Somogyi Néplap, 1952. április (9. évfolyam, 77-100. szám)
1952-04-02 / 78. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Somogy megye papsága felemelte tiltakozó szavat az amerikai imperialisták bolriériumháborúja ellen A pusztakovác'i kísérleti gazdaság békeharca LAPJA IX- ÉVFOLYAM, 78. SZÁM. ÁRA 50 FILLÉR. SZERDA, 1952 ÁPRILIS 2. A vállalások túlieljesítésével ünnepük dolgozóink április 4-ét A begyűjtési tei»v teljesítésével erősítsük a béketáboet Mindössze két nap választ el bennünket legnagyobb nemzeti ün- «epünktől, április 4-től, hazánk *fel- szaba d ul ásána.k évfordulójától. Dolgozóink ezrei jelentik he, erre a napra a munka verseny során eléri nagyszerű eredményeiké'.. Megyénkben minden gyárban, űzőmben és építkezésen a dolgozók, jelentőségéhez miérten készülnek erre a napra. Rákosi elvláirs C0. születésnapjára elindított munka verse nv snin-d jobban szélesedik, dolgozóink Rákosi elvtárs és a Szovjetunió iráni való szeretettel indulnak harcba a több [érni elésért, a negyedévi terv túlteljesítéséért. A március 9i versßntp elindítója volt •átírnák u nagyarányú versengnek, amely kifejlődött április negyediké tiszteletéire. Éhben a nemes versenyben nagy szerű eredmények születnek. A Vason lödében Miklós Ferenc elvtárs 2311 százalékot ért el, s ezzel jóval túlszárnyalta a márc'us 9-re eléri eredményét. Eredményével hozzája rull ahhoz, hogy az ii/fim március 22-én teljes'let e negyedéves tervéi. A kaposvári Fonoda, nagy békomű- viink épdői’is nagyszerű eredményekkel harcolnak a negyedévi terv túlteljesítéséért, szá-pios brigád 200 százalékon felül teljesíti tervét Ezekben a napokban újabb nmn- kahüstettek, újabb eredmények születnek a vállalások leljesítésévelMeggénk minden dolgozója szocialista mi:nknversrivngCl, több és jobb munkával készül megünnepelni hazánk felszabadulásának 7. évfordulóját. Április negyediké nagy- jelentőségű m p egész dolgozó népünk számára. Ezen a napon lesz 7 é'e annak, hogv a Szovjetunió Vörös Hadserege felszabadította hazánkat a fasiszta elnyomás alól. A hét év alatt elért összes eredményeinké; a felszabadulásnak, a felszabadító Szovjetun ónak köszönhetjük. Dolgozó népünk tudatában van e nap jelentőségének, ezért készül méltó módon megünnepelni •zt » napot, Hatalmas jelentősége ván az április negyedikéi munkaversenynek is, amely most a döntő lervőv ideje aljait komoly ni ért ékben elősegíti negyedévi tervünk teljesítését, illetve túlteljesítését. Ezidáig már számos üzem dolgozói jelentették b», hogy teljesítették rIső negyedéves tervüket, mint a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, ’Növényolajipari Vállalat, Vasöntöde, és még egg sót üzent. Ezekben az üzemekben megmutatkozott a dolgozók versenylen- dülötdnek eredménye, a dol'ozók- nak a Szovjetunió és Rákosi elvlárs iránti szerelete. A legfontosabb fel- Hdat tollát az volt, hogy maradék- *»U*al teljesítsék üzemeink negyedéves tervüket, hogy ne vigyenek át adósságot a következő negyedévre. Az április negyedikéi versenyben a vállalások nagyszerű teljesítésében egy hatalmas lépést tettek dolgozójuk a döntő tervév maradéktalan teljesítésében. Azokban az üzemekben, alhol a dolgozók állták szavukat, teljesítették tervüket, vállalásaikat, ott 'bátran kezdhetnek neki a második nrpyedévi terv teljesítéséihez és túlteljesítéséhez. Megyénk dolgozói legtöbb üzemben az első negyedéves tervüket jelentősen túlteljesítették, mellyel hozzájárultak ahhoz, ho" y még több gyár, lakóház, iskola, kultúrotthon épülhet dolgozó népünk, Somogy megye dolgozói számára. Az első negyedévi terv túlteljesítése jelentős lépés a szocializmus építésében, melyet dolgozóink lelkes, áldozatos munkával, szocialista munka versennyel építenek. Nagy segítséget jelentett a negyedévi tervek teljesítésében a dolgozóink által 'kezdeményezett új mozgalmak bevezetése. Számos üzemb-n csatlakoztak dolgozóink a „termelj ma többet, mint tegnap“ mozgalomhoz, jobban megszervezték a munkát, biztosították n folyamatos termelést és a fokozatos többtermelést. Ezt a mozgóimat a második negyedévben is mind jobban kell kiszélesíteni és a’k: tjmazu’l hogv a második -negyedévben, az előzőnél sokkal nagyobb eredményekről, sikerekről Számolhassunk be. A RődPr-imozgailcm bevezetésével is számos ihelygn eredményeket értünk el a megvében. A marcali építkezésen a március 9-i verseny óta 27 dolgozó ívelte át az élemjúrő sztahanovisták munkamódszerét, és most már a sztahanovista szint elérésénél tartanak. Köszönhető az elért eredmény annak is, hogy jól alkalmazták művezetőink, munkavezetőink a Deák-imozvalmat és maradéktalanul megszilárdították a munkafegyelmet, ezzel is hozzájárul lak a negyedéves terv túlteljesítéséhez. Április 4, vállalásaink határköve. Épnek a napnak « tiszteletére több, mint 20 ezer dolgozó versenyez a terv túlteljesítése érdekében. Ezek az egyszerű versenyzők a szocializmus ép lésének élharcosai. A feladatuk most az, hogy ezzel a lendülettel kezdjenek hozzá a második negyedévi terv teljes'té- séhez is. Nőm szabad a verseny- mozgalomnak lanyhulni e'ty percre som. Ünnepeljék dolgozóink úgy április negyedikét, hegy túlteljesítik vállalásaikat és negyedéves tervüket és a verseny további szélesítésével újabb vállalásokkal készülnek a .második negyedévi terv sikeres beindítására és maradéktalan teljesítésére. TORVAJ KÖZSÉG Torvaj község dolgozó parasztjai a múlt évben is példásan tel- jesítetfék állampolgári kötelezettségüket, de most sem akarnak az utolsók között lenni a begyűjtési versenyben. A pártszervezet jó politikai felvilágosító munkája nyomán máris szép eredmények születtek. Az első negyedévi begyűjtési tervet Torvaj község idáig már baromfiból 116 száz. Iákra, tojásból 110 százalékra, vágómarhából 70 százalékra teljesítette. Az adóbeadásnál 114 százalékos eredményt értek el az első negyedévre. Meg kel azonban állapítani,' hogy Torvaj község pártszervezete és tanácsa nem fordított kellő gondot a bízottseriésbegyüjtésre. Ezt bizonyítja az, hogy az első negyedévi hízefjser- tésbegyüjtést mindössze 12 százalékra teljesítették. Ez a nagyfokú lemaradás, amely a hízó,tsert'ésbegyüjt'ésbon mutatkozik Torvaj községben, arra vall, hogy maga a pártszervezet és a tanács nem látta a hízoftsertés- begyüjtés nagy jelentőségét és így nem is tudtak nagyobb eredményt elérni. A 'torvaji pártszervezet az elkövetkezendő időben az eddiginél sokkal több segítséget nyújtson a tanácsnak, hogy a lemaradást a hízoitsertisbe- gyüjíésben mielőbb be tudják hozni. A pártszervezet állandóan ellenőrizze a tanács munkáját és biztosítsák az állandó népnevelő munkát a dolgozó parasztok között- Magyarázzák meg a dolgozó parasztoknak, hogy mennyire hátráltatják az egész megye begyűjtését azzal, ba lemaradnak a terv teljesí lésében. De ugyanakkor saját maguknak is ártanak, mert csak az állammal szembeni kötelezettség teljesítésével tudja pártunk és kormányzatunk továbbra is biztosilani a szabadpiaci értékesítést. így az élenjáró dolgozó parasztok is hátrányos helyzetbe kerülnek azek miatt, akik nem teljesítik a tervet. Ezért mindenegyes dolgozó parasztnak is saját érdeke, hogy ele- get tegyen hízotísertésbeadá- si kötelezettségének. A tanácsnak is úgy kell eljárni a hátul kuliogókikal szemben, ahogy azt a törvény előírja, alkalmazzák az 5—10 százalékos felemelést. Tehát a torvaji pártszervezet és a tanács 'érezze a felelősséget az®rt, bogy a község menynyire teljesíti a begyűjtési tervet és úgy fogjanak a hízottsertésbe- gyüj'i'és munkájához, hogy a ^erv teljesítve legyen és az idén is az élenjáró községek között kerüljön ki a község a begyűjtési versenyből. # , * NÉMETH BÉLA ÉS SKARLÁT PÉTER ÁiíÁMía DOLGOZÓ P t R ISZTOK. Németh Béla 'és Skar át Péter ádándi dolgozó parasztok ttojás és baromfiból az első félévre e.e- get tettck az állammal szembeni kötelezettségüknek. — Lemarad ;ak Petrény József és Sári István, akik megfeledkeztek legelemibb köte'ezettségükről, * beadás tejesítéséről. NÉPHADSEREGÜNK KÉSZÜL ÁPRILIS 4 MEGÜNNEPLÉSÉRE Az egész országot ünnepi ” hangulattal megtöltő készülődésben részt vesznek a honvédség alakulatai is. A kaposvári Honvéd Tisza, iház is {elkészült április 4-re. Délelőtt a honvédség díszfelvonulása nyitja meg az üzemi dolgozók zászlódíszbe öltözött felvonulását. A tisztek feleségei a Fonoda színpompás menete mögött vörös és nemzetíszínű zászlóerdővel vonulnak fel és megkoszorúzzák a s~óvje| hősök emlélmiü- vét. Délben a Pártbizottság és a t<MB©gszcrvezetek képviselői a Tisztiházban ta'tancló díszefcéd keretében jut lujazzák meg a néphadsereg Livá'ó harcosait. Délután a nőbizoitság által rendezett kultúrműsor következik. Ménhadseregünk együtt ünnepel a dolgozókkal és ezen a napon dolgozóialt fokozottabb hálával és szeretettel fordulnak - nagy Szovjetunió felé, Sztálin elvfárs felé, hegy elhozta számunkra a szabadságol, Szeretette! fordulnak nép- , hadseregünk bátor katonái felé, ! akik Í945 április 4-én váltak a í nép hadseregévé. SOPRONI GYÖRGY JUT! DOLGOZÓ PAR iSZT Soproni György juti dolgozó paraszt többi gazdatársai előtt példát mutatva 1952 évi tojásfoeadási kötelezettségét 100 százalékra teljesítette- Baromfibe-dását fél évre rendezte. Példaként kell, hogy álljon megyénk dolgozó parasztjai előttA komlósdi Terv tszcs és a csökön}avisonlai gépállomás „Beke“-bngádja a 99Termelj as idén többet9 mint tavaiyi6~masgalom sikeréért A líOMLÓSDl 7ÉRV termelőcsoport t3áíai is olvasták a Szabad Népben megjelent tót- komlósdi (Viharsarok) tsz versenyfelhívását és felismerték a „Termelj az idén többet, mint tavaly" mozgalom jelentőségét és vállalták, hogy a tav-iyi íl má- zsás búzatermésükkel szemben az idén a tervbevett 11 és fél mázsa helyett 13 mázsát takarítana.* be. Ezt úgy érik el, hogy minden kataszteri holdra 50 kilogramm pétisót szórnak ki fejtrágyaként. A rozsolást és acatolást időben elvégzik. . Viaszéi ősben aratnak, így a szemveszteséget 1.5 százalékra cscldvén.ik. őszi árpából a megtervezett 14 mázs; helyett 15 mázsa átlageredmény elérését ajánlották fel, Tavaszi árpából míg 1951-ben 8 mázsát értek el, most 10 máL£a betakarítását vállalták. A kukorica terméseredményét 35 mázsa helyett 40 mázsára emelik. Ennek érdekében a trlajmunkála- tok egyre szét már el is végezték. Kultivátor; használtak- A kukorica elvetéséit négyzetes vetőgéppel végzik. Műtrágyát 5—10 grammig kevernek, melynek összetétellé pétisó és szuperfoszfát. A föld kiszáradása ellen fogasoiásr végeznek. Amikor a kukorica 4— 5 leve!