Somogyi Néplap, 1952. május (9. évfolyam, 101-126. szám)
1952-05-21 / 117. szám
■ SOMOGYI NÉPLAP SZERDA, 1952 MÁJUS 2L KÖZSÉGEINK. A KULTÚRÁÉRT mely már megvan és használja fel a munkák megjavítása érdekében a kulturális nevelő munkát is. BAl.ATONKEKÉNYBfclN Vasárnap reggel van, amikor elindulunk, hogy megnézzük megyénk községeiben a dolgozó Pa' rasztok mivel töltik a vasárna- pót, hogyan tanulnak, szórakoznak, hogyan készülnek a június elsejei béketalálkozóra. Első állomásunk IGAL KÖZSÉG, ahol a tanácsháznál a hé;köznapi sürgés-forgás fogad bennünket Külön élénkséget kölcsönöz a község életének az aznapi vásár. Érdeklődésünkre, hogy hogy.n készülnek a béketalálkozóra, a ta nácstitkár elvtárs elmondja, hogv délután tartják a küldőttvá'asz.o nagygyűlést, amelyre a kul túrcsoport is felkészült. De nemcsak ezen a n pon kapcsosa össze a kultúrcsoport a politikai és gazdasági kérdéseket a kultúrmunká vak hanem minden alkalomma . A •tojás, baromfi és tőkegyűjtésben jó eredményt elért 16 dolgozó parasztasszonyt egyéb jutalmak mellett nótával is jutalmazta a kultúrcsoport. Hiba az, bogy a Szabad Föld Vasárnapokra nem fordít n-ak olyan nagy gondot, mint amilyent kellene, hiszen annak minden egyes előadás» arra hivatott, hogy • dolgozó parasztoknak konkrét segítséget nyújtson a mezőgazdasági munkákban. Fordítson sokkal nagyobb gondot a községi ta°ács erre a kérdésre és nyújtson segítséget n kultúrotthon aktíváinak a szervezésben is, mert ezzel a saját munkáját viszi előbbre. NÁGOCSON kevés embert látni az utcán. Felületes szemlélődésre úgy látszik, mintha a község lakói erre a napra valami nagy kirándu ást szerveztek volna, amelyen résztvesz a tanács minden dolgozója is,, mer; a tanácsház zárva és nem is lehet megtalálni senkit- Azonban sem kirándulás, sem Szabad Föld Vasárnap nincsen. Mindenki a szokott délelőtti munká'át végzi otthon, csak a tanács dolgozói nem. A szép kultúroithon, melyet az állam 30.000 forinttal hozatott rendbe, kihasználatlanul áll, pedig felavatáskor úgy fogadták, hogy mindig dolgoznak benne a különböző kultúr és népművelő csoportok Ma úgy áll « dolog, hogy a tanács a postát akarja odaköl|öz- tetni. Ez így nem he’yes, kicsit jobban körül kell nézni, volna épület a posta számára másik. A régi iskola kihasználatlan a tanácsház emeleti része üresen áll. Kultúragitációs brigád nincs, de nem látjuk a szemléltető agitáció nyomait sem. A Békeharc Hírei falitábla üres, a tanácsház előtt' dicsőségtábla üres. Ugyláfszik, mintha Nágocson nem lennének jól dolgozó parasztok. Nem dicsérik, nem népszerűsítik a be.dás- ban élenjárókat- A szemléteiő agitáció, a dicsőségtábla lendítene a begyűjtés eredményén, valamint a bírálat is. A tanács segítse a kultúrmunká fejlődésé;, biztosítsa a he yiséget, arról beszélnek, hogy nemsokára elkészül megyénk első politikai bábszínháza, amelyet Gács Ti bor mozigépész és fe esége készítenek sok ötlettel. Élénk kultúráiét folyik ebben a községben. A nehéz, anyagi áldozatokkal létrehozott kultúrotthonban ál-andó kultúrcsoport és jól működő elő adói csoport van Különösen szeretik a herényi dolgozók a természettudományos előadásokat, ahol hosszú viták során mind több és több igazságra