Somogyi Néplap, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-09 / 58. szám

VASÁRNAP, 1952 MÁRCIUS 9. SOMOGYI NÉPLAP 5 Erdő- és mezőgazdasági dolgozóink adott szavukat valóra váltották lékos súlygyarapodást érnek el, vál­lalásaikat 157 százalékra teljesí­tették. i kertészet dolgozói kihordtak 1200 mázsa trágyát a vállalt 1000 mázsával szemben. A bogitárműhe'yben 's serényen ment a munka. Kijavították a kocsikat és 140 folyóméter egyedi takarmá­nyozáshoz szükséges rácsot és vál­laláson felül egy kocsíf is elkészí­tettek. A kovácsműbely dolgozói is tcl)’esl’tették felajánlásukat: fel­vasaltak 100 pár lovat. Ezenkívül üzembehelyeztek Pálmájorban egy kovácsműhelyt. A lakato&műhely dolgozói 14 nappal előbb tettek eleget vállalásuknak. Két műtrá- gvaszórógéppel többet javítottak ki. A központi szerelőműhely és iroda dolgozói is jól teljesítettek, 4x alsóbogáti állami gazdaság dolgozói is megállták helyüket és adott szavukat valóra váltották. — A sertéstenyésztésben dolgozók a vállalt 13 kilogramm választási súlytálag helyett 17 kilogrammot értek el. A gépműbey dolgozói a gépek javítását február 15 helyett február 11 -re teljesítették. Jó ered­ményt ért el Németh Elemér gép­A Balaton-JSagybereki állami gasdasag dolgozóit a Rákos: elvtárs 60. szü­letésnapja tiszteletére indított ver­seny. nagyszerű eredmények el érésére sarkalta. A gazdaság dol­gozóinak egyéni vállalása ég vál­lalásuk teljesítése mindennél fé­nyesebben bizonyítja azt a mély­séges szeretetet, melyet népünk nagy tanítója, vezére, Rákosi elv­társ iránt éreznek. Az állattenyésztésben a sertéstelep dolgozói vállalták, ikogy 2 százalékos daraértékesítés­sel a normát teljesítik. Ezzel szem­ben vállalásukat 4.5 százalékkal, vagy s 225 százalékra teljesítet­ték. A malacok fe.nevelésénél 70 darabbal több malacot etettek, •»in< amennyit vállaltak, így 160 százalékra t^esítelkék vállalásu­kat A pusztsszentgyörgyi üzem­egység tehenészei 1 literes emel­kedés helyett 1-70 literes föjési átlagot, a bélafelepi tehenészek 10.5- litert ajánlottak fel és fejési átlagúkét túlteljesítették. Jelenleg 11.5 ’iteres átlagot értek el. — Berta László állattenyésztési bri­gádja felajánlotta, hogy a növen­dékállatoknál átlagosan 110 száza­kezelő. A csombárdi üzemegység­ben 7 liter fejési átlagot vállaltak, jelenleg 10.9 liter az eredményük. A mesterséges borjuntvelésnél Vigh József ért el jó eredménye­ket- Többi felajánlásaikat is jól teljesítették a gazdaság dolgozói. Erdőgazdaságaink dolgozói is eleget tettek vállalásuknak. A kaposvári déli erdő­gazdaságban Illés József munkacsapata napi át- bg 130 százalékos teljesítményt ajánlott fel. Eddig 150 százalékot teljesítenek. Eredményeiket még fokozni akarják. Gálos Ferenc fa­kitermelő munkacsapata vállalását 167 százalékra teljesítette. A ladi erdőgazdaságban Majer József, Vagdán Lajos, Vori- da györgy, Makicsics Pál, Varga György és Fucskár György dél­szláv dolgozók munkacsapatukkal megfogadták, hogy a széria kiho­zatalát 5 százalékkal emelik. Vál­lalásukat 6 százalékra teljesítették és elmondják, hogy ezzel ütnek Titóékon. Beb:zonyítják, hűek maradnak pártunkhoz és népi de­mokráciánkhoz, államunkhoz, a szocializmus felépítéséhez. Termelj többet, jobbam élsz Az alábbi tények igazolják, hogy ez megfelel a valóságnak. Én, Merefei Pál hencsei lakos, 7 holdas újgazda a kaposvári MEZŐKER-rel szerződést kötöttem 200 négyszögöl sárgarépa termelé­sére. A 200 négyszögöl sárgarépa kötelező beadása 600 kilogramm. Ezzel szemben én gondosan meg­műveltem a növény talaját és meg is hozta a kellő eredményt, vagyis a munkám jutalmát. A 200 négyszögöl területről leszállítottam 800 forint ér­tékben olyan sárgarépát, ami ritkításból jött ki. Később, mikor már kilóra és nem cso­móra vették át, akkor 10 má­zsát szállítottam le, értékben 1500 forintot kaptam érte, ősszel 3 mázsát adtam át, melyért 200 forintot kaptam. Ezenkívül még maradt 5 má- zsj, melyre tárolási szerződést kötöttem, értékben 200 forin­tot kaptam érte. Tehát a jó munka után megvan Rákosi elvtárs születésnapja tiszteletére teljesítették vállalásukat megyénk gépállomásai A lengyeltóti gépállomás .a MuElka és erőgép ja vitásokat ha­táridő előtt 5 nappal túlteljesítette. Ezea felül a Dégmár, Salavec és Kollár brigád 8 gép javítását vál­fajt1« és február 23-ra teljesítették­A csurgói gépállomáson Szabó János 5 tagú brigádjával március 1-re az összes cséplőgépe­iket kijavította. Balázs Is',ván 4 tagú vetőgépja- vfté brigádja a vállalt vetőgépja- •v'kíásokat 150 százalékra teljesített6. Sifaon Imre, Szabó Jenő szerelő brigádjai február 23-ra 100 száza­lékra teljesítet lék vállalásaikat, László Mária dolgozó nő két női munkaerő beszervezésének vállalá­sit teljesítette. A mernjei gépállomás vállalást lelt a téli gépjavítás! mun­kák haláridőelőtti és-* minőségi el­végzésére. A munkafegyelem betartá­sával és megszilárd:tásával. Ezek­ben a vállalásokban a ,,Petőfi“ brigád 116 sz^alékos eredményt ért el. „Ifi“ b*ád 102 százalékos teljesítéssel.» második helyre ke­rült a versenyben, ,.Előre“ és a „Dózsa“ brigád 100 százalékra tel­jesítették vállalásukat. A nagyatádi gépállomás dolgozói közül különösen jó ered­ményt ért el a teljesítésben Ma­gyar István. Téli gépjaví’ási tervét határidő előtt 10 nappal 100 száza­lékon felül teljesítette. Ugyanak­kor versenyre hívta ki Somogy me. gye összes traktorisláit az 1400 nor­málholdas mozgalom megindulására. Magyar elvtárs ezzel a mozgalom­mal biztosítja évi tervének 170 százalékos teljesítését. Köszöntjük a Somogy SowtegySzob község dolgozó pa- ?asJlj«i elilialározták, hogy terme­lőszövetkezeti csoportot alakítanak. Február 21-én megalakult 40 csa­láddal, 80 taggal, 290 hold földön •agy hármas típusú tszcs. A csoport •eve „Úttörő*“ Aa új tszcs tagjai szobi „Uitörő“ tszcs-t megfogadták, hogy munkájukat úgy fogják végezni, hogy csoportjuk méltó leg.y6n az ut örő névre és a többtermfléssej bebizonyíthassák a kollektív nagyüzemi gazdálkodás fölényét a kisüzemi parcellás gaz dálkodással szemben. Mezőgazdaság Ak Állami Könyvterjesztő Válla­lat is *. Mezőgazdasági Könyvkiadó ■lársius 11-én Böhönyém, március 12-é* Iharosberénylben mezőgazdá­dévá szak-ankétot rendez a kultúr- **tfconl»n. A* ankét tárgya az időszerű ái­i szak-ankétak lat tenyésztési és növénytermesztési teendőkkel kapcsolatos mezőgazda- sági szakkönyvek ismertetése. Az ankétokon a környék állami gépál­lomásainak, termelőszövetkezetei­nek számos dolgozója és egyénileg dolgozó parasztok vesznek részt. Elmondja a 60 éves Bence néni. . . A múltban nagyon sokat dolgoz­tam, de »«"ha nem kaptam meg azt, «mit a felszabadulás óta jó mun­kámért megkaptam. A felszabadu­lás «lőtt mindig az urak tömték asebjfikst aj éa keserves munkám­ból, «ekem csak a nyomoT és sze­génység jutott — mondja Bence né­mi. Most is nagyon szereitek dolgozni pedig már a hatvanadik évemet tip- rom, de most meg is van az értel- «e, hogy miért. Amióta a kapos­vári állami gazdaságban dolgozom a kertészetben, mindig jó eredményt értess el, volt hogy 200 százalékra {•ljeaítettem a normát. De becsüle- t«s munkámért, becsületes bért is fizetnek, sőt még ruháit, lábbelit is •lesóbban kaptam. Megkaptam a kenyerem, hízót is vághatom, mert ▼olt miből hizlalnom. A gazdaság vezetősége sokszor megdicsért jó munkámért és jutal­mul pedig 14 napi üdülésre küld­tek Hévízre. Az örömkönnyem kihullott a bol­dogságtól, mikor az üdülőhelyre ér.eni és az jutott eszembe, hogy •st a nagy megtiszteltetést a párt­nak és Rákosi elvtársnak köszön­hetem. Gyönyörű tiszta fehér ágyak, jól fűtőit szobákban voltunk, naponta négyszer étkeztünk, de az ebéd mindig három fogás volt, a vacsora két fogásos. A szórakozás is bizto­sítva volt, mindennap Színház, mozi, egész nap szólt a gyönyörű zene és néha társasjátékkal foglal­koztunk. Az orvos naponta meg­vizsgálta az üdülő vendégeket. Én is kissé hurulos voltam, de -meg­gyógyultam ott. ügy vigyáztak ránk mini az anya a gyermekére és min- den kényelmet biztosítottak szá­munkra. Soha álmodni sem mertem volna a múltban, hogy én még ilyen helyre kerülhetek. Most úgy akarom meghálálni a pártnak, és Rákosi elvtársnak ezt a Szép meg- lisztelteiésL hogy munkámat még jobban végzem, még többet ter­melek és a fiatalokat is buzdítani fogom a munkái«, mert tudom, hogy jó munkámmal elősegítem a népünk felemelkedését és a béke megvédését. Jutalmat kaptak a tejbegyüjtésüket jól teljesítő tszcs-k és földművesszövetkezetek A begyűjtési minisztérium meg­jutalmazta a .megye területén azokat a tejbeadási kötelezettségüket jó-1 teljesítő tszcs-ket és földmiívesszö- ve kezeteket, amelyek az 1951. au­gusztus 1-től december 31-ig a leg­jobb eredményt érték eh Tszes-k közül 1. RépáspuSzffli „ötéves terv“ tszcs tervét 274 százalékra teljesí­tette', vándorzászlót és 800 forint pénzjutalmat kapot!. 2. Balatonőszödi ..Vörös Csillag“ tszcs tervét 270 százalékra teljesí­tette, 500 forint pénzjutalmat kapott. 3. Somogygeszti „Uj barázda“ tszcs tervét 100 százalékon felül tel jesítet te, 300 forint pénzjutalmat kapott. Földművesszövetkezetek közül 1. Sz U v á ss z e nt ni á r 1 o ii i földmű­vesszövetkezet tervét 121 százalék­ra teljesítette, vándorzászlót és 400 forint pénzjutalmat kapott. 2. Őrei földművesszövelkczet ter­vét 110 százalékra teljesí ts,te, 300 forint pénzjutalmat kapott. 3. Ráksi földművesszövetkezet tervét 108 százalékra teljesítet te, 200 forint pénzjutalmat kapott. A jutalmakat ma, Rákosi elvtárs Születésnapján osztjuk ki. a kellő jutalom is. Az 1952. évr® is kötöttem szerződést zöldségr® és petrezselyemre, mert a tavalyi óv is megérte. A MEZOKER Vál­lalat egyébként is mindig a legren­desebben vette át és fizette ki az árut. A sárgarépán kívül még 20# négyszögöl előcsíráztatott burgo­nyám volt tavaly- melyért 1200 fo­rintot kaptam, összesen 4C0 négyszögöl szer­ződött terület után 3286 fo­rintot fizetett ki részemre • MEZŐKER Vállal it. A tavalyi jó terméseredmények utóhatása megmutatkozott az idei 1952-es év termelési szerződéskö­tésében is, mert 1952-ben Hencse község -az előírt tervének 150 szá­zalékra tett eleget- Előre to­vábbra, is jó munkával az öféve® terv sikeréért és a szocializmus megvalósításáért. Meretei Pfl. 7 holdas új gazda. •• Ünnepélyes tanácsülés Somogyszil községben Somogyszil község dolgozó pat- raszfsága nagy készülődésben volt a márciusi tanácsülés megtartásá­ra, már annál is inkább, mert kul- túrelőadással egybekötött’ gyűlés volt­Kultúrelöadás A földművesszövetkezet kulfúr- gárdája négy sikerrel játszotta a Duda Gyuri Című színdarabot, me­lyet az úttörőzenekar és a peda­gógus-zenekar nyitott "meg, e’ső- nek ők mutatták be, mit tanultak a télen és példát mutattak a DISZ-nek, hogy ők is nagyobb kedvvel fogjanak a tanuláshoz, smi eredménnyel is járt. A DISZ- szervezet is készül. Zenekart ala­kít a maga körében. Tanácsülés A kultúrelöadás végével kezdő­dött a tanácsbeszámoló, melyet Baán Lajos ta,nácsélnök elvtárs tartott. Bevezetőül megemlékezett Baán elvfárs arról, hogy Rákosi elvtárs mennyit szenvedett 'értünk a fegy- házban és hogy ennek ellenére a börtön lakói között is szervezett és harcolt az eszméért. Továbbá ráfért Bsán elvfárs Rákosi elvtárs 60. születésnapjára való készülő­désre, hogy mennyiben teljesítet­te a község a vállalását a begyűj­tés terén. Kihozta a jól teljesítő gazdák nevéf, ak k már az első ne­gyedévi előirányzatot 150 száza­lékra teljesítették, ugyanakkor az elmaradt gazdák neveit is. Továb­bá megkérdezte Baán elvtárs, hogy válla’ják-e az elmaradt gaz­dák, hogy 9 re, Rákosi elvfárs szü­letésnapjára teljesítik a beadást. A dolgozó parasztság egyhangú­lag nagy lelkesedéssel vállalta ezt. Ünnepel a somogyaszalói Latinka termelőszövetkezet KÉT Es fél kilométerre van a vasútállomástól a somogy- aszajói „Latinka“ termelőszöveke- zet. A községet eay domb takarja el. A dombról már lelhet látni a tér ni elősző vetkezet újonnan épült istállóit* sertésfiaztatóját. Ezeket az épületeket .részben, az elmúlt évben, részben az idén készítették el. Az épdkezésnél most nem tudnak dolgozni. Nem csoda. A friss ha­barcs amint a falra kenik csonllá faw. Erről, beszél az irodában Bank Erzsébet és Juhász Ilonka is — ők jutalmat kaptáik jó munkájukért. Mindegyik 50 kilogramm búzát. Munkájuk nagyban előseg tette Rá­kosi elv árs 60. Születésnapjára tett felajánlás teljesítését. Eddig a cso­port elkészített eev 5 vagonos mag­tárt, 400 köbméter siiógödrőt, egy száz (férőhelyes hizlaldái é3 20 négy- ze méter területű gyapotszárítót. Versenyeztek. Nyári Pál is példásan dolgozott. Nem akarják, hogy ellanyhuljon a verseny. Szabó László brigád ve­zető mondja — mi úgy ünnepelhe­tünk legjobban, ha úja.bh felaján­lást teszünk és mindent elkövetünk, annak teljesítéséért. Biz osi’tékunk megi an rá. Tagságunk lelkes és szereti Rákosi elvlársat. Felajánlot- lák, ho"y 6gy seríésfiaztatót már> dús 31-i ha áridő helyett 26-ra el­készítenek. A folyamatban lévő 80 férőhelyes istálló építkezést is ha­táridő elölt befejezik. A SOMOGYAKZALAl TERWELfi­SZDVETKEZET tagságának nagy része a mitllhan a herceg Észter- iháziak cselédje volt. Ma szabad em­berek. saját jobbléüik kovácsai. Tudják ezt. Es azt is tudják, hogy Rákosi elvtársnak köszönhetik, hogy számukra megmutatta a felemelke­dés útját. Szereteteket és ragasz­kodásukat bizonyítja az is, hogy a növénytermelő brigád tagiéi a rossz idők ellenére is a tavaszi (vetéshez előkészítetlek árpa alá 54£ napra­forgó alá 13 és étkezési bab alá 10 kataszteri hold földet. Elkészí­tették 5 hold szója és 5 hold rici­nus talajmunkálatait és ezzel telje­sítették felajánlásukat. Az állattenyésztési bíigiádvdzető Molnár Lajos elvtárs -—• a s^r lés- fialtatásnál a vállalt 5,5 mnlacozta- tási átlag helyeit 7-es átlagot ért el. Rákosi elvláis születésnapja tiszteletére felajánlotta, hogy a ke­zelése alatt lévő 20 darab anyakoca után 168 malacot nevel fel. Szere- tetét és ragaszkodását kifejezi újabb 'felajánlása, 200 malacot fog felnevelni. — Molnár Lajos elvtárs és brigádja így ^ünnepel. . A beadási kötelesség teljesítése terén is tettek felajánlást. Ezt is teljesítették. Leszállítottak 6 és fél mázsa hízót és így eleget tettek első negyedévi tervük teljesítésének- Most felajánlották, hogy májusba® eleget tesznek egész évi hízóáUatbe* adási kötelezettségűknek. További­akban vállalták, hogy az első félév­ben — a már beállított hízómarhák­ból — leszállítanak 28 mázsát. A kultúrterem díszítését a DISZ fiatalok vállalták. Az idősebb asz- szonyok is bekapcsolódlak. Pacsai Pálné, Szabó Lászlóné meg a Nagy néni is ott serénykedett a munkála­toknál. Elsimulnak a ráncok a homlokán. A múlt gondjai ma már csak emlékek és emlékeztetik Nagy nénit a múlt szenvedéseire és ép­pen ezért harcol, hogy többé a® vissza ne térjen. AZ ESTE BEMUTATTÁK * ,,VáH váll mellett“ című színdarabot. Né­pi táncokkal, szavalatokkal, ének­számokkal tettélv széppé Rákosi elv­társ születésnapjának elöeslélyét. Ök rgy ünnepeltek. Hiszen ma minden lehetőség megvan számuk­ra és tudják, hogy Rákosi elvtárs- irik és a Pártnak köszönhetik ezt is. Tudják azt is, hogy Rákosi elv­társ értük is szenvedőit a börtön- bún. A tábortűz fényében az ünneplők arcán a szeretet rózsái gyúHak ki. Rákosi ejvtársat ünneplő csoportta­gok ajkáról a hála éneke szállt. hozzáfűzték, hogy a somogyszili dolgozók tavaly is kitettek magu­kért, az idén még jobbín meg akar­ják mutatni, mire képesek azok a dolgozó parasztok, akik pártunk és kormányzatunk határozata^ be­irtják. A jó idő beálltával min­denki lázasan várja azt a napot, hogy mikor mehet a mezőre a ta­vaszi vetési munkáf megkezdeni. Tudják azt * somogyszili parasz­tok, hogy a beadásuknak-egyik fi tényezője a korai vetés és az idő­ben elvégzett talajmunka, ami nagyban elősegíti a termelés növe­kedését. A termelőszövetkeze;: csoport is nagyban készü’ a tavaszi mun­kák elvégzésére. A tavaszi vetőmag rostálását már elvégezte, most a talaiporha- nyífó eszközöfef javítja, hogy ké­szen álljanak a nagy munkára. A csoport tagsága a tél folya­mán elkészített 16 darab anyadisz- nó-ifiazfató férőhelyet, aminek az alját 80 centiméterre kellett tölte­ni és az egésznek az alját le kel­lett rakni téglákkal. Ugyanakkor még 150 darab hízó befogadására alkalmas épületet átalakított úgy, hogy az a célnak megfeleljen, Míndezf látja a somogyszili dol­gozó parasztság és nagy érdek­lődéssel van a termelőcsoport mun­kája iránt, ezért már rőv d id« alaft 6 család belépett a csoport­ba. A párt irányvonalának betar­tását ha szemelőtf tartja a se- mogyszili pártszervezet, akkor a* 11952. évben a község szociálist* községgé válhat, merf minden le­hetősége megvan rá. Huszár József, 3 hónapos párfiskole.

Next

/
Oldalképek
Tartalom