©] haiti megkezdik a kapálást- 6 hold kukoricát tölcséresen pófbeporozzák. A többi területen a köteles pótbeporzást alkalmazzák. Szeptember 11-ig betakarítják a kukoricát. — Burgoryábó! az elmúlt évben 100 mázsás termésük volt- Az idén 110 mázsás átlagot kívánnak elérni. A cukorrépa termelésénél a következő termelési módszereket alkalmazzák, A műtrágyázást és ,a simítózást március 31-ig befejezik. Énnek nagyrészét máris befejezték. A vetés-; április 10-re vállalták. — A kikeléskor közvetlen sarabol- nak. A rovarok elten árokásással és permetezéssel védekeznek. A napraforgó termetésénéll ;l tervc" z-ett 8 mázsa helyett 9 mázsás átlagtermés betakarítását ajánló;- Iák fel. Tehenészetükben a 11 liferes fejéri áfiag heiyejt 13 litert ajánlottak fel. Ez;, a jó takarmányozással, a zöld- futószaVg bevezet© s-éveí! és a szovjet módszerek alkalmazásával kívánják elérni. — Célul tűzték ki, hogy 19 tehén után 17 borjut nevelnek fel, melyből 15 darabot tová-bbtenyészifi-ílsre nevelnek. A sertésállományban 19 hússertés u,án egyedenkint eső fiaztatäsra 5, a második fiaztatásnál 7 átlag- sz porulatot akarnak leválasztani. Vál alfák, hogy 3 daralb mangalica anya;kocájuk után átlag 6 darab fiaztatási átlagot érnek eb A CHokonyuriiontai t(ép állomás meiMÍguzdássa es a „Békítő-brigád tagjai is csatlakoztok a sít í. sgft'o:s. hús ~ és vállalták, hogy a körzethez tartozó termeiőcsoportoknál időben elvégzik a munkát. A kom- lósdi iTcfrv terméseredményeinek fokozása érdekében a következő felajánlást tették. — Az aratást 4 nap e ait befejezik, gépi erővel, hogy a csoport felajánlását teljesíteni tudja- A tarlóhántást 5 —a csépli-á'st szintén 8 nap alatt befejezik. — A kukorica négyzetes vetésé] az átalakított gépükké! 20 holdon egy nap alatt befejezik. A cukorrépa szállítását a csoporttal megbeszélt időben végzik. Az állattenyésztés takarmány- i7Ükségeletének biztosítása érdekűben az őszi silózási munkálatokat december 15-re befejezik úgy, hogy egy-egy gödröt 2 nap alatt megtöltenek. A munkálatokat minden esetiben átbeszélik a tszcs elnökévet!, brigádvezetőivel és a tagokkal. Minden esetben a fejelt agrotechnika követelményeinek megfelelően járnak el. Rend- szioresen tartamk szakmai oktatást a tszcs tagja' részére és minden esetben az elvégzett munkat közösen értékelik ki. A fel./áldással egyídőfeen a termelőszövetkezeti csoport a gépállomás Béke brigádba ős c gl orom urának egyetértésével párosversunyre hívták ki » kastéJyoedombói Fe’szabadulás tsrme’őszövetkezetot és a darányi gépállomás traktoros- brigádját, hogy a verseny nyomán születő új eredményekkel a „Termelj az idén többet, mint tavaily" mozgalom sikerei ötéves népgazdasági tervünk mielőbbi megvalósítását segítse e!ő. MiaiszterDináciti határozat az áprilisi 4»ét 6»ftvető imi»lta<2Üacti nap Április 4-e, a felszabadulás ün-1 neoe ebben az évben péntekre! esik, utána szombaton munkanap van. műid ánrilis G-án újból mun-j kasziine'i nap. A Mavyar Népköztársaság Minisz- torfcaní'csa annak érdekébrn, hc-^y ; a dolgozók részére cstythuzaimbsn 1 hosszabb pihenőidőt biztosi son. továbbá a t?rmNő munka helyesebb beosztása érdekében a következőket rendeli: Április .Ve (szombat) ebben az évben munkaszüneti nap, április G-a (vasárnap) rendes munkanap. Azoknak a dolgozóknak a mun kaidéiért, akiknek heti munkaszüneti napjuk április 6-ra esnék, ezen a napon rendes hé.köznepokra, ápri- i s 3-án (csiitör ökö") pedig a szombati napokra szokásos méltóké«» kell mt}íállap;lani. I