Somogyi Néplap, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-23 / 70. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP VASÁRNAP, 1952 MÁRCIUS 23. noszsájjhoz folyamodtak, hogy baktériumokkal pusztítsák az em­beriséget. Az égés'z termelőszö­vetkezetünk 215 dolgozójának utá­latéi és gyűlöletét fejezem most ki az amerikai gonosztevők felé és mindnyájan megfogadtuk, hogy a tavaszi munkákat —■ melyet áp­rilis 4-re ajánlottunk fel, 5 nappal előbb befejezzük, hogy ezzel is fcozzájáruljun.k a tartós békéhez, Nekem is van négy gyermekem és azért dolgozom, hogy ne siker rii'jőn őket arra a sorsr.a juttat- •iok, m nt amire a koreai gyerme­keket juttatták. DANIS IMRÉNÉ, megyénk első Kossufh-díjas pedagógusának felszólalása Megdöbbenéssel értesültem arj ról, hogy Koreában az amerikai imperialisták a hitleri fasizmust is ftiűimúló barbárságra vetemedtek, s a baktériumíegyverek felhaszná­lásával árják elrabolni Korea sza­bad területét. Én, mint anya érj mint pedagógus az összes pedla.gó- gustársam nevében a legerélyesob- ben tiltakozom a baktér urn, mint a legaljasabb tömegpusztító fegyver alkalmazása ellen. Követelem, hogy büntessék meg azokat a gyilkosokat, akik a bak- tériumfegyverek gyártásában és al­kalmazásában részt vettek. Én azt akarom, hogy gyerme­keim biztonságban, boldogságban élhessenek, tenu’JteStenak, fejlőd­hessenek. Az amerikai imperialis­ták pedig n legkegyetlenebb halált ■zánják gyermekeimnek. Korea ügye mindnyájunk ügye, s mi gyermekeink nevelésével, ta­nításával is harcolunk azért, hogy hazánk erős, művelt, szocialista országgá váljon. S harcolunk azért hogy az amerikai imperialisták ke­zéből a világ békeszerető dolgo­zóival együttesen kiüssük a bak- tériumfagyverf. NAGY JÁNOS SÁNDOR, Szigetvári -utcai téglagyár dolgozója A Szigetvári utcai téglagyár dol­gozóinak nevében és a magam ré­széről mélységes gyülöiiettüniket fe­jezem ki a,z amerikai gyilkosok felé azért a minden emberi érzés­ből kivetkőzött gaztetteiért, melyJ lyel a koreai testvéreinket szeret­nék teljesen kipusztítani, szeret­nék az egész világra a pestis és • kolera-járványt kiterjeszteni. Megfogadjuk, hogy munkánk te' riiletén még sokkal éberebben, •okkal harcosabb kiállással, jobb «uunkamegszervezésael fogunk har­colni a békéért. Tettünk fe'ajánlást mi ia « fel- szabadulás ünnepére és a vállalá­sunkat feljes egészében teljesíteni fogjuk, mert még sokkal jobban érezzük azti hogy a béke megvé­dése mellett minden becsületes embernek ott van a helye. KURUCZ IMRÉNÉ bonnyai parasztasszony Áj tudom érezni azt a sok szen­vedést, amelyet a koreai anyák éreznek az imperialisták által meg­gyilkolt gyermekeik iránt. Nekem is vannak gyermekeim és meg vagyok győződve arról., hogy azokat is éppen olyan ke­gyetlenséggel tudnák meggyilkol­ni, mint a koreai gyermekeket. Most pestis és egyéb járványokat terjesztenek piszkos céljaik el­éréséért- De hiába nyúlnak bár­milyen gyalázatos eszközhöz, ter­vük meg fog hiúsulni. A béketá- bor egyre növekvőbb ereje kény­szeríteni fogja őket, hogy erről a [gonoszságukról hs/adéktafanul mondjanak le. Én tiltakozom az amerikai imperialisták , gaztettei ellen és követelem, hogy büntes­sék meg a-baktériumfegyver al­kalmazóit. FRANKL JÓZSEF egyetemi magántanár felszólalása Megdöbbenéssel, borzalommal és utálattal értesültünk mindnyá­jan arról, hogy az amerikai impe­rialisták Koreában bakttériumhá- borút kezdtek el. A baktériumhá- ború szörnyűségeit mi, orvosok tudjuk igazán értékeim, akik -bak­tériumokkal, általuk okozott fer­tőző betegségekkel és járványok­kal állandóm foglalkozunk. Az ókorban és középkorban lezajlott járványok, mei’yek az akkori em­beriséget megtizedelték, eltűntek. Eltűntek, mert elpuszította őket az orvosi tudomány. Azok a rej­télyes betegségek, .amelyek Athén­ben, Rómában, Nápolyban és szer­te a v lágban milliókat öl fék meg, ma már nincsenek. Az orvostudo­mány kiderítette és .kivizsgálta kórokozóit, azok működését, a járványok keletkezését, a betegek gyógyítását és .ami a legfontosabb, a betegségek megelőzését. A köz- egészségügyben megnyilvánuló jár­ványt megelőző intézkedéseknek köszönhetjük, hogy ma már ha­zánkban sem kolera, sem pestis nem létezik. Tiltakozunk az ellen a szörnyű ■bűntett ellen, hogy ártatlan cse­csemőket, fiatal anyákat, minden korú és rendű férfiakat ős nőket, akik az emberi nevet hordják, ilyen aljas módon támadjanak meg és irtsanak ki. Mi, kaposvári orvosok a béke, a munka és az élet harcosai va­gyunk. Erkölcsi kötelességünk te­hát kijelenteni, hogy szörnyű bűn- cselekmény, embertelen eljárás a baktériumháború. Nagy orvosmes- t ereink* Semmelweis, Fodor, Hő­gyes, a két Korányi és a többiek pódáján a.z emberség fejlődése érdekében dolgozunk. Erőnket, tudásunkat és tapasztalatainkat az emberiség szolgálatába, a; béke megvédésének ügyébe állítjuk. Ép­pen ezért követeljük a baktérium- háború azonnali megszüntetését és a gyilkosok megbüntetését. A békenagygyűlés levele az Egyesült Nemzetek Szervezetének Somogy megye dolgozói, munkások, parasztok, értelmiségiek, honvédek, diákok és háziasszonyok, békenagygyűlésen tiltakozunk az amerikai imperialisták koreai baktériumháborúja ellen. Ez a gyilkos cselekedet felülmúlja a hitleri fasizmus aljas módszereit és újra bebizonyította a világ dolgozói előtt, hogy az amerikai impe­rialisták a béke, az emberiség leg gonoszabb ellenségei. Somogy megye 350 ezer dolgozója nevében követeljük, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete tegyen meg mindent annak érde­kében, hogy megakadályozza az amerikai imperialisták Koreában elkövetett szörnyű, embertelen; kegyetlenségeit. Mi, somogymegyei dolgozók, minden erőnkkel kiveszük részün­ket hazánk szocialista építéséből. A mi célunk a békés építő munka. Nálunk a legnagyobb érték az ember, A mi gyermekeink tágas, tiszta napköziotthonokban nevelkednek, amíg az myák tiszta, egész­séges üzemekben, termelő munkában dolgoznak. Nem türjük, hogy ugy nakkor a koreai gyermekek és anyák tízezreit emberteln kegyetlenkedéssel pusztítsák el az amerikai im­perialisták, Az egész világ bél|?szerető emberiségével együtt mélységes megvetéssel ítéljük el aljas cselekedetüket. Követeljük, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete akadályozza meg az ame­rikai imperialisták koreai baktériumháborúját, S zz emberiségnek ezeket az elvetemült gyilkosait pedig állítsák nemzetközi bíróság elé. Az amerikai imperialista gyilkosok ‘koreai baktériumháborúja ellen till'..kozó somogymegyei békenagygyűlés. Jól haladnak a vállalások teljesítésével a Kefegyárban Üzemeink dolgozói fokozott len­dülettel látnak munkához, hogy április négyre tett vállalásukat ha iái időre teljesítsék. Az eredmé­nyek máris megmutatkoznak. Dől gazdink jelentős része máris szép eredményekéi ért el a vállalások teljesítésében. A krposvári Kefe- gyárbsn Pauker Zoltánná sztahá- Eovista brigádvezető április 4-re te-jt felajánlásában vállalta, hogy brigádja a' csony teljesítményét, amely jóval ICO százalék alatt voll, felszabadulásunk 7. évfordu­lójának tiszteletére ICO száz dók­ra, sőt az