Somogyi Néplap, 1952. augusztus (9. évfolyam, 179-204. szám)
1952-08-31 / 204. szám
Vasárnap, 1952 augusztus 31. SOMOGYI NÉPLAP 3 PÁRT ÉS PÁRT ÉPÍT ÉS ft A Városi Tanács pártszervezetének taggyűlése nagy segítséget adott a feladatok végrehajtásához A Városi Tanács pártszervezetének vezetősége már egy héttel ezelőtt biztosította a taggyűlés sikerét. Páitcsoportbizalmi értekezleten a bizalmi elvtáisakkal tudatosították a taggyűlés jelentőségét, idejét és napirendjét. Felhívták a bizalmi elvtársak ügyeimét, hogy minden párttaggal beszélgessenek az űj oktatási év jelentőségéről, a tavalyi hiányosságokról, hogy a párttagság javaslataival, hozzászólásaival emelje a taggyűlés színvonalát. A péntek esti taggyűlésre vörös színbe öltözött a Városi Tanács nagyterme, Somogyvári elvtárs, a pártszervezet titkára beszámolója első felében részletesen ismertette a Politikai Bizottság június 5-i határozatát, majd beszámolt arról, hogy az elmúlt évben a Városi Tanács pártszervezete a tagság 48 százalékát vonta be politikai oktatásba, de ebben az évben a párttagság 60 százaléka vesz részt különböző fokú oktatási formában. AKIK TAVALY Jó EREDMÉNNYEL VÉGEZTEK, AZ IDÉN MAGASABB FOKON TANULNAK Amíg tavaly csak négy elvtárs vett részt kö- zépkáderoktatásban, az idén már 13 elvtárs tanul ezen a fokon. Az alapfokú politikai iskolát végzettek közül pedig tizennyolcán vesznek részt középfokú politikai oktatásban. Ugyanakkor a pár- tonkívüljek 40 százalékát''■vonják be a tanulásba. Ezután elmondta Somogyvári elvtárs, hogy a pártvezetőség mindennek érdekében máris milyen inintézkedéseket tett. Egyrészt biztosította a propagandisták kiválogatását, olyan elvtárs alkat bíznak meg ezzel a feladattal, akik már tavaly is megadták a helyüket a propaganda munkában. Másrészt befejezték a hallgatók kiválogatását. A háromtagú bizottság mindenkivel személy szerint beszélgetett, s a beszélgetés alapján képzettségüknek megfelelően, különböző fokú oktatásba osztották be őket. Végül a titkári beszámoló az oktatás jelentőségét és a gyakorlati munka jó megoldását kapcsolta össze. A beszámolót követő vitában Hencz elvtárs arról beszélt, hogy bár a felszabadulás óta állandóan képezi magát politikailag, mégis úgy érzi, hogy keveset tanult, különösen, amikor munkájában fogyatékosságok vannak, mindig a politikai képzetlenséghez vezeti vissza. Bridhner elvtárs rámutatott, hogy minden feladat sikeres elvégzése a jó politikai tömegmunkától függ. A Városi Tanács dolgozói is csak úgy tudták elősegíteni a begyűjtés sikerét, hogy a népnevelők állandóan képezték magukat, a pártszervezet vezetősége ellátta őket agitácíós szempontokkal, amelyeket munkájukban sikerre] alkalmaztak. Most azonban ÚJABB NAGY FELADAT VÁR A TANÁCS DOLGOZÓIRA, biztosítani a kukorica- és burgonyabegyüjtés sikerét. A népnevelőket azonban még erre a munkára nem készítette fel a pártvezetőség. Ezt a mulasztást sürgősen pótolni kell, ha meg akarják tartani a városok közti eddigi helyezésüket. Monostori* elvtárs arról beszélt, hogy egyes elvtársaknál megnyilvánul a politikai oktatás lebecsülése, például Vétek elvtársinak az a véleménye, hogy eleget tud akikor is, ha nem vesz részt az oktatásban. Vétek elvtárs azonban a bírálathoz helytelenül viszonyult, még ezután is az volt a véleménye, hogy tanuljanak a fiatalabbak, mert nékik nagyobb szükségük van rá. Herceg elvtárs arról beszélt, hogy a párton- kívüli dolgozókat nagyobb számmal kellene bevonni az oktatásba, hogy még jobban megismerkedjenek pártunk politikájával. Somogyvári elvtárs azonban megmagyarázta, hogy nem az a cél, hogy mindenkit bevonjanak a politikai oktatásba, csak a legjobb pártonkivülí dolgozókat, mert így érzik a pártonkívüliek, hogy ezzel nagy megtiszteltetésben részesültek. Moszainó elvtársnő felszólalásában azzal foglalkozott, hogy az elvtársak a szemináriumi foglalkozásokon pontosan jelenjenek meg, mert a fegyelmezettség egyik alapja az oktatás sikerének. A taggyűlésen egymást követték a felszólalások, élénk vita alakult, mindenki átérezte, hogy olya* kérdés megvitatásáról van most szó, amelynek segítségével jobbá tehetik egész munkájukat. A jó beszámoló és a hozzászólások többségéből érződött, hogy a párttagok ismerik a Politikai Bizottság határozatát és már előre felkészültek annak sikeres végrehajtására. A kaposvári gépállomás párt- szervezetének taggyűlése alacsony színvonalú volt, nem adott kellő segítséget a hibák kijavításához A kaposvári gépállomás pártszervezettének vezetősége is már napokkal élőbb értesítette a párttagságot a taggyűlés idejéről, napirendjéről, csak éppen a jelentőségét nem tudatosították megfelelően. Ennék ellenére a párttagság többsége részt vett a taggyűlésen. Király elvitárs, a pártszervezet titkára beszámolójában értékelte az elmúlt oktatási év tapasztalatait, elmondta, hogy nem fordították kellő gondot az elmúlt évben a propagan- disák kiválogatására, ebiből adódott, hogy a propagandista elvtársak nem készültek fel jól a foglalkozásokra. Ezekből a hiányosságokból valóban le lehet vonni a tapasztalatokat. Király elvtárs azonban nem ezt tette, mert beszámolójában egyáltalán nem érvényesült az önbírálat. A hiányoisságok felsorolása, mellett megfeledkezett arról beszélni, hogy mindezért a pártszervezet vezetőségét, személy szerint a párttitkárt terheli a felelősség. A pártvezetőség nem tanult a tavalyi hibákból, ez't bizonyítja Király elvtárs beszámolója a későbbiekben: — A propagandisták az új oktatási évre nincsenek biztosítva, azok az elvtársak, akiket erre a munkára jávasoltak, nem érzik át, milyen megtisztelő párfmegbizatást kaptak, mert reggelenként nem jelennek meg a propagandista.-képzőn. A beszámolóiból az is kitűnt, hogy a párt- szervezet vezetősége a hallgatók kiválogatásához még hozzá sem kezdett. Ugyanakkor rendkívül NAGY LAZASÁGOK MUTATKOZNAK A MUNKAFEGYELEM, A SZOCIALISTA TULAJDON MEGŐRZÉSE TERÉN és mind ebből következik, hogy a gépállomás dolgozói a terv teljesítésében is a hátulsók között kullognak. Király elvtárs rámutatott, hogy a termelés terén megnyilvánuló lazaságok elsősorban a gépállomás dolgozóinak politikai képzetlenségéből adódnak. Ezen most úgy kívánnak javítani, hogy minden párttagot és a pártonkívülieknek 80 százalékát bevonják a szervezett pártoktatásba. A titkári beszámolóhoz alig volt hozzászólás. Szenes elvtárs mondta el, hogy a tavaszi tervüket 116 százalékra teljesítették, ezt nagymértékben elősegítette az, hogy a brigádszállásokon megszervezték az oktatást- Rózsás elvtárs arról beszélt, hogy az idén a hallgatók pontosan jelenjenek meg a foglalkozásokon, ne kelljen ,könyörögni“ nekik, hogy tanuljanak. Vigh elvtársnő, aki tavaly propagandista volt, tapasztalatairól számolt be röviden. A taggyűlés rossz előkészítéséből természetszerűleg következett, hogy az elvtársak nem akarták felszólalni, hogy a titkár elvtársnak szinte úgy kellett kijelölni egy-egy elvtársat, hogy szóljon hozzá. Pedig lett volna mit beszélni ezen a taggyűlésen, egyrészt a titkári beszámolót megbírálni, amely hiányosan ismertette a Politikai Bizottság jűnius 5-i határozatát és amely az önbírálat elkenésével igyekezett a tavalyi oktatási év hiányosságairól beszélni. De lehetett volna azért is bírálni a pártvezetőséget, mert az előkészületekben olyan rosszul állnak, mert csak most, AZ UTOLSÓ NAPOKBAN, KAPKODVA AKARJÁK MEGOLDANI A FELADATOKAT A