Somogyi Néplap, 1952. május (9. évfolyam, 101-126. szám)

1952-05-15 / 112. szám

6 SOMOGYI NÉPLAP CSÜTÖRTÖK, 1952. MÁJUS 15. A Donneri Vöröskereszt egészségügyi állomásának avató ünnepségéről Nemrég avatta fal ünnepéiyes keretek között a donneri Vörös- kereszt az egészségügyi álomását a Szigetvári-utcában. Az avató" ünnepségen részt vettek: a don- ueri pártszervezeti titkára, a Ke- fegvár küldöttei, a Tógl.gyár, a Textiiművek, az ÁFORT küldöt­tei, a Sétatér utcai iskola igazga­tója, a Városi Tisztiorvosi Hivatal részéről dr Szabó Zoltán és sokan mások. Az ünnepséget Nagy János Sán­dor párt.titkár elvtárs nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta; hogy pártunk, kormányunk a* egészségügyi állomás létreho­zásával ismét tamijeiét acHa annak, hogy a békéért harcol és a dolgozók egészségét védi. Végül a pártszervezet nevében tö­meg: tást igérti és sok sikert kí­vánt az állomás működéséhez. A párttitkár elvtárs megnyitója után Balogh Zsuzsa úttörő szavalt, majd Gazdag Gézáné, a Vörö-ske reszt csoport ititkár-a megköszönte a. donneri aktívák áldozatkész munkáját, a Kefagyár és a Tégla­gyár segítséglé t, melyek hozzájárul­tak a kaposvári első terű éti egész­ségügyi á lomás felállításához. Végül dr. Szabó Zoltán az egészség- ügyi osztály nevében átad, í a az egészségügyi állomást rendel­tetésének. A donneri Vöröskeresztes cső port megmutatta az ellenségnek, hogy jó mimikájával, szab:d hazá­ban, szabad emberek építik a szo­cialista Magyarországot- Példaké­pül állítjuk a többi Vöröskeresztes csoport elé ezt a kis csoportot, akik minden nehézséget leküzdve, s ját erejükből állították fel az egészségügyi állomást. Küzdenek az ottlakó dolgozók egészségért és az egészségügyi ku'.úra emeléséért. A többi cso­portok is mutassák meg, hogy a dolgozó nép békejiiarata tud épí leni. Kövessék minél többen példá­jukat­Decri Erzsébet Vöröskereszt megyei szer­vező. Jól sikerült n siófoki járási Ének tő Nap Délit!;án 2 óra- A siófoki mozi he yisége zsúfolásig megtelt a já­rási Ifjúsági Éneklő N.pra össze­gyűlt hallgatósággal, hogy meg­hallgassák a járás úttörőinek éne­két. Bodolai Gyula tanulmányi felügyelő megnyitójában elmond­ja: az Énekfő Nap célja az, hogy isko'áink bemutassák, milyen fejlődést értek el eddig az új szocialista énekkultúra kialg- kí.ásában és ezzel az eseménnyel is további jó munkára serkentsük a pajtáso­kat, de a felnőtteket is. Megked­vel lessük, megszerettessük az új, szocialista énekkultúrát. A szépen feldíszített és megna" gyobbított színpadon egymás után cs -üdültek fel a szebhnél-szebi» népdalo’-. mozgalmi dalok és kl-asszikus kó­rusmüvek. A közönség nem taka­rékoskodik a tapssal. Legnagyobb sikert a siófoki iskola 140 tagú énekkara arat­ta a „Szabad szél“ című szov­jet operett Tengerész dalával, melyet z Siófoki Hajózás élenjáró dolgozóinak ajánlat­tak. Valamennyi énekkar énekszámait szeretettel ajánlotta a járás leg­jobb munkásainak, üzemeinek, tszcs-inek és a begyűjtésben élen­járó dolgozó par-sztoknak. Nagyon tetszett a közönségnek a, ba’-ai.onszabadi, balatonkiliti, ádándi, balatonszárszói, balaton- szemesi, z.márdi, balatonföldvári és a kis Töreki-pusztai iskolák énekkarainak műsora, de a most először bemutatkozó siófoki álta­lános gimnázium énekkara is. Amíg a bizottság értéke te az eredményeket, a z.márdi útflörő- zenekar és táncszakkör szórakoz­tatta a nlázőket. Nagy érdeklődéssel szemléltek az értékes és szép jutalom tárgyakat, melyeket a legjobb énekkarok kapunk jó munkájukért- A bíráló bizottság értékelése a következő: első díjat, egy szép serleget; ka­pott a siófoki iskola énekkara. Második, az osztott iskoíLák kö­zűi — és egy szép fémvitorlást ka­pott a balatonkiliti énekkar, har­madikként értékes szobrot; kapott t balatonszahadi iskola énekkara. A kia’étszámú és részben osz­tott iskolák közül Törekipuszt* kapott jutalmat Ugyancsak jutal­mat kapóit * giaiaáziiuiH énekka­ra is. A többi részvevő ás valóban szép munkát végző iskolák énekkarai díszes emléklapot kaptak. Vígül a bíráló bizottság megbe­szélte az énekkarvezető pedagó­gusokká észrevételeit, felhívta fi" gyamüket az előforduló hibákra és azok kiküszöbölésére. A siófoki 'árási Éneklő Nap jól sikerült és ez köszönhető nevelőink jó mun­kájának, a járási tanács oktatási osztályának a kiváló szervezésért, a siófoki szülői munkaközösség­nek, amely ezer forintot áldozott a kiosztott jutalomtárgyakra és a rendezés köl, cégeire. RÁDIÓ Május 15., csütörtök KOSSUTH-RÁDIÓ 11.30: Alijuk a sarat- 12.00: Hí­rek. Hangos Újság. 12.30: Magyar népd' Ife'dolgozások. Hanglemezek. 13.15: Magyar zenekari muzsika. 11.00: Idő’árás- és vízá ! ás jelentés 14.15: A Rádió Gyermekújság mű­sora. 14.50: Népek da'ai. 1515: Hírek szerbül. 1530: Ady Endre élete és művei. XIV. 16 00: Opera­részletek. Hanglemezék. 16.15: Rád’ó Politikai Kör. (Üzemi.) 16 45 A Budapesti Kim ír Szén-iskola hallgatói énekelnek. Hinglemezek. 17 00: Külpolitikái kérdésekre vá­laszolunk. 17.15: Ifjúság Hangja. 17.35: Jó munkáért szép muzsikát! 18.00: A Néphadsereg hiradóia. 18.40: Hírek németii!. 19 00: Egy falu — egy nóta- 19 30: Hírek szer­bül. 20 00: Hangos U:,ág. 20 40: A begvü’Aési verseny hírei. 20 45: Kosa György: Tprtuffe. Közben 22.05: Hírek. Sport 24.00: Hírek. PETÖFÍ-RÁDTÓ 7.35: Szimfonikus táncok. Hang­lemezek. 8.30: A Szovjetunió a ■szocializmus országa. 8.40: Daí- iátékrészletek. Hanglemezek. 9 20: Orosz nyelvlecke az általános is­kola második orosz könyve a'íiP" ián. 9.40: A cél előtt. 10 00: Hírek. 10.10: Brahms műveiből. Hangle­mezek. 10 50: ifi. Kovács Imre és zenek' ra játszik. 15.00: Úttörő- mikrofonnal az országban. 15 20: Csaiányi Éghia énekel. 15.40: Fia­talok zenei újságai- 16.10: A Ma­gyar Rádió szórakoztató zeneka" ra játszik 16.40: Mérgezett lom­bok. 17.00: Szovjet zenek ,ri mu­zsika. 17.30: Hírek. 17.40: A gén. állomások: Az úi Techimka zászló­vivői falun. 17.55: Liszt: h mól' szonáta. Hang’emez. 18.25: Hírek szlovénül 18.40: Szív küldi szív­nek szívesen. 19.00: Az ötéves terv nyomában. 19.15: Sportnegyedóra. 19.30: A Magyar Rád-'ó fánczene- k^ra játszik. 21.00: Hírek fran­ciául. 21.30: Hírek németül. 22 00: Kórusok. 22 35: Szevmt kamara­zene. 22.51: Fibich: Sárfca — nyi­tány. Hanglemez. # SPORT # A Kaposvári Yasas Sportkör XöNY' E«POLC é panov regénye a ,,Gyújtoga­tok' öt részből áll. Legfőbb színhelye Németország, bár egt/ts epizódjai Párizsba, Svájcba, Ang­liába viszik el az olvasót. A beve­zető léma a hi leriznms uralomraju- ■lása, amely a német-angol-amprikai finánctőke támogatásával váll lehet­ségessé. A regény kiemelkedő fejeze­tei közül meg kell említeni; Iliiden barg halálát, a Rejhstag felgyujtá>- sát, a lipcsei Dimitrov pert, Thal- mann elvtárs munkáS'ságát a bör­tönben, Sztálin elvtárs beszélgetését II. G. XVe's angol íróval. Spanov regénye kemény barera buzdítja az olvasót, a békéimre mai szakaszá­ban, éppen ezért fontos, hogy min­den funkcionál ius olvasmánya le- gyen. DoLozy Imre: „Tavaszi szil“ című kisregénye az Országos Bé k-etanács kudásában je ent meg. Dobozy írása az új utat járó ma­gyar faluról ad hírt, a péterkúti Vörös hajnal termelőszövetkezet tagjainak dolgos életéről, munkája rói. Hatalmas erő rejiiik ezekben az emberekben, még a természe- tet is rendszerre szoktatják és maguk tervezik, formálják széppé jövőjüket- Hiábavaló a kulákok rága-ma, — a fa u egyénileg dol­gozó parasztjai is követik a jó példát, őket is meggyőzik az ered­mények és arra az útra irányítják Kpteiket, »melyen a Vörös hajnal termelőszövetkezet taáíai járn-k. Dobozy Imre jól ismeri a ma­gyar falut- A Békabizottságok Kis­könyvtára sorozatban megjelent műve színes, változatos formában tárja az olvasó elé a falu életét, örömét, probémáit. A békebizott­ságok jól felhasználhatják munká­jukba» Dobozy Imre kisregényét, amely fejlődő, erősödő termelőszö- vetkeze^ti mozgalmunkat népsze­rűsíti. Két éves muUr* tekint vissza a Kaposvári Vasas Sportkör és méltó utóda a felszabadulási Vasa* sport- e'yesüleínek. Harcos múltra tekint vssza a Vasas. A felszabadulás előt i években az üldözte ések elle­nére is összefogó ereje volt a sport­ban a munkásosztálynak. Akkor, amikor a Vasas sportegyesület ve­zetőségei állandó üldöztetésnek vol- ak kÜéie, bá’ran haicoUak a sportban a munkásosztály érdekei­ért, élükön Hegyi Gyula elvtárSsal az OTS'B elnökével. Ezt * harcos szellemet tükrözi vissza a Kapos­vári Vasas Sportkör szereplése. Ez­előtt két i ve az alapfolú bajnekságban kezdte meg működését a Vasas Sportkor Kezdetben csak labdarugó és asz- álitenisz csapata volt. Az alapfokú ba jnokságot veretlenül ha;almas fö­lénnyel nyerte meg a labdarugó csa­pat. A sportkört nem az idegen vá­rosokból hozott játékosokból ép te - ték fel, hanem a céljuk az volt. hogy az üzgmen belüli dolgozók sportolási lehetősége legyen bizto­séivá. A: alapfokú bajnokság megnye­rése u'án a kerüld bajnokságot nyerte meg nagy fölénnyel és 1051- be„ felkerült a megyei bajnokság­ba. Tavaszi fordulóban veretlenül állt az első helyen és a másod k fordulóban a csapatban volt egv kis visszaesés, ami miatt három mér­kőzést veszített. De a megyei baj­nokság megnyerése után az osztá­lyozó mérkőzéseken veretlenül ke­rült fel az NB. II. osztályba. Ez éviién is a sportkör csak a város dolgozóira építet e fel csapatát és városunk fiai képviselik a Vasas sportkört. Az NB. Il-ben váltakozó sikerrel szerepe] a csapat, de meg­állja helyét a nagyon erős mezőny­ben. Hagy ereöméityét cs? sk céltudatos, tervszerű murkával tudta elírni a Sportkör és a közösen vállalt és végze‘4 mun­ka gyümölcse sz, hogy megyénk­nek van minőségi labdarugó csa­pa a. E nagy munkából méltóan vette ki részét a sportkör minden ingja. A villanytelep valamennyi dolgozója. A Vasas sportkör vezetősége célul tűzte kj a szocialisia sport felada­tának meg valós sását ,,n sporton ke­resztül felkészíteni a termelő mun­kára és a szocialista haza védel­mére a dolgozóiad“. Ezt a célt a Vasas sportkör jól hajtotta végre és fényes bizonyítéka az, hogy a spor körnek több élmunkása és sztahanovistája van. Labdarugó csapatában van Farkas József vil­lanyszerelő, aki 160—180 százalé­kos teljesítménnyel dolgozik. 'Máté József hálózati építő sztabanov sía Hiti százalék, Hói vá h György atléta 114 százalék. György János esz<er- gályos labdarugó 147 százalékos. Mecseki Sándor labdarugó segéd­munkás 144 százalék, Déne,s Sándor lekéző festő 139 százalék. Bakó Ist­ván sz’ahanovista 144 százalék, Buj- tor Gyula asztalos, labdarugó 116 százalék. Szakonyi Gyula birkózó iib elnök 133.5 százalék, Jáger Gyu­la tekéző 115 százalék. Kovács Fri­gyes sportköri vezjtő 223 százalék. A sportfejlesztésbe„ is jő munkát végzett a sportkör vezetőcége, mert atlétikai, röplabda, labdarugó, asz­talitenisz, ;eke és sakk szakosztálya működik. Három Labdarugó csapata van. Az utánpótlás n yelésére nagy gond t ford t a spor’kör vezetősége. Munkájuk alapja az MIIK. 1151. éti tervüket zi fcHK-ban HO t2í?£iélra teljesítemk Elsők közö’t tettek eleget az MIIK terv leljes tésének. Nem feled­keztek meg a sportolok po’itikai és szakmai tovább képzéséről. A tél fo­lyamán lietenkint ;ar ot!ak pol ti- kai és szakmai továbbképzéseket. PoÜt’kai továbbképzés eredménye voll, hogy május 1-én újabb három sportoló lelt sZÍ’hanovis a. A bákr- műszak alatt György János labda­rugó 210 százalékot trljesitett. Je lenl#g a spor kör 'bekapcsolódott : Vasas Sport Egyesület felhívásán- indítót» fémgyűjtésbe, brigádol szer­vezett a sportkör és már több tonntf hulladék-vasat gyüj öttek. A fém­gyűjtésben élenjár György János- brigádja. At. elért eredményeknél nem áll­nak meg * Vasas sportolók és vC- ze ők hanem eredményeiket tovább fokozzák a termelésben és a sport­ban egyaránt. Jó munkájukért e megyei TSB az újjáép’iett Sztálin- ut> sporttelepe; » sportkör rendel­kezésére hocsájtotta, ahol a sporto­lók társadalmi munkában, verse­nyeznek a sportpálya minél szebbi léteiéért. A sportkör vezetőségét a „jó sportoló csak jó minitís letter jelszó vezérli a sportkör további vezetésében. Csak olyan sportkör tud eredményes és jő munkát vé­gezni. ahol a sportkör nem egy kü­lönálló valami, hanem szerves része az üzemnek, a x'porl nemcsak a sportolók ügye, hanem az egész üze­mé, a dolgozóké. Ez megvan a Vasas sportkörnél, szocialista szellemben vezeiik a snortkört és az eléri ered­mények bizonyítják a fejlődő szo­cialista sport célkitűzéseit. Helyreigazítás Vasárnap, 18-án Kaposváron ren­dezendő serdülő és ifjúsági a létikaS bajnokság csak középiskolai tanu­lók részére van kiírva. Versenyen, csak a közép.skolák tanulói indul­hatnak. A SOMOGYMEGYEI MOZIK MÁJUS HAVI MŰSORA: Vörös Csillag: Rätfagett Iván 15— 18. Csurgó: Sztálini sólymok ünnepe 14—15. Nagyatád: Három kívánság 14—15 Siófok: Győzelmes visszatérés 14 —15. Tab: Biciklitől vajok 14—15. APRÓHIRDETÉS F. hó 7-én 21.15 h-kor a Báta- szék felől érkező vonatba11 e ve­szett eáy aktatáska. Az aktatáska a Dombóvári Sertéstermelő Vál­lait igen fontos iratait tartílmaz- zp. Kérjük a becsületes megtalálót, hogy az aktatáska tartalmát, az iratokat vállalatunk címére ©kül­deni szíveskedjen. Amennyiben gz aktatáskát az iratokkal együtt cí­münkre .a megtaláló megküldi, úgy jutalomban részesítjük. Amennyi ben pedig csak az iratokat kívánja visszaküldeni, úgy gz aktatáskát és a benne lévő tárgyakat jutal­mul megtar;hatja. Az utóbbi eset­ben a csomagra címet írni nem kell. A Székéi fuvarozási Vállait fel­vesz iópatkoló és kocsikovács szakmunkásokat- Jelentkezés Bu­dapest, V. Marx tér 7. A Pécsi Városi Fiú Felsőkeres­kedelmi Iskola 1942-ben nágzett növendékei (A és B évf.) június 1-én, pünkösd vasárnapján tartják 10 éves találkozójukat. Gyülekező reggel 9 órakor a Széchenyi-aéren ;i. Zsolnaykútnál. Ebéd a Hűvös­völgyi vendéglőben. A faálkozó műsora május 18-tól megtekinthe­tő a pécsi vasútállomás informá­ciós irodájában és a Közgazdasági Gimnázium hivatalscgédjéöél. Je­lentkezés, ebédelőjegyzés Duka Ivánnál, Vendéglátóipari Vállalat. Pécs. Elveszett május 2 án egy barna lrat-i árca igazolványokkal és 60 forinttal. Kérem a becsületes meg. tanáét, hogy csak az iratokat küldje vissza: Füredi-u. 22. Sima íróasztalt és polcos (irat- szekrényt) keresünk. Cím: Általá­nos Iskola, Somogyjád. »OMOOYI NÉPLAP Felelő» szerkesztő Bognár Ilona Fel lős kiadó Gibri Mihály Szerk»»ztősíg: Kaposvár, Lxtinka Sándor-n. t. Telefon 901. Kiad,hivsta!: Karosvár. Májúi 1-n. IS Telefon 99». Sowngyisegyei Nyomdaipari Vállalat KapMvr, Latinka Sándor-u 6 Telefon 621 Nyomdáért felel: Hidas János, ‘ l^pnnov közel 000 oldalas könyve hatalmas történeti körkép, amely a második világhá­borút megelőző évek po'itikai ese­ményeit regény formájában eleve­níti fel. A regény mozsaikszerű epi­zódokból áll. Ezekben epizódok­ban, egyes emberek sorsán keresz­tül mutatja meg az éró, színesen és mozgalmasan a történelmi esemé­nyeket. E történed részek együttvé­ve egységes képet alkotnak, amely svkka' mélyebb, mint az események felületes ismerete. Nemcsak a d'pio- máciai kulisszátitkokát fedi fel, ha­mm a marxisi'n-Jeninista elmélet alapján megvilágítja az események Igazi mozgatóerőit is. regény szereplői pénzben va­lóságos történelmi szemé­lyek. részben pedig az írói képzelet alakjai, akik jellegzetes típusok és a cselekmény szálainak továbbszö- vésére szolgálnak. Valamennyien két táborba csoportosulnak. Az egyik a háborús gyújtogatok tábora. Már itt meg'a’álja az olvasó a ,,nagy össze- e&küvés“ vezetőit, ügynökeit, a ki* kémektől kezdve a bérgyilkosakat, az áruló jobboldali szocialistákat, a bomlasztó diverzán&okat, « fasiszta kalandorokon keresztül, az imperia­lista politikusokig. Természetesen a sor a Vatikánnal és végső soron a Wall-Streel-el zárul. Ezeket a kizsák­mányolás érdekei, a kommunizmus gyűlölete_ a Szovjetunió megtáma­dásának cinikus terve fűti. A másik tábor a békés mun­káért, az emberi jövőért küzdők milliós tábora. Harcukat • különböző országokban a kommu­nisták vezetik. Erejük a Szovjet­unió, amely ha közvetlenül nem i* szerepel a regényben, de lépten- rn/omon beszélnek róla a dolgozó milliók, szüntelenül rá gondv-huik llit'er börtöneiben és Madrid b*rri- kddjrnn egyaránt. A Szovjetunió példája lelkesíti Dimitrov elvtársai is győzelmes harcában, • lipcsei per idején. hP VNOV: „G Y VJ TOGAT Ó K Új Magyar Könyvkiadó

Next

/
Oldalképek
Tartalom