Somogyi Néplap, 1952. április (9. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-04 / 80. szám

PÉNTEK, 1952 ÁPRILIS 4, SOMOGYI NÉPLAP Megyénk oilomi gazdasagai befejezték a tavaszi munkákat Állami gazdaságaink « Szovjet­unió szovhozai nyomát követve, minden esetben példásaa bebizo­nyítják a szocialista nagyüzemi gazdálkodás fölényét a kis parcel lás gazdálkodás fölött- Ezt mutaj;­Í 'a az is, hogy megyénk összes ál ami gazdaságai befejezték a ta vaszí talaielökészílési és vetési munkálatokat- A kor i vetés és az agrotechnikai eb’árások alkal­mazásával biztosítják azt, hogy magasabb terméseredménye kel ér­jenek el, de úgy nakkor minőségi magot termeinek és ezen keresztül elősegítik mezőgazdaságunk feilő déséí. Állami gazdaságaink á!talá- ban mind jól megszervezték a t3' vaszí munkák elvégzését, de külö­nösen jól oldotta meg tel datáj a tengődi és nagybaráti állami gaz­daság, amelyek párosversenyben is állnak egymással- A tengődi ál­lami gazdaság í 146 hold földet ve­tett be tav-szi magokkal, ezt úgy tudták megvalósítani, hogy éjjel a ta'Kic!őkészííést végezték, nappal pedig a vetést, így a jó eredmé­nyükkel elsőnek kerültek ki a tröszt vándorzászlajáért folyó ver­senyből, De nemcsak -r tavaszi terv teljesítésében jár az ®len a tsn- gedi állami gazdaság, hanem a* egész évi tervet is túl akarják szárnyalni, amelyre felaján’ást tői­tek, hogy háromnegyed nullió fo­rint értekkel többet fogn k t2r_ melni, mint amennyit a terv előír. A naéybaráti állami gazdaság 695 beid fűden végezte el a ve­iéit. É'en'ártgk még a kutas! és a cisre li állami gazdaságok, de ál­fa óban m'nden á'Iami gazdasá­gunk igyekezett befejezni a ve­tés- muntá'. Megyénk állami gaz­daságait kövessék a terraelőssö- veíkezctfiink és egyénileg gazdál­kodó dolgozó p rasztságunk, hogy a termelés emelése érdekében mi- előrb sikerre vigyük a tavaszi munkák befejezéséi­Somngyssil dutgoT-ó pares ftxtjni túíteijesífet lék «» el.*o negyedévi beadási tervet Somogyszil község do'gozó pa­rasztsága versenyre hívta ki a megye összes községének do. go zó parasztságát az 1952. évi I. félévi begyűjtés teljesítésére. Miután az első negyedévi begyűjtés eredmé­nyei, a mai nappal kiértékeltük, szükségesnek t- ríjuk, hogy az ®E ért eredményeinket közöljük a megye dolgozó parasztjaival, ré­szint azért, hogy azokat, akik eb­ben a nemes és a szocia ista a" lám erősítését szolgáló begyűjtési versenyben nálunk gyengébb ered­ményt ürtek el serkeni,sük a mun­ka további megjavítására, részint pedig azért, hogy amely községék nálunk jobb eredményt értek oh tovább fokozva munkájukat még nagyobb lendületet adjanak, biz­tató er&i kölcsönözzenek zok szá­mára, akik lemaradtak, megmutat­va azt, hogy a verseny győztesei cím nem áldandó, hanem minden esetben a jól megszervezett szo­cialista munka eredményeitől függ 1952. évi első negyedévi be­gyűjtési eredményeink a követke­zők: Tej 119 százalék Tojás 149 százalék Baromfi 214 százalék Vágómarha 113 százalék Ser es 110 százalék Adó 132 százalék. Nehézséget jelentett bizonyos fokig a fej, to'ás, baromfi, vágó marha és serfésbegyüjtés azért, mert a gazdák területei, hogy úgy mondjuk mozgásban voltak. A ta­va yí adagok alapján kivetni nem lehetett- mert az több es erben változott, így ha aszerint dolgoz­tunk volna, olyan területre is ve­töltünk volna ki terhet, ami már nem is a gazdánál van. Gazdagyűlésen, tanácsülésen, kísgvüiéseken, közérdekű hír- szolgálat útján tájékoztattuk a gazdákat, hogy melyek a holdanként! kulcsszámok és ne tévessze meg őket ?»z, hogy esetleg az ebben az évben művelés alatt; álló terület után a beadási kötelezettségük a ta­nács álfa* közölj mennyiséget nem fogja elérni. Persze eredményeinket úgy íuciluk el­érni, hogy i nyilvántartásain­kat naprakész állt pótba (et­tük mindig, úgy hogy abból naponta tudtuk a hátrál-kos gazdákat kiértesíteni beadásük teljesítésére. A be.dúsról napi összesítést készítettünk, amibe minden nap eredménye be lett írva., úgy hogy mindig tiszta kép állt előttünk. A versenyszellem is serken­tette a gazdákat a munkában s a párosverseny ki- értékeléséről is kimutatási, készí­tettünk, ami ki lett függesztve és ahb n a teljesített százalékok let­tek kimutatva, amit mindenki megtekinthetett és tisztában volt ve’e, hogy a ’’özségek hogyan is állnak a versenyben. így ezek a munkamódszerek nálunk nagyon be is váltak, ami aztán nagy segítsé­get adott 'tervünk eddigi teljesíté­séhez. Kovács Gábor Somogyszil VB-tifkár. s Á tavaszi munkák mielőbbi elvégzése érdekében fokozzuk a versenyt Megyénkben a tavaszi munkák elvégzésében a jirns„i: közöli ki­bontakozott verseny nyomán a já­rások eredménye állandóan vál­tozik. A legutóbbi kiértékelés sze- nnt a versenyben járásaink a ki­vetkező helyezést érték el. A tahi járás még mindig tartja az első he yet a tavaszi munkák elvégzé­sében. A TABI JÁRÁSBAN elvetették a beü.emezett tei’ületeí tavasz* bú- zával, 70 százalék­ra, árpából 95 szá­zalékra, zabbó! 96 százalékra, cukor­répából 44 száza­lékra, n praiorgó- ból 67 százalékra és a többi tava­szi aprómagvak vetése is folyama­tosan halod. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a tabi járás pártszervezet^ és tanácsai ala­pos munkával késztették a dolgo­zó par sztjságoí a tavaszi munkák elvégzésére. Ha ént a lendületet még tovább fokozzák, akkor a ta' bi járás elsőnek kerülhet ki a ver­senyből. A NAGYATÁDI JÁRÁS úgylát­szik megszívlelte a bírálatot, mert az utóbbi más­fél hét a’-at,; az utolsó helyrői feltornászta magát a tava­szi munkákban kibontakozott verseny során. Már idáig elvetettek árpából 73 százalékot, zabból 82 százalékot, a beütemezett területen. Az e! edir.'énu.k arról tanúskodnak, hogy a pártszervezetek és a ta- ■ ácsok megváltoztattak a műn- sáijukai;, nagyobb gonddal fogtak hozzá a dolgozó parasztság fe.vi- ágosú fásához, a korai vetés je- entősiégéről és komolyabban lép tek fel íz ellenség hangjainak visz- szaveTéséhez. Igyekezni kell a nagyatádi járásnak, nehogy az a lendület alább hagyjon, hanem in­kább még erősödjön, hogy mi- | előbb elérjék az e ső helyezést­A FQNYÓDI JÁRÁS az utóbbi időben visszaesett a második he’y- ről a harmadik helyre. A verseny ellanyhulása arra vall, hogy a íonyó- ü járásban megelé­gedtek az eredmé­nyekkel és megpi­hentek babérj ikon. Bár már a zab vetését 100 százalékra befejezték és az árpavetést 70 százalékra, de nem szorgalmazták kellően a cu‘ korrépa és napraforgó vetését, A még hátralévő időben :zon kell lenni a pártszervezeteknek és ta­nácsoknak, hogy a versenyt felfris­sítsék azokon a területeken is, ahol lemaradás mu;átkozik, hogy előbbre kerüljenek a tav.szi mun­kák elvégzésében. A CSURGÓI JÁRÁS az előző ki­értékeléshez viszonyítva előbbre­jutott a verseny­ben, ezt bizonyít­ja az ,hogy a 7. he'yrőj n 4. hely­re kerültek. A beütemezett terü­letnek árpából 84, zabból 81 százaléké.;; vetették el. Azonban ez nőm jelenti azt, hogy meg lehet elégedni az eredmények­kel, hanem tovább kell fokozni a versenyt. Pártszervezeteinknek és tanácsainknak szembe kell fordí­tani a do gozó parasztságot az el­lenség állításával lés irányt kell venni a hátralévő időben a itöbbi tavaszi vetésű növényféleségek el­vetésének szorgalmazására, hogy a verseny eredményei még na­gyobbra nőjenek. A BARCSI JÁRÁS nem iokozt3 kellően a tavaszi munkákb n ki­bontakozott versenyt, ezt mutatja az; hogy az előző 4. helyről visz- szaesrj,ck az 5. helyre. A beüte­mezett terület 76 százalékán ve­tették el a zabot, de nem kielé­gítő az eredmény a többi magvak vetésénél. A most már alkalmas időjárást úgy kel! kihasználni a hátralévő időben, hogy a lemara­dás} mielőbb be tudják hozni, az pedig a pártszervezetek és tanú csők fel data, hogy mozgósítsák a dolgozó parasztságot a tavasz munkák mielőbbi befejezésére, úgy kell hozzáfogni a munkákhoz, hogy a barcsi járás minél előbb ez élín járó járások között szerepeljen a versenyben. A SIÓFOKI JÁRÁS még mindig tartja a 6. helyet a járások közötti versenyben, úgy lát­szik, nagyon meg van­nak elégedve az ersd- nényeikkel és nem igyekeznek azon, hogy előbbre kerüljenek. Az árpa vetését már 81 százalékra befejezték, de a többi növényié.eségek vetésénél igen kevés a száz. lék. A pártszer­vezetek a még hátralévő időben az eddiginél nagyobb segítségeit nyújtsanak a tanácsoknak és vé­gezzenek á .andó népnevelő mun­kát a dolgozó parasztok között, hogy a minisztertanács határoza* tának megfelelően elvégezzék a tavaszi munkákat- A legsürgőseb- uen számol'ák fel ezt a passzivi­tást és lendítsék előre a versenyt, hogy hamarosan az elsők közé ke- : üljenek. A KAPOSVÁRI JÁRÁS nem soká (arietta a versenyben a 3. helyet, meri már most a sj—V «ggg»: oár nsp alatt a 7. titlf if&ÄÄ.* arra hegy követ­keztetni, hogy a / Etl'-ó Pál ál áspont- ' ;ára helyezkedtek, nem vittek lendületet a munkába- fi tavsei búzából csak mindössze '9 százalékát vetették cl a be­ütemezett területnek. de nem sok- k 1 nagyobb az eredmény az árpa és a zab vetésénél sem. Hogy a kaposvári járás előbbre kerüljön a versenyben, ehhzz íontos, hogy fokozzák eredményeiket, ezt se­gítsék elő a pártszervezetek és a jsnács&k, hogy mielőbb az élre ke­rüljenek a versenyben. A MARCALI JÁRÁS még mindig a legutolsó helyen áll a járások közötti verseny­ben. A nagyfokú lemaradásnak két oka lehet, vagy nem jó az időjá­rás a marcali já­rásban, Vagy a pártszervezetek és a tanácsok neun mozgósítják a dol­gozó par.-sztokgt a vetések mi­előbbi elvégzésére. S az utóbbi nkább a he.ytá'ló. Az árpa vető­ét 60 százainkra, a zab ve.;ését 74. százalékra végezték el idáig a érv szerint beütemezett terüle­tem. A hátralévő jó alkalmas idő- árás minden percének kihasználá­sára mozgósítsák a dolgozó pa­rasztságot és azon legyenek, hogy mielőbb elkerüljenek erről a szé­gyenteljes helyről. Ternne'j és odj be az idén többet mint tavaly! KUPI VENDEL ELETE ÖT GYERMEKES gazdasási cse­léd volt az apám — íey kezdte el éle.tör)éneiéi Kupi Vendel 14 hol­das élenjáró Somogyszjli dolgozó paraszt, a mezőgazdasági Loy-moz- ga]omnak .,te me!j és ad j be az idén többet mini tavaly'“ mozgalomnak az elindí ója. Nem sok jót lúd mondani a fel- szabadulás előli éhléből. Apja a somocyacsai Gerézd-pusz án, föl­desúri birtokon húz'a a gazdasági cselédek nehéz igáját, egészen amíg Kúp Vendel 3 éves nem letl. Ekkor 1907-ben otthagyta a Gerézd-pusz-j a múltban és most tai uradalmat és eljött Somogy- szilba ,,szpremcsé' próbálni““, arra gondolt, hogy fán itl emberibb lesz ms'a és családja számára a megél hetes. Tév^d.It. Ugyanaz a sors ;uto‘l oszlálvrésziil Számára mini Gerézd-pusz án, azzal a különbség­gel. hogv olt a fö'dbirtokos facsarta ki munkájának utolsó e; é jét is, itl ped'g T 11 Gusztáv kulák, egészen négy álló esztendeig. Ekkor elé ölte meg vég’eg a cseléd élet e; az öreg Kupi Vuidel s megpróbált a saját lábára állni. Nem sikerült, továbbra is csak ette a napszámosok keserű kenyerét Nemsokára aztán kitöri az első vilá Iháboiú elvi ék az öreg Kupi Vendelt s a legidősebb f át az urak érdekéért harcolni. Ezuán megszé'edi a kis család, a gyerekek elszegődtek a szélrózsa minden irá­nyában szolgálni. Ekkor kezdte meg az élet nehéz álját 1944-ben ifj. Kupi Vendel is. Alig voll 10 é'es. mar s ú y dol­gozó I, mint a felnőnék.. 10 évig szolgált egyhuzamban másnak. Ke ménv évek voltak ez k S munká­jáért mi' kapó t cserébe? Azt, ho' y éppen fenn Ind a tartani nyomorú­ságos éleié, boy tovább is dol­gozhasson a zs ros parasztok gazda­godására. 1924-ben megnősült, 3 holdas kis- parsszt lányát vette el, gondolta, tán jobban gz élé ért keEen küzköd- 1 ni. Sorsa azonban ezu án sem for- j dúlt sokkal jobbra, ezután is csak j n ’pszámos, aratómunkás, csép'ő- ; munkásként dolgozott. | Nehéz, kitar ó munkán keresz­tül 1903-ban eljutott ódái«, hogy les gazdasági felszerelést tudott venni magának. Ezután úgy próbált változ afni sorsán, bogy a feles és hé létgs fö’dön do’gozoit. Így ten vette az é’e'ét 1945-ig, hazánk fel- szabadulásáig. 1945-ben jött a földreform, a nép b zal'mából került a földigény lő bi- zoltság tagjai sorába. Somogyszil nincstelen dolaozó parasztjai a Vo­ids lladser.g felszyLadí ása nyomán eló'rlék régi vágvukiat. földhöz ju- ottiak. A ..föld azé aki megműveli“ ad a ki a jelszót a párt. Így vo|t ez Somogyszilban is.. .így jutóit föld-1 hoz Kupi Vendel szegény-paraszt 's,i öbb mint 8 hold juttató.t földet | kai>ot! a fe'sz badulástól, lio- y j mos! már munkája gyümölcsét vég­iig nraga és családja élvezhesse. Azó'a dolgozik Kupi Vendel fel­szabadult ember módjára, szorgal­mas munkája nvomán meg js van az eredmé v. Munkáját úgy vé"zi.! hogy a öbbt.rineléSsel, a ió beadás­sal elösog lse az ötéves tervei. Mái nem kell nélkülözni a családnak, •tut a megélhe ésre, ezenkívül még bőven jul árra is. hogy a beadási kötelezettségét túlteljesí.se. I 125 száza’ékra telje.vvte.ile bea­dását globálisan. Az elmúlt évben példás beadási tel­jesítéséért ei smerő oklevtlet k"1 pott « .földmű\elésii [yi miniszté­riumtól, a Megyei Tanácstól és a Járási Tanácstól. Kupi Vendel dolgozó paraszt 3 felszabadulás ó a érzi csak, hogy iglaz'i megbecsült tagja a társada lomnak, népi domokrác'ánkiiak. Ép­pen ezért nem elégszik meg csat­ázzál, hovy ő maga * lel jesílse túl az állammá] szemb ni kötelezettsé­gét, hanem min! élenjáró dolgozó paraszt, jó népnevelő munkán ke­resztül igyekezett elérni, hogy többi do'gozó p'iraszt'ársai is felismer jék a beadási kö elezettség teljesí­tésének fontosságát. KÚP' VENDELRŐL ú?v beszé! nek a közsé ben. m'nt oly'n élen járó becsületes dolgozó parasztról, akinek a példáját köveini lehet Alig egy hete, hogv egv kisgvűlé sen — melyen Scmogvszil élenjáró dolgozó parasztjai vet ek részi — f.lszólalt Kupi Vendel Elmondta, ho y őt mindenki ism ri ? faluban, h szén ntl nőtt fel, mindenki tudja róla. hogy a felszabadulás után há­gván let[ ő is felszabadult szabad ember. Elmondta ezen a kisgyűlésen Ku­pi Vendel, hogy sokat gondolkodott 'azon, hogv azt a mozgalmai, melyet az iparban Loy Árpád alberltelep' hí5 n \ró L- o7ílpni ónvP7011 . udnák kiszélesíti ni a mezőgazda­ság területére is. Kupi Vend'd megértette, bogy a mezőgazda sásban dolgozóknak ugyanoly in fon os a többt?rmelés, az 5 éves terv nrelőbbi befejezése, mint az ipari dolgozóknak. Olvasok ujsá ot, rádiót hallga- ok és én is munkámmá] a közős* ség érd két akarom .szolgálni — mondotta. Hn nekiütik az ipari mun­kások. több nullát több gépet ad- ’•ak, ükkor ezzil párliuzami.an ne­künk is több nye-sanyagot keH ad­ni az ipa;i nnirkási kmak. Ennek nyomán Kuni Vendel elh»- tá-ozla, hogy az elmúlt évinél is öbbet fog tejmelni és többet is ad be az államnak. Sokat járok a mezőn és biztos vasyok ti ió termésben — mondotta a kisgvűlésCn részvevőknek. Ezen a kis- yíiiésen ind tolla el Kupi Ven- d.l élenjáró dolgozó paraszt azt a mozgn'mat, melyet Ielke's örömmel üdvözöl S miogyszil község, de ezen túl az egéSz megye dolgozó parasztsága is. .»Termelj és adj be az idén többet, mint tavaly“ Kupi VendÁ élenjá.ó dol' ózó paraszl ál­tal kezdennnyezett mozgalomhoz azóta sok b csülstes do'gozó p»- rasz csatlakozott a megyében, hogy a löbblernie’ésse], a inbb beadás­sal elősegí sék ipifrunk és mezőgaz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom