Somogyi Néplap, 1952. augusztus (9. évfolyam, 179-204. szám)

1952-08-03 / 181. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1952 augusztus 3. Augusztus 20-ra tett vállalásaik teljesítésével készülnek ünnepelni a KARNEVÁL dolgozói A Kaposvári KARNEVÁL dolgo­zói vállalásaik teljesítésével ké­szülnek augusztus 20 méltó meg- ünnüpílésérC. A jólvégzfitt munka eredmiéaye mind az egyéni, mind az egész vállalat teljesítményében megmutatkozik. Gyergyák Imréné kopasztó vállalta, hogy augusztus 20-ig 173 százalékról 176 százalék­ra fokozza teljesítményét. 183 szá­zalékot ért el. Bánó Magdolna elv- társnő most tanulta a kopflszlást, s vállait;!, hogy 86 százalékos ered­ményét 100 százalékra emeli fel, vállalását teljesítette, 104 százalé­kos eredményt ért el. Kimagasló teljesítményt érnek cl az üzem IMSZ fiataljai, akik jól kiveszik részüket a népnevelő és kultúrmunkábói is. Július 19-én az üzemen belül kullúrelőadást ren­deztek és a 300 forintos bevételüket elküldték a koreai harcosoknak. . ■Kiss József DISZ tag augusztus 20-ra a 118 százalékos eredményé­nek további .fokozását, s a minőségi munka megjavítását vállalta. A legutóbbi dekádban 130 százalékot ért el, a selejtet 3 százalékról föl százalékra csökkentette. Visnyei Erzsébet, Pap Erzsébet és Véalh Jánosáé tojáscsomU.go 1 ók 100 szá­zalékos átlagteljesílinényiik 5 szá­zalékos emelését vállalták. A leg­utóbbi dekádban Visnyei Erzsébet 116, Pap Erzsébet 126, Véglh Jár iiosné 115 százalékot ért el. Az egész üzem állaga 123 százalék volt a második dekádban. A vállalaton bellid rendszeresített szakmai to­vábbképző tanfolyami nagy segítsé­get nyújt a dolgozóknak. Elméleti­leg elsajátít ják szakmájukat, s utá­na a gyakorlatban szakmunkások segítik őket. Verseny lábián, hang­szórón és a termelési értekezlete­ken rendszeresen népszerűsítik a legjobb eredményt elérő dolgozókat, s így jobb munkára serkentik a le­maradókat is. A pártszervezet feladata, hogy újra megszervezzék a vállalatnál a politikai oktatást. Vonják be a pár- tonkívüíi dolgozókat is. Beszélges­senek el a pártvezetőség tagjai a dolgozókkal és győzzék meg őket a politikai oktatástan való részvé­tel fontosságáról. ITa ez megtörté­nik, akkor az eddigieknél még na­gyobb eredmények fognak születni a BARNEVÁL-nál. szőrös figyelmeztetés ellenére sem változtatott magatartásán. A munkafegyelem megszilárdítá­sáért folytatott harcnak megmutat­koznak az eredményei a termelés­ben. Első negyedévi tervüket 417 százalékra, a második negyedévi tervüket 136 százalékba teljesítették. Júliusban a második dekádbaru 119 százalékot értek el és egyetlen iga­zolatlan mulasztó s^m volt. A vállalat dolgozóinak jelentős része kél la ki munkás, most a csép- !és, béhordás ideje alatt az ,dí/u- zolt‘‘ mulasztók száma lényegesen megnövekedőit az előzőekhez ké­pest. Hogy e hibát is ki tudják kü­szöbölni. átszervezték és kibővítet­ték az üzemi pártvezefőséget, mely az utóbbi időben e,gy kissé lema­radt az események mögött. Uj oktatási felelőst állítottak be. Beválasztották a vezetőségbe Feke­te József elv társat is, aki jó mun­káján keresztül mán 'bebizonyította, hona érdemes erre <» megtisztelte­tésre. Hasonlóképpen újjászervezték a népnevelő gárdát is, amely az el­ért eredmények ellenére sem volt egészen megfelelő. A vállalat veze­tőségének feladata most megnézni, hogy ki a vallóban igazolt mulasztó és ki a«, aki „igazolt“ mulasztás leple alatt akarja elkerülni a mun- krfogvelem megsértéséért kijáró 1 büntetést. év elején gyakran mulasztott iga­zolatlanul, a megbízottakkal tör­tént beszélgetés után teljesen meg­változtatta magatartását, s ma már egyike a legpontosabb bejáróknak, sőt, ő maga eljár - népnevelőbe azokhoz, akik indokolatlanul ma­radnak el a munkából. A betegeket is gyakran, a fekvő­betegeket pedig naponta megláto­gatják a társadalmi tanács megbí­zottai, s ahol szükséges, közvetlen segítséget nyújtanak, bevásárláso­kat eszközölnek, stb. és indokolt esetben javaslatot tesznek a társa­dalmi tanácsnál segélyezésre. A közelmúltban 300 forint gyorsse­gélyben részesítették a betegen fekvő Fi'kler Jánosnét. A társadalmi tanács munkáját ma már igen sokra értékelik a Fo­noda dolgozói és egyre többen ajánlják fel segítségüket ehhez a munkához. . ^ # 1 szoáiisla tattlcm dolgozói Korea miséért A Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalatnál a koreai nép megsegí­tésének érdekében indított bélyeg­vásárlás szép eredménnyel zárult. A dolgozók megértették a gyűj­tés jelentőségét, amit bizonyít az, hogy 178 dolgozó 2.514 forintért vásárolt bélyeget. A nőbizottság tagjai, a szakszervezeti bizottság tervezgetni kezdtek, hogy mikép­pen lehetne még több segítséget nyújtani a koreai népnek! Elhatá­rozták, hogy egy műsorral egybe­kötött táncestet rendeznek és a tiszta bevételt a koreáiak megse­gítésére fordítják. Elhatározásukat tett követte, lá­zas készülődésbe kezdtek, megin­dult a szervezési munka, A válla lat női dolgozói akadályt nem is­merve hidalták át a mutatkozó ne­hézségeket, igyekeztek az est si­kerének előfeltételeit biztosítani. A tervezett napon, július 2ó-án a Szabadságharcos Szövetség me­gyei székházában megtartották <‘> műsoros táncestet. Az est sikeré­hez nagyban hozzájárult a gondos előkészítő munka mellett a válla­lat énekkarának, valamint a, Kis­ipari KTSZ tánccsoportjának sze replóse. A jó előkészítő munkának, a jó szervezésnek nem maradt el az eredménye. A műsoros táncest tiszta bevétele 1502.70 forint volt, ezen a nőbizottság tagjai 52.10 m. flanelt vásároltak, amelyet azzal adtak át az MNDSZ megyei titkár­ságának, hogy jutassák el a koreai néphez az illetékeseken keresz­tül. Ezzel a bevétellel együttesen több, mint 4.000 forintot gyűjtöt­tek a vállalat dolgozói. A MÉLYFÚRÓ VÁLLALAT minden dolgozója harcol az adott szó teljesítéséért A Kaposvári Mélyfúró Vállalat dolgozói lemaradtak az évi terv teljesítésében. Az augusztus 20-i fo­gadalmuk alapját képezi, hogy ezt a lemaradást behozzák és túltelje­sítik a tervet. A Vilii ám brigád legutóbb do.kad- íervét 220 százalékra' teljesítette. A Verseny brigád 200 százalékot, a Partizán brigád 195 százalékot, a Béke brigád 176 százalékot, a Hajrá brigád 148 százalékot ért el a versenyben. ,Az egyéni verseny mind jobban szélesedik. Szamos egyéni versenyző túlteljesíti foga­dalmak. Szomenyei György hegesztő vállailta, hogy szeptember 1-re be­fejezi évi tervét. Jelenleg, november 10-nél tart 144 százalékos átlagtel' jesít mén nyel. Lotz János esztergá­lyos vállalta, hogy évi tervét szep­tember 1-re befejezi, október 15-i tervén dolgozik, 163 százalékos át­lagteljesítményt ért el. 11 titkai Ottó esztergályos 161 százalékos teljesí 1­miényével közeledik évi tervének tel­jesítéséhez. iSzén eredményeket értek el éa jelentőse a túlszárnyalnák a vállalt kötelezeitségeikeit Kuzmics Béla, la­katos, aki 152 százalékot, Spanics József átkápzős esztergályos, aki 151 százalékot ért 6} a vállalás tel­jesítésében. Valamennyi dolgozó harcol az adott szó becsületéért, a vállalás túlteljesítéséért. Nem sokkal azután, hogy üzem behelyezték a lengyelországi gor- zowi műfonalgyárat, Bogdán Ko- nieczny igazgató, a poznani Sztálin Művek volt lakatosa gondterhelten töprengett szobájában. A kezdeti nehézségek súlyosabbnak bizo­nyultak, minit várta. A ratifikációs brigád lemaradt a munkában, a szárító nem működött megfele­lően, a műfonal legombolyítót nem tudták az előírt másodpercenként! ezer forgásra szorítani, mert na­gyobb forgásszámnál a gép rezeg­ni kezdett és erősen felmelegedett. A legombolyító forgási sebességét tehát le kellett szállítani és ezál­tal csökkent az egész termelés. A tartalékcsévék . is elfogytak, a megrendeltek pedig nem érkeztek meg. Az üzem így nem is teljesí­tette tervét. Van még javítani való a munkafegyelem terén a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál Vas Zoltán elvtárs március 9-én aktíva értekezleten rámutatott a munkafegyelem további messzi tar. dítáSsáűalk jelentőségére. Ettől kezdve a -Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat pártszervezete, vállailatvezetősége és szakszervezete mind nagyobb gon­dot fordított arra, hogy az üzemen belül szilárd munkaifegyelmet te­remtsenek és ezem k°resztül is nö­veljék a termelékenységet. Széles­körű népnevelő hálózatot építettek ki, a felvilágosító munka volt egyik legfontosabb fegyverük a lazaságok­kal, a munkafegyelem megsértőivel szemben. Akadtak az°nban olyanok is, akiknek nem használt a szép szó, a felvilágosító munka. EzQkkél szemben a pártszervezet, a vállaltat vezetősége. és a szakszervezet szi­gorúbb eljárásokat la lka] máz oft. Pénzbüntetésben részesítették, ki­írták a foMújsáyra, hogy az űzőm minden egyes dolgozója lássa, ki az, mki nemtörődömségével gátolja a többi dolgozót is a tern teljesítő- sáben. !Sz‘ép és Kelemen elvtársak a bí­rálat és a- pénzbüntetés Óta nem mulasztottak igazolatlanul. Az olyan dolgozót, akinél sem a népne­velő munka, sem a pénzbüntetés, vagy a faliújságra való kiírás nem használ, fegyelmi úton elbocsátják az üzemtől. így távollították el, Mül­ler Anita] esriengályost is, aki több­3ól működik a Kaposvári Fonoda társadalmi tanácsa A Kaposvári Fonoda társadalmi tanácsa eredményesen küzd a mun­kafegyelem megszilárdításáért, az igazolatlan mulasztások megszünte­téséért. A tanács megbízottai egy 24 órán belül felkeresik a munká­ból hiányzókat, hogy helyszínen győződjenek meg arról, milyen ok­ból maradtak ki a munkából. Ha valaki indokolatlanul mulaszt, azt először felvilágosító munkával igyekeznek a helyes útra vezetni. Megmagyarázzák neki, hogy köny- nyelműségével először önmagának árt, mert nem keres, de súlyosan vét az államfegyelem ellen is, mert kiesése a termelésből ellenkezik a nagy közös érdekkel, hátráltatja az üzemet tervének teljesítésében, s így végső fokon kevesebb ruhá­nak való gyapot kerül feldolgozás­ra. Érveikkel már számos dolgo­zót térítettek a helyes útra. Pél­dául László Rózsa előfonó, aki az HHMBMW WWW’1HÍlMUU;.'aM^<É»ili»«i,,««w«,.i I» | rWrmwinwillMr» . Augusztus 2d előtt Alig kél (hónapja, hogy Sztáün- város építőinek, a borsodi kohá­szoknak példáját követve, megyénk üzemeinek dolgozói szocialista kö­telezettségeket vállaltak alkotmá­nyunk ht-'t rm>: d i'k évfordulójára. Ezek a, fogadalmiak napjainkban válnak »valóra. Alkotmányunk új győzelmekre és újabb inunkaihős- teitekre lelkesíti dolgozóinkat. Ezer és tízezer dolgozó juttatja- kifej,e- iz-ésre szere,tétét, köszönetét munká­ján keresztül az, alkotmányért. Jobb munkával ia termelési tervek túlteljesítésével köszöni meg egész dolgozó népünk a munkához, a mű­velődéshez, a pihenéshez való jo­got, a nők és az ifjak egyenjogú­ságát, a dolgozó nép hatalmát. Ezernyi formában tükrözi dolgo­zóink élete: alkotmányunk minden írott betűje megvalósult, népünk számára. Népköztársaságunk alkot­mánya hatalmas lendítő erő. Eze­lőtt 8 évvel még a -munka kénysze­rű robot volt. Mia: a becsület és di' cr,őség dolga. A -felszabadulás előtt hiába kerestek munkát a dolgozók, hiába álltak a gyárkapu előtt, nagy plakátokon hirdették: ,,munkasokait nem veszünk fel.‘‘ Kaposvár dolgozói közül sokan jártak el a Cukorgyárhoz, hiába döngették a kaput, a gyár minden­ható igazgatója meg sem hallgatta kérésüké!, szóba s^m állt velük. Ma alkotmányunk biztosítja a munká­hoz való jogot. A dolgozók tízez­reit várja iparunk, százezernél több építőmunkásra van szükség. A szo­cialista építés mjituden területén várják az új munkások ezreit, száz­ezreit. Alkotmányunk minden pontja ott van -megváltozott, megszépült éle­tünkben. A jogok, kötelességek ezer­nyi formában valósulnak meg. ,,A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé‘‘. Munkás­osztályunk fiai, dolgozó parasztsá­gunk képviselői mindenütt ott vanr nak oz ország politikai, gazdasági és kulturális irányításában. Egysze­rű dolgozók, parasztok vauinak a tanácsnál, irányítják a dolgozó nép ügyes-bajos dolgát, üzemi dolgozó­ink közül sokan kerültek magasabb gazdasági funkcióba. Nincs olyan község, ahonnét n© lenne katonatiszt a néphadsere­günkben. A munkás és -dolgozó pa- rasztifiatalok tisztek, tiszthelyette­sek, tábornokok: a néphadsereg ge­rincét alkotják. Fölsőbb és közép­iskolában tízezrével tanulnak a munkás és para-sztfiatalok. Mint ag- ronómusok, mérnökök, gazdaságve- zetök az építkezésen, állaim gazda­ságban, gépállomáson töltik be hi­vatásukat. Alkotmányunk, a pártunk és népünk harcának vívmánya- Ezért születnek újabb nagyszerű győzelmek a termelés frontján. Ezért testesülnek meg a fogadalmak és válnak valóra, dicsőséget hozva a dolgozók adott szavai. Neusvirt József kőműves a Hl. számú Mélyépítő Vállalat dolgozója hősies munkával 5 nap alatt befe­jezte a 8 napra előirányzott mun­kát. Üveges György az ország leg­jobb kubikosa, kétszeres jelvénye« sztahanovista megfogadta, hogy al­kotmányunk ünnepére 200 százalék­ra fokozza teljesítményét, most 224 százaléknál tart. Az üzemekben mind jobban foko­zódik a lelkesedés. A verseny izzó füzében születnek a szebbnéi-szebb eredmények, kovácsolódmak »az új emberek. Az Arany-utcai téglagyár dolgozói megfogadták, hogy éves tervüket augusztus 20-ra teljesítik, s eddig több mint 91 százalékot ér­tek ej, augusztus lo-re rövidítették le vállalásaik teljesítésének határ­idejét­A 44/3 számú Építőipari Tröszt dolgozói szebbnél-szebb eredménye­ket érnek el, s alkotmányunk ün­nepe tiszteletére ‘behozzák a lema­radást. Taszáron a vasmegyei kőmű­ves brigád 175 százalékos vállalását 185 százalékra teljesítette. A cukor­gyári Buzsáki brigád vállalta, hogy a mészkő kirakásnál 114 százalékéról 116 százalékra emeli teljesítményét, legutóbb 120 százalékot értek el. A Kaposvári Mélyfúró Vállalat­nál Szemenyei György hegesztő megfogadta, hogy éves tervét szep­tember 1-re befejezi, november 1.4-i tervénél tart, 144 százalékos átlagteljesítményt ért eb Dolgozóink tudják: az adott szó kötelez. Az augusztus 20-i verseny­ben ezer és tízezer dolgozó becsü­lete forog kockán, ha nem teljesítik a vállalásaikat ez nagy szégyen len­ne. 3 ha teljesítik, akkor dicsőség az egész hazának. Műszaki és fizikai dolgozók együtt tettek szocialista vállalást. Mérnö­kök, technikusok fogadták meg, hogy mindent elkövetnek a verseny sikere érdekében. Most tehát rajtuk -a sor: biztosítsák a jó műszaki fet­tételeket, anyagot, szerszámot, mun­katerületet. Ha nem kell anyaghi­ánnyal küzdeni, ha időben biztosí­tanak munkaterületet, ellátják szer­számokkal a dolgozókat, akkor egyik alapja megvan a vállalás tel­jesítésének, az alkotmány ünnepi /verseny sikerének­Az augusztus 20-i szocialista munkaverseny lendííője a III. ne gyedévi terv teljesítésének. Azon múlik nagyrészt a III. negyedéves iterv sikere, hogyan tesznek eleget dolgozóink az adott szónak. A fel­adat most: minden erőt mozgósí­tani a vállalás teljesítésére és túl­teljesítésére. Vegyenek példát az üzem élenjá­róiról, büszkeségeiről. Segítsék job­ban a fiatal dolgozókat, a női dol­gozókat, akik bebizonyították, hogy méltóan megállják helyüket a szo­cialista építésben, a munka front­ján folyó békeharcban. A Nagyatádi Kézimimkafona Így ár­ban a női dolgozók érnek el leg­magasabb eredményeket, Bódis Ilo­nra sztahanovista ifjúmunkás tervét a legutóbbi dekádban 168.9 száza­lékra teljesítette. Két hét választ el bennünket al­kotmányunk ünnepétől; augusztus 20, a vállalások teljesítésének ha­tárköve. Most tehát minden időt ki kell használni dolgozóinknak. Még fokozottabban kell láncolni az adott szó valóraváttásáért. Minden dolgozónak teljesíteni kell a foga­dalmát, ezzel nemcsak saját maguk­nak, hanem az üzemeknek ig becsü­letet szereznek. Művezetőink tegyék szervezettebbé a munkát, biztosít­sák zavartalanul a műszaki feltéte­leket. Szakszervezeteink álljanak a verseny élére, ellenőrizzék a válla­lások teljesítését, különösen párt­szervezeteinkre nagy feladatok vár­nak a vállalások teljesítésében. El­lenőrizzék a termelést, a szakszer­vezet munkáját, segítsék a dolgozó- irat aMban, hogy teljesíteni tudják « vállalt kötelezettségeket. Úgy kell dolgozni, hogy megyénk va'lameny- nyi üzemi dolgozója büszkén je- ],©üthesse alkotmányunk S. évfordu­lóján: becsülettel helytálltunk, tel­jesítettük adott szavunkat. A „POLAN“ A mai népi lengyel országban azonban becsületes, alkotni vá­gyó ember már nincsen egyedül. Koníeczny igazgató sem maradt magára gondjai közepette. Az üzem dolgozói: munkások, mérnö­kök, technikusok állottak mellé­jé és egy emberként, hatalmas lendülettel indultak neki a nagy feladatnak: legyőzni az üzem „gyermekbetegségeit", teljesíteni a tervet. A munkások több mint 40 újí­tási ötlettel siettek a vezetőség se­gítségére. A közös erőfeszítések­nek azután meg is lett az ered­ménye. Lépésrőllépésre haladtak előre. Szczepanek művezető és Malewicz mester megjavította a szárítót, Walsilewski mérnök, Bu- gajski és Wieczorki művezetők, valamint Kantowicz és Kolodziejd- zak lakatosok a müfonal legombo­lyítót vették kezükbe. Tüzetesen átnézték, javították, új ötletekkel kísérleteztek és a gép kétrőól-hét- re javult. Kolodziejdzák elvtárs a csévék kérdését is megoldotta; ma már az ő csévéit használják a gyárban. Ezek jobban beváltak, mint amelyeket külföldről hoztak be. Nemsokára az üzem már 104 százalékra teljesítette tervét és fennakadás nélkül eleget tett a következő hónapok emelkedő kö­vetelményeinek ís. A mennyiségi termelés növekedésével együtt emelkedett a minőség színvonala is. Az egyenletesen zúgó gépek kö­zött egyre nagyobb mennyiségben csévélik már a lengyel textilipar egyik büszkeségét, az újfajta mű­fonalat a „polant", mely minőség­ben egyenlő értékű a nylonnal, perionnal, vagy stylonnal,

Next

/
Oldalképek
Tartalom