Somogyi Néplap, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-30 / 76. szám
SOMOGYI NÉPLAP VASÁRNAP, 1952 MÁRCIUS 3». mihi um —n------A világ népei tiltakoznak az amerikaiak baktériumos gaztettei ellen Moszkva A Szovjetunió városaiban és faT- vajjban tovább folynak a tiltakozó gyűlések a baktérimmifegyverek használata ellen. Az örmény Szovjet Köztársaság városaiban és falvaiban tartott tiltakozó gyűléseken a lakosság különböző rétegeinek képviselői, munkások, kolhozparasztok, háziasszonyok, tudósok, művészek — tartottak beszédet. Háromgyermekes anya vagyok — mondta Ofik Gevorkian a jereváni cipőgyár sz'athanovjs'ája, s ha a koreai és kínai anyákra és rettenetes helyzetükre gondolok, szivem égő gyűlölettel telik meg az isme- rikai agresszoiok iránt. Mi. szovjet asszonyok és anyák a világ békeszerető asszonyaival együtt tik akozunk e gaztett eilen. Legyenek átkozottak az amerikai gonosztevők. A gyűléseken mindenütt ha áro- ralokat 'hoznak, amelyekben a Szovjetunió dolgozói kiifejezik azt a meggyőződésüket, hogy a Béke Világtanács megeszi a szükséges intézkedéseket és megmenti az emberiséget a bak ériumiháború fenyegető veszélyétől. Berlin A "'.eissenseei orvosok elhatározták, hogy tiltakoznak az amerikaiak koreai bűncselekményei ellen. Ha- tároza'ukban követelik, hogy minden nemzet fenntartás néükiil csaklakozzék a gerufi egyezményhez, amely meg iltja a vegyi és bakteriológiai fegyverek alkalmazását. Párizs A baktérium,fegyver használata ellen tiltakozó nagygyűlés zajlott le csütörtökön este n Mulaflilé palotában. A gyűlés szónokai és részvevői egyhangúlag követelték a bakté- riumfegvver alkalmazásának feltétel nélküli meglillását. Hááa A holland fővárosban tiltakozó tömeggyü’ést tartottak az amerikai agressrorok hak'.érlumháhorúja ellen. Helsinki A Kiila nevű finn irodalmi és müvészcsopoirt határozatot hozott, amelyben felháborodottan tiltakozik az amerikai agresszoiok embertelen bűncselekményei ellen. Tokio Hajaszi japán kommunista kép- v's,ellő az alsóház küUigyi bizot ságinak ülésén interpellációt intézett a japán kormányhoz azzal kapcsolatban, ho'-'y az amerikai csapatok hakt ériumfzgy vert alkalmaznak Kötreában. Rámutatott pék Hen En-nek, a Koreai Nélpi Demokratikus Köztársaság küliigyiminiszlerének nyilatkozata saSr./nt is, Vakaimacu és Kitano japán háborús bűnösök közreműködnek az amerikai csapatok által folyta ott baktéri'umlháborúban. A szovjet kormány még I960 februárjában követelte azoknak a háborús bűnösöknek kiadatását, akik az. egykori Kvantuag hadseregben lell- jesítettek szolgálatot. E háborús bűnösök közöd van Isii is. Okadzaki tárcanélküli miniszter az interpellációra válaszolva kijelentette, ho'-'y ,.a j:’,pán kormány Isiit és a hasonló területen dolgozó más személyeket, nem tekinti háborús bűnösöknek. Uj-D«lhí Indiai és pakisztáni népi szervereik erélyesen tiltakoznak az amerikai imp; riaüsták koreai és kínai bn'k éiiumbá'borúja ellen. Dange, az összindian szakszervezeti kongresszus főtitkára tiltakozó nyilatkozatban a többi között kijelentette: az összindiai szakszervezeti kongresszus támogatja a nemzeti felszabadulásáért harcoló koreai népet és követeli a kormánytól, hogv tiltakozzék az ENSZ-nél az amerikai miüitarisiák által alkalmazott emlb,értélén módszerek ellen. Űjabb küldöttségek indullak el a moszkvai nemzetközi gazdasági értekezletre IJjabb küldöttek érkeztek Moszkvába a nemzetközi gazdasági értekezletre. A Szovjetunió fővárosába érkezeit kiiVai kü'dö tsé'4 egy csoportját, Claude Alfanderi francia pénzügyi szakértőt és a belga küldöttség két tagját a vnukovoi repülőtéren a nemze közi gazdasági értekezlet szovjet előkészítő bizottságának képv.jsillői fogadták. Az iráni küldöttek csíitö: tökön elindultak Teheránból Moszkváiba a nemzetközi gazdasági értekezletre. Karacsiból Moszkvába utazott a nemzetközi gazdasági értekezletre két pakisztáni kü'dött: nyolc pakisztáni küldött vizumot kért. hogy Afganisztánon át utazzék Moszkvába. Több (pakisztáni küldött úllevelének kiadását várja a külügyiminisztériumtól. A burmai küldöttség, — ametly hét tagból áll — Párizsba érkezett jelentések szerint elindult Moszkvába. A Moszkvába utazó iromán küldöttséget Gheorghe Savin, a román külkereskedelmi kamara elnöke vezeti. Az olasz kormány már korábban bejelentette, hocy kész útlevelei adni azoknak, akik I a moszkvai értekezletre kívánnak u'azni. Mint az Unita írja, a hatóságok most bürokhaikus módszerekkel húzzákhatasszák az útlevelek kiadását. A lap hangoztatja, hogy a kormány eljárása megsérti a törvényeket és az alkotmányt. Argentin! lapjelentés szerint március 26-án Buenos Aires- böl Moszkvába utazott az argentin küldöttség, hogy részt vegyen a nemzetközi gazdasági értekeziie'.en. Az izraeli kormány megtagadta a kutatási vízumot Djamal Mussza arab szakszervezeti küldőitől, aki a moszkvai nemzetközi gazdasági értekezletre akart u nzni. A lakosság hn'adó rétegei élesen tiltakoztak az önkénye* intézkedés ellen. IDŐJÁRÁS Várható időjárás vasárnap estig: Sokfelé havaseső, eső, időnként meeélénrkülő dél /délnyugati, majd nyugati szél, a hőmérséklet emelkedik. Március 30-án, vasárnap a várható napi középhőmérséklet az egész ország terűje lén négy Celsius fok felett lesz. A koreai néphadsereg főparancsnokságának március 28-i hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága március 28-án közölte, ho'.'y a néphadsereg alakulatai • kinaj népi önkéntes egységekkel ■zorosan együttműködve védelmi harcokat vívnak az ellenség ellen. Az ellenség egvségei a keleti fronton haickocsik és tüzérség tá- mo'alásával több ízben indítottak sikertelen támadást, ezeket a támadásokat visszaverték. A támadók nagy veszteségeket szenvedtek. Március 27-én a népi csapatok egységei a keleti partvidék körzetben heves tüzérségi párbajt vívtak nZ ellenség hajóival, amelyek Von- sznn közelében benyomultak a part- menti vizekre. Március 28-án a néphadsereg légvédelmi egységei Von- szan körzetét támadó ellenséges repülőgépek körül hármat lelőtt. A NÉP ALKALMAZÁSA Március 28-án este a Párfoktaiás Házában Vilmos József elvtárs a Központi Előadói Iroda tagja „A NÉP alkalmazása“ címmel előadást tartott. Az előadást rövidítve az alábbiakban közöljük: A népi demokratikus hazánk, országok nagyszerű gazdaság-politikai eredményeinek alapvető forrása, hogy sikerrel alkalmazták és alkalmazzák, sajátos viszonyainak megfelelően, a szocializmus építéséről szóló lenini-sztálini tanításokat. Ennek az egységes és átfogó elméletnek szerves része: a NÉP, az úgynevezett új gazdasági politika. I. A kapita.izmusból a szocializmusba való álmenet