Somogyi Néplap, 1952. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-16 / 12. szám
p 4 ' SOMOGYI NÉPLAP Kibővült tt rak tori s fáink látóköre, ■«egnőttek igényeik. Női és férfi traktoristáink egyaránt tudatában vannak annak, hogv tevékeny részesei ötéves tervünk megvalósításának. mindnyájunk közös ügyének- Gazdasági eredményeink mellett! knsnoly kulturális eredményeink is vannak. .4 lengyeltóti gépállomáson például a nyár folyamán igen helyesen kihasználták az ebédidőt és kukúrmunkát végeztek. A cséplőgépeknél aktuális rigmu" sokkal szórakoztatták a pihenő dolgozókat, másutt könyv- vagy újság- felolvasást szerveztek meg. Hiba volt azonban, bogy ez a megnyilvánulás n?m volt általános, aboi ■aégis megszervezték, csak alkalomszerű volt. Ahol rendszeres kullúr- munka folyt, ott. a termelésben is komoly előrehaladás mutatkozott. Az őszi kampányban, november 7 megünneplésére méltóképpen felkészült mind a 21 gépállomás kultúr csoport jaEkkor még nem volt m; g az együttműködés a községek kulfúrcsoporl- jaival. A hibát észrevettük .és javarészét már december 21-re kiküszöböltük. Kultúrműsor keretében ünnepeltük Sztálin elvtárs születésnapjai. A tömegszervezefekkél való közös munka eredménye különösen Iharosherénvben mutatkozott meg, ahol a gépállomás és a DISZ szervezet közösen készült kultúrműsorra. Ugyanígy Csokonyavisontán, ahol a gépállomás és a község kul- türesoportja közösen telték felejthetetlenné a kultúrotlbonavatást. De nemcsak a különböző rendezvények alkalmával kívánnak gépállomásaink a kul’lúrmunkában résztvenni, ez* bizonyítja, hogy a mos! induló ku It űrre rseny.be 7 gépállomásunk nevezett <>e- Ez az ered ménv még kevés és fokoznunk kel' a nevelő munkát. Meg kell érten:, hogy a ..kultúrával a szocializmus ért“ jelszavunkat nemcsak jelmondatnak kell használni, hanem meg jö kell valósítani. ■terén is vannak. Az előző hónapok 10—15 százalékával szemben az olvasók «zárna 35—40 százalékra emelkedett. .4 Icömjunapo'kon a kaposvári gépállomásán egy nap alatt 40 könyvet vásároltak dolgozóink, ami azt bizonyítja. hogy traktoristáink, akik a dolgozó parasztság soraiból kerülnek kj, szeretik a könyvet és tanulni akarnak. Az 1952- gazdasági évben kultúr- pro-paganda tervünket nem gépállomási sovinizmussal szervezzük meg, hanem a tömegszervezetekkel közösen. Ehhez sok segítséget várunk a Megyei Pártbizottságtól, a Megyei Tanács népművelési osztályától és a DEFOSZ kultúrfelelőseitől. Tervbe vettük az olvasómozgalom kiszélesítése érdekében, hogv minden' gépállomást könyvtárral látunk el és könyvánikét-okat tartunk, hogy megszerettessük dolgozóinkká! a könyvet. A Szabad Föld Téli Estéket közösen, a falu dolgozóival tartjuk meg és lehetőség szerint kultúrműsorral kötjük össze. Hogy a kívánt eredményt ei tudjuk érni', szükséges a kultúrottho- nok munkájának megjavítása. Ennek érdekében két elvtársat népművelési iskolára küldtünk és a köze! jövőben még öt elvtárs fog résztvenni ilyen iskolán. E fontos feladatok nagyobb felelősséget igényelnek tőlünk, meri mint Rákosi elvtárs mondotta gépállomások csak kis mértékben töltötték Ive eddig kulturális szerepüket a falu életében.“ Most vállaljuk, hogy az 1952. terv évben gép állomásaink a kultúragitációban Is be fogják tölteni szerepűket, melyet pártunk méltán elvár. Ennek biztosítására versenyre hívjuk az ország összes gépállomás-központját. Kozusnyik Ferenc MT gépállomás csoportjának ágit- prop- felelőse 7Ő T R E K — Január 19-én lesz a nyereménybetétkönyvek második sorsolása, A népszerűvé vált nyere- ménybetétkönyvek második sorsolásán január 19-én délután 3 órakor tartják az Országos Takarék- pénztár helyiségében. Sorsolásra kerül minden olyan nyereménybetétkönyv, amelyet 1951 február 1, és december 31-e között váltottak és a könyv a sorsolás napján is tartalmaz béíétet- Minden 20-ik betétkönyvet nyereménnyel sorsolnak ki. 100 betétkönyvre 'tehát 50 nyeremény jut- Ezek közül egy nyeremény a nyertes betétkönyv átlagos félévi betétösszegének 4- szeres, négy nyeremény az átlagos félévi betétösszeg, 45 nyeremény az átlagos félévi betétösszeg fele.-— Az Állami Ríppl-Rőnaí Múzeum állandó néprajzi, régészeti, város történészet! és képzőművészeti kiállt ás nyitva kedd, csütörtök, szombat 3—7 óráig. Szerda, péntek, vasárnap 10—2 óráig. Belépés díjtalan. A múzeum bejárata Kaposváron az új Táncsics-téri kapun keresztül van. — A téli csere üdültetés során három csoportban összesen 300 magyar dolgozó üdül az idén a Ma- gas-Tá'iráhan és Spindlerovo Mimben. Ugyanennyi csehszlovák érkezik három csoportban a Galyatetőre. A csehszlovák csoportok üdülése január közepétől február végéig bonyolódik le. A magyar csoportok február elején indulnak és március elejéig tartózkodnak Csehszlovákiában. — 999 fajta üvegárut készít iparunk 1952-ben: háztartási kon- zerves-, vendéglői, tejes-, gyógy- és vegyszeresüvegeket, valamin* kozmetikai üvegeket és laboratóriumi cikkeket. Csupán zöld üvegfajtából 122 félét gyárt ma már a magyar üveg par. Bő válasz ék áll majd a dolgozók rendelkezésére ebben sz évben háztartási üvegfajtákból. Kultúr élet a gépállomásokon .-Is olmisóimozgaiom szép eredményeink Eredményes termelési értekezlet a Kaposvári Fonodában Az egész ország területén most folynak ipari üzemeinkben a termelési értekezletek . Üzemi dolgozóiak összeülnek, hogy lerögzítsék az eddigi eredményeket és feltárják a hiányosságokat, hogy az elmük idő tapasztalatai alapján munkájukat még lendületesebbé tudják tenni. A Kaposvári Fonoda dolgozói 9-én, csütörtökön tartották meg az első üzemi termelési értekezletet. A beszámolóban Pálmai főmérnök elvtárs ismertette a dolgozókkal azt, hogy az utolsó negyedévi tervet a Fonoda és a szerelő dolgozók 101 százalékra 'teljesítették. Bonyolult körülmények között is hatalmas feladatokat oldottak meg a dolgozók. A muhban, ha egv gyárat építelek, ott a termelés csak akkor indult meg, ha a gyár teljesen elkészült- A tőkéssek nem voll célja, hogy a dolgozók munkát kapjanak, merj olcsó munkaerőt akart magának biztosítani. Ma, a szocializmus építésében a legfontosabb, hogy a dolgozóknak munkát biztosítsunk és a lehető legtöbbet termeljünk. A Kaposvári Fonodánál, ahogy elkészült a raktárépület, máris megkezdték a gépek szerelését, hogy mielőbb megkezdhessék a termelést- A dolgozók lelkes munkája nyomán ma már igen sok korszerű fonógépen folyik a termelés. 400 új fonónőt tanítanak be a fonás művészeiére. Több fegyelmet! Az értekezleten sok s.vó eseit a munkafegyelem kérdéséről, a* a jó munka alapja. Ezen a téren nagy hiányosságok mutatkoztak, különösen december hónapban, sok volf a hiányzás, körülbelül 80 munkanap-hiány volf, ami 1200 kg. fonalgyár ás kiesésé: eredményezte. Sok Volt az igazolatlan hiányzás is. Véget keli vetni a fegyelmezetlenségnek és a Fonodában ezt tudják is. Nagy Károlynál elbocsátották az üzemből, mert többszöri figyelmeztetés ellenére is több ízben igazolatlanul távolmaradt- Előfordult olyan is, hogy Euzás Margit, engedély nélkül elhagyta munkahelyét és elment a raktárba hüvelyt válogatni. A takarékosság terén is van tennivaló. Ez is a munkafegyelem lazaságát tükrözi vissza, hogy a drága fonalat és gyapotot egyesek felhasználják gépek törölgetésére, ami aztán hasznavehetetlenné válik. Azt hiszem ezek a dolgozók, akik így látják a takarékosság kérdését, jó lesz, ha megváltoztatják ezt a káros munkál. Az üzem vezetősége pedig gondoskodjon arról, hogy a gépek tisztítására elegendő rongy legyen, hogy megszűnjön a drága fonal és gyapot pazarlása. Jobb szervezést! A dolgozók helyesen bírálták a vezetősége,; azért is, amiért nincs meg az egységes irányítás. Több esetben előfordult, hogy a munka állt, mert nem tudták, kitől kérjenek egyes dolgokat-, mert egyik helyről a másikra utasították őket- Ennek megszün'etése úgy lehetséges, hogy megteremtik az egyszemélyi vezetést. A vezetőség többet legyen a dolgozók között, hogy a munkák mene:e zavartalanul folyhasson. Nagyon sok jó, helyes bírálat hangzott el az értekezleten és döntően a munkafegyelem megszilárdítása érdekében tettek javaslatot és felajánlást a dolgozók. Az egész üzem dolgozói kollektiven vállalták, hogy teljesen megszüntetik az igazolatlan mulasztás-. Kérték, hogy a vezetőség részéről érvényesüljön a keménykezű vezetés. Igen sok dolgozó tett vállalást. Lőrinc Karolina vállalta brigádja nevében, hogy míg szükséges lesz, dolgoznak 12 órát is és naponta az eddigi egy helyett két kártológép lemosását végzik. Bond József kérlelő főszerelő vállalja, hogy csoportjával január 30 ra beszerelik az összes kártológépet, ezzel a tervet 213 százalékra fogják teljesíteni. De lehetne még tovább' sorolni azok neveit, akik különböző felajánlásokat tet;ek, úgy a munka- fegyelem megszílárdí ása, mint a terv teljesítése érdekében. Ez az értekezlet hatalmas segítséget adóit a dologzóknak és a vezetőségnek egyaránt a munkák megjavításához. Helyesen hoz ák ki azokat a hiányosságoka?, amelyeken javítani kell. Most csak az a fontos, hogy azokat a vállalásokat, melyeket a dolgozók 'tettek, teljesítsék, mert ez biztosíték lesz a terv sikeres megvalósításához. A vezetőség pedig jobban szervezze meg a munkát, adjon kellő segítséget a dolgozóknak és jobban támaszkodjanak munkájukban s dolgozó tömegekre, mert eredményes munkát csak úgy tudunk végezni, ha mindenkor szoros kapcsolatot taru nk a tömegekkel. ÍTJ és szebb forrná ban Jelent meg1 a januári „PÁRTÉPÍTÉS46 A „Pártépífés“ sok segítséget nyújt pártmunkásainknak, a dolgozóknak. Jó, alapos munkát e folyóirat rendszeres olvasása nélkül nem lehet végezni. Segít a munkában, irányt mutat a helyes vezetéshez. Bírál, példákon keresztül tamf> Az úi évben új és szebb formában jelent meg, melynek tar iáiméból az alábbi cikkek emelkednek ki: Szilárdítsuk meg és támogassuk munkájukban az alapszervezeti vezetőségeket. A Győrmegyei Pártbizottság munkája a Kőzponií Vezetőség november 3ö-i határozatával kapcsolatban. Politikai tömegmunka a termelőszövetkezetekben. A párt vezetőszerepe a szak szervezi ti mozgalomban. A harmadik tervév megindulása. A pártcsoport — a pártbizottság támasza. Ezek mellett még számos fon jós cikket és levelet közöl a Központi Vezetőség Szervező Bizottságának kiadásiban megjelent 5» lyóíraj legújabb száma, SZERDA, Í952 JANUÁR 16. Több ég jobb fát adunk a nagyatádi erdőgazdaság vadast üzemegységének dolgozói A nagyatádi erdőgazdaság vadasi üzemegységének dolgozói Rákosi elvtárs beszéde alán elhatározták, hogv teljesítményüket 130 százalékra emelik. Németh Károly falótermelő munkacsapat 160 százalékra .teljesítette vállalását. Németh Károly, a munkacsapat vezetőije példás munkaszervezéssel a dolgozók' állandó nevelésével elérte, hogy a Sztálini műszakban, a felajánlott 240 százalékos teljesítményüket 304 százalékra teljesítették. Németh Károly munkacsapatának kezdeményezése magával ragadta az erdőgazdaság többi dolgozóit is. Dani József 183, Varga Béla 144 1‘u‘tics Antal 142 százalékra íof" je sít ették jaklte nnslési tervüketEzeknek a. dolgozóknak példaí»ld- jcsftése nagymértékben hozzájárult a bánya, az ipar számára szükséges nyersanyag zavartalan ellátásához, de egész szocialista építésű nkhöz. Ezek a dolgozók bátran és biztosan indulnak harcba az 1952-is évi terv sikeres megvalósításáért. El is határozták, hogy a. tervéi' harmadik évében mindennapi tervüket túlteljesítik és segítséget nyújtanak a gyengébbeknek. Átadják munkamódszereiket. De szigorúan megbélyegzik mindazokat, akik fegyelmezetlenül, hanyagul végzik munkájukat. A nagyatádi erdőgazdaság dolgozói komolyan felkészüllek az 1952 es év tervének teljesítésére, Németh Károly a versenyzászló boldog tulajdonosa, példája követésroméltó valamennyi erdőgazdasági dolgozó számára- Ahhoz azonban, hagy gazdaság dolgozói valóban teljesíteni tudlják tervüket, feltétlen szűk séges, hogy a vezetőség az eddiginél nagyabb figyelmet fordítson A versenyszellem további fokozásává. Különösen vonatkozik ez az üzemi bizottsági*, mely komoly mulasztást követeit el? ezen a téren. Elhanyagolta & bizalmi hálózat kiépítését, aminek eredményeként a vezetőségnek nem volt meg a Szoros kapcsolata a dolgozókkal, nem látták meg idejekorán a dolgozók részéről indult helyes kezdeményezéseket és ehhez nem leadott kellő segítséget. A gazdaság pártszervezet" nyújtson segítséget ezeknek a hiányoknak; a felszámolásában. A pártszervezet tagjai példamw- i tató, fegyelmezett magatartásukkal, a termelés állandó fokoz zásá.ml segítsék a páiio.nldoüli dolgozókat. Neveljék őket szocialista ruxsnkate- gyelemce. Harcoljanak minden; olyan megnyilvánulás ellen, mely & termelés akadályozására irányul. Bátran és párt szerűen bírálják meg a vezetőséget, ha nem biztosítja azokat a ife 1! ételeidet, mely elengedhet tétlenül szükségesek a termelés állam, dó fokozásához. Az 1952. év hatalmas feladatok elé állítja az erdőgazdaság minden egyes dolgozóját, több és jobb minőségi fát kell előállítani, hogy kielégítsék fejlődő népgazdaságunk nyersanyagszükségletét ezen a téren. Mindez csak úgy lesz megvalósítható, ha a párt- szervezet kezébe veszi ennek a hatalmas munkának az irányítását. Megyénk sporteredményei 1951-ben A megye az MHK tervét globálisan Í.20 százalékra teljesítette — mondó fa Horváth elvtárs a megyei értekezleten. Azonban ez a munka csak akkor javult meg, amikor a Megyei Pártbizottság is felfigyelt ennek hiányosságára és így az idő rövidsége miatt ez kampányszerűen lejt lebonyolítva. A szép eredmény melletti is van hiányosság, mert az üzemek között alig van egy-ke tő, amelyik 100 százalékig teljesítette az MHK-tervét- Ezt az 1952-es évben folyamatossá kell fenni és kora tavasztól kezdve kell már a dolgozókat felkészíteni az MHK- próbák leiételére. Be kell vonni ebbe a munkába az aktív sportolókat, hogy ők tapasztalataikkal segítsék elő a dolgozók felkészítését a próbák le ételére. Beszélni kell a létesítményekről is. Megyénkben soha ennyi sportlétesítmény nem épült:, mint az elmúlt évben. Röplabdapálya 79, kosárlabdapálya szabadtéri 16, MHK akadálypálya 60, teniszpályát a Kaposvári Vörös Meteor ö öt épített újjá- Ezek a létesítmények mind tarsa<lalmi úton jöttek létre, mintegy bizonyítékául annak, hogy mekkora.az érdeklődés a sport iránt; a dolgozók körében. Ezenkívül állami költségvetéssel újjáépült Kaposváron a szabadságparki pálya, valamint Barcson, Nagya'ádon. Fonyódon szintén korszerű pályák épültek és épülnek meg salakpályával együtt. Ki kell itt emelni a barcsi sportolók és sportvezetők áldozatkészségét, ak'k társadalmi ú:on kb. 80.000 forintos munkálatokat végeztek el. Ennek a szervezésében a kiváló munkájáért meg kell dicsérni Fenyősi, Guba sporttársakat és a barcsi állomásfőnök sport ársat, akik minden szabadidejüket a pálya munkálataival töltötték el. Halváinkban is megindult a sportkörök alakítása. 40 kiemelt falusi sportkör alakult meg a megyében. Ezek a sportkörök már egységes alapszabályzattal rendelkeznek és itt is a kizsákmányoló kulákok és kupecok kezéből kivettük a sport vezetését és átadtuk a becsületes dolgozó parasztoknak, tszcs-tagoknak, állami gazdaságok és gépállomások dolgo zóina'k. Ezeket a sportköröket államunk az MTSB-n keresztül felszerelésben részesíti, így tehát biztosítva van jó működésük. Játékvezetőink, edzőink is igyekeztek helyüket megállni és feladataikat elvégezni. Elmondhatjuk .egykét kisebb hiba kivételével tökéletesen oldották meg nehéz munkájukat. Meg kell dicsérni a vidéki: Hecz sport társat, valamint a fiatal Pacskó és Rallies sporttársakar, de jó munkájukért Kovács Béla és Kosaras Antal sporttársak is dicséretet érdmelnek. Edzőink közül Morvái, Szegfy, Záborszky és Kárpáti sport; ársak. szép munkát végeztek, de a többi is igyekezett ellátni feladatát. A jó eredmények mellett azonban hiányosságok is voltak, amikről szintén beszélni fo gunk. (Folytatjuk). A somogymegyci mrizik misers Vörös Csillag: Vidám vetélkedés17—23-ig. Csurgó; Utolsó puskalövés, 16— 17-ig. Nagyatád: Jégmezők lovagja. 16— 17- ig. Siófok: Negyedik periszkóp. 17— 18- ig. Tab: Egy gyűrű történet«. 16— 17-ig. __________________________ AP RÓHIRDETÉS Szőlőoltványok: lugcsgyffijtemé- nyék beszerezhetők Fülép Jánosnál, Márkáz 107. Üvegezést, üvegcsisrtoláfcí és maratást, tükörkészítést vállai Lakberendező KTSZ üveges részlege. Kaposvár, Berzsenyi-n. 6, SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: BOGNÁR ILONA1 Felelés kiadó: GABRi ÍÜtHALT Szerkesztősig': Kaposvár, Latinka Sándorja. *., !, «** Kiadóhdv*3al: Kaposvár Május l_u. 21. Teleim: Ili: Uj-Somogy nyomás, Kaposvár, Laitinka Sáador-u. í. a*. Nyomdáért felel: László Tibor