jönnek rá. A BALATONSZFNTGYORGYI kultúrotthon környéke hangos a zeneszótól és az úttörők vidám kedvétől. A délelőtti küldöttválasztó békenagygyü és után gyermekmajális van a kultúrotthon ud va'án. A kultúrcsoport most pihen, mert sok dolga volt az elmúlt napokban és aznaP délelőtt is. A községbn május 15 ig mindenütt megtartották a béke kisgyű- léséket, arra készültek. Vasárnap délelőtt pedig a kü döttválasztó gyűlésen szerepeltek. Ezenkívül élénk jj kultúragitáció is. Sári Jó- zsefné dolgozó parasztasszonyt, aki a tojásbeadásban volt elmaradva, bizony kiénekelte az egész falu fülehal atár» a rigmus-brigád. Nem is maradt el az eredménye, pár nap múlva tervét tűi is teljesítette. Nem fukarkodnak a dí csérettel sem a jól teljesítők felé. Ezzel a fegyverrel is harcol a tanács a terv teljesítéséért és ennek tudatában biztosra ígéri: félévi sertésbeadási tervét június végére teljesíti. Tanácsaink, községeink, kultúr- munkásaink egyik községben vidámmá, osztályharcossá teszik a dolgozók vasárnapjait Vannak azonban olyan községek szép s;ámmal, ahol a tanács vasárnapi pihenőt tart és nem törődik a dől gozók szórakoztató nevelésével. RÁDIÓ Május 21., szerda KOSSUTH-RÁDIÓ 11.30: Életünkről. 11.40: Operett- és fi'lmd.ioik. Hanglemezek. Í2.00: Hírek. Hangos Újság 12.30: Toki Horváth Gyula és zenekara álszik. 13.15: A Magyar Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14 00: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15: Liszt müveiből. 14.30: Mai magyar operákbó. Hanglemezek. 15.00: Úttörő hír dó. 15.15: Hírek szerbu. 15.30: A békésfarhosi zenei gimnázium énekkara énekel. 15 50: Németországi napló. 16 20: A Gyermekrádió műsora. 17 00: Hírek. 17.15: Szovjet mérek dalai. ■*7 30: A do'lár álarc nélkül. 17.45: Kínai és koreai -jömet'dalok. Hl. 1£.15: Szív küldi szívnek szívesen. 18 40: Hírek németül. 19 00: Építőipari félóra. 19.30: Hírek szerbül- 20.00: Tíz. perc ku politika- 20.40: H. ngszerszólók. Hanglemezek. 20 50: írók béke-tízperce. 21.00: A Magyar Rád:ó szimfonikus zenekara játszik. 22 00: Hírek. Sport 22.25: Részletek Verdi operáiból. Hanglemezek. 23.30:' Bartók: I. vonósnégyes. 24.00: Híréig. PETŐFI-RÁDIÓ 7.35: Operaáriák. Hanglemezek 8.00: Nagy mesterek Spanyolon szágban. Hanglemezek. 9.00: Szántó Erzsébet énekel. 9.20: A makacs burgonya. 9.40: A Gyermekrádió műsora. 10 00: Hírek. 10.10: Magyar művek. 11.00: Óvodások műsora. 15.00: Hanglemez. 15.25: Borodin: Poloveci induló az Igor herceg c. operából. Hanglemez. 15.30: A földkerekség egynegyedén 15.45: Részletek Bródy—Ke rekes: Pálotaszálló c. operettjéből 16.30: A magyar nép történetéből. 16.45: A dalirodalom remekei. 17.10: Szép este. 17.30: B rtók: Magyar parasztdalok. 17.40: Állami gazdaságok híradója. 18 00: Tréfás dalok. 18 25: Hírek szlovénül, 18.40: A Magyar Rádió tánc- zenekara játszik. 19:15: Sportnegyedóra. 19.30: Vidám zenés tar ka est. Hang emezek. 20 10: Tanuljunk — olvassunk! 21.00: Hí rek franciául. 21.30: Hírék németül. 22.00: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. fr SPORT m A vasárnapi atlétikai verseny eredményei A nyeremény kőivé nyék sorsolása 1950. szeptemberében államunk' megkezdte az áll mkölcsönök nyereményekkel tetézett tervszerinti v'sz-j szafizetését. Azóta már öt sorsolás zailot le és az őt sorsoláson 388.792 darab kötvényt nyereményével, 443 090 darab kötvényt pedig tör'esztéssel húzlak ki. Az államkölcsönök nveröinek ha- ‘almas tábora a pécsi sorsolás alkalmával ismét jelentősen kihő' ül, meri az egves nyereménvesopor okból az alább felsorolt számban sorsol ki. 100.000 forintos főnyeremény egy, 50 -000 for ntos na-y nyere mény 18. 25.000 forintos nagy .nyeremény 39, 10 000 forintos nagy nyeremény 95 5.000 forin'os nagy nyeremény 284, 1000 .forintos nyeremény 4700 500 forintos nyeremény 14.200, 300 forin'os nyeremény 76 063 dar b. m'g 200 forintos tör'esz és 48.800 darab. A tanulmányi figyelem mrgszilárdításáért KORMÁNYZATUNK nagy gondot fordít a továbbtanuló dolgozó káderekre. Külön rendelettel biztosítja a tanú áshoz szükséges feltételeket. A rendelet a Magyar Közlöny 1952 március 30-i számában jelent meg Legfontosabb pontjai a következők: A továbbtanuló dolgozókat az előadások 'és egyéb fog.alkozások napjain műnk.helyükről olyan időpontban kell elengedni, hogy az előadások vagy egyéb foglalkozások kezdetére az iskolába érlenek. A dolgozók középisko á ban és az ezekkel egy tekintc; alá eső iskolákban a további- nulókn-ak évenként 6 munkanap tanulmányi szabadság jár. A dolgozókat nem szabad éjjeli műszakba, továbbá olyan munkakörbe beoszt ni, vagy áthelyezni, amely tanulmányai folytatásában gátolná. Azt az igazgatót, vagy hivatalvezetőt, aki a továbbtanuló dolgozókat indokolatlanul félévenként húsz órát meghaladó időn á; visszatartja az előadások látogatásától, az illetékes miniszter a közoktatásügyi miniszter kérésére köteles fegyelmi úfon felelősségre vonni. A FENTI RENDELET végrehaj- tási uf. sítása (8472—0142. IV. főo. K. M. sz. r.) szerint meg kell szervezni a „dolgozók iskoláinak há romszögé;“. Ennek tagjai a me gyei tanács oktatási osztályának dolgozók iskolái előadó:a, az üzemek személyzeti osztályának megbízottja és az illetékes dolgozók iskolájának vezetője. A rendelet hatása felől érdekűd tünk a dolgozók közgazdasági középiskolá'án-ak és szakiskoláinak igazgaíó'ánál, dr. Borsa Béla .iv.ársná-, aki a következőket mondott.: — Máris megerősödött a tanulmányi fegyelem a rendé ef hatására- Létrehoztuk a „dolgozók iskoláinak háromszögét”. Biz- osítot.uk a dolgozók részére a pontos óralátogatás lehetőségét. Rendszeresítettük az iskolalátogatási lapokat. Ezekre veze;ik az osztály titkárok a tanu'ó iskolák- érkezésének és az isko ából való eltávozásának időpontját. A be egyzések alapján kéthetenként az osztályfőnökök, havonta pedig az üzem személyzet felelőse ellenőrzi az iskolalátogatás pontosságát. A VONATKOZÓ RENDELET alap'án a dolgozót fegyelmi el'á 'ás aá kell vonni, ha » kapott tanulmányi kedvezménnyel visszaél. Ugyanez történik az üzemi fele'ős sei is, h. a dolgozót bármily módon megakadályozza tanulmányainak folytatásában. E (éren eredményes munkát végez a városi és megyei rendőrkapitányság, valamint az Útfenntartó Vállalat üzemi tanulmányi felelőse ők valóban törődnek továbbtanuló munkatársaikkal. Vannak azonban vá'- Idlaiok, amelyek még nem látják világosan a dogozók isko’á'ának rendkívüli fontosságát s nem gondoskodnak megfelelő módon a továbbtanuló dolgozóról. A következő iskolai évre az előjegyzések má'us 15-ével megkezdődtek. A gép-, gyorsíró és iroda kezelői szakiskolába főleg » nők, a közgazdasági középisko'ába pedig mindkét nembei dolgozik je- 'entkezhetnek, akik betöltötték a 17. életévüké;. < Vasáirnap délelőtt hűvös időben rendezte me" a vá-osi TSB és a megyei oktatási osztálv karöl've a városi és megyei középiskolai ifjúsági atlét kai ba inok'ágait. A versenyen, mintegy 65—70 induló a hü'ös idő ellenére is k - váló eredményeket ért-ak el. A versenyt Zsótér Gr'lbo’- nvitot'a meg. A csapatok felvonulásában vd? képet nvujto-tt a Básf va színe’ben felvonuló nagyié*Számú v-erseryzű"ár- da. Szén m ele?'tőben ió felszereléssel -eHá'va jelentek meg a versenyen. Ugym-sak nwv létszámmal jelenteik meg az MTH iskola tanulói és a Közgazdasági Gimnázium leánvcsapa'a. A versenyszámokban erősen megunj* atkozott a spor'kö- rök munkája, hogy azok a versenyzők értek el jó eredményeket, ahol a 'paTonéHó sportkör megadta a versenyzőknek a szükséges felszerelést Az MTH iskola versenyzői első ízben veitek Íven nagy létszámmal részt versenyen. Jó szakirány tással 'pari 1 anulóink komoly eredményeket érhetnek el az atlétikában. Több ki: áló eredményt értek el versenyzőink. I.őri nos Táncsics g., Bástya versenyzője 600 cm-es ávolugrása, Tóth Etel Tanf óképző, Weteo-r versenyzője 445 oni-es távolugró eredménye. Geiger Leány, •rjnn.. Kinizsi versenyzőié súlyUi- k és bon elért 8.62 rn-es dobása, !00 méteren Kör'ési Tibor 11.5 mp és Vincze Vilmos 116 mn-es futása Mindkét versenyző a Táncsics g. Bástya sportkör versenyzője. Az ered-menvek;' a hűvös és-tsz e- les idő erősen befolyásolta. A megyei ifjúsági bajnokságon versenyzőnktől még jobb eredményeket várunk. Jó eredményeket értek el a középiskolai bajnokságon a csurgói ált. gimm. versenyzői. A kö- zén'skolai versenyen jó eredményt elért versenyzők jogosultak indulni az országos középiskolai bajnokságon május 31 és junjus 1-én. B középiskolai n egvei. Kaposvár varos ifiúsígi atlétikai bainokség eredményei Férfi 100 méteres síkfutás: 1. Körtési Táncsics g. 11.5, 2. Vincze Táncsics g. 11.6 3. Kosz-t'ics Táncsics g. 12.2, 4. Doma MTH 12.5. 400 mé eres sikfu’ás: 1. Lelovics Táncsics g. 56, 2. Rád cs 58.1, 3. Táskái Mezőg. tech. 58.9, 4. Szakács MTII 59.4. 1500 méteres síkfutás: 1. Táskái Mezőgazdasági tech. 4.34, 2. Kart ncz Közg. g. 4.43, 3. Rabóczky Táncsics 4.54. l'O méteres gá'futás: 1. Ferity Köz- gazd. g. 18.4, 2. Rcfrics Táncsics 19.7, 3. I engvvil Táncsics fi. 20.9 4. I.ő-incz Táncs'cs fi. 21. 4x100 méteres váltó: 1. Táncsics gi-mn. 47.3. 2.®Mezőgazd. tech. 50.9. 3. Taní óképzö 53 4, 4. MTH. 51. Magasugrás: 1. Reunv'ar* ner Táncsics g. 160. 2. Feri‘y Knzgazd. g 155 3. Tóth T. Táncsics 150, 4. -Szűcs Táncs’cs 145 cm. Körópisk'ilai megyei bajnok: Ma rek csurgói g. 165 cm. 2. Varga J. csurcó' g. 160. TávoUi"rás: 1. Lőrinc Táncs'cs g 609 2. Körtési Táncs'cs 595, 3, Vincze 551, 4. H >d:cs Táncsics 5 41. Siilv'őkés: 1. Lőrincz Táncsics g. 10.63.. 2. Tód-er Táncsics g. 10.28 3. Erdélvi Közgazd. g. 9.83, 4 Scholcz Tá-ncs cs g. 8 93. Diszkoszvetés: 1. Lőrinc Táncsics 31.30. 2. Tóth Táncsics 29 50. 3 Tódor Táncs'cs 26.20, 4. Keményít Táncsics 25.85. Gerelyhaj tás: 1. Lőrincz Táncsics 37.44 2. Szabolcsi Táncsics 35.25 3 l'ofr'ts Táncsics 34.20, 4. Zsoldos Táncsics 32.80. Női ICO métere* síkfutás: 1. Kovács A. Közgazd. 14 mp, 2. Cserti .1. Közgazd. 14.2. 3. C.zár Közgazd. 44.7 4. Thuri E'elm. T. 15. 800 méteres sikfu ás 1. Kovács Közgazd. 2.45. 2. Horvá1 h Közgazd. 2.52, 3. Cselei Ék lm Techn. 2.56. 80 méteies gátfutás 1. Á-dám Leány- -imn. 15.4, 2. Szálai Közgazd. 15.9, 3. Czár Közgazd. g. 17, 4. Keserű Közgazd. 17-3. 4x100 méteres váltó: 1. KŐ^ge-E- dasági g. 60.3, 2. Éleim. T®stia. 61.fr 3. Leánygimn. 62.3. Ma,Tasugrás: 1. Csajágáéi E-®áoyg, 130 cm. 2. Cseti Közgazd. ISO cna; 3. Túri Éleim. T. ISO, 4. Adás» Leány-g. 125. Távoliruás: 1. Tóth E. Ta»ftá- képzö 4.45, 2. Cserti Közgazd. 4.2©, 3. Gadanecz Leányg. 4.02, 4. Horváth M. Közgazd. 3.94. Su-lvlökés: 1. Geiger I-«ánjg. 8.62, 2. Krizsák Éleim. Techn. 7.14, S. CserÜ Közg"zd. 7.07, 4. Cilink. Lc- ánvgimn. 7.00. Diszkosz vet és: 1. Geiger Leány®, 25.90, 2. Cseri Közgazd. 24.94, S. Adám Leányg mn. 24.60, 4L Siipoo Közgazd. 22.38 m. Gerely ha jítás: !. Bnch^nauty Közgazd. 20.22, 2. Kelemen Közgázét, 18.65, 3, Szíjártó Éleim T. 18.32 4. Pilok Éleim. Techn. 17.80. Iskm'ák közti pontverteng eredményei; Női: 1. Közgazdasági kőzépískc* la csapata 234 pont, 2. Leánygimnázium csapata 164 pont, 3. Élelmi-, szeripari Technikum es »pata 82 p, Férfi: 1. Táncsics Gimnáziura csapata 296 pont, 2. Csurgói Ált, Gimnázium csapa1 a 63 pont, 3. Mezőgazdasági Technikum c&fflpat* S3, 4. Közgazdasági Gimn. csapa»» 28, 5. MTSE csapata 11 pont. Időjárásjelentés Várható időjárás szerda esti£: fe liöátvonulások, több helyen újabib záporeső. Élénk északnyugatj-észaikü szél. -Az éjszakai lehűlés a délnyugati megyékben erősödik. A nAppalíi hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti ért«k% a» ország Őrületére: szerda reggal J--, 4, délben 12—15 fok között, A SOMOGYMEGYEI MOZIK MÁJUS HAVI MŰSORA: Vörös Csillag: Bátor emberek (kívánságra) 19—21. Vörös Csillag: Egy ifjú házasság regénye 22—27. Szabad Ifjúság: A mi faiunk 23— 25. Nagyatád: Első boxkeszfyn 21—22 Siófok: Májusban történt 21—22 Tab: Acélszívek 21—22. APRÓHIRDETÉS Eladók asztalod székek, csikk rak, szekrények, és más bútorok Fő-u. 6., emelet. A Városi T nács Végrehajtóbizottsága felhívja azokat a dolgozókat, ak'k cséplőgépmunkásoknak ^karnak szerződni a folyó évben meginduló cséplési munkálat-okhoz,' hogy jelentkezzenek május hó 25-íg a Városi Tanács mun ki erőgazdálkodási hivatalénál IL emelet 37. sz. szobában. Eladó teljes hálószoba és konyhaberendezés. Cím a kiadóban. Eladó egy drb négyrészes pul; jégszekrény, egy drb sötétkék sző vet férfiöltöny, egy drb ebédlő kiedenc, két drb fotel és képek, egy drb női ballonkabát. Léderer, Lenin-u. 10. • SOMOOYI NÉPLAP Felelő» sz-.-rkesitö Bognár Doaa Fe-, lös kiadó Gabri Mihály Szerkefztő-o'g : Kaposvá-, Lstlnke Sándor-*. 5 Telefon 901. Kiadóhivatal: Kai osvár. Május 1-u. 18. Telefon 998 Somogymegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposv-r, Laiínka Sándor-u 6. Telefon SSL Nyi.mdaért telel: Hidas ]ino« 1 mazsa rézből iádió aiüatiósxs UzM«