Somogyi Néplap, 1952. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1952-01-15 / 11. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SOMOGYI Gero Ernő elvtárs hessédének folytatása — Hassássólásak Az ENSZ-közgyűtés politikai bizottságának január 12-i üiése Fegyelmezetlen bányászok elítélése IX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM. Ára 59 íülér. KEDD, 1952 JANUÁR 15. Bákoit Mátyás elvtársnak a szombati országos aktíva-értekezleten elhangzott beszéde Teljesen egyetértek azzal, amit Gcrő elvtárs itt az aktíva elé tárt, de egykét kérdésihez ktegészííéskóp- pen hozzá akarok szólni. Az egyik, a legtöbbet hangozta! piH, a munka­fegyelem. amelynek hiányát úgy te­kintjük. mait egészséges fejlődésünk gyermekbetegségét. Az itt fölszólalt .Vezető 'elvtáirsak egy része <‘zt a kérdést nem kezelte azzal a komoly­sággal és keménységgel, amellyel kellett volna. A munkafegyelemről Úgyszólván mindenfi felszólaló elvtárs érintette a iniunknfegy.ek’im kérdését, de szinte tsemm.it som Ital lőttünk arról, hogyan harcoltak a munkafegyelem helyreállításáért. Rengeteg panaszt kaptam e tárgy­ban, de amikor konkrét est tokol kértem abból a célból, hogy fel* használjuk a munkafegyelem meg­szilárdítására a lógósok elleni kiiz- delemben, a legtöbb elvtárs rögtön viszolyogni kezdleít és magyaráz­hatta, hogy az az eset, amelyet ép­pen szóvá tett, la kín mégsem olyan súlyos, mint ahogyan a kezdetén látta. A határozat — amelyet most helyeselnék és amely módot ad ne­kik arra, hogy végre a törvény ere jével is fellépjenek a munkafegyo l’ém megszegőivel szemben Jött volna létre- Iíozzátejhetem, Iiogv ez az én megfigyelésem — sajnos -— összeesik a munkások tapaszt»* lakúval. Az elvtársak iitt hallották az aj. kacs inger völgyi bányász élvtárs fel­szólalását. aki elpanaszolta, hogy a vezetőség nem harcol keményen a munkafegyelem megszilárdításáért. A 22. építési tröszttől felszólalt igazgató elvtárs szintén kénytelen volt megállapítani, hogy a. munka- fegyelem kérdésében liberálisak a vezetők. Aki figyeli a Szabad Nép­nek a munkafegyelemről szóló, munkások által írt cikkeit, annak is meg kell állapítania, hogy ezek a munkáisltvclezők szinte kivétel nélkül panaszkodnak a vezetők li­beralizmusára. — nem A kollektíva szerepe ss muRkafegyelem megjjavításákan Előre meg lehet jósolni: ha ezen ■a téren nem történik változás, ak­kor hiába adjuk meg a lf-.hr: őségét, a gazdasági életben vezttökuek, hogy a törvény erejével is segítsenek helyreállítani a munkafegyelmet, ez nem feg megfelelő eredménnyel járat, mert az elvtársiak félnek az erőteljes eszközök használatától. m százszor ismételjük, hogy e téren döntő annak a .szellemnek a kiala­kítása, amelyben szégyen és gyalá­zat naplöpónak, csellengőnek lenni Á>e ugyanakkor hozzátesszük, hogy fannak bizonyos ellenséges vág}' egyél) elemek, amelyeknél a puszta agitáció, rábeszélés csak annyit használ, mint a szenteltvíz, s ezért 'velük szemben a törvény erejét is igénybe kei 1 venni. A vezetőS* szerepe a niunkafegjelena meg-javításában Ezért kérem a gazdasági vezető­ket, hogy ezt a kérdést kezeljék keményebben. Ne legyen a. jövőben folyton panasz arra, hogy gazda­sági vezetőink, igazgatóink, — meg. mondhatom: középkádereink is — nem egyszer puhák, liberálisak, vi- szolyognak a keményebb eszközök használatától. H'átba adjuk akkor az elvíársak kezébe a lehetőséget- E térten feltétlenül változtatni kell. Minden elvtársunk, minden üzem­ből jövő hír azt közli, hogy ennek a rendelkezésnek igen üdvös volt a hatása, s bár úgyszólván csák pár napja közismert, mégis már mutat­kozik az eredménye. Ha az elvtársak most sem nyúl­nak konzekvensen és kemény kéz­zel a fegyelmezés kérdéséhez, akkor megint úgy járunk vole, mint egy csomó egyéb rendszabállyal, amely­nek nem konzekvens, nem követ­kezetes kezelése miatt nem lett meg az eredménye. A munkafegyelem lazításához gyakran az is hozzájárult, hogy gazdasági vezető elvtársaink a ki­sebb ellenállás vonalán mennek. Azt hiszik, hogy ezzel hozzájárul­nak « termelés emeléséhez, holott végeredményben az ellenkezőt érik el. Egyetlen ilyen kérdést ragadok ti, a vasárnapi munkát a bányák­ban. Amikor van olyan bányászunk aki kidolgozza a hat napot egy hé­ten, de hogyan? Egy napot hétköz­nap mindig igazolatlanul hiányzik, akkor pihen, helyette vasárnap dol­gozik. amikor dupla fizetést kap. Ezzel eléri, Ibogy — az olyan rendes munkással szQmben, aki a hat munkanapot hétköznap hiányzás nélkül kidolgozza — egynapos hi­ányzása ellenére 10—15, vagy 20 százalékkal többet keres. A rendes munkások —- a bányászok zöme —- elkeseredetten látják, hogy az, aki hetente rendszeresen igazolatlanul mulaszt egy napot és ezzel meg­zavarja az egész csoport termelését, a végén a vasárnapi műszakkal még 15—20 százalékkal többet keres, mint a rendes, fegyelmezett mun­kások Annak dacára, hogy vezető élvtársaink a bányában ezt jól tud­ják, eddig nem léptek fel ellene. Sőt újabbban helyenként hallgatag kooperáció alakult ki a műszaki vezetés és az ilyen, a vasárnapi mű­szakra specializált munkások között azon az alapon, hogy a műszaki értelmiség is kétszer annyit keres vasárnap, mint hétköznap és ahe­lyett, hogy üldözték volna ezt a jelenséget, még bizonyos fokig ma­guk is resztvettek benne. Az eredmény az, hogy a rendes munkás is kezdett rászokni a vasár­napi műszakra és ez miatt szenved a hétköznapi műszak. Továbbá aj vasárnapi karbantartás és vele az egész termelés is. Bár ezt minden •vezető bányász elvtárs tudlja, a kérdésit nem is nagyon feszegették. Ugyanakkor pedig szakadatlanul pa­naszkodtak általánosságban a mun­kafegyelemre és hogy a termelés n?to megy úgy, ahogyan kell. Ezért minden téren keményebben kell fogni a fegyelmet: az elvtársaknak most erre megvan a lehetőségük. A muiíkaierő foglalkoztatásáról Hasonló a kérdés a munkáshiány- *yai. Itt van egy sor elvtárs, aki jelen volt, amikor mi Várpalotán, Perecesen, vagy Tatabányán és egyebütt a helyszínen termelési ér- tekzletet fartő.tunk. Állandó volt a panasz, hogy kevés a munkás. Ugyanazon az értekezleten pedig mindenütt, kivétel nélkül, egymás­után sorakoztatták fel azokat a fényeket, amelyekből kiderült, hogy az odaküidöEt, odá'.oborzott munkásokkal a kutya se törődött, különösen a fiatal munkásokkal, vagy a nőmunkásokkal. Ez állandó kísérője volt az összes termelési megbeszéléseknek. Egyrészt pa­naszkodjak arról, hogy nincs elég munkás és ugyanakkor megállapí- íot ák. hógy azokat a munkásokat, akiket a pár., vagy az állam oda- küldött, elhanyagolták, nem _ fog­lalkoztak velük, engedték, hogy az ellenség hatása elá kerüljenek és otthagyják a munkahelyet. Különösen fon os ez a kérdés az új munkásoknál, a nőknél, a f.ata- Ioknál, az ájképzősöknél. Hogy a nőkkel és az iíjakkal a mi gazda­sági veze óink nem bántak úgy, ahogyan kellett volna, azt eddig is tudtuk. Minden értekezleten új­ra felmerült ez a kérdés: az if jak­kal és a nőkkel való bánásmód. Újabban már kedz ehhez hozzá­járulni az át képzősökhöz való rossz viszony. Az elvtársak itt is ké: ecetben hallották, amint a felszó­lalók ezj szóvá:ették. Amíkír a gyárakat járom, most már tipikus jelenség hogy elémáll egy ifjú, vagy inunkásnő és közli, hogy az állam őt nagy áldozattal valamire árképezte és utána takarítónőnek, vagy napszámosnak ősz o'ták be, vagy az egyik gyárból a másikba küldték. Már a sajtóban is kezde­nek az ilyen panaszok jelentkezni, ami azt mutatja, hogy gazdasági veztőlnk e kérdést rnég nem fog­ják azzal a komolysággal, amelyet megérdemel. A IBEKItslkáS» védelemről Az új munkásokkal kapcsolatos másik kérdés, amelyre Gerő elv- társ már kitér1:, de amelyről nyo­ma ékka! szólni kívánok, a bal- csetelhárítás, a munkásvédeiem, a biztonsági intézkedések, berende­zések kérdése, valamint az ezzel kapcsolatos felvilágosító munka, plakátok, figyelmeztető felhívá­sok, s b. Elvtársaim, évente száz- ké.százezer új munkás kerül be iparunkba, ezt mindenki tudja. Ezek a munkások legtöbbször ta­pasztalatlanok, faluról jöttek, fia­talok. Ezeknek semmiféle gyakor­latuk. nincs a munkavédelem te­rén és éppen ezeknél kellene fo­kozott abban — sokkal inkább, min: a régi, tapasztalt, gyárba szo­kott munkásoknál — vigyázni min­den néven nevezendő munkásvé­delmi és egészségvédelmi intézke­dés betartására. Ehelyett; ez a kérdés meglehető­sen há térbe került. A szakszerve­zetek, amelyeknek egyik legneme­sebb feladata éppen az volna, szin­tén nem nagyon törőd.k vele. Emiatt gyakoriak a súlyos balese­tek. Nem egyszer egv-e^v ilyen üzemi baleset jóidőre megnehezíti a fiatalok, vagy az új munkaerők toborzását is. Felhasználom a mi gazdasági vezetőink ez aktíváját arra, hogy nyomatékosan felhívjam figyelmüket: i t is el vagyunk ma­radva és változtatni ké!l ezen a téren is, meg kell javítanunk a kalesetelhárííás, a munkásvédelem minden ágát. A misfő&égi niMRk» fontossága Sok szó esett a minőségről. Több elvtárs panasz tárgyává et­te, hogy a tervteljesítésnél már szokássá vált, hogy a nagy, köny- nyen legyártható, vagy kevés meg­munkálást igénylő darabokkal’ a gyár túlteljesíti :érvét, viszont a finomabb, jobb megmunkálást kö­vetelő kisebb darabokkal elma­rad. Globálisan megvan a tervtel­jesítés, de amikor közelebbről megnézzük, kiderül, hogy ebben a tervteijesítesben igen komoly hi­bák vannak. Például a hengermű­vek terv lelj esi ésénél az ellenőr­zés alkalmával már rögtön meg­nézzük. hogy a lervfeljjesítés nem úgy történik-e, hogy a durvahen­gerdénél túlteljesítés van, a finom­lemez pedig el yqn maradva. A ta­pasztala* gyakran azt mutatja, hogy valóban így „teljesítik“ a tervet. Renget os’ baj van emiatt a minő­séggel is. Az elvtársak hallöt Iák a B.VMERT-gyár igazgatójának pana­szát, hogy néha több írnunk a óra kell a durván elkészített darabok rend- behozására» mint az .egésznek ki- gyártására- Sok a panasz a minő­ségre általában és gyakori tünet, hogy igazgatóink kezdenek húzó­dozni a minőségi munka elvállalá­sától. Már az is baj, ha a belföld! piacról sok a reklamáció a m:nő- ségre és az elvtársak tudják, hogy mennyi panasz érkezik. De még na­gyobb baj,. hogyha külföldről, az exportált árufa kapunk ilyen pa­naszokat. Az elvtársak, mint gazda­sági életünk vezelői, tudják, hogy bizony az ilye« panaszok egyi-e gyakoribbak. A panaszok kivizsgá­lása folyamán természetesen fele­lősségre vonjuk az illető igazgató­kat. Emiatt újabban már kezdenek az elvtársak húzódozni az export- termékek vállalásától, vagy pedig azon a elmen, hogy ez különös pon- \ tosságot igényel, nőm tart ják be a i határidőik ,i A helyzet inár olyan, ; hogy külkereskedelmünkre komo­lyan érezteti hatását. Kezdünk egv egész csomó helyen — éppen az ilyen gondos munkát igénylő megrendelések, a 'finomme­chanika terén — az exportban le­maradni. Nem szorul magyarázatra, hogy mit jelent, ha expomttervün- kot nem tudjuk teljesíteni, ha de- zorganizálódiik egész exporttervünk. Ha a kivileli tervünket nem tudjuk jól végrehajtani, akkor azok a gé­pek. nyersanyagok, amelyeket kül­földön vásárolunk a/ ipar számára, természetesen vontatottan, tervsze- rűtlenül érkeznek és az egész terme­lésünkre károsan hat ki. A a értelmiség- és a munkások együttraíí ködése A műszaki értelmiség és mun­kásság viszonyáról itt aránylag ke­vés szó esett, amit úgy tekintenek — és azt hiszem, hogy az értekezlet is úgy tekinti. — hogy ez a viszony alaposan megjavult. Annyira megja­vul', hogy tulajdonképpeni problé­mát talán már nem is képez- Ennek •ellenére c kérdésre azért térek visz- sza, mert a bányászattal kapcsolat­ban a munkafegyelem hiánya imá­iéit — mint a felszólaló elvtársak is rámutattak, — a legnagyobb baj az, hogy az új gépeket nem tudják kezelni:. Ez pedig azt- mutatja, hogy legalábbis a bányászatiban, az értel­miségiek és a bányászok munkája még nincs jól koordinálva, nincs egymásra hangolva. Különben lehe­tetlen volna, hogy a. kaparószalagok, rúzócsúszdák, fejtő'gépek szakadat­lanul annyit álljanak, mint ahogy ezt itt- az igazgatók és 'sztahanovis­ták panasz tárgyává í ették. Tartok tőle, hogy az értelmiségiek és mun­kások jó együttműködésének kér* -dósé még más iparágban sincs tel­jesen megoldva. Amikor a gyárakban járok, néni egv helyen előfordul, hogy mindenki oltván má/r a megbeszélésen, de a főmérnököt rendszerint úgy kell külön behívatnám. Ebből is arra következtetek, hogy bár a jóviszony az értelmiséggel kétségtelenül el­mélyül, marad még tennivaló is elég- Ezért ezt a kérdést ne hanya­goljuk d és az elvtársak szakadat- Iámul tartsák napirendén. Soha nem lehet azt mondani: na most már a munkások és az értelmiség közt olyan jó a