gazdasági viszonyairól A kapitalizmusból a szocializmusba vezető átmeneti periódus- mik gazdasági viszonyait &z jellemzi, hogy a szocialista tulajdon, a szocialista formációkon kívül megírt áhatók benne más, nem szocialista formációk is. — Azt hiszem — írta Lenin — még nem volt olyan ember, aki Oroszország gazdasági kérdésével foglalkozna tagadta volna ennek a gazd.Ságnak átmeneti jellegét. Azt hiszem egyetlen kommunista sem tagadta azt, hogy a „Szocialista Szovjet Köztársaság” kifejezés a szovjet hatalomnak azt a szilárdan eltökélt szándékát jelenti, hogy a szocializmusra velő átmenetet megvalósítsa, de semmi esetre sem jelenti azt> hogy az adott gazdasági rendet szocialista gazdasági rendnek ismerjük el. Da mit is jeleni az a szó : átmenet ? A gazdaságra való alkalmazásában nem azt jelenti-e, hogy az adott rendszerben a kapitalizmusból is, a szocializmusból is vannak elemek, részecskék, darabkák? Mindenki elismeri, hogy ez így v:n.‘‘ Lenin elvfárs 1921-ben ,,A terményadóról" című művében a szovjet gazdaság viszonyait elemezve megállapította, bogy abban ötféle elem található meg: „1. Patriarchális, rzaz jelentős mértékben natúrális paraszt- gazdaság, 2. kisüzemi árutermelés (ide tartozik a gabonát eladó narasztság többsége), 3. m gánkapítalizmus, 4. á'larn- kapifa-izmus, 5. szocializmus. „Ma a népi demokratikus országok szintén az átmeneti korszak gazdasági viszonyait élik. Gazdaságúikban a szocialista szektor meiett, amely a népgazdaság uralkodó szektoraivá vált, még létezik a tőkés kisáru termelői szektor is. Tehát a hatalom megragadása után, a nagytőke kisajátítása után még nem válik egyneiművé a gazdaság, s az uralkodó szocialista gazdasági törvények mellett érvényesülnek benne, bár mind csök- kentebb mértékben és hatássá!, a kapitalizmus gazdasági törvényei is. A tu'ílidcn viszony oknak megfelelően az átmeneti társadalom osztályai: proletáriá ;us, burzsoázia, a városi és falusi kispolgárié rf valamint a megszülető, új arculatú, fe rm e! ős z ö ve fke zet ekb e tömörült szocialista parasztság. A szocializmus és a kapitalizmus erői között folyó osztályharcnak egyik fontos fegyvere az új gazdasági politika. Sztálin elvtárs az SZK(ib)P Központi Bizottságának pleiumpn k'asszikus meghatározás, ; adta a NEP-nek. „Az új gazdasági politika a proletárdiktatúrának arra irányuló politikája, hogy ne közvetlen ter^kóserével, n« -:-c nélkül és a piac megkerülésével, hanem a piac kihasználásával, a pia.c útján küzdje le a kapitalista elemeket és építse fel a szocialista gazdaiságot. Élik erüíhetiiloe a kapitalista országok íz új gazdaságpolitikát a kapitalizmusból a szocializmusba va- i ó átmenet időszakában? Azt hiszem niem kerülhetik el. A proletárdiktatúra időszakában miniden kapitalista országnak küsebb-na- gyobb mértékben abszolút szüksége van az új gazdasági politikára, annak piaci kapcsolatira és a piaci kapcsolatok kihasználására.” II. Miért von szüksége minden országnak, amely át akar térni a kapitalizmusról a szocioliznusra, az új gazdasági politika al«a!mazasára ? A szocializmus teljes győzelmét nem lehet egy csapásra megvalósítani. A szociális ;a állam nem képes arra, hogy közvetlenül a hatalom megragadása után az egész népgazdaságot kézbevegye és szocialista viszonyokat teremtsen a termelés és a forgalom területen. Azért nem lehet a szocializmus győzelmét egy csapásra megvalósítani, mert hosszabb időt vesz igénybe, amíg a szocialista kereskedelmi apparátus a. miga egészében le tudia bomyoüítani az áruforgalmat- Egészen addig, amíg a szocialista kereskedelmi hálózat széles méretekben nem épül ki, kisebb-naigyobb mértékben, szükség van a magánkereskedelemre, a piaci kapcsolatok felhasználására, hogy íz árucserét a különböző népgazdasági ágak között biztosítani lehessen. 2. Továbbá nemcsak a forgalom, hanem a termelés területén sem lehet azonnal szocialista viszonyokat teremteni Ez nem csupán néhány ezer földbirtokos felszámol á- sát jelenti, hanem többek között azt is, hogy a kisárutermelő paraszt szocialista paraszttá váljék, III. A NEJ al<almaz< A Szovjetunióban az új gazdasági politikát Lenin zseniá is elgondolása a-aPÍún már 1918-ban alkalmazták. Lenin elvtárs a NÉP alapelveit már 1918 ban ,,A szovjet ha;alom soronlétvő feladata" című művében kifejtette. A NÉP alkalmazását azonban ideigl enesen megszakította a polgárháború és az intervenció. így a NÉP tényleges megvalósítására csuk a külső és belső ellenforradalmáfok veresége után 1921-től kezdve, a Bolsevik Párt X kongresszusán: k határozata nyomán kerülhetett sor. Az új gazdasági politika alkalmazása ebben az időszakban azt jelentette, hogy a szoviet állam a gabonáiéles'egek kötelező beszolgálta iásáról áttért a termény- adóra és megengedte, hogy a p.avagyis a kisárutermelő mezőgazdaság rendszeréről áttérjünk a szocialista mezőgazdaság rendszerére. 3. Ez a politika azt jelenti, hogy a prolit árié tus olyan körülmények között, amelyék ideiglenesen eikerülhe let lenné teszik a kapitalista elemeik létezését, be fogja a kapitalizmust is ta szocializmus építésiének szekerébe. A tőkés termelést, a -kisárutermeliést. a magán áruforgalmi ka.pcsoi’ato- kat is felhasználja a szocialista gazdaság erősítésére, a termelő erők kibon[a.kozására. „A NÉP a proletárál!am különleges politikája. E politika teret enged a kapitalizmusnak, ugyanakkor a parancsnoki mártás:latokat a proletárállam' kezében tartja. E politika a kapitalista és szocialista elemek harcát tételezi fel. Célja a szocialista elemek növelése a kapitalista elemek rovására, célja a szocialista elemek diadala a kapitalista elemek felett, az osztályok megsemmisítése, a szocialista gazdasági élet alapjának felépítése." sa a Szovjetunióban rasztség kötelezettségeinek teljesítése. ugán terményfeleslegét piacra vigye. Továbbá a szocialista állam megengedte a kapitalizmus bizonyos feléledésé] az ipar, elsősorban a kisipar területén. Az új gazdasági politika bevezetésével, a gabonafeleslegek sz bgd értékesítése, a kereskedelem, a piac útján lehetett csuk biztosítani a munkásosztály és a dolgozó parasztság összefogását. A NÉP első éveiben, akkor, amikor a szocialista n:gyipar még nem épült fel és nem volt képes ellátni a mezőgazdaságot nagymennyiségű iparcikkel, amikor az ipar és a miezőgazdság közötti termelési kapcsolatok még nem bontakoztak ki, a terményadó és véé a város és a. falu közötti piaci kapcsolatok képezték a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének fő gazda- sági alapját, igen fontos aláhúzni tékát, hogy alapvető szerepe van a NÉP alkalmazásának a mua- kás-paraszt szövetség erősítésében. Ugyanakkor az új gazdasági politika a kapitalizmus megélénküléséhez is vezetett- A kisárutermelő g. zdasá^ck százezrei az iparban és milliói a mezőgazdaságban, a kulákgazdaságok nagy súlya a falun, a tőkésszektorok maradványai az ipar területén és a magánkereskedelem — szükségképpen megával hozta a kzpitalis- ta elemek, a spekuláció megerősödését. A tircckisták és más prole,ars lenes elemek a NEP-nek csak ezt az oldalát „látták meg” és azt hajtogattak, hogy a NÉP csák visszavonulást jelent ős a kapitalizmus visszaállításához vezet. Lenin és Sztálin vissz.au ásították ezt az „elméletet" és rámutattak arra, hogy a NÉP nem vezet a kapitalizmus restaurációjához, mivel az államhatalom a. proletáriá- tus kezében van, mert a nagyipar, a hi,tel a közlekedés a proietárál- lam tulajdona, és mert egyre job- b:n megizmosodik a szocialista kereskedelem. Bucharin és más pártellenes elemek, akik a kapitalizmus visszaállítására törekedtek a NEP-et „jobbról" támadva, az állam piac- szabá'yzó szerepének felfüggesztését és a magánkereskedelem teljes szabadságát követelték. Sztálin elvtárs leleplezte az ilyenfajta „javaslitok" ártalmasságát: „Úgy véltük és véljük ma is, hogy a NÉP a. m;igánlkeresikede'em bizonyos mértékű szabadságát jelenti A dolognak ezt az oldalát Bucharin megjegyezte mrgának. De Bucharin iiéved, ha azt hiszi, hogy a dolognak ez az oldala kimeríti a NEP-et, Buchirin elfelejti, hogy a NEP-nek még egy másik oldala is vgn. Arról van szó, hogy a NÉP egyáltalán nem jelent* a magánkereskedelem tcHes szabadságát, a piici árak szabad játékát- A NÉP a magánkereskedelem szabadsága, de csak bizonyos határok között, bizonyos kereteken belül, az állam piacszabályzó szerepének ^biztosítása mellett-" Az új gazdasági politika, mint a szocialista á'lam „különleges" politikám érvényben volt egészen az átmeneti szakasz befejezéséig, 1936-ig. Sztálin elvtárs a Szovjetunió alkotmánytervezetéről mondott beszédében, 1936 b:n, összehasonlítva a Szovjetunió 1924- évi gazdisági helyzetével az 1936. évit. többek között a következőket állapította meg: „Míg akkor az új gazdasági poétika első sz, kaszát éltük, a NÉP kezdetét, a kapitalizmus némi felelevenedésének időszakát, addig most a NÉP utolsó időszakát éljük, a 2 NÉP végét, a k-pitializmus teljes felszámolásának időszakát a népgazdaság minden ágában “ (Folyt, köv.) Csatlakozás a szubadság- p irki szülői munka közösség versenye h^z Mi, a Mezőgazdasági Technikum szülői munkaközössége lelkesen csatlakozunk a szafoadságparki iskola szülői munkaközösségének április 4-i versenykihívásához. Versenykihívásuk minden pontját elfogadjuk és az alábbi két ponttal ki.bővítjük: 1. A szülői munkadélutánok fokozottabb szervezése. 2. A vidéki szülőkkel való folyam :tos levelezés megindítása. Hisszük, hogy pedagógusaink és a mi harcos jó munkánk eredményeiképpen képzett szakemberek kerülnek ki iskolánk, a Mezőgazdasági Technikum falai közül, akik harcosai és szilárd pillérei lesznek szocialista mezőgazdaságúnknak és akikre biztosan építhet szocialista hazánk. Minden törekvésünk az lesz, hogy mi kerüljünk ki győztesen e ■versenyből, ezért komoly munkával harcolunk és bízunk benne, hogy mii fogjuk kiérdemelni a „megye legjobb munkaközössége" címet, Mezog zdaságí Technikum SZ. M. K. Bánkuti Sándorné.