Somogyi Néplap, 1952. április (9. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-02 / 78. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP SZERDA, 1952 ÁPRILIS 2. Április 5-én mutatja be a Vörös Csillag Filmszínház a „(jÄzkewsztiig“ című Kossu h-diias, Folyik « begyűjtés a faluban, a „Két október“ termelőszövetkezet dúsan megrakott szekerekkel indul a begyűjtő központba. Az ő'.ömna- pot nagy esemény teszi még ünne- pélyes&bbév Ható Ignác középpa­raszt. a falu mntagazdája betép « csoportba, példáját számos társa követi. Köröm Sándor, a csoport el­nöke és Doziné Szele Zsuzska párt- titkár, naffP Örömmel fogadják a belépőket, a, „Két október“ mulat­sággal ünnepli meg a tagfelvételt. A derűsen induló mulatság Ódonban rossz fordulatot vesz, mert Köröm Sándor és Ható Ignác hevesen ösz- szeszóta’koznak. Ható Ignác ugyanis jóhbszemüleg azt javasolja, hogy az éhessebbek, meg a fiatalabbak ta­karítsák be az újonnan belépett gazdáik sóját földijéről a répád, krumplit, kukoricát s azalatt n jó erőben lévők együttesen veinek n csoport közös földjén. így a gazdát: földje, som marad belalcaritalian és a vetés is gyorsan megy előre. A hirtelen haragú Köröm Sándor azonban ezt félrtmagyarázza: „Egyik régi tag se olyan bo’oiul, hogy cselédnek álljon be az újak­hoz“. Szó szót követ, Itató önérzetéi sérti, hogy Köröm Sándor öt szinte ellenségként kezeli, miint olyan em­bert, aki nem tartja szemelölt a csoport érdekét. A feszült hangula­ttól fokozza Szíjártó ládák felesé­gének, a móregkeverő Sohár Lidi­nek váraikén megjelenése. Sohár Lidi mindenáron be akar furakod- ni a csoportba és mikor ezért a „Két október'• tagjai kigúnyolják, új magyar filmet imás utat választ a csoport sxzét- uqmtására. Azzal vádolja Ható Ig­nácot, hogy annak idején közösen szerezlek cséplőt és darálód. Köröm Sándor igazolva látja bizalmatlan- sárgát és felindulásában nem ad módot Halónak a védekezésre, va­lósággal belefojtja a szót és azon­nali kizárásét javasolja. Ható Ignác kilépésié nagy zűrza­vart okoz a faluban. Nemcsak Ható hagyja olt a közöst, hanem a töb­biek is mind sorra. A „Két október“ földjein a vetési munkálatok váratlanul megakad­unk. A volt IIató-‘brigád lanjm meg­jelennek és egyszerűen kifogják lo­vaikat a vetőgépek elől, viszik vissza saját földjükre. Egyre jobban bonyolódik az osz- lóilyharc. Sohár Ldi mindent meg-, próbál, hogy teljesen szétzüllessze a csoportot. Haló nsagáraébred, be­látja, az ő lépése indította el a bom­lást. Visszat-ér a csoportba és le­leplezi Sohár Lidi fOndorkodásái. A szobába besereghk a falu apraja- naggja és mindnyájan hallják Ható vallomását. Ennek sorén kidéről, hogy Sohár Lidi hazudVa a cséplőt, meg a darálót. A Ható-brigád más­nap folytatja a vetésit, ahol abba­hagyta. Itató Ignác áitesett a tűzke­resztségen. A film minden kockája híven tük- rözi a fahisf osztályharc minden •bonyolult súgóit és mindvégig az igaz ügyért való izgalom tartja fogva a nézőt. Fejlődő új magyar filmmű­vészetünknek egyik’ határköve a Tűzkeresztség“. j#5fRÉK — Horvátkút községben tör­tént, hogy Farkas József dolgozó paraszt már év«ken keresztül nem jelentette he tehenét. Így a te)' beadás alól kivonta magát, a te- jet pedig szabadpiacon értékesí­tette. Farkas József ellen az el­járás megindult, méltó büntetését megkapja. — A Kaposvári Cukorgyár köz- iá, hogy 1952. évi üzemre a felvé­tel céljából a bérelszámolóban munkaidő alatt, reggel 7-től dél­után 4 óráig jelentkezzenek, annál is inkább, mert a munkahelyet csak úgy tudja biztosítani az üzem, ha április 15 ig az előjegy­zések megtörténtek. RÁDIÓ Április 2., szerda, KOSSUTH-RÁDIÓ 5.00—8.30-ig: Reggeli zenés mű­sor a munkába, induló dolgozók­nak. Közben: 5.30: Hírek. Lap­szemle. 6.00: Falurádió. 6.45: A fe [s zab : dúl ás ünnepe előtt. — Ver- senyhiradó. 7.00: Színházak és mo­zik műsora. Kb,: 7.40: Naptár 7.45: Reggeli lapszemle. 7.55: Műsoris­mertetés. 8.30: Műsorzárás. 11.30: Gogoly művei: Leánynéző. Rendező Vámos László. 12.00: Hí­rek. Hangos Újság. 12.30: A Rádió népi zenekara játszik, Lakatos Sándor vezetésével. 13.15: Len­gyel zenekari művek. 14.00: Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14.15: Ma­gyar hamar;zene. 14.30: Rész etek Kodály: Hári János c. daljátéká­ból. Hanglemezek. 15.00: Úttörő- híradó. 15.15: Hírék szerbül. 15.30: Magyar dalok. Faragó A,ndrás éne­ke . 15.50: A sasok népek. Össze­állítás. 16.20: A Magyar Rádió ajándíkműsora a nagyvarsányi ál­talános iskolának. 17.00: Hírek. 17.10: Népzene. Hanglemezek. 17.30: A magyar nép történeté­ből: A Parasztság helyzete a XVI —XVII században. Sinkovics Is: - ván előadása. 17.45: Élenjáró fiatal művészek a termelésben élenjáró fiatal dolgozóknak. 18.15: Szív j küldi szívnek szívesen. 18.40: Hr ■ re.k németül. 19.00: Építőipari fél­óra. 19.30: Hírek szerbül. 20.00: Hangos Újság. 20.40: Mifra Aszta­los Sándor elbeszélő költeménye. 21.50: Dalok. 22.00: Hírek. 22.20: Maróczy Géza emlékverseny. Be­számoló a Budapesti Nemzetközi Sakktornáról. 22.30: Uj opcrale- mezeink. Részletek orosz és szov- :et operákból. Hanglemezek. 22.40: Beethoven zongoraszonátái. XX. Antal István zongorázik. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ Az erdei legeltetések szabályozása A földművelésügyi minisztérium az 1952. évi erdei legeltetést oly módon szabályozta, hogy folyó év­ben csak síkvidéki erdőkben sz* bad legeltetést engedélyezni, abban az esetben, ha az áruállomány eltartása veszélyez'e, ,-e v.in. A le­geltetési kérelmek elbiráia-a szem pontjából síkvidéki >'iderek kel, tekinteni a 8 fokná1 kisebb -ejtésű erdőterületeket. Hegyvidéki erdőkben legeltet érti engedélyezni tilos. A legeltetési kérelmek elbírálása és a legeltetési engedélyezésre úgy az állami, mini a nem állami er- dökre vonatkozólag a Megyei Ta­nács \b mezőgazdasági osztálya il­letékes. A legeltetési bizottság, ahol az nem működik a községi (városi) ta nács köteles az arra rászeru ó álla­mi gazdaságok kísérteti és tangaz­daságok, term elősző veik ez t-iek (cso­portok) és egvéni'eg gazdálkodó dol'ozói parasztok állatállományá­nak erdő legelösz'ikség elét azonna megállapítani és í legeltetés enge délyezése iránt a Megyei Tanács vb. mezőgazdasági osztályához április hó 10 ig előtérje,z ’■•U térni, amely­hez csato'ni keli az erdei ’egeltetés engedélyezése iráni bervt 'ott ké­relmekéi is. Ha ,z e.lőíerjf/ztés, il­letve a kérelem állami e-drk legel­tetésére vonatkozni, úgy a kérelem­hez az illetékes állami • idűgazda- ság véleményét is csaLdui kpll■ Ab­ban az esetben, h i •» kéretem nem állami tulajdonban .év"> , rdőre vo ■átkozik, úgy a járási lanács vb. Erdészeti előadójának véleményét kell csatolni. Legeltetést csak olyan erdőkben szaba-d engedélyezni, mely már megerősödött és a legeltelés som az erdő faállományában, sem talajá­ban kárt nem okoz, továbbá olyan erdőterületen, amelyen jelenleg fa állomány nincs és betelepítése « folyó évben kezdődik meg. Hegyvidéki erdőkre és olyan er­dőterületre, amelyen az előző évben nem engedélyeztek legeltetésit, a fo­lyó évben sem szabad engedélyt ad­ni. Kopár, kopárosodásra hajlamos, futóhomokos erdőierületre nem szabad legeltetési «engedélyt adni. Kecskét erdőben, vagy erdősítésre kijelölt területen legeltetni nem szabad. — Vésén Bér;ók A- Károly Kossufh-utca 30. szám alatti la­kos egy 80 kilós sertést nem je- lengett be, az-t elrejtette egy kü lönálló épületben. Az ellenőrzés során a bejelentett 2 darab ser­tést mutatta. Azonban a termény- begyűjtés ellenőrzése során kide­rült, hogy az' eldugott sertésen kívül 20 mázsa burgonyát és 30 mázsa tengerit is elrejtett. A rendőrség a bűnvádi eljárást meg­indította és a község dolgozó pa‘ rasztjai is elítélik, mivel minden kifogást felhozva igyekezett a terménybe adás alól 'kivonni ma­gát. 6.00: Szabadságról, békéről szól az ének. Hanglemezek. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! 7.00: Keringők. 7 15: Hírek szlovénül. 7.35: Rész­letek Leoncavallo: Bajazzok című operájából. Hanglemezek. 8.00: Hangverseny Liszt műveiből. Hanglemezek. 9.00: örömteli ifjú­ság. 9.20: Aki visszaadta a vakok látását. Ifjúsági előadás. 9.35: A Gyermekrádió műsora- 10.00: Hí­rek. 10.10: Francia muzsika. Hang­lemezek. 11.00: Óvodások műsora. 11.30: Műsorzárás. 15.00: A Rádió szórakoztató ze­nekara játszik, Petur György zon­gorázik. 15.30: A földkerekség egynegyedén Szovjet és népi de­mokratikus híradó. 15.45: Kész e­tek Lehár és Kálmán operettjei­ből. Hanglemezek. 16.30: A dollár álarc nélkül. Előadás. 16.45: A dalirodalom remekei. Liszt Ferenc dalai. 17.10; Testvérem, tanítóm Irodalmi riport Amaszov szovjet olvasztár és egy csepeli martinász barátságáról. 17.30: Beethoven: Változatok egy Mozart-témára- Hanglemez. 17.40: A Falurádió mezőgzd sági híradója. 18.00: Fel­kelt már az esthajnali csillag. Hanglemez. 18 25: Hírek sz ovéniií. 18.40: A Magyar Rádió ajándék- műsora az Adria Seiyemszövögyár dolgozóinak. Tánczene. 19.25: Hil­da Jerea. A béke napja alatt — oratórium. 20.10: A szabadság ka­tonái. Elek Tibor előadása a fel­szabadító Szovjet Hadsereg ma­gyarországi harcairól!. 21.00: Hí­rek franciául. 21.30: Magyar mű­vészek hangversenye. 22.00: Szép Budapest. Vidám táncdalok. 22.30: T ró as dalok. Toki Horváth Gyu­la és zenekara játszik, Török Er­zsi és Reményi Sándor énekel — 23 00-ig. Műsoros estet rendez a siófoki Vöröskereszt A siófoki községi Vöröskereszt vezetősége és tsésága mélyen át- érzi azokat a feladatokat, ame- lyek a nagy Szovjetunió vezette békeharcból rájuk hárul. Működé­si tervük első feladata, hogy a község területén több helyen eV* scsegél'ynyujtó állomásokat 'létesí­tenek, melyek váratlan sérülések esetén bármikor rendelkezésre ál­lanak szakképzett ügyeleti szol­galtosokkal. Ennek a céínak a szolgálatában a siófoki Vöröske­reszt az összes üzemi Vöröske­reszt szervezetek segítségével áp­rilis 5-én este a Rákosi Mátyás üdülő kultúrtermében műsoron es­tet rendez, melynek jövedelme a2 állomások mielőbbi beindítása* fogja szolgálni. Az ersten Siófok legjobb kultúrcsoportjai é» egyé»’ szereplői fognak fellépni. m SPORT <5 Pécs—Kaposvár tekebnjnokság eredményei Vasárnap megrendezett városok közti tekeversenyen a köve kezű eredményeket érték el az egyes csa­patok: K. Meteor—Pécsi Épületszerelők 3000—2305 fa. P. Vő ős Lobogó—K. Lokomotiv 2853—2846 fa. P. Szikra—K. Kjinizsi 2883—2867 fa. P. Lokomotiv—K. Útfenntartók 3133—3053 fa. Kaposvári Ép’iők— P. Előre 3032—2851 fa. P. Dózsa—•Kaposvári Vasas 3176—2016 fa. Pécsi Épí'ők—K. Kiszöv 3012—2469 fa. A tabella élére a Kinizsi veresége folytán az eddig veretlen K. Mete­or került. Hét legjobb dobóéi: Horváth Út­fenntartó 436 fa, Demeter Épí ők 414 fa, Dén<s Vasas 442 ,fa, Kocs’s U'fenntartó 405, Dömötör Meteor 401, Csanádi Meteor 401, HulLmflnn Meteor 400, Nagy Építők 399 fa. Kapoívéri Bóvsa—Péca ököhívómérkőzés Pécs válogatóit ökölvívó csapata ismét csalódást keltett. Két sulvcso portban nem állított versenyzőt. Részle'eS eredmények, elől a Ka­posváriak: Légsulv: Wagner k. o.- val győz Molnár ellen. Harmat: Gár- dos dön'ő fölénnyel győz Kerekes ellen. Pehelysúly: Kocza I. győz Kis eljön. A nap legszebb mérkőzése K'önnyüsúlv: Molnár k. o-val győz Horváth ellen. Kis\ ál tósúly: Fölön győz Bíró ellen. Váttósuly Hergeri gvőz ellenfél nélkül. Nagyváltésüiv. Dóri gvőz Vidolovics ellen. Közép- súly: Páder—Murai döntetlen. Fél- nehézsúly: Búzás 1. ellenfél nélkül győz. Nehézsúly: Váczj veszt Tan- tos ellen. Vácz.i Fen szépen öklözött az első mene:b«n fölényt harcolt ki de kondícióval nem birta. A mezei futóbojnokság hiányottkágai Vasárnap mintegy 120—130 indu­lóval rendezte a városi TSB me­zei futóversenyét. A versenyben fő­leg az iskoláik tanuló; vet' ek részt. Nagy kedvvel indultak el különböző távokon a versenyzők. Fej Minő volt az üzemi sportkörök távolmaradása a versenytől, pedig az egész évi sportmunka *l*pja az, hogyan készülnek fe] a versenyzők állóképességből. Ezt podis esak a mezei futáson kérésziül tudják ft sportolók megszerezni. Sportköre­inknek kicsit többel keilen« foglal­kozni azokkal a Sportágakkal, ami­ben hatalmas tömegeket tudnak megnyerni a sport számár*. A pat- ronálás kérdését ne úgy értelmezzék a sportkörök, hosy aa iskolák (*- nulói majd képviselik. a sportkört a különböző versőív t, a, hanOna foglalkozni is ke*i a Teisenyzőkkel. Ez a hiba fordult elő a mezei ver­senyen. Az egvik sportkört mintegy 25 versenyző képviselte a ve-rstnye» és a spor'kör részéről senki nem volt a versenyzőkkel, akf helye» taktikai umutaíást adott volna 11 versenyzőknek. Akkor amikor egy labdarugó csa­patot a vezetők lömege kísér el e'y versenyre, mérkőzésre, akkor * többi sportágak versenyzői is elvár­ják a sportvezetőktől, hogy vaj ük is törődjenek. Apti i* 3->‘fir Jel] helnídeui az ÍV1HK-jelenléteket Felhívjuk a járási, városi TSB-k és sportkörök figyelmét hogy aa MHK p rókázások és jelentkezések­ről szóló jelen éseiket április 3-ig juttassák el a TSB-knek és a felet­tes szerveknek. Az április 6 i fordulók 5-én kerülnek lejátszásra Megyei TSB felhívja valamennyi sportkör figyelmét, ho<?y az äpii'li» 6-ra kisorsolt bajnoki mérkőzéseket április 5-én játszók 1« Balodé» sportágban. A pporfolók április 4 méltó megünnepléséért Somogy megye sportolói a mtm- kchelyekCn a munka versenyben vál­lalt kö elczettség:k túltel jcsrlésével készülnek felszabadulásunk ünnepé­nek méltó megünneplésére. 4-én dí­szes felvonulással és sportesemé­nyekkel teszik színessé felszabadulá­sunk nagy ünnepét. Az ünnepi sportműsort a legközelebbi szá­munkban ismertetjük. Az üzletek április 4-i nyitvatartása A minisztertanácsnak az április 4-ét követő munkaszüneti nap át­helyezéséről szóló határozata lapján a b- kereskedelmi) minisz­ter ez üzletek záróráját a követ­kezőképpen szabályozta­Április 3-án valamennyi üzlet a rendes hétköznapi nyitvatartá­si időben árusít. Április 4-én az üzletek — bele­ér íve a fodrászüzleteket is — zár­va lesznek, kivéve 3 vasárnapon­ként nyitvatartó trafikokat, virág­üzleteket, édességboltokat, vala­mint az éjjel-nappal nyitvatartó Közér íefc. Az éttermek és zenés szórrko- zóaslyek mcghoszabbitott zárórá­val lesznek nyitva­Április 5-én a vasárnaponként nyitvatartó üzletek árusítanak. Ezenkívül a tejet árusító boltok reggel fél 8 órától fé! 10 óráig tai’t arak nyitva. A fodrászüzletek a vasárnapi nyitvatartás szerint lesznek nyitva. Április 6 án hétköznap! nyit- vaíartás íssz. A magánkereskedelem és a pia­cok nyítvatartása is a fentiek a* irányadók. A SOMOGYMEGYE1 MOZIK ÁPRILISI MŰSORA Vörös Csillag: 15 éves kapitány, 2-3-ig. — Tűzkeresztség. 4-10 ig Csurgó: Szerelmem. 2-3. — Cir- kusz porondján. 4-6. Nagyatád: Szovjet Bfelomszia. 2-3. — Hol volt hol nem volt. 4 6. Siófok: Civil a pályán. 3-6. Tab: Heten a hó ellen. 2 3. — Ruszlán és Ludmilla- 4-6. APRÓHIRDETÉSEK Könyvelésben jártas munkaerői valamint biz Imi ügykörben foglal kozfafandó gyors- és gepírónő: felveszünk. Jelentkezés Tatarozr | Vállalatnál, Bajcsy Zsilinszky-u. 3^ 1 Időjáráajetentéa Délnyugati, majd nyugatié* for­duló szél, [öbb helyen eső, néhány heilyen zivatar. Holnap hegyek­ben eset’eg havazás. A hőmérsék­let .elsősorban az ország nyugati és ész:ki részén süllyed. Április 2-án, szerdán a várhaté napi középhőmérsék'Iet gz egész ország területén 4 C-fok lesz. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkcsiíö B<>?nár liow* Felelős kiadó Qábri Mikiit iiertresz'őség: Kaposvár, Latinka Sándio a- Telelőn 901 Kiadóiwaía!: Kaposvár. Május l a. K Telefon 999 Uj-Somogy Nyomda Kaposvár, Latir.ka Sándor utca fi. Telet»« SBC Nyomdáért lelel László Tibor %

Next

/
Oldalképek
Tartalom