Somogyi Néplap, 1952. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-13 / 163. szám

VASÁRNAP, 1952 JULIUS 13. SOMOGYI NÉPLAP s KORK A ÉRT - A BÉK ÉÉR T MNDSZ-asszonyok a koreai gyűjtés sikeréért A magyar dolgozó nép mély ■együttérzéssel kíséri a hős koreai aiép harcát- Korea harca a mi harcunk is, ennek tudatában in­dultak munkába MNDSZ szerve­zeteink a megyében, hogy a koreai bélyegeik eladásával és vásárlásá­val hozzájáruljanaik a szabadságá­éért harcoló hős koreai nép győzel- <méhez. Június 26—27-én a járási MNDSZ értekezletekén az alap- szervi MNDSZ titkárok megfogad­ták, hogy a minél főbb bélyeg el­adásával segítik koreai testvérei­ket. Ezeken az értekezleteken sok versenykihívás történt az asszo­nyok részéről, az egyik község a másikat hívta ki versenyre. Itt dogadták meg az asszonyok, hogy a koreai gyűjtés sikerét összekap -csolják szervezetük megerősítésé­vel, egyben az aratás, cséplés, be­gyűjtés sikeres elvégzésével. SZABADI KÖZSÉGBEN a ko­reai gyűjtés beindulásaikor még csak 6 nőnevelő dolgozott, azóta ló munkájuk nyomán elérték, hogy 16 nőneveíő végez már lelkes, oda- •adó munkát a hős koreai nép nieg- •segítése érdekében. A bélyegeknek már több mint 50 százalékát el­adták. Kisgyüléseket tartanak az MNDSZ asszonyok és ezeken a koreai gyűjtés sikerét helyesen •összekötik a nyári munkáik gyors aievelő 80 forint értékű bélyeget .adott el, ő maga pedig 10 forintosat adott el, ő maga pedig 10 forintost vásárolt. Hódosi Móricné, Major Károiyné és Magyar Ferencné nő­nevelők szintén 10—>10 forintos 'bélyeget vásároltak . KÜTÁ'S szintén kisgyűlést tartott az MNDSZ, eb­ben a községben az asszonyok 1000 ‘forint értékű bélyeget adtak el, Az MNDSZ szervezet nyolc nőue- velője jó munkáján keresztül érte cl ezt az eredményt. BALATONLELLE versenyben .áll Balatonberénnyel, a gyűjtés alatt már úgy is erősítették szer­vezetüket, hogy 10 új tagot szer­veztek soraikba. Lelkes munkájuk •.során az asszonyok elérték, hogy 16-ról 24-re emelkedett a nőneve­lők száma. Ezek az asszonyok ügy mutatták meg, hogy együtt har­colnak a bős koreai néppel, hogy miután 1500 forint ára bélyeget el­adtak, újabb 2200 forint értékűt .kértek. Meggyőző munkájuk során ezt is eladták és még vállalták, hogy 2000 forint értékű bélyeget eladnak. A balatonlellei MNDSZ HAZÁNKBAN koreai hónap van. 1 Itóivctp keretében kormányzatunk .kormi bélyegeket bocsátott kii, hogy ■árok imcgvásáriásávial segítsük a so- Ji-at gzerwedett koreai nép hősi har­cát. Kevés «3 olyan család Koreá­ban, amelynek egy. vagy több tagját meg ne ölték volna az amerikaiak bombái, vagy fegyverei. Kevés az vígan város, falu, amelyet ne bom­báztak volna már. Fialnak tűntek el a föld színéről ■—- lakóikkal együtt. .A békés, boldog otthonok helyén ‘honibatölcsérek ásitoznak. Számta­lan ember hajléktalanul, egy szál ruhában él a hegyék vagy a romok között. A koreai bélyegek vásárlásával «enyhítjük a Kunok közt élő koreai családok életét. Több kötszer, or­vosság jut a hazájáért megsebesült harcosoknak, a Ids árva koreai gyermekok nem fognak úgy fagyos­ként ni kis gönceikben, ha mi néhány forintért koreai bélyeget vásárolunk. A V [ROSl MNDSZ Béke csoport­jától Szűcs Mihály né asszonytárs is e cél érdekében népnevelő munkát végezve, járta a Petőfi ideát: koreai bélyegeket adott el. Simonjai Lajosné barátságosan fogadta Sziicsnét és Gertner, Jolánt. Átérzik a koreai testvérek szörnyű helyzetét. — Segítenünk kell rajtuk, lega­lább forintjainkkal. Hiszen már két éve szenvednek, harcolnak, nélkü­löznek értünk is. Szívesen adakozott a koreai nép számára, ment tudja, hogy a koreai nép harca a ítíflgyur dolgozók békés munkája. asszonyai, gyermekei vé­delmében is folyik. titkár, Farkas Istvánné, de vala­mennyi nőnevelő, becsületesen ki­vette részét ebből a munkából. BALATONMÁRIA (külső IV.) szervezete 470 forint értékű bé­lyeget adott el, versenyben van Öreglakkal, s hogy a versenyt meg­nyerjék, 12-ről 17-re emelték a nőnevelők számát. KAKÁDON is 28 nőnevelő veszi ki részét ebből a munkából, az asszonyok, miután 1700 forint ér­tékű koreai bélyeget eladtak, újabb 1000 forint értékűt kértek. A koreai gyűjtést sikeresen kapcsol­ják össze a nyári munkákkal, két aratóbrigádot szerveztek és ugyan­ebben az időben tíz új taggal erő­sítették szervezetüket. Bogdán Jó- zsefné tszcs-tag az egyik legaktí­vabb nőnevelő, de rajta kívül a többi asszonyok is példásan meg­állják helyüket a munkában. SOMOGYJÁDON 1000 forint értékű bélyeget adtak el az MNDSZ asszonyok, most újból bé­lyeget kértek a megyei MNDSZ titkárságtól, hogy minél többen járuljanak hozzá a somogyjádi dolgozók is a hős koreai nép meg­segítéséhez. Az asszonyok nem­csak az eladásban, de a vásárlás­ban is élenjárták. Minden MNDSZ A Mezőgazdasági Gépjavító Vál­lalat dolgozói a koreai hét alatt di­cséretre méltó eredményeket ér­lek el. Bebizonyították, hogy nem­csak szavakban, de tettekkel is se­gítik a mi békénkért is harcoló hős koreai népet. A vállalat dol­gozói annakidején elsők között csatlakoztak a Textilmüvek dol­gozóinak felhívásához, hogy ter­vüket túlteljesítve, épülő szocialis­ta hazánk erősítésén keresztül is hozzájáruljanak a koreai nép hő­sies harcához. A koreai műszak alatt kimagasló teljesítményt ért e! többek között Szederkényi Ven­del hegesztő, aki átlag 201 száza­lékot teljesített, vagy Pintér György hegesztő, aki átlag 198 százalékos eredményt ért el. Jó munkát végzett idős Fülöp Ernő esztergályos is, aki átlag 164 szá­zalékot, és Szentes József marós, aki átlag 166 százalékot teljesített. C.SIMA KÁROLY amikor megtud­ja, hogy mi járatban vannak a nép­nevelők, azt mondta: — Én tudom mit jelent a háború. A múlt világ­háborúban hatszor sebesülteim meg. Őrülteim mikor vége volt és Koreá­ban ugyan így sebesülnek, halnak meg amerikai golyóktól az entberek. Mindez azért van, mert a háborút néhány bitang akarja, aki meg akar gazdagodni a nép fájdalmán, akik­nek semmi közük nincs Koreához. Legkisebb amivel segíthetjük Ko­reát, az a pénzünk. Csirria Károly tudja, hogy a ko­reai nép győz. Ma nélkülöznek, egyetlen szál ruhájuk van, didereg­nek — de bátorság, elszántság van a szemükben. Erős a koreai nép, az fi metrikaiak barbárságai nem gyen­gítik, hanem edzik őket. Azt mondi- ják: „A gyékény és sárkunyhó he­lyett majd kőházat építünk. Mert győzünk! „Kim Ír Szén elvtárs meg­mondta!“ NÉPÜNK BÍZIK KOREÁBAN, se­gít neki harcéban, de vannak még olyanok, akik nr'm tudják, vagy nem akarják megérteni mit jelent számukra Korea. Népnevelőinket Aczélné, a Hattyú drogéria volt tulajdonosa, ibarátságtalnnul fogad­ta. Amikor az elvtársnők néhány forint hozzájárulást kértek a koreai nép harcáhozV ezt mondta: — Én nem veszek bélyeget, nem foglalkozóim ilyesmivel. Nincs pén­zem ilyesmire. Ö, akinek módjában lett volna néhány forintot adni, megtagadta ezf. A békénkért, gyermekeink bol­dog jövőjéért, a hős koreai nép megsegítésére egy fillért sém áldo­zott. asszony 10 forintos bélyeget vásá­rolt, a dolgozó parasztok közül sem volt egyetlen, aki 5 forint értékű bélyegnél kevesebbet vett volna. KADARKUTON Dékány Endré­im 10 forintos bélyeget vásárolt, ezenkívül férje és két fia 60 fo­rint, értékűt. De Dékányné nem elégedett meg azzal, hogy csak az ó családja bizonyítsa be, hogy a magyar dolgozok így is támogatják a koreai nép karcát, hanem felvi­lágosító munkája során egy nap alatt még 80 forint értékű bélye­get adott el. NAGYBAJOMBAN hasonlókép pen élenjártak a bélyegeladásban és vásárlásban Héjjas Jánosné, Siófokon Szászvári Lajosné, Ta- bon Prém Jánosné, Csurgón Süme­gi Józsefné és Marcaliban Perlaki Lajosné és Békis Sándorné. Az asszonyok azok, akik Jeg- többet veszítenek á háborúban: férjet és gyermeket, a mi becsüle­tes asszonyaink ezért nem akar­ják, hogy háború legyen, ezért harcolnak a koreai asszonyokkal együttesen. A mi asszonyaink, lá­nyaink szívükbe zárták a hős ko­reai népet és minden erővel támo­gatják harcukban őket­Az egyes dolgozók kimagasló tel­jesítménye mögött nem maradt le az egész vállalat átlaga sem. A vállalat tervét a koreai műszak alatt 112 százalékra teljesítette. A termelésben elért eredmé­nyeik mellett anyagilag is segítik a vállalat dolgozói a koreai népet. Vágvölgyi József szerelő 50 forin­tos, Szederkényi Vendel 30 forin­tos, Balázs Ferenc raktáros 20 forintos, Polgár József tanuló 20 forintos koreai bélyeget vásárolt. A vállalatnál az eddigi bélyegvá­sárlási átlag 20 forint. A Mezőgazdasági Gépjavító Vál­lalat dolgozói tudják, hogy minden egyes százalék, amellyel túlteljesí­tik a tervet, egy csapás a háborús gyujtogatókra és tudják azt is, hogy eredményeikkel és forintjaik­kal a hősiesen harcoló koreai nép győzelmét segítik elő. testvéreinket! A házban még egy asszony lakott. Aczélné azt mondta az induló nép- ndvelökneik: — Ne menjenek oda, az egy szegény, özvegy, néki nincs miből adni! Az özvegy asszony, így fogadta az asszonytársakat: — MÁR VÁRTAM MAGUKAT! En nem tarlók cselédet, meg nem etetem a kutyámat jobbnál, jobb (•telekkel, úgy mint Aczéték. Nyug­díjból élek, de> a koreai gyermekek­nek a koreai népért az utolsó fil­lér amet is odaadnám! — Átér.ezie a koreai nép szenvedését, velük érzett, mert ő js ói szenvedte a háború borzalmait. Aczélné a volt drogériáját sajnálta, s ezért tagadta meg a kis koreai ggc.nmekeklöl, a szabadságálért harcoló néptől a se­gítséget. A: amerikaiéi kkal érez együtt, akiktől volt drogériáját várja vissza, azonban tévőd. A magyar nép mindent elkövet, hogy erkölcsi­leg és anyagilag továbbra is támo­gassa a koreai nép hősies harcát. Népünk vezére, Rákosi elvtárs ezt mondotta: „Mi, n Magyar Dolgozók Pártja és velünk az egész magyar dolgozó nép Ígérhetjük, hogy lakadatlanul, hűen. erőnket nőm kímélve küzdünk tovább a béke posztján és minde­nütt ott leszünk, ahol a béke nagy ügyéért küzdeni és áldozni kell-“ KOREA HARCA figyelmeztetés számunkra. A háború őrültjeinek hazánkkal és a többi népi demo­kratikus országokkal js az a céljuk, mint Koreával, de az rtem rajtuk múlik, nflm a háború őrültjein és az Veráinkon, hanem a béke hívein: rajtunk a koreai nt\pen, Simonijai Lászlónén,. Csínra Károly on, a világ |becsületes dolgozóin. / t lenlés fakszásáis! és Untjaikkal segílil a koreai nép harcát a izőgazÉsági Gépjavító Itália! rtolgazái Forintjainkkal segítjük a koreai A kéílaki dolgozók gátolják a Siófoki Építőipari Vállalat terv telj esi lését A Siófoki 71—4 számú Építőipari Vállalat dolgozói tervüket az első negyedévben 115 százalékra telje­sítették. A junius havi terv telje­sítéséivel azonban jelentős 'miértek­ben lemaradlak az elmúlt hó folya­mán a vállalat csak 92 százalékra teljesítette a tervét. Enfniek követ; köztélben & másod ik negyedévij terv- teljesítés is csak 98.2 százalék volt. A lemaradás a munkaerőhiánynak tudható he, ami a vállalatnál az aratási munkák megkezdése óla je­lentősen megnövekedőit. ..Aligha szorul bizonyításra — mondotta Sztálin el'vtárs —, hogy ha (l jnnn kásállomány nem állandó, ha nem olyan munkásokból áll, akik a ter­meié® technikáját utobé-kevésbbé el­sajátították és az új gépekhez hoz­zászoktak — lehetetlen előrehalad­nunk, lehetetlen a termelési terve­ket megváló sí Dammk.“ A Siófoki Építőipari Vállalatnál a dolgozók nagy része kéllek! dolgozó, s így az­tán közülük sokan, ilyenkor a me­zőgazda« ági munkák idején kísér­tésbe jönnek és elhagyják a válla­latot a föld kedvéért. Ezek a dol­gozók ném érzik magukra kötele­zőnek a szocialista munkafegyelmet, s nem gondolnak arra, hogy felelőt­len cselekedetükkel dolgozó társai­kat és egész népgazdaságunkat ká­rosítják meg. Hz ipar fejlődése nélkül nem tud fejlődni mezőgazdaságunk sem, s a munkaifegyelem olyanirányú megsértése, mint az a Siófoki 71—4 számú Építőipari Vállaltainál tör­tént, hogy a dolgozók közül kb 50- en önkényesen elhagyva munkahe­lyüket az aratási munkák idejére hazamentek — döntően gátolja iparunk fejlődését. Éppen ezért kü­lönösen most, amikor ötéves ter­vünk döntő tervévének sikeréért harcolunk, nem lehet megengedni az ilyen felelőtlenséget, ami eset­leg száz és száz dolgozó munkájá­nak az eredményét veszélyezteti. Gorő elvtárs az országos akttvaer- lekezieiten tartott 'beszédében mon­dotta: „A tervf egyelem szempontjá­ból szükséges, hogy a lógások, az önkényesein kilépők, az igazolatlan mulasztókkal szemben szigorúbb rend szabály ok-at alkalmazzunk, ami­re jogszabályaink lehetőséget ad­nak és amit a becsülete® dolgozók, azaz a dolgozók túlnyomó többsége már reges-régen maga követef.“ -Annak érdekében, hogy megja­vuljon a munka a Siófoki 71—4 számú Építőipari Vállalatnál fontos, hogy a vállalat vezetősége figyelein- beváve Gerő elvtárs szavait, kellő éréjjel lépjen fel a munkafegyíjem lazító jvai szemben. Döntő feladat a vájlöiliat dolgozói előtt álló hatal­mas munkák elvégzése érdekében a né'pnevekitiá 1 ózat széles körben való kiépítése. Meg kell 'magyarázni a kétlaki dolgozóknak, hogy akkor használ­nak igazain államunknak, ha munka- hclvükön, az üzemben végeznek be­csületes munkát, s akkor döntenek helyesen, ha földjüket minél előbb eladják az államnak s addig is el­sősorban hozzál art oz óikkal műv'lte­lik meg. Rá kell mutatni arra, hogy líra kétlféle munkát végeznek, akkor az egyik a másiknak ;; rovására megy, amellett gátolja őket abban Ls, hogy olvassanak, tanuljanak, szórakozzanak és pihenjenek. Rendszeresen népszerűsíteni kell az Élenjáró dolgozókat, hogy az ő jó példájuk nyomán a többi dolgozók is nagyobb eredmé­nyek elérésére törekedjenek. A Sió­foki 71—4 Építőipari Vállalatnál is szép számmal vannak olyanok, akik —- Sztálin elvtárs sziavai szie- rint — munkájukban a pontosság és szabatosság példaképéi adják, akik értékelni tudják az időnek a munkában játszott szerepét ős megtanulták, hogy az időt nemcsak percekkel, hímem másodpercekkel is kell' mérni.“ Pintér Ferenic és Márton Isfiván segédmunkások pl. a munkaidő min­den percét kihasználva július havi tervüket 269 százalékra teljesítet­ték. Németh János segédmunkás kéttagú brigádjával a június hónap- f olya mán, szintén a munka jobb megsz&rvczé.sén, a munkaidő teljes kihasználásán keresztül ért el ki­magasló, 227 százalékos eredményt. Sorolhatnánk még tovább azoknak a névéit és eredményeit, akik a. Siófoki Építőiipari Vállalatnál jó munkájukon keresztiül bebizonyítot­ták szeretetiiket a dolgozó nép álla­ma iiránt. A Siófoki 71—4 Építőipari Válla­lat vezetői és dolgozói, ha közösen öszefognak és harcolnak a szocia­lista muntoatfegyelem- megszilárdítá­sáért, akkor annak a termelésben is meg fog mutatkozni a jó ered­ménye. S a harmadik negyedév vé­gén a vállalat dolgozói büszkén je­leníthetik, hogy harmadik negyed­éves tervüket jóval 100 százalék fölött teljesítették. Janus Borbála. Példás ítélet a munkafegyelem megsértéséért A kaposvári járásbíróság I. hó 11 én tárgyalta a tervbűncselek- mény miatt feljelentett Hörcsöki Géza nemesdédi lakos bűnügyét. Az államügyészség amiatt állította ílörcsökí Gézát bíróság elé, mert nevezett márciusi kezdettel 6 hó­napi időtartalma időszaki dolgozó­ként leszerződött a vései állami gazdasághoz, de írásban adott szerződési ígéretét megszegve a meghatározott időben, sőt később sem állott munkába, hanem se­lyemhernyótenyésztéssel foglalko zott. A bíróság a tények megálla­pítása után ítéletet hozott s a mun kafegyelem súlyos megsértése miatt Hörcsöki Gézát 15 százaié kos bércsökkentéssel egybekötött 4 hónapi javító nevelő munkára ítélte, amelyet a vései állami gaz daságnái kell ledolgoznia. Ez a bírói ítélet például szolgál­hat mindazok részére, akik nein akarják megérteni, hogy a tervgaz­dálkodással a munkaerő kérdése szorosan összefügg és hogy ilyen, vagy ehhez hasonló fegyelmezet­lenséggel egyes állami vállalatok lervteljesítésí lehetőségeit veszé­lyeztetik. — A Micsurin Agrártudományi Egyesület kaposvári csoportja f. év július hó 15-én, kedden délután 3 órakor tartja alakuló ülését Ka­posvárott, a Megyei Tanács kis tanácstermében (fdsz. jobbra). Ér­deklődőket szívesen látunk és vá­runk. Micsurin Agrártudományi Egyesület kaposvári csoport elő­készítő bizottsága. — Állatorvosok ügyeleti szolgá­lata. A Városi Tanács VB mező- gazdasági osztálya tudomására hozza az állattartó tulajdonosok­nak, hogy vasárnap, 13-án dr. Kaj- tár Márton, Dózsa György-u. 15., és Lévai Pál, Május 1-u. 12. szám alatti állatorvosok tartják az ügyeletes szolgálatot. Nyereménybetétliönyvek sorsolása Budapesten 1952. július 19-én, szombaton délután 3 órakor az Országos Takarékpénztár hely ségében (V., Nádor-utca 16. szám.) Kisorsolásra kerülnek az 1951. február 1-től kezdődően 1952. június 30-ig bezárólag váltott és a sorsolás napján is betétet tartalmazó nyereménybetétkönyvek, H sorsoSás nyilvános!

Next

/
Oldalképek
Tartalom