Somogyi Néplap, 1952. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-04 / 155. szám

I 2 SOMOGYI NÉPLAP PÉNTEK, 1952 JULIUS 4. Az Országos Béketanács levele Jacques Duclos elvtárshoz, a Francia Kommunista Párt titkárához A sajtó levelezőinek június havi munkájáról Jacques Duclosnak, a Francia Kommunista Párt* titkárának, Párizs. Július második napjának regge­lén így köszöntötték egymást a magyar dolgozok: Duclos szabad! A szemekben a győzelem öröme íénylett és a boldog hír szélnél is sebesebben terjedt a magyar tájon. Az Ön nevét, Duclos elvtárs, Magyarországon milliók úgy ejtik ki, mint a legjobb barátét. Május 29 óta a magyar békeharcosok a francia néppel és a békeszerető milliókkal együtt küzdöttek az Ön szabadságáért. Gondolataink féltő aggódással szálltak a Santé börtön felé, de rendületlenül hittük, hogy a dicső Kommunista Párt vezette francia nép bátor harca, a béketá­bor hatalmas ereje, a világ becsü­letes népeinek összefogása és han­gos tiltakozása szétzúzza a börtön rácsát. Hazánk békeharcosai: egy­szerű emberek, neves tudósok, sok gyermekes anyák, írók, több mint nyolcezer táviratban, levélben bé­lyegezték meg közös ellenségünk, az új háború lángját szító imperia listák becstelen, aljas tettét. Büszkék vagyunk, hogy nem hi­ába harcoltunk. Az igazság győ­zött, a békeszerető milliók harcos összefogása újabb diadalt aratott. Ez a győzelem most megsokszoroz­za erőinket. A magyar nép július­ban a koreai hősök felé nyújtja se­A Jalu-menti bombázás ügye az angol parlament előtt London (MTI). Az angol parla­ment két háza vitát folytatott a munkáspárti ellenzéknek arról a javaslatáról, amely bírálta a kor­mányt amiatt, hogy „nem volt ké­pes a kölcsönös találkozás rend­szerét létrehozni az amerikai kor­mánnyal a Koreával kapcsolatos döntések ügyében". Az alsóház konzervatív többsége a vita vé­gén 300 szavazattal 270 szavazat ellenében elvetette az ellenzéki ja­vaslatot­A vitában felszólaló Churchill miniszterelnök védelmébe vette az amerikai agresszorok terrortámadá­sát, azt állítva, hogy a vízierőmű­vek bombázása „katonai szem­pontból indokolt“ volt. 14 munkáspárti képviselő indít­ványozta az alsóházban: a parla­ment fejezze ki sajnálkozását amiatt, hogy a kormány nem köve­tett el mindent a koreai ellensé­geskedések megszüntetésére, nem sürgette az amerikai haderő visz- szavonását Taivan szigetéről és környékéről, nem eszközölte ki, hogy a Kínai Népköztársaság helyet foglaljon a Biztonsági Tanácsban és nem kezdeményezte az összes nagyhatalmak képviselőinek a hi­degháború megszüntetését célzó találkozását. A munkáspárt parlamenti cso­portjának zárt ülésén viharos vita folyt. Bevan és több más munkás­párti képviselő élesen bírálta az Attlee—Morrison féle javaslatot, amely „mindössze sajnálkozik amiatt, hogy Churchill kormánya nem tudta elérni, hogy véleményét amerikai részről kikérjék „a Jalu- menti bombázás kérdésében“. Bevant 52 képviselő támogatta, míg a párt vezetőségére 101-en szavaztak. 'BUKAREST A szerdai román lapok kivétel nélkül első oldalon közük Jacques Duclos szal>adonlbo,csátásának hírét. Duclos kiszabadulása — hangsú­lyozzák a lapok — annak a nagy rendőri provokációnak a kudarcát bizonyítja, amelyet Franciaország urai szerveztek. A román nép a vi­lág minden béke szere tő népéve' együtt üdvözli a győzelmet, amelyet Franciaország becsületes emberei arattak és biztosítja őket teljes szolidaritásáról' a békéért és a- sza* biadiságért folyó igazságos harcuk­ban. BECS Az „Österreichische Volkstitmme“, az Osztrák Kommunista Párt lapja első oMal'as cikkben ad hírt arról, hogy szabadonbocsátotlák Jacques Duclost. Duclos szabad! — írja a lap. Sza- badonibocsátása a demokráciáért, szabadságért és békéért folytatott harc nagy győzelmét, s az egész hamis vádaskodás és az „összees küvési,, tényről szóló mese tel­jes kudarcát jelenti. Varsó (MTI). A „dos Praicy“ cí­mű lap lelkes örömmel ad hírt Jacques Duclos kiszabadulásáról. Emlékeztet arra, hogy amikor a washingtoni parancsnok engedel­mes végrehajtói bezártak Jacques Duclost a Sanlé-erőd tömlöcébe, a francia dolgozók tömegei harciba in­dulták kiszabadításáért. A francia nép követelését a világ mindent bé­keszerető nemzete, valamennyi or­szág munkásosztálya támogatta. A győzelem a lengyel' nép győzelme is. „TITO A FÁN" Bukarest. A jugoszláv politikai emigránsok ,,Pod Zastovoim Imterna- cionalizma“ című Bukarestben meg­jelenő lapja ’rÍn‘ a többi között: Tito mániákus amber. Betege,s mániái közé tartozik az is, hogy szereti magát fényképeztetni. A ju­goszláv lapukban nyakra-főre je­lennek meg képei. Hal fehér lovon, hal feketén ül, másutt pedig fekete- foltos fehér lovon vagy fahérfoltos fekete lovon. A foitoripoir tórák általában igen leleményes embereik, de ha Titoval van dolguk, — 'aki \többezersze.r le- fénykí\peztette már magát, — még ők is nehezen találnak egy-egy új pózt számára. Egy közülük azonban túltett valamennyim. A „Szlóbodna Vojvodina“ című naviszadi lap má­jus 25-i számában a következő fel­iratú cikk jelent meg: ,,Tita a fán“- A kép azt ábrázoltja, amidőn a „nagy államférfi“ éppen egy bükk­fán lóg, mint miami orángután. Ez a kép találó. A zágrábi ,,Vjesnik“ május 25-én 20 képet közölt Titoról. De Utónak még ez is kevés volt- ö még több fényképét szeretne magáról látni, •ezért a sajtóban újabb felvételek jelennek imeg. Ezek a kepék bemu­tatják Titot, amint éppen halászik, szalonnát síit az erdőben vagy kezet csókol a belgrádi angol nagykövet feleséglének. Ha Vita fogadást rendez a fehér palotában, a párizsi, londoni, new- yorki és belgrádi fatoriiporterek csak úgy nyüzsögnek körülötte. Kattognak a fényképezőgépeik. Tito pedig tetszeleg és pózol. Annyira korlátolt, liogg észre sem, veszi: min­denki a szemébe nevet, — nemcsajr nyugdti kollégái, hanem még saját lakájai, szakácsai is. Számára azon­ban csak az a fontos, hogy újabb és újabb felvételek lássanak nap­világot. Es ez meg is történik. Az egyik felvétel például ezt ábrázol­ja: Tito Kanagy orgy evics Pál her­ceg székében ül és aranypoháábál iszik. A másik egy indiai maharad­zsa pipájával ábrázolja őt. De van­nak olyan képek is: ,,Tito a kutyá­val“, „A kutya Titoval“ shb. Tito egyik legelső fényképe az amerikai kémszolgálát főnökének fiókjában vám. A kép hátlapján a következő olvasható: Josziip Broz, alias THo-kém. Ezek után nem nehéz kitalálni, milyen lesz Tito utolsó fénylcépe: csikós ruhában a vádlóitok padján ül. Ezúttal nem angol szövetből készült a ruhája, hanem közönséges darócruha, mint g többi bűnözőé. Az olt elhangzó ítélet a „Szlobodon Vojvodina“-bem májúdban megjelent fénykép aláírására emlékeztet majd, eoy kis változtatással. ,,A fára Tito­val“ — de ezúttal kötél segítségé­vel. i fejlődés. T únius hónapban komoly mi-1 " nőségi fejlődést mutatnak a beérkezett levelek. A hónap folya­mán 257 levél érkezett szerkesztő­ségünkbe, melyek egyre jobban tükrözik a proletárközvéleményt, s egyre szélesebb területet ölelnek fel. Június hónapban a levelek több­sége az aratási, behordási, csép- lési munkákra való (felkészülést, azok során elért eredményeket, s az eredményeket biztosító módsze­reket közölte. Igen jól megvilágította Hor­váth Mária elvtársnő, a kur- töspuszfai Latinka-tszcs dol­gozója, hogy a növényápolás közben hogyan készültek fel az aratás-cséplésre. Rámutatott arra, hogy főleg gép­pel dolgoznak, a cséplés idejére pedig még egyéni dolgozókból álló brigádot is szerveztek munkájuk* hoz. Vannak levelezőink, akik mérlegelik már, hogy melyik hír­nek milyen gyorsan kell a lapba kerülni. Többen expressz levélben értesítenek bennünket, többen te­lefonon adnak bírt az események­ről, mint Szaka István elvtárs Nikláról. T óbban foglalkoznak levele- " zőink a begyűjtéssel is. Nem egy esetben közük, hány százalékra teljesítették a cséplő­géptől a beadási kötelezettségü­ket. De nem feledkeznek meg a bírálatról sem. Ezen a téren is kezd kibontakozni az egészséges Dicséret illeti Gencsí Sándor kisgyaláni tanácselnök elvtár­sat, aki nyilt levéllel kereste fel lapunkon keresztül Fonó község tanácselnökét, hogy bírálatával segítő kezet nyújt­son a lemaradt községnek. Hiba viszont az, hogy a fonói ta­nácselnök elvtársról nem tudja a megye dolgozó népe, elfogadta-e a segítő kezet. Használt-e a bírá­lat, változtatott-e a munkáján. Még nem válaszolt az elvtárs. Pe­dig nagyon helyes az ilyen nyilt, kommunistához méltó bírálat, sok­kal többnek lenne helye a mi me­gyénkben. Különösen ráférne a ne­velő kritika azokra a községekre, ahol a kulákok beadási kötelezett­ségét, vagy annak egyrészét át­rakták a dolgozó parasztok vállai- ra. Ezen a területen, a bírálat te­rületén tehát Kimagasló eredmények a „koreai műszak" alatt a Tüskevári Téglagyárban A Tüskevári Téglagyár dolgozói megértették az Országos Béketanács gítő kezét és ajándékokat küld a bátran küzdő távoli ország harcoló népének. Azt akarjuk, hogy a ko­reai harcosok, segítségünk nyomán még nagyobb csapásokat mérjenek közös ellenségünkre, az amerikai imperialistákra, akik az egész vi­lágnak Korea sorsát szánják. Szeretnénk keményen megszorí­tani a kezét és úgy mondani: bol­dogok vagyunk, hogy újra szabad! Szívből kívánjuk, hogy erőben, egészségben vezesse tovább népe harcát Franciaország szabadságáért a békéért, minden becsületes em­ber ellenségei, a háborús gyújtoga­tok ellen. Magyar Országos Béketanács. A nyugalnémelországi szakszervezetek a különszerződés elleni harc erősítését követelik Frankfurt (ADN). Tíz hanaui gyár üzemi tanácstagjai értekezle­tükön egyhangúlag követelték, hogy hívják össze az üzemi tanács tagok nagygyűlését, amelyen foglal­janak állást a háborús különszer­ződés, a reakciós üzemi Szabályzat­törvény és az úgynevezett európai hadseregről szóló egyezmény ellen. A hanaui gyárak üzemi tanácstag­jai harci intézkedéseket követel­nek ezekkel a szégyenletes egyez­ményekkel szemben. Amerikai néger személyiségek petíciója Trumanhoz New-York. (TASZSZ). Az Egye­sült Államok 28 államának több mint 160 néger kulturális személyi­sége, szakszervezeti vezetője, köz­oktatási dolgozója, jogásza, stb. peticót intézett Truman elnökhöz, és az Egyesült Államok ENSZ kül­döttségéhez. A petíció követeli, hogy az Egyesült Államok „őszin­tén és egyértelműen támogassa az önrendelkezés elvét“ az afrikai és más népek számára. A világot nem lehet fegyverrel, vagy dollárokkal megnyerni — hangsúlyozza a petíció, — a tartós béke csak olyan világban lehetsé­ges, ahol szabad emberek élnek A vádtanács döntésének sajtóvissxhangja Párizs (MTI). A „Le Monde" ü vádtanács döntésével kapcsolat­ban élesen bírálja a kormánynak a Duclos-ügyben követett politiká­ját. A lap hangsúlyozza: a vádta­nács döntésén csak elvakult em­berek csodálkozhatnak, hiszen a jogot és a való tényeket az ügy kezdete óta teljesen mellőzték. A pártatlan megfigyelők előtt kez­dettől fogva világos volt, hogy nem lehet összeesküvésben való tettenérés vádját emelni valaki el­len, mert felesége társaságában két kísérőjével hazafelé tartott s autójában két házigalamb volt. A francia igazságügyminiszter a vádtanács difntésérfil Párizs (MTI). A francia minisz­tertanács szerdai ülése után a kormány szóvivője, Marcellin tá­jékoztatásügyi államtitkár bejelen­tette: a minisztertanács ülésén Martinaud-Deplat igazságügymi­niszter magyarázatokat fűzött a vádtanács döntéséhez. „A Duclos ellen indított eljárás megszünteté­se után az igazságszolgáltatás fel­adata megvizsgálni, milyen alapon lőhetne kérni a mentelmi jog fel­függesztését" — mondotta Marti- naudDepIat. A „Ce Soir" kommentárjában hangsúlyozza: André Stil ügyében a vádtanács még nem döntött ér­demlegesen. Stílt nem azért nem helyezték szabadlábra, mivel be­bizonyosodott az összeesküvés, hanem azért, mert a vádanyag gyűjtése még folyamatban van és az eljárás jelenlegi stádiumában még nem lehet határozni. A dön­tés hallgatólagosan elítéli a vizs­gálóbírókat, akik —i persze nem ok nélkül — 40 nap alatt képtele­nek voltak egy lépéssel is előbbre vinni a nyomozást. felhívását. Tetteikéi segítik a ko­reai mé)p hősies harcát. Az üzem, dol­gozói hasonlóan megyénk üzemi dolgozóihoz lelkesen vásároltak ko­reai bélyeget a koreai nép harcá­nak .megsegítésére. Neu József 15, Neu Feremc 15 forintért vásároltak koreai bélyeget. Novolnyk István 10, Zaikumer Lajos 10, Bálba Fe- rencné 15 forintért vásároltak bé­lyeget a (koreai nép megsegítésére. A koreai műszak ideje alatt szép A Teherautó Fuvarozási Vállalat dolgozói lelkesen csatlakoztak a Texi;i!imü dolgozóinak felhívásához és elhatározták, hogy július 1-től 8-ig koreai műszakot tartanak. A koreai műszak első két napján ki­váló termelési eredmények szület­tek. Valamennyi gépkocsivezető túl­szárnyalta vállalását’. A lelkes mun­ka eredménye, hogy a két nap át­lagát véve iá dolgozók túlteljesí­tették a vállalati tervet. Szép ered­ményt ért el Marosi János sztaha­novista gépkocsivezető, aki a fuva­rozó tervét 102 százalékban, a kilo­méter tervét 135 százalékban, míg a bevételi tervét 172 százalékban teljesítette. Sreilber János a bevételi tervét 167 százalékra, kilom'éter tervét 128 százalékban, a fuvaróra tervét pedig 100 százalékban teljesítette. Ság- vári Károly gépkocsivezető a bevé­teli tervét 148 százalékra, a kilomé­megíndult levelezőink egész­séges fejlődése, de még gyer­mekcipőben jár, sok súlyos hiba elkerüli még a figyelmü­ket. j£omöly segítséget nyújtanak levelezőink a koreai hó­nappal kapcsolatban. Naponta több levél érkezik, melyek beszá­molnak a dolgozók szilárd béke­akaratáról, mely most a koreai műszak alatt, a koreai gyűjtés alatt egyre fokozódik. Beszámolnak levelezőink ar­ról, hodv úgy a mezőgazdasá­gi, mint az ipari dolgozók a koreai műszak idején többet és jobban dolgoznak. Kiváló százalékok, több (munka- egység bizonyítja magasabb ter­melésüket. Tudomásra adják leve­lezőink azt is, hogy hol, hogyan nyilvánul meg a bélyegvásárlással is a ’koreai testvérnép iránti sze- retete a dolgozó népnek. Levelezőink még jobb munká­jához azonban természetesen el­sősorban az szükséges, hogy töb­bet foglalkozzunk munkájukkal, többet segítsünk nekik. Nem utol­só sorban fontos az is, hogy leve­leik értékét alaposan ismerjük. ^ levelezőkkel való foglal­kozás terén javulás van, több levelezőt egyénileg felkeres­tünk június hónapban, megvitattuk velük a problémákat. A barcsi já­rásban levelezőértkezletet tar­tottunk, ahol komoly, értékes hoz­zászólásokból újabb fény derült arra, hogy a sajtó levelezőjének „éles szeme van", meglát és közöl minden eseményt. Varga József elvtárs például, aki közvetlenül a határszélen végzi napi munkáját, elmondta, hogy „nagyon sokszor látjuk, ho­gyan szenvednek, nyomorog­nak a jugoszláv parasztok. Míg mi a mezőt traktorral szántjuk gépekkel dolgozunk, addig a jugoszláv mezőkön csak idős embereket, gyermekeket és nőket látunk dolgozni tehe­nekkel, esetleg egyesfogattal“. Elmondották ezen az értekezle­ten azt is, hogy volt rá példa, mi­kor a határszélen egyik kuláknál títóista ügynököt fogtak el, aki Ju­goszláviából azért szökött át, hogy kárt tegyen a jószágállományban és híreket szerezzen az UDB szá­mára. termelési eredmények születtek. A nyersgyártási átlag szerdiári 134 szá­zalékra emelkedett. Szép Istiván (brigádja tervét tegnap 170 száza­lékra teljesítette. F’éldájukat kö­vette Steller Ferenc brigád ja, amely 140 százalékot ért cl. Szép János brigádja, amely 133 százalékot, Balogh Ferenc brigádja 125 száza­lékot, Fábián Sándor brigádja, amely 125 százalékot ért el a na:pi terv tültéljesíléséiben a Ikoröai mű­szak alatt. tér tervét 120 százalékra, a fuvar­óra tervét 115 százalékra teljesí­tette. Soós Pál a bevételi tervét 150 százalékra, a kilométer tervét 170 százalékr3, a fuvaróra tervét pedig 118 százalékra teljesítette. Széjp eredményt ért el Onczi György gép­kocsivezető is. Kovács János villa­mossági Szerelő 135 százalékot ért el a koreai műszak első napjaiban. A gépkocsivezetők vállalást tettek, hogy Alkotmányunk ünnepe tiszte­letére túlteljesítik a harmadik ne­gyedéves tervet. Most a koreai mű­szak alatt azért indultak harcba, hogy ezzel js elősegítsék a vállalá­saik teljesítését. A vállalat dolgozói 'megmutatták, 'hogy együtt éreznek a hős koreai néppel és magúkénak érzik az ő harcukat. A koreai mű­szak elkövetkezendő' napjaiban méginkább meg aklarjá'k mutatni, hogy segítik a koreai nép hősies harcát. együtt a kölcsönös együttműködés, egyenlőség és megbecsülés légkö­rében. A Teher fuvar Vállalat dolgozói szép eredményeket értek el a „koreai műszak“ első napjaiban

Next

/
Oldalképek
Tartalom