fölé emeli. Vállalását március 20-ig 96 százalékra telje­sítette. Toka Ilona szt hánovista brigádvezető brigádja részéről az alacsony teljesítményükkel szem­ben ICC százalékos, sőt annál ma­gasabb eredmény elérését vállalta, a brigád teljesítménye március 20-ig szépen megjavult, vagyis 98 százalék lett, ami azt bizonyítja, hogy Tóka Fona brigádja jól ha­lad a víTKJlások teljesítésében. Szarka Ferencné brigádjának fel­ajánlása hasonló az előbbi két bri­gád fehjánlásához, s a brigád tel jesítménye a vállalások óta szin­tén felfelé ívelt. Március 20-ig el­ért eredményük 99.5 százalék. Ba­csó Jánosné egyénileg vállalta, hogy április négy tiszteletére tel­jesítményét 106 százalékra emeli, március 20-ig elért eredménye 99.8 százalék, Csongrádi Istvánná fel ajánlotta, hogy 98 százalékos tel­jesítményét április négy tisztele­tére 1 IC százalékra emeli. Válla­lását március 2C-íg teljesítette, va­gyis elért átlagteljesítménye a fel­ajánlás óta 110 százalék. Kozma Lászlóné új munkaerő az üzemben és vállalta, hogy fel­szabadulásunk ünnepére eléri a ICO százalékot és azon lesz, hogy még ezt is túlteljesítse. Vállald '-Át március 20-ig 91 száz lékra teljesítette. Kovács Magda felaján­lotta, hogy 65 százalékos teljesít­ményé j 100 százalékra emeli, vál­lalását március 20-ig 85 százalékra teljesítette. Kovács Mária április négyre vállalta, hogy 85 százalé­kos feljesííményét 110 százalékra emeli, felajánlását március 20-íg 102,4 százalékra teljesítette. Rak lík Jolán felajánlását, hogy 81 szá­zalékát 100 százalékra emefli, ed­dig 95.1 százalékra teljesítette. Vésed Julianna vállalta, hogy az átlagteljesítményét állandóan fo­kozni fogj-’, március 20-i értéke­lés alapján eddig 1C1 százalékot crt el. A Kaposvári Vágóhíd dolgozói túlteljesítik vállalásaikat A Vágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat dolgozói‘között kimagas­ló teljesítmények születtek az áp­rilis 4-re tett felajánlások teljesí­tése terén. A Csik füstölő-brigád, amely Rákosi elvtárs születésnap- ára 138 százalékot ért el április 4-re ennek .az eredménynek a fo­kozását vállalta. Az utolsó napi kiértékelés alapján a brigád átlag­teljesítménye 147 százalék. A Gazda-mozgalom keretén belül pe­dig 140 forint anyagmegtakarítást ériek el. A Pintér beles-brigád a 145 százalékos átlagteljesítmé­nyének (fokozását vállalta. Elért •eiedménye március 20-ig átlag 156 százalék. Magyar Zoltán zsírol­vasztó brigádja a március f-i ver­senyben elért 126 százalékos tel­jesítményét április négy tisztele­tére a legutóbbi kiértékelés sze­rint eddig 140 százallékra emel­te. A Vágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat dolgozói március 9-e utám lelkesen láttak hozzá az április 4-re tett vállalások teljesítéséhez, s ennek már eddig is megmutatko­zott az eredménye. Szükségei azonban az, hogy további jó mun­kával készüljenek a vállalat dol­gozói április 4-re, sőt versenylea- dületűket április 4 után is fokoz­zák. AZ ÉLET KELETKEZÉSE A föld történetének tudományos tanulmányozása kiderítette, hogy a .föld felszínén valaha olyan viszo­nyok uralkodtak, amelyek az élet minden megnyilvánulását leih élet­lenné tették. Tutink, bogy a 100 .főkön felüli hő.n'vsékle'.et csak az élőlények néhány, különleges ellen­álló alakja bírja el, azok is csak rövid ideig. Már pedig .minden ••va­lószínűség szerint a föld hőmér­séklete valaha 1000 fokot is meg­haladta- A földön tehát se'inmi es ét­re som létezhet öröktől fogva élet. Jlfanpipsógr a burzsoá tudósok lemondtak arról, hogy az é'et keletkezésének kérdését tanul­mányozzák és legtöbbször kész- (ikanixi lehetőséget nyújtottak ezen a ponton arra, hogy az impeukaUznws számóra nélkü­lözhetetlen vallásos miszticiz­mus, természet feletti erők el­képzelése hatoljon a térmőszet- iudományokba is. A<z élet kele|ktzésének kérdését csslk a dialektikus materializmus módszerével lehet megoldani. Nem véletlen tehát, hogy az élet kelet­kezésének eddig legelfogadhatóbb magyarázatát a Szovjetunióban adta tmeg OipCrin akadémikus. Az élet keletkezésének kérdésénél elsősorban az élet fogalmáiból kell kiindulnunk. A dialektikus material izmus egyik megalapítójának, Engtls- nek megfogalmazása szerint as élet az anyag egyik különleges megnyilvánulásának, formájá­nak, a fehérjének módja. A fehérje szénvegyület. Elsősorban tehát • szénvegyületek történetét kell tanulmányoznunk. A csillogóikból keletkező, még a legalacsonyabb hőmérsékletű boly­góbban a szénatomok más elemek­kel, elsősorban fémekkel egyesül­nek. A szén és fémek vegyületeii karoidoknak nevezik és valószínű, hogv a bolygók belsőjében nagy­mennyiségű izzó-cseppfolyós álla­potban karbid van jelen. Ezek a ka libidók vulkanikus kitörések al­kalmával a bolygók felszínére ke­rülnek és érintkezésbe jutnak a bolygók légkörével. Jelen vannak a kiavbidők az égitestekről hozzánk került meteoriltokban is. Mindezeket az adatokat csillagászok nyerték, a csillagcik fényét megfelelő készü­lékkel felbontják, az ágy nyert úay- .nOvezett színképből következtetni tudunk azokra az anyagokra, ame­lyek a csillagokban izzó állapotban jel en vannak. A naphoz közel lévő bolygókon az ottani magas hőmérséklet következ­tében a szénhidrogének elégtek jzén- oxiddá. A közepes távolságban lévő bolygókon, a földünkön és eset­leg a Marson, az itt uralkodó hőmérséklet lehetővé teilte, hogg szénhidrogénnek két különleges sajátossága érvényesüljön. Fa- vorszkij szovjet akadémikus be­bizonyította, hogy a szénhidro­gének ilyen hőmérsékleten vizet kötnek magukhoz. Ilyen módon szén, hi áronén és oxigéntartal­mú veggületek keletkeznek. A szénhidrogén további sajátossága a szénatomok 'viselkedésével függ össze, amelyek .bizonyos körülmé­nyeik között hosszú láncokká kaiP" csolódnak. A hosszú szénláncok, továbbá a hidrogén és oxigén ato­mokat tartalmazó vegyületek közül a le>fontosabb cukorfélék (szénhid­rátok) és a zsírsavak az élőlények üzemanyagai. Mint említettük a naptól távol­lévő bolygók légkörié ammóniákat is tartalmaz, a nitrogén és hidro­gén vegyiiletét, amely azon az ala­csony hőmérsékleten nem vegyül más anyagokkal. A föld hőmérsék­leti viszonyai között azonban zsír­savakkal és ecyéb szé'ntartalmiú an vágókkal könnyen vegyül. Ezek- nők a vegyi átalakulásoknak ered­ményei az amlno,savak. Az aminoöávak, amelyek elő­ször a föki felszínét borító ős­óceán vízéiben képződtek, két ellentétes• tulajdonságot egyesí­tenek, egyszerre savak és lúgok és az élőlények legfontosabb anyaga, a fehérje, belőlük épül M. Az aminosavak ugyanis könnyen egymásba kapaszkodnak és bonyo­lult gyűrűket alkotnak, .melyek meghatározott sorrendben helyez­kednek el a gyűrűkben, a fehérje mesterséges előállítása., mint mon­dottuk, rövid idő kérdése. A fehér­jék több olyan tulajdonsággal ren­delkeznek. amelyek az egyszerűbb széntairtalmú vegyüleieknél nem for­dulnak elő. A fehérjék n,agy része v ziben oldódik. ilyenkor könnyen felduzzadnak, kocsonyát alkotnak. Egészen különös a helyzet, ha nem ,egy, hanem többféle fehérje van je­len. Ilyenkor a részecskék cseppek - be tömörülnek és az Óidat tejszeríí- en zavaros