Somogyi Néplap, 1952. április (9. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-30 / 100. szám

FIEJe ^®@IETÁBJ4Í EGYESÜLJETEK! OMOGYI Testvéri üdvözlet a békét védelmezd, a népi demokráciát győzelmesen epito nagy kínai népnek! Éljen az imperialista tömeggvilkosttk ellen szabadságáért és hazája függetlenségéért hősiesen harcoló koreai nép! IX ÉVFOLYAM, 100. SZAM­ÁRA 5G FILLÉR. SZERDA, 1952 ÁPRILIS 30« ETlL.IWl1 U IWIil Ti Fejezzük be a vetést, kezdjük me£ a növényápolási munkákat írta: BAJCSÍ EDE mezőgazdasági főagronomus Megyénk termelőszövetkezetei jé munkaszervezéssel, a tagság mozgósításával, s a gépállomások •egítaégével: a különböző növény­féleségek vetésében jó eredménye­det értek el. Az iharosberényi Úttörő, a barcsi Vörös csillag, a •somaszabadi Béke, a somogygesz- ti Uj barázda, a tavaszi növények vetését már ápr iis 20 ra befejezte és azó [a na ponta emelkedik azok­nak a termelőszövetkezeteknek a száma, amelyek vetéseikkel vé­geztek- Do gozó parasztságunk ez- év tavaszán már az elmúlt évekhez viszonyítva jobban megértette és «i gáévá tette a korai vetés jelen­tőségét és a tsz-ek példáját kö­vetve igyekeztek a vetési mun­kákkal. Megyénk termelő szektorai és községei nem fejezték még be azonban a kukorica, a burgonya, lucerna, lóhere, baltacím,, valamint a napraforgó vetését. Ezt a lema­radást a legrövidebb időn belül be ke l hozni. Termelűszővetkezebe- •nk. valamint az egyéni dolgozók is mozgósítsák erőiket, s egv utol­só erős lendülettel fejezzék be ve tértiket. Községi pártsatcrvezete- ínk felvilágosító munkáv 1. közsé­gi tanácsaink pedig aktív segítség­gel, az állandó mezőgazdasági bi­zottságok tagjainak mozgósításá­val segítsék termelőszövetkezete­inket és egyéni do’gozó paraszt jaink2-t, hogy a vetés befejezést «yterjen. A vetések befejezése mellett mag kell kezdeni a növényápo’ási munkákat- Ez év tavaszán rövid idő alatt valamennyi növényféie- séget csaknem egyidőben kell el­vetni, s ez magával hozza azt, hogy a növényápolási munkák is •ssze fognak tor’ódni A mák, a •ukorrépa, korai zö dségfélék csak- *em egyidőben kerültek a földbe. Egyszerre kelnek és így a sarabo- lási munkákat is szinte egyszerre kell evégezni. A munkák össze torlódása m ati nagyobb felad, to­kát kell megoldanunk, s hogy eze­ket meg tud’iik valósítani, töké­letes felkészültséggel, ,iobb mun­kaszervezéssel kell felkészülni a ■övényápolási munkákra. Számol ■link kell azzal is, hogy az elmúlt hetek hosszabb szárazsága után «lőre áthafóiag megjönnek az esős idők. amelyek esetleg kisebb-na- gyobb mértékben akadályozni fog ják a növényápolási munkák el­végzését. Áz elmúlt évek tapasztalatai be­bizonyították, hogy termésered- »ényeínkef a növényánólási mun- kákn k jó vagy rossz elvégzése mi­lyen erős mértékben befolyásosa Például s»z őczi és tavasz' kalá­szosokból kiirtjuk a gyomot, méseredményünk 1—2 .mázsával több lehet. De ugyanígy van, vagy iáján még erősebb mértékben a lennél is. A gyomtalanított lenve- tés szépen, gyorsan és erőteljesen fejlődik, jó termést ad, ugyanakkor * gyomoktól ellepett lenvetéseket ti gaz e nyom-’a, fejlődni nem tud é* így terméshozama rosszabb. Ér­demes a különböző kapásnövénye- ket idiőben megkapálni, mert ter­méseredményük a kapálások szá­mával, s azoknak minőségével •agymértekben emelkedik. Gondoskodni kell arról, hogy a különböző növényápoló és növény­védő gépek kijavítva, üzemképes állapotban! legyenek, hogy ve ük a munka minden késedelem nélkül megkezdhető legyen. Termelőszö­vetkezeteink vonják be a munká bi a családtagokat, hogy a munka- erőh ány ne akadályozza a nö vényápoiási munkák végzését. Ar­ra törekedjünk, hogy a növény- ápolási munkákat mindig a kellő időben végezzük e', mert akkor ke­vesebb munkával jobb minőséget tudunk biztosítani és a növények fejlődését a rossz tál- j és a gyomok nem fogják akadályozni. Ha megkésünk valamelyik nö­vényápolási munkával és a ta a) elcsen megkeményedik, cserepese dik és kigyomosod k. akkor már több munkaerővel kell számolnunk és rendszerint rosszabb minőségű munkát is tudunk végezni. A meg­késett rossz műnk: károsan hat ki a növények fejlődésére és ter­méshozamára. Mindig tartsuk szem e ott, hogy időben végzett munka a jobb növényápolás nagyobb ter- mést jelent­Első és legfontosabb teendőink az őszi és tavaszi gabonafélék, len­vetések gyomtal: nitása, acatolásj és a sorolt kapásnövények sarabo Sása. A gyomok irtását ne csak a szántóföldön, hanem az utak mel­lett, az árokpartokon s végezzük el, mert ha itt nem irtjuk ki őket, ezeknek m:g;ermáse erősen gyo- mosítja szántófö dünkef. Mák, gumipilypang, cukorrépa, takarmányrépa, napraforgó, borsó korai burgonya vetéseink már túl nyomó részben kikeltek, soroltak, s éppen ezért végezzük el ezeknek sarabo'ási munkáit. Sokan von:- kodnak ettől az igen fontos nö­vényápolási munkától, a talaj cse- repességére való hivatkozással. Ezek a rég: maradi termelők, akik majdnem tisztán és egyedül a ter­mészettől várnak jó term,ést, an.c kül, hogy segítenének magú kon. Ezek elfeledkeznek arról. hogy a kemény, tömődött, csere­pes talaj vaspéncélként veszi kö­rül a gyenge növényecskét, és emiatt fejlődni nem tud. Sarabo- 'ássaI éppen a talaj cserepességét tudjuk megszüntetni, elősegítve a növényzet kedvező növekedését. A répáspusztai Első ötéves terv. l somogycsicsói Erős bástya, a 'mrcsi Vörös csillag, az istvándi Petőfi, a somogygeszt' Uj barázda- !:*z-ek nem várták az esőt, ke'és után azonnal megsarcolták a gu- mipitypfl.ng.at, mákot, cukorrépát, borsót, stb-t, s ezeknél a tszeknél ■\z első növényápolásban részesí­tett növények — dacára íz esőtlen, szokatlanul meleg időjárásnak, — szépen fejlődnek. Termelőszövet­kezeteink, egyéni dolgozóink kö­vessék az élenáró tsz ek pé'dáóát, s végezzék el a sarabolást A nö- '"ényápolási munkákban minél na­gyobb területen alkalmazzák z gépi, vagy fogatos vonta ;ású mun­kagépeket. Ezeknek alkalmazásá­val csökkenteni tudjuk a kézi mun- kaerőszükségletet, s biztosítani az -dőbeoi jó munkát. A Tiövényápe'ás mel'eft ne fe- 'edkezzünk meg a különböző kár­tevők elleni (védekezésről sem. Ezévben szokatlanul erős mérték­ben fellépett a földibolha, amely a len és cukorrépa vetéseken okoz nagy károkat- Figyeljük ezeknek a kártevőknek a fellépését és az ellenük való védekezés megindítá­sával ne késsünk. A szükséges vé­dekezőszerek mindenhol rendelke­zésre állnak úgy a tsz, mint a földművesszövetkezeteknél. Ha olyan kártevő je'enfkezne, imit • termelők nem ismernek fel, je­A Vasöntöde dolgozói szép eredményekkel büszkélkedhetnek A Somogy megyei Vasöntöde és Gépiizem dolgozói v'ili mennyien lelkes többtermeléssel készülnek a proletár nemzetköziség magy ünne­pét-e, a iivotcad k szabad május egyre. A dolgozók esy ré'ze még áp­rilis 4-ével megte te vállalását május egvre, a többi dolgozók pedig új á’hilásoka'' tettek és most kitűnő eredménnyel teljes.tik is adott s/.a v ukat. Csendes Sálndorné magkészdö szép céklát mulat a férfi dob ozók előtt. Vállal-a, hogy eléri a 134 százaiéból, most azonban a verseny során vál- la'á>.‘át túlszárnyalta és 1 C í százalé­kos eredményi ént el. Loviió István vasöntő teljesítménvél állandóan fokozza és mg az első dekád ideje ala-.'t 224 százalékot ért el, most ezt az eredményét is túlszárnyalta és 246 százalékos kiváló eredményt éri el. Hegedűs Ferenc vasöntő dolgozó 140 százalékról 153 százalékra nö­velte teljesítményét, amit még in­kább fokozni akar. Id. M'orbiczer Fer:,nc esztergályos 130 százalékról 157 százalékra növelte telj e sít mény- állagút. Miklósi Ferenc észté ryá’yos is szép pó’dát mutat a vá'lalás tel­jesítésében. Az első dekád ideje alatt elén! 138 százalékos állagát 162 scá za’ékrct emelte fel. Végh József e’vtárs pártvezetőség' tag, kommunistához méltóan veszi ki részét a termelésből és te'jesítménvé! 165 százalékra eme'te. Ilyen és ehllrtz hasonló eredménye két ér ek el az üz;m lobbi dolgozói is. A vállalat vezetősége faliújságon keresztül naponta íépszerűsíti az élenjárókat. Az üzem dolgozóinak 100 százaléka tett vállalást május 1-re és ez; szép eredménnyel kdje siti is. Teljesítik a dolgozók a s*- lejtcsökkeriésr* és az anyagi akaré- kosságra telt vállalásaikat is. Már előre készülnek az finn -pély- re. A menet élén az élenjáró dolgo zok haladnak majd és táblákon is- merietik. hogy e-ryes dolgozók ho­gyan teljes4:fák vállalásaikat. A pártszervezet új vörös lobogóval büszkélkedhet. Ott lesznek vala­mennyiem és egyiitl fognak hitet tenni a béke mellett a sok százmil­lió dolgozói al. AZ ÜJ-SOMOGY NYOMDA DOLGOZÓI VÁLLALÁSAIK TELJESÍTÉS ÍVEL ÜNNEPLIK MÁJUS ELSEJÉT Ahogy közeleg május 1, úgy ké szülnek fokoz.tosan a nagy ün­nepre az Uij Somogy-nyomda do- gozói is. Készülődésüket azzal fe jezik ki legjobban, hogy túl szárnyaink vállalt köteíezettsé- rteiket. Május 1-re m'nden dolgozó tett vállalást a termelési teiv túlteljesítésé- ie, anyagíak?rékosságra, se- iejtcsőkkentésre. A legutóbbi kiértékelés bizonyítja hogy a vállalásokat igyekeznek is túlteljesíteni Mntók István gépmester vállal ta, hogy átlagteljesítményét 118 százalékra emeli, vállalását túl- szárnyalla 122 százalékot ért el. A vállaiá-ol teljeeítésében szép példát mutattak a női dolgozók Burcsa Gyuláné berskónő 105 szá­zalékot vállalt és 111 száza.ékot ért el. Csondor Sándorné 1 száza­lékkal túlszárnyalta vá'lalását. Tóth Jánosné 105 százalék eléré­sére tett vállalást és 111 százaié kos eredményt ért el. Móró Mar- gi| szintén 105 százalékot váll lf és 114 százalékot teljesített. Kőszegi Lajosáé kenyvkötőnő 124 szá­zalékot vállalt és 128 százalé­kot teljesített. Felczán Gyuláné 121 százalék e érésére tett vállalást és 124 szá­zalékot ért el. Porkoláb József könyvkötő, ahogy vállalta, te 1 je- sítcite is ;1 115 százalékot. A kéziszedők is szép eredményeket érnek el Orosi Gyű'3 vállalta, hogy elér; a 122 százalékot és 128 százalékos kiváló eredményt ért el. Kordován Gyula, a vállait 110 százalék he­lyett 120 százalékot téliesített. A gépszedök is jó eredményeket ér­nek el vállalásaik tejesítésé ben. Mayer Géza gépszedő vállalja, hogy teljesítményét 230 száza­lékra emeii és 240 százalékot é-i cd. Negyedes Károly gépszedő 202 százalékot válla't és 206 százalé­kot ért el Rostás Károly laPtör- öclő vállalta, hogy teljesí;ményét 140 százalékra emeli, 142 százalé­kot te jesített. Több ilyen dolgozó van, aki túl­teljesítette a vállalását, de vann:k olyanok is, akik még nem teljesí- : ették, de ők is igyekeznek ezt behozni. Május -elsején a nyomda dolgozói egységben fognak felvo- ruln'. A női dolgozók kék és fehér búsban. Valamennyien jelszava­kat, tr nszparenseket és zászlókat visznek. A menet élén egy bataR más könyv lesz, kettényitva. m ly- be Sztálin elvtárs két idézetét fogják beleírni. RAJNAI JENŐ VASESZTERGÁLYOS TELJESÍTETTE VÁLLALÁSÁT YS 2 Autójavító Vá'lalainál dol­gozik Rajnai Jenő vasesztergályos. Az ország valamennyi becsületes dolgozója al együtt ő is telkes man- ktafelajfinláaval és- azrdi teljesí ésé­vel készül május l méltó megünnep­lésére. Munkatársai szerint a rábí­zott fe’adat okai mnluj becsületesen péld’inuUttóan végzi el. E szavak mellett tanúskodik Rajnai elviáes- vnk a májiin 1-i fe'ajánlásiok telje­sítése érdekében kiejtett lelkiisme­retes munkája is. Rajnai Jenő elvtárs május 1-re azt vál'alla} hogy 160 százalékos átlagteljesítményét a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepére fokozni fogja. Selejilmentes minőségi munkát végez, résztvesz az anyag- takarékossági mo'zyaUmvban és segí­ti munkaijukban a mellé beosztott ipari Milliókat. Felajánlásának tel­jesítés* során jelentős segítséget nyújtott munkájában Rajnai Jenő­j nf'k az új gép. amit pártunk és álla­munk jóvoltából az Autójavító Vál­lalat kapott. ytz új gépen Rajnai Jenő ész- szer fisét évekkel igyekezel l munkáját megkönnyíteni. Az észsze- rü sí lés a szalag rendszer bevezetése volt, amely szerint most már nem egy, hanem egyszerre több munka­darabot készítenek el. Ez az újítás jelentős megtakarítást jelent nép­gazdaságunknak. Eredményét úgy érte e], hogy munkaidő előtt és után rendbe teszi a gépét és így eredme- nyrshbb munkát -híd végezni. Április 20-i leérté kelés alapján 165 száza léko! évt el, ezt tomúbb akarja fo­kozni. R a]női Jenő vasesztergályosnak két gyermeke van, a kislány ötödik osztályba jár, zeneiskolád végez. A kisfia még csak a második asz ályos, de már elhatározta, hogy ha megnő édesapja nyo mdrrkaiba láp és vasesztergályos lesz. .4 sajátja és valamennipi gyermek boldog jövőjére gondolt akkor, ami­kor vállalását tette. A pártszerve­zet, a vá’lalat vezetőségének segít- sóge és az erős akarat, amellyel munkáját végezte, meghozta az ered­ményt. Százaléké,j teljesítménye melleit stlejtmentes minőségi mun­kát végez és komoly segítséget nyújt Horváth József és Mesterházi Sáv­it nr tanulóknak. Rajnai Jenő pártonkívüli, s mun­kája me,Vett politikai oktatásban vesz részt. Ez a körülmény is jelen­tősen hozzájárul jó munkájához. A*. ötéves terv teljesítéséért folytató t harcban hatalma* feladat hárul minden egyes becsü­letes dto'gazóna. F- harc során kie­melkedő te'jcsihnénjft elért dolgozók közé tartozik Rt jvai Jenő is, aki munkájával bebizonyította, hogy szocializmust építő népünknek bátor katonája. lentsék az illetékes járási mezö- rtpzdaság' osztálynak, amely meg fogja vizsgá'ni és n szükséges taná­csot megadja. j Termelőink soha ne felejtsék el, [hogy időben végzett vetés «# az időben végzett jóminőségü nö­vényápolás kéi legfontosabb té­nyezője annak, hogy termésered­ményeink jó'k egyenek. A Szovjetunió é!en:áró mező- gazdasági fényeden bebizonyított* azt a tényt, hogy az időjárás bár fontos, ele nem döntő abban a kér­désben. hogy milyen termésünk lesz. Kövessük a Szovjetunió ta' paszta"a;ait és :z eredmény ná lünk sem fog elmaradni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom