Somogyi Néplap, 1952. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-03 / 154. szám

6 SOMOGYI NÉPLAP CSÜTÖRTÖK, 1952 JULIUS 3. Felbecsülhetetlen segítséget jelentett az Állami Falu Színház vendégszereplése megyénknek Hat hónappal ezelőtt, hóban, fagyban jöttek először megyénkbe az Állami Falu Színház művészei, ho't” Major Ottó „Határszélen“ cí­mű drámájával neveljék, szórakoz­tassák dolgozóinkat, hogy elvigyék olyan községekbe is a szocialista kultúrát, ahol még soha színházat nem láttak. Munkájuk során sok nehézséggel kellett megküzdeniök, de mindazokért a megpróbáltatá­sokért, melyeket a tél viszontagsá­gai, a helyenkénti részvétlenségért azonban megyénk legtöbb közsé­gének lelkes közönsége bőséges kárpótlást nyújtott. Június 30-án Balatoniéi,lén tar­totta a 130. és egyben az idei szín­házi évadban utolsó előadását a lelkes társulat. Ezen az estén is, mint előtte minden egyes előadá­son élményszerű alakítást nyújtot­tak és utolsó előadásukkal még fe­lejthetetlenebbé tették szereplésü­ket. Az előadás után lelkes ünnep­ségben részesítette a közönség és megyénk politikai és gazda­sági életének vezetői a művé­szeket. Galabár Tibor elvtárs, a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága ne­vében mondott köszönetét azért a fáradhatatlan munkáért, mellyel a művészek hozzájárultak megyénk dolgozói előtt álló feladatok meg­oldásához. A Megyei Tanács VB szeretetének és őszinte nagyrabe­csülésének jeléül szép szoborral ajándékozta meg a társulatot. Utá­na Slezák elvtárs, a Fonyódi Járási Pártbizottság titkárhelyettese mél­tatta a színház művészeinek nagy­jelentőségű nevelő munkáját. El­mondotta, hogy milyen felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a színészek játé­kukkal az ellenség elleni harc fokozásában, az éberség fon­tosságának megértetésében. lammal szembeni kötelezettségük­nek. Rövid pár nap alatt ezt tettek­kel bizonyították be a táskái dolgozó parasztok és ma már a járásban az elsők között vannak. Varga elvtárs, a fonyódi járás tanácselnöke a „Határszélen" cí­mű előadás nevelő hatásáról be­szélt, különösen kihangsúlyozta, hogy a darab alkalmas volt arra, hogy néphadseregünk harcosai iránt érzett szeretetünk még job­ban elmélyüljön. Végül megkö­szönte a művészek áldozatkész munkásságát és a járási tanács ne­vében ajándékot nyújtott át a szí­nészeknek. A közönség lelkes tap­sa közben emelkedett szólásra az együttes egy tagja, hogy meghatott, szavakkal mondjon köszönetét a szíves fogadtatásért, mellyel lép- ten-nyomon találkoztak megyénk­ben. — Úgy érezzük — mondotta — hogy munkánk eredményes volt. Azt a célt, melyet magunk elé tűztünk, mielőtt Somogyba jöt­tünk, — hogy harcos hazasze­retetre, az ellenség elleni kér­lelhetetlen gyűlöletre neveljük a dolgozókat — erőnkhöz mér­ten megvalósítottuk. Ez a mi véleményünk is. Az Ál­lami Falu Színház hathónapos itte­ni szereplésével erősebbek lettünk. Jobban gyűlöljük a nép ellensé­geit. Keményebben tudunk ellen­állni minden provokációnak. Sok­kal jobban tudunk harcolni népünk boldogságáért, drága hazánkért! RÁDIÓ Július 3., csütörtök KOSSUTH-RÁDIÓ 11.30: Állami gazdaságban. 12.00: Hírek. Hangos Újság. 12.30: Ki­nyílt a rózsa. Hanglemezek. 13.15: Bartók Béla és Kodály Zoltán mű­veiből. Hanglemezek. 14.00: Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora. 14.50 Obuhova és Ljemesev orosz népda­lokat ad elő. Hanglemezek. 15.15: Hírek szerbül. 15.30: Gyalogolni jó. 16.00: Magyar operákból. Hl. 16.30: A magyar nép történetéből. 16.45; Koreai dalok. Hanglemezek. 17.00: Külpolitikai kérdésekre vá­laszolunk. 17.15: Ifjúság Hangja. 17.35: Jó munkáért szép muzsikát. 18.00: A -«Néphadsereg Híradója, 18.40: Hírek németül. 19.00: Egy fálu — egy nóta. 19.30: Hírek szer­bül. 20.00: Hangos Újság. 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Csajkovszkij: Pique Dame. Köz­ben: 21.55: Hírek. Sport. 24.00: Hírek. PETŐFl-RÁDló 10.50: Kovács Imre és zenekara játszik. 15.00: Úttörő mikrofonnal az országban. 15.20: Bach zongora­műveiből. Hanglemezek. 15.40: Fiatalok zenei újságja. 16.10: A Magyar Rádió szórakoztató zene kara játszik. Í6.40: Petrarcától — Majakovszkijig. 17.00: Orosz zene­kari muzsika. 17.30: Hírek. 17.40: A Falurádió előadása. 17.55: Ma­gyar kamarazene. 18.25: Hírek szlo­vénül. 18.40: Szív küldi szívnek szívesen. 19.00: Az ötéves terv nyomában. 19.15: Sportnegyedóra. 19.30: A Magyar Rádió tánczene­kara játszik. 21.00: Hírek franciául. 21.30: Hírek németül. 22.00: Len­gyel hangverseny. 22.27: Glier: II. vonósnégyes. Barcs község kulturális életében újabb eredmény született Segítettek ezzel a begyűjtésben is. Síezák elvtárs utalt arra, hogy Táska községben, ahol a dolgozó parasztok életükben először lát­tak színházat, milyen komoly ered­mények születtek munkájuk nyo­mán. Táska község a járás, többi községei között az utolsók között kullogott a begyűjtésben. Az Álla­mi Falu Színház szereplése után megértették a dolgozók, hogy az ellenség ellen ügy tudnak a leg­eredményesebben harcolni, ha ma­radéktalanul eleget tesznek az ál­Népi demokráciánk gcmdosko­dúsának ezernyi larmjelét adta eddig is a közvetlen Tito határ mentén lévő község dolgozói felé. Most újabb *eredményről számolhatunk be. A mozi, amely, eddig hetenként két aMcalctmmal tartott előadást, ezentúl hetenként négyszer, szerdán, csütörtökön, s<zoimbolto>n< és vasár­nap tart előadást. Jelentős esemény népi dem ok rá ciánk újabb ajándéka a barcsi dol­gozók éleiében. Népi demokráciánk minden lehetőt meglesz, hogy az életszínvonal állandó emelkedése mellett mind täb\b és több jussmi a kultúrából is a falu dolgozóinak. Nemrég járt Barcson a Belügymi­nisztérium Központi línelc és Tánc­együttese, melyet közel 5000 dolgozó nézett meg. Mást újctbb kuUúrális eredmény öwendzAte‘tte meg a bar­csi dolgozókat. Ezentúl mégegyszer annyit járhatnak moziba, több szovjet filmből tanulhatnak és me­ríthetnek erőt szocialista építésünk gigászi erőfeszítéseihez. A TOPONÁRI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET FÉMCSATÁBAN ARATOTT GYŐZELMÉRŐL A májusi Fémgyüjtő Hónapban megyénk földművesszövetkezetei között Szőkedencs, Toponár és Barcs érte el a legjobb eredményt. A Kaposvári MÉH naplója szerint a íoponári főldművesszövetkezet volt az, amely a legpontosabban szállította le gyűjtése eredményét­Beszédes számok Toponár vasgyüjtési tervét 381 százalékra, fémgyüjtési tervét pe­dig 405 százalékra teljesítette, ezenfelül pedig igen jelentős meny- nyiségű papír- és üveghulladékot rongyot, csontot gyűjtött. Ez nem volt könnyű, mert a különböző ér­tékes hulladékokat először szak­szerűen keli osztályozni, hogy a különböző áruk (sárgaréz, horgany, alumínium, kovácsolt vas stb.) nem összekeveredve, rendszeresen és minél gyorsabban érkezzen az átvevő helyre. Beszédes jegyzőkönyvek A toponári szövetkezet irattárá­ban mindenben rend van. Előkerül­nek a jegyzőkönyvek, feljegyzések, amelyek igazolják, hogy az egész gyűjtő hónap munkáit pontos me­netrend szerint végezték és a szál­lítás batáridői is be voíltak üte­mezve. Horváth Lajos elvtárs, a toponári tanács VB elnöke, a főldművesszö­vetkezet kérésére április 28-án ér­tekezletre hívta össze a tömeg­szervezetek vezetőit és Palik Jó­zsef iskolaigazgatót. Az értekez­let kiértékelte a fémgyűjtést el­rendelő minisztertanácsi határoza­tot és megszabta a helyi feladato­kat. Pozsgai János elvtárs, szövetke­zeti ügyvezető tudatosította a szö­vetkezeti dolgozók között a hulla­dékgyűjtés politikai és népgazdasá­gi fontosságát és megosztotta a fel­vásárlás munkáját Leposa György, Illés Mihály és Schrott József kö­zött. Felajánlás A szövetkezet dolgozói felaján­lást tesznek. Május 15-ig teljesítik a gyűjtési tervet és eddig a határ­időig le is szállítják az eredményt. Ahhoz, hogy ezt a felajánlást tel­jesíthessék, szükséges volt az, hogy a gyűjtési munkák menete alatt, rövid időközönként értékeljék a már elért eredményeket, megálla­pítsák a hibákat, lemaradásokat, és meghatározzák azokat a módo­kat, amelyekkel a hibákat ki lehet küszöbölni. Az időközi értekezleten komoly kritikák és önkritikák hangzottak el és a számok mutatják, hogy min­den ilyen értekezlet újabB lendü­letet adott a munkára. Segít a falitábla Kis József elvtárs, párttitkár és Horváth Lajos elvtárs, VB elnök minden támogatást megad, Az is­kola úttörői lelkesen dolgoznak, de Kerék László elvtárs, DISZ titkár szinte tudomást sem vesz a gyűj­tő hónapról. Ezt a megállapítást a szövetkezet falitábláján kemény bírálat követi a DISZ vezetősége leié. A kritika eléri a célját. Négy parasztfiú jelentkezik. Nem nagy ez a szám, de mégis sokat jelent. A négy szorgalmas fiatal teljes erő­vel veti magát a gyűjtés munká­jába és Perák Dénes fiatal egyma­ga egy mázsa vashulladékot szál­lított be. így került a DISZ a ne­gyedik helyre a gyűjtői* rangsorán. fl szocialista munkaveiser«y A dolgozóknak hatalmas segít­séget ad a szocialista munkaver­seny. Toponár város versenyben volt Magyaratáddal. Amikor a to­ponári szövetkezet értesült arról, hogy alaposan elhagyta Magyaratá- dot, versenyre hívta ki Nagybajom ép Taszár szövetkezeteit. A ver­seny értékes, izgalmas volt. Joó István elvtárs, járási MÉSZÖV tit­kár sűrűn tájékoztatta a küzdőket a verseny állásáról. A verseny nyilvánossága serkentette a dolgo­zókat, első lett Toponár a kapos­vári járásban. II hulladékgyűjtés állandó föladat A jólvégzett munka mozgatója, Pozsgai János elvtárs, a földmű­vesszövetkezet ügyvezetője így nyilatkozik a győztes harc után: — Mindehhez csak annyit fűz­hetek hozzá: azzal, hogy májusi teljes gyűjtésűnket maradéktalanul leszállítottuk, hulladékgyűjtő mun­kánk egy percre sem állt meg. Az értékes nyersanyagok gyűjtése ál­landó feladatunk és a Fémgyüjtő Hónap befejezése óta már több mint 15 mázsa vegyes hulladékot gyűjtöttünk és adtunk át. — Iparkodni fogunk minél több őblösüveget gyűjteni. Sok palack hever fölösen a konyhákban, pin­cékben. padlásokon, mi pedig jó áron felvásároljuk azokat- Tudjuk, hogy ezzel részben tehermentesít­jük üveggyárainkat, segítjük a vegyszergyártást és más fontos iparokat­KERÉKPÁR Jiundus 29-én rendezte meg a Ka­posvári Építőik. S. K. az országos háztömb körüli kerékpár versenyét- Kaposváron. A versenyen az ország legjobb kerekesei vettek részt. Egyes 'vereenyszámioklban a nagy­számú indulók jó időit futottak és nagy harcot vívtok az első helyért. Részeredmények: Tehetségkutató verseny, táv 4 kör, 5640 méter. 1. Natgy József 12.32 p, átlagos sebessége 27.360 kim. 2. Száléi- End* re 13.05 p, sebessége 26.700 km. 3. Szabó István 13.25 p. Közhasználatú gépek, női indulók részére: táv 3 kör, 4230 méter. 1. Keleimen Margit Pécsi V. L. 10.42 átlag 24 kim. 2. Varga Julia Pócisi V. L. 10.43 átlagsebessége 24 kilometer. Közhasználatú gépek közös me­zőny, táv 10 kör, 14100 méter 8 induló. 1. Gnuber József iPácsii V L. 27.34 ip, átlagos sebessége 30.720 km. 7 pont. 2. Cz,írják Antal Pécsi V. L. 27.35, átlag 30.720 kim, 6 pont- 3. Ron oki Antal Pécsi V. L. 27.35 át­lag 30.720, 5 pont, 4. Fenyvesi Mi­hály Pécsi V. L. 27.36 ;p, átlag 30.720 km, 3 pont. Vaskemkes ifjúsági, táv 20 kör, 28-200 méter, 14 induló. 1. Pálfi Károly Pécsi Lók. 51.55. átlag 32.520 km, 20 pont. 2. Steigl Ferenc Miskolci Lók. 51.56 p, átlag 32.520 km, 16 pont. 3. Kecskeméti R. Szombathely 52.05, átlag 32.500, 7 pont. 4. Fereracz Béla Soproni V. L. *52.07, átlag 32.500 km, 5 pont. Verseny ifi—idős, táv 20 kör, 28.200 méter 6 induló. I. Bojtos Zoltán Kaposvári Épí­tőik 52.21 p. átlag 32.400 km, 15 pont. 2. Borbély Józsöf K. Építők 52.22 p, átlag 32.400 km, 15 pont, 3. Török Győző Miskolci Honvéd 52.24 p, átlag 32.200 km, 10 pont. 4. Balogh Sándor Miskolci Lók. 54.10 p, 2 pont. II. osztályú verseny, kerekes, táv 30 kör 42.300 méter 5 induló. 1. Helle Zoltán Győri Lok. 1 óra 20 perc 23 mp, átik|g 31.800 km, 20 pont, 2. Szabó István Miskolci Honvéd 1:20.23 ,p, átlag 31.800 km, 18 pont. 3. Vííiteniberger J. Pécsi Lök. 1:20.23, átlag 31.800 km, III. osztályú verseny kerekes, láv 30 kör, 42.300 méter, 7 induló. 1. Hal|per László Miskolci Hon­véd 1:20.23, átlag 31.800 kim, 17 pont. 2. Vi-gh J-óziseif K. Építők 1:20.23, átlag 31.800 km, 3 pont- 3. Szőgyéni Gyula Miskolci Lók. 1:20.35, átlag 31.800, 3 pont. 4. Horváth József K. Építők 1:20.35, 1 pont. A verseny sportszerű keretek kö­zölt, zökkenőimentesen zajlott le, amiért -az Építők -kerékpárszakosz­tályát dicséret illeti. TENISZ A megyi TSB július 5—6-án Sió­fokon rendezi meg az 1952. -évi me­gyei egyéni tenisz bajnokságot,. A verseny rendezője .a- Siófoki Építők S. K. A verseny célja a megye sportjának fejlesztése, öntudatos szocialista sportembereik nevelése, akik munkájukban és a haza védel­mében helytállnak. Versenyszámok: Somogy -megye 1952. évi bajnoka címéért: férfi egyes, férfi páros, női egyes, női páros, vegyes páros. Az ifjúsági számok kiírásra nem; kerül­nek, mert a megyei ifjúsági baj­nokság későbbi időpontban kerül lebonyolításra. A verseny kiesésre megy. Sorsolás Siófokon a sportte­lepén 1952. július 4-én délután 3 órakor. A mérkőzések 3 pályám ke­rülnek lejátszásra. A bajnokságon az OTISB által jóváhagyott tenisz verseny és sportezabályok érvénye­sek. A 20 percet késő játékost a ver­senyből törölni ke]l. A vCrsenyszá- mok két nyert játszmára mennek, kivéve a férfi egyes éis a férfi pá­ros dönltő't, melyek három nyert játszmára mennék. A versenyzők a mérkőzés kezdete előtt a sportköri igazolványt kötelesek a verseny­bíróságnak felmutatni. Minden ver­senyző a versenyből való kizárás terhe mellett köteles a játékvezetést ellátni. * * * A kaposvári általános iskolák »■> tanév végén megrendezed atlétikai versenyén a 10—42 éves tanulók összetett csapatversenyének eredmé­nye: Fiúk: 1. Szaibaidiságp-arki iskola 230 pont, 2. Séíátéri úti iskola 195 pont, 3. V-öröishadsereg úti iskola 185 p. Lánydk: 1. Szaíirtidságpartd iskola 230 pont,. 2. Petőfi utcai iskola- 225 pont, 3. Központi és Vörös-hadsereg úti is­koláik 180—180 -po-nltal.-13—14 éves korcso-portú fiúknál: 1. Szábadsáigpar-ki iskola 2-25 pont­tal, 2. MÁV ált. iskola. 215 pont, 3. Sétáién úti iskola 200 pont. Lányok: 1. Petőfi utcai iskola 240 pont, 2. Központi 200 pont, 3. S zabad- ságlpar-ki iskola 190 pont. MHK HÍREK Az MHK kötelező előírt próbái­ban az úszás is szerepel. Az üze­mek, vállalatok és sportkörök -hasz­nálják ki a -kedvező időjárásit és te­gyenek az úszó-számokból MHK. próbáit. Rendezzék meg az üzemi és sportköri versenyt, hívják ki egymást az üzemek, vállalatok, sportkörök -versenyre és tegyék vál­tozatossá és érdekessé az MHK pró- bázá'sokat. Az úszás a legegészsége­sebb sportok egyike. A szabad le­vegő, a, naip és a víz rendkívül jó­hatással van a zárt levegőn dolgo­zók egészségi állapotára. A iraipi fá­rasztó murika után -felüdülést jelent az úszás. Fürdés és üdülés közben szórakozásiból tehettünk eléget az MHK követelményeinek & telhetünk a kötelezően előírt úszó számokból MHK próbát. FELHÍVÁS A SPORTKÖRÖKHÖZ A megyei T-S-B felhívja, a járá­sok öszes sportköreinek vezetőit, hogy a július 1-én esedékes MHK jelentésük e't, valamint a- félévi Sportkörök I. számú jelentése lap­jukat legkésőbb július 3-án az, ille­tékes járálsi, városi TSB-ne-k hala- dléktalánul küldjék még. Ennek el­mulasztása gátolja úgy a sportkör mint a TSB munkáját, ugyanakkor az állami apafátusunk tervét is­akadályozza.. ÖKÖL VIV ÓMÉRKÖZÉS A Kaposvári Dózsa vasárnap fél 11 órakor a Békszálló nagy,tér,méhem Tolna miegye válogatott ökölvívó» csapatával mérkőzik. SOMOGYMEGYEI MOZIK JULIUS HAVI MŰSORA Vörös Csillag; Dalolva szép az élet 1— 3. Szabad Ifjúság: Eladó lány 4—8. Bal;: to «boglár: Karrier Párizsban 2— 3. Balatonföldvár: Kínai cirkusz 2—3. Balatonlelle: Vidám vásár 2—3. Csurgó: K-alín a sas 2—3. Fonyód: Képzett beteg 4—5. Nagyatád: Énekelve megyünk előre 2—3. Siófok: Kőszív 3—4. Tab: Kína lánya 2—3. Zamárdí: Aranycsíllag lovagja 4—6> APRÓHIRDETÉS Mindenfajta szerszámnyelek, 80- —100 literes káposztáshordók, 200 literes tűzrendészeti hordók ké­szítését, árjegyzéki áron vállalja a Mezőgazdasági Felszereléseket Gyártó és Karbantartó KTSZ Ka­posvár, Áchim András (volt Mar­hahajtó) út 2—4—6. sz. Szép nagyobbméretű festmény blünden keretben eladó. Cím a ki­adóban. Húsipari szakmunkást, vágóhídi, takarítót (férfi) és üzemi küldöncöt (nő) felveszünk, Vágóhíd és Hús- feldolgozó Vállalat, Kaposvár, Vő röshadsereg-út 67, SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkeztő Bognár Ilona Felelős kiadó Gábri Mihály Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-u. 7, Telefon 901. Kiadóhivatal: Kaposvár. Május 1-n. 16. Telefon 999 Somogvmegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latinka Sándor-u. 6, Telefon 828 Nyomdáért felel: Hidas János

Next

/
Oldalképek
Tartalom