lesz, nagyi;tóval nézve láthatjuk, hogy apró kocsonyicsep- pekbőí áll. Ezek a mesterségesen előállított cseppecskék a közeliik­be kerülő idegen anyagokat, pl. fes­tékszemcséiket magukba szívják, alakjukat változtatják, egyesek szét­esnek, mások a közelükbe kei ülő kisebb koacervápkat js bekebele­zik. A koacerválck képződése fontos, .ugrásszerű változást jelent az elel kialakulásában, a koacervit, műit láttuk, meghatározott szerkezettel és formával rendelkező kéoződ- mén.y, .mely élesen elválasztható az őt körülvevő anyagoktól, a környe­zettől. Ugyanakkor azonban még ,nem nevezhető élőlénynek. Ha be is kebelez más anyagokat és azo­kat meg is változtatja, a megváltoz­tatott anyagokat nem mind g hasz­nálja fel saját anyagának gyarapí­tására, sőt sokszor maga Is szétesik az ilysn vegyi vál ozások folyamán. Már pedig az élet a fehérje Létezé­sének olyan formája, amelynek fo­lyamán a fehérje magát gyaraip tja szaporítja. Ehhez pedig a koacer- ■vát belsejében lejátszódó folyama­tok megfelelő szabályozódé»» volt szükséges. Az élet kialakulásának további lépése ilyen önmagát sza­bályozó rendszer megjelenése volt. iA'Z élő anyag kialakulásában » következő lépés tulajdonképpen olyan fermentumok összekapcsolás* volt, amielvek a koacervát belsejé­ben előforduló vegyi elváltozások»! egy bizonyos irányba tőreitek. Olyan irányba, hogy azok a fehérjeszerkezet tartósságá­nak fokozásához, gyarapításá­hoz elsősorban olyan elváltozá­sok szükség sek, melyek s*t it- ségcwel a bekebelezett idegen anyagok olyanná alakulnak át, mint a bekebelező fehérjeszer­kezet. Az idegen, anyag hasonlóvá válik a bekebelező fchérjeszeilkízetlhe*, ái- hasonul, asszimilálód !k. Abhoz azon­ban, hogy ez az áthasonüLás meg­történhessen, a fehérjeszerkezetnek mozgást és vegyi munkát kell vé­geznie. Ebhez a munkáihoz szüksé­ges üzemanyagot csuk saját macái­ból veheti, salját maga anyagát keB részben leépítenie, magától külön­bözővé tennie, disszimilálnia. Az át- hasonílott idegen anyagok egyrészt a leépített dissziimilált fehérjeré­szeik pótlására, másrészt a fehérje- szerkezet növelésére fordítandók. Átlhasonítás és leépílés, asstzimilácié és disszimiláció, két ellentéte» fo­lyamat, de ha ezek megfelelően kapcsolód­nak egymásba, a fehérjeszer­kezet tartóssá válik, sőt növe­kedni, bizonyos növekedés után pedig szaporodni fog. Ennek a két ellentétes folyamatnak egt- másbakapcsolódása jelenti tu­lajdonképpen az élet megjele­nését. Az élet el len tél éknek, az asszimilá­ciónak és diss‘zi,mil'áción,ak az egy­sége. Ezt az egybekapcsolódást, egységet- megfelelő időrendi sor­rendben ható Szabályozó anyagok­nak, fermen’.umolkmak kialakulás* teszi lehetővé. Az élet kialakulása folyamán sok­féle fermentum létrejön éa azok sokféleképpen képcső lódnak egy­máshoz, de csőik azok a fermentu- mok és kapcsolódások maradnak meg, melyek tartós és önmagát nö­velni, szaporítani tudó sízierkezetet tesznek lehetővé. Az így 'kialakuló anyag állandó kölcsönhatásban áll a környezeté- 9 vei- A környezetben lévő anyagokat -bekebelezi macába, azaz táplálkozik a sa ját magában képződő anyagokat pedig kiüríti. Ugyanakkor befolyási gyakorol rá a környezet hőmérsék­lete, nedvessége, egyéb fizikai, vagy vegyi tulajdonsága is. Ezen behalá- sdk következtében az élő anyag szerkezete js megváltozik, egyesek­nél tartós&Öbá válik., teásoknál om- Lékonyaihbá. Nyilvánvaló, hogy fő­leg az előbbi élőlények maradnak meg és szaporodnak tovább. Hegyei Természettudományi Társulat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom