Somogyi Néplap, 1952. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1952-10-01 / 230. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1952 október 1. Díszelőadás a Kínai Népköztársaság megalakulásának harmadik évfordulója alkalmából A Kinai Népköztársaság megalakulásának harmadik évfordulója alkalmából a Kultúrkapcsolatok Intézete kedden este díszelőadást rendezett Budapesten az Uránia filmszínházban. Megjelent a díszelőadáson Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a Minisztertanács több. tagja, valamint a magyar politikai, kulturális és gazdasági élet számos más vezető személyisége. Résztvett az ünnepségen a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, V. Sz. Azovcev és a többi baráti állam budapesti diplomáciai képviselői. A magyar, a kinai és a szovjet himnusz elhangzása után Erdei Sándor népművelési miniszterhelyettes nyitotta meg az ünnepsége^ majd Apró Antal építőanyagiparí miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja mondott beszédet. I Apró Antal elvtárs beszéde A pártpropagandisták feladatairól Október 1-én ünnepli a nagy kínai néppel együtt az egész haladó és békeszerető emberiség a Kínai Kommunista Párt által'vezetett népi forradalom több évtizedes harcának eredményeképpen létrejött Kínai Népköztársaság kikiáltásának harmadik évfordulóját. A kínai néplforradalomnak Mao Ce.tung elvtárs vezetésével aratolt hatalmas győzelme egyben a béke és a demokrácia táborának olyan győzelme is volt, amely világtörténelmi jelentőségű vereséget mért a béke ellenségeire, az újíübib világháborúra törekvő imperialista országok táborára. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta a Szovjetuniónak a német és a japán fasizmus felett aratott győzelme mellett a Kínai Népköztársaság megalakulás sa volt a legsúlyosabb csapás, amely az imperialista rendszert érte. A kínai népi forradalom győzelmével, az ötszázmilliós kínai nép feiszaíbadulásával a világ lakosságinak egyötöde szakadt ki az imperializmus láncolatából és ez azt eredményezte, hogy a két tábor közötti erőviszony óriási mértékben eltolódott a Szovjetunió vezette béketábor javára. A Kínai Kommunista Párt győzelmei, Mao Ce-tung elvtárs tanításai irányt mutatnak és ösztönzést adnak az elnyomott népeknek, hogy saját kezükbe véve sor. suk intézését, következetes harcot folytassanak elnyomóikkal, külsiő és belső ellenségeikkel szemben a végső győzelemig. Az elmúlt három év folyamán a Kínai Népköztársaság nemzetközi súlya, tekintélye egyre nőtt és emelkedett. A kínai nép világtörténelmi szerepet tölt be azálEzután Huan-Cen, a Kinai Nép. köztársaság magyarországi nagykövete mondott beszédet. Három évvel ezelőtt a kinai forradalom győzelme véget vetett az imperialista, feudális és burokra, tikus kapitalista uralomnak Kínában és megnyitotta a népi demokratikus új Kínának a szocializmushoz és kommunizmushoz vezető útját E Ihárom esztendő folyamán a kinai nép a Kinai Kommunista Párt és Mao-Ce-tung elnök vezetésével óriási eredményeket ért él hazánk felépítésének legkülönbözőbb területein. Egész Kínában valóságos egység jött létre. Országunkban lényegében befejeződött a gazdasági újjáépítés és reformok munkája s a kitűzött idő előtt teljesítettük azt a feladatot, melyet Mao-Ce-tung elnök jelölt meg számunkra, hogy három esztendő alatt alapvető kedvező változást hozzunk létre az ország pénzügyi és gazdasági helyzetében. Kina az ipar és a mező- gazdaság terén egyaránt elérte, sőt felülmúlta a legmagasabb, háború előtti színvonalat. Az ipari termelés aránya nemzet- gazdaságunkban gyors ütemben tíz százalékról, majdnem 30 száza,, lékra emelkedett. Ebben az évben a mezőgazdasági termelés teljes értéke előreláthatólag 50.5 százalék, kai felülmulfa az 19j9. évi színvonalat. Mindazok az eredmények, amelyeket az uj Kína az elmúlt három esztendő során elért, szoros összefüggésben állanak és elválaszthatatlanok a hatalmas Szovjetunió önzetlen segítségétől, a testvéri országokkal való baráti együttműködéstől, valamint a világ minden tálal, hogy a békefront egyik legdöntőbb szakaszán, Ázsiában, szi. lárdian szembeszáll az amerikai imperialisták vezette agresszorok- kal, a Korea és ugyanakkor Kína ellen irányuló aljas támadásokkal. Az elmúlt három év alatt a Kínai Népköztársaság hatalmas politikai és gazdasági sikerei mindjobban megszilárdították a kínai nép egységét, hatalmassá és erőssé tették a kínai munkás-paraszt szövetséget. Befejezéshez közeledik a kínai földreform, amely 400 millió ember számára biztosít emberhez méltó életet, művelődési lehetőséget. A kínai ipar is ugrásszerűen fej. lődík, a 35 fő ipari termék termelésében a kínai ipar máris túlhaladta a háború előtti’ színvonalat. Ma egész Kína tanul, tízezeré, vei képezik az új politikai, gazdasági és kulturális kádereket. Apró Antal elvtárs befejezésül hangsúlyozta, hogy Kína és Magyarország között egyre fejlődnek, erősödnek a gazdasági és kulturális kapcsolatok Közös erőfeszítéseket teszünk azért, hogy a Szovjetunió vezette béketábor mind, hatalmasabbá, erősebbé váljon, hogy a béke fenn. maradjon és tartós legyen. Dolgozó népünk nagy figyelemmel kíséri a Mao Ce-tung elvtárs vezette nagy kínai nép hasonló erőfeszítéseit. Munkásosztályunk, egész dolgozó népünk nevében forró testvéri üdvözletünket küldjük a nagy kínai népnek, bölcs ve. zérének, Mao Ce-tung elvtársnak, a Kínai Népköztársaság kikiáltásának harmadik évfordulója alkalmától. ján élő barátaink együttérzésétől és barátságától. Ugyanígy megerősítettük nemzetvédelmünk erőit és kibontottuk annak a hatalmas külső és belső mozgalomnak zászlaját, amely az emberek otthonainak megóvásával és az ország megvédésével segítséget nyújt Koreának s diadalmasan szembeszállt az amerikai agresszióval. A kinai nép olyan hatalmas összeget adott erre a célra, amelynek értéke meghaladja 3710 repü. lögép értékét. A koreai néphadsereggel karöltve dicsőségesen küzdő kinai népi önkéntesek nagy győzelmeket arattak. Ez év júliusáig a megsemmisített ellenség -száma meghaladja az 570 ezret. Ugyancsak legyőztük azt a barbár és ember, télén baktériumháborút, amelyet az amerikai agresszorok indítottak veszteségeik kiegyensúlyozására. Az elmúlt három■ esztendő folyamán Kina és Magyarország között a barátság és együttműködés kapcsolatai nagymértékben kifejlődtek, kiszélesedtek. A kinai nép tel. jes tudatában van annak, milyen rendkívül jelentős a kinai és a magyar nép közötti állandóan növekvő és fejlődő bensőséges testvéri barátság és az a tény, hogy a két nép testvéri összefogásban- együtthalad a békés építés és a -béke megóvásának útján. Huan-Cen élvtárs besziédét így fejezte be: A világ békeszerető népei szorosan tömörülnek a hatalmas Szovjetunió mögött. Haladjunk hát to- vább azon az úton, amely k béke és a demokrácia győzelméhez vezet az egész világon. Október 6-14. közölt rendezik meg a Mérne! Demokratikus Köztársaság kultúrhetét A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kulturális egyezménye keretében október 6—14 íg Budapesten megrendezik a Német Demokratikus Köztársaság kultúrhetét, október 10—20-ig pedig magyar kultúr- hetet rendeznek a Német Demokratikus Köztársaságiban. Egyetemi tanszéket kap Hollandiában a belga csendőrség volt hitlerista főparancsnoka A „Vol'ksgazet“ című belga lap közli, hogy Adrien van Coppenol- le ezredes, aki a megszállás idején a belga csendőrség főparancsnoka volt, magas tisztséget kap Hoilan. diában. Az ezredest a háború után halálraítélték, majd megkegyelmeztek neki, sőt szabadon is engedték és most rövidesen s nigne- geni .katolikus cgyetam profesz- szora lesz. ÚlsbkS kél gazdasági vasúivonai építését fejezik be ebben az évben 1952 második feléiben Békéscsaba és Szolnok környéikén új gazdasági . vasútvonalaik építését fejezik be. Mintegy 12 km hosz. szúságban épül az új vasútvonal Dombiratos, Kunágota és Urbán- major között. Ez az új vasútvonal a mintegy 8000 lakosságú Kunágota községet bekapcsolja az ország vasúti hálózatába. Turkeve, első szövetkezeti városunk és Kuncsorba között szintén 12' km hosszúságban épül új vasútvonal. A Dombiratos—Kunágota vasút vonal október 31-re, a Turkeve— Kuncsorba vasútvonal november 14-re készül el. fl Szovjetunió iránti őszinte barátság az egész német nép ügye — mondotta Wilhelm Pieck Berlinben megalakult a Német- Szovjet Barátság Hón-apjának előkészítő bizottsága. A bizottság megalakulása alkalmából rendezett ünnepségen Wilhelm Pieck, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke bejelentette: — A kommunizmust építő Szovjetunió a béke hatalmas támasza, a világ valamennyi népének barátja és útmutatója. A német népnek, amely a Szovjetunió önzetlen segítségére támaszkodva, nemzeti jogainak elismeréséért küzd, létérdeke a Szovjetunió iránti őszinte barátság. A Szovjetunió iránti barátság az egész német nép ügye. fl Mongol Népköztársaság kormányküldöttsége Pekingbe érkezett Szeptember 28-án, J. Cedenbal miniszterelnök vezetésével kormányküldöttség érkezett Peringbe a Mongol Népköztársaságból. A küldöttség tagjai N. Lhameszu- run miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter és két attasé. Az érkezőket Csou En-laj, a Kínai Népi Közigazgatási Tanács elnöke és több más vezető személyiség fogadba. J. Cedenbal mongol miniszterelnök beszámolója moszkvai útjáról A Mongol Népköztársaság Minisztertanácsa meghallgatta J. Cedenbal miniszterelnök jelentését moszkvai útjáról. J. Cedenbal jelentésében rámutatott arra, a nagy figyelmességre és messzemenő gondoskodásra, amelyet a szovjet kormány és személyesen J. V. Sztálin elvtárs, a mongol nép, a Mongol Népköztársaság fejlődése és felvirágzása iránt tanúsít. Ez a gondoskodás a tölblbi (között megnyilvánult a Mongol Népköztársaság gazdasági és kulturális építő munkájával kapcsolatos kérdések megoldásában is. Kína egyetemeire és főiskoláira még sohasem járt annyi diák, mint az idén A Kínai Népköztársaság egyetemeire és főiskoláira az idén több mint 65.000 hallgatót vettek fel. Ez több, mint áhányan az elmúlt két év alatt összesen megkezdték tanulmányaikat és jóval meghaladja azoknak a hallgatóknak a számát, akik a felszabadulás előtti bármelyik évben tanultak Kína főiskoláin. A pártoktatás, mint a pártépítés egyik legfontosabb része, egyre jobban az egész pártmunka előterébe kerül. Ezt megszabja fejlődé, sünk gyors üteme, ötéves tervünk siker3S végrehajtása, amelynek során egyre több bátor, az ellenség, gél szemben megnem alkuvó káderra lesz szükség, olyanokra, akik tudásuk legjavát adva, becsülettel veszik ki részüket nagy, országépítő munkánkból. Pá rtpropagandistáinknak rendkívül r agy szerepük van a dolgozók helytállásra, az ellenség elleni harcra vdó nevelésében, ök ismertetik a párt politikáját, nevelik, oktatják a dolgozókat a párthatározatok, az állami, a .munkafegyelem betartására. A Politikai Bizottság 1952 április 10-i határozata kimondja: .. a jövőben a főfigyelmet nem a párttagság túlzott mennyiségi növelésére. hanem a meglévő párt- tagok és tagjelöltek eszmei szin. vonal ínak emelésére. marxista-leninista képzésére. harcos szellemű nevelésére. aktivizálására és a párt- munkába való fokozottabb bevonására kell helyezni, s a párt erejét ezen keresztül keU megsokszoroz, ni.” Az 1951—52-es pártoktatási év eredményei azt mutatják, hogy propagandistáink nagyrésze becsü. letes munkát végzett. Ennek eredménye lemérhető abban, hogy párttagságunk többsége az ötéves terv harmadik döntő évében megyénk területén példamutatóan megállja helyé: a termelésben, mint például a Nagyatádi Kézimunkafonalgyár- ban. Hasonló volt a helyzet falusi viszonylatban is. Ahol a propagandisták lelkiismeretesen felkészültek a foglalkozásokra, ahol ellenőrizték £ hallgatók tanulását, foglalkoztam problémáikkal, segítettek nekik — ott gyorsabban ment a begyűjtés, nem volt hiba a párt és a kormányhatározatok betartásában, öreglakon például a pártoktatásban résztvevő párttagok és pár- tonkúmiiek élenjártak és példája, kát követték a többi dolgozók is. Ezek az eredmények azonban még korántsem kielégítőek, az új oktatási évben még több, még harcosabb propagandistákra van szükség, olyanokra, akik az egyre éleződő nemzetközi helyzetben, az egyre nagyobb követelmények megváló- sítására tudják nevelni a hallgatókat. Propagandistának lenni igen szép pártmegbizatás s nagy megtiszteltetés. Épperií ezért minden propagandistának át kell érezni ennek a pártmegbizatásnak a jelentőségét és úgy végezni, munkáját. hogy bebizonyítsa: érdemes a párt bizalmára. A oropagandisták feladata, hogy a rájuk bizott hallgatókat a Központi Vezetőség június 27-i határozata szellemében az igaz hazafiság- ra neveljék. A hazát igazán szeretni annyit jelent, mint a dolgozó népet szeretni, annak boldogulására minden erővel törekedni. Az igaz hazai iságban éppen úgy, mint bármi másban a Szovjetunió népei mutatnak példát a magyar dolgozó nép számára is. A második világháborúban Mereszjev, Matroszov, az Ifjú Gárda és a Szovjetunió soksok hőse mutatta meg, hogyan kell a hazát igazán szeretni. De a Szovjetunió háború utáni ötéves tervében résztvevő dolgozók is mind lángoló hazaszeretetükről tettek tanúbizonyságot. Erre kell nevelni a propagandisták segítségével a mi dolgozó népünket, a szovjet emberek példája nyomán. A nép szeretete egyben igaz hazafiságot jelent A mi megyénk dolgozói úgy bizonyít jtik be, hogy szeretik hazáju- kát, ha az üzemekben meggyorsítják £ tervteljesítést, ha a szocialista munkpverseny kiszélesítésével terven felül is adnak a hazának. Vagy ha a falun határidő előtt eleget tesznek a beadási kötelezettségnek, ha időben- végzik el a -mezőgazdasági munkákat, ha álkal- mázzák az újat, a több és a jobb t-ermés érdekében. Hazaszeretetei jelent az is. ha dolgozóink erejükhöz képest kiveszik részüket a Hí. békekölcsönjegyzés sikeréből, amely ötéves tervünk meggyorsítását segíti elő. Felelősségteljes munka vár tehát propagandistáinkra, nagyrészt tőlük függ, hogy a párt- oktatást, ebből következve -egész pártmunkánk minőségét mennyire tudjuk megjavítani. Megyénk pártszervezeteinek több- sége megértette, milyen Jcomoly munkát követel a propagandisták kiválogatása, ezért a legbecsületesebb, a pártmunkában és termelésben helytálló elvtársakat bízták meg propaganda munkával. Olyan elvtársakat, akiknek már gyakorlati tapasztalatuk is van, akik az elmúlt oktatási évben is mint propagandisták, becsületes munkát végeztek. Nyilvánvaló, hogy csak ilyen propagandistákkal tudjuk biztosítani jövő évi oktatásunk sikerét. Mégis voltak olyan pártszervezetek, ahol ezt a nagyfontosságú kérdést elhanyagolták. A nagyatádi járásból például három olyan elvtársat küldtek el a legutóbbi propagandaképzőre, akiket vissza kellett küldeni, mert erre a munkára alkalmatlanok. Hasonlóképpen a tahi járásban, ahol tagjelölteket küldtek propagandaképzőre. Mindez azt mutatja, hogy vannak még párttitkárok, pártvezetőségi tagok, akik n-em. ismerik á Politikai Bizottság június 5-i határozatát, ezért nem végzik kellő alapossággal a propagandisták kiválogatását. Megmutatkozik a propaganda- munka lebecsülése -sokszor a. propagandistáknál is, vannak, akik nem szívesen vállalják el a propaganda- munkát. Ezek az elvtársak még mindig nem értették meg. hogy a párt milyen nagy megtiszteltetés, ben részesítetté őket, amikor párttagok, becsületes pártonkívüliek nevelését bízta rájuk. Pártvezetőségeink feladata Két hét választ el bennünket az oktatás megkezdésétől. Ezt az időt pártszervezeteink vezetőségei hasz. nálják ki arra. hogy a még hiányzó propagandistákat a legbecsületesebb. legképzettebb párttagokból pótolják. akik majd állandóan elsőrendű kötelességüknek tartják, hogy a politikai foglalkozásokra lelkiismeretesen felkészüljenek, hogy munkájuk nyomán a hallgatók a marxizmus-leninizmus elméletének alapjait elsajátítsák s ezen keresztül, mind a termelésben, mind pedig a párt és társadalmi munkában példamutatókká váljanak. Pártszervezeteink vezetőségei pedig menetközbeiy állandó ellenőrzéssel nyújtsanak támogatást propagandistáink számára, hogy ők is segítséget adhassanak minden egyes hozzájuk beosztott hallgatónak a tanulásban, emellett alkalmuk legyen figyelemmel kisérni a termelésben való helytállásukat, s az esetleges hiányosságokra időben felhívni a figyelmüket. Propagandistáink csak úgy végeznek valójában jó és alapos munkát, ha a politikai foglalkozásokon túl is nevelik a hallgatókat, ha felelősséget éreznek azért, hogy a munkában, a párt és kormányhatározatok végrehajtásában, hogyan állják meg a helyüket. Neveljék úgy a hallgatókat, hogy valameny- nyien a párt útmutatása nyomán, a szocializmus építésének bátor harcosaivá váljanak. PÍRTHÍ R A Városi Pártbizottság értesíti az alapszervezetek titkárait, vezetőségi tagjait, a propagandistákat, u káderoktatásban részvevő elvtársakat és a pártbizalmiakat, hogy október 2-án este 7 órakor a Pár toktatás Házában előadás lesz „A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Szervezeti Szabályzatáról“. Felhívjuk a fenti elvtársak figyelmét, hogy az előadáson pontosan jelenjenek meg. Előadó: A Központi Előadói Irorí a fadtü Huan Cen elvtárs beszéde