Politikai Bizottság határozata sem azt mondja ki, hogy a pártonkívülieknek 80 százalékát vonják be az oktatásba, hanem azt, hogy a termelésben élenjáró pártonkívüliéket vonják be a tanulásiba. A taggyűlés tapasztalataiból tanulni kell a párt- szervezet vezetőségének és a hiányosságokat sürgősen ki kell küszöbölni. A legközelebbi taggyűlést már ne csak papíron készítsék elő, mert akkor a taggyűlés színvonala éppen olyan alacsony lesz, mint most és a munkák megjavítását nem viszi előbbre. / ^ A taggyűlések eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy ott, ahol már előre felhívták a párttagság figyelmét a Politikai Bizottság határozatára, ahol már folyamatosan végzik az előkészületeket; a propagandisták, a hallgatók kiválogatását, ott a párttagok fokozottabban átérzik az oktatás jelentőségét és alaposan felkészülve mennek el a taggyűlésre. Azonban ott, ahol felületesen készítik elő a taggyűlést, ott a párttagok sem érzik a jelentőségét az elkövetkezendő oktatási munkának és az ilyen taggyűlésen nem alapozzák meg a jövő évi oktatás sikerét. „Felhívjuk ICIsgyalán község dolgozó parasztságát, csatlakozzanak versenyünkhöz66 Kisgyalán dz évi gtíbojwbeadád tervét gldbáUsan 120 százalékra teljesítette. A dolgozó parasztok magukévá tették az állaim iránti kötelezettség teljesítését. 75 chjcin dolgozó paraszt vem, akik 100 száza- lékon felül teljesítették beadási kötelezettségüket. Az' őszi termények begyűjtésében sdm alkarunk lemaradni a többi községektől. Én, Felkér Pál egyénileg dolgozó paraszt versenyre hívóim ki Csiimia Sándor gazda!árm mat az őszi növények begyűjtésére. A napraforgó-, burgongabßiadösi kötelezettségemet 110 százalékra, a szedéstől', illetve a töréstől azonnal teljesítem. Felhívjuk Kisgyalán község dolgozó parasztságát, hogy csatlakozzanak versenyünkhöz az őszi termények begyűjtésének túlteljesítéséért. Somogyi megye dolgozó parasztjai kövessék példánkat, lépjenek szocialista versenybe a beadási kötelezettség maradéktalan teljesítéséért és túlteljesítéséért, az ötéves tervünk mielőbbi megvalósításáért. Féttér Pál Csirna Sándor Kisgyalán. A tabi járási pártbizottság tag- és tagjeíöltfelvételi munkájáról „A pártépítés nem öncél — mondotta Kovács elvtárs a járási titkárok országos értekezletén —, hanem fontos eszköz, biztosíték a szocializmus építésében a párt előtt álló gazdasági, politikai és kulturális feladatok síkeresblb és gyorsabb végrehajtására. A pártépítő munka állandó javításával erősítjük pártszervezeteinket, növeljük szerepüket a termelési feladatok végrehajtásáért, folytatott harcban. Az egyre bonyolultabb gazdasági és politikai feladatok végrehajtására," A tabi Járási Pártbizottság legutóbbi ülésén a tag- és tagjelöltfelvétellel foglalkozott. Pórga elvtárs, a pártbizottság szervező titkára beszámolójában elmondotta, hogy amíg az év első három hónapjában 111 tagjelöltet vettek fel a pártszervezetek, addig az utána következő 5 hónap alatt mindössze 51-et. A pártszervezetek 10—15 százalékában volt tagjelöltfelvétel. Ez azt mutatja, hogy pártszervezeteink éppen akkor hanyagolják el a pártépítő munka e fontos részét, amikor a legjobb alkalom van arra, hogy a munkában, az állammal szembeni kötelezettség teljesítésébén kitűnt dolgozókkal napról-napra erősítsék a pártot. A tafoí járás pártszervezetei még mindig nem értették meg, hogy a tag- és tagjelöltfelvétel nemcsak a téli hónapok feladata, hanem állandó feladat és ha azt mondjuk, hogy a feladatok növekedésével állandóan erősíteni kell pártszervezeteinket, akkor éppen a legnagyobb munkaidőben, a legtöbb munka közben kell növelni pártunkat új tag- és tagjelöltekkel. Minél jobb a falusi pártépítő munka, annál erősebb lesz a mezőgazdaság szocialista szék tora, annál jobb az állampolgári fegyelem és a munkafegyelem. Ha pártszervezeteink a pártépi tő munkát éppen a legtöbb munka közepette hanyagolják, akkor súlyosan érezteti hatását az egész gazdasági munkára, rosszul megy a begyűjtés, vontatottan halad a mezőgazdasági munka, a szocialista szektorokban meglazul a munkafegyelem. A soiHiogydöröcskei tszcs-ben 8 hónap óta nem vettek fel tagjelöltet, de elhanyagolták a pártépítő munka. más igen fontos résziét, a párttagok nevelését, aktivizálását is. Ez a mulasztás súlyosan érezteti hatását az egész gazdasági munkára, meglazult a munkafegyelem. Súlyos mulasztást követett el a tag- és tagjelöltfelvétel terén Sérsekszöllős, Kánya, Megyer pártszervezetei is, aíhol szintén 8 hónap óta egy tagjelöltfelvétel sem történtA tabi járás dolgozó parasztjai a tavaszi és nyári munkák során, de a begyűjtésben is bebizonyították, hogy helyeslik pártunk politikáját, követik pártunkat. Éppen az elmúlt 5 hónap volt az, ami felszínre hozta a járás területén az élenjárókat, azozat, akik alkalmasak arra, hogy felvegyük a tagjelöltek sorába. A tabi járás pártbizottsága sem fordított kellő gondot e rendkívül fontos feladatokra. A Járási Pártbizottság is még mindig úgy vélekedik, hogy előbb végezzük el a begyűjtést, az őszi munkákat, aztán jöhet a tagjelöltfelvétel. Még mindig fennáll az a veszélyes nézet, hogy a pártépí- téssel és a termeléssel nem lehet egyidőben foglalkozni. Vájjon hogyan biztosítja a Járási Pártbizottság az őszi munkák sikerét, az őszi termények begyűjtését, ha a pártszervezeteket nem teszi alkalmassá e feladatok végrehajtása. Ha nem segít abban, hogy a tömegeket fel tudják sorakoztatni pártunk mögé, hogy harcba tudják vinni őket az előttünk álló feladatok sikeres végrehajtására. Ennek egyik biztosítéka pártszervezeteink megerősítése, a politikai színvonal emelése. A tahi Járási Pártbizottság tag- és tagjelöltfelvételi munkájában másik súlyos hiányosság, hogy a felvett tagjelöltek között kevés a nő. Amíg az év első három hónapjában 25 nőt vettek fel a pártba, addig az utóbbi 5 hónap alatt mindössze 5 nőt vettek fel. Július hónapban 5 üzemi, gépállomási munkást vettek fel. A járás területén a tagjelöltfelvétel hiányosságának egyik oka, hogy á tömegszervezetek nem fog lalkoznak a munkában kitűnt dolgozókkal és ezért nem tud nak javaslatot tenni a párt szervezet felé. Nean véletlen, hogy a nőik felvételénél súlyos hiányosság van. Egyes pártszervezeték még mindig elmulasztják a kötelező éberségeit és a pártba nem való elemeket javasolnak tagjelöltnek azzal, hogy majd a Járási Pártbizottság elbírálja. A zicsi pártszervezet pl. egy 25 holdas, volt malomtulajdonost javasolt a Pártbizottság felé tagjelöltnek, mondva, , más jelentkező nem volt. Pártszérveziteink nem azt veszik fél tagjelöltnek, aki jó munkájával azt kiérdemelte és meggyőzték a párt politikájának helyességéről, hanem azt, aki éppen jelentkezik. A Járási Pártbizottságnak sürgősen fel kell számolni a pártépítésnél mutatkozó lazaságot, azt a helytelen álláspontot, hogy ha ráérünk, foglalkozunk a tagjelöltfelvétellel. Foglalkozni kell azokkal az élenjáró dolgozókkal, akik munkájukkal példát mutattak a községben. A Járási Pártbizottság sokkal nagyobb eréllyel kezelje a tag- és tagjelöltfelvételi munkát és fordítson különös gondot a párt élcsapat jellegének biztosítására. De fordítsanak az eddiginél sokkal nagyobb gondot a párttagok és tag^ jelölték nevelésére. Neveljék őket a haza a nép iránti forró szeretet- re,az állampolgári kötelességek betartására, áldozatkészségre. Erősítsék- az alapszervezeteket élenjáró áldozatkész dolgozókkal.