Somogyi Néplap, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-22 / 69. szám
1 VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! \ Gyerslista a* ötévé» tervkölcsön negyedik «or»olá»áról A barcsi Járási Pártválasztmány ülése Eredményes kistermelési értekezlet a Textilműnél MDP SOMOGYMEGYEI PÄRTBIZOTTSAGANAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 69. SZÁM. ÁRA 50 FILLÉR. SZOMBAT, 1952 MÁRCIUS 22. Miért csupán 23 százalék a hízottsertésbe^yüjtés Kaposújlakon? Eredmények, újabb vállalások Üzemi dolgozóink április 4-re indított munkaversenyéből Tarlósi József málházó és briKaposujlak község a begyűjtési versenyben úgy az 1951 es évben, mint az 1952-es év első évnegyedében a begyűjtési verseny terén az élenjáró községek között van, Mindamellett azonban súlyosan lemaradt a hízottser tésbeadásbin. Pedig a községben minden lehetőség megvan ahhoz, hogy tervüket ezen a téren is teljesítsék. Hiba az, hogy a község vezetősége a hízott sertés lemaradás után az ellenséggel együtt sír, hogy nem lehet a tervet teljesíteni. Holytélén volt a tanácsnak a terve, melyet ők úgy ütemezték be, hogy a hízoftsertések beadását jú ius 1-re szállítsák le a dolgozó parasztok, tehát akkor, amikor a legtöbb begyűjtési munka lesz. Hogy a községben a hízottser lesben nincs hiány, azt bí zonyítja az a sok kiadott ser- JÁva^ü.». JugeiÁr./, ami sokkal több, mint az elmúlt évben volt„Növeljük mezőgazdaságunk terméshozamát !“ jelszóval a cigán- dí Petőfi termelőszövetkezeti csoport mozgalmat indított. A termelőszövetkezeti csoport tagjai ösz- szejöttc-k és megtárgyalták azokat a módszereket, agrotechnika’ eljárásokat, melyekkel a tszcs termését növelni akarja. Ezek a módszerek főképpen a keieszfsoros vetés alkalmazása, a migágy megfelelő előkészítése és a négyzetes vetés. A géppel való sorbavetés a te- nvészterület kihasználása szempontjából még javításra szorul. Az a tökéletes vetési mód, hla a növények a sorokban és sorközökben is egymástól egyforma távolságban állnak. Ezt úgy érjük el, ha az elvetendő magmennyiség egyik felét egyik irányban, a mgmennyiség másik felét Pc" dig az első vetési sorokra ke resztben vetjük el. Ezzel a vetési móddal a napfényt, meleget, táplálékot arányosan kapják meg az egyes növények. Megszün k sz a hátrány, hogy a sorközökben a növények 11—12 centiméter távolságra, a sorokban pedig 1—2 centiméter (közelségben egymás mellett sűrűn álljanak. A keresztsoros vetésnek nagy előnye az is, hogy a vetés nem gyomosodik el és nem dől meg olyan könnyen. A gyomok mindig a ríj ka és az aránytalanuL elhelyezkedő növények között erősödnek meg. A Szovjetunió kolhozainak ta- p asztalit aí szerint a kereszt- be hosszába történő vetés 1.5- től 2 mázsa terméseméi kedést biztosít kataszteri hol- dankinf. E vetés előnyeit a múlt esztendő folyamán hazai viszonyok között is tapasztalhattuk. Jó vetőágyat a talaj morzsalékos szerkezetének és gyommentessé- gének megteremtésével biztosíthatunk. A talajnak ezt a legmegfelelőbb állapotát a kultivátor, a fogas és a henger váltakozó munkájával érhetjük el. A tala5 előkészítésével tartósítani tudjuk a teli talajnedvessé A község behozhatja az eddigi lemaradást, ahhoz azonban szükséges, hogy a pártszervezet és a községi tanács ismertessék a dolgozó parasztsággal, hogy az időben teljesített hízottser tésbeadás, mennyire fontos az ötéves tervünk időe’őtti teljesítéséhez. Tudni kell a dolgozó parasztságnak azt, hogy nem k s mértékben függ a hízottsert ésbead ást ól a dolgozó nép hús- és zsírellátása sem, de ugyanakkor a dolgozó parasztság számára is fontos, hisz a. leadott hízottsertés nemcsak a város ellátását biztosítja, hanem a falu földdel nem rendelkező dolgozóiét is, mert a, beadásnak minden termény ben, úgyszintén a sertésben s nagyrésze viszakerül a falura. Az eddig elért 23 százalékot csak abbsn az esetben tudják emelni, ha maga a községi tanács vezetősége is szemelőft tartja népgizdaságunk érdekeit és újult erővel fognak hozzá a hízottsertés- beadási tervük maradékta an gelte ' léséihez, mely most Kaposuj- lak Községinek első és legfontogef, egyben pedig a szántóföldünket gyommentes állapotban tudjuk t-rtaní. Az idejében elvégzett si- mítózás imán a jó vetőágy megteremtéséhez legtöbbször elegendő a korai tavaszi vetésű növények alá egyszeri boronálást végezni. Ha azonban a téli csapadék, vagy a simítózás utáni eső a talajt kérgessé ;ette,. esetleg összetömte, csupán borc-návl a kellő morzsalé kos szerkezetet nem tudjuk előállít: ni, ilyenkor a porhanyósságot legjobban lúdt-alpas kultivátorral. esetleg tárcsával idézhetjük elő Kultivator és tárcsa után feltétlen boronálnunk kell. A kultivátoro zás mélysége olyan legyen, amilyen mélyen a magot a földbe kell tenni. Ez a mélység koratavasz’ növényeknél általában 4—5 centiméter szokott lenni. Természetes, hogy az aprómagvak vetése esetében vetőgép előtt simahengert kell járafnunk. Tavasszal éppen úgy, mint ősszel, általános szabály kell, hogy legyen a korai vetés. Tavaszi növényeinket csak a korai vetéssel védhetjük meg a gomba és rovar kártevőitől. Mikorra ezek fellépnek, tavaszi növényeinknek már meg kell erősödniük. Általában a h tvány, csene- vész és fiatal növényeket pusztítják el a kártevők. A későn vetett lenben, répában helyrehozhatatlan kárt okoznak a földi-bolhák, ugyancsak a mákban is. A korán vetetit len és répa „kinő a rovarok szájából", későbben, ha erősödött, már jobban kibírja a támadást, amíg porozással, peremtezéssel segítségére nem sietünk. A terméshozam emelésének eszköze a legfejlettebb szovjet termelési módszerek alkalmazása. Tszcs-ink és egyénileg gazdálkodóink minél nagyobb számban csatlakozzanak a „növeljük mező- gazdaságunk terméshozamát" moz. galomhoz, mert a terméseredményünk emelésével harcolunk továbbfejlődésünkért, az életszínvonal emelkedéséért, és ezen keresztül a békéért. Hámori Ferenc, gyapottermelé*i előadó, A barcsi vasút dolgozói jobb munkával, szocialista vállalásokkal készülnek április 4. felszabadulásunk 7. évfordulójának megünneplésére. A vasút valamennyi dolgozóját a Szovjetunió iránti szeretet és hála érzése fűti a munkában, ezt bizonyítják az április négyre tett vállalások és azok teljesítésében eddig elért eredmények. Haraszti Pál d a r a b áru rak | árn o k vállalta, hogy foglalkoztatás^ fokát 90 százalékról 100 százalékra emeli, ezzel szemben március 21-íg elért eredménye 121 százalék, ami vállalásának 21 százalékos túlteljesítését jelenti- Haraszti Pál továbbá vállalta, hegy a számadás elválasztásokat és az árukárt. teb jesen kiküszöböli. Ezt a vállalását eddig 1Ö0 százalékra teljesítetteSmith Gyula árukiadó és számadópénztáros vállalta, hogy 90 százalékos foglalkoztatási fokát 100 százalékra teljesíti árprilis 4-ig, vállalását március 21-ig 109 százalékra teljesítette. Meiszfe ricV u\ános főállomáselöljáró, gócponti áruiiiányító vállalta, hegy a vonathálózatándV kocsi ki- és be- íakási időket 5 órárui* i * 1 3.8 órára csökkeni!. Vállalását már eddig túlteljesítette, s a kocsik ki- és berakási idejét 3.5 órára csökkentette. Nagyialudí János raktármunkás és brigádja vállalta, hogy az eddigi 1 órára eső 5 mázsa mozdított súlyt április 4 tiszteletére 8 mázsa fölé eme i.* A brigád vállalását 8.6 százalékra teljesítette. Nyikos Imre főmkitáros, üzemi rakodási felelős vállalta, hogy a kocsik - használást 14.1 tonnáról 14.6 tonnára emeli, jelenleg elért teljesítménye 14.3 tonna. A Kaposvári Vasöntöde dolgozói jól haladnak a negyedévi terv teljesítése felé. Január elején, a negyedévi terv kezdetién egész sor hiba mutatkozott a munkafegyelem terén és a minőségi munka terén is. Gyakori volt a késések száma, az igazolatlan mulasztás és a seiejt is magas volt. Ezek a hiányosságok veszélyeztették a terv teljesítését. Felfigyelt ezekre a hibákra a pártszervezet, a vállalat vezetősége is, majd az öntudatos, fegyelmezett dolgozókkal az élen harcot indítottak a hibák leküzdésére. A pártszervezet a tag" gyűlésen és termelési éitekezle- teken a későket, fegyelmezetleneket megrovásban és büntetésben részesítették és faliújságokon ke resztül kipellengérezték. A selejt csökkentése terén kiszélesítették az ellenőrzést, majd a legjobb dolgozók átadták munkamódszereiket a gyengébbeknek, mellyel a selejtet csökkenteni tudták. Rövid időn belül javulás állott be a munkafegyelem terén, nap minf nap csökkent a későn- jáiók száma. Megmagyarázták a kcsönjáró'knak, hogy ezzel saját magukat is megkárosítják és népgazdaságunknak is kánt okoznak. A selejt fokozatosan csökkent, emelkedett a termelékenység. gádja vállalták, a számadás-elválasztások és az árukárok teljes kiküszöbölését, ezenkívül felajánlották a darabáruk oly időben való elkészítését, hogy ebből vonatkésés ne származzon. Vállalásukat eddig maradéktalanul teljesítették. A barcsi vasút dolgozói jobb munkával válaszolnak az amerikai imperialisták újabb koreai gaztetteire, és ezt a fogadalmukat az állomás dolgozói 20-án, a baktériumháború ellen való tiltakozó békegyülésen is megerősítették. A békegyűlés résztvevői az Or szágos Béketanácson keresztül táviratban követelik, hogy szüntessék be az amerikai imperialisták Koreában folytatott embertelen tetteiket. A tabi tégrlag-yár dolgozói április négyre tett felajánlásaikon keresztül is harcolnak az első negyedévi tervük teljesítéséért. K ad era vek Ferenc cserép- iöldkitennelő brigádja vállalja, hogy az eddigi 123 százalékos teljesítményét 10 százalékkal emel’. Az irodai személyzet részéről Talpas József felajánlotta, bogy a inunkaverseny állását minden reggel a versenytáblán ismertetni fogja a dolgozókkal, hogy ezzel is a toíu-hbi jó munkát segítse elő, s ezenkívül' itáliait a, hogy április 1 re a terv-zse bk öip v,veket teljesen elkészíti és azoknak a ^Kezelésére a dolgozókat kioktatja. Va/^asek József, a központi műhely vezefőije, brigádja nevében vállalta, hogy i 172 százalékos teljesítményét április 4-ig és azután is állandóan fokozni fogja. Ezenkívül a brigád még vállalta, hogy az üzemek la katosmunkálatait állandóan pontos időben úgy végzik el, hogy az állandó üzemképes állapotot biztosítani tudják. Január hónap közepe felé, Rákosi elvfárs 60. születésnapja tiszteletére inunk.averseny. indítottak a dolgozók és vállalásokat tettek a még fennálló hibák kijavítására. A munkaverseny első dekádjában kiváló eredmények születtek., mindössze 2 dolgozó nem tetíf ele" get szocialista kötelezettségének. A második dekádban minden dolgozó tülteljesiteft-e vállalását. A hibák leküzdésére, a munkaverseny kiszélesítése azt eredményezte, hogy a januári tervet jóval túlteljesítették, majd eleget tettek a március 9-i fogadalmuknak