Somogyi Néplap, 1952. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-18 / 14. szám
SOMOGYI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NEPIÄP Nagyobb gondot fordítson a politikai oktatásra a Siófoki Halászati Vállalat pártszervezete Iharos községben is szerezzenek érvényt a törvénynek ! Az igazgatói értekezlet tapasztalatai ÍJ M DP SOMOGYMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK || 1 DL ÉVFOLYAM, 14. SZÁM. Ára 50 fillér. PÉNTEK, 1952 JANUÁR 18. SZILARD TERVFEGYELMET! Az 1951-es tervév mérlege eredményekben gazdag lervévről Számol be. Hazánk számára az 1951-es év a békéért vívott keményebb harc és a szocialista építés sikereinek éve voltA múlt év nagy győzelmeket és gyors fejlődést hozott népi demokráciánknak. Ebben az évben dolgoztunk először felemelt ötéves tervért. Sikeresen dolgoztunk érte és lényegében teljesítettük azokat a feladatokat, amelyiket a Pártkongresszus módosított ötéves tervünk végrehajtása a népgazdaság fejlesztése terén elénk lűzött. Az ipari tér. nyelésünk 250 százaléka a háború előttinek. Az egész gyáriparunk 1951 harmadik negyedévében 24.8 százalékkal termelt többet, mint 1950 megfelelő időszakában. Egyszóval munkásosztályunk a Szocia. lizmus építésének élharcosai Pártunk vezetésével győzelemre vitték ötéves népgazdasági tervünk második évi tervének teljesítését. Mi tette lehetővé, hogy Pártunk vezetésével kivívtuk a győzelmet, hosy bebizonyítottuk, népi demo' kráciánk gazdasági és termelési fölényét a kapitalista termelés és gazdálkodás előtt? A válasz erre a kérdésre: munkásosztályunk, Pártunk és dolgozó népünk nagy és hatalmas ereje, dolgozóink alkotó- készsége mutatkozott meg a terv- teljesítésiben. Mindannyi sok esetben, most is mellettünk ál 11 védelmező karjával, tapasztalatainak és eredményeinek kimeríthetett n tárházával a hatalmas Szovjetunió. Tervünk sikeres végrehajtásában ipari üzemi dolgozóink báloir munkásosztályunk, bizalommal nyúlt hozzá az élenjáró szovjet módszerekhez. Pártunk sikerrel vezette dolgozó -népünket a győzelmek felé. Munkásosztályunk pedig a Párt szavára, a szocialista követelményéknek megfelelően oldotta meg feladatát. Vájjon teljesíthettük volna-e a követelményeket pántunk és a Szn~ jetunió állandó segítsége nélkül? Nem. De nym számolhatnánk be győzelemről akkor, ha munkásosztályunk nem a szocialista munka- fegyelem. a szocialista tc.rifegyelem kövef/elményei szerint végezték volna feladatukat. Hozzájárult nagy sikereinkhez a kommunistáink nagyszerű példamutatása, értelmiségeink, műszaki és gazdasági vezetőink összefogása a tervért. A tervifegyelem szigorú betartása, .az eredményeink forrása. Sztahanovistáink segítsége, az elvtársi segítség, az elindított szocialista mozgalmak: a Gazda, Itőder. Deák el-vtársak mozgalma, mind-mind .hozzájárult ahhoz, hogy az 1951-es tervet, ötéves népgazdasági tervünk második esztendejét sikerrel teljesítettük. Sikereinknek sok ága van, aminek le* tárgyalására hosszú sorokra volna szükség. Az ötéves tervünk második esztendeje tehát a sikerek esztendeje volt a történelemben, melyről sok ezer és millió dolgozó úgy beszél, mint a nagyszerű jövőnk alapjáról. Bármilyen nagy és hatalmas feladatot is oldottunk meg az el* múlt tervévben, az új tervév az ötéves terv harmadik esztendeje, még wagvobb feladatokát állított dolgozóink. .munkásosztályunk elé. Az 1952-es óv -a szocializmus építésében hatalmas fordulatot jelent. Üzemi, i-pari dolgozóinkra az eddiginél 'hatalmasabb feladatok várnak megyénkén J>-liil is. Az 1952- es tervünket, illetve a negyedévi tervünket és annak teljesítését már több, mint egy fél hónappal ezelőtt megkezdtük Hogy milyen eredményeket érünk el ,ez- kben a hetekben, annak elsőrendű jelentősége van. Pártunk és kormányzatunk az előirányzatok megszabásánál biztosan épített arra. hogy a terv végrehajtásánál mozgósítunk minden tartalékot. Aliihoz tehát, hogy évi tervünket sikeresen teljesítsük szükséges, hogy áll-andéjnn teljes odaadással dolgozzunk. Minden hónapban, min' den nap teIjeisítenüruk kell a temet, teljes egészében. Tervünk sikeres teljesítése tehát a szilárd tervfebeimen alapszik. Azt kell látni, hegy ha most a negyedévi tervünk elején elmaradunk, akkor a későbbiek folyamán tartozásunkat is be kell hozni. Ha pedig ezzel Szemben mindjárt a kezdetnél jól indulunk, akkor lendületet kapunk a további munkákhoz, lépést tudunk tartani az. egyre magasabb előirányzatokkal és bátran bízhatunk abban, bogy az évi termelési tervünket nemcsak teljesítjük, hanem fúl is teljesítjük. Van már tapasztalatunk arra, hogy ahol az új tervév első napjaiban is teljesítették a tervet, olt •a mai napig is a lendület eredményeként jóval a terven felül teljesítik a tervet, mint például a Fonoda .építkezésen, a Növényolajsaj- to-ló Vállalatnál és még sorolhatnánk egy csomó üzemet. Hogyan biztosíthatunk sziláid l€rvfegyel- met annak érdekében, lnogy a teljesítményt is emelni tudjuk, a 'terv- előíráshoz mérten? A ternfegyelem első követelménye a munkaidő és a gépek teljes kihasználása. Meg kell említeni az elmúlt év eredményei mellett megyénkben is komoly nehézségek merültek fel. Sok esétben előfordult a munkahelyeken a késés, lógás, ami a termelés rovására ment, a munkaidőt nem használták ki, nem teljesítették a napi te,ivüket, bekövetkezett a lemaradás, amit lényegében a becsületes dolgozóknak kellett pótolni és behozni. Ebben az esztendőben, mivel feladataink, is többszörösére növekedtek, nem szabad ilyen esetnek előfordulnia. Szükséges, hogy kihasználjuk a nap minden percét, óráját, hogy törekedjünk minél nagyobb eredmények elérésére. Üzemeink vezetői, gazdasági vezetők és a pártszervezetek biztosítsák azt. hogy a dolgozók ne maradjanak el a munkából, időben jelenjenek meg munkahelyeiken és használják ki a munkaidőt, teljesítsék a napi terveiket. Megtörténhet az is, hogy egyes dolgozók már az elején nem teljesítik terveiket, nem használják ki a munkaidőt és a hónap végén óriási hajszát indítanak, hogy a tartozásaikat pótolni tudják. Ez a módszer ugyancsak a termelés rovására .megy, ekkor kezdődik a se- - lejitgvártás, a minőségi munka fél- redobása. Azmellelt, hogy a tervet miniden na-p teljesíteni kell, törekedni kell arra, hogy a minőségi termelés se maradjon el. Ezzel kapcsolatban művezetőinkre, munkave- zetőiinkre hárul niagy feladat, mert nekik látniok kell a dolgozók minden mozdulatát, ellenőrizni keli a minőségi munkát, biztosítaniuk kell, hogy a dolgozók a napi terv teljesítése mellett a minőséget is szemmel kísérjék és bátorítsák annak követelményeit- A tervfegyelem szilárdságának fontos tényezője a gépek teljes és szakszerű kihasználása. Törekednünk kell az üzemzavarok teljes kiküszöbölésére, a gépek teljes kihasználása mellett annak rendbentariásái*öl is, éppen ezért ki kell szélesíteni a Nazarova mozgalmat, melynek az a célja, bogy a . gépeket szocialista megőr-' zésre vesszük át. így nem történhet gépeinknél hiba, esetleg a má- j sik műszakban dolgozik is. Hiba j nélkii] termelhetnek a gépek és teljesíteni tudják a napi terveiket. Sokkal nagyobb gondot kell fordítani a Szovjetuniótól kapott gépeinkre és ennek karbantartására. A tervfegyelem másik nagy köE ózzuk be a tej begyűjtésnél mutatkozó lemaradást Megyénkben a begyűjtési terv teljesítésének legutóbbi kiértékelése során megállapíthatjuk, hogy a negyedik negyedévi eredmény korántsem kielégítő. Azokban a községekben, ahol nem maradt el a felvilágosító munka és a párosverseny, ahol a tanácstagok élenjárlak a a tejbegyüj- tésben és példái mutattak, az eredmény sem maradt el. Pl. Szil- vásszentmár oriban a község negyedik negyedévi tervét 121 százalékra teljesítette. Jó eredményt ért el e téren Őrei község, ahol 110 százalékra teljesítették tejbe gyűjtési tervüket, de nem maradt el a ferv teljesí é- sében Ráksí község sem, mely 108 százalékos eredményt ért el. Ezeket a községekéi kell, hogy kövessék a lemaradt községek dolgozó parasztjai, hjem egy olyan község van megyénkben, ahol a tervet csak néhány százalékra ‘t-eljesíiették. Elhanyagolták a begyűjtési terv végrehajtását Lát- rány községben, ahol csak 22 százalékra tettek eleget tejbegyüjté- si kötelezettségüknek. Rosszul teljesí: ette terv ét Tarany, Sávoly és Mesztegnyő is, ahol 30—40 százalékos a tejbegyüjtési terv teljesítése. Mos; az 52-es év kezdetén azok a községeknek, ahol mulasztások voltak e téren, sürgősen be kellett hozni a lemaradást. A hátralékosokkal szemben alkalmazzák következetesebben a begyüj ési törvényt. Az új begyűjtési rendelefet kisgyüléseken ismertessék dolgozó parasztságunkkal, hogy már most ludcmást szerezzenek ártól, mik az állammal szembeni kötelezettségeik, Az új begyűjtési rendelet megkönnyíti úgy a dolgozó parasztság beadási kötelezettségét, mint a tanácsok munkáját. Ugyanakkor megköve eli államunk fegyelme, hogy azt végre is hajtsuk a törvény legszigorúbb betartásával és ennek alkalmazásával, A járások teljesítését kiértékelve, egyedül a tahi járás ért el jó eredményt, ami azt bizonyítja, hogy ebben a járásban döntően az állami fegyelem és a törvény értelmében hajtották végre a tejbe- gyüjtést tanácsaink. A többi járások is sürgősen hozzák be a kimaradást, hogy nagyobb lendülettel tudjanak hozzáfogni az 52-es év első negyedévi tejbegyüjtési tervének végrehajtásához. December 30-i kiértékelés szerint a járások rangsora az alábbi. Tab 100.4 százalék. Kaposvár 92.2 százalék. Siófok 86.4 százalék. Csurgó 71.3 százalék. Barcs 63,9 százalék. Fonyód 63.5 száz lék. Marcali 53.4 százalék. Nagyatád 57.2 százalék. A csurgói járási tanács pénzügyi osztálya nyerte el a Megyei.Tanács vándorzászlaját Felemelő ünnepség színhelye volt január 11-én a csurgói jádási tanács kultúrterme. A járás pénzügyi dolgozói egésznapos értekezletet tartottak, amelyen a pénzügyi osztály kiértékelte az elmúlt év eredményét és megszabta az ez évi feladatokat. Az értekezlet után került sor a Megyei Tanács vándorzásizlójónak az át'crdás&ra. amelyet a pénzügyi osztálya, mint a megye első helyezettje kapott. Az ünnepélyes aktus híre futótűzként terjedt el a járási tanács dolgozói között s csakhamar minden dolgozó ott volt a kultúrteremben, hogy jelen legyen a vándorzászló átadásánál. A megyei Tanács részéről Hajdú elvtárs ismertette a csurgói járás pénzügyi dolgozóinak jó munkáját és elért eredményét, amely szerint az elmúlt évi pénzügyi bevételi tervüket 110 százalékra teljesítették s ezzel a megyében az elsők lettek. Országos viszonylatban pedig a 7- helyezést érték el a járások közötti versenyben. Elmondotta, hogy a csurgói járás pénzügyi dolgozói nemcsak hangoztatják a békét, hanem tevékenyen munkálkodtak annak megőrzése érdekében. Bebizonyították, hogy a terv igenis teljesíthető. Megmutatták, hogy a pénzügyi terv teljesítése és a dől gozókkal való teljesítése szorosan összefügg az állami fegyelem betartásával. Nem feledkeztek meg arról sem, hogy az adófizetés az oszvefeliménve n munkaerő rendszeres, tervszerű felhasználásit, ezzel kapr csol&tban nagyobb feladatok várnak az üzemek vezetőire, részlegvezetőire és munkavezetőire- A munkaerőt úgy kell beosztani, hogy azok terveiket, az üzemlervet teljesíteni tudják. ^ Ge.rö elvtárs az országos aktivá értekezleten rámutatott a feladatokra, a tervfegyelem megszilárdításának módjára. Utalt arra. hogy a normák kezelése terén szigorúan be kell tartamunk a követelményeket. Be kell tartani és be kell tartatni a selej'csökkentéssel kapcsolatos rendeletéi, amelyet gyakorlatban jelenleg alig alkalmazunk. Szigorúan alkalmazni kell a béralappal való tervszerű gazdálkodástályhorc vitele szempontjából is komoly fegyver. A kn'lákok és kizsákmányolok ellen ezt a fegyvert a ' csurgói járás pénzügyi dolgozói jól használták. De példát mutattak a csurgói járás pénzügyi dolgozói, akadályt és fáradságot nem ismerő munkájukkal a járási tanács és a járás többi közigazgatási dolgozóinak is. Róluk kell példát venni, s úgy kell dolgozni, mint ahogy ők dolgoztak és az eredmény nem marad el. Hajdú elvfárs beszédének befejező részében tolmácsolta a Megyei Tanács pénzügyi osztályának köszönetét. a kifejtett jó munkáért, s felhívta a pénzügyi dolgozókat, hogy ebben az évben még fokozottabb munkával törekedjenek arra, hogy a vándorzászlót meg is tudják tartani . A vándorzászlót Rábai elvtárs osztályvezető vette át. Rövid beszédében visszapillantást vetett az elmúlt év munkájára és megállapította, hogy az elért eredményeket annak köszönhetjük, hogy állandóan tartottuk a kapcsolatot a pártbizottsággal, s ahol valami nehézség merült fel, azonnal meg' kaptuk <i megfelelő útmutatást és támogatást. ígérte, hogy a jövőben is a Párt irányítása és útmutatása mellett fognak dolgozni és biztosítani fogják, hogy ez évi tervüket is túlteljesítik. Késa István vb,, elnökbelyetteis a járási tanács végrehajtó bizottsága nevében mondott köszönetét a pénzra vonatkozó előírásokat. Azokat, akik felelősek ,a béralap túllépéséért, felelősségre kell vonni, — mondotta Gerő elvtáirs- Szigorúbb rendszabályokat kell alkalmazni a mulasztók, a lógóisok és az önkényesen kilépőkkel szemben. Gerő elv- társ megállapította: „Nálunk el,erjed az a nézet, hogy a tervei túlteljesíteni dicsőség, de a tervet nem teljesíteni persze nem dicsőség, de semmi különösebb dolgot nem jelent, pedig a terv nemteljesítése alapos, elfogadható ok nélkül, a tervfegyelem megsérülést jelenti és az ilyen vezetőket felelősségre kell vonni. Felelősségre kell vonni azo kai a vezetőket is, akik ne.m azt termelik, amit a terv előír, jogosulatlanul túllépik a munkabéralapot, ügyi dolgozóknak jó munkájukért. Példaképül állította a pénzügyi osztályt és a községi pénzügyi dolga:ókat a többi osztályok, különösen a begyűjtési osztóig elé. Felhívta őket, hogy ez évben is hasonló jó munkát fejtsenek ki és a vándorzászlót őrizzék meg. Ezután a községek pénzügyi dolgozói tették meg versenykihívásukat, az első negyedévi terv túlteljesítésére. Pomrogszentkirály, Pornogat, Csurgó az összes járási székhelyet és Kaposvár városát, lake Csurgót és Berz>encét, Pogány szent péter Somogyi-sic sót, őrtilos Zákányt, Gyékényes pe~ dig a járás összes községeit hinta ki versenyre- Az ünnepség Misei Gyula üzemi párttitkár zárszavaival ért véget. Az itt jelenlévő dolgozók, mind gazdagabbak lettek egy jó érzéssel: a becsületes munka elvégzése utáni elismerés jóleső érzésével. Erőt merítettek arra, hogy az elkövetkezendő idei terv teljesítése soirán, még nagyobb lendülettel, még na- gvobb igyekezettel fogjanak munkához, hogy annak sikere« elvégzése után büszkén vallhassák, ők is hozzájárultak a béke megvédéséhez, szocialista hazánk felépátéséhez. Vigh Sándor levelező Inke. engedély nélkül végeznek beruházásokat, rendeltetésellenesen használják fel az anyagól, hitelt, vagy elmulasztják kötelezettségük teljesítését a fegyelemsértőkkel szemben. A mu nikaeröszii kség 1 et biztosítása is hatalmas feladatokat állít üzeni e:nk elé. D,e nem utolsó sorban sokat jelent a tervfegvelem megszi- lá'diósában a vezetés színvonalának az emelése is. Sztahanovistáink, ra az a feladat hárul, hogy Röder elvtárs kezdeményezése nyomán segítsék a lemaradókat, hogy ezáltal is biztosíthassuk a termelési tervünk maradéktalan teljesítését, a szilárd tervf£gvelmet> ötéves tervünk sikeres és gazdag eredményes teljesítéséiGáborhelyi Sándor.