a békenagygyűlés után ki1-'gyűléseket tartottak. A legjobb békeharcosokhoz 12—15 ház dolgo­zóit hívták össze. Beszéltek a kö­zelgő békekongresszusról, azokról a feladatokról, amelyeket a falu dolgozóinak a közeli napokban maradéktalanul meg kell valósítani. A békebizottság tagjai, — akik élenjárnak az állam iránti kötele­zettség teljesítésében, az őszi mun­kákban — egymásután szólaltak fel, saját példájukon keresztül bi­zonyították be megváltozott életü­ket, az ország fejlődését. Beszéltek arról, hogy Vietnámban és Koreá­ban háború van, s hogyan kell jobb munkával segíteni a vietnámi és a koreai nép harcát. A békeharcosok elhatározták, hogy béketarisznyát készítenek a III. Országos Békekongresszusra. A béketarisznyában’ a kutasi bé­keharcosok elküldik üzenetüket, kifejezésre juttatják azt. hogy a béke védelméhez jó munkával, a be. adási; kötelezettség , teljesítésével járulnak hozzá. A békenagygyűlé­sen és a kisgyüléseken tett fogadal­makat valóra váltják a begyűjtés­ben és az őszi munkákban mutat­kozó lemaradást behozzák. Járjanak továbbra is élen a mun­kában a kutasi békebizottságok tagjai, mutassanak példát a megye dolgozóinak abban a harcban; amely ötéves tervünk megvalósítá- sáért, a béke védelméért folyik. Motoros verseny: Délután 1 órai kezdettel bonyo­lódott le a salakpályás motorver­seny. A motorverseny iránt már a délelőtti órákban, igen nagy ér­deklődést tanúsított a város mo­torsportot szerető közönsége. Az í órai kezdéskor zsúfolva volt a Sztálin-úti sporttelep. A verseny­zők teljes tudásukkal küzdöttek az első helyekért. Értéke a ver­senynek az volt, hogy a kaposvá­ri versenyzőkön kívül szekszárdi, valamint pécsi motorversenyzők is szép számmal álltak a rajthoz. A motorversenyen a legnagyobb sikert az oldalkocsics géposztály­ban Ivanov Iván aratta, aki jól felkészülve nyerte meg a versenyt. Motorkerékpárverseny eredményei: 190 ccm: 1. Brunner Miklós, Pé­csi Dózsa (Csepel). 125 ccm: 1. Horváth Ferenc Ka­posvár (Csepel), 2. Bálint Árpád, Pécs (Csepel), 3. Győrfi Károly, Kaposvár (Csepel). 250—350 ccm: 1. Ily és János, Szckszárd (NSU), 2. ífj. Kőmives Laios, Kaposvár (Jáwa), 3. Szé­kely István, Pécs (Jáwa). 500 ccm: 1. Székely István, Pécs (<,awa), 2. Ivanov Iván, Kaposvár (BSA), 3. Farkas István, Pécs (NSU). j Oidamocsis géposztály: 1. Iva­nov Iván—'Horváth Ferenc, Ka­posvár (BSA), 2. Farkas István— Bálint Ároád, Pécs (NSU). A versenyen 22 versenyző állt I rajthoz és a verseny után az I MTSB szép tiszteletdijakkal jutái-j mazta az első helyezetteket. Labdarúgás: Megyénket az a megtiszteltetés Elveszett egy darab „Pobjeda" pervédőtárcsa, a becsületes meg* találó a kjadóba adja le. Komplett hálószoba, konyhabú­tor, futószőnyeg, képek, férfi csiz­ma sürgősen eladó. Dombóvár, Te- leki-út 17. ELŐNYŐS, KÉNYELMES BIZTONSÁGOS SOMOOV I NÉPLAP Felelős szerkesztő: ZsurakovszkI Mihály Felelős kiadó: Gábri Mihály Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-u. I Telefon: 901. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-u, 16. Telefon : 999. Somogymegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latinka Sándor-u. 6. Telefon 8% Nyomdáért felel: Hidas János Nyerenénybetétkönyvek sorsolása ' Budapesten 1952 október 25-én, szombaton délután 3 órakor az Országos Takarékpénztár (V. Nádor-utca 16) pénztártermében A sorsolásban minden olyan forgalomban lévő nyereménybetétkönyv részt- vesz, melyet 1952. szeptember hó 30. napjáig váltottak. A sorsolás nyilvános!

Next

/
Oldalképek
Tartalom