is. A januári és a februári terv túlteljesítése eredményeként a két hónap -alatt a negyedévi terv teljesítésében 83.4 százalékot értek el, ami azt jelenti, hogy március hónapban már túlteljesítik előirányzatukat. A március 9-i versenyszakasz ideje á'att még inkább megszilárdult a munkafegyelem és a selejt* csökkentésben is eredményeket értek el. Ma már késés, igazolatlan mulasztás nem fordul elő és a selejt is alacsonyabb a megengedettnél. A március 9-re kifejlődött műnk aver senyt nem engedték lanyhulni, hanem mind jobban kiszélesítik és felszabaduld tónk 7. évfordulójára újabb kötelszettségekef vállalnak. A csurgói lenüzem dolgozói március 9 re tetf felajánlásaikat 250 százalékra teljesítették. Most tovább szép eredmények elérésére, április 4 méltó megünneplésére készülnek. Kismarton Jczsefné okleveles szfahá- novista felajánlotta, hogy 158 százalékos teljesítményét felszabadulásunk tiszteletére 20 százalékkal emeli. Szabó Jánosné március 9-i versenyben elért 141 százalékos teljesítményére 10 százalék emelését vállalta. Horváth Ilona I. vállalta, hogy eddigi 172 százalékos teljesítményét április négyig 10 százalékkal, 182 százalékra emeli. Horváth Gáboiné vállalta, hogy 142 százalékos teljesítményét 10 százalékkal emel'. Lukács Anna eddigi 136 százalékos teljesítményére 6 százalék emelését vállalta. Turcsics Jánosné vállalta, hogy 122 százalékos teljesítményét 6 százalékkal 128 százalékra emeli. Cseresznyés Lajos 158 százalékos teljesítményére 12 százalékos emelést ajánlott fel. Az áztafó-brigád vállalti, hogy az áztató-medencé-k felújítását, amelynek határideje márc us 31, március 28-ig elkészítik. A gépházi személyzeti, vagyis az üzemfenntartó és a gépészek vállalták, hogy az előirányzott olajanyagból ápri1 s 4-ig 5 százalékot megtakarja* n k. A műszaki személyzet felajánlotta, hogy a 100 százalékon alul teljesítőket állandó oktatásban részesítik és ezen keresztül a havi operatív tervüket 5 százalékkal túlteljesítik. Az adminisztratív do'gozók vállalták, hogy a határidős dolgokat kellően elvégzik. A 'tűzoltók vállalták, hogy « tilalmi táblákat és a tűzvédelmi berendezéseket kijavítják. A Csurgói Lenüzem dolgozói a vállalásuk teljesítésében jó úton járnak s m nden lehetőség megvan ahhoz, hogy a vállalásaikat határidőre teljesíteni is tudják. A legutóbbi termelési értekezleten és az elmúlt napokban is sok dolgozó lett vállalást az anyag- takarékosságra, minőségi termelésre, önköltségcsökkentésre, a munkafegyelem még jobb megszilárdítására és a termelési iterv túlteljesítésére. Csontos Gábomé magkészítő pé’dául vállalfa, hogy csak kimondottan minőségi munkát végez, munkamódszerét átadja és termelését 110 százalékról 115 százalékra emeli, amit már túl is teljesített- So- mogyvári Lajos vasöntő, csoportvezető vállalta, hogy a koksz-szén- fogyasztásf 15 százalékkal csökkenti, melyben már ezidáig is jó eredményt ért el. Tóth József, He- gedüs Gyula, Végh József és még Sok dolgozó amellett, hogy tervüket és vállalásaikat Itúltefjesitlk, tanítják a gyengébbeket is. Kemendi György — ahogy vállalta is — hazánk legnagyobb nemzeti ünnepének tiszteletére az öntöde részére készített magvakat hulladék- acyagból állítja elő. A vasöntöde dolgozói továbblendítik a március 9-i vers enyimoz- galmat és a negyedévi ferv túlteljesítésével ünnepelik meg hazánk felszabadulásának 7. évfordulóját. sabb feladataEzekkel a szovjet módszerekkel növeljük mezőgazdaságunk terméshozamát A Vasöntöde dolgosói a hibák kijavításával, a verseny kissélesítésével késsülnek április 4-re