viszony, hogy ezzel a kérdéssel többé nem kell foglal­kozni. Ezt a viszonyt mindig mé­lyebbé és mindig jobbá lőhet és kell tenni. A* és a helyi pártszervezetek viszonya Szólanom kell még az igazgatók és a helyi pártszervezet viszonyáról. Itt, ez:‘ii a konferencián erről ke­vés szó esett. Az első gondolatom az volt, hogy talán azért, mert e téren is minidén rendben Van. Va­lóban, mi az utolsó esztendőiben •rendkívül nagy súlyt helyeztünk partvonalon erre a kérdésre és nem győztük hangoztatni, hogy a jó pártmunkát « jjó termelési ered­mény mulatja. A mi pártunk bizo­nyos fokig ellentétekben fejlődik. Volt egy idő, amikor pik I ér teke z lé­teinken a termelés kérdése aliS ke­rülj szóba. Most bizonyos fokig már az ellenkezőiénél tartunk, egy-egy pár (értekezletünk inkább termelési értekezlethez kezd hasonlítani. Az élvtársak hallották itt egyik-másik párttitkárunk felszólalását, ha nem ltudták volna, hogy az illető párt- tiiíkár, akkor legalább is az igazga­tó első helyettesének vélték volna- mért a pártmunkáról úgyszólván semmit sem Szólt, kizárólag a. ter­melés különböző kérdéseihez foglalt állást. Tapasztaltam már ennek az ellen­kezőjét is- Tavaly júliusban elmén, töm megyei tanácselnökeink értekez­letéire, mert még akartam nézni, hogyan készítik elő a terménybe- gyűjtést. Némi meglepetéssel hallot­tam, hogy a tanácselnökök szintén kizárólag olyan követeléseket han­goztattak, hogy a párt népnevelőit feltétlenül mozgósítsuk, a pór tagi* táció a feladat magaslatán legyen, a pártszervezetek készülj, nek fel. stb. Megértettem, begy a tanácsel­nökök féllek a nehéz feladattól és mindkét kezűikkel a párt szoknyá­jába kapaszkodtak. Meg is mondtam nekik, hogy ha nem tudnám, hol vagyok- azt hinném, hogy a mi ágit. prop. osztályunk ülésére tévedtem be, annyira ,,párlszSrűen‘‘ vették a kérdéseiket­Természetesen nagyon helyes, hogy tanácselnökeink nőm feledkez­nek nrtg a pártmunkáról, de ez esetben kétségkívül túlzásba vitték. Ez az eredménye mindenesetre meg­volt, hogy a párt valóban teljes erővel segített nekik és hogy- a be* gyűjtés olyan eredményes volt, amint amilyen, kétségkívül annak is szerepe van, hogy a mi tanácselnö­keink idejickoirán igénybe vett ék a párt segítségót. Ezen a megbeszélésen — mint az elvíársak eddig meggyőződhettek róla, — bizonyos fokig az ellenke­zőié! tapasztaljuk. Itt alig hallot­tunk olyan igazgató, vagy gazdasági vezető elv társat, aki akáir csak fél- olyan erősen, mint a tanácselnökök, forszírozta, vagy követelte volna pártunk támogatását. Az első gon­dolatom az volt, hogy olya* nagy­szerűen folyik már lent az üze* in-ekben a-párt és a gazdasági ve­zetés kooperációja, hoay nem is tartják az elvtársak szükségesnek, hogy erről beszéljenek, de attól tartok, hogy itt valami másról i* szó van. Az elvtársak talán átestek egyi k csit a nyereg másik oldalár» és annyira belemerültek a termeié* problémájába, hogy elfelejtették, hogy a pártszervezettel való jó munka, a termelés egyik döntő té­nyezője- Ezért én azt a régi meg­állapításunkat, tiogy a jó pártmun­kát a jó termelési eredménnyel mé-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom